2008.07.13. 16:28
Kelet - Európa egykori nagyhatalma - A litván nagyfejedelemség
A litvánok eredete
A balti törzseket már a római források is megemlítik, de a népvándorlás idejében egy időre eltűntek a civilizált világ szeme elől. Mivel viszonylag félreeső helyen éltek, komolyabban csak a 12. század környékén kezd feltűnni a jelenlétük a környezetükben létrejövő országoknak. Közben természetesen a balti törzsek szervezete is fejlődgetett: kis elszigetelt csoportokból területi alapú törzsek jöttek létre, amelyek már elegendő katonai erővel rendelkeztek ahhoz, hogy a környező vidékeket veszélyeztessék: elsősorban a szomszédos Lengyel Királyságot és Kievi Nagyfejedelemséget. Mivel eléggé elzárt területen éltek (a szárazföld felől erdők és mocsarak, mezőgazdaság számára kedvezőtlen adottságú területek) határolták a hazájukat, a 10-11. századból még elég keveset tudni róluk. Az ereje teljében levő Kievi Nagyfejedelemség valószínűleg megpróbálkozhatott a litvánok meghódításával (de ez csak közvetett feltételezés), de nem lehetett túl sikeres. Mindenesetre ez az az időszak, amikor a baltiak (azon belül pedig a litvánok) megjelennek az orosz forrásokban. Nagyjából ugyanebben az időben kerültek kapcsolatba velük a skandináviai vikingek, de ekkor még nem igazán próbálkoztak meg a hozzájuk hasonlóan vad és barbár balti területek meghódításával. A 11. században már a lengyelekkel is kapcsolatban voltak, részt vettek a lengyel (és nem mellesleg kievi) belharcokban is.
 |
| A balti törzsek elhelyezkedése 1200 körül. Forrás: wikipedia |
A balti nyelvek (jelenleg már csak kettő létezik) legközelebbi rokonai a szláv nyelvek, tehát az indoeurópai nyelvcsaládba tartoznak. Érdekes módon azonban úgy tűnik, hogy genetikailag sokkal inkább a finnugorokhoz (ezen belül az észtekhez és a marikhoz) állnak közel, nem pedig a szlávokhoz.
Ebben az időszakban még viszonylag sok törzsszövetségről beszélhetünk. A szomszédos területek fejlődése és betagolódása Európába azonban egyre inkább reflektorfénybe helyezte őket, (illetve ők is saját magukat, mivel szívesen rabolták ki a szomszédos gazdagabb területeket) és tipikusan barbár megnyilvánulásaik kapcsán elkezdett felmerülni, hogy nem lenne hátrányos a megtérítésük.
A litván állam felemelkedése
 |
A 12. század vége felé a dánok kezdtek el terjeszkedni a partvidéken, de ez leginkább erődök építését és kereskedelmi telepek létrehozását jelentette. Eközben keleten, a litvánok egyre gyakrabban vettek részt Rusz belharcaiban, majd idővel önállósították magukat és saját célra kezdték el a szomszédos területeket rabolgatni. 1228. április 23-án Konrád mazóviai herceg Kulm földjét a Német Lovagrendnek adta, 1236 február 19-én IX. Gergely Pápa keresztes hadjáratot hirdetett a pogány baltiak ellen. A nyugati baltiak számára nehéz időszak következett: a lovagok meghódították gyakorlatilag az összes törzset - kivéve a litvánokat, akik 1236-ban a Saule-i csatában megverték az északról támadó Kardtestvérek Rendjét, és megtartották a függetlenségüket. A litvánok története nagyjából ezen a ponton vált el a többi balti törzstől. A litvánoktól délnyugatra élők idővel beolvadtak az oda érkező német telepesek közé, a tőlük északra levőkből pedig végül a lettek alakultak ki, szintén a Német Lovagrend uralma alatt.
1240-ben a mongolok teljesen szétzúzták az orosz fejedelemségeket, amely betetőzte azt a folyamatot, amely során a litvánok geopolitikai helyzete megváltozott. A Német Lovagrend megjelenéséig elsősorban keletről fenyegette őket veszély orosz részről, azok bukása, és a lovagok megjelenése viszont nyugatról új veszélyforrást teremtett. Az addig elsősorban az oroszok irányába orientálódó, és ortodox vallást felvevő litván elit ez után már nyugat felé kezdett fordulni. Tisztában voltak ugyanis azzal, hogy ameddig a katolikus világ pogánynak tartja őket, addig a lovagrend támadásai sem fognak megszűnni.
1238-ban egy Mindaugas nevű törzsfőt jelölnek meg a források a litvánok fejedelmének, ezzel ő az első, akiről tudomásunk van. A jelek szerint ekkor jutott el odáig a litván társadalom, hogy megindult a centralizáció. Mindaugas ez után terjeszkedésbe kezdett keleten, a mongol támadások miatt meggyengült oroszok rovására, és sikerült területeket szereznie, majd eredményesen védte meg a területeit testvéreitől. 1251-ben megkeresztelkedett, és ugyanazon év július 17-én IV Ince Pápa is elismerte Litvániát keresztény királyságnak. 1261-ben viszont feladta a keresztény vallást, és háborút indított a lovagrend ellen, de ez nem volt jó döntés, mert nem ért el számottevő sikereket. Két év múlva meggyilkolták, halála után Litvánia visszatért a pogánysághoz, és 50 évig folyamatos belharcokkal és külső támadásokkal tarkított időszakot kellett az országnak átélnie. A hódításai is elvesztek.
 |
| Kernavé, az első litván főváros romjai. |
1295-ben Vytenis szerezte meg a hatalmat, és lett a Gediminids dinasztia első hosszabb ideig uralkodó fejedelme. Vytenis felismerte, hogy a szomszéd területek gyengesége jó alkalmat teremt a terjeszkedésre. Lengyelország ez időtájt éppen feudális anarchiában volt, az orosz területeket a tatárok gyengítették meg. 1296 - 1305 között többször hadjáratot vezetett lengyel területre és rabolta ki azt. 1298 - 1313 között nyolc alkalommal vezetett hadjáratot a Német Lovagrend ellen is, de ezek nem voltak túl sikeresek. 1307-ben azonban elfoglalta Polotszkot. 1315 az utolsó év amikor még hallunk róla, hogy ez után mi történt vele, azt nem tudni.
 |
| Trakai / Troki kastélya, szintén Litvánia fővárosa volt egy időben. |
1316-ban Gediminas (a dinasztia névadója) lett a fejedelem, aki Vytenis terjeszkedő politikáját folytatta tovább: Újabb területeket annektált (Pinszk - Turov), és ezen túl nagy területek váltak litván vazallussá (Szmolenszk 1326, Pszkov 1322, Halics - Volhínia 1324, Kiev 1325). De nem csak katonailag alapozta meg a hódításokat, hanem diplomáciailag is: Tverrel lépett szövetségre Moszkvával szemben, és orthodox metropolisz alakult meg az országban. Ugyanekkor megpróbálkozott a katolikus hitre térítéssel is, de ez már sok volt a pogányoknak és az országban élő ortodoxoknak, így Mindaugas után neki is visszakoznia kellett. Gediminas 1341-ben meghalt, és a gyerekeire (volt neki összesen hét) hagyta az országot. Közülük Algirdas és Kestutis emelkedtek ki. A két testvér (a korszakban viszonylag meglepő módon) sosem fordult szembe egymással, és a szövetségük megalapozta az ország további sikereit. Algirdas uralkodása alatt (aki eleinte mint a legnagyobb területekkel rendelkező testvér, majd bátyjai halála után már megkérdőjelezhetetlen uralkodó volt) a litvánok által közvetlenül, vagy közvetve uralt terület a duplájára nőtt. 1362-ben a 'kék vizeknél' Algirdas megverte az Arany Horda haderejét, és litván kézre jutott Kiev és Podólia. 1368-72 között már Moszkvát támadták Tverrel szövetségben, de nem tudták elfoglalni a várost.
 |
| A litván állam területi növekedése a 13-15. században |
1377-ben meghalt Algirdas is, és nagyfejedelemként fia, Jogaila (lengyelül Jagiello) követte. Kestutis és fia, Vytautas is őt támogatták szemben idősebb testvérével, Andrással, aki Polotszk hercege volt. Jogaila már messze nem ápolt olyan jó viszonyt nagybátyjával (és annak fiával), mint az apja. A következő évekre Jogaila és Vytautas küzdelme nyomta rá a bélyegét egészen 1392-ig, amelyet az osztróvi megegyezés zárt le: Vytautas lett a litván nagyfejedelem, és viszonylagos függetlenséget élvezett a továbbiakban. Közben viszont Jogaila megkötötte a krewai uniót a Lengyel királysággal, ezzel II. Wladyslawként lengyel király is lett, a két ország pedig perszonálunióra lépett egymással. Ezzel igen komoly változások álltak be a litván állam viszonyaiban.
Az első, és legfontosabb dolog a litvánok végleges megtérítése: hosszú ideig kérdéses volt, hogy melyik kereszténységet fogják a litvánok felvenni, ezzel a lépéssel ez eldőlt: katolikusok lettek. Jogaila egyébként személyesen fordított keresztény imákat litván nyelvre, és személyesen felügyelte a térítést. Ennek persze az a fontos következménye is volt, hogy a Német Lovagrend egyik legfőbb ütőkártyáját, a pogányok elleni küzdelmet (a litvánok elleni állandó casus bellit) is sikerült semlegesíteni. A másik a két ország szövetsége:a lengyel - litván viszony ezt megelőzőleg eléggé hektikusan változott: hol szövetségben voltak a Német Lovagrenddel szemben, hol nyílt háborúk törtek ki. Innentől kezdve viszont majd minden háborújukban közösen vettek részt (pl. a Német Lovagrend elleni grünwaldi csatában). Azonban, és ez is nagyon fontos, Litvánia nem vált Lengyelország részévé, továbbra is viszonylag független külpolitikát folytathatott (természetesen a szövetség veszélyeztetése nélkül). Harmadrészt átvették a nyugati államszervezési elveket: létrejött a litván nemesség, átvették a jogrendet, és megszerveződött az államigazgatás. És természetesen, az addig jelentős részt szabad parasztok alávetése is megindult.
 |
| Nagy Vytautas pecsétje |
Vytautas nagyfejedelemként kiérdemelte a Nagy jelzőt. 1392 után az ő uralkodása alatt érte el Litvánia a legnagyobb kiterjedését, habár érték kényes kudarcok is (pl. 1399-ben a tatárok ellen szenvedett komoly vereséget a Vorskla folyónál). A nagyfejedelem megpróbált többször is elszakadni unokatestvérétől, és független litván királyságot alapítani, de ebben nem volt sikeres (habár halála előtt egy évvel ugyan a Pápa is elismerte királynak és koronát is küldött, de ez nem jutott el hozzá). De ennek következtében végül fennmaradt a perszonálunió, és Vytautas halála után a lengyel királyokra szállt vissza a nagyfejedelmi cím.
A litván államra a későbbiekben a gyorsan erősödő Moszkva jelentett egyre nagyobb veszélyt. a 15-16. század fordulóján egy sor háborút vívott a két állam, amelynek következtében a nagyfejedelemség területet vesztett (pl. Csernyigovot és Birjanszkot). Az erősödő orosz nyomás vezetett végül a 1569-es lublini unió megkötéséhez, ahol ténylegesen egyesült a két ország, bár Litvánia itt is autonómiát kapott, de már nem mint független állam.
 |
| Litvánia a lublini unió után |
A litván - orosz viszony
Érdekes kérdés, hogy hogyan volt képes a relatíve kicsi és pogány Litvánia ilyen sikeres lenni a szétesett kievi nagyfejedelemség nyugati területeinek meghódításában. A válasz leginkább az utódállamok belső helyzetéből következik: A kievi nagyfejedelemség egyesítéséről ugyanis egyik utódállam sem mondott le. Ebben az időszakban folyamatosak voltak a küzdelmek a különböző orosz fejedelemségek és nemesi / kereskedő köztársaságok között. Ezen a helyzeten a mongol hódítás csak annyit változott, hogy egyes szereplők kiestek, mások pedig megerősödtek, mivel pár év pusztítás után azok nem rendezkedtek be a térségben, csak vazallusi helyzetbe kényszerítették Rusz nagy részét. A küzdelem tehát tovább folytatódott, de egyik állam sem volt elég erős ahhoz, hogy domináns szerepbe kerüljön - de ha így is lett volna, akkor az Arany Horda egészen biztosan nem hagyta volna, hogy bárki megerősödjön. A litvánok színre lépése kezdetben egy jó eszköz volt az egymás közti háborúkba bonyolódó fejedelemségek számára - nagyjából úgy, mint az oszmán törökök behívása az ellenség ellen a Balkánon. Az eredménye is nagyjából ugyanaz lett: területek, városok kerültek litván függésbe, illetve közvetlen litván uralom alá a katonai győzelmek hatására, de ez adott esetben a helyieknek sem volt rossz. A litván vezető réteg ugyanis sok esetben lépett dinasztikus házasságra az orosz hercegekkel, támogatták mások törekvéseit, miközben az oroszok vitathatalan kulturális hatással voltak a litvánokra. Ráadásul a litvánok képesek voltak a helyieket megvédeni a tatároktól, és egyfajta rendet biztosítani a térségben. Ezek miatt a litván uralom Belorussziában pl. egyáltalán nem egyfajta elnyomásként jelenik meg a történelem oktatásban, hanem közös uralomként, és a litván sikereket belorusz sikereknek is tartják. Maga a vallási különbség sem okozhatott túl nagy gondot: az oroszokkal rokonságba kerülő litvánok valószínűleg áttértek.
Egy vegyes kultúrájú birodalom
A litvánok kis számuk miatt nyilvánvalóan nem alkották a lakosság többségét a megnövekedett területű nagyfejedelemségben, a lakosság nagyobb része a meghódított területeken élő keleti szláv volt. Ez időtájt egyébként nem ez volt a legkomolyabb lehetséges konfliktusforrás, hanem a vallási különbségek. A pogány Litvániában ugyanakkor ebből nem volt nagy probléma, a katolizálással azonban már periférikus helyzetbe kerültek az ortodox oroszok. Ez azért még egy jó ideig nem vezetett komolyabb konfliktusokhoz, de később, a 16-17. század folyamán már szerepe volt abban, hogy az ország defenzívába kényszerült Moszkvával szemben. Fontos persze megemlíteni, hogy nem az etnikai, hanem a vallási ellentétek miatt. Egyébként nem csak oroszok, de a tatárok is éltek a birodalom területén. Az Arany Horda belharcai kapcsán rendre a litvánokhoz fordult az éppen vesztes fél, és több alkalommal is telepítettek le a nagyfejedelmek tatárokat a birtokaikon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp 2008.12.02. 13:50:46
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.13. 23:04:21
egy kicsit ha jobban tördelnéd a szöveget, áttekinthetőbb lenne; a bekezdések között emelj kettőt Shift+Enterrel, vagy nyomj egy sima Entert...
Amúgy jó kis poszt; előttem a baltiak történelme mindig fehér folt volt, a litván kultúrából is csak a midus balsamast ismertem eddig :-))
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.13. 23:06:56
McBright 2008.07.14. 09:47:03
Reaktor 2008.07.15. 16:33:08
bucsin · http://bicig-bithe.blog.hu/ 2008.07.26. 08:10:48
Vilnius ovarosa nagyon jo allapotban megmaradt, Szent Anna templomot melegen ajanlom, ezenkivul a Trakai varhoz is mindenkeppen erdemes elmenni, kozel is van a fovaroshoz. A var egy szigeten all, a to kozepen, mint a meseben!
Bögöy (törölt) 2008.08.13. 10:59:32
segabor 2008.12.02. 15:38:28
Gery87 2018.01.11. 22:23:12
Kicsit erőltetnek érzem ezt az állandó "nem etnikai/népi/nemzeti ellentétek miatt, hisz népi tudat sem volt még.." féle örökös mantrát és visszakozást...
nyilván a korban a vallás a hit fontosabb volt, de ne mondja senki hogy akkor egy ukrán (na jó rutén) paraszt nem tudatosította magáról hogy rutén/szláv ők meg litvánok és ez semennyire nem volt fontos.
A különbséget tudták, átélték...
Pl a török korban is nyilvánvaló hogy a 'magyarság' Zrinyinél, nem csak a nemességet jelentette....az hogy a politikai, jogi egyenlőség a nemzeten belül később született csak meg, nem jelenti hogy előtte nem volt ilyen identitás és "később találták ki"...a problémáival, konfliktusaival együtt...
kommentek