A szembenálló erők

Szárazföldi haderők

argentín

brit

Az angol erők két fő egységből álltak, mindkettő speciális, gyors reagálású és szélsőséges körülmények közötti harcra is jól kiképzett emberekből állt. Az argentin szárazföldi erők ezzel szemben az ország szubtrópusi, északi részének helyőrségeiből lettek átcsoportosítva. A chilei fenyegetés miatt a Rosario-hadműveletben résztvevő különleges egységeket, és a délen állomásozó, kontinentális és hideg körülmények közötti harcra kiképzett egységeket ugyanis a chílei határ környékére csoportosították át. Ráadásul, Dél-Georgia visszafoglalása egyszersmind azt is jelentette, hogy az angol flotta már jelen van a térségben, és így csak légi úton merték a csapatokat átdobni, ami természetszerűleg nem tette lehetővé, hogy nehézfegyverzetet is átszállítsanak. Az angolok ugyanakkor szintén nem alkalmaztak nehézfegyverzetet. A két szembenálló szárazföldi erő létszáma közel azonos volt, de némi minőségi fölényben az angolok voltak.

Tengeri haderők

argentin

brit

Az ARA Belgrano süllyedése forrás: Wikipedia

Az angol flotta ironikus módon szintén volt már jobb formában. A 70-es évek folyamán a tengeren túli területek függetlenné válásával jelentősen csökkentették a flotta költségvetését, amely hajók folyamatos leselejtezésével járt. Az angol erők ennek ellenére számszerűleg sokkal nagyobbak voltak, mint az argentin flotta: két repülőgép hordozó (Hermes és Invincible), 8 romboló, 15 fregatt, 6 tengeralattjáró, és több 10 kisebb hadihajó és szállítóhajó alkotta a harcokban résztvevő flottát. Ezek a hajók ráadásul más minőséget képviseltek, mint az argentín flotta.

Légierő

argentin

brit

Az argentin légierő nem kifejezetten csúcstechnológiás gépeket használt, habár éppen folyamatban volt egy korszerűsítés, de nagyrészt régebbi típusokra épült:

- legnagyobb számban a Mcdonnel - Douglas A4 Skyhawk különböző verzióit használták,

- kisebb számban használták az IAI dagger típust

- kaptak 5 korszerűnek számító Dassault Super Etendardot, amely típussal a Máj. 25 hordozón szolgáló A4-eket akarták leváltani, de ez is még folyamatban volt, az új gépekre még a komolyabb átképzés sem indult meg.

- földi célpontok ellen a FMA IA 58 Pucará típust használták. Ez volt azon kevés típusok egyike, amelyet Falklandra lehetett telepíteni, a stanley-i repülőtérre (amely túl rövid volt sugárhajtású gépeknek).

összességében kb. 120 gép állt a rendelkezésükre a többi, kis számban használt típussal együtt.

Az angol légierő alapvetően két részre oszlott:

- Az Invincible-n és a Hermes-en állomásozó Sea Harrierekből és Sea King helikopterekből

- Az Ascencionon állomásozó Vulcan és Nimrod bombázókból.

összességében kb. 20 vadász, pár darab bombázó állt a rendelkezésükre. A Harrierek korszerű típusnak számítottak, viszonylag friss fejlesztésűek voltak, a bombázók azonban nem.

Repülők terén tehát kb. 5-6 szoros számbeli fölényben voltak az argentinok.

A Fekete bak (Black buck)-hadművelet

Angol részről a hadműveletek távolsági bombázásokkal indultak, amelyet az Ascencionról felszálló Vulcanok abszolváltak. Ezek a gépek közepes hatótávolságú, nagy magasságban repülő bombázók voltak, amelyeket levegőben kellett tankolni, mert a Falkland szigetek a hatótávolságukon kívül feküdtek (eredetileg Európán belüli harcokra fejlesztették). Összesen hét alkalommal bombáztak május 4. és június 12. között különböző célpontokat, a hadművelet sikere ma is vita tárgya. A vélemények megoszlanak az eredményességet tekintve, de a legtöbben hajlanak arra, hogy csak minimális eredménnyel jártak. Kezdetben a stanley-i repülőteret támadták, hogy az argentin légierő ne tudja azt használni, majd argentin légvédelmi állásokat. Csak minimális veszteséget tudtak okozni, a pusztítást hamar kijavították az argentinok. Azonban, a repülőtérnek komolyabb jelentősége amúgy sem volt, mivel azt nem tudták rövidsége miatt használni az argentin vadászgépek.

A légiháború fokozódása

A Fekete bak-hadművelettel egy időben az argentinok is fokozták a légierejük tevékenységét május 1-jétől, mivel attól tartottak, hogy az angolok már partraszállásra készülődnek. Kötelékekben kezdtek járőrözni a Falkland-szigetek környéki tenger felett, ahol harcba keveredtek az angol flotta egységeivel, illetve az angol hordozókról felszálló Harrierekkel. Azonban, az argentinok által használt típusok alapvetően rövid hatótávolságú gépek voltak, és a szárazföldről voltak kénytelen felszállni, majd 500-1000 km megtétele után harcba bocsátkozni földi/tengeri célpontokkal, ezért a Harrierekkel általában nem bocsátkoztak harcba. Ez azt a furcsa helyzetet eredményezte, hogy dacára a többszörös számbeli fölényüknek, nem tudták (és nem is akarták) kivívni a légifölényt. Az argentin légierő tevékenysége tehát elsősorban bombázásra koncentrálódott, miközben az angol Harrierek jelentette fenyegetést nem tudták megszüntetni. Ennek köszönhető, hogy viszonylag nagy veszteségeket szenvedtek, több 10 gépet lőttek le az angolok, miközben az angol veszteségek minimálisak maradtak.

Tengeri harcok

Május másodikán az angol atommeghajtású Conqueror tengeralattjáró észrevette az argentin zászlóshajót, a Belgrano-t, amint délnyugatnak tartott, a britek által deklarált hadműveleti zónán kívül. A Conqueror kapitánya, Christopher Wreford-Brown engedélyt kért a hajó kilövésére, amelyet némi hezitálás után meg is kapott a vezérkartól, majd megtorpedózta a cirkálót, és telibe találta. A Belgrano hamar elsüllyedt (egyébként eredetileg Phoenix néven az USA II. világháborús flottájának volt a tagja, és túlélte Pearl Harbort is), ez az esemény az első komolyabb angol győzelmet jelentette. A Belgrano elsüllyesztésének volt egy fontos következménye: az eleve létszámhátrányban levő argentin flotta visszavonta összes hajóját a hadműveleti zónából és a környékéről az otthoni kikötőkbe, azaz a továbbiakban már nem kellett attól tartani, hogy a két angol hordozót veszélyeztetik. A Május 25. hordozó visszavonása azt is jelentette, hogy a rajta állomásozó repülőgépek is csak a szárazföldről tudnak felszállni, ami tovább csökkentette az argentin légierő képességét a harrierek elleni harcra.

Két nappal később viszont az angolok vesztettek el egy hajót, a modernnek számító Sheffield rombolót. A hajót egy super etendard exocet rakétája találta el. Az argentín flotta visszavonulásával ugyanis az angolok előrébb helyezték a rombolóikat, hogy egy külső légvédelmet hozzanak létre a szárazföld felől támadó argentín gépekkel szemben. Elméletileg ezek a rombolók komoly légvédelmi rendszerekkel voltak ellátva, a Sheffield elsüllyedése pont ennek a modern légvédelmi rendszernek a hibájából következett be, ugyanis a hajó elektronikai rendszere a két támadó super etendardot egy jó darabig egy célpontnak ismerte fel, majd amikor felfedezte, hogy két repülő közeledik, nem volt hajlandó törölni a korábbi célpontot, és újra kellett indítani a rendszert :) Közben a gépek túl közel értek, kilőtték a rakétáikat, mielőtt a hajó reagálhatott volna. Az angolok a továbbiakban több hajót is elvesztettek még, de az argentinokkal szemben nem ijedtek meg a veszteségektől, és nem vonták visszább a flottájukat.

Brit partraszállás

Május 21-én a britek partra szálltak a keleti szigeten, Stanleyhez képest az ellenkező oldalon, és 4000 embert tettek partra. Az argentinok észlelték a partraszállást, és komoly légitámadásokat indítottak a hídfő felszámolására (a hosszú partvonallal rendelkező szigeteken kb. 10 ezer főnyi haderővel nem lehetett olyan erődítéseket kiépíteni, hogy a teljes partvonalat védeni tudják, és nem is nagyon volt ennek értelme, mivel a szigeten nem voltak stratégiai pontok a főváros, Stanley kivételével). A légitámadások kezdetben nem voltak túl sikeresek, mert a brit légvédelem miatt alacsonyan repülő gépek túl kis magasságban oldották ki a bombáikat, így azok egy része fel sem robbant. Sajnos a BBC túl jó munkát végzett, és a hírekben beszámoltak erről, amit az argentinok köszöntek szépen, és módosították a bombáik kioldó szerkezetét. Ennek következtében további hajókat sikerült elsüllyeszteniük, és a partraszállókat támogató helikopterflotta is jelentős veszteségeket szenvedett. Angol részről ezek érzékeny veszteségek voltak, mert a logisztikai lehetőségeiket gyengítették.

A Goose Green-i csata

A Groose Green-i csata forrás: Wikipedia

Előrenyomulás Stanley felé, és a város elfoglalása

Június elsején újabb 5000 angol katona szállt partra, és a britek megkezdték az előrenyomulást Stanley irányába. Az előrenyomulás a korábbi helikopterveszteségek miatt nem volt túl gyors, csak június 11-re értek az angol erők Stanley közelébe, logisztikailag ugyanis nehézséget jelentett a felszerelés mozgatása.

Argentin hadifolyok forrás: Wikipedia

még mindig folytatjuk :)