Aki csak egyszer is látta Ilja Repin Rettegett Iván megöli fiát c. (eredetileg Rettegett Iván és fia, Iván - Иван Грозный и сын его Иван 16 ноября 1581 года - című) képét, az nem felejti azt a rémült tekintetet, amely minden oroszok cárjának - pontosabban, az Egész oroszföld (Rusz) cárjának - arcára kiült. Történelmi pillanat.

Valószínűleg Hellernek van igaza, aki óvatosan fogalmaz, amikor azt állítja, hogy a kortársak közül a Moszkvában élő angol Jerome Horsey és Antonio Possevino (pápai követ, ki a livóniai háborút lezárandó béke ügyében tevékenykedett oroszföldön, egy Iván által kecsegtetett egyházegyesítés talmi reményében), akik a cárevics halála után néhány nappal érkeztek az udvarba (s ez is az eset után volt 4 nappal), különböző verziókat adtak elő, "amelyek között aztán a történészek, a szépírók és a művészek kedvük szerint válogattak".

Troyat már jobban kiszínezi:

1581 őszén Jelena Seremetyeva, a cárevics harmadik, igen kedvelt felesége (előzőek kolostorban) várandós volt. A cárevics fiú utódban reménykedett. A cári család Alekszandovszkaja Szlobodában (ott volt már az udvar 17 éve) töltötte a telet. "A cárevics aki a Lengyelországgal folytatott béketárgyal minden lépését követi, szemrehányást tesz apjának, amiért az kishitűnek bizonyult a hadműveletek irányításában, és csapatokat kér tőle, hogy felszabadítsa Pszkovot. A bírálat hallatán Ivánban felfortyan a düh, de végül türtőzteti magát. November 9-én[...] bojárküldöttség érkezik a cárhoz, és vezetőjük, Szergej Kubenszkij herceg szól a nevükben. Báthory István király seregei betörtek az országunkba....Kérve kérünk hát, állj a csapatok élére, vagy legalábbis küldd el magad helyett fiadat, Iván cárevicset.> A nem sokkal fia szavai után elhangzó javaslat megerősíti a cárt őrült meggyőződésében, hogy összeesküvést szőnek ellene, melynek célja az ő trónfosztása és a cárevics hatalomra segítése. [...] A bojárok panaszos tiltakozása mit sem ér, a cár egyszerűen kidobja őket. [...] Néhány nappal azt követően, 1581. november 15-én, a palota egyik termében összetalálkozik menyével, Jelenával, a fiatalasszony előrehaladott terhessége ellenére csak könnyű kelméből készült ruhát visel, a szokás követelte három egymás fölötti réteg helyett. Mivel illetlennek ítéli a hercegnő öltözetét, kezet emel a menyére, és úgy elveri, hogy az asszony elvetél. A hazaérkező cárevics erre beront apjához és felháborodott kiáltozással kéri számon a tettét. Rövid időn belül másodszor vetemedik arra, hogy emelt hangon beszéljen uralkodójával. Ezt pedig Iván nem tűrheti. Megfeledkezik a menyével kapcsolatos másodlagos sérelmeiről, és ismét neheztelésének legfőbb okát emlegeti.<...Hogy merészelsz lázadást szítani ellenem?> A cárevics kijelenti, hogy sohasem állt szándékában ilyesmi, hogy nem is tudott a bojárok elhatározásáról, de kétségkívül ő maga is szükségesnek tartja, hogy sereget indítsanak Pszkov felszabadítására.

Ezekre a szavakra Ivánt esztelen düh fogja el, felpattan a székéből, meglengeti vasalt botját, és összevissza üti-veri fiát, ahol éri. Borisz Godunov, aki szemtanúja ennek a jelenetnek, megpróbál közbelépni, megállítani a záporozó ütlegeket. Néhány ütés így neki is jut. A cárevics bezúzott halántékkal zuhan a földre. Iván egy pillanatig dermedten áll véres botjával a kezében, mintha valaki más követte volna el a tettet, nem ő. Majd az élettelen testre borul, csókjaival borítja az ólomszürke, szakállas arcot, az élettelen szemeket, és megpróbálja elállítani a koponya sebének vérzését, de nem sikerül. Döbbenten, reményvesztetten jajdul fel: <Én nyomorult, megöltem a fiamat! megöltem a fiamat!>"

Négy nap múlva 1581. november 19-én a cárevics meghal.

Mit keresett ott Borisz Godunov? Az opricsnyina felszámolása után a Godunovok befolyása nőtt, olyan személyek intézték a legfontosabb kormányügyeket, mint IV. Iván asztalnokának (Dmitrij) unokaöccse, Borisz.

A Livóniáért folytatott háború tehát még javában tartott, amikor ez a végzetes belpolitikai hatású esemény megtörtént. De bármi történt is 1581. november 16-án pontosan, a halál beállt, s ennek katasztrófális következményei évtizedekkel később váltak érezhetővé.

IV. Ivánnak ugyanis 3 fia volt. Iván (1554-1581), ki most halt meg 27 évesen, öccse, Fjodor (1557-1598) (ők ketten teljes testvérek voltak Iván kedvenc első feleségétől Anasztaszija Romanovnától), s a hetedik feleségétől - VIII.Henrik a kanyarban sincs :) - Marija Nagajatól született Dmitrij (1582-1591). Előbbi gyengeelméjű, utóbbi kiskorú, 2 éves IV. Iván halálakor.

Ugyanis 3 év múlva, 1584 március 19-én maghalt a cár, IV. (Rettegett) Iván (Fjodor ekkor 27 éves) Az egyedül maradt, kortársak szerint gyengeelméjű Fjodor képtelen erős kézzel irányítani a hosszú háborúk és belső küzdelmek után szétzilált - nevezzük így - birodalmat. (Nyugodtan nevezhetjük annak a livóniai kudarc ellenére, mert a közép-orosz földek egyesítésével, az Aranyhorda 'elkergetésével' és a hatalmas szibériai hódításokkal - mely épp a livóniai háború 1582-es lezárást követő évben, 1583-ban 'hullott' a cár ölébe - hatalmas országot hozott létre. Birodalomként először majd Péter hívja, aki a Balti kijárat tartós biztosításával végül megvalósítja Iván álmát). Így Borisz Godunov lesz az, aki Fjodor nevében lényegében kormányoz.

Fjodornak halálakor nem volt élő gyermeke (Irinától, Borisz Godunov hugától született leánya egy éves korában meghalt), öccsének Dmitrijnek 1591-es halálával - melyhez állítólag Borisz Godunovnak is volt némi köze - kihalt Rurik fejedelmi családja, melyet zavaros idők követtek (ál-Dmitrijek sora)

Iván cárevics halála előtt pár évvel még kedvezően alakultak a nagy Rettegett tervei. 1577 őszén még úgy tűnt, a sors kedvez az oroszok cárjának, s az amit úgy óhajtott, a Balti kijáratot végleg megteremti. Egész Livónia (Daugava melletti területek) - a két legfontosabb erődvárosa, Tallinn (akkor még Revalként) és Riga kivételével - a Finn- és a Rigai-öböl orosz kézen volt. Lengyelország azonban az újonnan választott Báthory-val ismét belépett a háborúba.

Választási kampányában az új király azt ígérte, hogy "megvédi a kereszténységet". Kevesen gondolták, hogy nem az Oszmán Birodalomra, hanem a frissen terjeszkedő Moszkvai Nagyfejedelemségre értette.

Báthory megjelenése -  bár a Porta támogatása nélkül nem nyerhette volna el a trónt - Iván számára váratlanul következett be.

Az 1569-es lublini lengyel-litván únió következményeként létrejött Rzeczpospolita ugyanis választott király által vezetett monarchikus unió volt. Az utolsó Jagelló, Zsigmond Ágost 1572. július 18-i halálával a trón megüresedett, melyre a különböző európai uralkodók által támogatott jelöltek versenyéből  Medici Katalin kisebbik fiát, a francia Valois Henriket választotta királynak, azt a Henriket, aki 4 hónapi (1574. február 21-1574. június 19) lengyel királykénti uralkodás után bátyja IX. Károly meggyilkolását követően nyílt trónutódlási lehetőséggel élve III. Henrikként inkább a francia trónt választotta. Henrik megválasztása elött lényegében interregnum volt, ezt a háború menetében IV. Iván kellően kihasználta.

Rettegett Iván maga is ambicionálta a lengyel trónt, ebben a litván pravoszláv nemesek támogatták (ne feledjük, anyai nagyapja, Glinszkij is litván pravoszláv családból származott), s azok a lengyel nemesek, akik szláv uralkodót akartak. Feltétele az volt, hogy örökletes királyságot akart és Kijevet. Ennek elutasítását követően maga is támogatta Miksa megválasztását, titokban megállapodva vele, hogy Miksa (vagy gyermeke) megválasztása esetén Lengyelország a Habsurgoké, míg Livónia és Litvánia Moszkváé lesz. Lengyelország felosztásának terve ekkor jelent meg először az európai diplomáciában. 

Így a lengyel rendek ismét választani 'kényszerültek', s szintúgy hosszú 'egyeztetések' után az energikus, katonaként már bizonyított Báthoryt hívták meg 1575 decemberében a trónra, aki végül is egy évszázadra feltartóztatta a nyugati irányú orosz terjeszkedést. (Ez sem ment egyszerűen, 1575 december 12-én még Habsburg Miksát (akkor már II. Miksa német-római császár 1 év múlva meg is hal) választották meg, ám a főrendek a Porta követelésére a Szejm elé vitték, hogy Piast-vérű (értsd: lengyel) királyt akarnak, így december 13-án ismét választanak, immár Jagelló Annát, azzal a feltétellel, hogy hozzámegy Báthori Istvánhoz (az esküvő 1576 május 1-én volt, az ara 53, a vőlegény 43 éves volt)

Báthory újjászervezte a hadsereget, megháromszorozta a királyi gyalogság létszámát, pikák helyett muskétával és szablyával fegyverezve fel őket, létrehozta a lovasságon belül az ún. szárnyas huszárok elit egységét s nagy kedvvel alkalmazott zsoldosokat. (ennek kapcsán különösen ajánlom a Báthory udvarában élő magyarokról szóló posztot). Moszkva tűzereje továbbra is nagyobb volt, zsoldosai neki is voltak (sőt, tatárjai) és az angolok jelentős hadianyag ellátás biztosítására voltak képesek a háború során, mégis összességében az orosz hadsereg rosszabbul volt felfegyverezve és kiképezve, mint a lengyel, s ezt a háború további menete igazolta.

A háború menete, annak eseményei, a küszöbön álló, területvesztést, ill. régi álmok feladását előre vetítő béketárgyalások, mind-mind közrejátszottak abban, hogy a sajátos lelkületű uralkodó, aki egyesítette az 'orosz földeket', s aki elsőként nevez(het)te magát minden oroszok cárjának, (pontosabban царь всея Руси kifejezéssel illette magát 1547-től)saját tettének következményeként bukjon el, s okozzon az uralkodó családjára a történelem szempontjából végzetes következményekkel járó tragédiát.

Linkajánló: Rettegett Iván családfája

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.