Ez a post nagyban támaszkodik az alábbi oldalra, annak szabad fordítása, ezen kívül az ott található adatok elemzése:

http://en.wikipedia.org/wiki/Demographic_history_of_Kosovo

Koszovó korai demográfiai története:

Bizánci uralom alatt

Koszovó eredeti demográfiai viszonyait rekonstruálni csak nagy vonalakban lehet, mert csak közvetett forrásokra támaszkodhatunk. A Balkán területét a 6-7. században lerohanták az avarokkal szövetségben levő szláv törzsek, a barbár invázió az őslakosságot a hegyekbe és védett városokba kényszerítette. Bizánc csak a 11. század elején tudta a hatalmát újra kiterjeszteni és megszilárdítani az 500 évvel korábban elveszett területeire, és ez alatt az idő alatt jelentős változások álltak be a térség etnikai viszonyaiban. Az eredeti lakosság jelentős része átvette a szlávok nyelvét, bár helyenként megmaradt az eredeti latin, görög és más nyelvű lakosság is (albánok). Koszovó e változások metszéspontjában volt: a közép - Balkánon jelentős latin és albán nyelvű lakosság maradt, köszönhetően a domborzati viszonyoknak, és annak, hogy a balkáni szláv államok más központokban szerveződtek meg, a régió periféria lett. Fennmaradó bizánci források hiányában azonban nem igazán lehet azt megmondani, hogy milyen is lehetett a régió etnikai képe a 13. századig. Nagyjából csak azt lehet elmondani, hogy bár jelentős számú szláv lakosság élhetett itt (de nem szerb), emellett a városoknak jelentős latin és görög, a hegyvidéki területeknek pedig nagy számú latin (vlach) és albán lakossága is lehetett.

A szerb hódítás és a szerb uralom időszaka

A szerb állam a 13. század elején függetlenné vált Bizánctól (szétesett a bizánci állam a negyedik keresztes hadjárat következményeképpen), és ezzel egy időben az addig csak Raskára (ma: Szerbia Szandzsák nevű régiója - innen származik a szerbek rác elnevezése) és Zetára (ma: Montenegro vagy Crna Gora) kiterjedő szerb népesség újabb területen jelent meg. Fontos tudni, hogy Koszovó nem tartozott a szerb törzsterületek közé. A szerb állam megszerveződésével együtt szerveződött meg az autonóm szerb ortodox egyház, amelynek nagy szerepe volt a szerb állami identitás kialakításában is. Ráadásul a frissen meghódított Koszovóban az egyház jelentős birtokokat kapott, ezért a régióra kimondottan erős kulturális hatással volt (Koszovót a kolostorok földjének is hívják). Különböző közvetett forrásokból ez a hatás elég jól megfogható: megváltoztak a keresztnévhasználati szokások pl. A helyi lakosság gyors ütemben asszimilálódhatott: a szlávok (a nyelvrokonság miatt nyilvánvalóan) a leggyorsabban, de a helyi vlach, görög és albán lakosság is. Koszovó hamarosan a szerb állam központi területévé vált, a 14. században a lakosság túnyomó többsége már egyértelműen szerb volt. (A folyamat maga egyáltalán nem rendkívüli, valószínűleg hasonló folyamatok eredményekképpen vált a mai Szlavónia keleti fele magyar nyelvűvé). A Dečani oklevél szerint 89 településből kettőnek volt albán lakossága, és kb. 2700 háztartásból 44 volt albán.

Az oszmán hódítás, és a korai oszmán korszak

Korai időszak

Az oszmán állam térségbeli megjelenésével, majd Koszovó határtartománnyá válásával a tartomány többször komoly pusztítást szenvedett el, de úgy tűnik, ez még nem járt komolyabb etnikai térszerkezet változásokkal. az 1455-ös és 1487-es összeírások még mindig a Dečani oklevélhez hasonló arányokat mutatnak.

1455: 480 falu, 13,693 felnőtt férfi, 12,985 ház, 14,087 családfő (480 özvegy és 13,607 felnőtt férfi). Összesen kb. 75,000 lakos élhetett 590 faluban a teljes Koszovó területén (a defter csak a korábban a Brankovics család birtokában levő területeket mérte fel, amely Koszovó területének a 80%-ára terjedt ki).

nyelvi megoszlás

* 12,985 szerb ház 480 faluban és városban

* 75 vlach ház 34 faluban

* 46 albán ház 23 faluban

* 17 bulgár ház 10 faluban

* 5 görög ház Lauša, Vučitrn településeken

* 1 zsidó ház Vučitrn településen

* 1 horvát ház

Persze, az egy jó kérdés, hogy ez a defterből hogyan derül ki az etnikai hovatartozás, mivel az oszmán államigazgatás elsősorban vallás szerint mérte fel a lakosságot.

1487: 16,729 keresztény ház mellett 117 muszlim házat írtak össze a tartományban. A muszlim lakosság azonban csak a városokra korlátozódott, ahol viszont már jelentős kisebbséget tettek ki. Ez a defter semmit nem mond az etnikai megoszlásról.

Komolyabb változások tehát ez időszakban még nem következtek be. Az oszmán államszervezet képviselői megjelentek a városokban, de ekkor még se tömegesebb áttérés, se komolyabb bevándorlás nem történt.

A 17-18. század

Az 1690-es években két hullámban is nagy számú (források szerint 60-70 ezer) szerb húzódott északra: 1699 körül és 1735 körül. Ezek a szerbek a katonai határőrvidékre költöztek, otthagyták az Oszmán Birodalmat. Sajnos a korszakról nincsenek forrásaim, de a későbbi adatok extrapolálásából valószínűleg tűnik, hogy ez lehetett az a pont, amikor a muszlimok a tartományban többségbe kerültek, vagy legalábbis nagyon közel a többséghez. A szerb kivándorlás elnéptelenítette a szerblakta területeket, és ezen belül Koszovót, ennek ellensúlyozására az Oszmán Birodalom máshonnan kellett, hogy népességet telepítsen a térségbe. Abból a tényből, hogy a legkomolyabb etnikai változások pont Koszovó (és a Novi Pazar környéki Szanzsák) térségében zajlottak, arra lehet következtetni, hogy ezek voltak a legnagyobb kibocsátó területek, itt csökkenhetett legjobban az ortodox szerbek száma. Azt viszont fontos megjegyezni, hogy a muszlim ekkor még nem az albán szinonímája: jelentős számban tértek át a jelek szerint helyi szlávok, és emellett jelentős török nyelvű lakossága is volt a városoknak.

19. század

Innen már sok adat áll a rendelkezésünkre:

1838, Joseph Müller, osztrák kutató tanulmánya:

114 000 muszlim, amelyből 76 ezer albán, és 38 ezer szláv (58%)

81 000 keresztény, amelyből 73 500 szláv és 5000 albán katolikus, 2000 szláv katolikus (42%)

1861-67 : több utazó is (G. Lejean, G. M. Mackenzie és A. P. Irby) egybehangzóan albán többségről beszél a tartományban beszámolójában.

1871 Peter Kukulj a koszovói vilajetről a következőket írta: a teljes lakosság 500 000.

* 318,000 szláv (64%),

* 161,000 albán (32%),

* 10,000 cigány és cserkesz

* 2,000 Török

Ez a felmérés minden jel szerint Koszovó vilajet lakosságának viszonyait tükrözi, amelybe beletartozott a Novi Pazar-i szandzsák is, amelynek döntően muszlim szláv lakossága volt. Nehezen hihető ugyanis, hogy alig 30 év alatt Koszovó lakossága megduplázódott, majd 1899-re százezerrel csökkent. A szerb itt a szláv nyelven beszélők összefoglaló neve lehet. Ezért ez a statisztika kissé kilóg a sorból.

1871-78 között Miloš S. Milojević viszont szláv többséget talált a tartományban. Kiepert, J. Hahn és K. Sax viszont egybehangzóan azt írják, hogy a tartomány albán többségű.

1899, osztrák statisztika:

* 182,650 albán (47.88%)

* 166,700 szláv (43.7%)

* 8.42% cincár (vlach), török, cserkesz, cigány, zsidó

Legyen itt még két 20. század eleji statisztika, összehasonlítási alapként:

1912, közvetlenül a balkáni háborúk előtti becslés Gustav Weigandtól:

* Prishtina körzet: 67% albán, 30% szerb

* Prizreni körzet: 63% albán, 36% szerb

* Vučitrn körzett: 90% albán, 10% szerb

* Ferizaj (Uroševac) körzet: 70% albán, 30% szerb

* Gilani (Gnjilane) körzet: 75% albán, 23% szerb

* Mitrovica körzet: 60% szerb, 40% albán

az 1921-es népszámlálás szerint, amelyet már a SZHSZ királyság végzett:

Vallási megoszlás:

* Muszlim: 329,502 (75%)

* Ortodox szerb: 93,203

* Katolikus: 15,785

* Zsidó: 427

* Görög katolikus: 26

Anyanyelv szerint:

* Albán: 288,907 (65.8%)

* Szerb és horvát: 114,095 (26.0%)

* Török: 27,915 (6.4%)

* Vlach/cincár/román: 402

* Szlovén: 184

* Német: 30

* Magyar: 12

Minden további elemzés előtt fontos leszögezni, hogy az első balkáni háborúig lezajló etnikai változásokat, és az ezzel járó feszültségeket nem etnikai, hanem vallási alapon érdemes kezelni. Ugyanis, az albán nemzeti ébredés csak a 19. század legvégén, a 20. század elején indult meg. A provincia többi kisebbségének sem volt erős nemzeti identitása (kivéve a szerbeket), vagyis az időnként kitörő ellenségeskedések vallási csoportok (jellemzően muszlimok és keresztények), nem pedig etnikai csoportok között zajlottak. Ez azért fontos, mert a szlávokon belül mind a muszlimok, mind a keresztények jelentős részét tették ki a lakosságnak, de e két csoport bármilyen együttműködésére más csoporttal szemben nincs példa.

A fenti adatsorokból a következő tendenciák látszanak:

Először is szükséges, hogy a vallási és a nyelvre vonatkozó adatokat külön kezeljük. Az elnevezésekkel ugyanis vannak problémák. A statisztikák pl. szerbként kezelnek sok esetben minden szlávot, ami félrevezető: szűk értelemben véve csak az szerb, aki ortodox. A szlávok többi része viszont elsősorban muszlim (bosnyák), vagy keresztény (horvát) identitással rendelekezett, nem tartotta magát szerbnek. Az albán kifejezés is csalóka, mivel bizonyos statisztikákban gyanús, hogy az összes muszlimot albánnak vették.

A vallási megoszlást tekintve a következő trend látszik: a muszlimok aránya az 1838-as 58%-ról 1921-re 75%-ra nőtt. Ez 3 fő okra vezethető valószínűleg vissza:

- A muszlimok magasabb természetes szaporodása (ebben nem vagyok biztos, de a 20. században ez volt jellemző. Kérdés, hogy ez igaz e a 19.századra).

- Ortodox elvándorlás. Ez egy bonyolult kérdéskör. A szerbek azt állítják, hogy a 19. században a török kormányzat és az albánok népírtásai miatt több százezer szerbnek kellett elhagynia a tartományt. Ez már első megközelítésre is képtelenségnek tűnik: a tartománynak az 1830-as években összesen volt 75 ezres szerb lakossága, ha azzal az igen optimista adattal számolunk, hogy a lakosság pusztán a természetes szaporodás miatt 1912-re megduplázódott, akkor is csak kb. 50 ezer szerb "hiányzik". Viszont ismerve a régió földrajzi viszonyait, és azt a tényt, hogy még 1912-ben is preindusztriális állapotok uralkodtak, a 80 év alatti megduplázódás messze nem reális. Magas természetes szaporodás egy preindusztriális társadalomra csak ott jellemző, ahol bőven van rendelkezésre álló földterület, (mivel egy preindusztriális társdalom tagjainak nagy része a mezőgazdaságból él), ez pedig Koszovóra nem volt már akkor sem igaz. Az elmaradott higiénés és egészségügyi viszonyok miatt sem reális ekkora népességnövekedés. Éppen ezért a demográfiai adatok alapján azt lehet mondani, hogy 10, nagyon optimista becsléssel maximum 20 ezer körül lehetett a tartományt elhagyó szerbek száma. Ez a szám pedig túl alacsony ahhoz, hogy erőszakos okokat keressünk a kivándorlás mögött, ráadásul a nem szerb keresztények számában nem vehető észre csökkenés. A valós ok inkább a szerb állam megalakulásában és vonzásában keresendő. Természetesen nem zárható ki, hogy a szerbeket érték atrocitások, de ezek nem jártak sok áldozattal az adatok tükrében.

- Muszlim bevándorlás: A muszlim lakosság számának drasztikus emelkedése a szerbek fogyásához hasonlóan nem magyarázható a természetes szaporodással. Ebből következően csak egy lehetőség adódik: a bevándorlás. A függetlenné váló balkáni államok általában elűzték a muszlim lakosságot, amely a függetlenné válás előtt az adott területen élt. Ez történt többek között Szerbiában is, ahol a városok muszlim lakossága a függetlenség után menekülni kényszerült. Bár pontos adatom nincsen, de valószínűnek tartom, hogy ezek nagy része a szomszédos, török uralom alatt maradt területeken települt le, legnagyobb számban a már eleve muszlim többségű Koszovóban. Mivel döntően városi lakosságról van szó (általában a városok muszlimosodtak el a legjobban, mivel azok voltak a birodalom közigazgatásának a székhelyei), könnyen elhelyezhetőek voltak még egy viszonylag sűrűn lakott tartományban is. Valószínűleg jutott Koszovóba a Kaukázusból, az orosz terjeszkedés elől elmenekült cserkeszekből is.

A beszélt nyelveket tekintve az albán nyelv folyamatos térnyerése és a szerb/szláv nyelvet beszélők visszaszorulása figyelhető meg. Itt valójában arról van szó, hogy a tartomány muszlim népessége a közösségen belül legtöbb ember által beszélt nyelvet kezdte használni, vagyis a muszlim szlávok, a törökök, és a többi muszlim nyelvileg asszimilálódott az albánul beszélőkhöz. Ez egy teljesen logikus folyamat, mivel pl. a szláv muszlimokhoz kulturálisan az albánok közelebb álltak, mint az ortodox szlávok. Az albánul beszélők számának növekedése tehát a szláv (és török, ill. cserkesz) muszlimok rovására nőtt, nem a szerbek rovására. Ha ez a folyamat nincs, akkor sem a szerbek száma nőtt volna meg, hanem jelentős számú bosnyák, vagy gorán kisebbsége lenne a provinciának.

Összefoglalva: a 19. században két folyamat is az albánok számának drasztikus növekedését eredményezte, amely a korábban szláv nyelvű, de muszlim többségű tartományt albán többségűvé formálta: vélhetően migrációs folyamatok miatt jelentősen megnőtt a muszlimok száma, és a tartomány muszlim közössége nyelvileg egységesült, az albán nyelv térnyerésével.

XX. század, Jugoszláv korszak

1931: 552,064 lakosból 347,213 (62.8%) vallotta magát albánnak

1939: 422,828 (65.6%) volt a muszlim lakosság száma és aránya (ebbe nem csak az albánok tartoznak bele, és a katolikus albánok meg nem)

Ezzel egyidőben körülbelül 10 000 szerb családot telepített le a központi kormányzat a tartományban, miközben kb. 4000 muszlim hagyta el azt. (Elsősorban törökök).

A II. világháborúban etnikai tisztogatások helyszíne volt a tartomány, mégpedig elsősorban a szerbek, majd a végén az albánok rovására. Az adatokból mégis az látszik inkább, hogy 1948-ra az arányok kevéssé változtak, az albánok aránya picit (2,4%-kkal) megnőtt.

1945-68 között:

* 1948: 727,820-733,820 a teljes lakosság

o 498,242 albán (68%)

o 171,911-171,914 szerb (24%)

o 28,050 montenegrói (4%)

o 11,230 cigány

o 1,315 török

o 6,679 egyéb muszlim

o 7,746 egyéb

* 1953: 524,559 albán (65%); 189,869 szerb (23.5%); 31,343 montenegrói (3.9%)

* 1961: 646,604 albán (67.1%);[23] 227,016 szerb (23.5); 37,588 montenegrói (3.9%); 5,206 jugoszláv (0,1%)

1968-89 között:

1971: 1,243,693 teljes lakosság

* 916,168 albán 73.7%

* 228,264 szerb (18.4%)

* 31,555 montenegrói (2.5%)

* 26,000 muszlim szláv (2.1%)

* 14,593 cigány (1.2%)

* 12,244 török (1.0%)

* 8,000 horvát (0.7%)

* 920 jugoszláv (0.1%)

* 1981: 1,584,558 teljes lakosság

* 1,226,736 albán (77.42%)

* 209,498 szerb (13.2%)

* 27,028 montenegrói (1.7%)

* 2,676 jugoszláv (0.2%)

A két időszak közötti különbségtételt az indokolja, hogy 1968-ig a tartomány szerb, majd 68 után a kiterjesztett autonómia miatt már helyi, leginkább albán vezetés alatt volt az autonómia 1989-es megszüntetéséig. Amíg 1968-ig a szerbek száma bár lassabb ütemben, de növekedett, 68 után már csökkenésnek indult. Ennek okai sokrétűek: egyrészt a tartomány albán irányítása a szerbek számára a kisebbségbe kerülést jelentette, a tartomány meg mindvégig Jugoszlávia legfejlettlenebb régiója volt. Emiatt megindult 68-tól a szerbek elvándorlása. Az albánok számának növekedése ekkor már a magas természetes szaporodás következménye volt, a nem albán muszlimok asszimilációja már nem nagyon játszott ebben szerepet. Összességében a Jugoszláv időszak alatt a szerbek aránya folyamatosan csökkent, dacára annak, hogy több hullámban betelepítéssel is próbálta a kormányzat a számukat növelni (68-ig). A magas albán természetes szaporodás miatt a tartomány igen erősen túlnépesedett, jelentős albán kivándorlást indítva el. A jugoszláv térségben, a városokban élő albán közösségek ennek a folyamatnak a következményeképpen jöttek létre.

1990 után, a boszniai és horvátországi szerb vereségek után több tízezer szerbet telepített le a kormányzat Koszovóban, ezzel ideiglenesen ismét megnövekedett a szerbek száma. Az ismert események miatt azonban ez csak egy átmeneti állapot volt, 1999 után a szerbek száma becslések szerint megfeleződött, ma már csak kb. száz - száznegyven ezer szerb él a tartományban.

további felhasznált linkek:

http://www.experiencefestival.com/a/demographic%20history%20of%20kosovo%20-%20ottoman%20rule/id/1317026http://www.experiencefestival.com/a/history%20of%20kosovo%20-%20kosovo%20from%20prehistory%20to%201455/id/1470130http://rfmcdpei.livejournal.com/1439793.html