Albánia lakossága és kapcsolata az albánokkal

Albánia lakosságáról nagyon keveset tudni. Az örményekkel és a grúzokkal szemben ugyanis Albániában nem alakult ki egy nyelvileg és kulturálisan egységes népcsoport a kora középkorban, pontosabban, ha ki is alakult, az eltűnt a későbbiekben. Mindenesetre Azerbajdzsán és Dagesztán területén élnek kaukázusi nyelvű kisebbségek, valószínűleg ők azok, akik a térség őslakói voltak. Azerbajdzsánba (vagyis Albánia területére) ugyanis a 11-12. században oguz törökök települtek be, és ma a helyi lakosság túlnyomó többsége török nyelvet beszél, amely viszont biztosan nem volt Albánia nyelve. A bizonytalanságok miatt az örmények előszeretettel állítják, hogy Albánia is örmény nyelvű volt, ez azonban nem tűnik valószínűnek. Albánia története se nagyon kapcsolódik az örményekéhez. Az albánokhoz viszont bizonyosan nincsen semmi közük, az elnevezésbeli hasonlóság valószínűleg csak annak köszönhető, hogy a kifejezés hegyvidéket jelent, az albánok meg hegylakók voltak.

Az albániai királyság megalakulása

Az első államalakulat a térségben a Mannaeaiak állama volt, amelyet Urartu döntött meg, majd méd, végül perzsa fennhatóság alá került. A perzsa állam bukása után pedig Nagy Sándor birodalmához került, habár Sándor személyesen nem járt a Kaukázusban. Az első utalás a kaukázusi albánokra (Albánia lakóira) a gaugamelai csatából van, ahol említik őket, hogy a perzsák oldalán harcoltak, mint a médiai satrapia lakói. A királyság maga a 3. században alakulhatott meg már a hellenisztikus államok létrejötte után, valószínűleg Atropaténéből vált ki, vagy vált függetlenné. (Erről az országról majd később, egyébként egy Atropatész nevű perzsa helytartó által alapított állam volt média területén.) A legendák szerint Aran alapította, aki Jáfet (Noé fia) leszármazottja volt. Albánia gyakran került összetűzésbe Arméniával (Örményország), ugyanis a Kura folyó jobb partja vitatott terület volt a két ország között. Sztabón a Kr. e. 1. említi Albániát, és leírja, hogy akkor éppen egy király uralkodott az ország felett, de korábban az országban élő törzseknek is voltak saját királyaik. Ez nagyon hasonló állapotokat mutat, mint amelyek a többi térségbeli királyságot jellemezték.

Kapcsolat Rómával

Kr. e. 65-ben Pompeius keleti hadjáratával Róma is érintkezésbe került Albániával, de nem terjeszedtek Arménián túlra. Egy évszázaddal később már Ibéria és Albánia Róma szövetségeseként harcolt a Parthusok ellen, ez időben római legiók is állomásoztak az országban, amit itt talált feliratok is bizonyítanak.

A Szasszanida Perzsia árnyékában

A Kr. u. 3. század közepén Albánia a többi térségbeli állammal együtt Szasszanida fennhatóság alá került. Ez nem jelentett közvetlen uralmat, a királyok még egy ideig korlátozottan de uralkodhattak az ország felett, de a perzsa nagykirály is kinevezett egy marzban-t az országba, aki a katonai helytartó volt. A negyedik század legelején a kereszténység is elkezdett terjedni, és fontos keresztény központtá is vált. De később, a jelek szerint nem volt sikertelen a Szasszanida sahok több zororasztriánus térítési próbálkozása se, ugyanis több fontos zororasztriánus templom is felépült az országban (pl. az egyik uralkodó által alapított Perozabadban). A perzsák által biztosított autonómia szemlátomást megfelelt a helyieknek, ugyanis nem nagyon van információnk arról, hogy fellázadtak volna. Amikor az uralkodócsalád kihalt, akkor sem olvasztották be a királyságot a birodalmukba, hanem új dinasztiát ültettek Albánia trónjára. E kiemelt szerep részben valószínűleg annak volt köszönhető, hogy Albánia stratégiai fontosságú helyen feküdt, rajta keresztül vezetett az útvonal (a derbenti kapu) a Kaukázustól északra fekvő területekre. Ennek a védelme érdekében építették fel a perzsák a derbenti erődöt.

A bizánci - perzsa háborúk és hatásuk

Habár Albánia Bizánctól már viszonylag messze feküdt, így a bizánciak nem nagyon próbálkoztak a terület megszerzésével, de a Kaukázus északi oldalán államot alapított kazárok, akik gyakran szövetségre léptek Bizánccal, már többször betörtek az országba, és feldúlták azt. Mi több, megpróbálták megszerezni a területet, hogy a Kaukázustól délre is pozíciókat szerezzenek. Ezzel a többi kaukázusi királysághoz hasonlóan Albánia is csatatérré vált, amely nagyjából a végét jelentette az ekkor már csak korlátozott hatalommal rendelkező királyságnak, habár az csak az arab hódítás következtében szűnt meg.