2008.09.16. 09:00
A 'félreténfergő'
Ez egy szubjektív poszt, de történelem tárgyú. S ha provokatívnak is tűnik, önmagában nem akart az lenni. Olyan mai jelenség kapcsán született, amely, történelmi tárgyú forráskereső kalandozásai kapcsán az olvasónak (nektek, nekem) szembetűnik, s ami ma már talán annyira nem, de a 90-es évek elején épp a társadalom előtt az új helyzet kapcsán felmerült kérdésekre adott válasz következményeként reneszászát adta az alternatívnak nevezett történelemi munkák kiadásának.
E poszt pusztán meg akarja mutatni azt, hogy az, ami ma az alternatívnak mondott történelemszemléletben fejeződik ki leginkább, nem újkeletű társadalmi jelenség. Történelmünkhöz ekként viszonyulni, azt a már-már futballdrukkeri elfogultsággal, merev szemellenzővel tekinteni, értelmezni olyan pótcselekvés, ami nem okvetlen az erre fogékony személy lelke mélyéből ered, hanem olyan társadalmi-történelmi hagyományokon alapszik, amelyek évszázadok során jellemezték a magyarságot, s amely egyfajta reakció a mindenkori kérdésre: "Mit tegyünk? Hol a helyünk?". A múltban is (konkrétan a II. vh. előestéjén is - a posztból kiderül, miért ezt az időpontot emelem ki) és manapság is a múlt felé ekként fordulni a jelenkor (akkor az akkori, most a mostani) megoldatlan - akár közéleti, akár magánéleti - problémáira adott válasz.
Trianon után végig, de a német hegemónia erősödésével az akkor Kelet-Közép-Európának nevezett térség valamennyi államában, tehát nem csak magyaréknál, hanem a környező
 |
| Szabó Dezső |
(Juhász Gyula Uralkodó eszmék Magyarországon 1939-1944 /Kossuth 1983/ c. könyve alapján).
A magyarság egyik jellegzetes negatív vonásának a nihilizmust tartotta, amelynek legfontosabb magyarázatát abban látta, hogy az 'átlagmagyar' az "abszolút ma és abszolút most" gyermeke: Csak ma ne érje bántás, csak ma ne szakadjon rá a tető, csak ma legyen meg a falat, vagy a cím, a rang, a vagyon, csak ma süssön rá a nap. A múlt: mindíg megvoltunk valahogy. A jövő: majd csak lesz, ahogy lesz.".
Szabó e "végzetes vonás" eredetét "európai évezredünk irgalmatlanságaiból" vezeti le, s amelyben a magyarság fejlődése megtört, lendületét vesztette. A múlttal és a jövővel való szolidaritás hiányából eredezteti azt is, hogy a magyar "nem mer szolidáris lenni a jelen küzdelmeivel sem", sőt gyűlöli a közüle kiemelkedőket, a "magyar jövő nagy kifejezőit", mert félti biztonságát az idegen megtorlástól és mert lelkiismerete háborgását gyávaságáért ezzel kompenzálja. A ma nyugalmába, biztonságába "befedezékezett" magyar megfojt önmagában minden érdeklődést a magyarság egyetemes problémái, sorsa, célja, feladatai iránt. S hogy ez könnyebb legyen: az olcsó "humorba" menekül, amely a legkomolyabb problémákat is anekdotával, viccel intézi el, mint Mikszáth. Ez a "magyar léhaság" a magyar nihilizmus másik arca. A harmadik a "magyar optimizmus", amely nem lát és nem akar látni, s minél nagyobb a veszély, annál biztosítottabbnak látja a jövőjét annak a magyarországnak, amely "nem volt, hanem lesz".
Felsorakoztatja a "magyar nihilizmus" sajátos típusait. Ezek: A "félreténfergő", aki olyan mellékutakon magyarkodik, amelyek nem veszélyesek: "Nyakig ül a magyar ősvallásba", nyelvészkedik és bebizonyatja, hogy az öt világrész valaha magyar élettér volt". Kuruc, ízig-vérig ellenzéki, "napi huszonnégy órát vérzik a hazáért". Kis múzeumot gyűjt össze a "hontörténet szent emlékeiből", kifürkészi a magyar történelem legszörnyűbb titkait: "Titkos egybehunyásokon mutogatja a költő Zrínyi gyilkosának gyermekkori fényképét, s féladagja van abból a méregből, amelynek másik felét II. Józsefnek adta be a kamarilla, mikor észrevette, hogy ki akar békülni a magyarokkal. Döbbenetes megelevenítéssel tudja megsúgni Széchenyi meggyilkolását, de nem akarja elárulni a gyilkos fiának a nevét, ki ma is előkelő hivatalt foglal el Budapesten stb." De ha az ilyen ember elé tesznek egy kérvényt, amelyben valamilyen közösségi ügy elintézését kérik, aláírását megtagadja, mondván, hogy írhatnám alá én, "akinek intranzigens magyarsága a legnagyobb szálka a hatalom szemében".
A másik típus a "nyöszörgők", vagy a "károgók" csoportja, akik egy "hazafias aggodalommá pingált saját gyártmányú pesszimizmusba menekülnek minden a ma nyugalmából kimozdító szolidaritás és kötelezettség elől".
Szabó értelmezése az akkor folyt eszmei-szellemi vita kapcsán az adott időszakban leginkább foglalkoztató kérdésre adott megjegyzése, mégis utal e jelenség, magatartási forma történelmünkből eredező voltára, az ő idejükben még csak alig 100 éve volt 1848-as példára, az azt követően mutatkozó passzív rezisztencia magatartási formájára.
Ugye milyen ismerős. Manapság más dívik, de téma mindig lesz bőven. Őseink bevonulásának időpontját pár száz évvel korábban keresni, annyival mindenesetre előbb, mint a szlávok, vagy esetleg innen, a Kárpát-medencéből kiinduló népmozgásokat feltételezni, a magyar nyelvet minden nyelv ősnyelvének tekinteni (hol van már a "finnugrizmus" tagadása, lerágott csont), azt az Amazonas őserdeiben, de minimum az etruszk nyelvemlékekben felfedezni. Rovásírást a népnek, ASCII-kóddal felvinni a Windows alapértelmezésébe. Nem is merem tovább írni, mert hol vagyok én Szabó Dezső mesteri szatírájához képest. (azért a kommentekbe írjátok ide nyugodtan, ki mivel találkozott :)
Folytatás: Hígmagyar vs. mélymagyar
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pancer1 2008.09.16. 11:53:00
Várom a következő posztot...
lécci 2008.09.16. 13:20:08
"Ha van Isten [...]Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon [...]Ne legyen egy félpercnyi békességünk, Mert akkor végünk, végünk."
www.epa.oszk.hu/00000/00022/00008/00186.htm
lécci 2008.09.16. 13:22:57
Gandalf 2008.09.16. 17:08:51
lécci 2008.09.16. 20:49:10
(nem tudom értelmezni a kérdésed)
Karikásostor · http://sirasok.blog.hu/ 2008.09.18. 08:21:13
Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2008.09.18. 21:57:30
Mentula 2008.09.19. 15:17:14
A mek-oszk-s életrajz meg nem tudom mikori, hogy simán lefasisztázzák benne :)
lécci 2008.09.20. 06:48:13
Szabó Dezső megítélése felemás volt kortársai között is, aztán nagyjából elhallgatták, ill. később, a 80-as évektől, mikor személye ismét előtérbe került - a politikai indíttatású közgondolkodás megújulása idején - szintúgy. Mindenki azt 'vett le' róla, ami az ő akkori felfogásába beleillett.
Juhász Gyula megelőzte a korát (nem véletlen volt a Magyarságkutató Intézet annyi később közéleti szerepet vállaló személynek mentsvára) pedig ő a külpolitika története, ill. az azt formáló politikai elit magatartása, az arra ható tényezők vizsgálata során jutott el a korszak szellemi irányzatainak teljeskörű feltérképezéséhez és (!) közreadásához (még 1983-ban). Ritkán beszéltek addig arról a korszakról ilyen értelemben, s később, mikor az újraformálódó politikai irányzatok visszanyúltak ahhoz az időszakhoz fundamentumot keresve, már - saját személyük, irányzatuk képét - ráragasztották, kvázi a ma érzelmi töltését vetítették vissza az akkori szellemi termékekre. S ezáltal sokaknak el is vették a kedvét a korszak ilyen szemléletű tanulmányozásától (de így járt 56 is, ami még nincs abban a szerencsés helyzetben, hogy 'idegen', így szubjektumnentes történelemmé váljon. a '45 előtti időszakból ma már kevesen élnek, a 80-as években, mikor a Juhász könyv megjelent, ill. pár évvel később a rendszerváltás idején is még számosan, így a korszak 'feltárása' nem volt szubjektummentes.)
Szabó hatása kétségtelen, akár azzal, hogy erős megjelenítésű írásaiban oly közvetlenül tudott hatni (akár szemléletes stílussal, akár a megfogalmazás nyers erejével), akár azzal, hogy másokat is állásfoglalásra késztetett. Így személye megkerülhetetlen mikor a két háború közötti időszak 'bármelyik' kérdéséhez nyúlunk.
kommentek