2009.05.18. 18:00
Kína tündöklése és bukása - a Mandzsu kor 5.
1895 után egy akkor még igen szokatlan jellegű turizmus virágzott fel Kínában : a katasztrófa-turizmus. Külföldiek ezrei akarták látni a császári Kínát, melyről mindenki tudta, hogy végnapjait éli. Pedig, mint láttuk, az 1890-es évek elején ez még egyáltalán nem így tűnt. Az összeomlás lavinaszerű volt, és most már elsősorban a külső tényezők okozták. Vagy másként, kiderült, hogy az alapvetően megváltozott külső körülményeknek nem tudnak ellenállni a messze elégtelenül reformált belső alapok. De az ország még kapott egy utolsó esélyt, hiszen a külföldiek többségének egyáltalán nem volt érdeke Kína összeomlása.
A kínai-japán háború Ázsia egyik meghatározó népe számára 100 éves páratlan gazdasági sikersztorijának, a másiknak pedig 100 éves egyedülálló válságának kezdetét jelentette (az 1990-es évek közepén kezdődött Japán évtizedes stagnálása valamint Kína betörése a világpiacra). Másfelől az első volt azon két konfliktus közül, melyekben a 3 ázsiai nagyhatalom eldöntötte, hogy ki lesz az úr a Távol-Keleten az elkövetkezendő fél évszázadban.
Van egy elhíresült történet Cixinek a Nyári Palotában álló márványhajójáról (a képen), hogy azt a flottára szánt pénzből építtette. Pu Yi szerint, amikor a császárnőtől folyamatosan rettegő nagyapját (Shun herceget) megbízták a hadiflotta továbbfejlesztésével, ő maga kanyarintott le egy összeget a (britek által felgyújtott) Nyári Palota rekonstrukciójához, hogy ilyen módon is Cixi kedvében járjon.Utólag nézve ezzel jártak jobban.
Li Hongzhang anno létrehozta - még a taipingok ellen és tartományi forrásokból - az első olyan kínai hadsereget, mely modern tüzérséggel is rendelkezett. Ezt tovább fejlesztve és bővítve jöttek létre azon egységek (a képen), melyek fő feladata elsősorban Tiencsin és Peking védelme volt, és őket Beiyang-hadseregnek kezdték hívni. 
A Beiyang „Északi Óceánt” jelent, ami arra utal, hogy ezen külföldi koncessziók külkereskedelméből befolyó vámbevételek és illetékek voltak a fejlesztés elsődleges forrásai. Noha ezek a csapatok messze Kína leghatékonyabb haderejét jelentették, azért európai értelemben vett szisztematikus kiképzésről és felszerelésről nem volt szó. Nem utolsó sorban azért, mert Lit minden téren gátolta a mandarinok korrupciója és alkalmatlansága.
A Beiyang „Északi Óceánt” jelent, ami arra utal, hogy ezen külföldi koncessziók külkereskedelméből befolyó vámbevételek és illetékek voltak a fejlesztés elsődleges forrásai. Noha ezek a csapatok messze Kína leghatékonyabb haderejét jelentették, azért európai értelemben vett szisztematikus kiképzésről és felszerelésről nem volt szó. Nem utolsó sorban azért, mert Lit minden téren gátolta a mandarinok korrupciója és alkalmatlansága.Ugyanakkor a hatalmas katonai költségvetés túlnyomó részét Ázsia legnagyobb hadiflottájának kiépítésére fordították -jobb híján-, hisz az udvarban nem volt meg az eltökéltség a szárazföldi hadsereg általános reformját illetően. Ennek következménye az lett, hogy a fejlesztéseket olyan területre koncentrálták, ahol nem tudott érvényesülni Kína két nagy hadászati előnye – hatalmas területe és kimeríthetetlen emberanyaga.
Li Hongzhang két nagy haditengerészeti támaszpontot hozott létre. A Bohai-öböl maps.google.com/maps védelme rendkívül fontos stratégiai kérdés, hiszen rajta keresztül lehet csak eljutni Tiencsinbe (mely ekkor már Kína 2. iparvárosa) majd Pekingbe. Szerencsére a bejáratát leszűkíti két félsziget. Az északinak (Liaodong) déli csücskében épült ki Port Arthur (ma Dalian), a délinek (Shandong) északi partján pedig Weihaiwei (ma Weihai) kikötője, mely utóbbi az északi flotta bázisa is lett. Ezek mintegy elzárták az öböl bejáratát. Az öböl torkolatában fekvő Dagu-erődöket (lásd : 2. ópiumháború) pedig német mérnökök vasbeton felhasználásával újjáépítették, és Krupp-ágyúkkal is ellátták.
Kína 4 hadiflottája közül az északi – a Beiyang Flotta - lett a legerősebb az 1890-es évekre (aminek fő oka a japánok aktivizálódása volt). Gerincét német csata- és brit hadihajók alkották. Élükön a Stettinben készült 11 km-es hatótávolságú Krupp-ágyúkkal felszerelt „Dingyuan” (a képen) és „Zhenyuan”. .jpg)
Ezeket a kb. 7.400 tonnás monstrumokat már a kínai-francia háború előtt át kellett volna adja a Stettiner AG Vulcan , de a francia kormány kérésére visszatartották, ugyanis ezek jobbak voltak, mint a távol-keleti francia flotta bármely tagja. Ez a haditengerészeti egység papíron önmagában erősebb volt, mint az egész Japán Birodalmi Hadiflotta.
Ezeket a kb. 7.400 tonnás monstrumokat már a kínai-francia háború előtt át kellett volna adja a Stettiner AG Vulcan , de a francia kormány kérésére visszatartották, ugyanis ezek jobbak voltak, mint a távol-keleti francia flotta bármely tagja. Ez a haditengerészeti egység papíron önmagában erősebb volt, mint az egész Japán Birodalmi Hadiflotta.Az 1890-e évek elején Japán lakossága még a tizede sincs Kínáénak, és az ipari termelés is csak ekkor kezd majd komolyan felfutni. Japán elsősorban még inkább nyersanyagot és félkészterméket ad késztermékért cserébe, az export úgy 40 %-át a selyemfonal teszi ki. A még kevés nagyvállalat többségét az állam alapította, de a következetes reformok következtében egyre hatékonyabbá válik azoknak és a kisüzemeknek az együttműködése (vertikális kooperáció).
Ugyanakkor az importban folyamatosan nő a beruházási termékek részaránya, sőt a mezőgazdaságban és a bányászatban szinte forradalom zajlott le az állam aktív támogatásával, valamint 1895-ig már 3.200 km sínt és 6.500 km távíróhuzalt is lefektettek. Közben Kínában gyakorlatilag csak a Tiencsin-Shanghai vasútvonal kész (melyhez a külföldiek nyomása is kellett), a távíróval szemben pedig túl nagy az ellenállás, vagy pl. autó kínai tulajdonban egy darab sincs.
Az állam bevételei folyamatosan nőttek, ezért lehetővé vált a haderő korszerűsítése is. Már 1873-ban bevezették az általános hadkötelezettséget, és francia ill. brit katonai missziók segítségével elkezdték egy modern hadsereg és flotta felállítását. Fiatal tisztek százait küldték európai akadémiákra, így sikerült átültetni a gyakorlatba is az új ismereteket. Végül aktív külföldi segítséggel a mintegy 120 ezres szárazföldi haderőt porosz, a flottát pedig brit mintára szervezték meg. Az utóbbi túlnyomórészt modern európai hadihajókból állt, de csatahajót takarékossági okokból nem vettek.
Az Ito Hirobumi vezette Japán pont ezekre az évekre jutott el oda, hogy nettó nyersanyag- és élelmiszer-exportőrből nettó importőr lett, miközben a gazdaság valamint a népesség növekedése is kezdett felgyorsulni.
Következésképpen alapjaiban változott meg Japán külső világképe. Az 1890-es évek elejétől állandó téma lett külföldi bázisok megszerzése :
„Így külföldre telepíthetjük a lakosságot, s elővédet teremthetünk a nemzet számára”
- írta egy szakértő, Taguchi Ukichi 1891-ben. Vagy, ahogy egy későbbi kormányjelentés fogalmazott :
„Korea népessége a területéhez képest igen alacsony, ezért könnyedén otthont tud adni sok japán földművesnek. Ha így teszünk, akkor helyet találunk fölös népességünknek, és növelni tudjuk a ritka élelmiszerek utánpótlását.”
„A Japán szívének szegezett tőr”
- mondta a kínai hűbéres Koreáról egy német katonai tanácsadó, és igaza is volt.
Ránézve a térképre látszik, hogy noha területileg elég kicsi probléma, de súlyát tekintve igen nagy. Ugyanis innen kiindulva (persze a szükséges tengerészeti feltételek megléte esetén) bármelyik fél szárazföldi támadást indíthat a másik ellen, amint ez már többször is előfordult : 1274-ben és 1281-ben a mongolok, ill a japánok részéről az 1590-es években. Míg az utóbbiakat a Ming-Kína könnyen hárította koreai együttműködéssel és mandzsu segédcsapatokkal, az előbbieket Japán csak a tájfunok segítségével, ezért azok megrázó történelmi eseményekként maradtak fenn.
Illetve Japán részéről most már két másik tényező is fontos szempont lett. Az egyik az orosz terjeszkedési ambíciók, melyektől a legjobban féltek. A másik a gazdasági megfontolások, tehát a japán gazdaság nyersanyag-, élelmiszer- és exportpiac-igénye. Korea egyrészt jelentős mezőgazdasági kapacitásokkal (és szénkészletekkel) bírt, másfelől a ritkán lakott Mandzsúria Kína nyersanyagokban messze leggazdagabb tartománya volt.
A kínai-japán háború
Korea ekkor már évszázadok óta Kínának adót fizető hűbéres állam, és pont az 1880-as években csapott oda Kína - a mindkét nagytestvér által mélyen lenézett - egyre rakoncátlanabb „fokhagymazabálóknak”. 1876-ban még túl gyenge volt, amikor az „ágyúnaszád-diplomáciát” piszok gyorsan eltanuló Japán Koreától kereskedelmi kikötők megnyitását kényszerítette ki (Ganghwa-i Szerződés), de amikor 1882-ben mindenféle puccsok és lázongások törtek ki Szöulban (aktív japán részvétellel), kínai haderő érkezett Juan Shikai (valójában ő lesz az utolsó császár) vezetésével, és rendet rakott – foglyul ejtve a japán csapatot is. Végül 1885-ben megegyeztek (Tiencsini Szerződés), mely során elismerték egymás befolyását Koreában, és kivonták csapataikat. De mivel a koreai belpolitika két egymással küzdő frakcióra oszlott (a konzervatív kínai, a reformista pedig japán támogatással), így sorozatos belső válságok jöttek. Ezek háborúvá eszkalálódása csak idő kérdése lett.
1893-ban nagyméretű (nacionalista) felkelés tört ki Koreában, és a király Kínától kért katonai segítséget (1894.06.01), amit meg is kapott. Válaszul bevonultak a japánok is (1894.06.08), a királyt elmozdították (1894.07.23), majd az új régens „felkérte” őket, hogy kiverjék a kínai csapatokat. Kína erre hadat üzent (1894.08.01).
Az európaiak ledöbbentek Japán vakmerőségén, hisz a Qing-birodalom látványosan stabilizálódott a 2. ópiumháború óta. A kínai kormány már készülődött Cixi következő évben esedékes 60. születésnapjának (ez Kínában kiemelt évforduló) megszervezésére, így hozzákapcsolták egy nagy győzelmi parádé előkészületeit is. Japán merészségében valószínűleg szerepet játszott az is, hogy már a britek kvázi szövetségese volt, ami egy vereség esetén megóvhatta őket a legsúlyosabb következményektől.
A szárazföldi ütközeteket aránylag kisebb (max. 15 ezres) létszámú erők vívták, mert az utánpótlást Kínának is nagyrészt tengeren kellett szállítania. Ugyanis nem építettek vasutat még a létfontosságú Port Arthurhoz sem, ami azt eredményezte, hogy nem tudták ellensúlyozni megfelelő létszámfölénnyel az ugyan általában úgy harmadával kisebb, de jobban felszerelt és sokkal hatékonyabban kiképzett japán hadsereg fölényét. (Viszont 60 év múlva ez sikerül majd ugyanitt.) Következésképpen a háború a tengeren kellett eldöljön, ahol az erőviszonyok kiegyenlítettek voltak, sőt az egész kínai hajóhad (a 4 flotta) elsöprő túlerőben volt.
A tenger ura mégis Japán lett, miután a Yalu-folyó (Kína és Korea határa) torkolatában az Ito Sukeyuki admirális vezette egyesített flottája 1894.09.17.-én tönkreverte a Ding admirális irányította kínai Beiyang-flottát.A japán zászlóshajó a (francia) Matsushima volt, mely 4.277 tonnájával alig fele olyan nehéz volt, mint a két nagy német csatahajó. A japánok 12 (főleg francia és brit) a kínaiak 14 (nagyrészt német) hadihajót hoztak, úgy, hogy mindkét flotábban volt 1-2 hazai építésű is. Míg egyik részről szinte az egész Birodalmi Flotta jelen volt, a kínaiaknál még a teljes Beiyang-csoport sem, a másik 3 flottáról nem is beszélve. A hajóhadak hasonló erőt képviseltek, és lévén a kínai hajók átlagosan valamivel kisebbek, a fő hangsúly a két hatalmas csatahajóra került.
Az ütközet nagyon baljósan kezdődött az utóbbiak szempontjából. Mivel a két német csatahajó lőtávolsága jóval nagyobb volt, mint bármely japán hadihajóé, a Dingyuan zászlóshajó már nagy távolságból leadta az első lövéseket. Nem egyértelmű, hogy konstrukciós vagy kezelési hibából adódóan (vagy mindkettő), de az egyik lövés elsodorta a hajóhidat, súlyosan megsebesítve Ding admirálist is. Ito admirális viszont hatásos manőverezéssel és tüzeléssel fokozatosan teljes fölényt harcolt ki.
A vereség után a két kínai zászlóshajó és a flotta maradványai el tudtak menekülni Weihaiwei kikötőjébe. Nekik 5 hajójuk süllyedt el, 3 pedig megrongálódott, a győzteseknél 4 hajó sérült meg.
A Naniwa-cirkáló volt a japán alakzat utolsó hajója, kapitányát Togo Heihachiro-nak hívták.
A szárazföldi hadműveletek már júli 28.-án elkezdődtek a koreai Asan városánál, ahol a japánok győztek. Ettől kezdve úgy szorítják ki Koreából a kínaiakat, majd foglalják el a Liaodong-félszigetet Port Arthurral együtt (1894.11.21), hogy minden csatát ők nyernek meg. Kína ezzel az év végére elvesztette Peking és Tiencsin védelmének északi bástyáját, sőt Port Arthur egyben Mandzsúria kulcsa is volt.A Beiyang-flotta megmaradt hajói (nem is volt mind ott a Yalu-folyónál) a nagy hideget és a téli viharokat a déli félsziget kulcserődítményében, a Weihaiwei-kikötőben szándékoztak kihúzni. De 1895 jan. 20.-án a japánok egy szédületes húzással sikeres partraszállást hajtottak végre a város mellett, majd egy 23 napos ostrom során – néha mínusz 26 fokos hidegben - bevették az erődöket. Végül ezek ágyúinak segítségével fejezték be az ott horgonyzó észak-kínai hadiflotta szinte teljes elpusztítását, mely során a Dingyuan megsemmisült, a Zhenyuan-t pedig a japánok elfoglalták (majd átalakítva részt vesz az orosz háborúban is). Ding admirális elutasította régi barátja, Ito admirális ajánlatát, hogy menedéket kapjon Japánban, és a kapituláció után inkább öngyilkos lett. Ugyanakkor a japán szárazföldi erők vezetője, Odera tábornok is elesett a harc során.
A tavasz beköszöntével (Mandzsúriában brutális a tél) északon folytatták az offenzívát, és az utolsó nagyobb ütközetet Yingkou kikötőjénél vívták (1895.03.05), amely természetesen japán győzelemmel ért véget.
A lenézett „törpe majmok” Kínát szó szerint kiütötték, így Cixi ez évre tervezett hatalmas ünnepségeit csendben lefújták. Az udvart megszállta a rettegés. 
Egy kínai volt csak, akit a japánok nagyon tiszteltek – Li Hongzhang-, így ő utazott Shimonoseki japán városába, hogy a békefeltételekről tárgyaljon. A legrosszabbra volt felkészülve, de a japán követelések még azt is messze túlszárnyalták :
Egy kínai volt csak, akit a japánok nagyon tiszteltek – Li Hongzhang-, így ő utazott Shimonoseki japán városába, hogy a békefeltételekről tárgyaljon. A legrosszabbra volt felkészülve, de a japán követelések még azt is messze túlszárnyalták :Korea, a Liaodong-félsziget és Port Arthur, a közben elfoglalt Pescadores-szigetek (Taiwan kulcsa), maga Taiwan, 200 M liang ezüst (a kínai állam éves bevételének több mint duplája vagy a Dingyuan hadihajó árának 117-szerese), sőt egyenesen Tiencsin és annak északi vasútvonala. Kínát ez (mert Port Arthurral és Tiencsinnel a Bohai-öböl japán kézbe került volna) totálisan kiszolgáltatta volna Japánnak, akik féktelen mohósága itt már jól érzékelhető volt.
Egy váratlan incidens jött közbe. Egy fanatikus merénylő rátámadt Li Hongzhangra, és súlyosan megsebesítette. Ezt a japánok a császár megsértésének vették, és igen csak szégyenkeztek. Így végül eltekintettek Tiencsintől és a vasúttól, de a többi maradt. 1895 április 17.-én írták alá a Kína sorsát megpecsételő szerződést.
Csakhogy 6 nappal később német-francia-orosz kommüniké tájékoztatta Japánt, hogy a Liaodong-félsziget új státusza veszélyeztetné a békét, így Japán kénytelen volt azt visszaadni.
Taiwant ellenben inkább látták japán kézben, mint egymáséban (beleértve a briteket is). Viszont a szigetet még meg kellett hódítani, ugyanis Taiwan május 23.-án kikiáltotta függetlenségét és a köztársaságot, majd régi ismerősünket, Liu Yongfut bízta meg védelmével. Vezetésével 5 teljes hónapig ellen tudtak állni a japánoknak, akik az ő elmenekülése után, október 21.-én vették birtokba az egész szigetet, ahol elkezdődött a japánok intenzív betelepülése (pl. 1920-ig már 166.000).
Valójában az 1890-es évek közepe a japán modernizációs áttörés időszaka, de az újra megszilárdult nemzeti öntudaté is egyben…....Fukuzawa Yukichi 1896 :
„Az ember aligha tudja felsorolni a restauráció óta véghezvitt összes civilizált vívmányunkat – a feudalizmus felszámolása, a társadalmi osztályok közötti akadályok részleges megszüntetése, a törvényeink felülvizsgálata, a közoktatás kiterjesztése, a vasútépítések, a villamosítás, a postai szolgálat, a nyomtatás és így tovább. Ám mindezen vívmányok közül a legkiemelkedőbb fejlemény az volt, amit mi tudósok 30 éve még elképzelni se tudtunk volna, hogy egy nagy háborúban Japán visszaállította a császárság tekintélyét.”
Az Ázsiában eddig példátlan összegű jóvátétel komoly szerepet játszott abban, hogy Japán 1897-ben aranyalapra helyezhette valutáját, ami óriási lökést adott a további fejlődéshez.
Kína szétcincálása
A háborús vereség szégyenteljes volt, és a kínaiak egyszerűen nem tudták megemészteni, hogy a lenézett „törpe majmok” ennyire elverték őket. A külföldiek ezután következő lépései tovább rontottak a helyzeten. A nyugatiak nagyon meglepődtek Japán ekkora győzelmén, majd levonták a konzekvenciát. A mandzsu állam jelen formájában teljesen életképtelen, összeomlása már csak idő kérdése.
Versenyfutás kezdődött a koncért.
A sort a távol-keleti pozícióit Japántól féltő Oroszország nyitotta meg, azzal, hogy 1896-ban meghívta Li Hongzhangot II Miklós koronázására. Őt nagyon megviselhette, hogy szeme láttára omlott össze 40 évi küzdelmének legtöbb eredménye, és ez valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy hagyta megvesztegetni magát. Összesen több részletben közel 2 M dollárnyi rubelt fizettek ki neki, amiért aláírta a szövetségi szerződést Japán ellen, és engedélyezte vasút építését Madzsúrián keresztül.
A következő évben egy új szupernehézsúlyú versenyző lépett a ringbe, miután nem éppen kiugró tehetségű császára a „Sárga Veszedelemmel” kezdett riogatni . Az ürügyet német hittérítők lemészárlása szolgáltatta, így jóvátétel gyanánt német koncessziók létesültek a Shandong-félszigeten tsingtao-i központtal, mely maradandó nyomot hagyott maga után : a sörgyárat (itt harcolnak majd magyar tengerészek az I. vh.-ban a japánok ellen).Erre (még nála is gyengébb képességű) keleti unokaöccse gyorsan reagált, így az oroszok 1898-ban megszerezték Port Arthur kikötőjének 25 éves bérleti jogát, amivel fokozatosan ölükbe hullt Mandzsúria nagy része. Ezt annak fejében kapták meg, hogy a szövetségi köteléket kiterjesztették Németország ellen is. Fontos, hogy minden területi koncesszió több évtizedes tartós bérlet formáját öltötte, ugyanis Kína területi felosztását ellenezte a Csendes-óceán mindkét domináns hatalma is : a britek és az USA. Ez logikus volt, hiszen, ha mindenki egyenlő jogokat kap az országgal zajló kereskedelemben, akkor abból a legnagyobb szeletett ők tudják majd kihasítani maguknak (ezért lett ez a vezérelve az USA Kína-politikájának úgy fél évszázadra).
Egy vásári komédia is lezajlott, ugyanis felbátorodván, bejelentkezett Olaszország is. Természetesen válaszra sem méltatták (hiszen az Aduai csata híre Pekingbe is eljutott), amire ultimátummal reagáltak. Miután a kínaiak ezt is figyelmen kívül hagyták, az olaszok jobb híján megszégyenülten elkullogtak, és rajtuk nevetett az európai közvélemény.
És ez így ment, egészen 1902-ig (ekkor olasz, osztrák, belga koncessziók), tehát minden évben újabb és újabb koncessziókat kényszerítettek ki. Kína elvesztette külső függetlenségét, a japánoknak fizetendő sarc erőn felüli terhet jelentett (a kínai és a japán források nagyságrenddel eltérő végső kifizetett összeget hoznak) de belpolitikájába még mindig nem szóltak bele. Sokat rontott a helyzeten, hogy -mivel a nagyobb gazdaságok sorra áttértek az aranyalapra- az ezüst (tkp. a kínai pénz) árfolyama lezuhant. 1 liang (tael) ezüst vs. 1 dollár (aranyalapú volt már) :
1870 : kb. 1,5 $; 1887 : 1,2 $; 1902 : 0,6 $
Kínában még mindig nincs pl. telefon sem, noha Japánban még az újságírók is már évek óta használják. Vagy megint, ugye a vasút.
A századfordulóig (mint már többször volt szó róla) csak a Tiencsin-Shanghai távolsági vonal készült el, azaz a két legjelentősebb (persze elsősorban külföldi) ipari központ közötti. Ugyanakkor az Orosz Birodalomban eddig 50.000 km körüli volt a vasútvonalak teljes hossza, amibe a becslések szerint 4,5 milliárd rubelt fektettek, ebből 2,6 milliárdot az állam állt, sőt az összes külföldi tartozás 70 %-át (ebben az állami kölcsönök is benne vannak) a vasúti hitelek alkották. A 2.600 millió rubel kb. 1.700 millió liang ezüstnek felelt meg akkor, azaz a kínai állam úgy 19 évi bevételének. Ebből látszik egyrészt az, hogy a külföldi tőke nélkül Kínának esélye sem volt modernizálódni (a mintegy 10.000 komprádor össztőkéjét az állam 4-5 évi bevételére becsülik csak), másfelől pedig, hogy a GDP-hez képest irreálisan alacsony volt a központi költségvetés újraelosztása. Ezért is volt az, hogy az egyik legelső japán lépés az adóreform lett.
A Száznapos Reform, avagy a kései Mandzsu-kor egyetlen átfogó modernizációs kísérlete
Nemcsak mi, de már a korabeli külföldiek is nagyon csodálkoztak, hogy miért nem kezdett bele a kínai vezetés az átfogó reformokba, hiszen ekkor már Japán példája is égbekiáltó volt, sőt maguk a nyugatiak (de nem a japánok) is támogatták volna ezeket. A vereség majd az újabb és újabb koncessziók országszerte óriási felháborodást okoztak, és nemcsak a külföldiek lettek a bűnbakok, de a Cixi körüli kormányzati csoport (és az általuk kinevezett mindenféle mandarinok) pozíciói is meginogtak. Ez egyben a császár helyzetének megerősödését is jelentette, aki körül nevelőjének irányításával egy kvázi reformer párt alakult ki. Li Hongzhang elérte, hogy visszahívják Gong herceget (aki 25 évig volt külügyminiszter, majd Cixi elküldte, mert túl nyitott volt), és együttesen a császár mögé álltak.
A gyorsuló ütemben romló állapotokat nagyon unták a külföldiek is (ekkor már közel 1.000 vállalatuk volt a koncessziós területeken), akiknek életveszélyes lett közlekedni is a belső országrészekben. A növekvő káosz csak Japánnak és Oroszországnak volt jó, mert ők leginkább területet akartak: Mandzsúriát, csakhogy ők pont egymásban látták a fő ellenséget. A többi nyugati hatalom (beleértve az egyre dominánsabb Amerikát is) célja elsősorban a beruházások és a kereskedelem koncessziókon kívüli kiterjesztése volt, aminek sokkal jobban kedvez egy stabil és fejlődő Kína. Nem véletlen, hogy a császárság bukása után mindig az ennek megvalósítására legtöbb eséllyel rendelkező hadurat támogatják majd.
Így aztán a nagyobb külföldi koncessziókban (a védelmük alatt) már intenzíven terjedt egy reformmozgalom, melynek fő ideológusa a fiatal kantoni Gong Youwei lett. Jellemző, hogy a császárhoz intézett egyik felirata a nyugati koncessziók lapjaiban jelenhetett csak meg. Vezérelvük a japán átalakulás lett, és amikor Li és Gong herceg 1897-ben elintézték, hogy a fiatal Guang Xu császár fogadja Gongot, az Meiji császárt állította példaképül eléje.
Cixi pártjának legerősebb támogatója Ronglu volt. Már sokféle posztot töltött be, most éppen a hadügyminiszterit, az északi kikötők felügyelőjét stb. A „kormány” tagjai pozícióinak súlya és mennyisége egyenes arányban volt a Cixi legbefolyásosabb eunuchjaira költött pénzeikkel. Az alattuk levő szint mandarinjainak viszont a kormánytagoknak átadott összegekkel, és így tovább.
Viszont a hadsereg kulcsfigurája a reformszövetség tagja volt. Juan Shikai tábornok nemzeti hősnek számított a 80-as évekbeli koreai sikerei miatt, és 1895-ben őt nevezték ki a Peking körüli legerősebb modernizált hadsereg élére. Így a császár tanácsadói úgy vélték, hogy számíthatnak rá, következésképpen Guang Xu kinevezte a hadügyminiszter (Ronglu) helyettesévé. A reformok sorsa leginkább rajta múlt. Nézzük meg még egyszer, milyen politikai módszerekkel lépett a reformok útjára a másik két ázsiai nagyhatalom.
Oroszországban maga, az ekkor még óriási hatalommal bíró cár állt a modernizáció élére, melyben támogatta a másik politikai erő, az arisztokrácia is (nacionalizmusból és mert, az a további gazdagodással kecsegtetett) De ez azzal is járt, hogy a reformok nem érintették hatalmának alapjait, így az 1861-es jobbágyfelszabadítás nem érte el célját, a mezőgazdaság még nem tudott az iparhoz kapcsolódni. Mivel az ország inkább európai jellegű berendezkedésű volt, a hivatalnoki réteg pozícióit természetszerűleg nem veszélyeztette a modernizáció. Viszont a külföldi tőke becsábítását és a szinte extrém méretű vasútfejlesztést (1900-ra a világon 2. leghosszabb) nem gátolta a nemesség, sőt II. és III. Sándor is jó képességű uralkodó volt, így csak sikerült beindítani az iparosodást. Az pedig végül a sztolipini reformokkal és az azt követő nagyipari áttöréssel csúcsosodik ki, élén egy igazi nagyágyúval – gróf Szergej Witte pénzügyminiszterrel.
Japánban az 1860-as évek elejére szinte mindenki tudta, hogy változtatni kell, és azt is, hogy ez csak erővel fog menni. Különböző szövetségek alakultak, akik a japán történelem különböző államformáival kísérleteztek, majd ahogy sorra kiderült, hogy nem működnek, az ország egyre jobban csúszott bele az általános polgárháborúba. Végül 1869-re a Sat-Cho szövetség győzött, akik a császárt helyezték a politikai rendszer középpontjába. Először felszámolták (erővel persze) a daimyo-rendszert, majd a szamurájokét is (pl. kardviselés betiltása, sorkatonai szolgálat stb; az utolsó lázadásuk 1877-ben volt). 1871-től pedig a teljhatalomra szert tett központi kormányzat elkezdte a császár nevében Japán totális átalakítását, melyet hosszú időn keresztül a kiemelkedő képességű Ito Hirobumi vezényelt.
Kína az orosz mintát nem választhatta, ahogy Japán sem, mert míg az előbbinél a mandarinok, úgy az utóbbinál a daimyok (és hűbéseseik) ellenérdekeltek voltak a változtatásokban (ez a két réteg szerepe hasonlított az orosz arisztokráciáéra). .jpg)
Igaz, korlátozott reformoknak állhatott volna élére Cixi, aki számíthatott kiépített, hű klientúrájára és az északi hadseregekre (itt voltak csak modernebb egységek), sőt valószínűleg a reformista császári párt is mögé állt volna. Ugyan olyan kiemelkedő értelmiségi réteg, mint az oroszoknál itt persze nem volt (ahogy Japánban sem), de alapozhatott volna a külföldiek tudására és tőkéjére. Sőt Kína – szemben az iparosodás előtti Oroszországgal - nagy mennyiségben rendelkezett könnyűipari exportcikkekkel is.
Igaz, korlátozott reformoknak állhatott volna élére Cixi, aki számíthatott kiépített, hű klientúrájára és az északi hadseregekre (itt voltak csak modernebb egységek), sőt valószínűleg a reformista császári párt is mögé állt volna. Ugyan olyan kiemelkedő értelmiségi réteg, mint az oroszoknál itt persze nem volt (ahogy Japánban sem), de alapozhatott volna a külföldiek tudására és tőkéjére. Sőt Kína – szemben az iparosodás előtti Oroszországgal - nagy mennyiségben rendelkezett könnyűipari exportcikkekkel is.Vagy megpróbálhatta a reformszövetség – japán mintára - a fennálló rezsim megdöntésével átvenni a hatalmat a császárra hivatkozva , amihez a katonai támogatást Yuan Shikai adja. A mandarinok széleskörű obstrukcióját (hiszen a kínai államigazgatás tagjainak motivációi szöges ellentétben álltak az ipari forradalom követelményeivel) valószínűleg segíthetett volna semlegesíteni, hogy az udvar legfontosabb jövedelme (a külker vámok és illetékek) nem az ők, hanem a külföldiek ellenőrzése alatt álltak, akik szívesen támogatták volna a reformokat is. Kína számára a 24. óra utolsó percei ketyegtek.
De Cixi még most sem vállalta fel a reformokat, mert ezek a teljesen kontraproduktív kegyencrendszeren alapuló hatalmának jelentős csorbítását vonták volna maguk után, így a császári párt lépett - a japán verzió szerint. Puccsot terveztek végrehajtani Cixi konzervatív klikkje ellen, mely kulcsfeladataiban (a katonai hatalomátvétel, Ronglu megölése és Cixi letartóztatása) való részvételt elvállalta Juan Shikai.
A császár reformcsomagját 1898.06.11.-én bocsátotta ki -sajnos az elhunyt Gong herceg támogatása nélkül- mely rendeletek özönével árasztotta el az országot. Ezek leginkább a japán átalakulást mintázták, kinyilvánított céljuk Kína modernizálása és megerősítése volt.
A mandarinok nagy része bepánikolt, és Cixitől várta a védelmet. Ő melléjük is állt, de az országos hangulat miatt nem mert nyíltan fellépni a császár ellen. Juan Shikai ellenben elment Tiencsinbe, ahol elárulta Ronglunak a puccs tervét, aki gyorsan Pekingbe utazott Cixihez. A palotát katonáikkal körbevették, majd a félelemtől reszkető császár meg kellett alázkodjon Cixi előtt, aki üvöltözött vele, sőt állítólag legyezőjével arcon is ütötte, és ettől kezdve házi őrizetben tartotta. Az ediktumokat, melyeket a mandarinok amúgy is igyekeztek elszabotálni, 103 nappal kibocsátásuk után visszavonták, több reformert lefejeztek, Gong Youwei pedig Shanghaiba menekült a britekhez.
A reformokból nem lett semmi sem. A mandzsu-kínai állam teljes csődöt mondott. Ahhoz, hogy az ország elindulhasson a modernizáció útján, először szét kell zúzni a külföldi tőkét gátló béklyókat, a beruházások és a kereskedelem pedig magát a rendszert ássák majd alá.
Cixi rendszere még 10, a császárság pedig 13 évig agonizál, de közben lezajlik a Mandzsu-kor több szempontból legrendhagyóbb eseménysora, mely egyben az akkor már 2121 éves császári intézmény létjogosultsága alól is végleg kihúzza a talajt: a Boxer-lázadás.
· 1 trackback 23 komment
Címkék: kína japán taiwan reformok mandarin császár juan cixi kelet ázsia shikai mandzsu kor meiji gong youwei kínai japán háború port arthur 100 napos reform shimonoseki
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr201075863
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Csucsu - REFLUX 2009.05.18. 20:37:38
A nyugat alkonya (Peking, 2008)Kína, az alvó óriás már nemcsak felébredt, hanem elvonszolta világvágyó irigy-sárga merevedését a fürdőszobáig, kitörölte a csipát, fogat mosott, és most itt áll előttünk lakkozva a pekingi olimpia megnyitója után, fütyül a…
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sajtosszenya 2009.05.18. 20:20:15
ellégé tanulságos ez most magyarországról nézve
Czelder Orbán 2009.05.18. 21:04:28
Micsoda egy béna puccskísérlet! Tisztára, mint a Horthy-féle kiugrás.
Kína esetében olyan furcsa ez az egyrészt erősen centralista, másrészt területileg nagyon tagolt rendszer. Hogyan lehet, hogy ilyen nagy területi léptékben is olyan sok függött a mandarin adminisztrációtól, hogy nem lehetett megkerülni őket.
Másrészt meg ott a korrupció. Korrumpálni lehetett a mandarinokat, de közben meg a központ mégis kézben tudta tartani őket? Annyira fura.
Off
Magyarországon lehet valahol Tsingtao-t kapni?
On
Kína esetében olyan furcsa ez az egyrészt erősen centralista, másrészt területileg nagyon tagolt rendszer. Hogyan lehet, hogy ilyen nagy területi léptékben is olyan sok függött a mandarin adminisztrációtól, hogy nem lehetett megkerülni őket.
Másrészt meg ott a korrupció. Korrumpálni lehetett a mandarinokat, de közben meg a központ mégis kézben tudta tartani őket? Annyira fura.
Off
Magyarországon lehet valahol Tsingtao-t kapni?
On
Eppúr 2009.05.18. 21:43:22
Gratulálok!
Élvezetes olvasmány, nem uncsi törcilecke.
Élvezetes olvasmány, nem uncsi törcilecke.
Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2009.05.18. 21:49:42
Bocs, nem így akartam. Sajnos nem tudom, hogy lehet ezt a trackback izét csinálni... :(
mig8 (törölt) 2009.05.18. 22:54:25
Remek poszt, gratulálok!
De csatlakozom @Czelder Orbán-hoz: hogy lehet, hogy egy ekkora ország még az összeomlás küszöbén is ennyire centralista legyen?
A Német-Római Birodalomban a császár hatalmának gyengülésével megerősödtek a helyi hűbérurak és így gyakorl.atilag szétesett. Indiában szintén egy hasonló folyamatot lehet megfigyelni.
Vagy netán a kegyencek ennyire császár-függők lettek volna?
De csatlakozom @Czelder Orbán-hoz: hogy lehet, hogy egy ekkora ország még az összeomlás küszöbén is ennyire centralista legyen?
A Német-Római Birodalomban a császár hatalmának gyengülésével megerősödtek a helyi hűbérurak és így gyakorl.atilag szétesett. Indiában szintén egy hasonló folyamatot lehet megfigyelni.
Vagy netán a kegyencek ennyire császár-függők lettek volna?
Czelder Orbán 2009.05.19. 00:33:33
@mig8: Ezek azért rossz példák, mert pl. India sosem volt egységes (tudtommal), a Német-római Birodalom meg fejlett volt ugyan gazdaságilag, de területileg sehol sem volt Kínához képest.
Kínában egyszerűen embertelenül nagyok a léptékek.
Kínában egyszerűen embertelenül nagyok a léptékek.
Vérnűsző Barom (törölt) 2009.05.19. 07:06:09
@Czelder Orbán: "mert pl. India sosem volt egységes"
Rövid időre, időnként de. Na, nem sokáig... Viszont pár érdekes párhuzamot valóban lehet találni a Német-Római császárság és India között. Az indiai rádzsák, maharadzsák szintén olyan uralkodók voltak - elvileg - mint a emitt a választófejedelmek. Nem számítva persze az aprócska gazdasági és katonai különbségeket.
Ott viszont a legritkább esetben volt valódi szükség komolyabb összefogásra a kisebb-nagyobb uralkodók között, túl sokan is voltak, túl nagy távolságokra egymástól, hogy valóban kezdhessenek egymással valamit, és gyakorlatilag alig volt külső ellenségük.
Ugyan minden komolyabb hódító nekik esett, egyik-másikuk némi sikerrel is, de ezek vagy eltakarodtak hamar, vagy egy-két nemzedék után gyöngyen beolvadtak az addigi rendszerbe, esetleg pár kaszttal gazdagítva az amúgy sem gyenge felhozatalt.
De már a Mahabharata is is megemlékezik a nagy királyválasztásról, melynek során a bölcs uralkodók (kvázi választófejedelmek), isteni sugallatra (hátuk mögött Krisnával, meg a gonosz kis korongjával) megválasztották maguk közül a legméltóbbat (aki már végigverte őket) a királyok királyának (a fene se emlékszik az indiai rangra, a polc meg messze van, de tulképp a császárnak). Aztán persze annak rendje és módja szerint össze is vesztek rajta, és folytatódott minden tovább a maga megszokott módján a következő ütősebb mókus pár száz évvel későbbi megjelenéséig.
Kína ezzel szemben már az ókorban egyesült (elvileg) egy császár alatt. Külpolitikájuk nekik se volt, a fogalmat se nagyon értették a mongolok megjelenéséig, majd az azt követő restaurációtól kezdve, hiszen számikra egyértelmű volt, hogy biz az a Föld közepe (Középső Birodalom, nem véletlen a neve), és egyszerűen elképzelhetetlennek tartottak bármilyen más világképet.
Az vígan belefért nekik, hogy vállat vonva legyintsenek Mandzsúriára (az csak egy idegen, kihalt puszta, ahol a barbárok holt lelke síkong esténként), vagy nekilássanak kiirtani minden külföldit (azok csak büdös, barbárok), majd lecseréljék a kínai császárt Maóra, vagy akárki másra, hisz mindig is tudták, hogy függetlenül a világ egyéb dolgaitól Kína az Kína, amiből egy van, a többi meg nem érdekes. Ha nagyon kepeszt, majd belakják, és az is Kína lesz.
Zseniális az így fakadó meglehetősen naivnak tűnő, de vérkomoly politikai hozzáállásuk a kérdéshez. Ha egy kínai csásr valaha a történelem során uralt egy területet, akkor az Kína része. lehet, hogy momentán (akár párszáz évig) elkódorgott, de úgyis visszakerül.
Na, ami nagyon szép ebben, az Dzsingisz kán. Aki ugye nagyjából a világ harmadát-negyedét meghódította, beleértve Kínát is. Fia, unokája meg kínai császár lett, posztumusz ő maga is.
Mivel - ugyan utólag - Dzsingisz is kínai császárként lett elkönyvelve, így a hódításai is kínaiak. Remek indoklásként fel is hozható pl. Tibetre...
Vagy Mongóliára, Koreára. Ez utóbbiakat később már mandzsuként, vagy még később el is foglalták.
Érdekes lenne elbeszélgetni egy kínai propagandistával mondjuk a muhi csata és Batu kán ténykedéséről, annak megítéléséről eme remek kínai szempont figyelembevételével, ebben a környezetben Magyarország helyzetével...
Rövid időre, időnként de. Na, nem sokáig... Viszont pár érdekes párhuzamot valóban lehet találni a Német-Római császárság és India között. Az indiai rádzsák, maharadzsák szintén olyan uralkodók voltak - elvileg - mint a emitt a választófejedelmek. Nem számítva persze az aprócska gazdasági és katonai különbségeket.
Ott viszont a legritkább esetben volt valódi szükség komolyabb összefogásra a kisebb-nagyobb uralkodók között, túl sokan is voltak, túl nagy távolságokra egymástól, hogy valóban kezdhessenek egymással valamit, és gyakorlatilag alig volt külső ellenségük.
Ugyan minden komolyabb hódító nekik esett, egyik-másikuk némi sikerrel is, de ezek vagy eltakarodtak hamar, vagy egy-két nemzedék után gyöngyen beolvadtak az addigi rendszerbe, esetleg pár kaszttal gazdagítva az amúgy sem gyenge felhozatalt.
De már a Mahabharata is is megemlékezik a nagy királyválasztásról, melynek során a bölcs uralkodók (kvázi választófejedelmek), isteni sugallatra (hátuk mögött Krisnával, meg a gonosz kis korongjával) megválasztották maguk közül a legméltóbbat (aki már végigverte őket) a királyok királyának (a fene se emlékszik az indiai rangra, a polc meg messze van, de tulképp a császárnak). Aztán persze annak rendje és módja szerint össze is vesztek rajta, és folytatódott minden tovább a maga megszokott módján a következő ütősebb mókus pár száz évvel későbbi megjelenéséig.
Kína ezzel szemben már az ókorban egyesült (elvileg) egy császár alatt. Külpolitikájuk nekik se volt, a fogalmat se nagyon értették a mongolok megjelenéséig, majd az azt követő restaurációtól kezdve, hiszen számikra egyértelmű volt, hogy biz az a Föld közepe (Középső Birodalom, nem véletlen a neve), és egyszerűen elképzelhetetlennek tartottak bármilyen más világképet.
Az vígan belefért nekik, hogy vállat vonva legyintsenek Mandzsúriára (az csak egy idegen, kihalt puszta, ahol a barbárok holt lelke síkong esténként), vagy nekilássanak kiirtani minden külföldit (azok csak büdös, barbárok), majd lecseréljék a kínai császárt Maóra, vagy akárki másra, hisz mindig is tudták, hogy függetlenül a világ egyéb dolgaitól Kína az Kína, amiből egy van, a többi meg nem érdekes. Ha nagyon kepeszt, majd belakják, és az is Kína lesz.
Zseniális az így fakadó meglehetősen naivnak tűnő, de vérkomoly politikai hozzáállásuk a kérdéshez. Ha egy kínai csásr valaha a történelem során uralt egy területet, akkor az Kína része. lehet, hogy momentán (akár párszáz évig) elkódorgott, de úgyis visszakerül.
Na, ami nagyon szép ebben, az Dzsingisz kán. Aki ugye nagyjából a világ harmadát-negyedét meghódította, beleértve Kínát is. Fia, unokája meg kínai császár lett, posztumusz ő maga is.
Mivel - ugyan utólag - Dzsingisz is kínai császárként lett elkönyvelve, így a hódításai is kínaiak. Remek indoklásként fel is hozható pl. Tibetre...
Vagy Mongóliára, Koreára. Ez utóbbiakat később már mandzsuként, vagy még később el is foglalták.
Érdekes lenne elbeszélgetni egy kínai propagandistával mondjuk a muhi csata és Batu kán ténykedéséről, annak megítéléséről eme remek kínai szempont figyelembevételével, ebben a környezetben Magyarország helyzetével...
mig8 (törölt) 2009.05.19. 22:14:00
@Czelder Orbán:
@Vérnűsző Barom:
Most jut eszembe: Kínának volt régebben pár korszaka, amikor igenis szétesett a gyenge központi hatalom miatt (ld ennek a sorozatnak a régebbi posztjait is akár)!
De van pár fontos különbség az akkori Kina, meg a jelen posztban tárgyalt Kína között:
- Külső fenyegetés, mint olyan max akkor jelentkezett, amikor már szét volt esve.
- A külső fenyegetések éppenhogy az egységesülés irányába hatottak.
- Akkoriban nem volt modernizációs kényszer, meg gazdasági "teljesítménykényszer" - ha értitek, hogy mire gondolok.
@Vérnűsző Barom:
Most jut eszembe: Kínának volt régebben pár korszaka, amikor igenis szétesett a gyenge központi hatalom miatt (ld ennek a sorozatnak a régebbi posztjait is akár)!
De van pár fontos különbség az akkori Kina, meg a jelen posztban tárgyalt Kína között:
- Külső fenyegetés, mint olyan max akkor jelentkezett, amikor már szét volt esve.
- A külső fenyegetések éppenhogy az egységesülés irányába hatottak.
- Akkoriban nem volt modernizációs kényszer, meg gazdasági "teljesítménykényszer" - ha értitek, hogy mire gondolok.
Vérnűsző Barom (törölt) 2009.05.21. 22:05:49
@mig8: "Akkoriban nem volt modernizációs kényszer, meg gazdasági "teljesítménykényszer" - ha értitek, hogy mire gondolok."
Ezzel együtt valamennyi szétesést követő stabilizációval nagyon komoly fejlődés indult meg Kínában. Mai szóval nyugodtan nevezhetjük ezeket modernizációnak. Megáll ez úgy is, ha az adott program épp nem volt túl szimpatikus sokaknak. Lásd pl. Mao ténykedése...
Ezzel együtt valamennyi szétesést követő stabilizációval nagyon komoly fejlődés indult meg Kínában. Mai szóval nyugodtan nevezhetjük ezeket modernizációnak. Megáll ez úgy is, ha az adott program épp nem volt túl szimpatikus sokaknak. Lásd pl. Mao ténykedése...
maotai 2009.05.21. 22:33:08
@Vérnűsző Barom:
"Megáll ez úgy is, ha az adott program épp nem volt túl szimpatikus sokaknak. Lásd pl. Mao ténykedése..."
Ez inkább ellenpélda...
"Megáll ez úgy is, ha az adott program épp nem volt túl szimpatikus sokaknak. Lásd pl. Mao ténykedése..."
Ez inkább ellenpélda...
Vérnűsző Barom (törölt) 2009.05.21. 23:54:59
@maotai: Számunkra, innen a hűdefasza demokráciákből nézve.
Annak az írástudatlan kínai parasztnak, akinek a gyerekéből újabb írástudatlan paraszt, esetleg katona valamelyik hadúr seregében, netán szex- vagy egyéb rabszolga lehetett volna a megszokott világában, gyaníthatóan nem teljesen volt mindegy, hogy például megtanulhatott olvasni (ha kis piros könyvecskéből is, meg ha nem akart akkor is), netán előbb-utóbb eljutott a környékére némi villany, út, vasút, ilyesmi (ha beledöglött is). Meg persze mindenféle remek eszme... Ami a maoizmus helyett lehetett volna tulképp bármi más is a sok hasonló zagyvaságból, ami ott (itt...?) előfordult.
Persze, ezek az apróságok Mao nélkül, egy másik, talán épeszűbb, szimpatikusabb, netán demokratikusabb góréval is összejött volna (ahogy nálunk...), de ez jutott nekik, és így, vagy úgy de annyiban mindenképp bejött, hogy ismét egységes, erős, komoly Kínával lehet számolni. A legközelebbi széthullásig. Ami sanszosan arrébb van még egy kicsit.
ps. Mi is az a maotai? Mennyei Maó? Fenséges Maó? Maó teljessége?
Annak az írástudatlan kínai parasztnak, akinek a gyerekéből újabb írástudatlan paraszt, esetleg katona valamelyik hadúr seregében, netán szex- vagy egyéb rabszolga lehetett volna a megszokott világában, gyaníthatóan nem teljesen volt mindegy, hogy például megtanulhatott olvasni (ha kis piros könyvecskéből is, meg ha nem akart akkor is), netán előbb-utóbb eljutott a környékére némi villany, út, vasút, ilyesmi (ha beledöglött is). Meg persze mindenféle remek eszme... Ami a maoizmus helyett lehetett volna tulképp bármi más is a sok hasonló zagyvaságból, ami ott (itt...?) előfordult.
Persze, ezek az apróságok Mao nélkül, egy másik, talán épeszűbb, szimpatikusabb, netán demokratikusabb góréval is összejött volna (ahogy nálunk...), de ez jutott nekik, és így, vagy úgy de annyiban mindenképp bejött, hogy ismét egységes, erős, komoly Kínával lehet számolni. A legközelebbi széthullásig. Ami sanszosan arrébb van még egy kicsit.
ps. Mi is az a maotai? Mennyei Maó? Fenséges Maó? Maó teljessége?
maotai 2009.05.22. 09:31:55
@Vérnűsző Barom:
Mao nem fejlesztette a polgári szférát, sőt egyenesen tönkretette annak a külföldi beruházások során kialakult iparát. A lakossági fogyasztás rovására sajtolt ki mindent a hadiipar részére, de még az is teljes csőd lett. Még, ha el is hisszük a jelenlegi statisztikákat, nem nehéz viszaszámolni -a hivatalos adatok alapján-, h hol tartott Kína Mao halálakor.
Kínát először nem Mao, hanem Csang egyesítette kb. 1928-ra - ugye, pont a kommunisták szálltak szembe a központi hatalommal. Ma Kína nagyon hasonló mintát követ, mint Taiwan 1949 után és követett volna, ha Csang kerül hatalomra.
ps : a Maotai a kínai rizspálinka, mely Maotai városról kapta nevét, ahonnan ered a hagyomány szerint. Maoval annyi összefüggése van, h ő összesen 2 ütközetnél szólt bele a hadműveletekbe, pont Maotai körül, és persze nagy zakók lettek.
Mao nem fejlesztette a polgári szférát, sőt egyenesen tönkretette annak a külföldi beruházások során kialakult iparát. A lakossági fogyasztás rovására sajtolt ki mindent a hadiipar részére, de még az is teljes csőd lett. Még, ha el is hisszük a jelenlegi statisztikákat, nem nehéz viszaszámolni -a hivatalos adatok alapján-, h hol tartott Kína Mao halálakor.
Kínát először nem Mao, hanem Csang egyesítette kb. 1928-ra - ugye, pont a kommunisták szálltak szembe a központi hatalommal. Ma Kína nagyon hasonló mintát követ, mint Taiwan 1949 után és követett volna, ha Csang kerül hatalomra.
ps : a Maotai a kínai rizspálinka, mely Maotai városról kapta nevét, ahonnan ered a hagyomány szerint. Maoval annyi összefüggése van, h ő összesen 2 ütközetnél szólt bele a hadműveletekbe, pont Maotai körül, és persze nagy zakók lettek.
Vérnűsző Barom (törölt) 2009.05.22. 15:19:43
@maotai: Nem sok sztárolni való van Maón, nem is akarom fényezni, még ha suta fogalmazásom miatt esetleg úgy is tűnik.
De hiába egyesítette Csang már 1928-ban Kínát, ha befolyási övezetek (pl. japán), többé-kevésbé önálló hadurak (pl. akár Mao is) meg nagyjából azt csináltak, amit akartak. Az egyik Japánnal, a másik Németországgal, a többi a fene tudja kivel haverkodott a papíron remekül egyesített országban, amit aztán a II vh-ban rendesen tovább is szegmentálgattak.
Aztán valahogy mégis Mao maradt a koncon a góré, függetlenül attól, hogy mi megítélésünk szerint mennyi marhaságot csinált.
A hülyeségeivel együtt az első önálló, külső hatalmak befolyását lerázó, egységes, némileg még terjeszkedésre képes Kínát az égisze alatt kalapálták össze, és nem Csangén (aki a komcsikkal se tudott semmit kezdeni, az meg általában elég szar ügy), vagy bárki másén.
Persze simán lehetett volna másik nagyobb formátumó. profibb, szimpibb darab is helyette. Csak nem volt.
ps.: A maotait nem ismerem, de nagyon szoros ismeretséget alakítottunk ki luamoi nevű vietnámi tesójával.
De hiába egyesítette Csang már 1928-ban Kínát, ha befolyási övezetek (pl. japán), többé-kevésbé önálló hadurak (pl. akár Mao is) meg nagyjából azt csináltak, amit akartak. Az egyik Japánnal, a másik Németországgal, a többi a fene tudja kivel haverkodott a papíron remekül egyesített országban, amit aztán a II vh-ban rendesen tovább is szegmentálgattak.
Aztán valahogy mégis Mao maradt a koncon a góré, függetlenül attól, hogy mi megítélésünk szerint mennyi marhaságot csinált.
A hülyeségeivel együtt az első önálló, külső hatalmak befolyását lerázó, egységes, némileg még terjeszkedésre képes Kínát az égisze alatt kalapálták össze, és nem Csangén (aki a komcsikkal se tudott semmit kezdeni, az meg általában elég szar ügy), vagy bárki másén.
Persze simán lehetett volna másik nagyobb formátumó. profibb, szimpibb darab is helyette. Csak nem volt.
ps.: A maotait nem ismerem, de nagyon szoros ismeretséget alakítottunk ki luamoi nevű vietnámi tesójával.
bloggerman77 2009.05.30. 04:25:44
Tudom, most le leszek oltva, de: miért kell ezt az istentelen pinyin átírást használni, mikor van fonetikus magyar, ami tökéletesen leképezi a kínai hangzókat? (A pinyin NEM!)
Röhejes ezt a 'Cixi'-t olvasni Ce-hszi helyett, Qing-birodalmat Csing dinasztia helyett (Ráadásul ennek van pinyin átírása Ch'ing módon is!)
Jó, azoknak a nevét, akiről nincs magyar átírás (amúgy nem hinném, hogy a történeti szagirodalomban sok ilyen lenne, hisz 40 évig testvéri nép voltak) azt írd pinyinbe, de amiról van magyar, annál használd azt.
Most jöhet a kőzápor... :))
Röhejes ezt a 'Cixi'-t olvasni Ce-hszi helyett, Qing-birodalmat Csing dinasztia helyett (Ráadásul ennek van pinyin átírása Ch'ing módon is!)
Jó, azoknak a nevét, akiről nincs magyar átírás (amúgy nem hinném, hogy a történeti szagirodalomban sok ilyen lenne, hisz 40 évig testvéri nép voltak) azt írd pinyinbe, de amiról van magyar, annál használd azt.
Most jöhet a kőzápor... :))
Valandil 2009.05.30. 20:29:55
@bloggerman77: Amúgy tényleg röhejes, de a pinyin szegényesebb átírat, mint a magyar helyesírás szerinti.
Valandil 2009.05.30. 20:37:05
A Ting Yuen és a Chen Yuen sorsát a képzetlen személyzet döntötte el. Mindkét toronypáncélos (nem csatahajó!) harcképes maradt a bekapott (120 ill. 200) találat után, de nem tudták hatékonyan működtetni őket. Az én információim szerint nem az erőd ágyúi, hanem a japán torpedónaszádok végeztek a Ting Yuennel. (Éjszakai torpedótámadás, ezt pár évvel később újra előadják majd az oroszok ellen.)
wannee/mayaa/du/ yaru (törölt) 2009.06.01. 14:26:55
"mikor van fonetikus magyar, ami tökéletesen leképezi a kínai hangzókat? "
Tökéletesnek azért nem nevezném.....
A pinyinben azért különbséget tesznek a ch(ʈʂʰ)-zh(ʈʂ)-j(tɕ)-q(tɕʰ) hangok között, míg a népszerű magyar átírás szerint cs lesz.
A tudományos átírás szerint is cs'-cs.
A pinyin j k-val vagy c-vel való átírása sem a legjobb.
Tökéletesnek azért nem nevezném.....
A pinyinben azért különbséget tesznek a ch(ʈʂʰ)-zh(ʈʂ)-j(tɕ)-q(tɕʰ) hangok között, míg a népszerű magyar átírás szerint cs lesz.
A tudományos átírás szerint is cs'-cs.
A pinyin j k-val vagy c-vel való átírása sem a legjobb.
bloggerman77 2009.06.02. 03:45:05
@Andras /البكري:
de azért a pinyin 'zh'-ja sem igazi, mert az angol ezt pl. a szláv nyelveknél a "zs" átírására használja - lásd Zsukov nevének Zhukov angol átírását.
Akkor inkább a magyar átírás 'cs'-je...
de azért a pinyin 'zh'-ja sem igazi, mert az angol ezt pl. a szláv nyelveknél a "zs" átírására használja - lásd Zsukov nevének Zhukov angol átírását.
Akkor inkább a magyar átírás 'cs'-je...
wannee/mayaa/du/ yaru (törölt) 2009.06.02. 11:07:45
@bloggerman77:
Na jó, de a pinyin esetében nem az angolt kéne alapul venni. Az legyen az angolok gondja, hogy a ZS-t ZH-nak írják át. .:) 笑
Egyébként azt hallottam, hogy a pinyinre az albán abc volt hatással.
Na jó, de a pinyin esetében nem az angolt kéne alapul venni. Az legyen az angolok gondja, hogy a ZS-t ZH-nak írják át. .:) 笑
Egyébként azt hallottam, hogy a pinyinre az albán abc volt hatással.
maotai 2009.06.04. 14:06:14
@bloggerman77:
A pinyin kínaiban olyan, mint a latin a biológiában :)
Magyarul 1-2 kivételtől eltekintve gyakorlatilag nincs értékelhető szakirodalom van Kínáról, beleértve az internetet is. Különösen nem a kései Mandzsu-korról, ami a kínai történelem tán legproblematikusabb korszaka.
Így, ha valaki utána akar nézni a dolgoknak, legalább be tudja azonosítani az alanyokat más nyelvű forrásokban is. Vagy helyszíneket a térképeken. (Jó, 1-2 ismert várost magyarosítva írtam)
A pinyin kínaiban olyan, mint a latin a biológiában :)
Magyarul 1-2 kivételtől eltekintve gyakorlatilag nincs értékelhető szakirodalom van Kínáról, beleértve az internetet is. Különösen nem a kései Mandzsu-korról, ami a kínai történelem tán legproblematikusabb korszaka.
Így, ha valaki utána akar nézni a dolgoknak, legalább be tudja azonosítani az alanyokat más nyelvű forrásokban is. Vagy helyszíneket a térképeken. (Jó, 1-2 ismert várost magyarosítva írtam)
Történelem p 2011.11.01. 23:23:42
Nagyon jó bejegyzés!Én írtam a Wikipédiában Li-Hongzhang életéről ,de itt új információkat szereztem.
kommentek