2009.11.19. 18:00
Puskin, a fekete gyöngyszem
Alekszandr Szergejevics Puskin (1799-1837) életének néhány szakasza, neveltetése, a dekabristákkal való szimpátiája, nőügyei, halála, gyilkosának személye (mert végső soron előre megtervezett módon gyilkolta meg őt Georges Charles d'Anthès) ismertek, nem csak az irodalomszerető közönség, hanem a pletykára éhes 'nagyérdemű' előtt is, mert úgy volt az régen is, ahogy most. Az is széles körben ismert, hogy egyik őse Nagy Péter cár szerencsenje volt (s itt hallani nagyapáról, dédapáról nem átszámolva az eltelt évtizedeket I. Pétertől I. Sándorig), egyáltalán mi az, hogy "szerecsenje". A mostani posztban mégis e témánál időzünk, kicsit körbejárva a dédapa származását, illetve azt, hogy a közte és a költő közötti további két generáció tagjai miképpen olvadtak fel az orosz arisztokrácia nemzedékeiben, s miképpen született meg a küllemre is enyhén negroid vonásokat mutató dédunoka, a költő, akit nőügyeiben jelentősen segített ez az 'egzotikus árnyalat'. S természetesen érintünk néhány történelmi eseményt Oroszországban, mert ez mégiscsak "Történelem mindenkinek".
Először tekintsük az apai ágat, a Puskinokat. Régi orosz nemesi család, a XIII. század elejéről ismert őssel, egy bizonyos Ratmirral az ősfa elején (a melléklet leszármazási táblán Radsa), aki részt vett az 1240 július 15-i névai csatában. (Igen, aki német származást hall ki a névből, az valószínűleg jól gondolkodik.) Egyes feljegyzések szerint az ellenségtől körülvéve elesett a gyalogszerrel vívott közelharcban, más feljegyzések szerint túlélte a csatát, s 1268-ban halt meg, mint Jaroszlavl herceg, Alekszandr Nyevszkij öccsének familiárisa. Nincs akkora jelentősége, sokkal inkább van annak, hogy név szerint említtetik a csataleírásokban, azon fiatalok egyikeként, akik Alekszandr Nyevszkij "nagy segítségére" voltak. Ráadásul kardja a novgorodi legendák egyike lett, azon túl, hogy generációk őrizték egymás számára, s adták tovább a hősiesség szimbólumaként, ez a kard volt az, melyet az 1478-as annektálást megelőzően a Moszkvával vívott függetlenségi harcok (III. Iván) során kultikus szimbólumként őriztek. (A költő a Ruszlán és Ludmillában emel majd örök emléket saját ősének).
 |
| A Puskin-család leszármazási táblája, kifejezetten a költő egyenesági felmenőire, valamint a Rurik-dinasztiával való kapcsolatára koncentrálva |
Szerteágazó Puskin-leszármazás
 |
| a Puskin család címere |
Ahogy lenni szokott, egy ilyen kiemelkedő ős, leszármazottaiban több nemesi család ősének mondhatja magát (így van ez a magyar főnemesi családok java részénél is). Ez a heraldika nyelvén azt jelenti, hogy a család címerében megjelenő három heraldikai jelkép (1. uralkodói süveg, 2. kardot tartó kar, 3. egyfejű sas) további orosz nemesi családok címerében is 'élnek', így a Buturlinok, a Mjatlovok, a Muravljovok (ez a név önállóan is, de a család másik ága képviselője révén a Muravljov-Aposztol formájában is a legendás leszármazott 'társadalmi kapcsolatában', a dekabristák között is visszaköszön), a Poluehtovok, a Vecseszlovok, a Visnyákovok, a Kobjákovok, a Liharevek, a Rozskovok, valamint a Scserbinyinek címerében (ezek mind novgorodi eredetű családok, s mind Ratmir leszármazottai).
Innen nagyot lépünk, nevezett Ratmir 7. generációs leszármazotta, bizonyos Grigorij Alekszandrovics ragadványneve volt a Puska (Пушка), ami nem, nem puskát jelent, de közel (rjadom), azaz Ágyút. Őt tekinti a genealógia a Puskinok első ősének (fent van a táblán, 1380-ban halt meg). Érdemes megemlíteni, hogy ekkor még az ágyú szó - a tűzfegyverek nóvuma miatt - viszonylag újkeletű volt az oroszoknál szintúgy, mint az európai nyelvekben. Ragadványnévkénti megjelenése utalhatott akár alkatra, akár hangra, természetre, de arra is, hogy katonai tevékenysége során alkalmazott/kezelt ágyúkat. Előtte Grigorij nagyapjától, Ivánttól kezdve Morhinyin/Морхинин volt a nevük. Grigorij apjáról, Alekszandrról, mint hadvezérről írnak a krónikák 1340-ből, akinek öt fia volt. Grigorijnak szintúgy több fia volt, ahol megint elágazik a családfa.
A mellékelt táblához képest van némi eltérés, ill. vannak olyan személyek, akik nem szerepelnek rajta. Így a tábla Grigorijnak hat fiát tünteti fel (Nyikita, Vaszilij, Fjodor, Konsztantin, Andréj, Iván.). Ehhez képest volt még egy Alekszandr nevű fia (ő lett e legidősebb novgorodi ág), tőle származnak a Bojarcovok és a Sarapovok, az emlíettt Nyikitától a Kurcsevek és a Rozsnovok, Vászkától a Muszin-Puskinok (ők később grófi rangra emelkedtek), a Kologrigovok, a Bobriscsev-Puskinok, valamint a Saferikov-Puskinok. Fegyától (Fjodor) a Tovarkovok, Konsztantintól a költő ősei származtak le.
A család novgorodiként integrálódott a moszkvai nagyhercegi (ill. 1547 óta a cári ) udvari nemesség (дворянский) tagjai közé. Így teljesített pl. IV. Iván idején 1581-ben Lengyelországban követi megbízást a leszármazás vonalán 3 generációval később élő Mihály fia Eustach (igen, van ilyen keresztnév, oroszul Остафий Михайлович Пушкин), aki a livóniai háború (1558-1583) lezárása érdekében Antonio Possevinoval tárgyalva kiemelt szerepet tölthetett be a moszkvai külpolitikában. Később, 1592-ben az észtföldi Narvában ismét követi megbízást teljesített, most a svédekkel egyeztetve. Godunov idején (1598- ) ún. dvorjanyinként, azaz a думные дворяне tagjaként az Irtis-parti Tobolszkban kapott katonai megbízást 1602-es haláláig. Ez vagy merőben új feladatot jelentett számára, vagy - inkább gondolom ezt - eltávolítását Moszkvából, ami megint csak korábbi befolyásos szerepét támasztaná alá.
A dvorjanyinokról:
III. Iván ideje óta dvorjanyinnak (tsz думные дворяне) nevezték a katonai szolgálatért birtokot kapott nemeseket, akik a fejedelmi udvar (двор) szolgálatában állottak. Ahogy Niederhauser írja, "Ez emlékeztet a néhány századdal korábbi európai szervezetre." A XVI. században kialakított udvari hivatalnoki osztály szigorúan rang szerint tagolódott (бояр, окольничый, думный дворян, думных дьяк и cтольник) Így a bojár (бояр), okolnicsij (Окольничий) - angol magyarázat (eredetileg ceremóniamester), ifjabb bojárok (kezdetben a bojárok fiai, akik kevesebb joggal rendelkeztek apjuknál, mig teljes jogú bojárok nem lettek, később a kisebb birtokkal rendelkező nemesekkkel bővült ki körük), az íródeákok (дьяк, milyen ismerős szó) és a fenti udvari nemesek kíséretét, asztaltársaságát adó köznemesek (cтольник) A dvorjanyinok részt vettek a Bojár Tanács/Duma (Боярская дума) ülésein (mely a korábbi, hercegeket magába foglaló tanácskozó testület, a kijevi eredetű Княжеская дума helyén működött a cári időktől. E testületnek önálló testületi joga nem volt, csak a cár mellett működött, kizárólag annak jelenlétében ült össze. Tagjai felügyelték az egyes cári minisztériumok (prikaz) működését, III. Iván idején 10 ilyen volt. Közülük kerültek ki az egyes városok katonai vezetői is.
(csak zárójelben a duma/дума etimológiai alapját adó дум szó gondolatot jelent, a magyar dumálni igének van ugyan hozzá köze, de az utóbbi a származék, azaz a дума nem az a hely, ahol 'dumálnak/beszélnek', hanem ahol 'gondolkodnak'.)
Az éppenhogy (1478-ban) csatlakozott novgorodiak természetszerűen nem rendelkeztek még a moszkvai, ill. a korábban integrált területek nemességének helyzeti előnyével, így az udvari hierarchiában szerezhető befolyásuk pár évtized alatt érthetően kisebb volt. Épp ezért voltak jelentősek a fent nevezett Eustach nevű ős XVI. század végi diplomáciai megbízatásai.
A думные дворяне néhány tagjának sikerült elérnie a bojár, vagy az okolnyicsij jogi helyzetét. Először 1572-ből van ilyen megnevezéssel feljegyzés róluk. A Seremetyev-féle hercegi könyv (XVI. sz.) 12 ilyen személyről tesz említést. Megfigyelhető egyfajta generációváltás a bojárok körében, tekintettel arra, hogy a későbbiekben, a XVII. században már 42 ilyen családot tart nyilván az említett nagykönyv, mely száz évvel korábban javarészt régi hercegi (bojár) családokat sorolt fel. Később, már I. Alekszej (cár:1645-1676) idején megfigyelhető volt a hercegek kiszorulása és a köznemesek arányának növekedése mind a Bojár Duma, mind az országos gyűlés munkájában. Az utolsó feljegyzések erről a nemesi csoportból a XVIII. század elejéről valók, a Nagy Péteri reformok (így a honoráciorok megjelenése a közigazgatásban, valamint a zaporozsjeiekről szóló posztban említett, 1722-ben bevezetett új köztisztviselői rend-szabályozás) szerepüket eltörölte, a későbbiekben udvari hivatalt nagy számban kaptak nem nemesi származásúak.
Ezekkel az időkkel, a Livóniáért folytatott lengyel-orosz háború más vonatkozású történéseivel 2 posztunk is foglalkozik: a Magyarok Báthory István lengyel király udvarában, és a Rettegett Iván megöli fiát címűek.
A XVIII. század elején a család több vadászmestert adott, így az előző testvére, Iván (Иван Михайлович Большой) szintúgy думные дворяне tagja, továbbá Gavril is, aki I. ál-Dmitrij (1605-1606) solymásza volt. A család I. Alekszej idején elindult a felemelkedés útján, bár ez nem a költő egyenesági felmenői vonala, ezért részleteiben vele nem foglalkozunk. Az, hogy milyen szerepet töltött be a bojári rangra emelkedett Gavril, a 'solymász', és fia Grigorij a Romanovok országlása kezdetén, az oroszul tudóknak a két név mögött rejlő linkből kiolvasható (aki még tud). Velük a család ama hercegi (bojár) ága gyermektelenül kihalt.
A költő ugyanakkor nagyon büszke volt 'ősei' történelmi szerepére, a Borisz Godunov c. 1830-ban írt tragédiájában meg is 'énekelte' Gavril alakját, egy másikat Afanaszijt szerepeltetve (hasonlóan a családalapító Ratmirhoz). Azt azonban fontos látnunk, hogy ez a mű 1825-ban született (a dekabristák mozgalmának felszámolása és kivégzésük évében), de csak 1830-ban jelent meg (valamennyi, a cár, I. Miklós által elrendelt változtatás szerzői átvezetésével). 1826 után már saját elhatározásból hagyta el időről-időre a fővárost s a megjelenés évében (1830) nősülve - és a változtatások átvezetésével - elindult a cári hatalommal való megegyezése útján. Ahogy arról a Sándor-oszlopról szóló posztunk végén szó is van. Így kell értelmezni a család nevezett történelmi tagjainak szerepeltetését egy olyan drámában, amelyben a témaválasztás, maga a múlt, mint "a jelen megértésének eszköze" jelenik meg. Ahogy egy megfogalmazásban szerepel, "A népellenes hatalom sorsa mellett az erőt és gyöngeséget is fölmutató tömeg „politikai vaksága” s ösztönös iszonyodása a rossztól hiteles arculatot ölt."
Szintúgy a család egy másik ága I. Péter idején eljutott a bojárok közé, Matvej/Máté (Матвей Степанович Пушкин) és Jakov/Jakab (Яков Степанович). Ők rosszabbul jártak, Matvej a bojárokkal való egyik (újabb) leszámolás idején száműzetésben Szibéria közepén, a Jenyiszej partján halt meg, fiát, Fjodort viszont ki is végeztette Péter.
Az Alekszandr Szergejevics Puskint adó, Konsztantintól induló XVI. század közepétől elvált fiatalabbik ág tagjai az udvari rangok sorában csak az 5. osztályba tartozó (asztalnok) cтольник között tartattak nyilván (emlékszünk, бояр, окольничый, думный дворян, думных дьяк, и cтольник). Egy személy emelkedett csak személyében az okolnyicsijek közé.
Konkrétan, aki elbír az orosz nyelvvel, az itt követheti részleteiben a konkrét leszármazást (a teljes családfát a zöld ábra mentén Konsztantintól, de a korábbi elágazásokat is a felette lévő linkek alapján).
Népes egy ilyen ősfa, pláne, ha több száz évet tekint át. Az, hogy a fenti tábla szerint miként 'egyesül' a Puskin család piros leszármazási vonala a Rurik-dinasztiával (természetesen leányok során át - egyrészt a költő anyai dédnagyapja, másrészt épp a költő házassága által) jól látható. Azt, hogy van-e benne hiba - elméletileg úgy tanítják, hogy Rettegett Iván fiával, Fjodorral kihalt -, nem tudom. Kicsit olyan ez, mint, hogy az angol királyi házzal fél Európa arisztokráciája tartaná a rokonságot.
Tény, hogy Alekszandr Szergejevics Puskin 1799. május 27-én született Moszkvában, de csak június 8-án keresztelték meg, anyakönyvi bejegyzése e napról való. Keresztszülei Artyemij Ivanovics Voroncov gróf (1748-1813), és Olga Vasziljevna Puskina, egy nagynéni.
 |
| Lev Szergejevics Puskin |
Nyolcan voltak testvérek, közülük 3-an élték meg a felnőttkort. Nővére, az elsőszülött, aki anyja után Olga (1797-1868) és öccse, a jóképű, göndör hajú Lev (1805-1852), aki a családi hagyományoknak megfelelően maga is katonai pályára lépett, tiszt lett, az 1840-es években több kitüntetés (Szent Anna-rend 3. és 4. fokozata, Szent Vlagyimir-rend 4. fokozat) tulajdonosa, melyeket az orosz-persza háborúkban érdemelt ki, mellesleg a bátyja irodalmi titkára is volt. A perzsa hadszíntér elhagyása után 1842-től Ogyesszában vámtisztként szolgált tovább, 1843-ban megnősült, a szibériai kormányzó lányát véve feleségül, mely házasságból 4 gyermeke született (1 fiú, 3 lány), akik közül 2 nem csak a forradalmat élte meg, hanem még a polgárháborút, sőt "noch da zu" még az "Új gazdasági politika" (NEP) bevezetését is. Leszármazottai valószínűleg ma is élnek.
Apanevük Szergejevics (ill. Szergejevna) volt, apjuk Szergej Lvovics Puskin (1767-1838) után. A művelt köznemes fiatalkorában a cári testőrség vadászezredében kezdte egész életén végighúzódó katonai pályafutását (később a hadigazgatás közkatonájaként dolgozott). Maga is írt verseket. Rányomja bélyegét a fiával való viszonyára, hogy Alekszandr diákéveiben nem levelezett fiával, pénzt sem küldött, az saját évi 700 rubeles életjáradékára volt utalva, ezt kellett apróbb irodalmi munkáiért kapott bevételekkel kiegészítenie. A költő által választott 1824-1826 közötti mihajlovszkojei önkéntes száműzetése idején kapcsolatuk kifejezetten feszültségekkel volt teljes, lévén az apa ellenezte fia ellenállását a cári hatalommal szemben. Konszolidált életet élt, túlélte fiát, annak halálakor nem Szentpéterváron, hanem Moszkvában tartózkodott.
 |
| Vaszilij Lvovics Puskin, a költő-nagybácsi |
A költői véna így apai ágon érkezett, mert apja mellett nagybátyja, Vaszilij Lvovics Puskin (1766-1830) korának ismert költője volt. Mint minden nemes ifjú, ő is a katonai pályán kezdte, még a napóleoni háborúkat megelőzően alacsonyabb tiszti rangban (a IX. osztályba tartozó пору́чик-ként) a cári testőrség Izmajlovói ezredében szolgált, viszont ezredével nem vett részt az 1788-1790 közötti orosz-svéd háborúban (amelyről a Finnország és Oroszország viszonyát taglaló sorozatunkban írtunk (középtájt), hanem a moszkvai szalonok világát derítette fel.
A szerecsen
 |
| Abram Petrovics Hannibal (1697-1781) |
A dédapa Abram Petrovics Hannibal, azaz Ábrahám, oroszul Абрам Петрович Ганнибал (1697-1781), amelyben az otcsesztvo, vagyis az apai név I. Péterre, minden oroszok cárjára utal, nem azért, mintha ő lett volna az apja (1672-1725), hanem azért, mert nem csak, hogy ő honosította a Konstantinápolyi követe, Szava Raguzinszkij által megvásárolt s onnan Oroszországba ajándékként vitt gyermeket, hanem maga volt a keresztapja is (gyermekként 'Sztambulban' még Ibrahim névre hallgatott). Abram újabb kutatások szerint az észak-kameruni Logone-Birni tartományból származott, ami már majdnem Csád, erősen beékelődve a Csád-tó még lakható tartományai közé, s innen került az oszmán világ központjába testvérével sokadik (felesleges?) gyermekként, ahonnan az orosz követ a testvéreket egyfajta érdekességként magával vitte északra. (ne haragudjon meg senki, de az itáliai hölgyek 'majomszeretete' jut erről eszembe). Azaz nem időzött soká a "Boszporusz partján". Új hazájában annak rendje és módja szerint megkeresztelték (Vilniusz), s társaival együtt - mert nem egyedi eset volt ő - 1716-ban elkísérte Párizsba a cárt, ahonnan nem tér vele haza, hanem ott 1717-1722 között bölcsész, természet- és hadtudományi képzésben részesült. Sőt, részt vett az 1717-es Hágai Egyezménnyel létrejött, Spanyolország ellen irányuló Hármas Szövetség (1718-ban a brit, holland, francia szövetséghez társult a Német-Római Birodalom) hadjáratában is, a francia csapatok kötelékében. 1720-ban a pun hadvezér tiszteletére felvette vezetéknévként a Hannibal nevet. 1723-ban tért haza, ahol a cári testőrség preobrazsenszkij ezredébe sorolták a másfél éves hadmérnöki tanulmánnyal rendelkező ifjút (ez egy különösen híres ezred lesz később).
Nagy Péter cár halála után Menysikov híve lett, ami akkor nem jött be, a kormányzó hatalmának gyengülése Hannibált 1727-ben szibériai száműzetésbe sodorta, ahonnan - mert jó katonára ott is szükség volt - 1729-ben ha nem is térhetett vissza, de immár ismét szolgálatba állhatott, Tomszk városában. 1731-ben immár Péterváron feleségül vette a görög származású Jevdokija Diopert (Евдокии Андреевнa Диопер), aki az észtországi Pärnu-ban, ahova Hannibált átvezényelték a tengerészeti kiképzés oktatói karába, szült neki egy fehér fiút. Ez volt-e az oka, vagy az, hogy nem szerelem házasság, hanem kényszerű frigy volt ez, mára nem világos, minden esetre Hannibál hűtlenséggel gyanúsította meg feleségét, majd 11 évre börtönbe záratta, végül hosszú, a pravoszláv egyházi jog szerinti töredelmes bűnbánat és utánajárás után elvált volt nejétől. Közben 'összejött' a helyi Krisztina Schjöberggel (1717-1781), akitől több gyermeke született, így Oszip (1744-1806), a költő anyai nagyapja.
Élete hátralévő részét a Baltikumban élte le. 1740-ben ismét szolgálatba állt, Erzsébet idején (aki deklarálta, hogy ő az "apja lánya", s vele Nagy Péter és Menysikov szelleme tért vissza) 1741-től rangemelésben részesült, tábornok lett, majd 1742-1752 között Tallinn (akkor Reval) kormányzója. 1762-ben nyugdíjba ment, 1781-ben halt meg. Legidősebb fia, Iván szép katonai pályát futott be a haditengerészetnél, kitűnt a Çeşme-i tengeri ütközetben (1770), s ott volt Herszon erődjének és hadikikötőjének építésénél (1778). 1801-ben admirálisként halt meg.
Oszip, a nagyapa Puskin-lányt vett feleségül, Marija Alekszejevnát, s az ő egy szem lányukat, Nagyezsdát vette el később a költő apja, egy másik Puskin. Így adódott, hogy Szergej Lvovics saját anyósának volt a másodunokatestvére, pontosabban a kronológiát figyelemmel tartva, saját másodunokatestvérének lett a veje (tudom durvábban is: a költő a saját anyjának volt a harmadunokatestvére.) Itt már közel vagyunk, pontosabban megérkeztünk. Köszönöm a figyelmet.
8 komment
Címkék: oroszország szentpétervár oroszok puskin rurik
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2009.11.20. 10:14:55
APImásik 2009.11.20. 11:43:28
Eddig a részig aszittem, hogy értem a Puskin-témát...
de most akkor újra olvasom...:):)
Syolos 2009.11.20. 15:53:01
Milyen fura, hogy "utánam" 1-2 évvel van a határ, amíg a magyar úgy-ahogy érti a cirill betűs szöveget, de az annál fiatalabbak közül csak elvétve egy-kettő ismeri fel a betűket. A postodban (ami szokás szerint jó részletes lett, gratula hozzá!) is el tudtam olvasni az orosz szavakat - direkt először a cirill betűket olvastam, hogy aztán igazolni tudjam magam a latin betűkkel.
Na, most ezt nem tudom, miért írtam le, csak úgy kijött :) Bocs az offért, törölhetitek, ha zavaró.
Puncskocka 2009.11.20. 19:21:09
lécci 2009.11.20. 21:22:37
Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2009.11.21. 10:52:35
Van egy ilyen generációs élmény és kész...-)
Olvastam egy Japánról szóló könyvben (egy magyar tudósító írta a nyolvanas években, nem ugrik be a neve, pedig ismert volt) hogy angolul nem nagyon tudott értekezni az utcána japánokkal, de nem egyszer előfordult hogy egy idősebb japán lépett oda hozzá, és büszkén felajánlotta a segítségét- NÉMETÜL ! :-) A harmincas években ez volt ott a divatnyelv.
Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2009.11.25. 22:54:17
lécci 2009.11.26. 08:48:41
Megjegyzem nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok, mert ha engedélyezik egy szobor felállítását (még ha nem is ők állítják, akkor is kell engedély, mert közterület), de a színesfém-vadászok 'begyűjtik', akkor már viszont nekik, az önkormányzatnak kell újra felállítania.
kommentek