1282. március 30-án este néhány rendkívül féltékeny, és nem kevésbé ittas szicíliai Palermóban késsel rendezte le a feleségük körül kialakult vitás ügyeket a helyi francia katonákkal. Ennek következményeképpen Szicília majd 500 évre spanyol uralom alá került, Bizánc ragyogó haldoklására kapott még kétszáz évet, és egy francia dinasztia foglalta el a Magyar Királyság trónját. Hogy mi is történt pontosan?

Szicília

Van egy nagyon kedves, háromszögalakú kis sziget, valahol ott a Mediterráneum közepén, az olasz csizma orránál. Híres a finom borairól, a kellemes éghajlatáról, a gyönyörű tájairól, és a Cosa Nostráról. De a történelemben ez a kis sziget - fekvésénél fogva - arra volt ítélve, hogy keleti és nyugati erők összeütközésének színtere legyen. Ennek a kis szigetnek a történetét megszállók, háborúk és felkelések írták. Szicília szigete a szikulok írott történelem előtti népéről kapta a nevét. Hogy ez a nép mikor és honnan érkezett, azt máig sem tudja pontosan senki.

A törtélem a maga írott mivoltában a görögökkel lépett be Szicília életébe, valamikor ie. 700 körül, akik a keleti parton építettek városokat. Nem sokkal később a föníciaiak is áthajóztak, és elfoglalták a sziget nyugati végét. A Siracusa vezette görög államok hol egymással, hol a föníciaikkal háborúztak, mégis ez volt a Szicília első fényes korszaka. Betelepítették a szőlőt és az olajbogyót, és hatalmas területeket tettek műveltté a lágyan ringó búzamezőkkel.

A terjeszkedő Róma és a kártágói birodalom közé ékelődött szigeten a nagy háború nem hagyott sok nyomot, és nagyon hamar a köztársasági Róma fennhatósága alá került. A latinok jól bántak a szigettel, mert létfontoságú búzamezőire szükségük volt. Szicília maradt, amilyen addig is volt: gazdag, és görög. A fellendülés korszaka azonban - ahogy az már csak az ilyen hányattatott sorsú területekkel lenni szokott - nem tartott örökké. A Római Birodalom bukása után először a vandálok, majd az osztrogótok uralma alá került, akiktől Jusztiniánosz Bizánca foglalta "vissza". Egy időben úgy nézett ki, hogy Szicília akár a birodalom központja is lehet, amikor II. Constans császár Siracusában állította fel az udvart, arra számítva, hogy Róma visszafoglalása után végre ismét egységesítheti a birodalmat. Egy zaklatott kedvű udvaronc, és egy a császári koponyával a kelleténél közelebbi ismerettsége kerülő kő szappantartó azonban keresztülhúzta a számításait egy szép derűs napon, valamikor 668-ban. A bizánci uralom még majd 200 évnyi nyugalmat és jólétet biztosítot a szigetnek.

827-ben azonban egy helyi lázadó hívására megjelentek az arab hódítók, akik 100 évnyi lassú háborúskodás végére egész Szicíliát az uralmuk alá hajtották.Az új uralkodók új, toleráns kultúrát, valamint egy kis narancsot, citromot, és gyapotot hoztak magukkal. A lakosság túlnyomó részét továbbra is a görögök adták, de egyre több arab telepedett le a sziget belsejében a legeltetésre alkalmas területeken.

A szicíliai királyság 1154-ben forrás: Wikipedia

A Hohenstaufen sas a szigeten

Az aranykor azonban elszállt, és jött helyette a német uralom: II. Vilmos halála után oldalági rokona, Konstancia lett az örökös, akit hozzáadtak Barbarossa Frigyes fiához, Hohenstaufen Henrikhez. A harmincegy éves boldogtalan ara, és a lassan már tizenhatodik életévébe lépő boldog férj azoban nem tudott a szigeten uralmat kiépíteni, ugyanis egy Tankréd nevű, egy királyi ballépésből származó távoli rokon megakadályozta, hogy a távoli német területeken regnáló Henrik egy darabig átvehesse jogos jussát. Henriket azonban nemsokára német császárrá koronázták, és ő úgy gondolta, hogy éppen itt az ideje, hogy déli területeit meglátogassa. Egy rövid hadjárat, és a normann dinasztia még életben maradt tagjainak gyors és tisztázatlan okoból bekövetkezett jobblétre szenderülése után Henriket 1194 karácsonyán Palermóban végre Szicília királyájává koronázhatták.

II. Frigyes német császár és szicíliai király forrás: Wikipedia

Az ekkora már német császárrá is koronázott Frigyes, a pápaság megrögzött ellenfele, a hatalmas Hohehenstauf-ház feje, aki előtt talán utoljára csillant fel az egységes császárság megvalósításának lehetősége, 1250 decemberében alul maradt egy lázzal vívott, uralkodóhoz nem méltó küzdelemben. A szerelemben nagyétkű uralkodó számos és számtalan törvényes, kevésbé törvényes és fattyú gyermeket hagyott hátra. Legidősebb fia, Henrik, az apja elleni lázadás során vesztette életét,így másik fia, Konrád örökölte a szicíliai és a német trónt. Volt azonban még egy, balkézről származó, de "in articulo mortis" (a halálos ágyán) törvényesített fia, Manfréd, akivel később közelebbről is meg fogunk ismerkedni, hiszen a történet egyik kulcsfigurája. Konrád gyakorlatilgag soha nem tudta átvenni jogos örökségét, mert rövid uralkodása eltelt a német urak, majd később az észak-itáliai guelf városok mozgalmának letörésével.

Manfréd, a "fattyú"

Konrád német király elhunyta után egy csecsemő, Konradin lett a szicíliai trón várományosa. Frigyes fia, Manfréd azonban úgy gondolta, hogy egy nagy uralkodó egyetlen életben maradt törvényes (de legalábbis félig törvényes) gyermekeként nem elégszik meg Taranto hercege címmel,hanem jobban jár, ha Szicília és Nápoly trónjára tör. A Hohenstaufenekkel szemben továbbra is merev állaspontot elfoglaló pápaság elsimerte a gyermek Konradin jogát a szicíliainak nevezett trónra, és valószínűeg azt is lenyelte volna, az "oszd meg és uralkodj" elve alapján, hogy Manfréd a szigetet, Konradin pedig a szárazföldi területeket birtokolja, de a "fattyú" elkövetett egy hatalmas hibát: bár Szicíliát családi kapcsolatai révén gyorsan sikerült uralma alá hajtania, északi gazdag ghibellin családba nősült, és az ő segítségükkel a királyság szárazföldi terülteire is bejelentette az igényét.

Manfréd rendkívül tehetséges, és nagyon népszerű uralkodó vol. A közép- és dél-itáliai ghibellin nemesek és városok az energikus uralkodót látták benne, és a lucerai arabokkal kötött szövetsége, illetve a szicíliai gazdag területek feletti uralma miatt inkább tartották az itáliai Hohenstauf-párt méltó vezetőjének, mint a bajorországi rokonoknál pénz nélkül tengődő, még gyermek Konradint. Manfréd nemsokára egy széleskörű pápa-ellenes itáliai szövetségi rendszert hozott létre, amellyel könnyedén sakkban tarthatta a pápai udvart. Volt olyan időszak, amikor maga Róma szent városa is az uralma alá tartozott.

Manfréd megkoronázása Giovanni Villani krónikájában forrás: Wikipedia

Manfréd a száműzött császárt nagyon boldogan fogadta Itáliában, és ígéretet tett rá, hogy minden pénzével és seregével támogatni fogja a császári főváros visszaszerzéséért folytatott küzdelmében, ha Balduin eléri a pápánál, hogy egy béke keretein belül végre elismerjék Szicília jogos királyának. Úgy gondolta, hogy ha a Latin Császárság visszaállításáért folytat küzdelmet, az akkora szívesség az egész keresztény világnak, hogy a pápaság nem maradhat többé ellenséges vele szemben.

Úgy tűnik azonban, mélységesen félreismerte a pápaságot...

Folytatjuk: A szicíliai vecsernye II. - Szereplők a színpadon