A Kilimandzsáró környéki kiruccanás után indult az expedíció nehezebb része. Addig Telekiék jól ismert, és afrikai körülmények között civilizált területeken jártak, ahová még elért a zanzibári szultán hatalma. A továbbiakban viszont ennek vége szakadt, az expedíció már senkinek a védelme alatt nem állt, csak saját magára számíthatott. A kitűzött útvonal Baringo tóig vezető része ugyan nem volt teljesen ismeretlen, de alig ismert és veszélyes területnek számított, nem elsősorban a földrajzi körülmények, hanem a lakosok miatt. A Baringó tóig ugyanis a maszájok és a kikujuk földjén kellett áthaladni.

Az expedíció útvonala. Forrás: lazarus.elte.hu

A maszájok egy nilóta nyelvet beszélő és a szudáni népek közé tartozó etnikai csoport. Mivel a környezetükben élő népek többsége bantu nyelvet beszél, és leginkább földműveléssel foglalkozik, élesen elütnek a környezetüktől, mivel ők állattenyésztők. A nagyobb termetű és harcias maszájok hosszú ideig rettegésben tartották és kirabolták a szomszéd törzseket, akik féltek tőlük, éppen ezért meglehetősen rossz hírük volt. Ma kb. 900 ezer maszáj él Tanzániában és Kenyában.

A maszájok lakta területek

A maszájoktól mindenki óva intette az expedíciót, de Telekiéknek nem volt más választásuk, keresztül kellett haladniuk a maszájok földjén. Az aggodalmak azonban alaptalanok maradtak, a maszájok kezdettől fogva barátságosan közelítettek az expedícióhoz, és minden törzsfőnökkel sikerült megegyezni. Így nem csak szabaddá vált az átvonulás, de még a cserekereskedelemre is lehetőség nyílt. Teleki alapvetően azt tervezte, hogy az élelmiszert nem szállítani fogják (ez nem is nagyon lett volna lehetséges), hanem a bennszülőttektől vásárolják majd. Ezért nagyon fontos volt, hogy a béke megmaradjon a bennszülöttek és az expedíció között. Az út ezen szakaszán tehát a maszájoktól vásárolt marhák és juhok jelentették a legfontosabb élelmiszerforrást, de emellett egyre nagyobb szerepet kaptak az elejtett vadak is. Teleki és Höhnel ipari méretekben lőtte ki az állatokat (megtehették, akkoriban még rengeteg vad élt Kelet Afrikában), a vadászatnak egyre nagyobb szerepe lett az expedíció élelmezésében. A maszájok területén végül másfél hónapba telt az áthaladás, igaz, ez nem folyamatos menet volt, hanem a pár napos meneteket letáborozások követték. A teherhordóknak átlagosan 30-50 kg-os csomagokat kellett cipelniük, úgyhogy rendszeres időközönként regenerálódásra volt szükségük. Végül 1887. augusztus 27-én hagyták el maszájföld határait, és érkeztek meg a kikuju felföld szélére.

A kikujuk a maszájok szöges ellentétei: bantuk, alacsonyabb termetúek, és növénytermesztők. Abban viszont hasonlítottak egymáshoz, hogy mindkét törzsnek igen rossz híre volt. A kikujuk ugyan nem nomadizáltak, de senkit sem láttak szívesen a területükön, amely az idő tájt még alig volt ismert. A kikujuk Kenya központi területeit, a Kenyai Magasföldet és a Kenya hegy környékét lakják. Ma kb. 5,3 millióan vannak, ők Kenya legnagyobb nemzetisége, a lakosság 22%-át adják.

Jellegzetes táj a kikujuk földjén. A kép forrása a dairyinfo.biz

A kikujukkal már sokkal nehezebben ment a békekötés, bár az út elején a nehézségek ellenére sikerült velük egyezséget kötni. Ebben szerepe volt annak, hogy éppen aszály pusztított arrafele, és a helyiek a két fehér varázslótól vártak segítséget. Telekiék meg tudták, hogy az esős évszak éppen a beköszönte előtt áll, így némi hókuszpókusszal körítve megígérték az esőt, ha a kikujuk engedik őket átkelni. A hatás érdekében fellőttek néhány magukkal hozott rakétát, bizonyításképpen varázsló mivoltukat. A későbbiekben sem abból lett probléma, hogy az eső ne jött volna meg.. Közvetlenül a maszájok földjének elhagyása előtt Höhnelt baleset érte: elefántvadászat közben orron rúgta a puska. Pár napra rá pedig lebetegedett, mint később kiderült, vérhast kapott. Az expedíció ezen részét meglehetősen rossz állapotban tette meg, bár a naplóját rendíthetetlenül tovább írta, ha nem említi meg, hogy beteg, a leírás alapján fel sem tűnne.. Közben ahogy haladtak észak felé, a kikujuk úgy váltak egyre barátságtalanabbá. Teleki mindenáron igyekezett elkerülni a konfliktusokat, mert ez volt a legkézenfekvőbb módja annak, hogy a többi törzs is átengedje őket. Ez azonban a kikujuk szemében a gyengeség jele volt, így egyre többször provokálták az expedíciót. Ezek a konfliktusok odáig fajultak, hogy szeptember végén szabályos csatát kellett vívni a bennszülöttekkel. Ez természetesen egyenlőtlen küzdelem volt, a lőfegyverekkel felszerelt expedíció az ilyesmitől rettegő bennszülőttek tízszer nagyobb seregét is könnyedén elijesztette. Teleki mivel megelégelte a folyamatos rajtaütési próbálkozásokat, ezúttal megengedte az embereinek, hogy az ellenük vonuló falu állatállományát elhajtsák. Ettől a ponttól kezdve a kikujuk nem szálltak többet szembe az expedícióval. Végül október elejére elérték a Kenya hegyet, ami kikujuföld végét jelentette, sikeresen átjutottak komolyabb gond nélkül. Teleki nekiindult a hegy megmászásának, de ez sem sikerült, 4350 méterig jutott, tovább nem tudott menni, mert nem hozott magával ehhez szükséges felszerelést (meleg ruhát és sziklamászáshoz szükséges eszközöket). Az expedíció itt másfél hónapot töltött el, mielőtt továbbindultak a Baringo tóhoz. Höhnelnek kimondottan jól jött ez a szünet, mert így kissé összeszedhette magát.

A Kenya hegy a Kilimandzsáróhoz hasonlóan egy kialudt vulkán, legmagasabb pontja, a Batian csúcs 5199 méter magas, ezzel Afrika második legmagasabb pontja. Keletkezése ugyanahhoz a folyamathoz köthető, amelyhez a Kilimandzsáróé is - az Afrikai Nagy Árok kinyílásához. Annak ellenére, hogy szinte az Egyenlítőn fekszik, a csúcsa eljegesedett, bár a jégtakaró erősen visszahúzódóban van. A hegy kevésbé feltűnő jelenség, mint a Kilimandzsáró, inkább egy lapos pajzsvulkánra hasonlít. Ugyanakkor megmászása speciális fellszerelést is igényel, mivel a kráterhez ajánlott a sziklamászó felszerelés. A hegyet először 1899-ben Sir Halford John Mackinder expedíciója mászta meg.

A Kenya hegy a távolból. Forrás: www.peakware.com

A Baringo tó környéke volt a legutolsó ismert pont, amely az expedíció útjába esett. Bár európaiak ekkor még nem tartózkodtak állandó jelleggel a környéken, kereskedőkaravánok ez idő tájt már többször felkeresték a térséget, elsőként pont Dzsumbe Kimemeta, Telekiék egyik vezetője volt az, aki erre járt. A környék lakói eléggé szegények voltak, így az eddig inkább hobbiból és elefántcsontért folytatott vadászat most már elsődleges élelmiszerszerző foglalkozássá vált Teleki számára. Hogy felkészüljenek a további útra (információt, vezetőket szerezzenek, és élelmiszerkészleteket halmozzanak fel), csaknem három hónapot töltöttek el a tó partján. Nem ez volt az egyetlen ok. Höhnel betegsége nagyon súlyossá vált január végére, hajszálon múlott csak, hogy életben maradt. De kemény fából faragták, február elejére összeszedte magát, és állapota ez után fokozatosan javult. Miután minden előkészületet megtettek, február 10-én útnak indultak északnak.

A Baringo tó egy kb. 130 km2-es kis tó Nairobitól északnyugatra. Egyike azon tavaknak, amelyek az Afrikai Nagy Árokban alakultak ki annak kinyílása után. A tó különlegessége az, hogy édesvízű szemben az árok keleti ágának legtöbb tavával (a Naivasha tó a másik). Ezen kívül a keleti árok tavai közül ez van legészakabbra a Rudolf tavat leszámítva.

A Baringó-tó forrás: wikipedia

A tökéletesen ismeretlen terepen a fontosabb földrajzi szakirodalom és jegyzetek nélkül (amelyeket az egyik teherhordó még Pangani után magával vitt, mikor elszökött) meglehetősen nehéz helyzetben voltak, ugyanis a sivatagos területen senki sem tudta, hol lehet vizet találni. Több esetben is csak az utolsó pillanatban sikerült forrásra lelni, vagy kiszáradt patakmederben ástak kutat. Két hétnyi menet után végülis sikeresen elérték a Nyiro hegyet, amely a vízproblémát megoldotta, a hegyen több forrást is találtak. A hegy mögött pedig ismeretlen hegyláncot, amelyet Teleki zanzibári pártfogójukról Matthews hegyláncnak nevezett el. A hegy környékén egy addig ismeretlen népcsoport, a burkenedzsik tagjaival találkoztak. Mivel a helyiek kevesen voltak, eszükbe se jutott, hogy aggresszívan közelítsenek az expedícióhoz, akik szintén biztosították békés szándékaikról a helyieket. A burkenedzsik megerősítették, hogy északra egy nagy tó található, ráadásul nincs is messze, de jelezék, hogy az állataiknak nem nagyon lesz mit enniük arrafelé. Ismét kietlen vidéken vezetett keresztül az útjuk, de a tó mindekit új reménnyel kecsegtetett. Végül március 6-án érték el a tavat, amelyet Teleki az expedíció fő pártfogójáról Rudolf tónak nevezett el (mai neve Turkana tó). Legnagyobb meglepetésükre vulkáni hegyeket is találtak a tó déli partjánál, amelyek közül az egyik működött is. A tó maga viszont csalódást okozott: a vize sós volt.

Jellegzetes táj a Rudolf tó mellett. Forrás: wikipedia

A Rudolf tó a nagy árok keleti ágának legnagyobb tagja, a világon a 15. legnagyobb tó, területe 6405 km2. A vize sós, a világ negyedik legnagyobb sóstava, és tulajdonképpen a legnagyobb sivatagi tava. Három fő folyó, az Omo, a Turkwel és a Kerio táplálja, lefolyása viszont nincs. Színe zöldes, ezért Jáde tengernek is hívták a helyiek, másik neve Basso Narok (fekete tenger) volt. Ma Turkana tónak hívják, amely nevet a környéken élő legnagyobb népcsoportról kapta 1975-ben. A tónak nagyon gazdag élővilága van, amelyet a környék kietlensége miatt az ember nem tett még tönkre. Igen nagy krokodilállománya van, és a vándormadarak útvonalán is fontos megálló a tó. A tó partján híres ősembermaradványokat is találtak.

A Rudolf tó és a vulkánok. Forrás www.romartraveller.com

folytatjuk :)