1982 április elsején késő este a Santissma Trinidad romboló partra tett egy 84 fős speciális

Az Azul (Rosario)-hadművelet 1982. április 2.

A sziget kormányzóját, Sir Rex Huntot egy nappal korábban figyelmeztették Londonból, hogy az argentínok valószínűleg támadásra készülnek, úgyhogy az angoloknak  csak egy napjuk volt a védekezés megszervezésére. A szigeten összesen 79 tengerészgyalogos tartózkodott, de közülük 22-t pár nappal korábban Déli Georgiára küldtek, hogy az ott tartózkodó argentínokat távozásra bírják. Szóval összesen 57 tengerészgyalogos maradt a szigeten, őket legalább 25 fő egészítette ki a falklandi véderő nevű önkéntes helyi véderőből. Az angolok összlétszáma tehát kb. akkora volt, mint az először partraszállt argentín különleges erőké.

Az angolok a védelmüket a kormányzó háza köré szervezték, amely a városon túl fekült, egy kisebb magaslaton, és jól védhető pozíciónak számított, ahová vissza lehet húzódni, ha a várost támadás éri. Mivel az angolok számítottak a támadásra, az argentín haditerv, amely az elsőként partraszálló erőkre alapozottan meglepetésből akart lecsapni a kulcsfontosságú pontokra, nem járt sikerrel. Az angolok vissza tudtak vonulni a kormányzói palotába, és itt beásták magukat, sőt, az elsőként odaérkező kb. 20 fős argentín egységet szét is szórták, a hadművelet egyetlen (argentín) áldozata, az egység vezetője, Pedro Giachino is itt esett el, és kb 10 argentín hadifoglyot is ejtettek. Azonban ezzel feladták a várost, és az összes stratégiai pontot, így végül a partraszálló erők bekerítették a palotát, és egy nap múlva az angolok megadták magukat. Ezzel a szigetek az argentínok kezére jutottak. Valójában az angoloknak egy percig nem volt esélyük, és nem csak a túlerő miatt: a legközelebbi angol fennhatóság alatt levő terület, Ascencion szigete is több ezer kilométerre volt innen, és ráadásul ott sem tartózkodott jelentősebb angol haderő. Az angolok szerencséjére az argentínok nem akartak áldozatokat, a különleges egységek parancsba kapták, hogy a lehető legkevesebb áldozattal járjon a tevékenységük, ami egyébként nagyjából az ellentéte volt annak, mint amire kiképezték őket.

Az argentín megszállás

Az argentínok kész tervekkel érkeztek a szigetekre, és azonnal nekiláttak a saját adminisztrációjuk kiépítéséhez. Hivatalos nyelvnek bevezették a spanyolt, Stanleyt pedig átnevezték Puerto Argentinonak. Ezen kívül bevezették a jobboldali közlekedést az addig érvényben levő baloldali helyett a közutakon (ennek egyébként nem volt sok jelentősége, ugyanis nem volt komolyabb kiépített úthálózat a szigeteken..). A szigetlakók jelentős részéről már a megszállás előtt információt gyűjtöttek, és a megbízhatatlannak vélt személyeket letartóztatták és bezárták (de nem mertek addig elmenni, mint a saját ellenzékükkel szemben, ezeknek az embereknek végül nem esett bántódása). Az argentínoknak alapvetően nem volt célja, hogy bármilyen vitatható atrocitást kövessenek el a polgári lakossággal szemben: az először kinevezett rendőrfőnököt például hamar leváltották, mert eléggé aggresszívan lépett fel a helyiekkel szemben (házkutatásokat tartott pl.). Az esetlegesen rekvirált javakat kifizették a helyieknek, és a túlkapásokat elkövető katonákat megbüntették. Az argentinoknak jól felfogott érdekük volt, hogy így járjanak el, ugyanis a civil lakossággal szemben elkövetett bármilyen atrocitás a nemzetközi közvélemény szemében negligálhatta volna az argentín diplomácia erőfeszítéseit az annexió elfogadtatására. Meg kell azonban jegyezni, hogy az argentín vezérkar egy része nem értett egyet ezzel: voltak tervek ugyanis arra, hogy a civil lakosságot kitelepítik (alig kétezer fős lakossága volt a szigetnek), és a helyükre argentínokat telepítenek, kész helyzet elé állítva a világot. Ezt végül elvetették.

Mitől lettek az argentínok ilyen bátrak?

Joggal merül fel a kérdés, hogy honnan vették a bátorságot ahhoz, hogy nekimenjenek a világ korábban vezető nagyhatalmának, amely gazdaságilag és katonailag még mindig messze erősebb volt Argentínánál? A helyzet azonban második megközelítésre ennél sokkal bonyolultabb volt. Éppenséggel nem teljesen alaptalanul gondolhatták azt az argentínok, hogy a világ országainak elegendő része fog melléjük állni, aminek köszönhetően megtarthatják a szigeteket. Nézzük mik voltak azok a tényezők, amelyekre alapoztak:

Latin-Amerika

Mivel az argentínok a szigetek megszállását a gyarmatosítás elleni küzdelemnek és a Falkland szigetek felszabadításának állították be, a latin amerikai országok nagy többsége melléjük állt a küzdelemben, Perutól közvetlen katonai segítséget is kaptak (ezt repülőgép alkatrészek formájában kapták meg). Bolívia és Kuba is felajánlott még katonai segítséget, de ezt elutasították politikai okok miatt (az argentín rendszer deklaráltan jobboldali volt). Fontos kivétel volt azonban Chile. Az Augusto Pinochet vezette rendszer nem támogatta az argentín expanziót, elsősorban azért, mert velük szemben is területi követeléseik voltak az argentínoknak, és úgy gondolták, hogy ha a keleti szomszédjuk sikerrel jár, akkor ők lesznek a következők. Éppen ezért mozgósítottak, és jelentős haderőt vonultattak fel a chílei - argentín határra, amellyel egyúttal kényszerítették arra az argentínokat, hogy ők is a határ mentén állomásoztassák erőik nagyobb részét. Ez nagyban az angolok kezére játszott, mivel így velük szemben az argentínok csak az erőik kisebb részét vethették be. Chíle ezen kívül hírszerzési adatokkal is támogatta az angolokat. Azzal, hogy Chíle nem maradt semleges, és az argentínok nem is próbáltak lépéseket tenni ennek érdekében, komoly stratégiai hibát vétettek.

A konfliktus a hidegháborús kontextusban

Habár a lokális háborúkban a hidegháború során a két nagyhatalom rendre igyekezett valamilyen formában részt venni, ez esetben nem ez történt, ugyanis mindkét ország az USA szövetségese volt. Az angolok esetén természetesen elképzelhetetlen lett volna, hogy bármilyen szovjet segítséget is igénybe vegyenek, és ugyanez igaz az argentínokra is, ahol a rezsim pár évvel korábban több tízezer baloldali ellenzékit gyilkoltatott meg. A szovjetek amúgy is le voltak kötve Afganisztánban, úgyhogy egyébként sem tudtak volna komolyabban beavatkozni. Azonban, szovjet szempontból mégsem volt teljesen érdektelen a konfliktus, ugyanis élesben megfigyelhettek NATO fegyverrendszereket.

Az USA

A Rosario-hadművelettel az USA meglehetősen érdekes helyzetben találta magát: két szövetségese keveredett konfliktusba. Nagy Britannia a NATO, Argentina pedig a TIAR (riói paktum) tagja volt. Azonban mindkét szervezet védelmi szövetség volt, vagyis valójában a konfliktus nem kényszerítette az USA-t semmire. A NATO ugyanis csak az észak atlanti térségben, a ráktérítőtől északra bekövetkező támadásokra volt érvényes, a TIAR pedig védelmi szövetség volt, támadás esetén nem írt elő kötelezettséget. Még egy tényező volt, ami alapján az argentínok abban bíztak, hogy az USA melléjük áll, ez pedig a Monroe elv: az angol uralom alatt álló Falkland szigetek ugyanis latin amerikai értelmezés szerint a Monroe elvet sértették, ezen hatalmak támogatása pedig pláne. Természetesen az argentínok nem azt várták el, hogy az USA katonailag is támogassa őket, ami irreális lett volna, hanem azt, hogy diplomáciailag álljon melléjük. Ezek az elvárások nem voltak teljesen légből kapottak, a Reagan-kormányzat ugyanis megosztott volt: Alexander Haig, az akkori külügyminiszter, és a helyettese Lawrence Eagleburger az angolok támogatására hajlott, viszont Jeane Kirkpatrick, a USA ENSZ nagykövete és Haig ellenlábasa az argentínok támogatását tartotta kívánatosnak (a Rosario hadművelet alatt éppen az argentín nagykövetségen volt vacsoravendég). Az angolbarátság nem szorul magyarázatra, de az argentínbarát irányzat igen:a korábbi években az argentínok fontos szerepet játszottak a nicaraguai kontrák felfegyverzésében és kiképzésében, és a rendszer deklaráltan kommunistaellenes volt. Ez fontos szövetségessé tette őket. Az USA először megpróbált közvetíteni, Haig elutazott Londonba és Buenos Airesbe is, Reagan elnök pedig deklarálta a semlegességet. Haig azonban buenos airesi útján már jelezte az argentínoknak, hogy az angolok mellé fognak állni, majd április végén Reagan is bejelentette az angolok támogatását. Valójában egy hónapig a háttérben komoly küzdelmek folytak, és az USA látszólagos határozatlanságát ez okozta. Végül viszont Kirkpatrick irányzata háttérbe szorult, és Haigék angolpártisága nyert.

Az amerikai támogatás életbevágó volt az angolok számára: az angol birtokban levő Ascencion szigeten ők működtettek egy légibázist, amelynek a használata nélkül nem tudták volna elérni a Falkland-szigeteket a háború kezdeti szakaszában. Az amerikaiak ezen kívül hírszerzési adatokkal és néhány korszerű fegyverrel is támogatták az angolokat (Sidewinder-rakéták). Mai szemmel nézve az argentínok egyértelműen eltaktikázták magukat: az angol - amerikai kapcsolatok erősségét súlyosan alábecsülték.

Franciaország

Francois Mitterand szinte azonnal az angolok mellé állt a konfliktusban, na nem mintha ez nagyon sokat számított volna, mivel katonailag nem szálltak be a harcokba. De mégis volt egy olyan aspektusa a dolognak, ami fontos volt: az argentín haderő fegyverzetének jelentős részét ugyanis a franciák szállították, és a háború során e fegyverekről jelentős mennyiségű adatot adtak át az angoloknak, megkönnyítve az ellenük folytatott harcot.

"A gyenge demokráciák úgysem mernek majd szembeszállni"

Galtieriék másik súlyos tévedése az volt, hogy úgy gondolták, egy demokratikus állam nem fogja vállalni a fegyveres összetűzés kockázatát, hanem megpróbálják majd diplomáciai úton rendezni a konfliktust, és ha ezt megkontrázva ők kellő számú támogatót szereznek, akkor végül az angolok is el fogják ismerni a de facto állapotot. Kétségtelen, hogy a vietnami háborúból és hatásaiból le lehetett vonni ilyen következtetést, de nem számoltak az angol kormányzat belpoltikai helyzetével.

Végső soron az argentínok diplomáciailag még azelőtt vereséget szenvedtek, mielőtt a harci cselekmények megindultak: az angolok a fegyveres válasz mellett döntöttek, az USA pedig az angolok mellé állt. A latin amerikai országok többségének diplomáciai támogatása ezzel szemben nem ért semmit. A tábornokok rendszere tehát rosszul mérte fel a diplomáciai lehetőségeit, most már csak egyetlen dologban bízhatott, abban, hogy katonailag kivívja a győzelmet.

folytatjuk