A stratégiai játék mániások által jól ismert Total War sorozat újabb része, az Empire Total War március legelején jelent meg. Valószínűleg sokan várták már a folytatást. A Total War sorozat (Shogun Total War, Medieval Total War, Rome Total War, Medieval Total War II) egy kettős játék: egy körökre osztott stratégia, és real time taktika egyben. A játék egy ország menedzseléséről szól (némi gazdaság, diplomácia, de leginkább háborúk), amelynek a legfontosabb része a terjeszkedés egy provinciákra osztott világban (ez lehet Japán, a Mediterráneum, Európa, vagy - a kritika tárgyában - Európa, India és az Újvilág). A terjeszkedés folyamán pedig elkerülhetetlen csatákat vívni, és ez a legtöbb rajongó szerint a játék lényege, ugyanis ez a része a legkidolgozottabb.
Az Empire Total War a kora újkor második felében játszódik, 1700 és 1799 között. Ebből következően ez az első Total War játék, amely már a globális porondon játszódik, kilép Európából: van (észak) amerikai, és indiai porond is ahol terjeszkedhetünk, illetve még néhány övezet, ahol kereskedni lehet. Sajnálatos módon ez nem növelte meg érdemben a provinciák számát, ugyanannyi van kb. mint a korábbi részekben. Ráadásul ezek egy része az Újvilágban üres, és nem is lehet velük mit kezdeni. Ez mondjuk engem zavar. Jópofa egész Európát elfoglalni, de inkább legyen több provincia, és ne világuralmi célokról szóljon az egész. Mert az (legalábbis számomra) rontja a beleélhetőséget.  

Mi változott a korábbiakhoz képest?

Van lejátszható tengeri csata. Ez már egy meglehetősen régi kívánsága volt a rajongóknak, íme, teljesült. (Meg kell jegyeznem zárójelben, hogy én azon kevesek közé tartozom, akik NEM szeretnek csatákat lejátszani, inkább a menedzsment része érdekel a játéknak, így engem ez az opció nem hoz lázba.) Ez biztosan sokaknak tetszeni fog. A harcrendszer nem változott ezen kívül, csak ugye más kontextusban kell elhelyezni a katonai egységeket, mert a játék a kora újkorban játszódik. A lovasság pl. már nem elsődleges fontosságú.
Van technikai felfedezés. Ez, és több más változás az országmenedzsment fontosságát emeli, szemben a csatákkal, bár a menedzsmentet rá lehet bízni az AI-ra. A találmányok nagyjából három területet ölelnek fel, a katonaiakat, a filozófiai-gazdaságiakat, és a termeléstechnikaiakat. Stratégia kérdése, melyikre specializálja magát az ember.
Vannak plusz városok provinciánként. Ezeket nagyjából négy dologra lehet specializálni: happynessre, vallásos épületekre (ezek térítenek, és happynesst adnak), valamilyen pénzt hozó gazdasági tevékenységre, vagy felfedezésre (iskolák, ahol felfedezni lehet). Ezeknek a városoknak a száma provinciánként fix, egy részük már létezik, másik részük a lakosság növekedésével fog megjelenni, de a helye az látszik előre. A tengerparti városok egy része meg kikötő, ahol háromféle épületet építhetünk. Ez a feature inkább plusz opció a provincia gazdaságmenedzsmentjében, nem válnak ettől a tartományok többközpontúvá (a korábbi részekben ugye egy provinciához egy város tartozik, és abban a városban lehet mindent csinálni. Ez így picit diverzifikálódott, de nem nagyon). Ezen kívül a provinciákban vannak resource-k, amelyeket nem kereskedőkkel kell levadászni, hanem ezekre is épületeket lehet építeni, majd a felfedezés után upgradelni. Itt kell megemlíteni, hogy a provinciafelosztás eléggé khm. érdekesre sikerült. Ausztria nagyjából rendben van, 6 provinciával (Szilézia, Cseh és Morvaország, Ausztria, Magyarország, Horvátország, Erdély - a határokkal vannak gondok, de ez csak egy dolog, mondhatni megszoktuk), bár lehetett volna több valamivel (pl. egy Dalmácia, ami akkor Velencéjé volt, vagy Ausztriát tovább lehetne még osztani), de például Spanyolország európai része két részre van osztva, van egy Gibraltár (ami csak Gibraltár), és van a többi. A logikáját értem a dolognak, ott nem változtak akkor a határok, de játéktechnikailag ez azt jelenti, hogy egy darab pontot kell csak ahhoz elfoglalni, hogy lefejezd az országot (kinyírni őket konkrétan azért nehezebb, mert van még több európai birtokuk: Flandria, Nápoly és Lombardia), ami könnyebbé teszi a harcot ellenük. Ez a helyzet a franciákkal is (Franciaország mellett csak Elszász-Lotharingia van), és részben az angolokkal (Anglia, Skócia, Írország). A franciák elintézése például így meglehetősen könnyű, el kell foglalni Párizst, majd Elszászt, és meg is pusztultak. Szóval jobb lenne, ha jobban fel lenne osztva a világ provinciákra.


Specialisták: az a kavalkád, ami a Medieval II-ben volt, megszűnt. Itt csak háromféle specialista van, azokat sem lehet felvenni, hanem ha vannak épületeid, akkor jönnek. Ezek pedig a rake (gyakorlatilag kém, és orrgyilkos, de nem érdemes használni), gentleman (többmindenre jó, tud párbajozni, és iskolákba küldve gyorsítja a felfedezést), és a misszionárius (ő ugyanarra, mint a Medieval II-ben).
Kereskedelem: ez másképpen működik, mint a medieval II-ben, és igen fontos bevételi forrás lehet (ha ez a stratégia). Kereskedelmi egyezményeket lehet kötni, (ezek lehetnek tengeri utak, vagy szárazföldiek, az előbbihez kereskedelmi kikötő kell, és azok száma limitálja az egyezmények számát) és ez az adón felül bevételt hoz. Ha van a birtokunkban valamilyen nem európai resource (van kb. 8  féle, leginkább a klasszikusok, mint az elefántcsont, tea, kávé, fűszerek, gyapot, dohány, cukor, prém), azok külön értékesek lehetnek, komolyan megdobják a bevételt. A trade theatre-kben (Brazília, Nyugat Afrika, Kelet Afrika, Indonézia) ezeket szerezni is lehet, vannak helyek ahová kereskedőhajókat kell állítani, és ennyi. (Ezt picit cizellálhatták volna, vagy itt is lehetett volna pár provincia :) ). Egyébként ez az a pont (mármint a kereskedelem), amiben a játék kezd több lenni annál, hogy "Total War".
Államforma: ez is egy új dolog, és van azért némi jelentősége. Van háromféle államforma a játékban: abszolút monarchia, alkotmányos monarchia, és köztársaság, logikus előnyökkel és hátrányokkal, amiket itt nem fejtenék ki. Megváltoztatni az államformát viszont nem egyszerű, lázadást kell kirobbantani a fővárosban, és hagyni kell őket nyerni. :)

Pozitívumok és negatívumok

Az új, vagy változó featurekkel kapcsolatban már írtam, hogy nekem személy szerint tetszik-e, vagy nem. Az mindenképpen pozitív dolog, hogy nem csak egy újabb bőrt akartak lehúzni a brand-ről, hanem van benne innováció is, bár inkább evolúció, mint revolúció a korábbi részekhez képest. Az implementált változások általánosságban jók és előremutatóak, és az is pozitív, hogy a játék két igen eltérő főbb arculatát az AI-ra bízhatjuk, ha valaki csatát nem akar lejátszani, akkor azt, ha viszont a gazdaságot nem akarja valaki menedzselni, akkor azt.
Ha a negatívumokat nézzük, akkor a legnagyobb hiba az, hogy a játék patchelésre szorul. Valószínűleg egy év múlva fog olyan állapotba kerülni, hogy hibátlanul fog futni - igaz, most sem annyira vészes a helyzet, de azért akadnak kellemetlen bugok. A másik a már előbb említett provincákkal kapcsolatos kidolgozatlanság. Erre fognak modok születni valószínűleg, de ez volt annak is az oka, hogy a Medieval II-vel nem játszottam valami sokat. Ez egyébként erre a verzióra is igaz. A provinciák alacsony száma nagyjából azt eredményezi, hogy hamar megunja az ember az egészet, a helyes stratégia  országonkénti kidolgozása, és egyszeri végigjátszása után ugyanis nincs miért még egyszer ugyanazt lejátszani, a kevés elfoglalható terület miatt más stratégia pedig nem nagyon van. Persze nyilván a csaták lennének itt az érdekesek, de az meg engem nem igazán érdekel. :)
Összességében azért azt mindenképpen el lehet mondani, hogy a mai ínséges időkben (ez úgy értendő, hogy normális stratégiai játékok nem jönnek ki) a játék mindenképpen kipróbálandó. Persze nem tökéletes, de hát mi az manapság, a jó játék-ötleteket a 10 évvel ezelőtti aranykorban valósították meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr161014974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szomszédsrác 2009.03.30. 23:41:18

anno nekem eu2 meg colonization voltak a történelmi játékok csucsai , azoktl azota se tudok elszakadni .. azért ezt is ki fogom probálni :) remény hal meg utoljára

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2009.03.31. 10:14:00

@szomszédsrác: Próbáld ki, de vigyázz, ha megtetszik, függőséget okoz:)

A poszthoz kiegészítésképpen: szvsz a provinciák alacsony száma itt nem okozott számomra gondot, a bevételt ugyanis nem a provinciák, hanem az azokon található városok és telepek, bányák alapján adja a gép. Minden ilyen város stb. önállóan megszállható - amennyiben kis hadsereget telepítünk a telepbe vagy városba, az onnan származó bevétel a mi kincstárunkat fogja gazdagítani, függetlenül attól, hogy maga a provincia a fővárossal együtt az ellenséghez tartozik.
Gond csak akkor van, ha valaki már régóta játszik stratégia játékokkal, és easy fokozatban kezdi (mint pl. hami), ilyenkor a brute force elég hatásos: egy nagy hadsereggel bevonulsz a fővárosba, és az egész ország máris a tiéd pl. Franciaország esetén. Ezt mondjuk Hard-on már elég nehéz végigvinni:)

A real time ütközetek pedig varázslatosak, és kőkeméynem meglátszanak a technikai fejlesztések: ha neked már megvan a gyűrűs bajonett, akkor elég könnyedén legyőzheted közelharcban a bajonnetl még nem rendelkező, vagy a csőbe illeszthető bajonettes seregeket - az előbbi közelharcban csak puskatussal csapdos, az utóbbi meg a bajonett beillesztése után már nem képes sortüzet adni...

Sokat segíthet egy mezei csatánál, ha ágyúid már képesek kartácstűzre is - elég pusztító eredménye van egy három méterről tömött sorokban érkező gyalogságra leadott kartácssortűznek...

szomszédsrác 2009.03.31. 11:26:12

@Kaif: én gépem sztem belehalna erőlködésbe ha megprobálnám ezt a játékot nyomni , ugyh várok még vele kicsit .. egyébként se játszottam le soha csatákat régebbi részekben , engem is inkább a menedzselős rész vonz .. azért jo az eu2 , abban még a történelmi események is be vannak triggerelve , meg csata nélkül is simán meg lehet nyerni hardon a nagy hadjáratot :)

jörgömös 2009.04.01. 22:00:08

Milyen gépen érdemes megpróbálni? Tapasztalat érdekelne, nem a hivatalos gépigény.

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.04.01. 23:44:46

@Kaif: Oké, ezt a vitát magánban már végigfutottuk, de akkor kifejtem én is mégegyszer.

1) "a bevételt ugyanis nem a provinciák, hanem az azokon található városok és telepek, bányák alapján adja a gép. "

Ez ebben a formában nem igaz. www.twcenter.net/forums/showthread.php?t=237607
A bevételek a provincial wealthból keletkeznek az adókulcs alapján. Tény, hogy ebben adott esetben nagy részt jelentenek a tereptárgyak is, de idővel nem azok lesznek a döntőek, mert hacsak nem adóztatja agyon az ember a lakosságát, a provincial wealth növekszik.

De mindegy is. Az egész dologgal ugyanis az a gond, hogy ha van elegendő haderőd, hogy egy nagyobb provincia kisebb városait, bányáit, farmjait rabold, akkor van elég haderőd arra is, hogy megostromold a központot és elfoglald. Ha nincs, akkor zargatni sincs értelme az ellent, mert kimegy, és leszed. És ezért gond az, hogy az ellennek kevés provinciája van, mert könnyen kinyírható. A franciák és a spanyolok esetén elfoglalod a fő provinciát, és végük.

"Ezt mondjuk Hard-on már elég nehéz végigvinni:)"

Nem tudom milyen hardon, mert annyit nem nyomtam a játékot. De, ott is az a lényeg, hogy az ellenhez viszonyítva mekkora a haderőd. Ha elég nagy, akkor hardon is le tudod nyomni. Ha nem, akkor easyn se.

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.04.01. 23:46:09

@szurkoló:

Nem tudom most pontosan milyen az otthoni konfigom, kétmagos procim van, 2G ram, 256megás videokártyám, most az nem rémlik milyen chipset, de olyan másfél éves a konfig, megy rendesen. A megadott minimumkonfiggal már lehet nyomni sztem.

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2009.04.02. 08:52:54

@szurkoló: A hivatalos gépigény 2.4Ghz-es egymagos professzor, 1GB (2 GB Vista esetén)memória és 256MB-os vidókari, a tapasztaltom szerint valóban akadás nélkül elfut rajta.

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2009.04.02. 08:58:58

@hami: A provincia wealth-je az összes rajta található település wealth-jéből adódik össze. ha feldúlsz vagy megszállsz egyet, akkor csökken, és csak pénz ráfordítással lehet "javítani" - ez egy jó magas szintű bánya vagy egyetem estén már kemény 1000 aranyaban számolható...

"Az egész dologgal ugyanis az a gond, hogy ha van elegendő haderőd, hogy egy nagyobb provincia kisebb városait, bányáit, farmjait rabold, akkor van elég haderőd arra is, hogy megostromold a központot és elfoglald. Ha nincs, akkor zargatni sincs értelme az ellent, mert kimegy, és leszed. "

Nem kell nagy haderő a kis telepek megszállásához. Elég telepenként 1 lovas egység... Az egy provincia folyamatos fosztogatásához elég mondjuk 5-8 lovas egység, ami viszont bőven nem elég egy város elfoglalásához. Ha 3-4 önállóan mozgó kisebb egységed van, nem nagyon tud a fővárosból odacsapni, legfeljebb az egyikre, a többi meg a háta mögött szépen megszállhatja a védtelen várost...

bryan 2009.04.02. 13:34:40

Tudom, ez egy régi játék (rome tw)modja, tehát annyira nem lesz csili-vili mint az empire, de ez kb a leghitelesebb strat játék ever. Sajnos a saját gépem nem elég az élvezhető játékhoz, de a tiéd elég lenne, ha még nem próbáltad volna:
www.europabarbarorum.com/
Baromi sok energiát öltek bele a hitelességbe, tehát pl nem templommal kezd Róma, hanem augur szálláshellyel, a népek sokkal többfélék, és persze mind választhatók, egyszóval kurva jó. kb ilyen:
www.europabarbarorum.com/features.html
Ha rajtam múlna, középiskolában kötelező lenne játszani. :)
Ja, és itt egyeztem bele a legkeményebb licenszfeltételekbe:
Azzal, hogy elfogadod a feltételeket, megígéred, hogy többet olvasol a történelemről. :)

Circus 2009.04.02. 22:46:26

@bryan:
szerintem az Europa Universalis III a csúcs.
Ott a gazdaság van színezve, meg történelmileg kb a helyén van minden, ki van egyensúlyozva, és kb 1600 provincián szórakozhatsz 200-nál is több országgal.
Ja - TILOS magyarul próbálni, a fordítás MEGÖLTE a játékot :(

bryan 2009.04.03. 15:07:52

@Circus:
Lehet, hogy egyszer kipróbálom, de az rts csaták hiánya sajnos fontos akadály, nem vagyok csatamán, de ahogy a csak lövöldözős játékok, úgy a csak erőforrásmenedzselős játékok is untatnak egy idő után. Szóval majd meglátjuk. :)
Azért megmozgatta a fantáziámat. Ha még nem próbáltad az EB-t neked meg azt lenne érdemes kipróbálni.

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.04.05. 22:24:43

@Circus:

Az EUIII szerintem messze van attól, hogy csúcs legyen. :) Van kb. 3 nyerő stratégia, ami tetszés szerint alkalmazható mind a 200 országra, egy idő után már nem lesz benne kihívás.

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.04.05. 22:36:15

@Kaif:

Na kb. mostra jutottam el odáig, hogy mindegyik érdekesebb választható országgal játszottam egyet. Gyakorlatilag a térkép jellege miatt 3 országcsoport van, amelyek egymás rovására tudnak terjeszkedni. A játék érdekességét egyébként ez az, ami megöli. Az első az atlanti hatalmaké (angol, francia, spanyol, holland), akikkel érdemes az újvilág vagy india felé terjeszkedni, a kontinens sokadlagos (a spanyolt néha berántják háborúkba, de ennyi).
A másik a közép európai térség, ahol a svéd, orosz, osztrák, porosz, lengyel, oszmán vetélkedés az adott, ezek az országok reálisan egymás rovására tudnak terjeszkedni, a nyugattól elzárják őket a német és olasz kisállamok, amerikától, vagy a trade theatre-ktől messze vannak, nem is mindegyik kezd kikötővel. A Balti tengerről talán van értelme Amerika, vagy India felé terjeszkedni, de ez csak talán.
A harmadik pedig India a Marátákkal.

Namost igazából az van, hogy az adott országcsoporton belül bármelyik országgal nagyjából ugyanazt kell tenni: az atlantikkal terjeszkedni Amerikában, vagy Indiát befoglalni, a közép európaiakkal leverni a többit, teljesen mindegy, melyikkel kezd az ember. Ráadásul a kevés provincia miatt igen gyorsan be lehet dűteni egy országot, csak a blitzkrieg taktikát kell alkalmazni: kis területen nagy erőkkel támadni, és sorra leverni az ellenfél szétforgácsolt erőit.
Szóval a fentebb látható europa barbarorumhoz hasonló térképmoddolásra szükség lenne ahhoz, hogy a játék komolyabb kihívást nyújtson.
És ez is a térkép miatt van.

Valandil 2009.04.13. 21:16:42

Az EU sorozat menedzsment része ennél komolyabb (nem beszélve a Victoriáról), ebben a csaták lejátszása az, ami pluszt jelent.

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.04.13. 22:59:37

@bryan:

Most próbáltam ki az Europa Barbarorumot, tényleg nagyon jó. Sok provincia, plusz épületek, stb. Remélem lesz ilyen jellegű mod az ETW-hez is, bár vannak akiknek jó a posvány (lásd pl. Kaif) :P

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.04.13. 23:00:28

@Valandil:

Az EU sorozat menedzsmentje nem komolyabb. A Victoria igen, de az más kategória.

szomszédsrác 2009.04.16. 11:16:48

@hami: @Kaif: Intrika ! Hatalmi vetélkedés ! Lázadás ! jeah :) egyébként akkoris az eu a király :) csak mostanában kicsit elhagyta magát a paradox , de azért vérkomoly stratégiákban még mindig ők a szivem csücskei (sid meier külön kategória , az az ember erősen a zsenialitás és az őrület határán táncol , pl a colonization eredetije még mindig fenntvan gépemen , a remake meg 10 perc alatt törlődött :) )

phaidros 2009.04.20. 13:44:52

Jó kis game, én mondjuk csatás vagyok. :)

A gépigényhez: már megvolt, amikor még az előző, 5-6 éve összerakott játékgépem volt, ami egy 1.8 (2.2)-es AMD Mobile Athlon volt, X1950-es ATI kártyával. Ezen már teljesen jól elment, a gép gyengesége talán a többi hatalom lépéseinek számlálásának lassúságában mutatkozott meg. A mai optimális ár/érték arányú konfig, egy E5200-as, HD4830-as elviszi simán max. beállítások mellett.

Nem rossz, amikor földszintre leközelítve a távoli sereget csak egy hőségtől remegő porfelhőnek látod, amin átcsillannak a szuronyok. :) A hajócsata is szenzációs.

phaidros 2009.04.20. 13:47:08

Egyébként a poroszok a kedvenceim. Csendesen eltanulgatok 50 évig a két államban, aztán egyszercsak megindul a csúcshadigépezet. :D

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2009.04.21. 10:19:34

@phaidros: A hajócsata brutális, és gyönyörű:) Bár nekem még vannak némi problémáim a nagyobb tömegű hajó irányításával, de próbálkozom töretlenül, mint kiskutya az ugatással...

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2009.04.21. 10:22:17

@phaidros: Valamelyik nap kipróbáltam multiplayerben is - régen volt iylen jó hangulatú multi szvsz. 4v4 szárazföldi csata multiban, na annak van egy hangulata... Plusz nem az egyébként gyorsan kitanulható és onnantól kiszámítható AI, hanem 7 másik ember, mindegyik külön-külön taktikával, más-más seregfelosztással, egyszóval jó kis szellemi kihívás. Nem is nagyon bírom abbahagyni:)

Tom Hanx 2009.05.08. 18:17:37

Kedves Total War játékosok
Szeretném felhívni figyelmetek a Hungarian Total War Association-ra amely a Steam-en működik és a célja hogy összefogja a magyar TW játékosokat. Szeretettel várunk mindenkit! Aki nem találná, itt egy leírás a belépéshez:
1.lépés Belépsz a steam-be
2.lépés Ráklikkelsz a community (vagy közösség) menüpontra (fent balra találod).
3.lépés Fent a jobb sarokban találsz egy search feliratú sort, ebbe beklikkelsz és beírod hogy Hungarian Total War
4.lépés Ha jól írtad be a nevet itt megtalálod a közösségünket már csak két kattintás és tagja is vagy. Először ráklikkelsz a közösségünkre (itt láthatod a profilját) ezután fent a jobb sarokban találsz egy join gombot arra bátran rá klikkelsz és már tagja is vagy a közösségnek!
Minden új tagot nagy örömmel látunk!

Dear Total War gamers
I would like to ask your attention for Hungarian Total War Associaton which works on Steam and want to collect hungarian Total War gamers.
We do wait everybody!
1. step: Entrance to the Steam
2. step: Click "community" menu (on left above)
3. step: In a right corner above you can find a line: search. Click in and write down "Hungarian Total War Association".
4. step: If you find our community you have only two more steps to be member of our team. Click our community than you can find a "join" button in the right corner above.
We welcome every new member!

Szent Ibrahim 2009.08.10. 19:44:37

Baromi régi TW játékos vagyok, és az ETW-nél nem igaz, hogy ugyan az a taktika elég, hiszen például eléggé adott szokott lenni a spanyol-francia kezdő szövetség miatt a holland-francia,spanyol háború, míg a svédeknél akik kezdésnél birtokolják Szentpétervárt így ott orosz-svéd konfliktus a jellemző. Volt olyan is, hogy a spanyol örökösödési háborúban a franciák egészen Pozsonyig nyomultak előre szétverve ezzel az osztrákokat.
süti beállítások módosítása