2008.07.07. 18:45
A grünwaldi csata
1410. július 15-én a lengyel-litván szövetség elsöprő győzelmet aratott a Német Lovagrend hadserege felett, és ezzel a győzelemmel gyökeresen megváltoztak a balti és az ezzel szomszédos nyugat-orosz térség hatalmi viszonyai. De eme győzelem jelentősége nem csak ebben rejlik, hanem abban is, hogy a korabeli világ legjobb hadseregét győzte le a lengyel-litván közös haderő, amely önmagában is nagy eredmény volt. De lássuk az előzményeket:
 |
| A Német Lovagrend államának területi gyarapodása. Forrás: wikipedia |
A német lovagrendet Konrád mazóviai herceg hívta segítségül a poroszok ellen, akik szívesen segítettek, mivel 1225-ben II. András kitessékelte őket Erdélyből és éppen nem volt mivel foglalkozniuk. Hamar leverték a poroszokat, és a megszerzett területen elkezdtek berendezkedni. Megindult a német telepesek beáramlása, a poroszok megtérítése (amely inkább a legyilkolásukat jelentette), városok alapítása (Marienburg és Königsberg pl.) és hamar elszakadtak Lengyelországtól ill. Mazóviától. A lovagok hamarosan további terjeszkedésbe kezdtek, szinte minden irányba: megszerezték Danzigot, és a később Nyugat-Poroszországnak nevezett területet, észak felé uralmuk alá vonták a mai Lettország és Észtország területét, és a 13. század végétől a szintén pogány Litvánia ellen fordultak. Agresszív terjeszkedési politikájuk és felsőbbrendűségi tudatuk nem nyerte meg éppen a környező államok tetszését, de erre nem is volt szükségük: igen nagy számú lovagot voltak ugyanis képesek mobilizálni, ha szükséges volt - főleg német területekről, de lényegében a teljes katolikus világból - ez idő tájt ez volt Európa legerősebb és legkorszerűbb hadserege. A lovagrend főleg nála gyengébb ellenfelekkel háborúzott: a pogány baltiak nem rendelkeztek ilyen fejlett haditechnikával, a terep viszont nekik kedvezett, így a lovagok a kezdeti gyors terjeszkedés után a 14. századra megakadtak. A lovagrend államának szomszédságában élő litvánok ugyanis a lovagrend terjeszkedésével egy időben szintén elkezdtek megerősödni, és terjeszkedni. E században a lovagok fő célkitűzése a "pogány" litvánok megtérítése (értsd = országuk elfoglalása) volt (holott a litvánok már nem voltak teljesen pogányok), így gyakran állt háborúban a két fél. A litvánok szerepe nagyon hasonló volt a lovagokéhoz ekkor, ők voltak a térség másik terjeszedő hatalma: kelet felé, a mongolok által meggyengített orosz fejedelemségek irányába terjeszkedve óriási területeket foglaltak el, nyugat felé pedig folyamatosan veszélyt jelentettek Lengyelországra is, gyakran rabolták ki a velük szomszédos városokat és falvakat. Nagy Lajos királyunk is több hadjáratot vezetett ellenük. Lajos halála után azonban a helyzet megváltozott: 1386-ban Lajos kisebbik lánya, Hedvig (Jadwiga) ugyanis összeházasodott Jagiełło litván fejedelemmel (aki a megkeresztelkedése után a Władysław - Ulászló - nevet kapta, és II. Władysław-ként is emlegetik). Ezzel Litvánia perszonálunióra lépett a vele addig ellenséges Lengyelországgal, és Litvánia hivatalosan is keresztény lett. A német lovagrend szomszédságában létrejött egy olyan nagyhatalom, amely már területét, népességét, erőforrásait tekintve lényegesen erősebb volt nála.
 |
| Jagelló II. Ulászló |
Mindez egy olyan pillanatban történt, amikor a lovagrend és Litvánia küzdelmében éppen az előbbiek álltak jobban. 1398-ban ugyanis az előbbiek megszereték Samogitát, Litvánia nyugati, tengerparti területét, így lényegében szárazföldi kapcsolatot teremtettek az északi és a déli területeik között. Ez természetesen a helyi litván törzsek tetszését nem nagyon nyerte meg, mivel a lovagrend uralma alá kerülni egyet jelentett a jobbágysorba kerüléssel (jobb esetben persze, a rosszabb eset a 'picit túl erőszakos térítés áldozata' helyzet volt). 1409-ben Samogita fellázadt, és a litvánok segítségét kérte. Litvánia nem volt közvetlenül Jagiełło uralma alatt, hanem Vytautas (lengyelül Witold), Jagiełło unokatestvére irányította. A két rokon között nem volt éppen felhőtlen a viszony, Vytautas a függetlenséggel is megpróbálkozott, de ekkorra sikerült lecsillapítani az ellentéteket. Így a két rokon egyetértett abban, hogy a litván testvéreknek segíteni kell, és Samogitát fel kell szabadítani a gaz németek elnyomása alól. Jelezték tehát segítségüket, mire a német lovagrend ekkori nagymestere, Ulrich Von Jungingen hadat üzent. Néhány kezdeti kisebb összecsapás után azonban a két fél egy évre fegyverszünetet kötött az Úr 1410. évének június 24-éig. Ez idő alatt mindkét fél nekiállt a haderejét összegyűjteni.
 |
| Ulrich Von Jungingen |
Egy év múlva, 1410-ben, a fegyverszünet lejártával az unió hadserege megindult a lovagok ellen. Július 8-án átlépték a határt és megindultak a Dwerca folyó felé, a fő cél Marienburg, a lovagok fővárosának elfoglalása volt. Miután megtudták, hogy a lovagok hadereje a folyó túlpartján táborozik, elfoglalták Dabrowno városát, hogy a lovagokat elmozdulásra kényszerítsék, nem akartak ugyanis csatát kockáztatni egy folyón való átkelés közben. Ez be is jött, de közben az unió is odébb vonult, majd a seregük letáborozott Tannenberg és Grünwald között. Július 14-én közel az unió táborához a lovagok is letáboroztak. Miután mindkét sereg megérkezett, nem maradt más hátra, mint hogy megütközzenek.
A szembenálló erők
Sajnálatos módon korabeli források nem nagyon állnak rendelkezésre. A legteljesebb tudósítás a lengyel krónikásé, Jan Dlugosz-é, amely viszont 60 évvel a csata után készült, így viszonylag nehéz megmondani, hogy kb. mekkora erők állhattak egymással szemben. A legvalószínűbbnek tartott adatok a következők:
Unió:
A lengyelek kb. 18 ezer lovagot, 11 ezer a lovagoknál gyengébben felszerelt lovast, és 4 ezer gyalogost vonultattak fel. Ehhez csatlakozott még némi cseh lovasság, és moldvai haderő (Moldva ekkor lengyel vazallus volt). A litvánok 15 ezer lovast (de ezek messze nem voltak annyira páncélzottak, mint a lovagok), 3 ezer tatár szövetséges könnyűlovast, három orosz ezredet, és a samogitai lázadókat vonultatták fel.
A Német Lovagrend:
A lovagok fő ereje valamivel több, mint 20 ezer lovasból állt. Ezek nagy része nehézlovasság volt: a lovagok saját hadereje, az Európából (leginkább német területekről) érkezett önkéntesek, illetve zsoldosok. Ezen kívül 6 ezer fős nehézgyalogság (számszeríjászok és pikások) és 5 ezer helyiekből (németekből) toborzott könnyűgyalogság alkotta.
Mindkét oldal felvonultatott tűzfegyvereket: a litvánok katapultokat, a lovagok ágyúkat.
Az Unió tehát számbeli fölényben volt, azonban a lovagrend hadereje modernebb és jobban felszerelt volt.
A hadrend
 |
| Nagy Vytautas |
A csata színhelye földrajzilag eléggé változatos. Nyílt területek, mocsarak, tavak, erdők egyaránt megtalálhatóak a környéken ma is. A lovagok Tannenberg és Lodwigowo között állították fel a hadrendjüket. A bal szárny Lodwigowo mellett állt fel, amelyet szélről a falu és az ottani mocsarak határoltak. Középen állt fel a lovagok gyalogsága és tüzérsége, ami mögé még két sor lovasság is került. A jobbszárny szintén lovasságból állt. A bal szárnyat Fridrich Wallenrod marsall, a jobb szárnyat pedig Konrad Von Lichtenstein vezette. A sereg főparancsnoka maga a Nagymester, Ulrich Von Jungingen volt, aki középen, az elöl levő erők mögött maradt a csata kezdetén.
A lengyel - litván erők felállása kevésbé ismert, de azt tudjuk, hogy a litván erők alkották a jobb szárnyat, a közép és a jobb szárny között helyezkedtek el a vazallus orosz erők (vagyis a litvánok bal szárnyán), és legszélen (a litvánok jobb szárnyán) állt fel a tatár könnyűlovasság. A középet és a bal szárnyat a lengyel lovagok alkották, akik 2-3 sorban álltak fel. Két szakasznyi lovag maradt a tartalék, illetve a lovasság egy részét a mezőt övező erdőben állították fel, hogy rejtve legyenek, velük volt a lengyel király is, míg Vytautas a litván erőket vezette. A lengyel közép és balszárny lovagjait pedig Zbigniew Lanckoroński, Krakkó főkamarása és főmarsall irányította.
A csata első szakasza
 |
| Teuton lovagok és Ulrich Von Jungingen a 60-as években készült Krzyzacy c. lengyel filmből, amely a csatáról szól (Henryk Sienkiewicz regénye alapján). |
Jagiełło haditerve az volt, hogy a csapatait a fák árnyékában állítja fel, miközben a német lovagok a nyílt mezőn állnak, és nem támad, ameddig nem szükséges. Így ugyanis a lovagok a tűző napon kellőképpen kifáradhatnak. Elképzelése nem aratott osztatlan sikert a lovagjai körében, de végül elfogadták a tervet. A lovagrend viszont miután észlelte, hogy a lengyelek nem támadnak, a tüzérségével kezdte lőni az unió haderejét, amit az unió jobbszárnyát, a litvánokat támadásra késztette. A tüzérség nem okozott ugyan komoly veszteségeket, de a litvánok megrohamozták a középen álló tüzérséget és gyalogságot, és meglepően könnyen szét is szórták őket. Ulrich Von Jungingen erre lovasrohamot rendelt el a litvánokkal szemben, ami először lekaszálta a lovagrend maradék gyalogságát, majd könnyedén megfutamította a tatár támadókat, a Von Wallenrod lovagjai pedig elkezdték lassan visszaszorítani a litvánokat. Vytautas a tartalék bevetésével próbálta stabilizálni az állásait, és sikerült lelassítania a lovagok támadását. Ezen a ponton Von Jungingen általános lovasrohamot rendelt el a lengyelekkel szemben.
A második szakasz
A lovasság összecsapását messziről is lehetett hallani. A litván szárnyon Von Wallenrod a második hullámot is bevetette, amelynek hatására a litván erők felbomlottak és elkezdtek visszavonulni az erdők és a mocsarak felé. Von Wallenrod azonban az üldözésük helyett oldalba támadta az unió közepét a második vonallal, és a támadását csak nagy veszteségek árán tudták a lengyelek kivédeni. Az itt védekező oroszok és litván erők súlyos veszteségeket szenvedtek, arcvonaluk 90 fokban elfordult, de - ami nagyon fontos volt lengyel szempontból - kitartottak. Közben magukat a lengyel erőket, és Zbigniew Lanckorońskit, a lengyel fővezért is komoly támadások érték, és ideiglenesen a németek megszerezték a lobogójukat is, amelynek szimbolikus értéke volt. De sikerült azt visszaszerezniük. Ekkor a lovagok litvánokat üldöző jobbszárnya is megfordult (a keresztesek - más országból érkezett önkéntesek - kivételével), és csatlakozott a támadáshoz, amely megint nagyon nehéz helyzetbe hozta a lengyeleket. Csak az utolsó tartalékok bevetésével sikerült ismét stabilizálni a vonalakat.
 |
| A Grünwaldi csata, Jan Matejko festménye 1878-ból. |
A csata végső szakasza
Eddig a pontig azt lehet mondani, hogy a lovagok szempontjából kimondottan jól alakultak a dolgok. Bár bekeríteni nem tudták az unió erőit, de igen nehéz helyzetbe hozták őket. Ekkor azonban a litván szárnyon bekapcsolódtak a csatába az eddig erdőben rejtve maradt lovagok, és az addig menekülő tatár és litván erőkkel együtt ellentámadásba lendültek, majd gyakorlatilag megsemmisítették a kereszteseket. Valójában a tatárok és litvánok vonala nem felbomlott, hanem az általuk gyakran alkalmazott nomád, az 'úgy teszek mintha elfutnék, de alkalmas pillanatban visszafordulok és meglepem az ellenfelet' taktikát alkalmazták. Közben a lovagok megpróbálták bekeríteni a lengyel balszárnyat is, és eközben a még mindig a csatamezőt szegélyező erdőben levő király pozícióját is megtalálták. A király párbajra kényszerült az őt felfedező lovag ellen, de nyert. Mivel a lovagok újabb próbálkozása sem sikerült, a két fél ismét rendezte sorait. Azonban ekkor már az elfoglalt pozíciók alapján az unió volt fölényben: a lovagoknak nem volt bal szárnya, mivel egy része megsemmisült, amikor a litvánokat és a tatárokat üldözte, másik része pedig a közepet támadta. Az utolsó összecsapáskor ráadásul Jagiełło bevetette a lengyel gyalogságot a lovagok ellen (amely nagyrészt pikásokból állt). A pikások és a litvánok támadása elsöprő erejű volt. A lándzsás gyalogságnak (akik lényegében lovasság elleni küzdelemre voltak kitalálva) sikerült nagy veszteségeket okoznia, miközben a litván-tatár erők balról bekerítették, és hátbatámadták a lovagokat. Ráadásul közben a lengyel lovagoknak is sikerült áttörniük, így a lovagok vonalát két részre szakították, és bekerítéssel fenyegették. Von Jungingen ekkor elrendelte a visszavonulást, de már későn. Erői be voltak kerítve, és a csata ezen a ponton mészárlássá változott. Von Jungingen is elesett, miután a lengyel gyalogosok leverték a lova nyergéből és megölték. Von Jungingen halála után a lovagok hadereje feladta a harcot és megpróbált visszavonulni, de az unió erői követték őket a táborukba. Egyes források szerint több lovag esett el a táborban, mint a csatamezőn. A nap végére a lovagrend hadereje megsemmisült. És ezt értsük szó szerint. Bár a pontos számokat nem tudni, de több, mint 10 ezer embert vesztettek, és további 10 ezer került fogságba. Az unió veszteségei kb. 5 ezer halott, és 8 ezer sebesült. A később, a huszita harcok során fontos szerepet játszó Jan Žižka is itt vesztette el pl. az egyik szemét (a litvánok oldalán harcolt). A csatában elesett gyakorlatilag a lovagrend teljes vezérkara. Von Jungingen mellett Friedrich von Wallenrode főmarsall, Kuno von Lichtenstein, és Albrecht von Schwartzburg komturok (területeket irányító parancsnokok), és Thomas von Merheim kincstárnok. Markward von Salzbach-ot, Brandenburg komturját, és Schaumburg of Sambia-t Vytautas végeztette ki a csata után. Bár első ránézésre elég durva és barbár tettek voltak ezek (mivel a lovagokat nem volt szokás kivégezni, vagy megölni), a magyarázat valószínűleg a gyalogság gyűlöletében rejlik: a litvánok, samogitaiak gyűlölték az őket elnyomó lovagokat és örömmel álltak bosszút a rajtuk elkövetett sérelmekért. Az elfogott lovagokért pedig váltságdíjat kértek, akkorát, hogy a lovagrend lehetőleg belerokkanjon.
 |
| Marienburg, ma Malbork, Lengyelország. |
A csata utóélete
Pontosan nem tudni miért, de három napig az unió hadereje nem vonult tovább Marienburg felé. Ez az idő elég volt a lovagoknak ahhoz, hogy a várost megerősítsék, és hiába vették a lengyelek ostrom alá a várost, nem tudták elfoglalni, mivel hamar elvonulni kényszerültek: a magyar király, Luxemburgi Zsigmond nem nézte jó szemmel a lengyelek sikerét (akkoriban éppen elég hűvös volt a viszony különböző okok miatt), a livóniai lovagok támadásától is lehetett tartani, és ráadásul a lengyel lovagok egy része is haza akart menni. Végül 1411 februárjában az új nagymester, Heinrich von Plauen és Jagiełło békét kötöttek, amelyben a lengyelek némi területi nyereséghez jutottak Mazóviában, a litvánok pedig visszakapták Samogitát. A csata hatása tehát inkább csak abban óriási, hogy a Német Lovagrend hadereje semmisült meg, és az állam véglegesen meggyengült. A lengyel - litván unió némi területi nyereségen kívül többet nem profitált belőle, holott a fő céljuk a lovagok államának teljes megsemmisítése volt.
 |
| Területi változások a thorni béke után. Forrás: wikipedia |
A csata modern utóélete
A grünwaldi (vagy tannenbergi) csata jelkép: Lengyel szemszögből egy a németek felett aratott sorsdöntő győzelem, és hasonlóképpen tekintenek rá fehérorosz és orosz részről (mindkét részről vettek részt erők a csatában). Litván részről inkább a nagyhatalmiságuk egyik jelképe az ütközet, ugyanis ezután következett Litvánia aranykora amely a 16. század végéig, Moszkva megerősödéséig tartott. Német részről inkább a 'visszavágóra', az 1914-es tannenbergi csatára szeretnek emlékezni, ahol megsemmisítették a betörő orosz erőket.
Érdekesebb linkek:
A csata helyszínének térképe
Jan Dlugosz tudósítása angol fordításban
Képek a poszthoz:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: cyber security training qualifications uk 2019.01.07. 20:22:54
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
hami · http://toriblog.blog.hu 2008.07.08. 21:05:39
SgtPepper 2008.07.08. 23:53:28
Amúgy meg egy kicsit sok a név és az évszám egy ekkora posthoz, ahhoz képest, hogy "könnyed, blog-stílus" a megígért... Nem számoltam utána, de legalább harminc-negyven tulajdonnév és húsz-huszonöt évszám, illetve létszám van a saccra úgy száz-százhúsz soros postban.
És mire az a sok bold? A kevesebb több lenne...
Bocs a kritikáért, és amúgy meg szeretem a történelmet, de ez így egy kicsit tömény nekem...
stokersmith 2008.07.09. 00:05:07
Presbiter 2008.07.09. 08:31:31
globocnick 2008.07.09. 14:42:27
Ime egy lelkes komment. Jó volt. A többi igéret is legalább ilyen jól teljesüljön...
SchA · http://katpol.blog.hu 2008.07.09. 15:47:34
töriblog · http://toriblog.blog.hu 2008.07.09. 16:15:58
A térképek megtálhatóak a csata albumában.
hami · http://toriblog.blog.hu 2008.07.09. 16:32:31
A csata szakaszairól szóló bekezdések ha jobban megnézed, linkek. :) Hogy hova mutatnak, az maradjon meglepetés..
pancer1 2008.07.09. 22:37:08
Kösz a cikket..
staropramen 2008.07.23. 08:39:15
A múzeum egyik térképéről kiderül , hogy zsigmond király csapatokat küldött a lovagrend megsegítésére,de mintha úgy rémlene, hogy nem érkeztek oda időben.
Még a helyismerettel rendelkezők számára is hasznos lett volna a városok és területek mai nevének megemlítése.
A malborki keresztes vár pedig csodálatos, mindenki nézze meg ha a lengyel ttengermelléken jár
hami · http://toriblog.blog.hu 2008.07.23. 17:14:43
Hozzászólni sose késő :) A helyiség és szeméyneveket meg jobban szeretem az akkor használatos formában alkalmazni, hülyén hangzana pl. Pozsony helyett Bratislavázni. :) Szóval ebben a kontextusban Malbork Marienburg. A város csak a II. vháb után lett lengyel.
staropramen 2008.07.30. 15:22:01
én sem arra gondoltam, hogy kizárólag a mai néven emlegessünk helyeket, de egy zárójeles mai név sokat könnyítene azoknak, akik a jelenlegi térképeken keresik a színhelyeket.Ráadásul igen tanulságos lehet, pont lengyel-német-litván-ukrán viszonylatban.
Talán megérne egy külön postot.
hami · http://toriblog.blog.hu 2008.07.30. 16:05:43
Jogos amit mondasz, figyelni fogok erre. :)
Postot azért nem ígérek.
üdv
kommentek