Magyarország története címmel indított sorozatot a Magyar Televízió vasárnap esténként 18:55-től. Egy kicsit kommersz, egy kicsit érződik rajta a szocialista múlt közszolgálatisága, de legalább színes, és könnyen fogyasztható.

A sorozat számos olyan újítással élt, amely az eddig megszokottakhoz képest nagy előrelépést jelent a történelemről szóló műsorok világában Magyarországon: először is az időpontjával hozott változást. Öröm minden történelemért lelkesedő televíziónéző számára, akik rendre abban a kiváltságban részesülhettek, hogy a késő esti műsorsávban vetítették le őket, amikor épeszű embernek már eszébe nem jut televíziót nézni, aki pedig mégis megteszi, az inkább a felnőtt tartalmakra kíváncsi ilyenkor. A Magyarország története ellenben vasárnap koraeste, a hétfőre lelkiekben már felkészült nézők számára vetítik, az esti m1 Híradó előtt. (Egy frissen felkapott bonmot szerint ez azért van, hogy mielőtt meglátjuk milyen sz*r a helyzet nálunk, és a nagyvilágban, acélozzuk a lelkünket azzal, hogy megnézzük azt is, milyen sz*r volt régen; mint látni fogjuk, ez azért nincs így).

Az első részben, vagy inkább annak prológusában Nagy György műsorvezető a sötétségbe boruló Nemzeti Múzeumba lopakodik be egy zseblámpával a kezében, (a klasszikus hollywoodi folytatás szerencsére elmarad, és nem ugrik a nyakába Belfegor), majd kesztyűt húz, mint Grissom a Helyszínelőkben, és kezébe veszi I. (Szent) István pénzét. A műsor céljairól pedig rögtön ezután nyilatkozik, miközben az elemlámpa eltűnik, és a kesztyű is úgy kerül le róla, mint Carter doktorról egy jól sikerült műtét után. Mint az elhangzik, a műsor azzal a céllal készült, hogy minden kedves néző számára megszólaltassák a múltat, és a múlt tárgyait, kezébe adják Szent István dénárját, és kicsit megpróbálnak a múlttal kapcsolatosan egy életérzést átadni.

Hozzá kell tegyük, hogy mindezt olyan képminőséggel, és olyan látványelemekkel teszik, amire eddig nem volt példa Magyarországon. Az eddigi történelemről szóló műsorok alapvetően két sémát követtek: az egyikben összetoboroztak egy, vagy több történész-szakembert, és velük készítettek beszélgetéseket, vagy kerekasztal jellegű műsorokat. Tekintettel arra, hogy ez a megoldás még abból a korszakból származott, amikor aktívan építettük a szocializmust, egy igen szűk rétegen kívül senkit nem tudott megszólítani. A másik megoldás már a kereskedelmi televíziók korát idézi: adott egy stúdió, benne egy műsorvezető, aki rövid, kb. öt perces riportokat vezet fel, csak a Fókusztól eltérően nem a celebvilág gigantikus problémáiról szól, hanem többnyire történeti tematikát próbáltak feldolgozni. Az ilyen típusú műsorok azonban rendre elvéreztek azon, hogy nem kaptak normális műsorsávot, vagy éppenséggel belefulladtak a bulvártémákba. A Magyar Televízió próbálkozott más típusú történelmi műsorokkal is, ilyen volt pl. a Miért?, ahol egy csapat fiatalt, és egy, vagy több történészt ültettek be egy stúdióba, és ott a fontosabb kérdésekről beszélgettek, de átütő sikert ez a modell sem ért el, a megcélzott korosztály többnyire nem is hallott a műsorról.

Ezzel szemben azonban a Magyarország története végre kilépett a televizó épületéből és számtalan határoninneni, és határontúli helyszínen készített felvételeket, nem csak bevágott klipként, vagy a műsorvezető mögé vetített háttérképként, hanem Nagy Györgyöt, valamint az első két rész állandó szakértőjét, Fodor Istvánt is elvitték külső helyszínekre a beszélgetést, vagy a műsor különböző részeit felvenni. Hogy több,  nagyjából háromperces snittért képesek voltak nyolc különböző, többségében határontúli helyszínre utazni, az az alkotók szándékainak komolyságára utal. Az eddigi tapasztalatok szerint erre ugyanis korábban nem áldoztak pénzt.

A műsorban helyet kapott egy hagyományörző csapat is, jurtástul, különböző korabelinek tartott felszerelésekkel, és ruházattal együtt. Bár a tárgyak nagyrészéről a műsor szól, a szereplők maguk némák maradnak, mint a műsornak egyfajta mozgó díszletei.

Nem kifejezetten pozitívum, inkább amolyan szolid árukapcsolás történik akkor, amikor a műsorhoz kapcsolódó reklámban a Kossuth Könyvkiadó Magyarország története című 24 kötetes sorozatát hirdetik Az érzés kölcsönös: a kiadvány első kötetét Fodor István jegyzi, benne pedig szintén szolid hirdetés adja az olvasó tudtára, hogy mit érdemes nézni.

Persze mindezen pozitívumok ellenére számos olyan pontja van a műsornak, amelyen érdemes lenne, vagy érdemes lehetett volna változtatni.

Mindenekelőtt a műsorvezető karakterén lehetett volna alakítani. Nem várható el a közszolgálati televíziótól, hogy egy félmeztelen tangabugyis műsorvezetőt prezentáljon a vasárnap esti történelmi témájű műsorhoz, sem azt, hogy a szöveget baseball sapkában, és rapelve adja elő. Azonban nem nehéz belátni, hogy az öltöny, és a kötött pulóver kombinációja menthetetlenül avítt, és a régi szocialista műsorvezetői attitűdöt idézi, a hatása meg maximum annyi, mikor Till Attilát öltöztették fel tanárbácsis jelmezbe az Okosabb vagy mint egy ötödikes? c. kvízjellegű műsorban. Ez a külcsín bizonyára megfelel az Ablak nézőközönségének, de talán lehetett volna ettől eltérő karaktert is választani. Nagy György helyett megpróbálhattak volna felépíteni egy másik műsorvezetőt is, akinek ez a téma legalább olyan hálás feladat, mint neki, és esetleg később az m1 akár egy másik műsorba is átdobhatta volna. Tegyük hozzá azonban rögtön, hogy Nagy György a forgatókönyvírója, és a felelős szerkesztője is a műsornak a stáblista alapján, tehát részben ő viszi a hátán a produkciót, és a felvételek alapján a hozzáállása vitathatatlanul pozitív, jó értelemben vett megszállott ember képét tükrözik, aki nem fél sólymot tartani, vagy iszapos földet fogdosni.

"Ez tehát a történelmi igazság" - hangzik el a magyar népnév kapcsán a műsorvezető szájából. Ez az egyik fő baja a műsornak, ti. hogy megfellebbezhetetlen igazságként mutatja be Fodor István téziseit. Itt nem az alternatív elgondolásokra utalok, hanem arra, hogy a Fodor István által elmondott őshazák területének földrajzi helyéről az ő elméletén kívül még vagy egy tucat hasonló létezik a tudományban. A műsorban pl. ismertetik azt a nézetet, hogy a zempléni sír Álmos sírja lett volna. Ezt helyszíni felvételek, valamint a nyitrai múzeum megfelelő kiállítótermében zajló forgatás keretében tették, azonban egyszer nem hangzott el az elméletet felállító Fettich Nándor neve. Nem hangzott el továbbá (Fodor Istvánén kívül) egyetlen régész, vagy történész neve sem. Az első adásban pl. Fodor István ismerteti a magyarokról szóló nomadizmus elképzelését is, holott az ősmagyarok nomád mivoltáról a Századok c. folyóiratban Révész László, Takács Miklós régészek, és Kristó Gyula késhegyre menő vitát folytatott. Hasonló a helyzet Levédiával, és Etelközzel: Fodor István a saját elképzelését tényként adja elő, mintha soha nem hallott volna más elképzelésről. Nem kívánhatjuk azt, hogy számos kutatót listázzanak ki egy ilyen műsorba, ugyanakkor a korrektség azt követelné meg, hogy egyetlen elképzelést ne mutassunk be történeti tényként.

A földvárak kapcsán szóba került Zemplén, amelynek az építési technikáját a szlávoktól vettük át, (holott a hazai földvárkutatás jelentős része ebben kételkedik). Kicsit furcsa például az is, hogy a második részben jellegzetes tájszólással beszélő Fodor a pozsonyi csata kapcsán németekről beszél. A felsorolást abba is hagjyuk, hiszen a műsor furcsa egyensúlyt tart: a rég becsontosodott nézeteket olykor cáfolni igyekszik, olykor meg maga is tovább erősíti.

A műsor tehát szerethető, fogyasztható, messze nem tökéletes, és reméljük, hogy a hibáit idővel ki fogja nőni. Aki az első részekről lemaradt volna, az az MTV Videótárában megnézheti az eddigi adásokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr941101840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hello12 2009.05.07. 20:43:51

Teljesen szokatlan, hogy az index főoldaláról egy ilyen színvonalas jegyzetre jutottam.
Megyek, megnézem a műsort.
Az még eszembe jutott, hogy régen a rádió archívumában volt egy 100 részes történelmi sorozat, nekem az tetszett, bár abban is voltak hibák, olyanok, mint amiket írtál, hogy vitatott dolgokat tényként mondtak el.
Mivel én nem vagyok szakember, de az írásodon látszik, hogy Te igen, esetleg megírhatnád az egyes részek vetítése után, hogy mik a tényként tálalt de vitatott elméletek.

Michael Collins 2009.05.07. 20:57:17

Az első résznek sajnos csak a felét láttam, de nekem tetszett. Végre csináltak egy jó "oktató" sorozatot. Bár gyerekként én a Végjáték a Duna mentént is szerettem :).

Karikásostor · http://sirasok.blog.hu/ 2009.05.07. 22:04:46

A jó mindeneteket, megelőztetek minket, a sorozatról a kritikát mi akartuk megírni! :)))

(Ettől függetlenül remélem hamarosan az is elkészül.)

A szerző véleményével részben egyet értek, szép a képvilág, jók az animációk, viszont Nagy György pátoszától, mesterkéltségétől kiráz a hideg!

A könyvsorozat első része nekem (nem szakértőként) kifejezetten tetszik.

A film első része szerintem még vállalhatónak tűnt, a második a kalandozásos, 10. százados rész viszont hemzsegett a furcsa logikai bukfencektől.

Ilyen volt például az a furcsa állítás, hogy levesféle nem létezett (ugyan ezt már hogyan bizonyítjuk ), vagy, hogy a faluszerkezet létrejöttéről a 10. században úgy beszélt Fodor, mintha a magyarok egy üres, puszta Kárpát-medencébe érkeztek volna.

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2009.05.07. 22:33:19

@Karikásostor:

Az első részben is számos állítás elhangzott, amitől egy népvándorláskoros régészeti stúdiumokat megjárt embert kiráz a hideg.
Mindkettőben főleg a lakáskultúrával, és az életmóddal kapcsolatos állítások voltak ugyancsak megkérdőjelezhetőek. A különböző őshazaelméletekből is csak egyet mutattak be.

Ami a versenyt illeti: én buzgó olvasótok vagyok. :)


@hello12:
Ha esetleg van igény a sorozat további részeinek történeti tárgyú kritikájára, annak szentelhetünk teret itt a kommentek között, vagy esetleg egy újabb poszt formájában. Majd kitaláljuk, hogy hogyan felel meg inkább az olvasóknak.

bgstar 2009.05.07. 22:41:15

Jogosak a jegyzet író felvetései. Pont a történelmet nem szabad egy oldalról megközelíteni, kihagyni több kutató munkáját, a források sok szempontú vizsgálatát.

Javaslom szerdánként legyen poszt a vasárnapi adásról ahol felvethetnék a blog készítői az esetleges vélemény különbségeket(ők úgyis szakértők :-) ) és egy jót csámcsognánk rajta. :-)

bg

Mertcsak 2009.05.07. 23:31:57

Én is index-ről tévedtem ide.:)
Nagyon jó írás!

Az új sorozat nekem tetszik(2 rész után),ahogy azt írtad,emészthető formában próbálja "okosítani" a híradóra váró "pórnépet".
Egy ilyen könnyen fogyasztható sorozattól nem várhatjuk el,hogy ne legyenek benne hibák,vagy hogy minden elméletet bemutasson.
Szerintem ez így jó.
Vasárnap esti punnyadásos,történelmileg alapvetően jó,szórakoztató.
Közben remekül lehet majszolni a rántotthúst csipsz helyett!:)

winerprince 2009.05.08. 00:28:40

Eddig nem rossz.Kíváncsi leszek az államalapítás utáni,részben forrásilag bővebb részek tárgyalásánál mennyire lesznek azonosak a közvélekedéssel.

Kuruttya 2009.05.08. 00:59:48

Online nézhető-e valahol?

partyface1973 · http://blog.puruttya.hu/ 2009.05.08. 01:44:09

@DSI Builder: postot szeretnék, nagyon jó volt! Nem csak a műsor hiánypotló valahol, hanem a post is. Laikusként számomra a blog egy-egy témája túl erős, ez jó volt.

@Álmos: ott a link a postban.

Azasöndör 2009.05.08. 04:55:06

Fodor István! egy szélsőséges minimalista! aki ugyanolyan extrém, mint a Szíriuszosok, csak a másik irányban! így ért el mindent a pályáján, meg az arroganciájával! legyen az tanóra vagy konferencia, megállás nélkül pocskondiázza kb. az összes pályatársát. a cél a diákok előtt elsősorban a kacagtatás (amiben profi), egyebütt a hatalmi tiporka. és nagy is a hatalma, ebben a nagyon fejlett (és Szegeden különösen fordulatos) belpolitikájú régészszakmában. mindezt úgy éri el, hogy saját magát etalonnak tekinti (vsz. ezért kutat), és aki attól el mer térni, azt megbuktatja a vizsgán/szekálja/keresztbe tesz neki. ezért a nézeteit sokan már elsős egyetemista korukban ellenállás nélkül (úgy nem fáj) a magukévá teszik.
másrészt, ami még rosszabb, tömegével vannak olyan feltárásai, amiknek az eredményeit nem közli. akár 30 éve, holott törvény szerint öt év elteltével a feltárónak nincs előjoga a publikációra, hanem a (nyers) adatokat közre kell adnia. de Fodor ezeket nem dolgozza fel, meg másnak nem adja oda. tyúkok ülnek rajta! ami iszonyat káros. mindezt talán azért, mert nem alkalmazható, amit talált, az elméletére! ha tényleg így van, akkor a sírba viszi magával az ismereteit, mondjuk úgy, hogy a dokumentációs mappák fedőlapjai lábtól, a papírlapok hamvai pedig odébb, egy kis kupacban eltemetve, az stílusos lenne.
és most mindenki olvasson egy kis Nagy Kálmánt, ő nem téveszti össze a lovakat a pulykákkal.

kpityu2 2009.05.08. 06:24:06

Az egyik kedvenc műsorom, egy (talán a Discovery-n futó) az angol királyokról szóló sorozat. Egy hasonlót a magyar királyokról is megnéznék.

Parajpuding 2009.05.08. 08:32:01

@Azasöndör: Nehéz eldönteni kívülállóként, hogy amit írsz, azt személyes sértettség mondatja veled, vagy valóban közelít a valósághoz. Valószínüsíthető azonabn, hogy ezen mondatok a közelből készültek, mondhatnám bennfentestől származnak.
Szóval ha az írásodban van igazság - miért ne lehetne - akkor bizony kicsit árnyalja a műsorról alkotott képet. Felmerülhet és fel is merül az a lehetőség, hogy akkor a műsorban elhangzottaknak éppen csak annyi valóságalapja van, mint bármelyik másik szakértői álláspontnak. Vagyis "szórakoztató, színes és emészthető", de nem feltétlenül az etalon és nem feltétlenül "történelmi tény" az állítással ellentétben.

Valljuk be, kicsit szőrszál a levesben. Meg lehet enni, sőt finom is, de mégsem esik már olyan jól.

anti és apu 2009.05.08. 08:49:47

"Ezzel szemben azonban..." ???

Potyoló 2009.05.08. 08:53:47

Jobb szakembert is választhattak volna, mint Fodor. A "sielő finnugorral" örökre leírta magát. Ráadásul mérhetetlenül elfogult és fafejű az öregúr, így szerintem nem különbözik pl Badinyitól, csak az előjel más.

Dr.Hook 2009.05.08. 08:57:14

A történelem, ha úgy tetszik a múlt,soha nem definiálható valamiféle objektív,kollektív emlékezetként,sokkal inkább közmegegyezésen alapuló, az igazsághoz -jobb esetben- közelítő rendszer.A történészek, régészek,úgy általában a szakma vitái természetesek, vagy teljesen új dologra bukkansz, -nagyon ritka- vagy tagadsz valamilyen korábbi állítást, de legalábbis átértelmezed. A laikusoknak meg ott vannak a sztereotíp mítoszok (hős kurucok,gonosz Habsburgok,fejlett nyugat,török iga,stb....)

piettro 2009.05.08. 09:16:36

Laikusként nekem nagyon tetszik a sorozat.
Ugyanakkor, az előttem lévőket tudom ismételni, az őshazáról, a vándorlásról tényleg úgy szóltak, mint ahogy anno általános iskolában a '80-as évek elején...Mintha azóta nem folytak volna kutatások az eredetet illetően. (Apropó, akkor most mégis rokonok vagyunk a finnekkel? :)) Remélem később ez az egysíkú megközelítés változni fog.
Támogatom a műsor utáni elemzéseket!

Harald Blåtand 2009.05.08. 09:31:52

sondor: Heho, azert kicsit hatrebb az agarakkal...
Fodor Istvan valoban meglehetosen... "eroteljes" egyeniseg, aki nem fukarkodik a csipos megjegyzesekkel, emiatt sok a szakmabeli es szemelyes haragosa. Messze nem hibatlan ember, es szamos dologban en sem ertek egyet a velemenyevel, pl. a hazrekonstrukciok kapcsan. De azert ne essunk mar neki bikacsokkel, plane egy nevtelen forumon... Azt mindenkepp el kell ismerni, hogy kivalo eloado, szep, izes vajdasagi tajszolassal, nagyon jo otlet volt ot meghivni a musorba. Valoban, lehet hogy jo lett volna ellenpontnak meghivni mondjuk Rona-Tas Andrast, Sabjan Tibort vagy Lango Petert, de ez meg a musorszerkesztok hibaja, nem Fodore.

TOURázzunk együtt · http://tourazzunkegyutt2009.blogspot.com/ 2009.05.08. 09:38:50

Főoldalon: "Egy kicsit kommersz, de legalább színes és könnyen fogyasztható."
Naná, majd a végén attól lesz valami kommersz, mert nehezen fogyasztható.

Szabó Ernő 2009.05.08. 09:54:53

Ősmagyarok nomád vs. félnomád mivoltáról: mindkét tábor a Dzsajhani hagyományból (Ibn Rusztah) indul ki, mely szerint az etelközi magyarság 20 ezer lovassal állt fel, ez 880 körüli viszonyokat tükröz. Félnomád elmélet: Györffy György szerint ez a 20 ezer fő csak a katonai kíséret, a családfők teljes számát így 100 ezerre becsüli (a pécsváradi alapítólevél szerint a katonáskodók és a háznép aránya 1:3, a székelyeknél 1:4). A népesség egészéhez 5* szorzót használ, tehát 500 ezer honfoglalónál járunk, a honfoglalás miatti népességfogyást 100 főre becsüli, az itt talált népek számát (szlávok, avarok) nyelvi következtetéseket felhasználva 600 ezerre, tehát 3 fő/km2 -rel számol a Kárpát medencében a 10. század elején. Kristó Gyula - a teljesen nomád elmélet képviselője - szerint az Ibn Rusztah féle 20 ezer fő a szabad férfilakosság egészét jelenti (a csatlakozott népekkel együtt). Így 14 ezer fős magyarral (törzsenként 2 ezer) és 6 ezer katonai segédnéppel számol. 6* szorzót használ a népesség egészének becslésére (84 ezer magyar, 36 ezer segédnép). Szerinte a Kárpát-medencében talált népek létszáma nagyobb a magyarságnál, a 10. század elején összesen 250-350 ezer fővel számol a Kárpát-medencében, ez 1,5 fő/km2 népsűrűséget jelent.

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2009.05.08. 09:56:25

@Elvakult Troll:

Sabján Tibort már sajnos nem tudják meghívni. :(

kamarti 2009.05.08. 09:59:29

történelemtanárként, egykori Kristó-tanítványként az egyik szemem sírt, a másik meg nevetett, ahogy néztem az első két adást. ugyanakkor mellettem ült a történelem iránt érdeklődő (ez itt csak annyit jelent, hogy nem rohan ki, ha egy ilyen műsor kezdődik, nem szándékozik történész pályára lépni, vagy ilyesmi) 14 éves kamasz, akiről tudom, hogy érdekli a történelem általában is, tehát a töriórákon sose volt baj, de önmagától inkább történelmi személyeknek és bizonyos korszakoknak olvas után, és hát épp a múlt héten derült ki, hogy például Jeanne D'Arcról nem is hallott a suliban (pedig nagyváros, jó iskola, bár más szempontból is vannak kétségeim az oktatás színvonalával kapcsolatban). Na de az egyéni szocprobon kívül ez úgy jön ide, hogy mondjuk egy ilyen korú és érdeklődésű gyereknek egy ilyen műsor, ahol szépek a képek, sok a vágás, nem öltönyösök beszélgetnek egy asztal körül stb. tud új infókat adni a meglévőkhöz. Nem teljes elméleteket és történész-életműveket, az igaz, de talán az a megoldás ezt a korosztályt, és a laikusokat talán el is riasztaná, összezavarná, nem tudom.
Szóval mindössze csak annyit akarok ebből kihozni, hogy talán azt nem döntötték el a készítők (vagy eldöntötték, csak rosszul/sehogysem kommunikálják), kik is a célközönség. Mert ha főleg a laikusok, netán a fiatalok, akkor tényleg lehetett volna fiatalabb/közvetlenebb hangot megütő fiatalt választani műsorvezetésre (ilyen van is a talonban sztem a királyin és nem veiszer alindára gondolok....) és akkor is el kellene mondani legalább annyit, hogy mennyi vita és elmélet van, ha nem is ütköztetik ezeket.
De nekem inkább úgy tűnik, hogy "mindenkihez" (laikus, szakmabeli, fiatal, öreg) akarnak szólni, ami még a királyin is nonszensz 2009-ben és ebből adódik a legtöbb hiba, hiányosság.
De azért mi kedveljük és nézni fogjuk, alapvetően én is örülök, hogy van, és emberi időben, ahogy mostanában egyébként több új irodalmi-művészeti műsor is

Harald Blåtand 2009.05.08. 10:17:28

DSI Builder: Nyugodjon bekeben :-(

shweir 2009.05.08. 10:57:27

@Parajpuding: én Debrecenben végeztem (az őstörténet oktatás akkori színonalát hagy ne minősítsem) de sajnos azasöndörnek igaza van. Fodor egy istencsapása a magyar őstörténetre nézve. Én az ilyenek miatt hagytam ott a magyar szakot. FINNUGRÁSZOK.
Legalább a többi elgondolást illene ismertetni.
A kedvenc - igaz nyelvész finnugrász bonmot tőlük: semmit nem tudunk a hun nyelvről, nincs hitelt érdemlően tölük származó írás, DE NEM ROKONA A MAGYAR NYELVNEK. Nem minősíteném.
Ne elégedjünk meg a magyar narancsos műsorral! (Kicsi sárga és savanyú, de a mienk!)
Minél több kommentárt írjunk, több színvonalas töri témájú műsort a tv-k képernyőjére!!!!!
Most verjék magukat az árpádsávosok! Halljam a kommentjeiket amelyekből kitűnnek a széles és mély ismereteik dicső őseikről! Most beirhatják!

szomszédsrác 2009.05.08. 11:18:15

@shweir: kétszer is elolvastam amit irtál , de nem értem . neked van bizonyítékod a hun-magyar rokonságra ? van ám erről szóló poszt valamerre , oda ird be .. a sorozatot megnéztem netstreamen , nem volt rossz , egyoldaluság viszont kicsit gáz volt . azért ha eszembejut vasárnap megnézem :)

shweir 2009.05.08. 11:29:25

@szomszédsrác: Nincs bizonyítékom a hun magyar rokonságra, még csak nem is utaltam ilyenre. Én azt a hozzáállásukat állítottam pellengérre, hogy ha semmit nem tudsz az egyik nyelvvről, akkor hogy tudod/mered azt kijelenteni, hogy nem hasonlít, rokona stb. egy a másiknak?
Tovább egyszerűsítve, ha egy dolog egy zárt dobozban van, honnan tudod, hogy a kezedben lévő kicsi lila bigyóhoz nem hasonlít a dobozban lévő valami?

shweir 2009.05.08. 11:32:55

@Dr.Hook:
Nekem Örkény István alábbi sorai a kedvenceim a történelemről:
"A történelem a jelennek az a része, amelyet múlt időban ragoznak."

a nagy levin 2009.05.08. 11:33:11

a sokat emlegetett BBC eseteben ez ugy van, hogy a musorhoz kapcsolodoan meg lehet venni a konyvet es a DVD-t "BBC books" kiadasban, ami jelentosen hozzajarul a bevetelekhez. Amennyiben tenyleg erteket hoz letre es erteket kozvetti, ez a modell mukodhetne az mtv-nel is, hiszen jobban megterulne egy-egy musorra, sorozatra aldozott penz es erofeszites.

ja, es valahogy szinte mindenkihez szolnak megis a musorok. nem tudom, hogy csinaljak.

Inq 2009.05.08. 14:19:29

Az első részből láttam 5 percet, de ez a végleges kinyilatkoztatás, ez a merev "úgyvanahogymondoméskész" hozzáállás nem volt ínyemre. Kikapcsoltam a tv-t, párom meg is lepődött, hogy hiszen történelem, meg ősmagyarok, mi a gond?

ger1982 2009.05.08. 17:07:41

most akkor ezt nem értem, nézem a neten.. de akkor ez az egész kamu? mert most már nem tudom melyik igaz, a leveses dolog? meg az óperenciás tengeren túl? az igaz? most jól elbizonytalanodtam. Annyi érdekes dolgot mondanak és nem tudom melyik igaz..

Kuruttya 2009.05.09. 03:06:17

Mondják oda minden egyes mondatuk után, hogy "de más történészek máshogy gondolják"?

vizipipa 2009.05.09. 12:45:01

Támogatom az ötletet, hogy írjatok értékelést az egyes részekről.
Annak is örülnék, ha véleményt mondanátok a Kossuth Könyvkiadó Magyarország története című 24 kötetes sorozatáról, mondjuk az Akadémia Magyarország története sorozatához hasonlítva.

Michael Collins 2009.05.10. 19:25:00

Megnéztem a mai részt. Hiányoltam belőle Skóciaia Szent Margitot, akit ott (Skócia) Pannoniai Szent Margitként tisztelnek, Szent István unokája volt és Mecseknádasdon született. De ennek ellenére tetszett.

Gerry. 2009.05.11. 17:10:52

@Michael Collins: Jó neked, ha csak ennyit hiányoltál belőle, dehát 25 percbe nemigen lehet lexikonokat belesűríteni:)

Vélemények tekintetében én megértem Fodor apánkat, hogy csakis a sajátját közli: egyrészt ez habitusból is adódik, de főleg műsoridőből: még is hogyan férne ebbe bele, ha több tézist ismertetnének? Sehogy. Alapkoncepció lehet egy efféle ismeretterjesztő műsornál, hogy közöljünk egy normális nézetet, oszt' jóvan, ne terheljük túl a nézőközönség befogadóképességét:) Éppen ezért 25 percbe az sem fér bele, hogy másokat is meghívjanak a műsorba az adott könyvek szerzőin kívül. Meg Fodor István mellé Langó Peti felvetése is bizarr: akkor már miért nem Bálint Csanádot? A cirkusz még nagyobb lenne, az biztos;)

S az igaz, hogy Fodor t. úr általános szokása végiganyázni az adott korral foglalkozó régésszakmát (meg törtészeket és nyelvészeket), de holmi "istencsapásként" leírni barokkos túlzás.
Aztasöndör meg elsiklott azon icipici tény fölött, hogy miközben jelenidőben beszél, a Régészeti Tanszék vezetője 2008 óta Révész László:)

Mindenesetre jó ötlet a sorozat, az pedig meglehet csúnya marketing, hogy egyszerre indult el a könyvsorozat és az ismeretterjesztő sorozat, de manapság igen nagy dolog, hogy végre nagy (?) példányszámban adnak ki klasszikus színes-szagos, képes, de teljesen alfába nem lemenő ismeretterjesztő könyveket. Az utóbbi húsz évben ritka az ilyesmi.
(A tegnapi adásban amúgy úgy tünt, hogy a meghívott szakértő, Font professzor asszony valahogy igen keveset szerepelt...)

enigma58 2009.05.12. 20:12:12

Ennek a History Chanel-en lenne a helye. Jobb, mint a Stark-féle Monarchy!

Té2 2009.05.17. 10:43:20

A könyv és a műsor összekapcsolása nem "ízléstelen" vagy furcsa, hanem azért van az egyik, hogy lehessen a másik. Egy projektet alkotnak így párban, a könyv a film írott változata, a film a könyv mozgóképi verziója, egy-egy egyedi elemmel. És a szerződés (bár nem néztem bele, de vsz.) úgy szól, hogy az adott könyv írója vállalja, hogy a könyv filmes változatában is szakértősködik. Ezért nem hívnak meg soha mást - bár lehet hogy a koncepción később változtatni fognak, nem tudom.

Hogy az elméletek lehetnének sokszinűbbek is, igaz, de szerintem akik nem ismernek több koncepciót, azokba úgyse fog apróra bevésődni az sem, amit Fodor mond. Ez nem lebecsülés, de ezt sokszor tapasztaltam személyesen is: beszélsz másfél órát valamilyen témáról, és a végén csak abszolút nagyvonalakban tudnak pár mondatot visszamondani, ezen kívül mindenkiben megmarad egy-két apróság, de ez többnyire az érdekesség.

A célközönség számomra jól belőhető: a történelem iránt érdeklődő laikusok, akik egyszerű koncepciókat és kész válaszokat akarnak

bloggerman77 2009.06.02. 04:13:36

Látom, itt mindenki túl fiatal ahhoz, hogy emlékezzen az Iskolatévé-re, ahol Trogmajer Ottó vezette elő a középkori témákat a maga sajátos beszédstílusával, és őt is lehetőség szerint kivitték eredeti helyszinre forgatni, pl. a bizánciak balkáni thermáiról bulgáriai meg jugoszláviai helyszíneken beszélt.
Mindezt a 70-es évek végén, 80-as évek elején.

Nem értem a poszt írójának állandó "szocialista" jelzőit. A tv stúdióban vitatkozó 3-4 öltönyös, tudós nem magyar, s nem "szocialista" találmány. A világ boldogabbik felén, azaz Nyugaton is ez volt a módi, aztán bejött ez a kimegyünk a természetbe, szellemileg meg a külvárosi "intellektüellek" sintjére (természetfilmeknél Atthenborough kezdte, töris témáknál meg a NatGeo ment le kutyába a gagyi, sokszor durván történelemhamisító dramatizált dokumentarista filmjeivel.)

böki 2009.06.22. 09:15:41

Nem szeretném, ha bárki azt gondolná, hogy a népnevelés nem tudatos cselekvés, és a nép "nevelőinek" nincs célja.
Nagy és hangzatos történelmi igazságok közé szórt apró csúsztatások (melyek szinte észre sem vehetők) éppen annyira torzítják a valóságot, hogy a következő lépésben már ezekre az "apróságokra" lehessen építkezni. Aztán a többség csak akkor kap észbe, amikor az így felépített vár tornya (a pisai toronyhoz hasonlóan) megdőlni látszik, csupán a hibás alapozás miatt.
Olyan ez, mint a betonalap: ha csak egy kicsivel kevesebb, netán rosszabb minőségű cementet kevernek hozzá, az egész alap használhatatlanná válik!
Úgyhogy legjobb ha nem szórakoztató, netán humoros oldalát élvezzük a sorozatnak, inkább figyeljük a legfinomabb csúsztatásokat, s tetten érjük a tudatmódosítás legújabb csodáit, legalábbis magunkban... merthogy a tömegek manipulálásába nem igen tudunk beleszólni!

Tóth Csaba Tibor 2009.08.20. 01:43:18

@DSI Builder: "Sabján Tibort már sajnos nem tudják meghívni."

Én is nagyon sajnálom őt. Hatalmas osztásokat nyomott le teljes szakmára skanzen-gyakorlatokon, de rengeteget lehetett tanulni tőle. Komolyan meggyászoltam.

foxesh 2009.09.09. 17:27:24

Mi lett a sorozattal? A 6. rész óta semmi se volt.

bloggerman77 2009.09.09. 19:43:36

Igen, én is csodálkoztam, hogy nyomtalanul eltűnt a sorozat.

De a könyveket sem reklámozzák.

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2009.09.09. 20:14:11

A műsor szerint a folytatás szeptember 13.-tól kezdődik, fél hattól az m1-en, de ha jól tudom először a korábbi részek ismétléseit adják újra.

Kicsit elhibázottnak érzem ezt a műsorpolitikát, de ez már legyen az én bajom. :)

king6 · https://nincskecmec.blog.hu 2009.09.12. 20:32:11

Meglepő, hogy ennyi embernek tetszik ez a műsor. Nekem nem annyira. Miért kell mindíg Nagy Györgyöt nézni? Utoljára valamilyen beszélgetős showban volt műsorvezető ha jól tudom, a lányával. Ennyire sokoldalú, hogy a társadalmi problémák mellett a történelemhez is ért? Hm. Olyan avíttas szocialista szaga van ennek a műsornak. Mintha egy eldugott kis falu művházában ülnénk 1979-ben.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2010.02.10. 10:28:30

Végre egy sorozat, amit egy általános iskolás is végig tud nézni, nem azért, mert kötelező jelleggel lenyomták a tv elé.
Ha 2 órás lenne, akkor valószínűleg minden elmélet beleférne, utána meg az öreg kopaszodó szakállas bácsik vitázhatnának még 2 órát, aztán lenne ám kritika, mert akkor valószínűleg már csak azok néznék, akiket nem hívtak meg a vitára...:DDD

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2010.09.02. 20:28:12

A 38. résznél tartunk és május óta nincs folytatás. Lesz tovább? Tudsz erről valamit?

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2010.09.02. 22:16:14

@retekblog:

Nyári szünetre vonult megint a műsor. Vagy a jövő héten, vagy az azutáni héten ismét lesz, de azt sajnos nem tudom pontosan, hogy milyen időpontban.

fazekaasgrafika 2011.04.02. 19:23:18

Ma néztem meg a három Hunyadiról szóló adást.Mivel a Botond magazinban én is sokat írtam és rajzoltam a Hunyadiakról, érdekelt a téma.Hát ez rosszabb mint a Viasat History. Egyenesen katasztrófális. Mikor szoknak le már a románozásról történészeink. Nem tudják, hogy ez a szó évszázadokkal később jött létre? Hunyadi Jánosnak két vesztes és egy győztes csatája volt csak? A többi az smafu? Három mondat még nem fért volna bele a műsoridőbe? Dugovics Titusz nem létezett? Ezek szerint valójában egy román hadvezér a szerbe hadsereggel verte meg a törököt Lándorfehérvárnál? A Lándor -Nándor magyarázat fontosabb, mint a nagy hadvezér pályafutása. Szerencsés vagyok, hogy a Honfoglalásról szóló műsorokat nem láttam. Az MTV-ben 40 év alatt semmi sem változott.

fazekaasgrafika 2011.04.04. 20:27:14

@bloggerman77:
Ez is csak azt bizonyítja, hogy semmi nem változott. Talán szíveskedjen a tisztelt kommentelö megjelölni, hogy hanyadik században jelent meg először a román nép kifejezés. Kíváncsi lennék a történelmi igazságra.

fraki 2015.03.07. 14:33:06

@fazekaasgrafika: "Dugovics Titusz nem létezett?"

Nem létezett. A hozzászólásodnál pozitívabb igazolást nem is lehetne adni a műsorra...
süti beállítások módosítása