2009.11.26. 18:00
Hastings: a csata
 |
| A csata, és az azt megelőző események térképen |
A hosszúra nyúlt bevezető után most már következzék az az eseménysor, amely alapjaiban változtatta meg az angolok történelmét: 1066. januárjában a Witenagemot (magyarul valami olyasmit jelent, hogy bölcsek gyülekezete, lényegében az akkori angolszász nemesi országgyűlés ) Harold Godwinsont választotta királlyá, holott ő nem állt rokonságban a wessexi dinasztiával, pusztán az ország leghatalmasabb nemesi családjának feje volt. A dinasztia utolsó tagjának, Hitvalló Eduárdnak anyai ágon viszont rokona volt Normandiai Vilmos, aki magának követelte a trónt, Eduárd még életében tett is arra utalást, hogy Vilmost szeretné utódjának, de ezt az ígéretet a halálos ágyán állítólag visszavonta. Tulajdonképpen mindegy is, hogy hogyan történt, a megválasztott király mellett Vilmosnak is volt jogalapja a trónra. Persze, hogy történetünk még bonyolultabb legyen (nem mintha nem lenne már így is az), egy harmadik szereplő is megjelent a színen (vagyis inkább kettő), a norvég király, III. Harald, aki szintén a trónra pályázott. Neki túl sok jogalapja nem volt rá, de ereje igen - és a vikingeket a jog kevéssé szokta volt érdekelni. Harald magával vitte Tostig nevű öccsét is, akit Harald az előző évben túrt ki a birtokából. Igazából bizonytalan, hogy kettejük közül ki is akart angol király lenni (igazából mindkettő, a kérdés inkább az, hogy Harald az akart-e lenni, mert ez esetben Tostigra túl nagy szüksége nem volt, vagy csak Tostignak akart-e segíteni), de a lényeg az, hogy 1066. szeptemberében a norvég sereg York környékén partraszállt vagy 15 ezer emberrel. A helyi erőket a fulfordi csatában annak rendje és módja szerint meg is verték, és már úgy tűnt, Anglia a norvégoké lesz.
Viking barátaink azonban nem örülhettek sokáig, mert Harold is hamar megjelent az angol főerőkkel, Harald tehát hiába gondolta, hogy győzelme után az angolok egészen biztosan be fognak hódolni. Kiderült, hogy az angolok ereje jóval nagyobb annál, mint gondolta: létszámban, és felszereltségben is jobbak voltak a norvégoknál. A Stamford hídi csatában szintén York mellett szeptember 25-én az angolok megsemmisítették a norvég haderőt - ezt értsük szó szerint. A 300 viking drakkarból alig 30 tudott visszatérni Norvégiába a túlélőkkel. A csatamezőn elesett Harald is (nyakon találta egy nyílvessző), Tostig sem volt szerencsésebb.
Harold tehát sikerrel birkózott meg az egyik veszéllyel, ám az angol történetírók ezt az eseménysort szokták okolni azért, hogy (spoiler következik, aki nem akarja tudni a történet végét, az most a következő pár sort ne olvassa el) október 14-én kikaptak a normannoktól, merthogy gyors iramban délre kellett vonulniuk, és ez kifárasztotta az angolokat. Erre még visszatérnék később.
 |
| A csatát, és úgy általában a csata környéki eseményeket elmesélő Bayeux-i faliszőnyeg egy részlete |
Természetesen 1066. telétől-tavaszától Vilmos sem tétlenkedett. Jogosnak tartott örökségének megszerzéséért minden eszközt bevetett. Mivel nem ítélte elégségesnek a normandiai normann haderőt, ezért erősítést kért a többi normann területről. Még a nemrég meghódított Szicíliából is érkeztek csapatok. Persze nem jófejségből, hanem jelentős részüket az győzte meg, hogy Vilmos a meghódított országban földbirtokkal készült jutalmazni a neki segítőket. Emellett a pápa támogatását is megszerezte, ez akkoriban szintén elég fontos dolog volt. A szeptemberre összegyűlő normann haderő végül 28-án szállt partra Pevenseynél, Hastingstől kicsit délkeletre. Az újabb betolakodó megjelenésének hírére Harold délre igyekezett, és Gyrth nevű testvére tanácsát, miszerint jó lenne kicsit várni, és bevárni még némi erősítést, teljesen figyelmen kívül hagyta. Az újdonsült király elég biztos volt abban, hogy ha a norvégokat megverte, akkor a normannokat is meg fogja. Harold október 12-én hagyta el végül Londont, és egy nap alatt Hastings mellé ért (maximum 100 km lehet a távolság), és a Senlac-hegyen táborozott le, 6 km-re északnyugatra Hastingstól.
 |
| A csatamező látképe északról. A magasfeszültségű távvezeték akkor még valószínűleg nem volt ott.. |
A szembenálló haderők
Angolszászok
Az angolszász haderő alapvetően gyalogságból állt, lovasságot nem is igazán használtak. A sereg magvát a housecarlok adták, akik a király testőrsége voltak (olyan 2-3000-en lehettek), a kifejezés a skandináv huskarl szóból ered, Nagy Knut uralma idején honosodott meg a fegyvernem az országban - gyakorlatilag professzionális katonák voltak, akiknek katonáskodás volt az életük. A királytól pénzbeli fizetséget kaptak, békeidőben bizonyos pozíciókat is betöltöttek. Baltával harcoltak, és pajzzsal, láncinggel védték magukat. Az angol sereg nagy részét pedig a fyrdnek nevezett erők alkották, akik a kisnemességet jelentik, nekik kötelező volt hadba vonulniuk veszély esetén - ők nem voltak annyira képzettek, és jól felszereltek, de azért a később elterjedt romantikus képnél, miszerint egyszerű angol parasztokról van szó, akik vasvillával, kaszával védték a hazájukat - jobban felszerelt sereget kell elképzelnünk. Az angol haderőből tehát hiányzott a lovasság, és az íjászok is, de két stratégiai előny az ő oldalukon volt: egyrészt az angol haderő hegytetőn állt fel, másrészt pedig egy komoly pajzsfallal tudták ott védeni magukat.
A normann haderő
Az angolnál a normann haderő egy magasabb technológiai, és katonai színvonalat képviselt. Ez nem meglepő, hiszen az adott korban pont a normannok voltak azok, akik talán Európa legfejlettebb haderejével rendelkeztek. Vilmos hadereje alapvetően három részből állt: a páncélzott nehézlovasságból, a gyalogságból, amely az angol housecarlokhoz hasonlóan páncélzott volt, illetve az íjászokból.
 |
| A két ellenséges sereg hadrendje a csata kezdetén |
A csata kezdete
Az angol hadrend első sorába a housecarlok álltak fel, és várták, hogy a normannok nekiszaladjanak a dombtetőnek. Vilmos látszólag nagyon okos taktikát talált ki azonban: az első sorba az íjászokat helyezte, és az volt a terve, hogy velük lazítja fel az angol sorokat, majd nekik küldi a gyalogságát, és amikor azok megbontják az angolszászok sorait, akkor elindítja a lovasrohamot, akik végleg lekaszabolják az angolokat, és készen is van az egész. Szép tervek. A valóság ezzel szemben az volt, hogy az íjászok a pajzsfal mögött álldogáló angolokban nem tudtak érdemi kárt tenni (csakhogy ez nem látszott lentről), és Vilmos, amikor úgy gondolta, hogy most már elég angolt terítettek le az íjászok, megindította a gyalogságát. Az angolok erre mindent ledobáltak a felfelé nyomuló normannokra, ami a kezük ügyébe került: követ, dárdát, buzogányt, döglött macskát, és sikerült is elég komoly veszteségeket okozniuk. A gyalogosroham tehát nem igazán volt sikeres, (merthogy az íjászok sem okoztak túl sok veszteséget - bezzeg ha Crassus is így járt volna, akkor nem kap ki Carrhaenál - lásd az erről szóló posztot) és idő előtt el kellett indítani a lovasrohamot, ami dombon felfele és tömött sorok ellen nem meglepő módon szintén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az angolok tehát, annak ellenére, hogy valamivel korszerűtlenebb haditechnikát alkalmaztak, meglehetősen jól álltak ekkor.
Elkeseredett küzdelem mindkét oldalon
A normannok nekirohantak tehát a meg nem bontott angol falnak, és ez pontosan azzal az eredménnyel járt, amit mindenki sejt: az angolok visszaverték a támadást, és aztán egyre több normann egység gondolta úgy, hogy visszavonul (noha a teljes haderő nem kezdett fejvesztett menekülésbe). Az angolok itt követték el azt a döntő hibát, hogy a menekülő normannok után eredtek. Ezzel megbomlott a hadrendjük, igaz, ennek a hátrányai ekkor még nem ütköztek ki. Az angol ellentámadásban Vilmost is leszedték a lováról, emberei már azt hitték, hogy meghalt, de nem így történt. Főhősünk végül képes volt ellentámadásra biztatni embereit, akik így nem menekültek el, és sikerült visszaverni az angol ellentámadást, és végre viszonylag komolyabb veszteségeket okozni a pajzsfal mögül kimerészkedőknek, akik a jobban felszerelt normannokkal szemben esélytelenek voltak. Ekkor esett el Harold két testvére is, Leofwine és Gyrth. Az angolok közül aki tudott, visszamenekült a pajzsfal mögé, és némi csatározás után a két sereg ismét rendezte sorait, és felállt a másikkal szemben. Az angolok még mindig a dombon, a normannok meg odalent.
Fordulat
 |
| Harold halála a Bayeux-i faliszőnyegen. Ez táplálja azt a mítoszt, hogy szemen lőtték. |
Az előbbi események azért viszonylag nagy számú housecarl harcképtelenségéhez vezettek, aminek köszönhetően az egységes pajzsfalban rések keletkeztek, amelyeket a kevésbé felszerelt frydek töltöttek fel.. És Vilmos egy isteni szikra hatására az árnyékban pihenő íjászaival ezúttal a pajzsfal fölé céloztatott, hogy a mögötte állókat találják el. Ez volt az a lépés, amely határozottan a normannok felé billentette a mérleg nyelvét, merthogy az ismételt nyilazás már komoly veszteségeket okozott (felmerül persze a kérdés, hogy elsőre miért nem így próbálkoztak), a pajzsfal mégjobban megbomlott, és az ismételt normann roham már képes volt megtörni a falat, és lassan felbomlasztani az angol hadrendet. Az újabb lovasroham mégjobban felgyorsította a folyamatot, és ennek során sikerült Haroldot is levágniuk (bár egyesek szerint még korábban szemen találta egy nyílvessző, de ez nem túl valószínű. A frydek jelentős része királyuk halála után felvette a nyúlcipőt, egyedül a housecarlok tartottak ki, őket nagyjából levágták. Itt utalnék vissza arra az angol magyarázatra, miszerint azért vesztettek, mert Harold serege egy hónappal azelőtt még északon járt. A csata lefolyásából én nem látom ennek a jelentőségét. Az angolokat nem azért verték meg, mert fáradtak voltak, hanem azért, mert a normann haderő (annak ellenére, hogy elkövettek pár hibát) alapvetően fejlettebb, modernebb, és fegyelmezettebb volt, mint az angol. Ezt a hátrányt kompenzálni lehetett volna számbeli fölénnyel, de az erősítések bevárásához meg Harold volt türelmetlen. Kétségtelen, hogy az angolok a vikingekhez voltak szokva, akik akkor már nem voltak annyira rettegettek, mint pár évszázaddal azelőtt - a szintén viking eredetű normannok viszont akkor már nem a viking, hanem a frank harcmodort alkalmazták, ezzel viszont az angoloknak nem nagyon volt alkalma találkozni.
A normannok egy része egyébként úgy döntött, hogy nekiáll az angolokat üldözni, nem túl nagy sikerrel, merthogy egy ködbe burkolózó erdő mellett levágták őket - de Vilmos szerencséjére ez a seregének csak egy kis része volt. A nap végére ennek ellenére tehát a normannok győztek, és a trónprobléma is megszűnt, merthogy már csak egy jelölt volt talpon. Vilmos azt gondolta, hogy a győzelme önmagáért beszél, és majd Hastingsba jön minden fontosabb angol nemes, hogy hűségesküt tegyen - két hét várakozás alatt ebben csalódnia kellett. A Witenagemot ugyanis Edgar Atheling-et választotta királlyá, aki Vasbordájú Edmund unokája volt (és így egyenesági leszármazottja volt a wessex-i dinasztinának). Róla egyébként azt érdemes mindenképpen tudni, hogy Magyarországon született, apja, Eduárd ugyanis hozzánk menekült Knut hatalomrakerülése után, Szent István királyunk pedig befogadta.
Vilmos, mivel az angolok nem siettek, hogy királlyá koronázzák, megindult London felé. Közben kitört egy vérhasjárvány a seregében, ő is elkapta, úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy szerencsésen folytatódott számára az élet a csata után (ezen lehetne most humorizálni, mert a vérhas egy finom dolog, de szerintem most ezt hagyjuk). Londonba sem akarták beengedni, így nyugatról kerülve északról közelítette meg a várost, de mire odaért, tekintve, hogy érdemi hadereje már csak neki volt a szigetországban, a legtöbb angolszász főúr realizálta, hogy jobb, ha hűségesküt tesz neki - ennek következtében Edgar támogatók, és így érdemi haderő nélkül maradt, ő is kénytelen volt behódolni. Végül Vilmost 1066. karácsonyakor királlyá koronázták. Történetünk eddig mondhatni egy szokványos trónért folyó háborúról szól, amelyből volt elég a történelem folyamán. Ami különlegessé teszi, azok a következményei. Erről majd a következő részben fogok mesélni.
 |
| Harold halálának modern ábrázolása |
20 komment
Címkék: középkor angolok hastings normannok hódító vilmos harold godwinson housecarl edgar atheling
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Törcsi:Got_som'_weed? 2009.11.26. 18:44:54
Vérnűsző Barom (törölt) 2009.11.26. 19:00:25
Árpádka 2009.11.26. 19:57:04
A későbbi hosszú ij tehát normann erdetű
APImásik 2009.11.27. 09:03:17
Köszi a befejezést!:)
szép volt.
az angol hosszú íj asszem tán walesi eredetű:) vagy nem.
régebben a nesönegg-n volt egy film errős a csatáról... és ott is azt mondták, hogy az volt a baj, hogy az ángliusok kirohantak a pajzsfal mögül normannt üldözni...:)
de végülis mindegy.:)
mégegyszer köszönöm!:)
gyedmatroz 2009.11.27. 11:40:07
1, Nem csak azért siettek annyira az angolok, mert jobb dolguk nem akadt, és azt hitték, erősítés nélkül is meg lehet verni a normannokat, hanem leginkább azért, mert a haderejük nagyrésze Sussexből érkezett, a normannok pedig partraszállásuk után erős fosztogatásba-erőszakolásba-gyújtogatásba kezdtek, az angolok pedig - érthető módon - meg akarták védeni a családjukat, falujukat. Haroldnak tehát erőltetett menetben oda kellett mennie.
2, Hastingsben éppen az erőltetett menet miatt nem voltak angol íjászok, mivel őket nem tudták bevárni. Nem tudom, miért maradtak el, de a viking királyt még pont ők intézték el. Emellett municiójuk se nagyon volt, így akik ott voltak Hastingsnél, azok a normannok nyilvesszőit lődözték vissza.
3, Az ellentámadás nem csak a normannok meghátrálása miatt indult el, hanem azért is, mert elterjedt az a hír, hogy Vilmos meghalt. Állítólag ekkor kapta le a fejéről a sisakot, és kiabált, hogy még él. Az angolok tehát jól taktikáztak, csak a pillanat hevében felbomlottak a soraik, innentől meg a katonailag jobban felszerelt normannokkal szemben nem sok esélyük volt.
gyedmatroz 2009.11.27. 11:44:54
Az a párszáz kilométer meg egyáltalán nem olyan kevés. Ahogy írták, ennivaló azért nem sok volt, utak szinte semmi, dombokon, hegyeken, folyókon átkelni úgy, hogy tudod, minél előbb oda kell érned (nem az volt, hogy okt. 14-én lesz a csata, addig kell odaérni, közben meg-megállunk. :)), nem móka és kacagás.
Montet 2009.11.27. 13:27:59
Árpádka 2009.11.27. 20:48:35
Azért Vili meg az apja Róbert is érdekes fugura volt. A kor erkölcseiről annyit hogy Vilmos nem törvényes gyerek volt és az apuka foglalta el talán Sziciliát.
Asszem Ráth-Véghnél olvastam hogy amikor partra szálltak Vilmos hasra eset és a csata ellőt forditva vette fel a páncélinget és a babonés vezérek beijedtek, de ő kivágta magátazzal hogy ez jel hogy megfordula sorsa.
Valaki esetleg bővebben?
Törcsi:Got_som'_weed? 2009.11.28. 11:34:43
Törcsi:Got_som'_weed? 2009.11.28. 11:36:40
Törcsi:Got_som'_weed? 2009.11.28. 11:41:46
Ugyanakkor: Napóleonnak volt tüzérsége, nehéz ágyúkkal, sok-sok munícióval, meg lőporral, s anélkül ő nem is kezdett csatába, ha a hírhedt tüzérségét fel ne állította volna... s a 19.sz. elején sem voltak sokkal jobbak az utak, mint a 11.sz.-ban! Nem látom, Bonnienak miért kellene gyorsabbnak lennie?! 40 km-t az angolok is lenyomtak egy nap, de "megrészegedtek" a gyűlölt vikingek legyőzésétől.
A frank harcmodorra viszont nem lehettek felkészülve, mert soha nem találkoztak vele...
Árpádka 2009.11.28. 12:32:40
2 Akkoriban már bőven jobbak voltak: lecsapolták a mocsarak jó részét értsd Ny-európa.Megjelent a makadám út lásd Lujza út Horváto. 1780 környéke valamint a posta utak. És Bonnie ágyúi sokkal könyebbek voltak 4 ló elhúzta őket. Hadik András úgy vette be Berlint hogy a gyalogosait a huszárok mögé ültette. Valamint azért amig 10ezer ember le gyalogol 40 km-rt az egy kis időbe telik be kell várnia társakat betegeket kaját stb.És akkoribban sokkal több volt az erdő arra felé is.
Amig mi a feudalizmust foldozgatuk Ny-európa utrakat épitett.
Bobellino 2009.12.06. 21:16:56
1066 Királyok háborúja
Színes történelmi film (1066)
Képarány: 16:9
Hossz: 147 perc
Rendezte: Justin Hardy
Szereplők: FRANCES MAGEE KATE AMBLER KATRINE BACH TIM PLESTER BJÖRN THORS MIKE BAILEY PETER GUINESS SAM HARDY ANTHONY DEBAECK HAMISH MACLEOD
Nyelvek: magyar 2.0, angol 2.0
Extrák: interaktív menü, előzetesek
Az 1066. esztendőben járunk. Tostig Godwinson és III. Harald norvég király megtámadja Angliát. Két hétköznapi fiatal férfi, Tofi és Leofric olyan események sodrába kerülnek, amelyek egész Európa sorsát végképp megváltoztatják. Hazájuk védelmében, a két barát beáll II. Harold angol király seregébe és a stamford bridge-i csatában legyőzik a nagy viking hadsereget. De még mielőtt megünnepelhetnék a győzelmet, érkezik a hír, hogy Hódító Vilmos, Normandia hercege megtámadta Angliát és Sussex közelében már partra is szállt... Szülőfalujukat közvetlen támadás fenyegeti, ezért a két barát Hastings felé veszi az utat, hogy szembeszálljanak a kegyetlen betolakodókkal. Nem is sejtik, hogy a középkor legádázabb, legvéresebb csatája vár rájuk amire még évszázadokkal később is borzongással gondol minden ember.
kommentek