Mielőtt elindulnánk az előző rész alapján a kiolvasható családtörténet vonalán, időzzünk el a nemességszerzés pillanatánál. A fentmaradt oklevél szerint 1628-ban egy felnőtt férfi s 3 gyermeke kapja a címeres nemeslevelet, amelyet Hont vármegyében Szent-Antalon hírdettek ki. E ma már elfeledett kisváros Selmecbányától 5 km-re délre (jó helyen!) van, már a XIV. század óta a csábrági uradalomhoz tartozik (ide tartozik Litva vára is), amely birtok a 1622-től (örökadományként 1629-től) a csábrági és szitnyai Koháry családé, onnan van előnevük (családfa), akkoriban bárók, melyet rangemelések sora követ. A családból témánkhoz kapcsolódóan említsük meg a kortárs Koháry Istvánt s apját, Koháry Pétert, kiknek katonai környeztében feltételezhetjük akkoriban a nemességszerző Sárközy Mihályt. Ez a későbbi események ismeretében valószínűsíthető. (A Koháryakhoz fűződő 'vitézi' kapcsolat majd egy generációval később, Kecskemét kapcsán látszik igazolódni.) Szent-Antal akkor rmezőváros, de lényegében Hont vármegye (egyik) központja (1624-1647 között több megyegyűlést tartottak itt). Ez akkoriban gyakori jelenség, a főispán birtoka a tényleges közigazgatási központ. Annak a Hont vármegyének a közigazgatása folyt itt, amely egyidejűleg az 1552. évi hadjárattól a török közigazgatásban az 1544-ben létrehozott Nógrádi szandzsák része volt.
 |
Az tehát, hogy ott hírdetik ki, történetünkbe helyezi a Koháryakat, az ő birtokrendszerüket és 'hadi népét'. Valamint címerét. (Nézzük össze a két családi címert, mennyire hasonlít! A vitézségre utaló heraldikai jelképekben mindenképp.)
 |  |
| csábrági és szitnyai Koháry család címere | nagybócsai Sárközy család címere |
Van olyan forrás is, amely szerint Egerben is kihirdették; ez amiatt aggályos, hogy Eger 1596-tól 1687-ig török kézen volt. Van olyan hírforrás (épp a wiki), mely az ajnácskői várkapitány és birtokos Sárközy Mihálytól való első részben cáfolt leszármaztatást akként építi fel, hogy annak gyermeke, szintúgy Mihály, Egerben volt katona, majd az ő fia lenne történetünk első szereplője, Sárközy "nemességszerző" Mihály (még birtok és előnév nélkül). Ez egyrészt azon bukik, hogy ismeretes, hogy ama várkapitánynak magja János nevű fiával megszakadt, másrészt az 1589/90-es egri adatok szerint akkor 8 lovassal Egerben élő/állomásozó Sárközy Mihály vagy azonos azzal a Daróczy Sárközy Mihállyal, akit az 1577-es összeírásban a nemesek közt említenek, vagy nagyobb valószínűséggel az ő rokona. (1589/90-ben van még egy Sárközy nevű hadnagy Egerben, ő Sárközy Gáspár 6 lovassal).
Mielőtt Koháry-poszttá alakulnánk át, zárjuk azzal e kitekintőt azzal, hogy fent említett Koháry I. István házasság révén jelentős birtokrészt 'szerzett' Kecskeméten, ezáltal a család lényegében több évtizedre megszerezte a födesúri jogokat (noha birtokkal más is rendelkezett akkoriban a városban). Még 1614-ben (amikor a tizenötéves háború után Kecskemét oppiduma kezd 'érdekes lenni' a befektetési céllal birtokokat kereső főúri családoknak), a város negyedét Bosnyák Tamás királyi főételfogó szerezte meg, kinek Judit lánya a Balassa Imrével kötött házassága révén a birtokot a Balassa-családba vitte, ahonnan további leánynegyedként immár Balassa Judit a csábrági és szitnyai Koháry Istvánnal - vszeg még 1642 előtt - kötött házassága révén a Koháry-család birtokai közé soroltatta, hozományként. Koháry báró hasonnevú István fia (a fent említett Koháry II. István, országbíró, ismert hadvezér) azután 1670-ben a Wesselényiek kecskeméti birtokrészét is megszerezte, a Rákócziak birtokrészét pedig zálogba vette, s így a város felének birtokosa lett (amely majd csak 1834-ben tudja magát megváltani). Öccsével, Koháry Imrével korlátlan földesúri hatóságot kezdett gyakorolni, megpróbálták - az amúgy számtalan mentességgel, kiváltsággal rendelkező várossal szemben - legteljesebb mértékben jogaikat érvényesíteni. Más nyelven, a pénz (tőkepiac) nyelvén úgy mondanánk, hogy többségi, ha nem közvetlen irányítást biztosító befolyást szereztek egy igen jól menő üzletben, a marhakereskedelemben. Így a feudális jog szerint a bíróállításban is döntő szavuk lett.
Kecskeméti évek
Ami miatt ezt a kitérőt tettük, az az, hogy az 1660-as években a család Mihály nevű tagja (a nemességszerző fia) Kecskemétre költözött (hogy pontosan honnan, nem tudom, lehet van nyoma Bács-Kiskun megye Levéltárában, az 1504. sz. jelzet alatt, ahol a város Tanácsának iratait őrzik 1599-től - még az is lehet, hogy maga Lestyák Mihály is 'visszaköszön' -, 1662-től már Adópénztári iratokat is őriznek a 1508 sz. jelzet alatt 16,9 ifm, nyomon lehet kísérni a család vagyoni helyzetét). Innentől hőseink nem csak nemesek, de kecskeméti polgárok is, amely a XVII. sz. végén így együtt igen erős 'konstelláció' volt. Mihály unokája, János már messze földre eljárt kereskedni, török vidékre is, le a Balkánra. Kereskedelemmel jelentős vagyont gyűjtött (majd írunk külön posztot arról, hogy lehetett a harmincadot kikerülni, s mit hozott a marhakereskedelem), egyszer a nándorfehérvári pasa "rajta vette meg" Kecskemét adóját. Az ő fia, Pál (a keresztnév itt bukkan fel a családban) Kecskemét főbírája lett. Ő az első kecskeméti főbíró a családból, hogy aztán hasonló nevű fia és unokája is kövesse példáját. A későbbi leszármazottak már a vármegyei színtéren vállalnak és nyernek hivatalt). Eme első Pál s két gyermeke, János és Pál földbe fektették vagyonukat, nem művelésre, hanem legeltetésre szánt földbe (részben árenda, s később, mikor a kiskunsági puszták tulajdona körüli kérdések eldőltek, s venni lehetett, akkor vétel).
Kis túlzással a képlet: egy, a végvári harcokban kiemelkedő család, a Koháry-család által vezetett vármegyében egy katonai érdemek alapján nemességet szerzett egyén fia a harcok szünetében, felhagy a hadviseléssel, gazdálkodni kezd, nem is akármivel, hanem a kor akkori kurrens cikkével, a marhahússal foglalkozik, marhatenyésztőnek és ~kereskedőnek áll, emiatt le az Alföldre, 'éppen' egy Koháry-birtokra teszi székhelyét. Az, hogy mennyiben foglalkoztak a Koháry érdekeltségekkel, s mennyiben a sajáttal, innen az íróasztal mellől megmondani nem tudom, a Koháry-családdal való tartós kapcsolat a későbbi bíróválasztással igazolható.)
Kecskemét a tizenötéves háború után, a XVII. század elején jelentős fejlődésnek indult. Hogyan is írja azt Mikszáth A beszélő köntös elején? (nem a köntösén, hanem a regényén)
"Bolondok azok a városok, melyek arról panaszkodnak: »Sokat szenvedtünk; nálunk száz vagy kétszáz évig lakott a török.«
Azok a helyek szenvedtek igazán, ahol se török nem lakott, se labanc, se kuruc, s a magok emberségéből éldegéltek, mint például Kecskemét, mert ahol a hadviselő felekből ott tartózkodék az egyik, ott csak egyik dominált, sarcolt, s a többiek oda se mertek szagolni, de ahol az egyik sem lakott, oda mind a három eljárt epret szedni."Egyaránt a budai pasa, a szolnoki bég, valamint a szécsényi várkapitány, s a gácsi szolgabíró.
Az 1597. évi háború után már nem voltak Kecskemétnek török tisztviselők. Ettől kezdve a város úgy a török, mint a vármegye által 'magára hagyatva', Cegléddel és Nagykőrössel együtt intézte bel- és külügyeit. A XVII. század közepétől kezdve már mind egyre gyakrabban szerepelt a három város törvényszéke, mely a jelentékenyebb polgári és bűnügyekben ítélt. Bár a város még a török hódoltsághoz tartozott, a székhelyéről kiszorult vármegyével folyton fenntartotta az érintkezést. A vármegye a török hódoltság alatt közigazgatási tekintetben igen kevés, fenyítő és törvénykezési ügyekben úgyszólván semmiféle befolyást sem gyakorolt, de azért Pest vármegye hatóságát fenntartotta Kecskemétre, és folyton adóztatta a várost. A fennmaradt adatok szerint az 1624–1638 közötti években Kecskemét városa többször szállította a nógrádi, szécsényi és füleki várba, Pest vármegye időközi székhelyére az adót (mert adózni azért "necesse est")
A város fejlődésének érzékeltetésére álljon itt, amit 'A Borovszky' ír:
"Kecskemét puszták szerzése.
Míg a hódoltság alatt Kecskemét egyre fejlődött s népessége a város kiváltságos helyzete miatt jobban kibírta a törököktől kirótt terheket, mint apró szomszédai, melyek a mohácsi vész után egyre pusztultak s lakosaik Kecskemétre huzódtak. A város viszont azon volt, hogy az elpusztult környékbeli helységek török földesurait megmentse a szökött jobbágyok visszahurczolásának gondjaitól és az elhagyott vagy elpusztult községek területeit bérbe vette. Már az 1562–1563. évi török kincstári adóösszeírások szerint, a kecskemétiek Páka, Ágasegyháza, Köncsög, Félegyháza és Monostor pusztákat bírták haszonbérben. Az ugyanez évi összeírások szerint Kisbalázs és Karafalvak is Kecskeméthez tartoztak. (Velics-Kammerer: Török Defterek I. 149–166.) 1601-ben Kecskemét, Tatárszentgyörgy határát is bírta, évenként fizetvén a haszonbért mind a török iszpahiáinak, mind a magyar földesúrnak. Igy jutott lassanként Kecskemét a szomszéd pusztákhoz, mint Borbásszállása, Kerekegyháza, Kisszállása, Ferenczszállása, Zomok, Jakabszállása, Matkó, Orgovány, Péteri, Csöngöle, Szentlászló, Móriczgátja, Szank, Bene, Lajos Mizse, Örkény, Ujfalu, Vacs. Szer helység határát, mely 1640 táján szintén elpusztult, 1642-ben vették a kecskemétiek zálogba. Ez évben Kecskemét már hat kun pusztát is bírt haszonbérben, melynek élvezetében 1649-ben Pálffy Pál nádor meghagyta a várost. 1677-ben pedig még kilencz kun pusztát vett a város bérbe a pozsonyi kamarától, de e mellett a törököknek is kellett fizetnie, mivel ezek is megkívánták a magukét." [a jászok és a kunok a nádor joghatósága alá tartoztak]
Vagy ahogyan Hómanék írják "Kecskemétről tudjuk, hogy nem kevesebb, mint 37 község határát foglalta el, elkezdve a XVI. századtól mélyen be a török kiűzése korszakáig, aszerint, amint ezek a falvak egy-egy török pusztítás következtében néptelenné váltak. Tatárszentgyörgy, Ágasegyháza és Orgovány 16.000 holdnyi határával, Bene 12.000-rel, Kerekegyháza 20.000-rel, Csöngöle, Szank, Mizse, Örkény, Lajos, Majsa így lesznek faluból Kecskemét pusztájává, Szer 1640 körül pusztul el és szintén puszta lesz, Vacs lakossága a lelkész vezetése alatt kivételképen Nagykőrösre költözik. Kecskemét területe így nő meg 352.000 holdra, melyből 130.000-et a kúnpuszták tesznek ki. Ez a foglalás néha zálogként, de többnyire különösebb jogi formák nélkül történik, tisztán a gazdasági élet kényszerhatása alatt"
A marhakereskedelemnek és vásároknak köszönhetően gazdag város a török fennhatóság megszűnésének ellenére még fizette a szokásos adót a székesfehérvári pasának, emellett Szeged császári ostromához, fát, marhát, ami ilyenkor szokásos, Kecskemét szolgáltatta. A rendkívüli terhek nem csak a várost sújtották, hanem - micsoda paradoxon - a török időket túlélt néhány közeli települést is. Ekkor hagyták el, s költöztek Kecskemétre Kocsér, Szentkirály, Szentlőrince, Kerekegyháza, Monostor lakói. Az 1687-ben a saját földesurai és a vármegye részére beszolgáltatott adókon kívül a város további 36.499 forint hadiadót fizetett, 1688-ban 25.000-et, de még 1691-ben is Kecskemétet terhelte Nagyvárad ostrománál a hadi szekerek faanyagának, s magának a szekereknek az előteremtése. Az ostromot követően pedig 1692-ben mintegy 240 jármos ökörrel nekik kellett elszállítani (Nagy)várad török őrségét Titelig. S a terhek nem szűntek, ott volt még 1698-ban Arad ostroma, ahol megint csak Kecskemétet 'találták meg', mint teherviselőt a 'közúti fuvarozást' illetően. Az 1698-as országos 4 millió forint hadiadóból Kecskemét 14.381 forintot fizetett meg. A terhek ellenére még 1702-ben is képes volt a Pest vármegyére a spanyol örökösödési háborúhoz kapcsolódóan kivetett fegyverváltság 30.000 forintjához 6000 forint kölcsönt nyújtani a vármegyének.
Egy úrbéri összeírás száz év múlva (a MOL-ban az UC 11 : 6 jelzet alatt, a www.arcanum.hu/mol alatt pedig az 50. soron egy 4 oldalas összeírásról számol be a város birtokviszonyairól.
"1692. augusztus 11., Kecskemét
4 old. latin, egyszerű másolat.
"Specificatio", melyet a város bírája, Szentkirályi Pál és jegyzője készítettek. (Összeírás: birtokosok név szerint s birtokrészeik után járó szoltáltatás.)
Kecskemét birtokosai. (Pest m.) Wesselényi család: Wesselényi Ferenc nádor és Wesselényi Pál, Petroczi nevű birtokos és felesége, Csiki István gróf felesége, Bosnyák-család, Rákóczi-család, Báthory-család, Bárius-család"
 |
| az 1746-ban épült régi városháza |
Azért fontos kérdés az, hogy a prosperáló marhakereskedelem mellett van(nak) birtokosa(i) a városnak, mert a városi közigazgatásra ezek a birtokosok egyértelmú befolyással, bírójelölő joggal rendelkeztek, így ezek a városok, a királyi (kamarai) mezővárosokhoz képest kevesebb önállósággal rendelkeztek. Így Miskolc, vagy akár Mezőkövesd, Diósgyőr látszólag kedvezőbb helyzetben (jogi státusban) volt, mint az akár egyházi (Veszprém, Nyitra, Vác, Szombathely, Mohács, Zirc), akár világi (Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös, Pápa, Nyíregyháza) földesúri hatalom alatt álló városok. Persze akit bírónak jelölt az ő 'ura', az nem panaszkodott, nem kellett a bíróválasztás hosszadalmas eljárásában magát exponálnia. Így Kecskemét esetében az addig 'gazdátlan' (a kétfelé történő pontos adófizetésnek köszönhetően kivívott) viszonylagos önállóságú város életébe az 1670-es évektől szóltak bele egyre erőteljesebben a Koháryak, akik 1712-ben úriszéket is felállítottak a városban, a kecskeméti magisztrátus fölé. Befolyásukat az is jól mutatja, hogy Kecskemét főbírái gyakran kerültek ki a nemesség soraiból, s lényegében a Koháry család familiárisai voltak. A város és a birtokosa között időről időre megkötött urbárium e folyamatos alkupozíció-változást (a város alkupozíciójának romlását) szemléletesen tükrözi. Érdekesség, hogy a jobbágysessiók nem voltak az egyes birtokosok között felosztva, hanem a szolgáltatások mértékére a birtokosok a várossal egyeztek meg (s ki ült ott?) és a lakosság ennek megfelelően adózott.
A Sárközy-családból származó első kecskeméti bíró, (I.) Pál éppen 1743-ban lett bíró, 3 évvel a ma régi (akkor új) városháza megépülése elött. Eme Pál fia, (II.) Pál szintúgy, majd az ő fia, (III.) Pál szintúgy. Ők a családfán D1, D1-E2, ill. D1-E2-F1 azonosítóval jelzetten találhatók. I. Pál kivételével oldalág, ill. vszeg ők a főág, mégha a családfán az általunk tárgyalt ágat is vettem előre.
Az, hogy mennyire tekintettek egyfajta 'túrkálóként' Kecskemét és Szeged tekintetes városai a Kiskunság üres pusztáira, annak megszerzésére, jól mutatja a Reizner-féle Szeged története azon részlete (4. kötet 345. oldal), amelyben Dorozsmának Szegedhez avagy a kun pusztákhoz való tartozandóságának ügyében folyt 1721-es vizsgálati tanúmeghallgatásról szól :
"... midőn pedig az ország többiről a török birodalma alól felszabadúlt, azután akinek tettszett (bizonyos ura nem lévén azon pusztáknak) az birta, úgy mint a szegediek, kecskemétiek és kőrösiek, egynéhány esztendeig."
".... Jól emlékszik róla, hogy minek előtte még az egész jászságot és kunságot és az egész pusztákat a keresztes uraknak eladták volna [Német Lovagrend, s ez 1702-ben volt], kamarás urak káptalanbéli úrral conscribálták az helységeket és pusztákat, de egészben-e, nekie nem constál, jóllehet ezen fatensnek bátyja is kecskeméti főbíró lévén, akkor járt azon conscriptorokkal"
"... Hallotta ezen fatens, hogy már most némely kun pusztákat kecskeméti lakosok szokták a keresztes uraktól megárendálni" [1721-ben]
"... Tudja, hogy circiter [mintegy, kb.] két mértföldnyire birta Szeged városa, és élte szabadon, a többet pedig kecskeméthi uraimék."
(a kecskeméti illetőségű tanuk [testis] egyenkénti tanuvallomása a lap alján, [csak 6 van])
Arról, hogy miként folyt a városban polgári életet élő, gazdálkodó módos nemesi családok párválasztása, egy igen érdekes tanulmányban olvashatunk, mely bonusként tartalmaz néhány igen érdekes információt a családról. Konkrétan a háztűznézés és az eljegyzés résznél, mely 1779-ben 'játszódik' (ekkor a szövegben említett személyek kora idősebb D1-E1 (II.) János 67 éves, D1-E1-F1 (III.) János 39 éves, D1-E2 idősb (II.) Pál ):
"Péter Ferenc kézfogója 1779-ben volt, melyet így örökített meg a naplójában: „Násznagyok vóltak Néh. Feõ Tiszt. Suppr. Tormássy János és D/istrictuá/lis Kapitány Herpay Mihály Urak. Jegyet adtam a’ Feleségemnek egy darab 10 aranyat nyomó, és Házasságot ábrázoló Arany pénzt, ezenkívül 12 Körmötzi Aranyat, egy Arany smaragdal és 2 gyémántal ékeskedõ gyûrût, a’melyhez hasonlót kellett a’ szegény bold/ogult/ Ángyomnak is tsináltatni; másikat Krongoldból valót, és eggy nyíllal által ütött ’s Rubintokkal kitzifrázott szívet mutató gyûrût, a’mellyet Pesten magam vettem, eggy szív formára Ezüstbõl tsináltattam Pixisbe, a’mellyet hasonlóképpen magam készíttettem. A feleségem részérõl Násznagy vólt Néh. Püspök Feõ Tiszt. Veresmarty Sámuel Úr; ezenn 2 Papi Násznagy Urak hosszas és elmés Dictiókkal (beszédekkel) vitték végbe ezen functiójokat. Bold. Napam Asszony Ns. Sárközy Susánna Asszony, és a’ Feleségem testvérje Tóth István Úr igen pompás és kõltséges kézfogót adtak. Jelen vóltak azon a’többek között akkor is T. Pesth Várm Feõ Szolga Biró, s azután sok ideig V.Ispány, most pedig a’ Mélt. Klyi Tábla Vice Judec Curia, s’ egyszersmind K/irá/lyi Tanátsos Lankovits György Úr Eõ Nagysága több Vgyebéli Magistr. Tiszt Urakkal, a Napam Aszony Testvérjei Néh. Idõsbb és Ifjabb Sárközi János Urak egész Házok Népével, úgy Néh. Idõsb Sárközy Pál Úr minden gyermekeivel, ’s az egész számos és szélessen ki terjedõ Atyafiság.”
A feljegyzésben szereplő Péter Ferenc, egy kiskunhalasi főbíró unokája anyai ágon volt rokonságban a nagybócsai Sárközyeknek. Ennek leírása (ugyanonnan) - de tényleg csak az olvassa, akit érdekelnek az ilyesmik: A történet eleje az, hogy ez a szegény Ferenc gyermek nősülni akarván, néhány helyen felsült, ill. kosarat kapott. Egyik ilyen próbálkozásánál írja örömmel feljegyzésében az apa, hogy a kiszemelt leány éppen közös rokonságban van a velük (kiskunhalasi Péter család) a nagybócsai Sárközyek révén, mert, hogy ők is 'oda' rokonok. A házasulni szándékozó legény másodunokatestvére a kinézett ara sógorának (ugye szóltam).
" Meg kell itt jegyezni, hogy a’ ttlt N/emes/ Asszonynak másik leánya T. Sárközy Sigmond Úrnál vagyon férjnél, Sárközy Sigmond Úrnak Nagy Attya Néh. Idõsbb T. Sárközy János Úr az én feleségem Édes Asszonyával Néh. N/eme/s Sárközy Susánna Asszonnyal eggy Testvér Atyafiak vóltak, és így Sárközy Sigmond Úr Ferencz fiammal Második Unoka gyermek. Ezenn Idõbenn Sárközy Sigmond Úr az Ifjú Asszonysággal együtt itt lent a’ Bótsai Jószágába múlatván, mind a feleségemet, mind Ferencz fiamat el küldöttem hozzájok olly tzélból, hogy a munkába lévõ Dolognak eszközését nékiek ajánlják, sõt egynéhány napok múlva mindketten ide Halasra bejövén hozzánk, itt nállunk igen jókedvvel múlattak; különben a T Ifjú Asszony még Halasonn soha sem lévén, bennünket, mindenünket, Házi Tüzünket jól és szorgalmatossan körül nézvén, mind maga mind férje körül, azt vettük észre, hogy õk a’ dologtól éppen nem Idegenek... „ (!!!)
Ahogy a kiskunhalasi tanulmányban olvashattunk a párválasztás kapcsán egy győri lánykérésről, a megfelelő vagyoni és társadalmi helyzetű ara megkeresése, kiválasztása sokszor vármegyén átnyúló történet volt, levélben történő megkereséssel, mérlegeléssel, komendálás (ajánlás) kéréssel. "Asszonyságnak vólna eggy jól nevelt, és vagyonos Kis Asszonya, ezt próbálná meg, ismét tehát ugyan a’ Ttlt Tábla Bíró Radó Sándor Úrral edjött nékünk Szüléknek minden leg kisebb tudásunkonn kívül egyenesenn mentek Gyõrbe, és a’ Ttlt Asszonyságnál magokat jelentették. Esmeretlenek lévénn a’ Ttlt Asszonyság idõt kívánt, míg róllunk, Ferenczérõl, és Környülállásiról tudakozódhatik, különösenn jelentette, hogy T/isztelt/ Moson V/árme/gyébe /Mosonmagyar/ÓVáronn eggy fõSzolga Bíró Testvére lévén, annak híre s megeggyezése nélkül éppen semmit sem tselekedhetne... a másik Kedves leányával, úgy több érdemes Úri Attyafiával is közölni fogja, eggy kevéssé várakozzunk" (az ilyesféléket pusztán a nyelvezetük miatt is nagy élmény olvasni)
Azért érdemes erről beszélnünk, mert ez az életkép visszaköszön majd a Sárközyek eme vonalának a Bihar vármegyei Érmihályfalvára való átszármazásánal, akkor, amikor Sárközy (III.) János - feltételezhetően hasonló párválasztás után - feleségül veszi az érmihályfalvi illetőségű Guthy Máriát (részletek a következő részben). De ugyanilyen történet játszódhatott le a többi Sárközy fiú elszármazásánal, ki Tiszavárkonyba (Sárközy Lőrinc Fráter Juliannához), ki Székesfehérvárra. Nem okvetlen benősülések ezek, hanem a "tegyük össze, amink van" elve keretén belül, de mégiscsak a kölcsönös szimpátiára épülő párválasztások.
Konkrétan Sárközy Lőrincről annyit említsünk meg, hogy ő az a Sárközy Lőrinc, akit a felvázolt családfa alatt 1830-ban Pest vármegyei főszolgabíróként említünk (ne tévesszen meg senkit, akkoriban Kecskemét Pest, később Pest-Pilis-Solt vármegye egyik legfontosabb városa), s akinek felesége által hozományként hozott birtokot 1832-ben a Fráter testvérek birtokrészeit kezelő, rosszul gazdálkodó Fráter Lajos és Fráter Borbála 1832-ben keletkezett adósságai miatt 1840-ben felmértek (ez a vagyon egy része).
"Sárközy Lőrinc jószága ekkor a következő: háromszázhetven hold külső majorsági föld (64750 váltóforint értékű, mivel egy hold szántóföld ára ekkor 175 váltóforint), öt hold szőlő (kétezer-négyszáz váltóforint értékben) és egy húszköblös földből álló belső kuriális telek, amelyen épületek vannak, úgymint egy tíz öl hosszúságú ház (kétszázharminc váltóforint értékű), egy százhatvan forint értékű ház, egy jól felszerelt malom (kilencszázötven forint), egy nyolc öl hosszúságú, téglából épült molnárház (kétszázötven forint értékű). A tiszavárkonyi regáléjövedelem a kocsma, a mészárszék, a halászat, a bolt, a vízimalom és néhány más haszonvétel jövedelméből tevődött össze." 1842-ben a birtokot Sárközyné Fráter Julianna eladta Kecskemét városának, akinek elővásárlási jog volt. A család eme ága vagyoni helyzetének romlásáról a fenti forráson belül itt olvashatunk.
Számoljunk. Ha egy jól felszerelt malom 950 forint (durván ezer), akkor a 370 hold allodium értéke, a 65 ezer forint 65 jól felszerelt malommal ér fel (1 hold 175 forintban számolva)
Az, hogy a vizsgált leszármazási vonalunkon miért éppen Bihar felé orientálódott a párkereső Sárközy Gedeon, nem tudom. Azt tudom, hogy "szőkék a mezők" a családban más személyeknél is megjelennek bihari illetőségű arák, így a harmadik bíróként számontartott (III.) Pál (1747-1781) felesége családja a Keczeliek is az 1754/55 évi nemesi összeíráskor Biharban éltek.
Tény, az 1740-ben Kecskeméten született (nagybócsai) Sárközy János feleségül veszi az eredetileg érkörtvélyesi, de akkor már érmihályfalvi illetőségű Guthy Máriát és Biharba költözik. 1767-ben már ott éltek. A családi vagyonból való részesedéséről - ki váltotta meg, egyáltalán miből - leginkább a korábban említett Bács-Kiskun Megyei Levéltár iratai közt kapnánk választ. Elbúcsúzott Kecskeméttől, tartósan letelepedett, ezt támasztja alá az új egyházkerületének az "új földesúr" által tett alábbi gesztus. "25 fontos nagy fedeles cinkannát ajándékozott, melynek felirata: a kecskeméti református szent ekklésia jó akaratjából a körtvélyesi református szent ekklésia számára rendeltetett T. N. V. Sárközy János és Guthy Mária által 1768 esztendőben 1 januáriusba"
S nem gondolta volna, hogy néhány generációval később ismét az Alföld közepén élnek majd leszármazottai. A következő (utolsó részben) a bihari és a szolnoki éveket tekintjük át.
11 komment
Címkék: magyarország magyarok sárközy újkor nemesi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.05.25. 22:45:35
Ezek a kisnépek pedig hajlamosak a sajátjuknak tekinteni tényleg mindent, ami csak megidologizálható. Nem csak a magyar persze. A magyarok esetében a Nobel-díjasok felsorolásán szoktam eltűnődni. Vajon miért ment majd' mind amerikába, mielőtt elismert lett?
Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.05.25. 23:34:16
hami · http://toriblog.blog.hu 2009.05.26. 00:05:25
lécci 2009.05.26. 09:05:55
Nincs 'inkább', 'is' van, mert Alattyán egy fejezete Szolnoknak (majd meglátod a 3. részben). Az utolsó érmihályfalvi születésű legény egy szolnoki születésű lányt vesz el (akinek ettől függetlenül Gyöngyösi az előneve), átköltözik, ebből a házasságból születik a nagyapa, s a hozzá tartozó nagymama lesz majd alattyáni (meg a nagyszülői ház, de ez csak a huszas évektől játszik, alig két évtizedet)
ladislaus 2009.05.26. 09:45:07
lécci 2009.05.26. 10:41:55
Ha megnézel bárhol egy összegző listát a magyar származású Nobel-díjasokról (mondjuk a wikin hu.wikipedia.org/wiki/Nobel-d%C3%ADj ), aztán összeveted az életrajzukkal, családi hátterükkel, akkor pont az a probléma tűnik szembe, amiről az első rész elején írtam, hogy KI a magyar származású, s milyen ismérvei vannak a "magyar származásnak".
A chilei poszt kapcsán többször említett Milton Friedman 'magyar származású'-kénti felvetése eleve mókás. Ezen elv alapján százezres-milliós nagyságrendben volnának hasonló esetek. Az első generációs leszármazottak. A nem-híresek.
lécci 2009.05.29. 16:35:07
Ringold 2009.06.09. 12:47:37
lécci 2009.06.09. 14:15:40
Tényleg nem írtam oda (így szó szerint "szereztem"). Most kerestem, de már nem találom. Tőletek? (vagy "oda is kéne"?)
Ringold 2009.06.09. 18:02:54
Gratulálok a poszthoz!
kommentek