2009.07.13. 18:00
Iparvédelmi törvények a dualizmus idején
Manapság a hazai ipart védő javaslatokkal, és ötletekkel Dunát lehetne rekeszteni. Pedig a hazai ipar védelmének igénye nem újkeletű. Vajon régi hazánkfiai milyen törvényi eszközökkel védték a honi ipart Magyarország egyik legprosperálóbb időszakában?
Magyarország a kiegyezés idején
Magyarország számára az 1867-es kiegyezés hozta el az önálló költségvetés, és az önálló gazdaságpolitika lehetőségét. Azokat a problémákat, amelyekkel a korabeli magyar pénzügyi-, és gazdasági vezetés szembesült, már jórészt a reformkorban is megfogalmazták, és ezekre javaslatokat is dolgoztak ki. Melyek voltak ezek a problémák, és milyen adottságai voltak az országnak?
Magyarország 1867-ig egy olyan évszázados munkamegosztás részévé vált, amelynek keretében a magyar gazdaság nyersanyagait a Lajtán túli országokba szállították, míg azok könnyűipari termékeit a magyarországi piacon értékesítették. Ezt elősegítette az 1754, és 1850 között a birodalomban működő ún. kettős vámhatár. Ez a kettős vámhatár a magyar áruk, különösen a mezőgazdasági termékek kivitelét magas vámokkal sújtotta, de ugyanezt tette a külföldről behozott iparcikkekkel. Nem csak a korabeli politikusok, hanem a történészek között is gyakori vita tárgya, hogy ez a kettős vámhatár, és a birodalmi munkamegosztás mennyiben segítette, illetve hátráltatta Magyarország fejlődését. Azok, akik úgy vélik, hogy ez a politikai, és gazdasági berendezkedés visszavetette az ország fejlődését, többnyire azt mondják, hogy a magyar ipart elfojtotta az alacsony cseh-osztrák importvám, és a piacszerzést megnehezítette a birodalmon kívül. A birodalmi munkamegosztás hátrányosságát tagadók viszont úgy érvelnek, hogy ha a cseh-osztrák könnyűipar el tudta érni áruival a magyar ipar elmaradását, akkor az esetleges külföldi áruk ezt csak erősítették volna, továbbá nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a magyar áruk számára a birodalom biztos piacot jelentett, mivel az ország infrastruktúrája súlyos hiányosságokat mutatott.
A reformkorban, és az önkényuralom korában is az volt a törekvése a mindenkori gazdaságpolitikai vezetésnek, hogy az ország infrastruktúráján javítsanak. A reformkorban az ország adottságai között szerepelt az a hátrány, hogy Magyarországon a "folyók rossz irányba folynak", vagyis míg Európa más folyói gazdag felvevőpiacok felé folynak, addig Magyarországon a Duna jóvoltából csak a nálunk is fejletlenebb, török uralom alatt élő, vagy frissen felszabadult balkáni népek érhetőek el. A gőzhajó folyamatos elterjedésével aztán ezek a ma már megmosolyogtató aggodalmak visszább szorultak. A másik szállítási eszköz a vasút volt, amelynek centrális, Budapest-központú fejlődése már a reformkorban elkezdődött a Duna bal partján kiépülő Budapest-Bécs vasútvonal építésével, ennek első szakasza volt a Pest-Vác között kiépülő vonal. Az önkényuralom korában a vasútépítés állami ösztönzése tovább folytatódott, azonban a birodalom súlyos pénzügyi problémái később visszavetették az állami ösztönzők alkalmazását.
Magyarországon az 1860-as, 1870-es években két nagyobb gazdaságfilozófiai irányzat volt megfigyelhető. Az egyik a gazdaságpolitika területén is érvényesíteni kívánta a politikai liberalizmust, vagyis a szabad verseny, és a minél kisebb állami beavatkozás mellett álltak, a korban divatos gazdasági elképzelés szerint. A piac önszabályozó folyamataiba történő be nem avatkozás nézetét azonban a hetvenes évek gazdasági megingása, valamint a magyar ipari-, és kereskedelmi körök nyomása folyamatosan erodálta. A kormányzat végül olyan nagyvolumenű lépéseket is megtett, mint a Baross Gábor nevével fémjelzett vasút-államosítási program.
A másik gazdaságpolitikai filozófia az előzővel párhuzamosan folyamatosan erősödött. Ez az elgondolás Magyarországot egy önálló gazdasági területnek tekintette, és lényegesen protekcionistább politikát folytatott volna. Nem csak a függetlenségpárti, és dualizmus ellenes erők voltak a hívei az önálló magyar vámterületnek, és az önálló Nemzeti Banknak, ezek a törekvések, mint fentebb is írtuk, gyakran találkoztak a magyar ipar, és kereskedelem meghatározó alakjainak érdekeivel.
A középiskolában tanított hagyományos, (olykor marxistának bélyegzett) modell szerint az ipari forradalomhoz szükséges tőkefelhalmozás a könnyűiparban történik meg, (pl. textilipar, lásd a hagyományos példának tekintett angliai fejlődést), és ezt követik majd az ipari forradalom hagyományos iparágai. Magyarországon azonban a cseh-osztrák könnyűipari fejlődés ezt a kibontakozást nem tette lehetővé, helyette a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, és annak különböző szektorai váltak a magyar fejlődés motorjává.
Az ipar fejlődésével párhuzamosan megszületett az igény arra, hogy a hazai ipart valamilyen módon védjék, és támogassák. Mint látni fogjuk, ez a szabályozás a kezdeti egyszerű megfogalmazásból a huszadik század elejére már egy bonyolult, és részletes jogi szabályozássá fejlődött.
Az első iparvédelmi törvény
Az 1881. évi XLIV. törvény a magyar történelemben a maga nemében újdonságot jelentett, hiszen korábban hasonló szabályozás nem született.
1. § Állami kedvezményekben részesittetnek:
1. A technika jelen fejlődése szerint berendezett azon gyárak, a melyek Magyarországon eddig elő nem állitott czikkeket készitenek.
2. A technika jelen fejlődése szerint berendezett következő, már létező, vagy ezentul felállitandó gyárak, és pedig:
a) azon gyárak, a melyekben sárga rézárúk, sárga rézpléh, czink, czinkpléh, drót, drótszeg, fémkeverékből való árúk, zománczozott vasedények, szerszámgépek, munkagépek, gőzgépek és gőzkazánok, zomgorák, electrodynamikus készülékek, fegyverek, porczellán, tábla- és tükörüveg, üveg regenerativ fütő-készülékkel, kaucsuk, cellulose, tapéták, conservek, cognac, soda, kénsav, aszfalt készül;
b) a rizshántoló malmok; a mezőgazdaság kiegészitő részét képező szeszgyárak; selyemfonó-, szövő- és festőgyárak; gyapjufonó-, szövő- appretirozó-gyárak; pamutfonó-, szövő- és fehéritő-gyárak; len- és kendertörő és kikészitő telepek; len- és kenderfonó-, szövő- fehéritő- és appretirozó-gyárak; kötszövészeti gyárak.
3. Azon posztó fonalgyárak, a melyek Mule-Jenny géppel legalább 120 orsóval és egy méter széles kártolóval vannak berendezve.
4. Azon posztó-szövőgyárak, a melyek legalább hat szövőszékkel dolgoznak.
5. Azon pamut-, len- és kenderszövő-gyárak, a melyekben legalább tiz mechanikai, vagy műszövőszék van alkalmazva.(Részlet az 1881. évi XLIV. törvényből)
A törvény szövegében tetten érhetőek azok a törekvések, amelyek a dualizmuskori kormányzat iparral kapcsolatos politikáját képezték. Magyarországon ekkor a technológiai elmaradást többek között azzal próbálták meg leküzdeni, hogy a korszak vezető innovációs megoldásait igyekeztek meghonosítani, vagy éppen itthon "feltalálni". Csak utalni szeretnénk rá, hogy ez a törekvés azt eredményezte, hogy ebben a korszakban Magyarország nem egy esetben nem csak az élmezőnyben járt a különböző mezőgazdasági, vagy ipari megoldások terén, hanem az országban olykor úttörő megoldásokat is alkalmaztak, amely később az egész világon elterjedt.
Érdekes számunkra a fentebbi törvényszövegben a kedvezményezett iparágak listája: a leginkább feltűnő az, hogy az ebben az időben Magyarország legsikeresebb ágazatát, a malomipart nem részesíti semmilyen előnyben. Ugyanakkor más élelmiszeripari-, és mezőgazdasági szektorok megjelennek: a magyarországi konzervipar mögé például ebben az időben épült ki az egyes tájakra sokáig olyan jellegzetes zöldség-, gyümölcstermelés, amely egészen a konzervgyárak rendszerváltás utáni bezárási hullámáig meghatározói voltak a magyar mezőgazdaságnak.
A törvényből nem derül ki, de a honi politika egyik meghatározó kérdése a honvédséghez, és a hadsereghez fűződő viszony volt. A parlamenti felszólalásokban, vagy éppen a kiegyezés kapcsán folytatott különböző tárgyalások során is felmerült az, hogy a magyarországi ipar termékeinek egyik legfontosabb felvevője a hadsereg lehetne. A haderő azonban a közös ügyek közé tartozott, így az egyik fontos gazdasági törekvések közé tartozott, hogy a hadseregnek legyenek megfelelő magyar beszállítói is. Részben ez, részben pedig a korban is már elterjed iparosodási modell miatt is részesítették kedvezményekben a hazai textilipart. A kedvezményezettek között nem kevésbé fontos szerepet játszott a hazai gépipar is, amely viszonylag gyorsan képessé vált a legkorszerűbb eszközök előállítására.
Melyek voltak ezek a kedvezmények?
Először is 1895 végéig felmentették a kedvezményekre jogosult vállalkozásokat a keresetadó, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója, a községi pótlék, az ipari és kereskedelmi kamarai illetékek alól, és az általános jövedelmi pótadó alól. Ezek a vállalkozások mentesültek a házadó alól is.
A keresetadó, amint a nevéből is kiderül, a munkajövedelem után fizetett adó volt. Az 1875. évi XXII. törvény vezette be. A munkavállalókat ez a törvény négy osztályba sorolta a végzett munkának megfelelően, az adó 70%-át az állami költségvetés kapta meg, 30%-át pedig a jobbágyfelszabadítás miatt az állam által kifizetett földtehermentesítési járulék céljára szedték be. Az adó mértéke eltérő volt településtípusok szerint is, amelyeket lakosságszám, és jogi helyzet tekintetében választottak szét. Budapest önálló adózási kategóriát jelentett, és az itt dolgozók többnyire többet kellett hogy adózzanak a keresetükből.
Az általános jövedelmi pótadót az 1875. évi XLVII. törvény szabályozta, és a következő jövedelmeket adóztatta meg:
háztulajdon után származó jövedelmek, földbirtok után származó jövedelmek, bányaművelésből származó jövedelmek, életjáradékok, jelzálogjövedelmek, valamint bizonyos ipari-, és kereskedelmi tevékenységekből származó jövedelmek.
A házadó alól történő mentesítés is fontos eleme volt a törvénynek: az ekkor beinduló iparosítás ugyanis munkahelyeket ugyan eredményezett, de a lakásállomány, főleg a budapesti lakásállomány nem tudott lépést tartani a robbanásszerűen megnövekvő igényekkel. Az új vállalkozások ezért egy idő után maguk is elkezdték felépíteni a gyárakhoz kötődő lakótelepeket, cseléd-, és munkáslakásokat. Ezek ugyan a kor színvonala szerint sem mindig számítottak lakható, és élhető helynek, azonban a korban elterjedt "ágybérléshez" képest előrelépést jelentett. (Ágybérlő: az a személy, aki egy adott lakásban egy ágyat bérelt, napközben nem tartózkodott a lakásban, és csak aludni járt haza).
További fontos kedvezményei a törvények pl. a gyár telkének megvásárlása esetén történő illetékmentesség, valamint a vállalkozás megalapításával járó különböző okiratokhoz szükséges illetékek, és illetékbélyegek alóli mentesség. A kedvezményre történő jogosultságot a földművelésügyi-, ipari-, és kereskedelemügyi miniszter állapítja meg a pénzügyminsziterrel egyetértésben, és ezt hivatalos lapban közzé teszi.
Látható tehát, hogy az első iparvédelmi törvény a tehermentesítés eszközével élve próbálta meg ösztönözni az új vállalkozások alapítását, meghatározva a stratégiailag fontos szektorokat is, ahol ezeket a könnyítéseket megadták. A terhek könnyítése nem csak a munkásokat érintő jövedelemadókat, valamint a vállalkozást érintő adókat jelentette, hanem egyúttal a bürokratikus költségek, és illetékek deklarált csökkentését is.
Korrekciók: az 1890. évi XIII. törvény, és az 1899. évi XLIX. törvény
A dualizmus korában az első iparvédelmi törvényen kívül további három szabályozás született, amely közül az első kettő, a címben tárgyalt két törvény szerves folytatása az elsőnek, míg a negyedik, az 1907. évi III. törvénycikk, egy merőben új megközelítését jelenti majd a kérdésnek. Az 1881-es szabályozás még igen rövid, alig több mint egy oldal, a későbbi törvényi szabályozások viszont az idő előre haladtával egyre nagyobbra duzzadnak, míg az 1907-es törvény már egy sokkal részletesebb, és jogászi értelemben sokkal igényesebb törvény lesz.
Az 1890-es, és az 1899-es szabályozás szerkezete még ugyanaz, mint az első törvényé: felsorolja a kedvezményezett iparágakat, ezt követik a kedvezmények felsorolása, majd végül a kedvezmények megadásának a módja következik.
A kedvezményezettek köre tovább bővült a fentiekhez képest, az 1890. évi törvénybe például feltűnően sok új iparág került be az élelmiszeriparból, így pl. a mezőgazdasági szeszgyárak, csokoládégyárak, valamint a malátával, burgonyaszörppel, pótkávéval stb. foglalkozó üzemek. A dualizmus korában számos, ma már hagyományosnak tekintett húsipari termék, és üzem alakult ki, ezek is bekerültek a kedvezményben részesülők körébe, de csak azzal a kikötéssel, hogy ha az így előállított termékeiket exportálják. A kedvezményezettek másik nagyobb körét a különböző kiegészítő ipari árukat, és luxuscikkeket előállító üzemek jelentették, így pl. a zongora, a gyermekjáték, vagy éppen a tűzálló téglát, vasszerszámot előállító üzemek.
Az új törvény azonban már korlátozta a kedvezmények idejét: 15 évre lehetett mindössze kérni őket, és már írásbeli kérvényt kellett érte benyújtani a kereskedelemügyi miniszternek, aki adott esetben a pénzügyminiszterrel, vagy a földművelésügyi miniszterrel egyeztetve, és egyetértve adta ki az engedélyeket.
Az 1899. évi törvény azért született meg, mert az előző törvény kimondta, hogy hatálya csak 1899. december 31.-ig érvényes, így a törvényhozásnak új törvényt kellett kidolgoznia. Ez a törvény szerkezetében, és szellemében még az előző kettőnek a szerves folytatását képviselte. A kedvezményezettek körébe bekerültek a mezőgazdasági szövetkezetek, a tengeri hajógyárak, a tanszer-, és óragyárak, valamint a villamosságot ipari célra előállító üzemek.
Nagyon fontos újítás volt azonban az állami vasút bevonása a kedvezményekbe: a pénzügyminiszter felhatalmazásával az új gyárak létesítésére, vagy bővítésére, ipartelepek létesítésére, bővítésére a magyar királyi államvasutak önköltségen szállította a gépeket, alkatrészeket, építőanyagokat stb. A Monarchiában akkor a legfontosabbnak számító vasúti közlekedés miatt ez egy nagyon fontos kedvezmény volt. A kedvezményben részesülő vállalatok ráadásul kisajátítási jogot is kaptak, meghatározott telkekre nézve. A települési önkormányzatok pedig jogot kaptak arra, hogy az általuk kivetett helyi adó alól felmentsék a kedvezményben részesíthető vállalkozást.
Az 1907. évi III. törvény
Bár az 1899. évi törvényben is egy tízéves hatályt adtak a törvénynek, 1907-ben már új törvény született. Ez részben annak köszönhető, hogy a dualizmus korában egyedülálló módon 1905-ben az ellenzék, vagyis a függetlenségi pártiak megnyerték választást. Programpontjaikban, retorikájukban a kiegyezést támadták, és fő törekvésük röviden az volt, hogy a dualista rendszer helyébe egy perszonáluniót állítsanak. Ferenc József nem nevezte ki az új kormányt közülük, egy ideig a Fejérváry Géza vezette "darabontkormánnyal" kísérletezett, de végül az uralkodó, és a hatalomra jutó ellenzéki koalíció is kénytelen volt megállapodni, így Wekerle Sándor kerülhetett a miniszterelnöki székbe. A függetlenségi párti törekvések részben tükröződtek az új törvényen.
Az új törvényben megmaradt a technikai rész, amely az első paragrafust jelentette itt is. a korábban jellemző iparági felsorolások azonban teljes mértékben kikerültek a törvényszövegből. A kedvezmények szerkezete marad: a vállalatok felmentést kapnak a különböző bürokratikus illetékek-, illetékbélyegek, állami egyenesadók, kamarai illetékek, valamint községi-, és törvényhatósági pótadók alól.
A kedvezmények felsorolása azért is marad ki, mert a törvény már deklarálja, hogy a kedvezmények odaítélése a pénzügyminiszter, és a kereskedelemügyi miniszter hatásköre. A törvényszöveg kiemeli azonban az energiát előállító üzemeket, (villamossági telepek), amelyek kaphatnak kedvezményt, ha alávetik magukat a kereskedelemügyi minisztérium bérleti-, és áramszolgáltatási díjfeltételeinek.
Külön paragrafus foglalkozik immár a munkáslakásoknak járó kedvezményekkel: az engedményeket a pénzügyminiszter, és a kereskedelemügyi miniszter adhatja meg 20 évre, a munkáslakásoknak azonban meg kellett felelniük a közegészségügyi előírásoknak, ami azért volt fontos feltétel, mert a dualizmus korában épült munkáslakások gyakran minimális komforttal sem rendelkeztek.
A kedvezmények időtartama 15 év maradt. Kiemelten fontos azonban, hogy csak azok kaphattak kedvezményt, akiknek az alkalmazottaik legalább 75%-ban magyar honosságúak voltak. További feltétel, hogy a kedvezményben részesülő gyárak, és üzemek kötelesek voltak Magyarországról beszerezni építési anyagaikat, termékeik, és félkész termékeik alapanyagait.
A kereskedelmi miniszter a törvény alapján nagyon fontos szerephez jutott: meghatározhatja a kedvezmények mértékét, sőt azt is, hogy mely üzletágakra vonatkozik az állami kedvezmény, felmentéseket adhatott pl. a magyarországi foglalkoztatás, vagy éppen a magyarországi alapanyagok beszerzésének kötelezettsége alól.
A törvényt egyébként 1915. december 31.-ig hagyták hatályban a törvényszöveg szerint, de a világháború a további lehetőségeket elmosta, és a háború utáni Magyarországnak már gyökeresen más problémákkal kellett szembenéznie az ipar területén.
Összegzés
Abból a politikai felismerésből, és akaratból, hogy Magyarországnak a nyugati hatalmak, valamint Ausztria ipari előnyének ledolgozásához szükségesek a hazai ipar számára nyújtott kedvezmények, csak 14 évvel a kiegyezés után születik törvény. Ettől kezdve azonban a hazai gazdaságpolitika egyik meghatározó elemévé válik a hazai ipar védelme, és segítsége, sőt, maga a törvény a hazai nagytőke, az ipari, és kereskedelmi lobbik hatására folyamatosan változott. A korai közfelfogás, amely a szabad versenyt, és a minél kisebb állami beavatkozást támogatta, fokozatosan erodálódott, a XX. század elején már egy olyan törvény születik meg, amely igen bürokratikussá vált korábbi változataihoz képest, széles jogokat biztosítva az aktuális kormányzatnak. A kedvezmények területe nem sokat változott, azok két csoportra oszlottak: a különböző állami, és önkormányzati adók alóli mentességek, valamint a különböző illetékek, és bürokratikus kiadások alóli mentességek.
Magyarország ipara a kiegyezést követően kisebb hullámvölgyekkel ugyan, de dinamikus fejlődési ívet futott be ezen törvényeknek is köszönhetően. A törvény elősegítette, hogy Magyarországon folyamatosan újabb, és újabb iparágak tudjanak megtelepedni, és meghonosodni, az állam pedig idővel főleg a vasúti szállításokat is felhasználva tevékenyen segítette az ipar szereplőit. A gazdaság legfőbb motorjává a korai években az élelmiszeripar vált, amelyből kiemelten fontossá a malomipar vált, noha ez utóbbi nem részesült az állami kedvezményekben. Mégis, a korszak értékeléséhez feltétlenül hozzá tartozik, hogy a magyar országgyűlés sikeresen teremtette meg a gazdasági fejlődés alapjait, és ezt a magyar ipar, és a magyar tőke ki tudta használni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rasz 2009.07.13. 20:37:54
Szeretném tudni mások véleményét a reformkor, önkényuralom és a monarchia idejére eső gazdasági fejlődésről, irányáról, szükségszerűségéről.
dr. Pascal 2009.07.13. 22:28:20
(lehet van ebbe valami freudi dolog is... majd előterjesztem a számvitel tanszéken is, hogy a főcsoportokat ne TK, előadás, szeminárium formájában, hanem blogon közöljék :D)
@Rasz: a szükségszerűségéhez nem értek, de hogy más volt, az biztos :)
pl abban, h szinte joggal lehetett az akkori országot egy gazdasági egységként elképzelni, mint most. Mármint hogy kerek egész gazdaság volt önmagában is az Mo., jóval kisebb importtal
Rasz 2009.07.14. 08:21:12
dr. Pascal 2009.07.14. 10:25:26
az meg már egy (még) most is folyó közgazdaságtani kérdés, hogy mennyire (lenne) hasznos a globális bezárkózási politika.
Mondjuk biztos, hogy egy sokkal alacsonyabb fejlődési pályát jelentene, ha minden ország rá lenne kényszerítve a saját élelmiszere megtermelésére cserébe azért, hogy minden országnak ipara is legyen.
bloggerman77 2009.07.15. 01:55:07
Ez így ebben a formában... Az 1918 előtti Magyarország ipari teljesítményének 90%-át adó 4 legnagyobb ipari városra (Budapest, Temesvár, Pozsony, Újpest)ez a séma semmiképpen nem húzható rá, olyannyira nem, hogy pl. a magyar élelmiszeripar zászlóshajójának számító kecskeméti Globus konzervgyárat majd csak a Horthy-korszak iparfejlesztési politikája hívja életre, mert a dualizmus alatt a magyar vidék gyakorlatilag azt csinálta, mint a 18-19. században:kivitelre termelt nyersanyagot... Gyakorlatilag a malomipar nem tekinthető élelmiszeripari feldolgozó ágazatnak (nem állít elő "készterméket", csak a nyersanyag elsődleges finomítását végezték import előtt.
Vasutak.
Érdekes dolog, mert gyakorlatilag a vasutakat tömték pénzzel, valóságos pénzszivattyúk voltak, a kamatbiztosítás rendszere miatt, a magánvasutak gyakorlatilag többszörösen "lehúzták" az állami büdzsét, tulajdonképpen azért váltotta meg a Magyar Északi Vasutat az állam (ebből lett a MÁV), hogy nem egy újabb magántársaság szanálására költsön milliókat.
Később pedig "fegyver" lett a MÁV, mert küzdeni kellett az Osztrák Államvasút Társasággal (a legfontosabb magyarországi vasútvonalak birtokosával) és a többi, nevükben magyar, valójában azonban Bécsben bejegyzett, német vezényleti nyelvű, profitjukat Ausztriába pumpáló társaságok ellen. Ezt a harcot a magyar állam valódi harcnak tekintette, lásd a jól prosperáló, egész kelet és északkelet Magyarországot kezében tartó Tiszavidéki Vasút mai szóval "ellenséges kivásárlás"-át, vagy azt a pénzügyi trükközést, ahogy a - nevével ellentétben - magánvállalat Osztrák llamvasút társaságban a magyar állam akkora részvénypaketet vásárolt, hogy kikényszeríthesse az ÁVT magyarországi vonalainak átadását 1891-ben. Nem véletlen, holgy csak ezután került a szubveniós törvényekbe a MÁV kedvezményes szállítási tarifáiról szóló passzus.
Mindemellet a legérdekesebb az, hogy a szinte a közelműltig - vagy ma is! - működő ipari cégek olyan környezetben jöttek létre, amelyek nem állami szubvenciókra alapoztak, hanem a Károlyi grófok iparosítási "szeszélyére", az általuk nyújtott magánföldesúri kedvezményekre.
Így jöttek létre többek közt a Wolfner- és Maurhner bőrgyárak, Magyar Pamutipar, Chinoin, Egyesült Izzó.
hami · http://toriblog.blog.hu 2009.07.15. 10:39:07
Miért ne lenne abban a formában igaz? Az egy dolog, hogy 4 városra nem húzható rá - illetve tény, voltak még bizonyos városok, amelyek nem az élelmiszeriparnak köszönhették a felfutásukat - de ezek a kivételek.
Malomipar: miért ne lenne feldolgozóágazat? :) Ilyen alapon Dunaújváros sem az, hogy mai példát nézzünk.
bloggerman77 2009.07.17. 00:11:32
"Az egy dolog, hogy 4 városra nem húzható rá - illetve tény, voltak még bizonyos városok, amelyek nem az élelmiszeriparnak köszönhették a felfutásukat - de ezek a kivételek."
Már bocs, de ezzel a mondatoddal kiütötted az összes ipari települést. :)
A dolog nyitja ott rejlik, hogy mint írtam, gyakorlatilag nem létezett élelmiszeripar Magyarországon. Ezt csak a Horthy-korszakban építik ki, felismerve, hogy minden igyekezet ellenére az ország továbbra is élelmiszeripari nyersanyag kiviteléből "él" és ugye a megcsonkitott országterületen acélipart ott nem lehetet csinálni, ahol addig paradicsomot termeltek. Ezt majd csak Rákosi pajtásék kísérlik meg...
hami · http://toriblog.blog.hu 2009.07.17. 00:16:09
Modern élelmiszeripar gyakorlatilag máshol sem nagyon létezett, mert a tartósítási eljárásokat, vagy pl. a fagyasztást eléggé a század végén dolgozták ki, ill találták fel tudomásom szerint. A fagyasztáshoz pl. elektromos áram eléggé szükséges. És aztán idő kellett ezeknek az elterjedéséhez is.
hami · http://toriblog.blog.hu 2009.07.17. 00:24:28
Jut eszembe: a rákosi korszak iparosítása egyébként a Horthy korból származó terveken alapszik - nem volt annyi műszaki értelmiségi, akikre le tudták volna cserélni a korábbiakat. Ez persze nem jelenti azt hogy Horthyék is ugyanolyan hülyék lettek volna, az a nehézipar azért nem volt később versenyképes, mert nem korszerűsítették később. Ez is egy komplex dolog, ami eléggé leegyszerűsítve szokott megjelenni a napi sajtóban.
kommentek