2008.07.21. 14:00
Az 1809-es magyarországi hadjárat 2. A győri csata
Miután 13-án este mindkét fél döntött a csatáról, elkezdődhetett a haditervek kidolgozása. A legalapvetőbb elhatározásról – támadás-védekezés – egyik fél sem gondolkodott sokat. Mindkét oldalon nyilvánvaló volt, hogy a franciák támadnak, az osztrákok védekeznek.
Nugent ezredes, a hadsereg táborkari főnöke azt állította, hogy a francia hadsereg nem erősebb 12-15 ezer embernél, és ezek támadását egyszerű védekezéssel el lehet hárítani. Ebben a vélekedésben összefoglalást nyer Nugent tehetségtelensége és alkalmatlansága. A táborkar vezetője nem volt képes a felderítési eredményeket megfelelően értékelni, hibás döntésének közvetlen következménye lett a vereség.
Az osztrák hadsereg centruma a Pándzsa-patak mögött húzódott. A kevés vizű patak - szélessége csupán 2-3, mélysége 0,5-1,5 méter, partjai mocsarasak voltak. Gyalogsággal minden ponton át lehetett kelni rajta, viszont a lovasság és a tüzérség csak a hidakon tudott mozogni. Az osztrák centrumot egy puskalövésnyi (100-200 lépés, 75-150 méter) távolságra állították fel a pataktól. Az állást erősítette a centrum balján lévő kismegyeri major épületegyüttese, amely erős magtárral, és kőfallal körbevett udvarral kiválóan védhető pontot képezett. A centrum előtti terület tüzérségi pásztázását lehetővé tette a major mögötti Templom-domb, amely a főparancsnokság számára is kiváló megfigyelőhelyet jelentett.
Az állás jobbszárnya elhagyta a Pándzsa vonalát, és a Rába egyik kanyarulatáig ért. Ez a szárny a patak mögött húzódott, és csak nagyon csekély manőverezőképességgel bírt, nem adott lehetőséget az átkeléssel bajlódó franciák oldalba támadására, ezért kizárólag a gyalogsági centrum jobbszárnyának fedezésére volt alkalmas. Harcában támogathatta a Rába túlsó felén lévő sánctábor tüzérsége.
Az állás balszárnya a kismegyeri majortól a Viczay árkáig tartott. Ez az árok egy öntözőcsatorna kiszáradt medrét jelentette. Minden fegyvernemmel át lehetett rajta kelni, mert oldalait meg tudták mászni a lovak. Zárt rendben viszont a magyar nemesi felkelő lovasságnak gondot okozott, ami a legénység és a lóállomány kiképzetlenségével és tapasztalatlanságával magyarázható. Mivel a vonal előtt húzódott a Pándzsa patak, a szárny egységei nem támadhatták meg a felvonuló francia csapatokat, tehát passzivitásra voltak utalva.
Az állás kiváló lehetőséget adott megfelelő tartalék képzésére. A mozgást csak a jobbszárny felé akadályozta kissé Szabadhegy falu. A centrum és a balszárny mögött azonban a sík terep előnyt biztosított a tartaléknak.
A centrumban három gyalogosdandár alkotta az első vonalat. A két jobboldali dandár (Sebottendorf- és Echkardt-dandárok), valamint a mögöttük második vonalban álló Legisfeld-dandár a Jellachich-hadosztály kötelékébe tartozott. A szélső szárnyat alkotó 1. báni határőrezred a Győr-Veszprém (mai megnevezésében a Régi Veszprémi) út nyugati oldalán állt, és az út Pándzsa-hídját védte. Ezek mögött állt tartalékban a gyenge Legisfeld-dandár. A Jellachich-hadosztály balszárnyát a magyar 32. Eszterházy-gyalogezred 1. és 3. zászlóalja alkotta. A két zászlóalj kb. 160˚-os szöget zárt be egymással, tehát az eddig egyenes vonal megtört. Az ezred feladata a kismegyeri temető védelme volt.
A centrum balját a Lutz-dandár adta a Colloredo-hadosztályból. A dandár legfontosabb feladata a major védelme volt. A major közvetlen védelme egy kis vegyes harccsoportra hárult Hummel őrnagy parancsnoksága alatt, melynek magját a 2. grazi landwehrzászlóalj tette ki. A dandár többi része a Jellachich-hadosztály baljához csatlakozott puskalövésnyi távolságra a major mögött, balszárnnyal a Templom-dombra támaszkodva.
A Colloredo-hadosztály Marziani-dandára a Lutz-dandár mögött állt két vonalban. A dandár feladata a major védelmének támogatása volt. A dandár felállásából érezhető, hogy az osztrák hadvezetés felismerte a balszárny nehéz helyzetét, és a Marziani-dandárral akarta megvédeni a centrum balját.
A hadállás jobbszárnyára a Frimont-hadosztály Bésan-dandárát vezényelték. A dandár magját a jelentősen meggyengült Hohonlohe-dragonyosezred alkotta. Ide osztották be Körmenden a lovassági tartalékszázadokat, valamint megerősítették a zalai és a somogyi felkelő lovasezreddel. A szárnyat megerősítették a nemesi felkelők egyik lovasütegével.
A harcrend balszárnyát kizárólag magyar lovasság alkotta: a Mecséry-hadosztály. A hadosztályt a két reguláris huszárezreddel erősítették meg. A hadosztály mindkét dandára két vonalban állt fel a Pándzsa mentén, az Andrássy-dandár jobboldalt, a Gosztonyi-dandár baloldalt. Mindkét huszárezred a második vonalban állt, ami helytelen volt, mert az első vonalban álló inszurgensek sokkal nehezebben viselték a tüzérségi tüzet.
A hadsereg általános tartalékát a Frimont-hadosztály gyalogsága adta Szabadhegy mellett. A Gajoli- és Kleinmayer-dandárok két vonalban zászlóaljoszlopban álltak fel. A tartalékhoz tartozott a felkelő Hadik-dandár is a balszárny mögött. Az utóbbi dandár csapatai csak közvetlenül a csata előtt érkeztek a csatatérre, és hosszú menetük miatt fáradtak voltak. Bevetésükre csak végszükség esetén kerülhetett sor.
A tüzérség elhelyezését célszerűnek mondhatjuk. A jobbszárny lovasütegéről már esett szó. Az Eckhardt-dandár harcait 4 db 3 fontos löveg támogatta (egy fél 3 fontos dandárüteg) a kismegyeri temetőben. A Templom-dombon foglalt tüzelőállást a másik felkelő lovasüteg (négy darab 6 fontos ágyú és két darab 7 fontos tarack). A dombtól délre állt fel a nemesi felkelés négy lövege (három darab 6 fontos ágyú és egy 7 fontos tarack). A tüzérségi tartalék 12 fontos pozícióütege (négy darab 12 fontos ágyú és két 7 fontos tarack) Szabadhegy délkeleti részétől délre helyezkedett el. Az üteg a gyalogság fölött gránátokkal lőhette a közeledő franciákat. A másik tartaléküteg, egy 6 fontos pozícióüteg (négy darab 6 fontos ágyú és két 7 fontos tarack) a gyalogsági tartaléknál állt. A balszárny lovasságához tüzérséget nem osztottak be. A csata folyamán azonban két darab 6 fontos löveget vezényeltek a szárny védelmére. A csatában résztvevő tüzérség 32 löveget számlált.
A csatában jelentős császári-királyi erők nem vettek részt. Siegenfeld ezredes különítménye (három gyalogzászlóalj és egy lovasosztály) Pannonhalma térségét biztosította, A győri sánctáborban Meskó tábornok alatt nemesi csapatok álltak (négy gyalogzászlóalj, másfél lovasezred, 10 löveg), a Szigetközben Keglevich tábornok alatt két lovasosztály állomásozott.
Az osztrák-magyar hadsereg harcrendje összességében megfelelt a terep adta lehetőségeknek, és erősnek volt mondható. Egyetlen komolyabb hiányosságként a lovassági tartalék hiányát említhetjük. Ez azonban döntő hatást gyakorolt a csatára, mert a nehéz helyzetben lévő balszárnyat a kellő időben nem lehetett megerősíteni.
János csapatainak összereje 32 ezer főt tett ki, melyből 8 ezer volt lovas. A nem harcoló erők 7600 főt számláltak, ebből 1800 volt lovas.
A francia oldalon sokkal kisebb dilemmák merültek fel. Miután Eugéne csapatai 13-án este megszállták a csanaki dombokat, és felderítették az osztrák állásokat, a hadvezetés az eljövendő csatatervnek megfelelően táboroztatták le a csapatokat. Eugéne, és tapasztalt táborkara azonnal belátta, hogy az osztrák centrumot csupán szemből megtámadni lehetetlen. Ezért úgy döntöttek, hogy lovassággal átkarolják az osztrák balszárnyat.
Az átkaroló csapatok jobbján a Montbrun-könnyűlovas-hadosztály, közepén a Grouchy-dragonyoshadosztály, balján a Colbert-könnyűlovasdandár vonult fel. A Colbert-dandárnak a majorral szemben álló hidat kellett megtámadni, hogy elterelje az osztrákok figyelmét, megossza az erejüket, valamint a híd mellett álló tüzérséget leszerelje. A két átkaroló hadosztálynak a major előtti hídtól dél-délkeleti irányban mintegy három kilométerre álló híd felé kellett kerülni, hogy délről átkarolják a Mecséry-hadosztályt.
A francia centrum három hadosztályának frontális támadást kellett indítani az osztrák centrum ellen. Ennek két célja volt az ellenség visszaszorítása, valamint erejének lekötése. Jobbra Séras hadosztálya a kismegyeri majort, középen Durutte a temetőt, balra az itáliai Severoli-hadosztály a vörös keresztnél lévő hidat, valamint Szabadhegy falut kapta célpontul.
A balszárnyat mindössze a gyenge Sahuc-könnyűlovas-hadosztály alkotta. Feladata a centrum szárnyának fedezése, és harcának támogatása volt.
A tartalék első vonala, a Pacthod-hadosztály a centrum közepe mögött vonult fel. Mögöttük menetelt az Itáliai Gárda. A Pully-dragonyoshadosztály a csanaki dombon maradt.
A csatában egyetlen jelen lévő magasabbegység, a badeni dandár (Lauriston tábornok parancsnoksága alatt) nem vett részt. A dandárt Eugéne a sánctáborral szemben, de a Rába jobbpartján állította fel, és egyetlen feladatául a sáncban lévő csapatok megfigyelését adta. A harcba beavatkozni csak abban az esetben kellett, ha a sánctáborból megkísérelnének támadást indítani a hadsereg háta ellen.
A francia hadsereg 36 ezer főt számlált, melyből 8 ezer volt lovasság. A francia tüzérség ereje viták tárgyát képezik. Biztos adatunk 52 löveg részvételéről van, a Bodnár nyomán elterjedt 144 löveg biztosan jelentős túlzás és nem bizonyítható.
A francia haditerv a helyzetnek tökéletesen megfelelt. Érezhető, hogy a francia hadvezetés felismerte az osztrák állások tulajdonságait, és azok gyengéinek kiaknázására törekedett. Az egész francia hadvezetés tevékenységéből sütött az, ami a másik oldalon hiányzott: a kiváló szakmai felkészültségre, szervezettségre, és a csapatok értékére alapozott magabiztosság.
A csata eseményei
A francia csapatok napfelkeltekor kezdték meg mentüket. A francia hadvezetés elégedetten vette tudomásul az előőrsök jelentését: az ellenséges hadak állásukban maradtak, nem folytatták a visszavonulást. Eugéne két nappal korábbra tervezte a csatát, de most elégedett volt. Megkapta az esélyt, hogy megverje az ellenséges csapatokat.
Az osztrák főhadiszálláson nem kevésbé volt elégedett a hangulat. A törzs a Temető-dombon látott hozzá a reggelihez. A csapatok időközben főzésbe kezdtek. A főhadiszállás optimista hangulatát Nugent előzőekben elemzett véleményére alapozták. A jó kedvet az sem tudta elrontani, hogy az előőrsök a délelőtt folyamán több alkalommal jelentették az erős francia oszlopok mozgását a hadsereg állásai felé. A főhadiszálláson senkinek sem jutott eszébe, hogy személyesen szemrevételezze az ellenséget, pedig erre lett volna idő és lehetőség. Késő délelőtt aztán megpillanthatták az első francia csapatokat, amint támadópozíciót vettek fel. Egyetlen forrás sem szól arról, hogy milyen reakciót váltott ki a főparancsnokságon franciák valós erejének felismerése. Déli 12 órára a franciák ereje és haditerve kirajzolódott az osztrák vezetők előtt.
A csata első összecsapásaként Sahuc csapatai a Bésan-dandár előőrseként a Pándzsa-patak bal partján álló zalai lovasszázadot támadták meg. A század alakzatban csak a kismegyeri major előtt tudott kitérni a csapás elől, ott azonban a major védőinek heves tüzébe került, akik már elkezdték a tüzelést a francia csatárokra. A század komoly veszteséget szenvedett saját csapataik tüzétől, és kénytelen volt mégis a vörös keresztnél átkelni a patakon.
A Séras- és a Durutte-hadosztályok már Kisbarát magasságából kiküldték csatáraikat, hogy fedezzék a felvonulást és a kibontakozást. Több forrásban azt az adatot találtam, hogy a francia felvonulást a 23. könnyűgyalogezred fedezte, ami a francia csatározási gyakorlatot tanulmányozva teljességgel lehetetlennek tűnik. A franciák utoljára a forradalmi háborúkban alkalmaztak egész zászlóaljakat, vagy ezredeket (féldandárokat) nyílt terepen csatárként. Az említett források valószínűleg félreértelmezték az eseményeket, és a Durutte-hadosztály élét alkotó 23. könnyűgyalogezred csatárairól van itt szó.
A major mellett felállított tüzérség négy lövege Fasching őrnagy vezetésével előrenyomult, hogy megállítsa a francia oszlopot. A kísérletet a csatárok tüze hiúsította meg. A két francia hadosztály tüzérsége, összese mintegy 12 löveg a csatárok fedezete alatt felvonult, és tüzet nyitott a majorra. A tüzérségi tűz fedezete alatt a Durutte-hadosztály megtámadta a kismegyeri temetőt védő csapatokat. Itt még nem teljes erőből végrehajtott támadásról volt szó, hanem a védelem erejének kipuhatolásáról. Durutte nem vetette be egész hadosztályát, csak a két könnyűgyalog-ezredet. A kissé elhamarkodott támadás kudarcba fulladt, mert a Pándzsán átkelt franciákat a zalai és a veszprémi zászlóaljak ellentámadása visszavetette a patakon túlra.
A Durutte-hadosztályhoz jobbról Séras csatlakozott. Csatárai már harcban álltak a major védőivel, amikor a jobbszárny lovasságának átkaroló mozdulatát fedező Colbert – Mecséry előőrseinek visszavetése után - megtámadta a Pándzsa-patak major előtti hídját. A 9. huszárezred katonái átkeltek a patakon, de a major őrségének tüze visszavetette őket. Ekkor érkezett a híd védelmére Mecsérytől a nógrádi lovasezred. A major védőőrségének tüzét ekkor már a támadó francia gyalogság lefogta, ezért a Colbert-dandár fél kettőkor akadálytalanul elfoglalhatta a hidat, majd sikeresen megfutamította a nógrádiakat, valamint a majortól délre lévő tüzérséget. Ezzel a major délről történő átkarolása lehetségessé vált. Séras hadosztályából Moreau-dandára, amely eddig a második vonalban állt, azonnal megkezdte az átkaroló mozdulatot.
A gyalogsági támadás fél kettőre bontakozott ki. Durutte három (60. sorgyalogezred két, a 62. sorgyalogezred egy) zászlóalja a kismegyeri temetőt támadta meg, a 22. és a 23. könnyűgyalogezred pedig a major és a temető közötti résbe nyomult be. A tartalékot a 62. sorgyalogezred két zászlóalja alkotta. Balra Severoli még nem vonult fel Szabadhegy ellen, és a támadás alatt tartalékként maradt hátra. Jobboldalt ebben a támadásban csak Séras Roussel-danára vett részt, mert a Moreau-dandár az előbbiekben említett átkaroló mozdulatot még nem fejezte be. A csapatok két órakor keltek át a patakon, és megindultak az ellenséges vonal ellen. Az osztrák tábornokok hibájaként róható fel, hogy nem kísérelték meg a franciákat átkelés közben megtámadni, mert ez a nehéz terep miatt sikerrel járhatott volna. Ehelyett az átkelő francia zászlóaljak egyre eredményesebben közelítették meg az osztrák-magyar vonalat.
A nagy erővel végrehajtott támadás során három órára a franciáknak sikerült az első osztrák-magyar vonalat megtörni, majd a második vonallal felvenni a harcot. A második vonal hevesen vetette magát a küzdelembe, és sikeres ellentámadást indított. A vezénylő tábornokok hibájából azonban a nagynehezen kicsikart lehetőséget elszalasztották, mert nem követték a meghátráló franciákat. Azok a patak vonalánál rendezték soraikat, és újból támadást kezdtek. A fáradó osztrák-magyar centrum háromnegyed négykor már nem bírta a nyomást, és engedni látszott. A francia áttörés percek kérdése volt.
Ezekben a pillanatokban a centrum valóban nagyon nehéz helyzetbe került. Moreau délről és délkeletről támadta meg a majort, ami ott is krízishelyzetet teremtett. A két oldalról támadott erősség védelme nem tudta megakadályozni, hogy Moreau betörjön a major udvarára. A védők azonban minden erejüket összeszedve szuronyrohammal ellentámadást indítottak, és kiszorították a franciákat a majorból. Ezt a sikert az tette lehetővé, hogy Reinisch táborkari alezredes látva a nehéz helyzetet Mecséry jobbszárnyáról néhány századot Moreau ellen támadásra indított. A támadás eredménytelen maradt, de megakadályozta Moreau-t, hogy erősítést küldjön a majorba betört kis csoportnak. Ezen a szakaszon a veszélyhelyzet tehát rövid időre megszűnt.
A kismegyeri temető környékén a helyzet kritikusra fordult, ezért szükségessé vált a tartalék bevetése. A Szabadhegytől délre álló ütegek már korábban bekapcsolódtak a harcba. Négy órakor az Alvinczy-gyalogezred ellentámadást intézett a temető és a major között áttörő franciák ellen. Ezzel egyidejűleg Bésan ezredes a Hohenlohe-dragonyosezreddel oldalról rohamozott, valamint csatlakoztak a centrum egységeinek összeszedett katonái. Az erőfeszítést siker koronázta, a Durutte-hadosztály csapatai rendetlenül futottak vissza a Pándzsán túlra. Durutte csapatai magukkal rántották a hadosztálytól balra éppen felfejlődésben lévő Severoli-hadosztály első vonalát, a 2. 3. és a 7. itáliai sorgyalogezredeket. A diadalmasan üldöző osztrák-magyar katonákat Severoli második vonala, a 112. francia, és az 1. itáliai sorgyalogezred megállította, és biztosította a futók összegyűjtését. Ekkor érkezett meg az erősítésként odarendelt Teste-dandár (Pacthod hadosztályából). A francia tisztek helyreállították a rendet, és újból megindultak az ellenséges centrum ellen.
Colloredo ismét nehéz helyzetbe került. Saját csapatai kimerültek, tartalékát felélte, és emellett tüzérsége a lőszerhiány miatt kénytelen volt beszüntetni a tüzelést, és megkezdte a visszavonulást keleti irányban. A hadseregnek ekkorra már csak a négy gyenge gránátoszászlóalja maradt tartalékban.
A kismegyeri major védelme szintén nehéz helyzetben volt. Az első francia betörést visszaverték, de Moreau rövidesen újból támadott. A major védelmének déli része már nem tudta tartani a téglakerítést, és a belső épületekbe húzódott vissza. Néhány bátor francia katona ekkor ismét betört a falak közé, de végső erőfeszítéssel ismételt szuronyrohammal sikerült őket kivetni a falakon túlra. Ez volt az osztrák-magyar csapatok utolsó sikere a csatában.
A francia-itáliai csapatok tovább fokozták a nyomást az osztrák-magyar centrumra. Severoli csapatai Durutte balján felfejlődve támadást indítottak Szabadhegy falu irányában, Durutte lépésről lépésre szorította ki a kismegyeri temetőből a védőket, míg Teste a temető és a major között nyomult előre. Séras hadosztálya továbbra is a majort támadta. A francia hadvezetés úgy ítélte meg, hogy a centrum csapatai szilárdan kézben tartják a Pándzsa-patak vonalát, ezért a centrum hadosztályainak tüzérsége parancsot kapott, hogy keljen át a patakon. A tüzérség ezt lépcsőzetesen hajtotta végre, így a tűz folyamatos maradt.
A centrumban a harc végérvényesen eldőlni látszott. A francia zászlóaljak egyre magabiztosabban támadtak. Az osztrák-magyar csapatok közül egyre többen estek pánikba. Az első felbomlott egységek Wöber szerint a Lutz-dandár landwehrcsapatai voltak. Ennek következtében az Eckhardt-dandár jobb szárnya elvesztette támogatását, és szintén futásnak eredt. Ez magával rántotta az eddig hősiesen harcoló Eszterházy-gyalogezredet is. A Severoli-hadosztály megközelítette Szabadhegy falut, majd házról házra nyomult előre. A falu közepén álló templom elfoglalása azt jelentette, hogy a védők már itt sem tudnak megkapaszkodni. Ez veszélybe sodorta a centrum visszavonuló csapatait, mert Severoli támogatására megérkezett az Abbé-dandár (Pacthod hadosztályából), és így újult erővel indulhatott meg a támadás. A faluból előrenyomuló francia csapatok megállítására a zempléni lovasezred kapott parancsot, míg a korábban jelentős veszteséget szenvedett Hohenlohe-dragonyosezrednek, valamint a zalai lovasezrednek támogatni kellett az ellentámadást. A felkelő lovasok nem értek el sikert, mert az addig be nem vetett Sahuc-hadosztály két ezrede csatlakozott Severoli balszárnyához, és megakadályozta, hogy a felkelő lovasok elérjék a gyalogság vonalát. A felkelők és a dragonyosok visszavonultak. Szerencséjükre Sahuc nem tudott erőteljes üldözést indítani, mert a kedvezőtlen terep nem tette lehetővé nagyobb egységek együttes mozgását. Előrenyomulásának eredménye két elfoglalt löveg volt.
János főherceg visszavonulási parancsa háromnegyed ötkor érte el a centrum csapatait. Ez a parancs véglegessé tette a harcrend felbomlását. A visszavonulási parancsot nem követte semmiféle más intézkedés. Az egyetlen lehetőség a rend helyreállítására egy ellentámadás lett volna. Ez megóvhatta volna a csapatokat a további felesleges veszteségektől. A hadsereg tartalékában ekkor már csak a gránátosok voltak, de bevetésüket János nem határozta el. Arra sem történt kísérlet, hogy a franciák által erősen szorongatott, vagy bekerített kisebb-nagyobb csapattöredékeket kiszabadítsák. Így a kismegyeri temetőben még mindig hősiesen harcoló csapatok a franciák fogságába estek. A csatának ebben a szakaszában a franciák százszámra ejtették a foglyokat.
A centrum visszavonulása megpecsételte a major védőinek sorsát is. Öt órára minden összeköttetésüket elvesztették a hadsereg zömével. A Templom-dombot a tüzérség visszavonulása után a védekező csapatok feladták, mert az időközben győzelmes Grouchy-dragonyoshadosztály bekerítéssel fenyegetett. A magukra maradt, erős tüzérségi tűz alá vett védők ritka hősiességgel harcoltak. A tüzérségi tűz, és a francia műszakiak tevékenységének hatására a major melléképületeinek szalmatetője kigyulladt. A megrongált falakon keresztül a francia támadók betörtek a majorba, erre a Strassoldo-gyalogezred katonái letették a fegyvert. Hummel őrnagy a maradék őrséget a major legnagyobb épületébe, a magtárba vonta vissza, de hat órára az utolsó védő is megadta magát. A major eredetileg 872 fős őrségéből mindössze 112 katona maradt sértetlen (köztük kilenc tiszt). A major védelme a korszak hadtörténetének egyik leghősiesebb lapja. A védők többszörös túlerő ellen a józan észt meghaladó teljesítményt nyújtottak, és önfeláldozásukkal megmentették hadseregüket a katasztrófától.
Az osztrák-magyar centrum tehát fél ötkor olyan helyzetbe került, amit már csak jelentős tartalékok bevetésével lehetett volna megmenteni. Mivel ilyen tartalékok nem álltak rendelkezésre, a csata fél ötkor az osztrák-magyar hadak számára elveszettnek volt tekinthető. A csatáról készült feldolgozások a csata elvesztését rendszerint a Mecséry-hadosztály magyar katonáinak, főként a felkelő lovasság megfutamításának tulajdonítják. Vajon helytálló-e ez az értékelés?
A francia jobbszárny lovassága kénytelen volt nagy kerülőt tenni, hogy könnyen át tudjon kelni a Pándzsán. Ez a nagy kerülő adott lehetőséget Mecséry lovassága egy részének, hogy beavatkozzon a majorért vívott harcba. A francia lovasság kisebbik része, Colbert dandára nem tette meg a kerülőt, hanem szemből kötötték le a magyar lovasságot, majd a Viczay árkához közel átkelt a patakon, és egy kis dombról ágyútűzzel árasztotta el Mecséry csapatait. A megkerülő manővert így Grouchy és Montbrun hadosztálya végezte.
Montbrun fél négyre fejezte be az átkaroló mozdulatot, ekkor került olyan helyzetbe, hogy meg tudta indítani támadását. Mecséry altábornagy nem tudott a csapatait fenyegető veszély nagyságáról, mert tartózkodási helyéről nem lehetett látni az átkaroló csapatokat, így ő csak Colbert manőverét érzékelte. Mivel nem kapott parancsot a hadvezetéstől, ezért csak az ő általa tapasztaltakra támaszkodhatott. A Templom-dombról lehetett látni Montbrun és Grouchy manőverét, de mégsem tettek semmit sem ennek kivédésére, de még Mecséryt sem tájékoztatták. Súlyos hiba volt ez.
Mecséry tudta, hogy nem teheti ki tapasztalatlan lovasságát sokáig ágyútűznek, ezért elrendelte, hogy a szélső balszárnyán lévő csapatok végezzenek balfordulatot, hogy elűzzék a Colbert által védett, kellemetlenül tüzelő üteget. Mecséry az átkelés közben kaphatta a jelentést, hogy Colbert mögött két francia hadosztály közeledik. Mivel csapatainak jelentős része mozgásban volt már, nem rendelhette vissza őket szemközt az egész francia lovassággal, anélkül, hogy megsemmisítés veszélyének ne tegye ki őket, ezért egész hadosztályának elrendelte az átkelést a Viczay árkán. A csaknem kiképzetlen lovasság nem volt felkészülve arra, hogy több ezres tömegben végezzen ehhez hasonló bonyolult mozdulatot, ezért az egységek összekeveredtek, hamarosan káosz alakult ki. A mozdulat kivitelezését nehezítette, hogy a lovasság útjába került a Viczay árka, egy kiszáradt csatorna, ami fokozta a rendetlenséget. Az új harcvonalban nem sikerült visszaállítani az eredeti századrendet, hanem a századok összekeveredve álltak fel. Tovább növelte a káoszt, hogy a francia lovastüzérség két irányból tüzet nyitott. A kereszttűz a felkelő katonáknak és lovaknak elviselhetetlennek bizonyult. Több alkalommal kérték Mecséryt, hogy induljanak támadásra a franciák ellen, mert a tüzérségi tüzet nem állják ki. Mecséry tudta, hogy egy rendezetlen erőkkel indított támadást a franciák visszavernének, ezért nem adta meg az engedélyt. A tisztek és tábornokok mindent megtettek, hogy viszonylag rendezett arcvonal jöjjön létre.
Mecséry rövid időn belül belátta, hogy csapatai nem állják ki a tüzérségi tüzet, és harc nélkül fognak felbomlani, ezért kénytelen volt engedélyezni a támadást. A csapatok ezt rendezetlenül, részenként hajtották végre. Az első rohamozó alakulat Geramb ezredes vezetésével a József-huszárezred volt. Amint átértek a Viczay árkán, Montbrun megtámadta a rendetlenségbe jött magyar lovasokat, és rövid harcban az árokba vetette vissza őket. A hadosztály többi támadó egysége is hasonlóan járt. Rövid időn belül a Viczay árka megtelt menekülőkkel, ami lehetetlenné tette az ellenállást. Az ellentámadással kísérletező Hadik-dandárt a menekülő csapatok magukkal rántották, ami véglegessé tette a Mecséry-hadosztály vereségét, minden egyes katonája futásban kereste a menekülést. A francia könnyűlovasság minden erőfeszítés nélkül legyőzte a létszámfölényben lévő osztrák-magyar csapatokat. A Viczay árkában nagyon sokan estek fogságba. Montbrun egész csoportja a menekülő lovasság után indult üldözni.
Négy órára Mecséry csapatainak kudarcával az osztrák-magyar sereg balja nyitva állt. János főherceg és táborkara már a francia átkaroló mozdulat kibontakozásakor - számítva Mecséry vereségére - elrendelte, hogy Marziani foglaljon el védőállást a Templom-domb déli oldalán, hogy megvédhesse a centrum oldalát.
Grouchynak időbe telt, míg átkelt a Viczay árkán, ezért ekkor még a Marziani-dandár nem volt veszélyben. A francia késlekedés lehetővé tette Gosztonyi ezredesnek, hogy a pesti és a vasi lovasezredeket rendezze, és fedezze velük Marziani balját. Az állást erősítette, hogy az osztrák tüzérség utolsó hat lövege támogatást nyújtott. Grouchy nem is merte közvetlenül megtámadni az állást, hanem bevárta, amíg Moreau csapatai felvonulnak a magaslat ellen. Moreau ugyanis nem kizárólag a major támadásával volt megbízva, hanem le kellett kötnie a szemközti magaslaton húzódó ellenséges vonalat is. Részben ennek köszönhető, hogy Moreau nem tudta kellő hatékonysággal támadni a majort.
Miután Grouchy hadosztálya átkelt az árkon Marziani dandárjának pozíciója megerősödött. Mecséry hadosztályának néhány reguláris egysége, valamint a Hadik-dandár csapatai csatlakoztak Marzianihoz, és felfogták a dragonyosok csapását. Marziani szerencséjére Séras nem tudott támogatást nyújtani, mert a major ostromával volt elfoglalva. Grouchy így nem tudta megtörni a Marziani-dandár ellenállását. A dandár öt órakor kezdte meg a visszavonulást, és rendben hátrált a komáromi úton.
A Mecséry-hadosztály tevékenységét elemezve egyértelműen kijelenthetjük, hogy a csata elvesztése nem kizárólag a magyar lovasság kudarcának volt köszönhető. A franciák nem azzal nyerték meg a csatát, hogy a megfutamodó lovasság miatt oldalba támadták a centrumot. A döntést a francia gyalogság a centrumban csikarta ki. A Mecséry-hadosztály veresége így nem tekinthető a csata döntő momentumának.
A megvert, de lassan magát összeszedő magyar lovasság több alkalommal kisebb ellencsapást intézett a francia dragonyosok ellen, hogy a gyalogság könnyebben vonulhasson vissza. Ezek a harcok lekötötték Grouchy hadosztályát. Furcsának tűnhet, hogy Grouchy, akit akkor is már az egyik legjobb lovassági parancsnoknak tartottak, passzívan viselkedett a csata alatt. Hadosztályának ereje sokkal aktívabb tevékenységet engedhetett volna meg neki. Ennek ellenére egyetlen rohamot sem indított, pedig a hadjárat korábbi szakaszában komoly sikereket ért el. Grouchy tevékenységének kulcsát abban találhatjuk, hogy elsődleges feladata Séras jobbjának védelme volt. Eugéne aggódott, hogy a gyors magyar lovasság meglepheti Moreau dandárát, ezért Grouchy-t nem engedte elszakadni a gyalogság szárnyától. Ez a döntés, bármennyire korlátozta a lovassági jobb szárny tevékenységét, érthető volt. A magyar lovasságnak jó híre volt Európában, amit a hadjárat folyamán igazolt is.
A francia balszárny lovassága ezalatt fokozta tevékenységét az üldözésben. Bésan csapatainak komoly erőfeszítésébe – és tetemes veszteségbe – tellett, hogy Sahuc ne törjön át, és ne okozzon zűrzavart a hátráló csapatok soraiban.
János csapatai öt órakor az arcvonal egész szélességében visszavonulásban – néhol futásban – voltak. Az utóvédet János az Alvinczy-gyalogezredből, a zalai zászlóaljból, valamint a St. Julien-gyalogezredből állította össze. A gyalogságot az Ott-huszárezred és a jászkun lovasosztály támogatta. Az utóvéd Szentivántól másfél km-re állt meg, hogy felvegye a harcot az üldöző francia könnyűlovassággal. A gyalogsági négyszögek közvetlen közelre várták be a franciákat, és akkor lőttek sortüzet, amikor az a legnagyobb veszteséget okozta az ellenségnek. A lovasság két oldalról a francia lovasság szárnyát támadta meg. Ez a kiválóan végrehajtott akció órákra megakasztotta a francia üldözést. Montbrun csapatai elégtelennek bizonyultak az utóvéd erejének megtörésére.
A sikeres harc után az utóvéd csapatai gyenge francia tevékenység mellett lassan húzódtak vissza. A csapatokat időközben megerősítették a József-huszárezreddel, a két grazi landwehrzászlóaljjal, a pesti és a zalai lovasezredekkel, és a négy gránátos-zászlóaljjal. Ezek a csapatok a Bakonyér-patak nyugati oldalán három vonalba álltak fel. A főerő csapatai zömében Ács falu keleti oldaláig vonultak vissza, és másnap érkeztek meg Komáromba. A felkelők egy része fejvesztve menekült, és egészen Budáig szétszóródott. A felkelő katonák közül sokan elhagyták a zászlóikat, de a többség bevonult Budára, ahol Alvinczy tábornok összeszedte a csapatokat, és Komáromba küldte őket vissza.
A harc a sötétség leszálltával véget ért. A franciák győzelmet arattak.
Veszteségek, értékelés
A veszteségek mindkét oldalon a résztvevők számához viszonyítva nagyok voltak. Az osztrák-magyar sereg vesztesége a hivatalos kimutatás szerint a következőképpen alakult:
Sorcsapatok (landwehr- és határőrcsapatokkal):
| tiszt | legénység | összesen | |
| Halott | 16 | 731 | 747 |
| Sebesült | 67 | 691 | 758 |
| Eltűnt | 7 | 1315 | 1322 |
| Fogoly | 24 | 2384 | 2408 |
| Összesen | 114 | 5121 | 5235 fő |
Nemesi felkelő csapatok: 791 fő (ebből 7 halott és 19 sebesült tiszt)
Összveszteség: 6026 fő
A magas rangú tisztek közül sebesülten fogságba esett Marziani vezérőrnagy, elesett Boxich ezredes, az 1. báni határőrezred parancsnoka. Az anyagi veszteség viszonylag kicsi volt: a jelentések két ágyú és két zászló elvesztését ismerik el. A francia jelentés hat ágyút és négy zászlót említ.
A francia veszteség megállapítása pontos adatok hiányában nehézségbe ütközik, becsült adatok alapján két és háromezer fő közé tehetjük. Ebből legfeljebb fél-félezerre becsülhetjük a halottak, illetve a foglyok (és eltűntek) számát, a többi katona megsebesült.
A francia csapatok végig kezükben tartották a kezdeményezést, és határozottan a győzelemre törekedtek. Ezzel szemben a császári-királyi hadvezetés egyetlen célja a vereség elkerülése volt, de ezért sem tettek meg mindent. Hibás helyzetértékelésből indultak ki, és a csata során is komoly hibákat vétettek. János főherceg viselkedése akár még haditörvényszéki vizsgálatra is okot adhatott volna. Nem volt tehetséges hadvezér, de a győri csatában ezt még kötelességmulasztással, törvény- és parancsszegéssel is tetézte. Ilyen körülmények között a csata elvesztéséértt a felelősséget nem a nemesi felkelés viseli.
A francia győzelem nem volt olyan könnyedén kivívott siker, mint az a köztudatban él. A jelentős francia veszteség, és a csata lefolyása azt mutatja, hogy a francia csapatok csak nagy erőfeszítés árán volt képes kivívni a győzelmet.
A háború további menete
A győri csata következményeként János főherceg serege Komárom felé hátrált. Eugéne nem kezdett hadászati üldözésbe. Csapatai, elsősorban lovassága egészen Szőnyig követték a visszavonulókat, de komoly erővel nem indítottak támadást, így János serege már 15-én átkelhetett a Csallóközbe. Károly parancsa értelmében a vár megerősítése, és a csapatok pihentetése után János a reguláris erőkkel Pozsonyba vonult, és átvette a hídfő biztosítását. Az inszurgens hadsereg zöme Komárom mellett maradt.
A győri vár őrsége, és a sánctáborban állomásozó Meskó-hadosztály helyzete kilátástalanná vált. Meskó azonnal elhatározta, hogy kitör. A lazán záró francia csapatok közt sikerült kicsúsznia, és Kiscellen, Keszthelyen keresztül, majd a Balaton déli partján vonulva, Székesfehérvárt érintve elérte Komáromot. Meskó tábornokot különleges elismerés illeti ezen hadmozdulatáért, mert csapataival kiválóan manőverezett, és remek tehetségéről adott számot.
A győri vár őrsége sokkal kevésbé volt szerencsés. A francia csapatok erős tüzérségi tüzet nyitottak az erődre, amit a védők hősiesen álltak, de végül június 24-én, főként a polgári lakosság nyomására kénytelenek voltak az erődöt átadni a franciáknak. A francia csapatok június 30-án kezdték meg a menetüket Bécs felé. Magyarországon csak a győri vár helyőrsége, valamint a pozsonyi hídfőt körülzáró csapatok (Severoli-hadosztály) maradtak. Napoleon minden erejét a döntő csatára vonta össze.
Chasteler tábornok csapatai, miután az itáliai francia erők Magyarországra vonultak, megkezdték a kitörést Tirolból, és Klagenfurton keresztül június 17-én Nagykanizsára érkeztek. Ezután Chasteler Kiskomáromon keresztül Pápára menetelt, majd Kőszeg-Sopron térségébe vonult.
Napoleon erőfeszítéseit siker koronázta. Július 6-án hadserege átkelt a Dunán, és Wagram mellett megtámadta a császári-királyi hadsereget. Napoleon csapatai 7-én komoly erőfeszítések árán győzni tudtak. Az osztrák vereség részben János főherceg hibájából következett be: lekéste a csatát, túl későn indult el Pozsonyból.
A francia csapatok július 11-én egy heves ütközetben Znaim mellett ismételten győzelmet arattak. Károly főherceg, az osztrák csapatok főparancsnoka fegyverszünetet kért, amit 12-én Znaimban kötöttek meg. A fegyverszünet értelmében az osztrákoknak Csehországba, valamint Magyarországon a Rába mögötti térségbe kellett visszahúzódni.
A fegyverszünet megkötését követően megkezdődtek a béketárgyalások, a békét október 14-én Schönbrunnban kötötték meg. Ezt követően a felkelő csapatokat, egy nagy, Székesfehérváron rendezett szemle után feloszlatták, majd november-december folyamán minden egység visszatért vármegyéjébe, és ünnepélyes keretek között szétoszlott. A nemesi felkelést országosan többé már nem hívták életre.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr87570429
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2008.07.22. 02:50:00
"Miután 13-án este mindkét fél döntött a csatáról, elkezdődhetett a haditervek kidolgozása."
A boldog békeidők csatái :)))
Technikai megjegyzés: jó volna, ha tördelnéd és jobban áttekintehtővé tennéd a szöveget, mert így nem nagyon lesz ember, aki átrágja magát rajta.
A boldog békeidők csatái :)))
Technikai megjegyzés: jó volna, ha tördelnéd és jobban áttekintehtővé tennéd a szöveget, mert így nem nagyon lesz ember, aki átrágja magát rajta.
globocnick 2008.07.22. 17:17:11
Én átrágtam rajta magam. Kiváló volt! Még sok ilyet!
G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.07.23. 22:49:42
Jó, de iszonyat hosszú! Ez nem blog-méret! De tényleg érdekes volt, sokat tanultam belőle!
rics 2008.07.25. 10:53:15
Én is nagyon érdekesnek és részletesnek találom a blog cikkeit.
Ugyanakkor jobb volna, ha több, nagyobb felbontású térképpel - esetleg animációval - lenne megtámogatva a szöveg. Ennyi csapatmozgás és név nehezen követhető csak a leírás alapján.
Ugyanakkor jobb volna, ha több, nagyobb felbontású térképpel - esetleg animációval - lenne megtámogatva a szöveg. Ennyi csapatmozgás és név nehezen követhető csak a leírás alapján.
Nobilis 2008.09.30. 19:32:07
Szia,
nagyon jó lett a cikk. Nekem Mecséry a rokonom nagyanyai ágon. Ha jól tudom a csatában Dániel altábornagyon kívül még János tábornok (?) is részt vett.
üdv.
nagyon jó lett a cikk. Nekem Mecséry a rokonom nagyanyai ágon. Ha jól tudom a csatában Dániel altábornagyon kívül még János tábornok (?) is részt vett.
üdv.
Nobilis 2008.09.30. 19:37:03
h
nagypilu1 2008.10.01. 07:53:30
Köszönöm!
Mecséry János 1809-ben lett ezredes, 1813. május 12-én tábornok.
Nem tudom melyik egységben szolgált 1809-ben. Nem emlékszem rá, hogy ott lett volna Győrnél, de attól még meglehet. Az biztos, hogy reguláris lovasezred parancsnoka nem volt, mert ezek nekem ki vannak gyűjtve, és nincs köztük. Feltehetően gyalogságnál szolgált, vagy felkelőknél. R. Kiss hozza az insurrectio tisztjeit, majd megnézem.
Mecséry János 1809-ben lett ezredes, 1813. május 12-én tábornok.
Nem tudom melyik egységben szolgált 1809-ben. Nem emlékszem rá, hogy ott lett volna Győrnél, de attól még meglehet. Az biztos, hogy reguláris lovasezred parancsnoka nem volt, mert ezek nekem ki vannak gyűjtve, és nincs köztük. Feltehetően gyalogságnál szolgált, vagy felkelőknél. R. Kiss hozza az insurrectio tisztjeit, majd megnézem.
Nobilis 2008.10.01. 14:13:53
Megköszönném ha megnézné. Nálunk a családból talán 3-4-en részt vettek az insurrectióban (Vas vármegye).Esetleg maradhatott fenn összeírás a nemesi felkelésben részt vevő nemesekről?(nem csak a tisztekről)
Mecséry Jánosról a Napóleoni háborúkból maradt fenn (még) valamilyen adat? Tábornokként mely egységnek volt a parancsnoka,részt vett e csatában? (Mondjuk nyílván részt vett,ha Mária Terézia Rend lovagkeresztjét megkapta)
Dániel altábornagy koponyáját meg lehet tekinteni a bécsi Anatómiai Múzeumban,másolata régebben Kőszegen is látható volt. (Ő ajánlotta fel magát tudományos célra a Nürnberg melletti csatában elszenvedett sérülései miatt)
Mecséry Jánosról a Napóleoni háborúkból maradt fenn (még) valamilyen adat? Tábornokként mely egységnek volt a parancsnoka,részt vett e csatában? (Mondjuk nyílván részt vett,ha Mária Terézia Rend lovagkeresztjét megkapta)
Dániel altábornagy koponyáját meg lehet tekinteni a bécsi Anatómiai Múzeumban,másolata régebben Kőszegen is látható volt. (Ő ajánlotta fel magát tudományos célra a Nürnberg melletti csatában elszenvedett sérülései miatt)
Nobilis 2008.10.14. 21:48:12
Mecséry Dániel 1809-ben az insurgens hadak parancsnoka volt,viszont János meg a győri csata jobbszárnyának parancsnoka véleményem szerint.
Mindketten br. Mecséry generálisnak voltak nevezve,így lehet keveredés. Győrben őrzik János jelentéseit a csatáról.
51.magyar gylezredet később 51.Mecséry gyalezrednek nevezték.
Mindketten br. Mecséry generálisnak voltak nevezve,így lehet keveredés. Győrben őrzik János jelentéseit a csatáról.
51.magyar gylezredet később 51.Mecséry gyalezrednek nevezték.
Titus Pullo Urbino 2010.06.04. 09:27:49
Gratula, jó volt.
Egy kis kiegészítés:
az ifjú Széchenyi István grófnak is jutott babér a győri csata után: fontos küldetést teljesítve a Dunán egy lélekvesztőn felevezett és követként értesítette Chasteler altábornagyot Meskó tábornok helyzetéről, ennek következtében a kettő seregtest sikeresen egyesült. A király szóbeli dicséretét is kiváltotta ez a cselekedet.
Bővebben itt:
lemil.blog.hu/2010/04/08/karrier_grofi_modra_avagy_a_legnagyobb_magyar_huszarvagasai
Egy kis kiegészítés:
az ifjú Széchenyi István grófnak is jutott babér a győri csata után: fontos küldetést teljesítve a Dunán egy lélekvesztőn felevezett és követként értesítette Chasteler altábornagyot Meskó tábornok helyzetéről, ennek következtében a kettő seregtest sikeresen egyesült. A király szóbeli dicséretét is kiváltotta ez a cselekedet.
Bővebben itt:
lemil.blog.hu/2010/04/08/karrier_grofi_modra_avagy_a_legnagyobb_magyar_huszarvagasai
nagylpilu 2010.06.04. 09:37:28
@Titus Pullo Urbino:
Köszönöm.
Pontosítás a kiegészítéshez:
Széchenyi eredetileg a győri sánctábort építtető Ertl alezredes segédtisztjeként szolgált, majd a sánctábort megszálló Meskó-hadosztály táborkarába nyert beosztást. 1809. június 14-én este Meskó megbízásából valóban leevezett a Dunán Komáromig, még lőttek is rá útközben, de nem CHasteler-hez, hanem József nádorhoz és János főherceghez ment, és vitte Meskó jelentését a kitörésről. Chasteler ekkor még valahol Stájerország-Karintia vidékén próbált kicsúszni a francia harapófogóból. Végül sikerült neki, és egyesült Meskóval, de ennek semmi köze sincs Széchenyi küldetéséhez.
Chasteler egyébként érdekes figura. 1808-ban komoly műszaki képzettségű tábornokként ő volt Komárom erődjének parancsnoka, és ő vezette az építkezéseket. Annyira tetszett neki a magyar nyelv, hogy elég tisztességesen meg is tanulta. Napóleon mocskos brigantinak nevezte, mert részben ő szervezte a tiroli ellenállást.
Köszönöm.
Pontosítás a kiegészítéshez:
Széchenyi eredetileg a győri sánctábort építtető Ertl alezredes segédtisztjeként szolgált, majd a sánctábort megszálló Meskó-hadosztály táborkarába nyert beosztást. 1809. június 14-én este Meskó megbízásából valóban leevezett a Dunán Komáromig, még lőttek is rá útközben, de nem CHasteler-hez, hanem József nádorhoz és János főherceghez ment, és vitte Meskó jelentését a kitörésről. Chasteler ekkor még valahol Stájerország-Karintia vidékén próbált kicsúszni a francia harapófogóból. Végül sikerült neki, és egyesült Meskóval, de ennek semmi köze sincs Széchenyi küldetéséhez.
Chasteler egyébként érdekes figura. 1808-ban komoly műszaki képzettségű tábornokként ő volt Komárom erődjének parancsnoka, és ő vezette az építkezéseket. Annyira tetszett neki a magyar nyelv, hogy elég tisztességesen meg is tanulta. Napóleon mocskos brigantinak nevezte, mert részben ő szervezte a tiroli ellenállást.
Titus Pullo Urbino 2010.06.07. 15:18:24
@nagylpilu: nemcsakhogy érdekes figura volt, de eléggé sokoldalú is, stratégia, építészet, matematika, filozófia, hadtudományok, költészet, szerintem könnyedén csillagász is lehetett. És mindemellett logisztikai felsővezetésből is jól vizsgázott, gondolj csak bele, ekkora nagyságrendű beruházást, építkezést nem lehet félgőzzel szervezni.
manager2008 2010.09.04. 09:49:09
Nagyon jó leírás.
A magyar nemesi felkelő lovasság gyenge működése nyilvánvalóan a kiképzetlenség eredménye.
Ennek sok érdekes összetevője lehet.
1. A tüzérségi tüzet a lovakkal nem lehet egy két nap alatt megismertetni. A ló egyébkén nem törődik a nagyobb erősségű és hirtelen bekövetkező nahghatásokkal sem, ha van ideje megszokni, és látja hogy nem veszélyes (maga a hang).
Így a villámlás, menydörgés stb. sem zavarja különösebben.
Az ágyú hangja és esetleg a gránátok robbanása is hasonló eset, de ezt gyakorloni kel. (én pld a szőlőben végzett seregeély riasztásra használt propán palackos riasztóval sierkeesen megszoktattam a lovakat a robbanáshoz.)
2. Súlyosabb gond lehetett a felszerelés, pld a lovak zablája, ami a nemesi felkelőknél 99% hogy csikózabla volt. A profi katonaság feszítőzablát használt, az volt rendszeresítve. A feszítőzablával meg lehet fogni a pánikba esett lovat is egy bizonyos határig, illetve ha el is akar menekülni a helyszínről, akkor 10-20 méter után (ha nem esett le róla a lovas) megállítható, és rendezhető a ló.
A feszítő zabla nélkül viszont a pánikba esett ló képes a lovasal elrohanni, és ez lehet több kilométer is, különösen ha többen vannak. A ló csapat állat és ha sokan kezdenek el rohanni egy irányba akkor az eredetileg nyugodt lovak is követik a többieket.
3. A terepakadályok leküzdése szintén csak gyakorlással érhető el. Egy alföldön tenyészett ló lehet hog yéletében nem látott nagyobb árkot, és vizes akadályon sem kelt át még soha. Erre tanítani kell. A felázott, mélyen süppedő talaj szintén riszató a ló részére, abban önként nem megy bele.
Erőszakosan áthajtani, pláne csikózablával, és konfliktus helyzetben (+ágyúdörgés) szinte lehetetlen.
4. A lovon ülő felkelők valószínüleg képzetlenek voltak (nem gyakorolták eleget a támadó harcrendbe történő szétbontakozást, a különböző lovasmanővereket, stb., hanem maximum azt tudták végrehajtani hogy egy nagyobb tömegben jó terepen rohamozzanak, ha nem történik semmi különös (pld tüzérségi tűz, stb.). Ez viszont egy csatában akkor is természetes volt.
Összességében azt lehet mondani, hogy ezt a képzetlen és nem katonai felszereléssel ellátott lovasságot lehetett volna használni, pld üldözésnél, a vonalak mögötti ellátóbázisok támadására, járőrözésre, felderítésre stb., de csatába bevetni azonnal, nehéz, vizes, árkos, süppedő terepszakaszon, ágyútűzben, stb. felelőtlenség volt. A létszám nagysága csak rontotta az esélyeket.
A magyar nemesi felkelő lovasság gyenge működése nyilvánvalóan a kiképzetlenség eredménye.
Ennek sok érdekes összetevője lehet.
1. A tüzérségi tüzet a lovakkal nem lehet egy két nap alatt megismertetni. A ló egyébkén nem törődik a nagyobb erősségű és hirtelen bekövetkező nahghatásokkal sem, ha van ideje megszokni, és látja hogy nem veszélyes (maga a hang).
Így a villámlás, menydörgés stb. sem zavarja különösebben.
Az ágyú hangja és esetleg a gránátok robbanása is hasonló eset, de ezt gyakorloni kel. (én pld a szőlőben végzett seregeély riasztásra használt propán palackos riasztóval sierkeesen megszoktattam a lovakat a robbanáshoz.)
2. Súlyosabb gond lehetett a felszerelés, pld a lovak zablája, ami a nemesi felkelőknél 99% hogy csikózabla volt. A profi katonaság feszítőzablát használt, az volt rendszeresítve. A feszítőzablával meg lehet fogni a pánikba esett lovat is egy bizonyos határig, illetve ha el is akar menekülni a helyszínről, akkor 10-20 méter után (ha nem esett le róla a lovas) megállítható, és rendezhető a ló.
A feszítő zabla nélkül viszont a pánikba esett ló képes a lovasal elrohanni, és ez lehet több kilométer is, különösen ha többen vannak. A ló csapat állat és ha sokan kezdenek el rohanni egy irányba akkor az eredetileg nyugodt lovak is követik a többieket.
3. A terepakadályok leküzdése szintén csak gyakorlással érhető el. Egy alföldön tenyészett ló lehet hog yéletében nem látott nagyobb árkot, és vizes akadályon sem kelt át még soha. Erre tanítani kell. A felázott, mélyen süppedő talaj szintén riszató a ló részére, abban önként nem megy bele.
Erőszakosan áthajtani, pláne csikózablával, és konfliktus helyzetben (+ágyúdörgés) szinte lehetetlen.
4. A lovon ülő felkelők valószínüleg képzetlenek voltak (nem gyakorolták eleget a támadó harcrendbe történő szétbontakozást, a különböző lovasmanővereket, stb., hanem maximum azt tudták végrehajtani hogy egy nagyobb tömegben jó terepen rohamozzanak, ha nem történik semmi különös (pld tüzérségi tűz, stb.). Ez viszont egy csatában akkor is természetes volt.
Összességében azt lehet mondani, hogy ezt a képzetlen és nem katonai felszereléssel ellátott lovasságot lehetett volna használni, pld üldözésnél, a vonalak mögötti ellátóbázisok támadására, járőrözésre, felderítésre stb., de csatába bevetni azonnal, nehéz, vizes, árkos, süppedő terepszakaszon, ágyútűzben, stb. felelőtlenség volt. A létszám nagysága csak rontotta az esélyeket.
m.szilárd 2011.02.12. 13:28:00
Gratulálok a kutatáshoz! Segítséget szeretnék kérni abban, hol tudok utána nézni: melyik hadtestben milyen hadosztályok; a hadosztályokban milyen dandárok; a dandárokban milyen ezredek; illetve az ezredek melyik zászlóaljai szolgáltak. Túl nagy kérés? Csak levéltárban föllelhetők ezek az információk? Ja, a lényeg: természetesen a császári és Királyi haderő érdekelne:)
Előre is köszönöm. Tisztelettel Masika Szilárd
Előre is köszönöm. Tisztelettel Masika Szilárd
nagypilu1 2011.02.12. 17:55:57
Kedves Szilárd!
Hadrendeket elsősorban levéltárban lehet fellelni. Könyvekben is vannak jobb-rosszabb hadrendek. Nézz körül az irodalomjegyzékben szereplő könyvekben! A weben a www.napoleon-series.org jó kiindulópont.
Hadrendeket elsősorban levéltárban lehet fellelni. Könyvekben is vannak jobb-rosszabb hadrendek. Nézz körül az irodalomjegyzékben szereplő könyvekben! A weben a www.napoleon-series.org jó kiindulópont.
m.szilárd 2011.02.21. 19:12:01
@nagypilu1:
Nagyon köszönöm a reagálást, megpróbálok mihamarabb a végére járni. Cserébe elárulom, Boldogkőváralján (remélhetőleg az év tavaszán) megnyílik egy állandó kiállítás mely a magyar történelem jó pár csatáját megjeleníti. Úgy tudom 8 db. nagyméretű terep asztalon, 28 mm-es ólomfigurákkal. Köztük az 1809-es GYŐRI CSATA is. Ide szerény személyem festeti az "osztrák" haderőt. Próbáljuk (amennyire lehet) valósághűen megjeleníteni az eseményeket. Köszönöm ismét az infókat. Szilárd
Nagyon köszönöm a reagálást, megpróbálok mihamarabb a végére járni. Cserébe elárulom, Boldogkőváralján (remélhetőleg az év tavaszán) megnyílik egy állandó kiállítás mely a magyar történelem jó pár csatáját megjeleníti. Úgy tudom 8 db. nagyméretű terep asztalon, 28 mm-es ólomfigurákkal. Köztük az 1809-es GYŐRI CSATA is. Ide szerény személyem festeti az "osztrák" haderőt. Próbáljuk (amennyire lehet) valósághűen megjeleníteni az eseményeket. Köszönöm ismét az infókat. Szilárd
Ugek 2011.05.28. 19:28:26
Gratulálok a színvonalas íráshoz! Érdemes lenne hivatkozásokkal ellátva publikálni valahol. Esetleg ez már megtörtént?
Amennyiben lehetséges, szeretnék egy kis segítséget kérni. Forrásokat keresek a hadjárat során elesett katonák temetésére vonatkozóan. Továbbá, azt szeretném megtudni, hogy melyik szabályzat írta elő - mind az osztrák és magyar, mind a francia haderő számára - az egyenruha szabványát. Hol lehet utánanézni a katonák felszerelési tárgyainak?
Előre is köszönöm a segítséget!
Amennyiben lehetséges, szeretnék egy kis segítséget kérni. Forrásokat keresek a hadjárat során elesett katonák temetésére vonatkozóan. Továbbá, azt szeretném megtudni, hogy melyik szabályzat írta elő - mind az osztrák és magyar, mind a francia haderő számára - az egyenruha szabványát. Hol lehet utánanézni a katonák felszerelési tárgyainak?
Előre is köszönöm a segítséget!
nagypilu1 2011.05.28. 19:43:17
@Ugek:
Köszönöm a gratulációt. A két poszt anyaga egy megjelent tanulmányom "hivatkozástalanított" változata.
A temetésekkel kapcsolatban nem tudok segíteni. Magam sohasem kutattam. Felteszem a közeli város, uradalom levéltára lehet ehhez forrás. Egyedül Pápán tudok tömeges temetésekről. Ott működött a hadikórház, ahova a franciák vitték a sebesültjeiket. Az ott meghalt katonákat a városi temetőben temették el, emlékükre egy keresztet is emeltek, ma az eredeti helyéhez közel áll, az Anna téren.
A felszerelést és az egyenruházatot számtalan utasítás szabályozta. Ezeket eredetiben a Kriegsarchivban lehet összeszedni a Hofkriegsrat anyagában a mutatókönyvek évenkénti átnézésével. De van egy összeállítás Bundschuh nevű szerzőtől, esetleg Müller összefoglalója is jó. A legkönnyebben Wrede összefoglalásával lehet boldogulni, de segítenek az egyenruhatörténeti sorozatok és szakkönyvek is.
Köszönöm a gratulációt. A két poszt anyaga egy megjelent tanulmányom "hivatkozástalanított" változata.
A temetésekkel kapcsolatban nem tudok segíteni. Magam sohasem kutattam. Felteszem a közeli város, uradalom levéltára lehet ehhez forrás. Egyedül Pápán tudok tömeges temetésekről. Ott működött a hadikórház, ahova a franciák vitték a sebesültjeiket. Az ott meghalt katonákat a városi temetőben temették el, emlékükre egy keresztet is emeltek, ma az eredeti helyéhez közel áll, az Anna téren.
A felszerelést és az egyenruházatot számtalan utasítás szabályozta. Ezeket eredetiben a Kriegsarchivban lehet összeszedni a Hofkriegsrat anyagában a mutatókönyvek évenkénti átnézésével. De van egy összeállítás Bundschuh nevű szerzőtől, esetleg Müller összefoglalója is jó. A legkönnyebben Wrede összefoglalásával lehet boldogulni, de segítenek az egyenruhatörténeti sorozatok és szakkönyvek is.
Ugek 2011.05.29. 11:00:48
@nagypilu1:
Én pedig a gyors és segítőkész választ köszönöm! Elindulok ezen az úton, bízom benne, hogy eredménnyel járok.
Még egyszer köszönöm! A tanulmányt pedig megkeresem!
Jelentkezek még!
Én pedig a gyors és segítőkész választ köszönöm! Elindulok ezen az úton, bízom benne, hogy eredménnyel járok.
Még egyszer köszönöm! A tanulmányt pedig megkeresem!
Jelentkezek még!
Gazz 2014.09.15. 16:08:38
Mi lett a hadjárat után? Hogy maradtak mégis a Habsburgok hatalmon?
Nekem úgy tűnik, hogy gyakorlatilag minden maradt utána a régi kerékvágásban, mintha itt sem jártak volna a franciák.
Nekem úgy tűnik, hogy gyakorlatilag minden maradt utána a régi kerékvágásban, mintha itt sem jártak volna a franciák.
2016.07.01. 20:12:04
@Gazz:
Nyugodt lehetsz, 1805-ben Ausztriát a franciák már egyszer teljesen megverték, bevették Bécset, azután se történt "semmi" csak elvette a császár a Mária Lujzát, valamint az Ausztriát is a német államokhoz kötő NRCS-t szüntette meg "egy tollvonással" Berlinben, 1806-ban :) Akkor még a magyar tartomány nem érdekelte.
1809-ben pedig ...
A Wikipédiából:
A schönbrunni béke vagy más néven bécsi béke (1809. október 14.) a Schönbrunnban aláírt békeszerződés. A békét azután írták alá, hogy Ausztria elsietett Napóleon-ellenes háborúja, az ötödik koalíciós háború, a várt porosz segítség elmaradása miatt a wagrami csatavesztéssel elbukott.
Ausztria mintegy 83 000 km2-nyi területet vesztett el mintegy 3,5 millió lakossal. A szerződés értelmében Franciaország megkapta Fiume, Isztria, Trieszt, Horvátország egy részét, Karintia és Krajna területét; a Napóleont támogató Orosz Birodalom pedig Kelet-Galícia tarnopoli vidékét; a napóleoni csatlós Varsói Hercegség megkapta Nyugat-Galíciát Krakkóval és Lublinnal; Bajorországnak jutott Salzburg, Berchtesgaden, az Inn kerület (Innkreis) és Hausruck kerület fele. Ausztria császár kényszerűen abba is beleegyezett, hogy nagy összegű jóvátételt fizet, hadseregének létszámát 150 000 főre csökkenti, továbbá, hogy megszakítja diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatait az Egyesült Királysággal.
A békekötés után egy ideig szoros volt a kapcsolat Franciaország és a Habsburg Birodalom között."
Mivel a magyar nemesség "nem-felvilágosult" krémje, legfelsőbb, Bécshez hű rétege nem igyekezett a győztes franciákkal barátkozni, s a haladó rendszereket átvenni tőlük, s mint az látható volt a schönbrunni kiáltvány fogadtatásában, a függetlenséget sem óhajtották, így aztán N. rájuk hagyta a dolgot, mert nyugton maradtak. Jó volt nekik a tartományiság.
Aztán jött a hatodik koalíciós háború, majd 1812-1814 között Napóleont visszaszorították Franciaországba, (orosz vereség, lipcsei csata, a német területek felszabadulása, stb) lemondatták, a többi, mint a bécsi kongresszus, a száz nap, a Szent Szövetség, meg Waterloo gondolom már ismeretes.
A szerző igazán előviríthatná a III. részt. Bocsi, ha csak én nem vettem észre, hogy már kinn van, esetleg. És remélem, nem mondtam semmi hülyeséget :)
Nyugodt lehetsz, 1805-ben Ausztriát a franciák már egyszer teljesen megverték, bevették Bécset, azután se történt "semmi" csak elvette a császár a Mária Lujzát, valamint az Ausztriát is a német államokhoz kötő NRCS-t szüntette meg "egy tollvonással" Berlinben, 1806-ban :) Akkor még a magyar tartomány nem érdekelte.
1809-ben pedig ...
A Wikipédiából:
A schönbrunni béke vagy más néven bécsi béke (1809. október 14.) a Schönbrunnban aláírt békeszerződés. A békét azután írták alá, hogy Ausztria elsietett Napóleon-ellenes háborúja, az ötödik koalíciós háború, a várt porosz segítség elmaradása miatt a wagrami csatavesztéssel elbukott.
Ausztria mintegy 83 000 km2-nyi területet vesztett el mintegy 3,5 millió lakossal. A szerződés értelmében Franciaország megkapta Fiume, Isztria, Trieszt, Horvátország egy részét, Karintia és Krajna területét; a Napóleont támogató Orosz Birodalom pedig Kelet-Galícia tarnopoli vidékét; a napóleoni csatlós Varsói Hercegség megkapta Nyugat-Galíciát Krakkóval és Lublinnal; Bajorországnak jutott Salzburg, Berchtesgaden, az Inn kerület (Innkreis) és Hausruck kerület fele. Ausztria császár kényszerűen abba is beleegyezett, hogy nagy összegű jóvátételt fizet, hadseregének létszámát 150 000 főre csökkenti, továbbá, hogy megszakítja diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatait az Egyesült Királysággal.
A békekötés után egy ideig szoros volt a kapcsolat Franciaország és a Habsburg Birodalom között."
Mivel a magyar nemesség "nem-felvilágosult" krémje, legfelsőbb, Bécshez hű rétege nem igyekezett a győztes franciákkal barátkozni, s a haladó rendszereket átvenni tőlük, s mint az látható volt a schönbrunni kiáltvány fogadtatásában, a függetlenséget sem óhajtották, így aztán N. rájuk hagyta a dolgot, mert nyugton maradtak. Jó volt nekik a tartományiság.
Aztán jött a hatodik koalíciós háború, majd 1812-1814 között Napóleont visszaszorították Franciaországba, (orosz vereség, lipcsei csata, a német területek felszabadulása, stb) lemondatták, a többi, mint a bécsi kongresszus, a száz nap, a Szent Szövetség, meg Waterloo gondolom már ismeretes.
A szerző igazán előviríthatná a III. részt. Bocsi, ha csak én nem vettem észre, hogy már kinn van, esetleg. És remélem, nem mondtam semmi hülyeséget :)
kommentek