A Science magazin 2000. november 10-ei (Vol. 290) számában megjelent „The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans: A Y Chromosome Perspective” című közlemény 9 év után is alapvető jelentőségű elemzésnek tekinthető a témában, mivel a meglévő genetikai eredményeket először próbálták meg fedésbe hozni a régészet addigi eredményeivel és ezek alapján egy lehetséges forgatókönyvet alkotni a kontinens korai benépesülésével kapcsolatosan. A neves olasz populációgenetikus, Ornella Semino és 16 munkatársa - köztük szintén ismert L. Luca Cavalli-Sforza – az 1007 európai férfi mintáin 22 ún. bináris (kettős) marker meglétét vizsgálták és a kapott eredmény alapján sorolták be a őket különböző kromoszómatípusok (haplotípusok) egyikébe melyeket a jellemő mutációk által leszármazási fákba rendeztek.

Az elemzés legfőbb és talán legmeglepőbb konklúziója az volt, hogy a 25 európai és közel-keleti régióból származó több mint ezer fős Y-kromoszóma mintázatok több mint 95%-ban 10 haplotípusba voltak besorolhatók, a teljes 22-ből (1. ábra, felső ágrajz). Semino és munkatársai gondolatmenete szerint a haplotípusok gyakoriságának megoszlása felfedi a modern európai népesség férfi komponenseinek alap összetételét, és bizonyító adatokat szolgáltat a kontinens paleolitikum időszakából indított benépesüléséhez, népességtörténetéhez.
Az eredmények szerint két leszármazás (az M173-as és M17-es mutációkkal jellemezhetőek) van jelen Európában a paleolitikus időkből. A két kromoszómatípus - melynek az Eu18 és az Eu19 nevet adták - körülbelül 50%-ban jellemzi az európai férfiakat, mégpedig akképpen, hogy a két haplotípus egymással ellentétes földrajzi megoszlást mutat a kontinensen belül(1. ábra, alsó kép). Az Eu18 gyakorisága (zöld színnel jelölve) fokozatosan csökken nyugatról kelet felé haladva, leggyakoribb a baszkok között. Ellenben az Eu19 haplotípus (lila színnel jelölve) - mely szintén az M173-as mutációval jelölt leszármazásból ered -, gyakorlatilag hiányzik Nyugat-Európában. Gyakorisága fokozatosan növekszik kelet felé, maximumát Lengyelországban, Magyarországon illetve Ukrajnában éri el, ahol gyakorlatilag az Eu18 hiányzik. Ezen megfigyelések Seminoék szerint felvetik, hogy az M173 egy olyan ősi eurázsiai marker, amit az Európába belépő Homo sapiens sapiens vagy magával hozott, vagy ideérkező csoportjában alakulhatott ki, amelyek szétszóródva elterjesztették ezt a génnyalábot 35-40 ezer évvel ezelőtt. Valószínűsítik, hogy a hordozói az ún. aurignaci régészeti kultúra emberét jelentik.

1. ábra (Felül) Az Európában talált Y-kromoszóma markerek egyszerűsítet filogenetikus (leszármazási) fája. Az ág elágazási pontjaiban az egyes haplotípusokat definiáló kulcsmutációk, az alsó sávban maguk a haplotípusok (a mutációk azonosító elnevezései) láthatók (a jelentősebbek és egy csoportba sorolandók színekkel kiemelve, megkülönböztetve).

(Alul) A jelentősebb haplotípusok földrajzi megoszlása a filogenetikus fa haplotípus ábrázolása szerint. (Az ábra forrása: Semino és mtársai 2000.)

 
 Az 1749. május 15-i richmondi koncert korabeli ábrázolása
Georg Friedrich Handel (1685-1759) két remekművét, a Vízizenét (Watermusic) és a Királyi Tűzszerészek számára komponált, sokszor le sem fordított Music for Royal Fireworks címűt többnyire egy CD-n szokták kiadni. Fülünkben a két zene annyira egybecseng, hogy nem is gondolnánk, mennyire függetlenek ezek egymástól, s keletkezésük mennyire eltérő helyzetben történt. A két zenemű megírása közt ugyanis jelentős idő, 32 év telt el (1717 és 1749, megírásukkor Handel 32, majd pont ennek a kétszerese, 64 éves volt). Azért nem írtam szvítet, mert bár műfaja az, maga a Vízizene, mint az előző, erről szóló posztban szóba került, 3 szvit gyűjteménye, s az az is kiderült, hogy nem véletlenül ilyen terjedelmű (ill. annyi, amennyit lejátszanak belőle). Ahogy a Vízizene megalkotása tudatos koncepció része volt, mely elsődlegesen I. György, a Hannoveri házból származó új uralkodó angliai 'piaci bevezetését' szolgálta, a Királyi Tűzszererészeknek komponált zenemű is hasonlóan egy konkrét eseményhez köthető, az osztrák örökösödési háborúhoz, ill. az azt lezáró Aix-la-Chapelle-i (aachen-i) békéhez (1748), az azt ünneplő londoni királyi rendezvények egyikéhez. Érdekes zárszava ez Handel és a Györgyök viszonyának. Ez ugyanis Handel utolsó királyi rendezvényre komponált zeneműve (utolsó ezirányú megbízása). Az angolok úgy léptek be a háborúba, hogy az angol közvélemény nem értett egyet vele, kontinentális kérdésekben már akkor sem szívesen foglaltak állást, miközben minden tettük a kontinenshez való viszonyukról szólt. Györgynek saját nemzetközi legitimációja miatt (elsősorban a franciákkal szemben), no és az európai hatalmi egyensúly biztosítása érdekében (szintén a franciákkal szemben) szüksége volt egy igényeinek megfelelő békeszerződésre (a már kibontakozott háború közepén lépett be). Dinasztikus kapcsolatai inkább a másik oldalon hadba lépő poroszokhoz fűzték (ezt egy 1745-ös titkos megállapodásban kifejezésre is jutott), mégis jó lóra tett, oldalra állt, mert ez nem olyan, mint a foci, ahol mindig a németek nyernek (Lineker). Itt mindig az angolok nyernek (csak sír a szájuk).
 Ülésezik az 1832-36-os országgyűlés

A reformkori országgyűléseken a különböző felmerült kérdések, sérelmek igen bonyolult hálózata alakult ki. Minden előkerült probléma valamilyen –tematikai, politikai- összefüggésben állt szinte az összes többivel, egy sérelem, vagy egy felvetett ügy gyakran egészen meglepő környezetben is felmerülhetett, függően az ellenzék éppen aktuális politikai céljaitól. A vámpolitikai kérdések rendszere is hol más sérelmekhez kapcsolódva (ez az 1832-36-os országgyűlésre jellemző), hol pedig önállóan merült fel. Jól látható, hogy a vám kérdése az országgyűléseken elsősorban sérelmi, és csak másodsorban volt gazdasági kérdés, ez nagyon jól kimutatható az 1843-44-es országgyűlés későbbi szakaszában. 

 A nagy medve fogadott kisbocsa

Noha az iparosodás látványosabb szakasza az orosz vámok bevezetése utánra esik, de a folyamatok elindulásában és megerősödésében meghatározó szerepe volt a birodalmi piac létének, vámmentességének és közelségének(*8), mely felállás a finn gazdaság az oroszénál jóval ütemesebb fejlődését indukálta. Tehát, hogy a hatalmas, de az eligazodást és a bürokráciát illetően labirintus-szerű birodalmi piacra való -a belkereskedelem előnyeit maximalizáló- bejutáshoz gyakran elég volt a nyugati kultúrkörnyezethez tartozó Finn Fejedelemségben beruházni, továbbá, hogy kialakulhatott azon munkamegosztás, melyben a finn gazdaság az alap nyersanyagok importját a nagyobb hozzáadottértékű feldolgozott termékek exportjával viszonozta.

 A kínai gazdaság (vásárlóerőparitáson) jelenleg már a 2. legnagyobb a világon és jó esélye van rá -lévén a népessége majd négyszerese-, hogy belátható időn belül beérje az amerikait is. Mintha ez valami rendkívüli és elképzelhetetlen esemény lenne  elméletek tömkelege burjánzik Kína várható gazdasági ill. politikai hanyatlásáról, akár összeomlásáról. Pedig a dologban semmi rendkívüli sincsen, az egységes államok közül a kínai gazdaság produkálta az elmúlt évezred túlnyomó részében a legnagyobb kibocsátást a világon egészen a XX századig, és fejlettségben is mindig az élvonalban volt. A legutolsó ilyen periódus a 19. század előtti nagyjából 140 év, a Mandzsu dinasztia uralmának (1644-1911) első fele. Ez, a mandzsu gyakorlatiasságot és puritanizmust a kínai szellemi és gazdasági potenciállal ötvöző uralom rendkívül sikeresnek bizonyult, és egyben a „legek” korszaka is lett. Kína történelmének (talán) a leginkább konfuciánus politikai berendezkedése, területének legnagyobb kiterjedése,….és a korszak 2. felében, Kínának a világ fejlett részéhez képesti legnagyobb hanyatlása (mely egészen 1976-ig -Mao haláláig- tartott).

 
A nomád veszedelem
 
A Tang Birodalom bukása (907) után -nem utolsó sorban a jelentős népszaporulat miatt- fokozatosan megerősödtek a Kínától északra és nyugatra nomadizáló népek. Kína így elvesztette a nyugati hegységei feletti biztonságos ellenőrzést -ez a Tangut Birodalom megalapításával (1038)
2 évszázadra állandósult is-, ami ahhoz vezetett, hogy elvesztek a nagyszámú lótartást lehetővé tevő hegyi legelők. Így a hadsereg komolyabb lovasság nélkül maradt, ami még jobban növelte a kiszolgáltatottságot. Ezzel az a helyzet állt elő, egészen a mongol hódításig, hogy amikor valamelyik törzs képes volt egyesíteni a sztyeppei népek nagyobb részét, az életveszélyes fenyegetést jelentett és Kína adófizetésre kényszerült -ami még tovább rontotta az erőviszonyokat-, vagy rosszabb esetben az északi országrész elvesztésével is járt.

Cikksorozatunk utolsó írása az első Szlovák Köztársaság gazdasági életével, hétkönapjaival, valamit külpolitikájával, és az állam bukásával foglalkozik.

Gazdaság, és szociális viszonyok

Az újonnan létrejövő szlovák állam gazdasági lehetőségeit, és gazdasági viszonyait az állam külpolitikai viszonyai határozták meg elsősorban. A szlovák állam létrejötte előtt Szlovákiában a cseh ipar döntő fölénye érvényesült, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchiától örökölt nehézipar java része Csehszlovákia cseh-, és morvaországi területein helyezkedett el.  Az önállóság elnyerése előtt Szlovákia elvesztette a bécsi döntés értelmében mezőgazdasági termőterületének jelentős részét. Ezen két előzmény mellett a Harmadik Birodalom meghatározó szerepet játszott az állam gazdaságának életében: a szlovák exportnak a 70%-a Németországba irányult. A német gazdasági érdekek általában elfojtották azokat a kezdeményezéseket, amik olyan iparágak létrehozását célozták meg, amelyek gazdasági konkurenciát jelentettek volna a német ipar számára. Ugyanakkor a Harmadik Birodalom élénken érdeklődött Szlovákia nyersanyagkészletei, és ásványkincsei után. A németek állandó felvevőpiacot tudtak biztosítani a szlovák mezőgazdaságnak, amely a bécsi döntés ellenére exportra is tudott termelni.

Szlovákia így lényegében a német hadigazdaság részévé vált, létezett komoly fegyverexport Németországba (ezt szolgálták a vágbesztercei, és a bajmóctölgyesi fegyvergyárak), de a legfontosabb a vegyipari, faipari, gépipari, és textilipari áruk exportja volt. Az export jelentős részét félkész termékek tették ki, amelyeket a német ipar dolgozott fel. Államközi egyezmények kvótákat írtak elő Szlovákia számára, hogy mit termeljen különböző nyersanyagokból, és mezőgazdasági termékekből.

15. századi metszet az új évet jelképező újszülöttről

Január 14-én leszünk tizenegy hónaposak. Mondhatjuk úgy is, hogy nemsokára második évét kezdi meg blogunk. Amikor útnak indítottuk e kicsiny blogot, két cél lebegett lázas szemünk előtt: a szerényebbik az volt, hogy magunkat és a tisztelt olvasókat is szórakoztatva mutassuk be, hogy a történelem érdekes is lehet, és hogy történtek olyan fontos dolgok is, amikről elég keveset lehet olvasni itt kicsiny hazánkban. A szerénytelenebbik pedig az volt, hogy új színt, új témát hozzunk be a kis magyar blogoszférába (de rosszul hangzik, ugye?). Valószínűleg nagyobb sikerünk lett volna, ha témául az aktuálpolitikát vagy a muffokat választjuk, de reméljük, hogy mindkét célkitűzést elértük így is...

Ezalatt a 11 hónap alatt 245 poszttal járultunk hozzá kedves olvasóink szórakoztatásához. 78 ország 1173 városába jutottunk el, 44 különböző nyelven nézték oldalunkat több mint 150 000 látogatásból.

Szemezgessünk hát egy kicsit szubjektív módon az objektív statisztikából:

A skandináv tigrisek

 
Finnország ipari felzárkózását annak a 2 régiónak keretei között célszerű nézni, melyeknek tagja volt : Skandinávia és az Orosz Birodalom.
A balti-tenger országai a 19. század közepén ipari fejlettség (de nem a jövedelem) szempontjából tisztán ketté oszthatóak egy a tengert nyugat-keleti irányban átszelő vonallal. Az ettől délre fekvő Dánia, Poroszország és az orosz Baltikum ekkorra már jelentős fejlődésen ment keresztül, míg a 3 északi skandináv országot nem tudta magával ragadni az európai ipari áramlat. Sok szempontból hasonlítanak egymáshoz, gyér, de intenzíven növekvő lakosság (még Norvégiában is csak 13 % a városi lakosság aránya), harmatgyenge gabonatermesztés, de gyorsan fejlődő állattartás, rengeteg fa, de nincs említésre méltó pamutipar, szabad társadalmi felépítés…..de -ami igen fontos-, nincsen világpiacon  keresett ipari nyersanyag (fán kívül) és komolyabb ipari tradíció sem. Ill. Svédországra az utóbbiak nem igazak, de az ipari forradalom szempontjából mégis azok.
Az ipari felzárkózáshoz a 19.században az európai perifériák országai esetében szükség volt legalább 1 olyan versenyképes exportcikkre, mely elindítja a folyamatot, majd pedig  - ez vagy más újabb termék(ek) - képes lesz a húzóágazat szerepét is betölteni az áttörésig (mint pl. az úttörő ország esetén a pamutipar).

Finnország és az Orosz Birodalom

 
Az oroszt beengedni az országba annyi, mint a tüzet szabadjára ereszteni, a németet annyi, mint a tűzoltókat riadóztatni- finn mondás, melyet a 20. század eseményei ihlettek. De áll-e ez vajon az azt megelőző idő ama szakaszára is, melyet a finnek az Orosz Birodalom fennhatósága alatt éltek le?
Finnország semlegességét (azaz teljes függetlenségét) csak 1989 októberében ismerte el hivatalosan a Szovjet-Orosz Birodalom (Gorbacsov). Az ezt megelőző 176 év során mindössze 1920 és 1939 között volt objektíve is független Finnország a reátornyosuló keleti szomszédjával szemben.
Az első részben Finnország meghódításának előzményeit, azaz a finn területeket közvetlenül érintő svéd-orosz konfliktusokat igyekszem összefoglalni -melyek mintegy „megalapozták” a későbbi finn-orosz viszonyt-, majd a Finn Nagyhercegség az Orosz Birodalmon belül elfoglalt helyzetét illusztrálni néhány példával, valamint bemutatni -a balti gazdasági környezet tükrében-, a  Finnország által befutott gazdasági fejlődési pályát az elmaradott Oroszország kötelékében, mely a rendkívül kedvezőtlen indulási feltételek ellenére lehetővé tette a felzárkózást az európai átlaghoz 1914-re és szerkezetét tekintve megfelelő alapokat teremtett a 2. világháború. utáni sikersztorihoz. 

Jelen írásunk az első Szlovák Köztársaság legsötétebb aktusaival, a zsidótörvényekkel foglalkozik is foglalkozik, továbbá a szlovákiai zsidók sorsával. Azonban el szeretnénk osztani azt a tévedést, amit gyakran leírnak ma Magyarországon: Szlovákia nem pénzért adta el a náciknak a zsidókat megsemmisítésre, hanem egy államközi egyezmény szerint telepítették ki őket, ennek ellenére a szlovák vezetők felelőssége egyátalán nem kisebb. Foglalkozunk a postban a szlovákiai kisebbségekkel, némileg szlovák szemszögből, kiemelve Esterházy János szerepét, akiről, mint azt látni fogjuk, korántsem az az időnként heroizáló kép él Szlovákiában, mint Magyarországon.

Zsidótörvények, és árjásítás Szlovákiában

A Hlinka gárda zászlaja
És a gárdisták egyenruhája

Az első Szlovák Köztársaságban a zsidók sorsa, elsősorban az ország vezetőinek köszönhetően, a többi fasiszta államhoz képest már igen korán, rendkívül kedvezőtlenül alakult. Az antiszemitizmus már a szlovák nemzeti mozgalomban is megtalálható volt a XIX. században, és végigkísérte például Andrej Hlinka nyilatkozatait is. Ez a fajta antiszemitizmus ugyanabból a gyökerekből táplálkozott, mint a magyarországi: egyfelől a szlovák katolikus egyház vezetői körében is elterjedt antijudaizmusból, másfelől a XIX. század végének progresszív, de ugyanakkor egyenlőtlen fejlődést produkáló időszakából, amikor is a kereskedelemben, és az iparban dolgozó zsidók számára a kapitalista fejlődés gyorsabban biztosított anyagi jólétet, mint a velük együtt élő többi nemzetiségnek. A csehszlovák korszakban, mikor lezajlott az ún. 'dezindusztrializáció' Szlovákiában, (ami azt jelentette, hogy a sokkal erősebb, és fejlettebb cseh ipar megfojtotta az addig magyar keretek között fejlődő szlovákiai ipart), ez az érzés csak erősödött. Az autonóm szlovák kormány működése alatt is számtalanszor bántalmaztak zsidó személyeket, akiknek az állampolgári biztonságát a kormány nem tudta, és valószínűleg nem is akarta garantálni. 1938 nov. 4-éről 5.-re virradó éjszakán a szlovák hatóságok több zsidó személyt hurcoltak el Adolf Eichmann javaslatára a bécsi döntés értelmében Magyarországnak adandó déli területekre.

Előző postunkban a szlovák állam megalakulásáról írtunk, jelen írásunkban pedig a szlovák belpolitikai életet tekintjük át. A szlovák politkai életre mindvégig jellemző volt egy olyan folyamat, amely a demokratikus intézmények kiüresedésével, és megszűnésével párhuzamosan erősítette az állam totalitárius jellemzőit, különösen az állampártot. A szlovák állam nemzetiszocialista átalakításáért folyó küzdelem ugyanakkor kudarcba fulladt.

 

A szlovák állam berendezkedése

 

Egy frissen született államnak, így a Szlovák Köztársaságnak is, időre van szüksége ahhoz, hogy intézményrendszere megszilárduljon, és azok hatáskörei véglegessé váljanak. A történelmi helyzet azonban azt eredményezte, hogy a szlovák állam soha nem tudta bebizonyítani, hogy egy demokratikus államrend keretében hova fejlődött volna, így az állam átalakulásának iránya egyenes folytatása volt a harmincas évek végének központosító, vezérelvű politizálásának.

Szlovákia nemzetgyűlése 1939 júl. 21.-én fogadta el az ország alkotmányát. A legfontosabb törvényhozási testület a Szlovák Köztársaság Nemzetgyűlése (Snem Slovenskej Republiky). A nemzetgyűlés házelnöke Martin Sokol lett, a nemzetgyűlés létszáma pedig 63 fő volt. Ez a létszám azonban folyamatosan apadt, mivel nem csak az eredetileg 1943-ra tervezett parlamenti váalsztásokat, de a különböző lemondások, és halálesetek miatti üresedés következtében szükségessé vált pótválasztásokat sem tartották meg. A nemzetgyűlés a mind inkább totalitárius jelleget öltő államban fokozatosan elvesztette a jelentőségét, a háború vége felé haladva egyre ritkábban hívták össze. Helyette a szlovák kormány rendeletekkel próbálta meg érvényesíteni az akaratát.

Az első Szlovák Köztársasággal kapcsolatosan számos mítosz, és tévhit él, de még több olyan vélemény, amelyeket elsősorban érzelmi alapon fogalmaznak meg. Magyarországon elválaszthatatlanul jelen van ezekben a vitákban a Trianon utáni politikai vezetés útkeresése, és a revízió szelleme. Éppen ezért, látókörünket bővítendő, a szlovák kutatások eredményeire igyekszünk majd támaszkodni az alábbi postunkban, amelyet három, vagy négy részesre tervezünk.

Állam születik

 

A szlovák történészek számára az első Szlovák Köztársaság mindig is hálás téma volt, hiszen az egykori Csehszlovákiában erről a korszakról lényegesen kevesebb publikáció született, és azok zöme is elsősorban csehszlovák szempontból vizsgálta az eseményeket.

Az első Szlovák Köztársaság egy sajátos nemzetközi helyzet eredményeképpen jött létre, és bár a korabeli szlovák propaganda erről mást állított, valójában a szlovák állam létrejötte a közép-európai hatalmi átrendeződésnek a szerves része volt.

A szlovákok szerparatista törekvései az első háború végén erősödtek meg, végül 1918. okt. 30.-án a Szlovák Nemzeti Tanács deklarálta a Csehszlovákiához történő csatlakozást. A prágai kormány azonban végig egy centralista elvek szerint kormányzott országban gondolkoztak, egységes csehszlovák nemzetről beszéltek, és érzéketlenek maradtak a szlovákok autonómiakövetelései iránt. 

A két világháború közötti Csehszlovákia nyelvi térképe

 V. (Habsburg) Károly német-római császsár, stb.

Azt is írhatnám alcímnek, hogy interetnikus hatások a Habsburg család személynév-kincsében, de egyrészt nem tudományos igényű e dolgozat, másrészt ezek a hatások olyan családokból 'érkeztek', amelyek jó szándékkal sem sorolhatóak be egyik etnikumba sem, lévén maguk is gyűjtőtárai 'mindenféle népségeknek'. Pörgessük csak át a Habsburg családfát s lássuk mire jutunk. Terítsük ki, miből olvasunk. Adná magát a felismerés, hogy Nagy Károly miatt, meg Nagy Károly óta, de nem. Sokkal profánabb a történet, s mint oly sok mindenben, itt is "cherchez la femme". Szóval ez a poszt érdekességek gyűjteménye semmi más. Semmi történelmi helyzet, semmi tanulság. Na jó, jobb, ha bevallom, nem véletlen született, kapcsolódni kíván az V. Károly 'remekbesikerült' fiáról szóló posztokhoz (annak közelgő második részéhez) - ha már ismét a korban vagyunk.

V. Károly 1500. február 24-én született Gent városában (most, hogy úgy néz ki megtalálták Kopernikusz sírját, csak zárójelben merünk rákérdezni, hogy akkor "az országában sohasem nyugszik le a nap" megfogalmazás nem eretnek gondolatot tükröz? ). Életútja ismert. Az osztrák és a spanyol ág kapcsolatát annyi posztunk érinti, s fogja remélhetőleg a közeljövőben is érinteni, mert nincs kora újkor Habsburgok nélkül.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum "Hadtörténelmi Délutánok" című rendezvénysorozata 2008. december 13-án 13 órakor folytatódik.

Helyszín: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (1014, Budapest, Kapisztrán tér 2-4.) II. emeleti "Tóth Ágoston" terme.

Ez alkalommal kettős könyvbemutatóval kezdődik a délután. A bemutatandó kötetek sorrendben:

1. Babucs Zoltán-Maruzs Roland-Szabó Péter: "Légy győzelmek tanúja..." A kecskeméti m. kir. "Zrínyi Miklós" 7. honvéd gyalogezred a II. világháborúban.

2. Számvéber Norbert: Páncélosok a Felvidéken. Páncélosütközetek a Dunától északra, 1944-1945

A köteteket a szerzők mutatják be

Utána 14 órától Kiss László tart előadást "A csatavívó hajók története 4. rész - A modern csatahajók kora, 1918-1945" címmel

A belépés továbbra is mindenkinek ingyenes.

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!

 

Blogunkon írtunk már kritikát filmről és játékról is, de tapintatosan kihagytuk eddig a könyveket. Eddig. Pár nappal ezelőtt apósom és feleségem révén kezembe került Tim Willocks A Lovagrend című regényének egy tiszteletpéldánya, jó nagy betűkkel feltüntetve benne, hogy bolti forgalomba nem hozható. Mire azonban végigolvashattam, addigra megjelent a kötet már a boltok polcain is, ami jó jel, hiszen többen is elolvasták, mire hozzám jutott, azaz rossz könyv nem lehet. Ráadásul a 16. századi Mediterráneumban játszódik, ami az én szememben újabb pozitívum, már csak úgy látatlanban. Vigyázat, spoilerveszély!

1565 májusát írjuk. Nagy Szulejmán, az oszmán-törökök szultánja dzsihádot hirdetett Keresztelő Szent János lovagrendje ellen. A világ nem látott még akkora ármádiát, amelyik most az ispotályos lovagok Málta szigeti erősségéhez közeledik. A törökök "a pokol kutyái"-ként ismerik a lovagokat, akik önmagukat "religio", vagyis 'a rend' elnevezéssel illetik. Szicíliában egy francia grófnő, Carla de la Penautier Máltába készül, hogy fölkutassa fiát, akit újszülöttként, tizenkét esztendeje vettek el tőle. Egyetlen rátermett és kellően merész férfi segíthet neki, egy Mattias Tannhauser nevü, vaskos humorú szerencselovag. A keménykötésű szász kalandor vállalja, hogy elkíséri az úrhölgyet Máltára, ahol a hadtörténet legkegyetlenebb és leglátványosabb ostroma közepette kell megtalálniuk a fiút, és kiragadniuk a szent háború karmaiból...

Ennyi a fülszöveg. Szokásos, kissé hatásvadász, de mégiscsak benne van a lényeg. Eddig jó, gondoltam. 

süti beállítások módosítása