2008.03.11. 09:58
Eleink neveirül A családnevek kialakulásának rövid története II. rész történeti megközelítés
A nevekből az azt viselők életkörnyezetéről, annak gazdasági, katonai, szociális, kulturális és egyéb szervezettségére, fejlettségére következtethetünk. Hangsúlyosan meg kell különbözteti egy név keletkezésének állapotát, s az idő közbeni módosulásait, így az időtényező fontos szerepet tölt be egy ma használt vezetéknév alakjának kialakulásában.
A kora középkorban az államiság megszilárdulása idején az egyes kis létszámú közösségekben (faluközösségek) az egyént csak szűkebb közösségben elfoglalt helye szerint definiálta a nemzetségi alapon szerveződött közösség. Így a név, mint azonosító, megkülönböztető eszköz csak e szűkebb környezet szempontjából bírt jelentőséggel, elégséges volt az egyelemű névadás, ez volt az általános. A társadalmi tagozódás egyik következménye a többelemű névhasználat elterjedése, pl. a közismert Vata fia János. Már ekkor megjelenik a személynév mellett a ragadványnév (szép példákat találunk a www.arcanum.hu/mol adatbázisaiban, ha a keresőbe a ’dictus’, filius esetleg ’filii’ kifejezéseket ütjük be.), illetőleg másrészt a közrendűektől elkülönülő rétegként a birtokosok esetében a többnyire a nemzetségi származási helyét vagy a törzsbirtokot megjelenítő névhasználat. Ez a személynévvel együtt volt használatban, a birtokossá váló személy többnyire az első adományozott birtokkal ’azonosította magát’. Ez a későbbi évszázadokban egyrészt a nemzetségen belüli egyes családok újabb birtokszerzeményeit követve megváltozik, egy-egy család esetében akár időben többször is, az új szerzemények, birtokcserék hiteleshelyi beiktatását követően az előkelőbbnek – jobb helyen lévőnek, nagyobb társadalmi presztízst kifejezőnek – tartott/vélt új birtok alapján. A XIV. sz. végétől megjelenik a ma praedicátumként ismert nemesi előnév, pl. galántai Esterházy (itt az egyes ágak szétválásával szintúgy törzsbirtokon alapuló eltérő előnevet használnak), de ilyen a Bethlenek betleni és iktári ága, a Báthoryak ecsedi ill. somlyói ága, hogy aztán ezt az egész grófosdit, előnevesdit az 1947.évi IV. törvény megszűntesse.
A XV. században majd a közrendűeknél is megjelenik a kételemű (később lesz majd 3 elemű is) névhasználat, a fellelhető dicális összeírások ezt jól mutatják. Érdekessége, hogy ezekben (legalábbis, amiket én láttam – Heves vármegyeiek 1548-ból, 1549-ből és 1556-ból) több az 1. részben felsorolt típusokból közül igen elterjedt volt, leginkább a személynévből lett családnevek, ill. a foglalkozásnevek. De már valamennyi típus megtalálható, a későbbi évszázadok összeírásaihoz képest (XVIII.) kevesebb a lakosnév, illetve az idegen eredetű (alakú) név. De hát ez a hódoltság utáni betelepülések, áttelepülések hozománya lesz.
A ragadványnevek megjelenése kezdetben nem különül el a családnevektől, együtt él a kettő. Besorolásukat megnehezíti változatos sorrendi helyük (Szántó Kovács, Dudás Szabó – most melyik melyik?, alább lesz magyarázat). Itt is felállítható értelmezési módszertan. Nem tartozik ide a kisnemesi családoknál a nemesi előnevekkel együtt álló családnevek. Ezek esetében ugyanis, mint pl. Budai Nagy Antal, alakban hasonló ’képződménnyel’ találkozunk. Viszont ezek pár száz évvel korábban kialakultak.
Kialakulásának menete az, amikor egy településen élő sok azonos nevű családot kezdi el a közösség különböző ragadványnévvel illetni, vagy tulajdonság, vagy származás, szavajárás, közösségen belül betöltött társadalmi helyzet szerint. A ’sok azonos nevű’ helyzet előállhat különböző területekről érkezők beköltözésével, megtelepülésével akár oppidiumokban (mezőváros), akár kisebb lélekszámú falvakban is. Szintúgy gyakori, amikor nem betelepülőkről van szó, hanem egy adott közösségben olyan népes lesz egy család, hogy az egyes ágait az egymástól való megkülönböztetésük (össze nem keverésük) elősegítendő illetek egy-egy ’megkülönböztető jelzővel’, különösen, ha a keresztnevek minden ágban hasonlóak (miért is ne, mindegyik ragaszkodik a saját – közös – őseik keresztneveinek továbbviteléhez). Ekkor azonban a megkülönböztetés hasonló elvek alapján történik, s leginkább nem ’holmi’ tulajdonságjelölő ragadványnévként, hanem az anyai ágak neveinek szerepeltetésével. Hasonló szerepű elem, azaz egy már létező családnév társul a meglévőhöz. Az ilyen többelemű névadás körülményeit szemléletesen reprezentálja a hódoltsági területek településszerkezete.
Egy Sarkadi Szabó esetében világos a tényállás, Sarkadról származó Szabónak nevezett személy. Egy Dudás Szabó esetében már nem, Dudás nevű, aki szabó, avagy Szabó nevű, aki dudás. Vagy egyik sem, hanem két létező családnév együttes használata, melyből a ’másik’ az egyik felmenő ág nevének társítása megkülönböztetés céljából, – mint fentebb írtam, többnyire az anyai családnévé. Arra, hogy mikor társul ún. anyanév egy családnévhez, s mikor van szó egy foglalkozásnévről, vagy tulajdonság-, netán származásnévről, a konkrét anyakönyvi kutatás tud választ adni (fenti két név mindkettő létező, Szentes város történetéből, ahogy létező a két részben említett valamennyi név.)
Külön érdekesség, hogy gyakran tetten érhető a névváltás, ill. a kettős nevek kialakulásának pillanata (sokszor csak annyi, hogy a szökött jobbágyok új környezetben más néven ’jelentkeznek be’). Az egyes összeírások (akár adó, különböző cenzus jellegű, úrbéri összeírások, akár lajstromállítási (katonai) célzatúak) rögzítették, s az utókor számára (ezek mi vagyunk) megőrizték az egyes településeken élők neveinek adott összeírás idején lévő alakját. Ennek egybevetése az anyakönyvi adatokkal (melyek lényegében egyházi célzatúak) olyan kiegészítő információkat ad egy-egy család életéről, amely a családtörténet megismerése szempontjából nélkülözhetetlenek.
De kicsit előrehaladtunk az eseményekkel, ott tartunk, hogy kora középkor, és hogy leginkább a személynevekből lett/képzett családnevek voltak a gyakoriak, ill. az ezekből kialakult apanevek (akár kicsinyítő képzős alakban is, mert ezek rendre az apához tartozást fejezték ki, azaz „annak vagyok a gyermeke”)
A dolgok a XIV-XV. században kezdenek differenciálódni, amikor a névnek többféle információt kellett kifejeznie. A faluközösségek nemzetségi alapon való szervezettsége felbomlott, az új, birtok alapokon szervezett közösségben a névnek képesnek kellett lennie nem csak az egyén és közösség viszonyát kifejezni, hanem a feudális szervezettségben pontos azonosítóként kellett működjön.
A török megjelenése után (ill. már előtte a Balkánról áramló népességmozgások hatására), átrendeződik nem csak a településszerkezet, hanem a lakosság összetétele (a számáról ne is beszéljünk). A vármegyei rendszer erre a 150-nek mondott évre visszaszorul, a hódoltsági területeken az az úr, aki érvényt szerez akaratának. De a hódoltsági területeket ne szűken értelmezzük, hanem a törökök által fenyegetett, bejárt területekként.
A lakosnevek elterjedése, a ragadványnevek térhódítása, valamint az idegen hangzású nevek ’felszaporodása’ még a török kiűzése előtt, annak Balkáni térhódításával kezdődik, mikor jelentős délszláv csoportok érkeznek Magyarországra s telepednek le részben zárt közösségekben, részben adják a végvári katonaság zömét. Az úttörők a szerbek meg a gradistyei horvátok (az 1493-as korbáviai vereség után indulnak meg Ny-Mo felé). A horvátok költözése amúgy is folyamatos szinte a teljes időszakban, hova nem hát, a török által csak ritkán háborgatott Ny-Moi vármegyékbe)
A török kiűzése után fordult az irány, s a kiüresedett Alföld, ill. hódoltsági területet kezdték benépesíteni az elszármazottak leszármazottai, ill. a velük, majd nyomukban érkező követők az északi vármegyékből. Érdekesség, hogy már megindulnak Északról, mikor még érkeznek Délről a ’későn jövők’ Csernajevics Arzén ipeki pátriárka szerbjei (a nagy szerb Költözés) Hiába no, az emberiség története ha nem is osztályharcok, de állandó népmozgások, ’mehetnékek’ története. Már errefelé. Külön ajánlom, aki még nem olvasta a környező népek történetével foglalkozó sorozatot, mely e ponton kifejezetten csatlakozik témánkhoz.
Az Alföld javarészt puszta, a török akár a Duna mentén jött fel, akár a Temesvár-Arad-Gyula-Szolnok útvonalon, az lényegében a teljes Alföldet (+Baranya, Tolna, Fejér) érintette, s nem csak a hódoltsági területek, hanem a portyák által veszélyeztetett területek is lakosságcsökkenést szenvedtek el. A városi lakosság száma is megfogyatkozott, néhány prosperáló mezőváros kivételével lakosságuk szintúgy csökkent. (mielőtt szólna bárki is Szeged, és Debrecen, mint szabad királyi városok kapcsán, előbbi helyzete annyira sajátos, hogy külön posztot érdemelne, 1542-1686 között török üli meg, ebbéli státuszát 1715-ben nyeri vissza, utóbbit elkerüli a török, de szempontunkból későn, 1693-ban lesz azzá). Persze a településszerkezet is más volt. Ha ma nézünk a térképre, olyan jelentős városok, mint Békéscsaba, Kiskunfélegyháza, Kisújszállás nem léteztek. A Nagykunság és a Tisza-mellék kiürült s majd csak a visszatelepülők ill. betelepülők élesztik fel. Némelyiket (Hódmezővásárhely, Karcag, Túrkeve, Mezőtúr) időszakosan, több évre elhagynak a lakosai egy-egy dúlás után, de nem járt jobban Békés vármegye sem.
A Neoacquistica Commissio is belelendül (persze csak később jönnek létre az egy tagban lévő nagy uradalmak – Grassalkovich, Savoyai, stb. –, hogy németajkúakkal töltsék fel, nem csak ezeket, hanem a tiszti kar tagjainak a fővezérhez közeli birtokait), a vármegyerendszer is éledezik. 1692-1696 között megtörténnek a török idők utáni első megyei összeírások, épp az eredménye – ill. az a kép, mely ekkor mutatkozik meg, hogy mennyire elnéptelenedett az ország – indít el egy jelentős adórendszerbeli változást (de erről inkább egy másik cikkben: Most elég legyen annyi, hogy ennek hatására térnek át 1729-től megváltozik az adó kivetés formája. Eleddig az országgyűlés telkenként határozta meg az adó mértékét, azonban a kevés, és az egyes összeírásban meg nem jelenő – az ilyesfélékben mindig jók voltunk – adózóktól nem folyt be az eredetileg elképzelt adómennyiség, a rendek ’nemes’ egyszerűséggel változtatva a gyakorlaton, megyénként osztották le, hogy mennyi az adott megyétől az általuk elképzelt ’elvárt’ adó (úgy-e ismerős a gyakorlat a közelmúltból?). A vármegye gyűlésen tovább osztotta, mondjuk úgy – differenciálta. Így megyénként eltérő adóterhek keletkeztek. Szorgalmazta így áttételesen a központi kormányzat a betelepítéseket – több telepes, több telek, kevesebb 1 telekre jutó adó)
A hódoltsági időket követően Magyarország népessége mintegy 4-4,5 millió fő volt. Ez egyenetlen eloszlásban volt, Wellmann Imre az 1715. évi és az 1720/21. évi összeírások alapján megállapította, hogy az ország területének 40 %-át kitevő hódoltsági területeken az akkori háztartások 22 %-a volt megtalálható. Ugyancsak az egyenetlenséget támasztják alá a népsűrűségi adatok. Míg Sopron vármegye népsűrűsége (46,8 fő/km²) a XVIII. sz. elején meghaladta az angliai országos átlagot (36 fő/km²), addig Békés vármegyének hasonló adata: 3,1 fő/km². Ezen nincs mit magyarázni.
Az 1785/7. évi sokat emlegetett országos népszámlálás hasonló területen mintegy 8,5 millió lakost talál, ez szűken véve is megduplázása a lélekszámnak, egyes történészek jelentős össze tömegű nem írtakkal számolva és némi természetes gyarapodást feltételezve az 1790-es évekre, azaz a nagy betelepítések befejeztére mintegy 9,9 millió lakossal számolnak. A végeredmény szempontjából mindegy, már maga a megduplázódás azt mutatja, hogy ez 4 emberöltő alatt sem valósulna meg természetes szaporulattal számolva. A betelepülő idegenek számának ilyentén elképzelése képletesen mutatja, hogy miért van annyi idegen eredetű nevű a ma élő generációkban.
A vezetéknevek/családnevek rögzülése a török hódoltságot követő államszervezet újraszervezéséhez kötődik, a központi hatalom igényeit (és a kor szellemét) szolgáló országos és megyei összeírások azonos indíttatásúak. Egy adóalany már nem csak a konkrét azévi adó szempontjából érdekes, hanem, hogy mennyire rendezettek a körülményei, milye van, mennyire hadrafogható, tud-e forspontot teljesíteni, s a későbbiekben milyen adóterheket lesz képes elviselni. Egyáltalán, erősödik az egyén és az Állam kapcsolata. Ez már egy modern rendszer – mondjuk Ma. Mellékhatása volt csak a családnevek rögzülése.
A betelepülések, az idegen családnevek honosodása több évtizedes folyamat volt. Jelentősen befolyásolta – s ez a www.1000ev.hu oldalán nyomon követhető – az a törvényalkotói változás, mely az 1723. évi törvényekben nyilvánul meg leginkább. Részint a puszták betelepítésére, részint a visszatelepülők védelmére irányultak.
Az ösztönzést követően (erre pénzt is fordított) évtizedekkel később a központi kormányzat maga is szervezett betelepítéseket a nemzetiségi politika jegyében szigorúan idegeneket (lásd: Bánát betelepítése, ahol elenyésző magyar települt meg). Az első katonai felmérés (1782-1785), valamint a „9 pontos úrbéri kérdőív” (1770) már javarészt betelepült országot mutat.
Ezt az egészet azért részletezem ennyire, hogy világosan kirajzolódjék, mennyire összetett ajkú volt akkoriban errefelé a népesség, s miért lehet az, hogy máig ható erős hatása van az idegen eredetű családnevek ilyen nagy számú jelenlétében a mai névkincsben. Végül is a ma használt családnevek többsége, azok, melyek nem a Monarchia idején betelepült egyénektől származik, már a XIX századra rögzültek, s írásmódjuk – hacsak anyakönyvi elírás nem módosította – a mai napig fennáll.
Külön téma a zsidók névhasználata. II. József a „Zur Vermeidung aller Unordnungen” kezdetű rendeletével – amely elsősorban a birodalomban élő zsidók ellen irányult – a családnevek használatát kötelezővé és megváltoztathatatlanná tette (tekintve, hogy nem tartotta helyesnek a keleties formájú zsidó személyneveket. Ekkor vették fel a német (jiddis) vezetékneveket (Braun, Grün, Goldmann, Klein, Schwarz, Weiss, stb.). A névváltoztatásuk, persze nem csak az övék, (leginkább magyarosítások) a XIX. században, annak utolsó harmadában majd a XX. század 20-as 30-as 40-es éveiben volt gyakori. Ez utóbbi egyik ismert ’előidézője’ volt a 4359/1935 III. BM. sz . (1935. május 7.) rendelet, mely később az 1938.évi XV tv (az ún első zsidótörvényben) mutatta meg igazi arcát.
Zárszónak mit is írhatnék? Minden borús gondolat nélkül:
„Íme, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul írják fölébem,ha eltemet, ki eltemet” (József Attila)
Ajánlom:
- a hivatkozott jogszabályok megismeréséhez: www.1000ev.hu
- 1690. évi egri lakosösszeírás nevei származás szerint (magyarok, németek, ráczok, új keresztények - ez utóbbi magyar, szláv nevei jól mutatják, a név, a származás, és az identitás különbözőségét)
- 1800-1893 közötti névváltoztatásokról
- Belügyi nyilvántartó családnév adatbázis-összesítője (2007. január1.)
- Index fórum családnéveredet témában
7 komment
Címkék: név eredet családnevek
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mentula 2008.03.29. 00:27:11
mig8 (törölt) 2008.12.30. 07:55:09
Érdekes, én úgy tudtam, hogy a zsidóság kötelező névválasztását még Mária Terézia rendelte el. Egyébként külön érdekessége a dolognak, hogy az akkori vezetés/birodalmi alkalmazottak elég korruptak voltak. Ezért annak, aki fizetett, szép, de legalábbis szebb nevet adtak, míg annak, aki nem, vagy csak keveset, annak csúnyábbat, nehezebben kiejthetőt.
Donjuan 2010.01.19. 01:43:26
Nem ez volt az oka. A zsidók nem használtak családneveket, hanem úgynevezett apai neveket (patronomikon), amelyeket ma az izlandiak vagy az arabok többsége. Ez megnehezítette a családi viszonyok áttekintését.
Egy zsidó név így nézett ki:
személynév + "ben" (=fiú, fia vkinek) + az apja személyneve
pld.
Moshe ben Mordechai = Mózes, Mordekáj fia
Donjuan 2010.01.19. 01:49:10
Kevés volt a kelet-európia zsidók között a valódi héber családnév, ilyen pld. a Kohn, amelyet csak azért engedélyeztek, mert hasonlít a német Kohlra. Ez a kohen = pap szóból ered.
lécci 2010.01.19. 09:08:01
Mert a "családi viszonyok áttekinthetőségének nehézsége" az nem kelthette benne azt, hogy (emiatt) "nem tartotta helyesnek/helyénvalónak" ?
S a "keleties forma" nem az amit aztán leírsz? :)
II. Jószefnek az "1787. július 23-án 10.426/aul.
számmal kelt rendelete volt az, mely kötelezővé tette számukra a kéttagú személynevek
és a német utónevek használatát. A rendelet a német családnevek használatát expressis
verbis ugyan nem írta elő, szellemiségével és nyelvezetén keresztül azonban legalábbis
sugallta azt"
mnytud.arts.unideb.hu/nevtan/ne/szamok/30/ne3003mp.pdf
Ebből azt olvasom ki, hogy nem önmagában a "családi viszonyok rendezetlensége" zavarta őt (ez a "rendezetlensége", legalább olyan pongyola, mint az én "nem tartotta helyesnek" megfogalmazásom), hanem hogy az egységesülő közigazgatásban nehéz volt a nyilvántartásuk, mert nem volt egyértelmű a beazonosításuk.
Az egész poszt, ill. mind a két rész arról szól, hogy a családnevek kialakulása az addig személyneveken kis közösségben élő egyedeknek egy nagyobb közösségben, ill. megváltozott környezetben való további életének során, azok beazonosítását elősegítendő alakult ki. Mint szükségszerűség.
Az első részben pedig benne van, hogy az apanevek (patronim), bizony egyik fajtája a családneveknek (s miként alakult ki), bármilyen formában is írjuk.
Konzervtigris 2021.03.20. 19:14:51
lécci 2021.03.24. 14:11:57
Gyakorlatias ember volt József, kétségtelen, így nem mondott le az említett adóról sem, csak más jogcímen szedette tovább. A zsidók jogállásának, adózásának további, XIX. század végéig szakaszolt sorsa ott van a MZSL szócikkében (ezt az olvasóknak írom tájékoztatásul,nem Önnek)
kommentek