Mielőtt elindulnánk az előző rész alapján a kiolvasható családtörténet vonalán, időzzünk el a nemességszerzés pillanatánál. A fentmaradt oklevél szerint 1628-ban egy felnőtt férfi s 3 gyermeke kapja a címeres nemeslevelet, amelyet Hont vármegyében Szent-Antalon …

Törökfürdőben vizipipázó nők (Jean Léone Gérôme - Fürdés után című festménye) A történelem során az emberek mindig is különösen érdeklődtek a különféle kábító (vagy annak vélt) anyagok iránt, idegen világokban való elmélyülés gyönyörét…

1895 után egy akkor még igen szokatlan jellegű turizmus virágzott fel Kínában : a katasztrófa-turizmus. Külföldiek ezrei akarták látni a császári Kínát, melyről mindenki tudta, hogy végnapjait éli. Pedig, mint láttuk, az 1890-es évek elején ez még egyáltalán nem így…

a nagybócsai Sárközy család címereElőször is szögezzük le, hogy Nicolas Sarkozy NEM magyar származású. George Soros magyar származású, meg Charles Simonyi, vagy, hogy a franciáknál maradjunk, André Kertész, Brassaï, Vasarely, vagy Joseph Kosma. De egy nem magyarnak született,…

Ebben a posztban megpróbálom összefoglalni érthetően azokat az ismereteket, amelyeket a Svájci Konföderációról fontos tudni, az események jobb megértése miatt. Itt mindjárt fontos megjegyeznem, hogy a konföderáció szót, nem a mai értelemben vett névleges szóhasználatra…

Magyarország története címmel indított sorozatot a Magyar Televízió vasárnap esténként 18:55-től. Egy kicsit kommersz, egy kicsit érződik rajta a szocialista múlt közszolgálatisága, de legalább színes, és könnyen fogyasztható. A sorozat számos olyan újítással élt,…

Ebben a postban Chile történetének következő szakaszára lépünk tovább, az Augusto Pinochet vezette katonai rezsim időszakára. Pinochet a chilei történelem legellentmondásosabb alakjai közé tartozik: ugyanis a személyéhez kapcsolódó diktatórikus rendszer kezdeti időszakában…

süti beállítások módosítása