2008.08.05. 16:00
"Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja"
1552. július 9-ről esne szó. Drégely ostromáról és Szondi György haláláról.
Maga Drégely vára szemben Nagyoroszival, a Drégelypalánk néven lévő mai településtől délre, előbbihez közelebb, erdős területen található. Jól ellenőrizte a Börzsöny keleti oldalán É-D irányban tartó útvonalat. Ott ahol a Börzsöny keleti nyúlványa 444 m magas önálló hegyként emelkedik (relatív magassága 230m) Tőle délre, nem messze, van ennél magasabb csúcs.
A török építette Drégelypalánk felöl, északról nézve jól mutatja e korabeli ábrázolás palánkát, a várat és mögötte a Börzsönyt.
A név eredete a mai felfogás szerint a Drágul/y/ szláv személynévből származik, magyar névadással. Árpád-házi királyaink idején (Endre, Béla, Géza, László idején) a környékre testőr feladatot ellátó lengyel serviensek telepítése történt. Drégely neve előbb bukkan fel oklevelekben (1274), mint a váré (1308). Győrffy István szerint hamis - későbbi keletkezésű - az az 1285-ös dátumozású birtokmegosztási oklevél, melyben neve szintúgy említtetik. Csák Mátéé volt 1321-es haláláig és a XIII. század végén erős pusztulásnak indult szomszédos Hont várának szerepét vette át lovagvárként. 1321 után királyi vár lett egész 1438-ig, mikor Albert az esztergomi érseknek adományozta. Innen kezdve egész történetünk időpontjáig az érsek kezén volt. Fontos ez, mert az utolsó tulajdonosa, Várday Pál 1549-es haláláig jelentősen költött is a vár fenntartására (Mohács után is ide menekült). Igaz ő vadászkastélynak használta, de szerepe, különösen Buda 1540-es elfoglalása után megnövekedett. Várday 1549-es halála rosszkor jött, az ez utáni 3 évben állaga jelentősen leromlott, tekintve, hogy 1551-ben, egy villám a lőportoronyba vágott, a lőpor felrobbanásával a falak egy része megrongálódott. Az érseki tisztséget Fráter György 1551. évi pár hónapos hivatala után majd Oláh Miklós tölti be 1553 márciusától, szempontunkból későn érkezve.
 |
| Drégely regonstruált rajza (Forrás) |
Rekonstruált rajza jól mutatja funkcióját, hátrányait. A bejárat elé emelt palánk lovasság rejtésére volt alkalmas. A szintúgy a déli oldalon emelt ágyúval felszerelt bástyát is ekkor emelték, a nyugati, lankásabb oldalon a falat megerősítették (innen volt várható ágyúzás, majd roham). Várday nevezte ki Szondi Györgyöt még 1544-ben várnagynak, és a birtok intézőjévé. Fontos év ez, abban az évben a környék sok vára, városa török kézre került.(Nógrád, Visegrád, Vác) Drégely szerepe akkor növekedett meg, amikor az 1551. évi országegyesítési törekvések nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy a török az észak-magyarországi bányavárosok ellen vonul. Az ezt az utat védő várrendszer egyik eleme volt Drégely. Domborzat szempontjából kedvezőtlen fekvése, vékony kőfalai, valamint azok erős megrongálódása miatt Szondi maga kezdeményezte, hogy rombolják le,(a szomszédos Ság várával együtt, melyet a török 1550. évi ostroma erősen megrongált, Vác felől akarták bevenni, de visszaverték) és építsenek egy alkalmasabbat, valamely közeli mocsaras területen, az Ipoly árterén. Az 1552-es hadjárat előtt már török kézen volt Nógrád (1544), Szanda (1546-1551, ekkor a magyarok visszafoglalják és felgyújtják), Visegrád (1544) és Vác (1544) is.
Előzmény
A vár ostromának előzménye, hogy Ferdinánd (1503-1564) ezidőtájt sokat betegeskedett, figyelmét és tetterejét nem tudta a törökre összpontosítani (a "nemzetközi helyzetről" ne is beszéljünk. Történetünk idején, 1552 nyarán Passauban tartózkodik, bátyjával, V. Károly császárral a protestáns rendekkel való kibékülés érdekében folytatott tárgyalásokon), de itthon törvénybe foglaltatta, hogy "megszabaditásukra (ezek mi volnánk, magyarok) mindenkor gondja lészen és igéretének, mihelyt arra kedvező alkalom kinálkozik, eleget fog tenni." A török 1540-es budai bevonulását kiigazítani tervezett, Buda visszafoglalására indított 1542-es hadjárat kudarca után 1543-1547 között sorra elestek olyan városok, mint (É-ról D-re haladva) Esztergom, Visegrád, Nógrád, Hatvan, a másik oldalon Tata, Fehérvár, Pécs. Az udvar nem volt képes megvédeni az országot, ugyanakkor nagy erőkkel buzdította a rendeket a védekezésre. Ezt szolgálta az időben az országgyűlések több cikkelye is, mint pl. az 1546. évi XVI. (16.) tc. mely szerint a főpapok a dézsmák fejében tartsák még el az ő csapataikat a végvidéken, s ezen keresztül kell tekinteni a jobbágyok terheiről hozott törvényi rendeleteket is (utalnék az e témában írott néhány jobbágy témájú posztra). Dréghel kifejezetten említtetik egyben az 1546. évi XLIV.(44.) tc-ben, melyben a "Dunán túl és innen fekvő várakról" való gondoskodás kötelezettségéről esik szó olyan társaságban, mint "Ságh, Pászthó, Dréghel, Széchen, Buják, Léva" (csak a Dunán innenieket említve), hogy azt mondja "mindenféle őrség állitásával jókor gondoskodjék vagy hogy ha a mondott helyek valamelyikét szét kellene rontani, azt idejekorán rombolják szét".
Ferdinánd 1547-ben 5 évre békét vásárolt, s 1551-ben megkísérelte egyesíteni az országot Fráter Györggyel, ez azonban 1556-ban kudarcot vallott (Castaldo-t a török kiszorítja, a lemondott János Zsigmond visszatér. Ez idő alatt 'lehetett' Dobó erdélyi vajda). Közben Fráter Györgyöt 1551. decemberében Castaldo Ferdinánd beleegyezésével meggyílkoltatja (a meghatalmazást már július 20-án megkapta Ferdinándtól). Így érkezett el a megvásárolt béke lejárta után az 1552. esztendő.
A török nem készült az 5 év leteltével sem hadjáratra Magyarország ellen. 1548-49-ben, majd 1553-54-ben Kelet-Anatóliában, Perzsiában és a Kaukázusban háborúzott. Emellett a keleti flotta 1547-1554 között Ádenért és Hormuzért hadakozott, igaz végül kudarccal, 1551-ben a Földközi-tengeren hadakozott (Máltáért hiába, Tripoliszért sikerrel) , 1552-ben pedig - francia felkérésre - Szicília partjait pusztította és a Tirrén-tengeren (Nápoly és Róma térségében) megverte a keresztény hajóhadat.
Az országegyesítés szándéka azonban 'rákényszerítette' a magyarországi fellépésre. Így 1551 nyarán az egyesítést megakadályozandó Szokollu Mehmed pasát fővezérként küldte Magyarország ellen. Szeptemberben átkelt a Tiszán, elfoglalta Becsét, Becskereket és októberben bevette a Maros menti Lippát. Temesvár ostromát is megkezdte, a kései indulás miatt nem jutott rá ideje bevenni, haza kellett vonuljon. Visszatérve a kudarc miatt kegyvesztett lett, de túlélte. Az erdélyi seregek és királyi zsoldosok visszafoglalták Lippát, török őrségét lekaszabolták, ami a következő évi temesvári mészárlásban (Losonczy halálában) nem kis szerepet játszott.
A szultán a következő év tavaszán immár megtervezett, összehangolt támadást indított. A célpont a már meghódoltatott terület kiszélesítése, Buda védelmének megerősítése, és az felső-magyarországi bányavárosok ellen indított támadás, majd Bécs elleni felvonulás volt. Pontosabban, az eredetileg megállapított hadjárati terv szerint a szultán a fősereg élén maga akarta Temesvárt megostromolni s annak megvétele után Szolnokot, Egert és a többi végvárakat meghódítani, majd Eger alól a bányavárosokon át a Dunának fordulva, Ahmed pasa másodvezírrel Komáromnál egyesülni s az egész erővel egyenesen Bécs ellen nyomulni szándékozott. Betegsége és az akkor kitört perzsiai bonyodalmak miatt ettől 'eltekintett'.
A hadművelet során először a hátországot, a nyugat-magyarországi várrendszerét biztosítva Hádim ('a herélt') Ali budai pasa 1552 június 1-vel megszállja Veszprémet (1566-ig, majd még visszatér 1593-1598 között), majd Hont vármegye irányába fordul (eredetileg a fehérvári Hamza béget foglyul ejtő veszprémiek ellen annak kiszabadításáért vonzult fel, de fellépése mégis illeszkedett a hadjárati tervbe.)
A szerdár, Kara (Fekete) Ahmed pasa április 22-én indul meg Drinápolyból (Edirne), a frissen épült Szolnok ostrománál (augusztus 22-szeptember 4.) csatlakozik a budai pasa addigra nagy utat bejárt csapataihoz. Nem is Veszprémnél kezdték az évet, hanem Szegednél, februárban, ahol a várost igen, de a várat el nem foglaló erdélyiekkel szemben kellett felmenteni a török őrséget.
 |
| Szolnok 1552-es ostroma |
Ali és Ahmed együtt mennek Szolnokról Eger alá, az ostromot szeptember 9-én kezdik, s október 18-án adják fel, Kászim napja, okt 26. előtt. Eger ostrománál tehát ott vannak a drégelyi győzők (már aki életben maradt Szolnok után) Losonzy és Szondi hősiessége szinte egyidőben, egy hadjárat párhuzamos eseményeként történik. Losonczy halála július 27. Szondié július 9.)
Az ostrom
1552. július 5-én ér a török Drégely alá 8-10 ezer emberrel, ahol 146 védő várta. Maga az ostrom 3 napig tartott. Az események ismeretesek, Tinódi leírásából maradt az utókorra. A későbbi irodalmi feldolgozások (még Arany is, de Kölcsey is) leginkább ebből merítenek. Az ostrom július 6-án kezdődött. Az alsó palánkot a török egyszerűen felgyújtotta, aztán módszeresen szétlőtte. Először a kaput védő tornyot, majd a falakat. Roham előtt, július 8-án (vagy 9-én) Ali beküldte Mártont, a nagyoroszi papot (Nagyoroszi már 1544-től hódoltatott, Drégely tehát pont a mesgyén van), ugyan adja már meg magát Szondi. Ezt a várkapitány megtagadta, meggyónt, két apródját (az egyedül életben maradó Libárdyt és Sebestyént) és a közeli hódolt területeken összegyűjtött török foglyait a budai pasához küldte azzal, nevelje fel őket és temesse el őt tisztességesen. Ali megpróbálkozott egy rohammal, de ezt visszaverték (ellenállás miatt felhagytak véle). A hadjárat ezen szakaszában nem kívántak élőerőt kockáztatni, a szomszédos várak is mind megadták magukat) ezért folytatta a lövetést s úgy igazából szétlövette a falakat. Tehette, 12 ágyúja volt, 4 faltörő és 8 tarack (tábori ágyú). (ezzel vette be Veszprémet is 10 nap alatt). Azaz lényegében nem történt semmi 1552. július 9-ig, Szondi halálának napjáig.
„Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett! Zászlós kopiával hős Ali temette" Itt álljunk meg egy pillanatra ennél az eltemette dicső módon motívumnál.
Katonatemetések a hódoltság idején
Perényiné a mohácsi csata után összeszedi a halottakat Emlékszünk Orlai Petrich Soma festményére "Perényiné a mohácsi csata után összeszedi a halottakat". Ő Kanizsa Dorottya (amúgy Perényi Imre felesége, ki nádor volt 1504-1519 között, haláláig), s Mohácsnál a fiát kereste, Ferencet, Várad püspökét (de 'ottmaradt' a sógora, Balassa Ferenc is, a költő nagyapja is (aki 'csak úgy' megmondja, ki volt a költő apósa, a szerző elismerését váltja ki. Nem kérdezném, ha nem illene e topikba, s ha már itt vagyunk).
Mohács talán az utolsó csata, ahol a halottak eltemetése a hagyományoknak megfelelően megtörtént. Ezt rendre a környező települések jobbágyaival végeztették, a hódoltság idején azonban a kisebb ütközeteknél a környékbeliek egyszerűen elmenekültek a hadmozgások hírére.
A török világban úgy alakult, hogy sem a nagyobb csaták, ütközetek, sem a kisebb portyák halottait nem temették el. Takáts Sándor szentel külön egy fejezetet e témának a Bajvívó magyarok c. munkájában. A győztes rendre otthagyta a csatateret, a legközelebbi (lakott, lakói által a hadak közeledtére el nem hagyott) faluban, településen megünnepelte a győzelmét, a halottak pedig temetetlen maradtak. Szerte szét az országban hevertek hullák, elrettentésül és a győztes 'dicsőségére'. Az, amit filmeken látunk, akasztott emberek 'maradványai', nem az alkotók túlzása - tovább nem részletezném. Tény, az esőzések a temetetlen testek miatt a vizeket gyakran megmérgezték, (helyi) járványok keletkeztek, a víz ihatatlan lett, a borivás mód nélkül elterjedt, némi népesség-mozgást is megindított, nem véletlen volt a hódoltság végén az ország demográfiai térképe 'olyan' kusza (nem csak az egyes hadjáratok önmagukban rajzolták át a térképeket, hanem az élet maga)
Egyrészt a portyák idején, a cselvető zsákmányszerzőnek is sietve kellett távoznia a másik területén történt összecsapás helyszínéről. Nem elsősorban a félsz "kergette őket hazafelé", hanem a zsákmány biztonságba helyezése (bármikor érkezhetett felmentés, s akkor oda a zsákmány, no és a dicsőség!)
Nagyobb ütközetek idején más 'megoldáshoz' folyamodtak (a környező falvak lakói úgy-e elmenekültek), ezért a győztesnek maga kellett gondoskodnia a halottakról. "...a mezítelen holttesteket nagy halomba rakták, s a halmot magyari módra sövénnyel körülfonták, hogy a farkasok és a kósza ebek a tetemeket szét ne hordhassák. Ezzel aztán készen volt a vitézi temetés! Az ilyen katonatemetőt a vadmadarak egész raja lepte el; a sövényen kívül pedig farkascsordák ... Idővel az ilyen katonatemető fejérlő csonthalommá vált, melyen imitt-amott nőtt meg a buja fű." A XVI-XVII. századi jelentések gyakran írnak az efféle temetőkről. A két szikszói csatáról szóló jelentések (1577 és 1588) is beszámolnak erről. A másodikban 1000 török és 450 magyar esett el, ez a mintegy 1500 ember 'ilyen' temetést kapott. Még a XVII. században is járta ez a 'módi', sőt (!) a kuruc-labanc világban is volt rá példa. Például Thököly Miskolc környékén Laborde generálissal történt összecsapása után a holttesteket szintúgy magas halomba rakták, és körbefonták. A győzők 'örök dicsőségére'.
A mieink vakbuzgósága, vallási türelmetlensége miatt az volt a jellemző, hogy a magyarok a törököt nem (vagy ritkán) temették, ők viszont eltemették a mieinket, s az övéiket, ha tehették, elszállították. Ezért a török a legkiválóbb magyar tiszteket tisztességgel eltemette. Így tett Ali Szondival, utódja Musztafa budai pasa Zrínyivel. Thúry György feje Konstantinápolyba került, megnézte maga a Szultán is, majd a nagyvezír a fejet eltemettette.
A másik, szintén az elrettentést és a győztes dicsőségét szolgáló szokás volt a test feldarabolása, egyes részek különválasztása, s a legfontosabb, a lefejezés, az ellenség vezérének várfokra kitűzött feje. Közönséges szokás volt, hogy a legyőzött fejét a győztes magával vitte. Így járt Esztergom 1556-os felégetése után Izdenczy István naszádos vajda, kinek feje még egy év múltán is közszemlén volt, vagy 1647-ben Kanizsa feldúlásakor Hagymássy főkapitány (kinek fejét szalmával tömték ki).
E szokásnak az volt a következménye, hogy számos hősünknek máshol nyugszik a feje, mint a teste. Thúry György feje így Isztambulban, teste Nagykanizsa mellett egy kápolnában, szintúgy Zrínyi teste Szigetvár mellett, feje Csáktornyán.
Szokása volt a töröknek, hogy a levágott emberfőket fentő körül halomba rakta. 1577-ben például a legyőzött győri hajdúk fejeivel Ali fejérvári bég járt el így.Ezt akarta Szondi elkerülni, ezért kérte Alitól az eltemettetés lehetőségét.
Szondi György életútja nem ismert. Annyi biztos, hogy közrendű családból származott. Az, hogy levelezésében is hol Szondiként, hol Szondyként írja - mint tudjuk - nem jelent semmit. Gyermeke nem volt, utódja öccse, Jakab. Életéről, amit tudni lehet (lényegében semmit), a wiki szócikkeként jól követhető. Egy dologban vitáznék vele, a származását nem érzem megalapozottan bemutatottnak. Neve lakosnév, a wiki szócikk a vajdasági Szond=Szontára utalóan fogadja el, s hogy eredetileg Suhó, Szuhó lett volna a nevük. A szerémségi Révay családhoz fűződő kapcsolatát sem érzem Szondig viszzaható erejűnek (pláne a gyerekkorban való Szklabinyára kerülés ismeretében - ez ugyanis Túróc vármegye). Ezzel szemben azt találom a www.arcanum.hu/mol alatt, hogy Ulászló idejében (1440) a közeli Szanda vára többször is Zonda, Szonda alakban említtetik. Minimum gyanús, pláne, ha Szuhó az eredeti családneve. (Ez csak egy blogíró ötlete, némi családfakutató rutinnal, meg a dolgok kézenfekvőségének - akár nevezhetjük egyszerűségének -, az "így szokott lenni" evidenciájának szem előtt tartásával)
Másnap
Az ostrom után a török északra fordult s Fülekre tartván bevette a szomszédos Ságot (ma Ipolyság), majd Balassagyarmatot, Szécsényt (július 12.), Bussa, Hollókő várát, Bujákot (július 19.), Salgó várát. Egyedül Buják tartotta magát 5 napig, a többit mind elhagyták őrzői. A Teuffel császári főkapitány által vezetett, Ferdinánd által nagy nehezen összegyűjtött mintegy 10.850 katona (4500 itáliai zsoldos, köztük tüzérek is, 3000 landsknecht, 800 cseh, morva gyalogos, 800 hajdú, és mintegy 1750 lovas) Léváról későn érkezett, ráadásul Teuffel nem várta be a Füleknél táborozó 7000 fős nemesi felkelő hadat, 1552. augusztus 8-9-én Palástnál (Ipolyságtól északra az ötödik település ma Plastovice néven), ütközetet vállalt Alival szemben. A kétnapos, nyílt színi ütközetben a Korpona patak szűk völgyében a török Teuffelt könnyen megverte (ez az ütközet arról híresült el, hogy az ütközetben meghalt a váci püspök, utolsó főpapként, ki harcmezőn esett el. Ezt követően a főpapok nem vállaltak/kaptak katonai szerepet). Ferdinánd eredetileg azért hívta fegyverbe e 17-18 ezer embert, hogy akadályozza meg Ahmed és Ali pasák egyesülését és a felső-magyarországi várak ellen való vonulását. Ali a palásti győzelem után kiterjesztette a hódoltságot a vármegye 9/10 részén, fel egész Selmecbányáig. A török folytatta útját Fülekre, a nemesi felkelők szétszéledtek, Fülek most nem, majd 2 év múlva kerül török kézre.
4000 fogolyt vitt Budára, Teuffelt pedig a levágott fejekkel és zászlókkal Konstantinápolyba, ahol Teuffelt, mivel nevét és rangját, hogy szabadságát csekélyebb összegen visszanyerhesse, letagadta, a Szultán annyira felbőszült, hogy tömlőbe varrva a Boszporuszba dobatta.
Ali nem használta ki a kedvező alkalmat, nem tört be a bányavárosok megsarcolására, visszatért Budára, majd Szolnokra sietett, betartva az eredeti szultáni parancsot. A rommá lőtt várat a török elhagyta, helyette a török magyarországi berendezkedésének és erődépítési gyakorlatának megfelelően közel az Ipolyhoz 1575-ben palánkvárat épített, mely kétezer lovas befogadására volt alkalmas. A romot 1593-ban a tizenötéves háború idején felgyújtották. 1605-ben Bocskai szállta meg, 1626-ban császári kézre került (Wallenstein), 1644-ben Rákóczi Györgyé lett. A török 1649-ben újból birtokba vette, megerősítette, azonban 1663-ban véglegesen elhagyta (egyszerűen felgyújtotta). Profán befejezés. Szondi György cselekedete, hazafisága, egyszerre 'értelmetlen' ugyanakkor céltudatos, (öntudatos) halála mégis dicső nappá lényegíti át 1552. július 9-ét, az áldozathozatal napjává, a felelősségvállalás napjává, a közösség érdekeinek az egyén érdeke elé helyezésének magasztos példájává.
Ajánlás:
Arany János: Szondi két apródja (1856)
Légifotók a civertan oldaláról
www.1000ev.hu Régmúlt idők törvényeinek szövege
www.arcanum.hu/mol Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Levéltár (is)
A http://gyorkos.uw.hu/ alatt Tinódi Lantos összes műve között megtalálható a IV. Budai Ali asa históriája c. éneke, melyben szépen sorra veszi 1552 tavaszának-nyarának e posztban tárgyalt eseményeit (176 sor)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rozmár 2008.08.05. 22:20:38
Karikásostor - Sírásók naplója · http://sirasok.blog.hu 2008.08.06. 07:30:13
Egyedül egy kicsit az archaizáló igeidők zavartak, keveredve a modern nyelvhasználattal, ez így egy kicsit fantasy-san hatott.
Ami - visszatérve a halottakra - a temetőket illeti, múltkoriban mesélt egy antropológus ismerősöm valahol Kanizsa környéki török és végvári temetőkről, ahol a halottak jelentős része fejetlenül került a földbe.
Valerianus 2008.08.06. 18:38:18
Tudtommal nem a török, hanem Castaldo ölte meg. Ferdinánd parancsára, aki nem bízott meg a barátban.
Amúgy nagyon jó ez a blog, felvettem azon honlapok közé amiket naponta megnézek. Csak így tovább!
Kálmán 2008.08.06. 19:12:19
Fráter Györgyöt Castaldo parancsára Sforza Pallavicini katonái gyilkolták meg, nem a törökök. ( Na nem mintha e miatt a törökök nagyon bánkódtak volna).
Lippa 1551-es visszavételénél pont Fráter György akarta az Uléma pasa vezette védőrség szabad elvonulását engedélyezni, de a császári katonák - látva hogy a zsákmány szépen elvonulhat a megadás után - ezt nem nézték jó szemmel, mely "követelésükkel" szemben Castaldo sem bírt. Temesváron is inkább a török katonák zsákmányszerzése állt a hátterében annak, hogy a kivonulóknak nekiestek. Rengeteg embert vesztettek az ostromban, ezért igencsak há borogtak azon, hogy látták mindenükkel kifelé vonulni Losonczyékat.
Temesvár 1552-es elfoglalásában nagy szerepe van Lippa katonai parancsnokának, az egyébként bátor spanyol Bernardo de Aldana zsoldosvezérnek, akinek lippai várkapitányként támogatást kellett volna nyújtania Losonczynak, a temesi ispánnak, de ő utálta Losonczyt. (Ő akart volna temesi ispán lenni, na nem mintha erre lett volna esélye, külhoni nem kaphatta meg e tisztséget a maygar törvények szerint). Feljegyzések vannak róla, hogy a Castaldo által Temesvárra küldött élelmiszert, lőszert, fegyvert és katonát visszatartott magának Lippára. Aztán mikor a török megindult Temesvárról, futott minden erejével Lippáról, mely tettéért Castaldo hathatós közreműködésével - aki vetélytársat látott benne - haditörvényszék elé állították, fő és jószágvesztésre ítélték, de spanyol kapcsolatai segítségével ezt megúszta.
A nógrádi várak esetében a Bussai vár katonái nem futottak meg - a vár az Ipoly egyik szigetén állt a mai Nógrádszakáll magasságában - hanem mintegy 50-en Szalmatercsy Mihály kapitány vezetésével napokig védték kis várukat - inkább egy őrtorony lehetett - a török ellen. Végül szabad elvonulásra feladták az értelmetlen harcot. A török hagyta őket elvonulni, így tisztelgett, hogy 50 katona néhány napig feltartóztatott hősiesen kétezer törököt.
Valerianus 2008.08.06. 22:46:35
Kálmán 2008.08.07. 12:30:33
Kálmán 2008.08.07. 12:32:15
Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.08.07. 18:01:29
"Bernardo de Aldana magyarországi hadjárata" a kedvenc könyveim közé tartozik, már többször kiolvastam. Igazán beleélheti magát az ember abba a korba. Tudtok még esetleg hasonlókat?"
Akkor majd nemsokára nézz vissza, mert lesz egy kisebb cikksorozat "Álvaro de Sande hadjárata Trencsén vármegyében", illetve Bernardo de Aladana levelezése.
Hátha érdekel:)
Valerianus 2008.08.08. 19:50:35
lécci 2008.08.11. 16:49:39
Kezdjük a legfontosabbal: A szerző elnézést kér a 'barát' halála körülményeinek téves interpretálása miatt (nincs is rá magyarázat), de reméli, hogy a többi írását azért majd el fogjátok olvasni.
Kálmánnak külön köszönöm a bussai erődítés eleste körülményeinek bemutatását, meg amit Bernardo de Aldanaról írt.
ad Dobó Krisztina. A Balassa és a Dobó család között nem volt házasság, mindketten egy lány testvérpár két tagját lekcsei Sulyok Sárát ill. Annát vették feleségül. Bálint A2-B7-C6-D1 családfája genealogy.euweb.cz/hung/balassa2.html Krisztináé pedig A1-B1-C2-D5-E1-F2-G4-H3 genealogy.euweb.cz/hung/dobo.html#KI .
Amúgy az ilyenek iránt érdeklődőknek ajánlom a fenti táblák lapozását, sok érdekesség lejön ezekről a leszármazási táblákról (pl. Dobó István apai nagymamája (ecsedi Báthori Veronika) unokatestvére volt ama Szilágyi Mihály feleségének (~ Margit), így - tudom, nincs jelentősége, csak érdekesség - Dobó Istvánt ha nem is vér szerinti, de nem is távoli rokoni szálak fűzték Hunyadi Mátyáshoz, ill. a Losonczyak is a viszonylag közeli rokonságban voltak.
Kálmán 2008.08.11. 20:46:40
Hűha! Róla még nem hallottam! Előzetesen valami infó? :)
Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.08.12. 14:48:48
"Álvaro de Sande Piovera első márkija volt. V. Károly és II. Fülöp szolgáltában több olyan haditettet hajtott végre, ami miatt megkapta birtokul a spanyolországi Valdefuentest.[...]
Álvaro de Sande tábormesteri rangban spanyol katonáival 1545 tavaszán, V. Károly és Ferdi-nánd közötti megegyezés alapján került a Kárpát-medencébe. [...] Miután Magyarországot elhagyta, a schmalkaldeni háborúban vett részt, ahogy erről még később szó lesz. 1560-ban tavaszán rábízták a törököktől frissen elfoglalt Djerba várának védelmét Piali pasa ostromseregével szemben.. ahol Sande fogságba esett. [...]"
kommentek