2009.07.02. 18:00
Bizánci - perzsa háborúk 8. rész: Az utolsó háború
 |
| Herakleiosz legyőzi Huszraut |
És ezennel elérkeztünk hosszú sorozatunk utolsó részéhez. Az események, mint emlékszünk felgyorsultak kissé. Maurikioszt meggyilkolták, a trónbitorló Phókasz tevékenysége nem segítette elő a birodalom integritásának megőrzését, II. Huszrau pedig nekiállt módszeresen elfoglalni a rómaiak keleti (és leggazdagabb) területeit, amelyeket azok a belháború miatt nem tudtak megvédeni. Phókaszt végül Herakleiosz legyőzte, de ekkor már a kelet elveszett, nagyon úgy tűnt, hogy a birodalomnak vége van. Vagyis, mint ahogy a legtöbb hollywoodi sorozatban, a pozitív végkifejlet előtt közvetlenül kerül a főhős a legnagyobb veszélybe.
Herakleiosz viszont tehetséges ember volt, felismerte, hogy gyökeres változtatások nélkül nincs esélye az ellenséggel szemben. Hadügyi reformjai elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy a birodalom képes legyen ismét komolyabb haderőt kiállítani a perzsák ellen, úgy, hogy közben a gazdag keleti területek anyagi erőforrásai nem állnak a rendelkezésére. Bár a thema-rendszert igazából csak az utódai vezették be, de az alapokat kétségtelen, hogy ebben az időszakban teremtették meg, Maurikiosz az exarchátusok megalapításával, Herakleiosz pedig azzal, hogy ezt kormányzati formát elkezdte kiterjeszteni a birodalom más területeire is. A hadsereg élőerőigényét pedig nem zsoldosok felfogadásával, hanem a katonáskodásért földadományozással oldotta meg. Ezeknek a változtatásoknak a hatására a birodalom 622-re ismét képessé vált egy komolyabb haderő kiállítására, amelyet az is segített, hogy a perzsák nem számítottak arra, hogy Szíria, majd Egyiptom elvesztése után a birodalom valaha is képes lesz még érdemi ellenállásra, így nem erőltették a relatíve értéktelen, és nehezen járható Anatólia megszerzését.
Herakleiosz meglehetős merész elképzeléssel próbálta megszerezni a kezdeményezést. Mivel egyértelművé vált, hogy a gazdag tartományok hiánya nem életbevágó, ezért egy merész húzással az ellenség területére akarta a háborút áthelyezni. Ez így első olvasásra ugye elég vad elképzelésnek tűnik, merthogy a perzsák éppen elfoglalni készültek a birodalom területének eléggé nagy részét. De, a térképre ránézve volt benne logika. Ehhez ugyanis mindössze a Kelet-Anatóliát (Kappadókiát, és az örmény területeket) megszállva tartó perzsa erőket kellett volna legyőzni, és kijuthatnak Médiába, ill. Mezopotámia Perzsiához tartozó részébe, sőt, az örmények, és a többi keresztény kaukázusi nép körében még akár bővíthetik is a haderejüket. Ez tulajdonképpen nem volt egy lehetetlen feladat, tekintve, hogy a perzsa erők jelentős része ekkor a Köze-Kelet távolabbi részein, és Egyiptom területén volt lekötve.
 |
| A császár személyesen viszi vissza a Szent Keresztet Jeruzsálembe. |
A császár seregei végül 622-ben indultak el Nicomediából. Viszonylag új elem a történetben, hogy a sereg magát philochristosnak, Krisztus választottjainak nevezte, így a háború vallási színezetet is kapott a zororasztriánus perzsákkal (és mellékesen a Jeruzsálem elestekor a város keresztény lakosságát legyilkoló, és a Közel-Keleten rendre perzsákat segítő zsidókkal szemben - sokat változott azóta a világ). A Sahrbaraz tábornok irányította perzsa erőket Herakleiosznak sikerült kikerülnie, így a perzsák hátába került. Az első komolyabb csatára 623-ban került sor, amelyet a rómaiak nyertek - ennek inkább csak lélektani jelentősége volt, mert bár Örményország, Lazika és Ibéria megnyílt előtte, de vissza kellett térnie a fővárosba az avar fenyegetés miatt, akik ismét támadásra készültek. Ekkor megpróbált utoljára békét kötni a perzsákkal, de Huszrau nem volt hajlandó akár csak szóbaállni is vele, így a háború tovább folytatódott.
A második hadjárat 624-ben kezdődött. Az előző hadjárathoz hasonlóan a rómaiak kikerülték az Anatóliába vezető utakat őrző perzsa erőket, és benyomultak mélyen perzsa területre: először visszafoglalták Theodosiopolist, majd továbbnyomultak perzsa Örményország központjába, Dvinbe. A város elfoglalása után pedig egészen Atropatenéig mentek tovább (ma ezt Azerbajdzsánnak hívják), itt elfoglalták Ganzacot, ahol a zororasztriánusok egyik fő szentélye volt - ezt egyébként bosszúból lerombolták a szent kereszt elrablásáért. A város elfoglalását egyébként egy római győzelem előzte meg, és gyakorlatilag 1000 kilométer megtétele után már csak pár száz kilométerre voltak a perzsa fővárostól. A római sikerek természetszerűleg azt eredményezték, hogy a perzsák ide vonták össze az erejüket, így ekkor Hérakleiosz még nem vállalta be a sorsdöntő ütközetet idegen területen, visszavonult Ibériába, és Albániába áttelelni. A következő évben viszont már az összevont perzsa erőkkel kellett szembenézniük a térségben. Bár a perzsák megakadályozták, hogy Herakleiosz ismét benyomuljon Atropatene-be, de Tigranocerta mellett komoly vereséget szenvedtek. A vereség azonban nem volt döntő, továbbra is képesek voltak a rómaiak előrenyomulását megakadályozni, így a háború továbbra is örmény területen zajlott. Eddig jobbjára a rómaiak kezében volt a kezdeményezés, de így a következő évre a perzsák kezébe került az át. Ők pedig azt tervezték, hogy leszámolnak végleg a rómaiakkal: az avar kagánt rávették arra, hogy ő is támadjon, és vegye ostrom alá Konstantinápolyt. Mivel a Balkán már Phókasz alatt elveszett, ennek nem volt különösebb akadálya. A perzsa terv pedig az volt, hogy ez biztosan visszavonulásra fogja kényszeríteni a rómaiakat, a visszavonuló Herakleioszt meg csak meg kell verni, és ennyi. Konstantinápoly ekkorra már eléggé meg volt erősítve. A falait kijavították, a városban tartalékokat halmoztak fel élelmiszerből, a Boszporuszt pedig a bizánci flotta is védte, így azt meg lehetett akadályozni, hogy Ázsiából bárki átkeljen, akiknek nem kéne. Herakleiosz a következő év tavaszán így megint a váratlant lépte, ami a helyzet ismeretében viszont nagyon is logikus volt: nem sietett a főváros felmentésére, mert az meg tudta magát védeni, hanem Kappadókiában maradt, eközben a perzsa erők egy része továbbvonult Konstantinápoly felé. Az események ezen a ponton az év végéig két szálon futottak tovább.
 |
| Konstantinápoly falai |
A főváros, Nagy Constantinus városa július elején került ostrom alá. A legkomolyabb rohamokat július 31. és augusztus 7. között kellett kiállnia. Közben a perzsák is megpróbáltak átkelni a Boszporuszon, de a flotta ezt megakadályozta, mint ahogy azt is, hogy az avar - szláv erők a tenger felől csónakokon támadjanak. Az ostrom végül sikertelen maradt, az avarok visszavonultak, és a továbbiakban már nem tudták komolyabban veszélyeztetni Bizáncot.
Eközben Herakleiosz Kappadókiából kelet felé nyomult, és Örményországban ismét győzelmet aratott a perzsák felett, az itteni perzsa seregek vezére, Sahin a veresége után öngyilkosságot követett el. A másik perzsa sereg az avarok sikertelen ostroma után eredménytelenül kellett visszatérjen a Boszporusz mellől keletre. A perzsák gyakorlatilag kijátszották az összes lehetséges kártyájukat, de érdemben nem voltak képesek változtatni az előző évi helyzeten, sőt elvesztettek egy hadsereget. A következő egy évben Herakleiosz stabilizálta a fennhatóságát a kaukázusi térségben, miközben a perzsák nem nagyon próbálták ebben akadályozni - valószínű, hogy ekkorra már eléggé kimerítették az élőerejüket, e tekintetben lényegesen kevesebb erőforrásuk volt, mint a rómaiaknak.
 |
| Huszraut meggyilkolják, freskó a Mogul birodalom idejéből |
A döntő hadjárat végül 627 őszén indult. Az első győzelmet az Araxes folyó mentén aratták Huszrau serege felett, és a 624-es hadjárathoz hasonlóan a cél az volt, hogy Atropatene-n keresztül vonulva Ktésziphón, a perzsa főváros közelébe jussanak. Az Urmia-tó mellett Herakleiosz ismét kikerülte a perzsa erőket, és a Nagy-Záb folyó völgyén keresztül Asszíriába vonult. Itt végül Ninive mellett érték utól a perzsák, és csatára kényszerítették - kemény ütközet kezdődött, ahol a császár személyesen ölte meg az ellenfél Rhahzadh nevű tábornokát, a nap végére a rómaiak győztek, a perzsa haderő megsemmisült, az egyedül fennmaradt perzsa hadsereg pedig Sahrbaraz vezetésével messze nyugaton volt, és nem is szándékozott visszatérni, mert a tábornok attól tartott, hogy a nagykirály ki akarja végeztetni. Vagyis, Perzsia nyitva állt a rómaiak előtt. A következő hetekben a rómaiak módszeresen elkezdték kirabolni a nagykirály birtokait és palotáit, a nagykirály meg bezárkózott Ktésziphónba, de a fővárost végül nem támadták meg. Herakleiosz ugyanis úgy gondolta, hogy a vesztes nagykirályt hamarosan lázadás fogja eltávolítani, és igaza lett. 628 februárjának végén Huszraut saját fia gyilkoltatta meg (öccseivel együtt), de ő sem maradt a hatalomban sokáig. A perzsák súlyos vereségével a birodalmuk agóniája indult meg, de Herakleioszt mindez nem túlzottan érdekelte. 629-ben megszületett a béke, amellyel helyreállt a Maurikiosz által kiharcolt korábbi status quo, Bizánc visszakapott minden területet, és a Szent Keresztet is, amelynek óriási lélektani jelentősége volt.
Hát igen, ha a történetünk ezen a ponton véget érne, akkor nagyjából azzal zárhatnánk le, hogy ugyanaz történt, mint korábban, volt jó nagy verekedés, aztán minden helyreállt úgy, mint előtte. Csakhogy ez esetben más történt, mondhatni jött a csősz, és mindekit kizavart az erdőből. 636-ban a korábban az Arab-félszigetet a muszlim vallás ideológiájával egyesítő Mohamed utódai kitörtek a félszigetről, és a Yarmuk folyó mellett megverték a bizánciakat, akik ismét visszaszorultak Anatóliába, immár véglegesen. Ezzel egy időben a perzsákat is megverték, és a Szasszanida állam végleg megszűnt. Hérakleiosz tehát csak hét évig örülhetett annak, hogy helyre tudta állítani a birodalom területi egységét keleten. Felmerül persze a kérdés, hogy ez hogyan történhetett (és ez már átvezet minket a bizánci - arab háborúk témakörébe, amelyről mostanság még nem fog sorozat indulni, a jövőben persze lehetséges), így végezetül nem árt azért megnézni, hogy milyen változások történtek közben a Közel-Keleten, amely azt eredményezte, hogy a helyi lakosság inkább elfogadta a pogány muszlim uralmat, mint a keresztény bizáncit.
 |
| A háború lezárása utáni állapot. |
Szíria, és Egyiptom lakossága már egy jó ideje ideológiai ellentétben állt Konstantinápolyjal a monofizitizmusuk miatt. Bár a császárok jelentős része tisztában volt azzal, hogy a Róma által eretneknek nyilvánított irányzatot meg kell tűrniük, ha a fennhatóságukat biztosítani akarják, volt aki nem, pl. Phókasz. De a folyamatos súrlódások miatt az eltávolodás már jóval korábban megindult. Ebből a szempontból tehát érdemesebb külön vallásként kezelni a monofizitizmust, és az ő szemszögükből nézve a katolicizmus és az iszlám egyaránt őket eretneknek tekintő vallásnak számított akkor, nem volt köztük különbség. Ugyanez igaz a mezopotámiai nesztoriánusokra, nekik az őket időnként üldöző zororasztriánus papság helyett volt szerencséjük muszlim urakat kapni. Nyilvánvalóan persze az iszlámnak ekkor életbevágó volt, hogy toleráns legyen, máshogy esélye nem lett volna tízszer annyi keresztényt az uralma alá hajtani.
De nem a vallási különbség volt az egyetlen oka annak, hogy a Közel-Kelet komolyabb ellenállás nélkül a kalifák uralma alá került: Szíria és Egyiptom volt általában az a két tartomány, amelynek az adóira épült a korábbi római haderő, ami a helyiek számára eléggé magas adóterhet jelentett. A vallási, és adóterhek miatti ellenálláshoz hozzáadódott még Phókasz tevékenysége, és bár Herakleiosz győzött, de a helyiek szimpátiáját már nem tudta visszaszerezni, és így ez esetben már nem volt esélye arra, hogy az arabokat kiverje a Közel-Keletről, mint ahogy azt a perzsákkal tette.
10 komment
Címkék: bizánc rómaiak mezopotámia keresztények armenia perzsia perzsák konstantinápoly lazika ibéria huszrau avarok herakleiosz sahin sahrbaraz rhahzadh zororasztriánusok atropatene
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.07.10. 00:21:23
Köszi!
Többet tanultam a sorozatból, mint iskoláim során.
Tor Salqvist 2009.07.15. 00:10:40
Az ókori Róma császárkora után a koraközépkori Bizánc a kedvenc korom, s bizony jobban és részletesebben elmesélted a sztorit, mint ahogy az az Ostrogorsky-féle Bizánc könyvben benne van.
A Phokasz császár például egy rendkívül érdekes személyiség lehetett, Caligula, Nero és Domitianus kismiskák hozzá képest. Van róla egy olyan sztori, hogy díjat ajánlott annak, aki a legfájdalmasabb kínzást ki tudja találni, máskor pedig az utcáról gyűjtött össze találomra embereket, hogy rajtuk gyakorolja kedvtelésből a különböző csonkítások hatásait.
A vallásirányzatokat is kiegészíteném néhány szóval. A nesztoriánusok és monofiziták azért terjedhettek el, mivel Konstantinápollyal a korabeli keleti patriarchátusok (Alexandria és Antiochia) versenyben voltak a nemesebb patriarchátus címért, ekkor ugyanis még Róma primátusa is kérdésesnek számított. Alexandria támogatta ígyhát a Jézus isteni kizárólagosságát hirdető monofizitákat, Antiochia pedig a Jézus inkább emberi mivoltát erőltető nesztoriánusokat.
Ha valaha írsz majd a koraközépkor vallási katyvaszáról, akkor azt a bejegyzést mindenképp el fogom olvasni, mert nem igazán világosak még most sem számomra a különböző jézusi energiákkal foglalkozó ilyen-olyan békítő, átmeneti irányzatok (monotheléták, és fene tudja még kik).
Ha szereted a heroikus bizánci sztorikat, akkor pedig írhatnál arról, amikor valamelyik Konstans több száz év után újra bevonul Rómába.
hami · http://toriblog.blog.hu 2009.07.15. 10:44:46
Tor Salqvist 2009.07.15. 13:31:41
Tor Salqvist 2009.07.15. 13:40:38
hami · http://toriblog.blog.hu 2009.07.15. 15:12:20
Tervben sok minden van, időtől függ mi lesz belőle.
lojzi1 2009.07.16. 09:58:08
Az Umberto Eco-féle Foucault ingát abszolváltad? Az sok mindent megvilágosít, bár valószínűleg még az is csak a felszínt kapirgálja. Ha nem foglalkozik rendszeresen az ember a témával, akkor reménytelen megjegyezni.
lojzi1 2009.07.16. 10:11:13
Más: nekem a másik, mégkedvencebb témám a keresztes háborúk. Abból nem tervezel valamit? Különös tekintettel a templomoskra és az asszaszínokra. Megjelent néhány újabb mű is a témában, de az alap még mindig Runciman háromkötetes műve, de az még az '50-es években íródott. Imádom azt a könyvet és még ma is aktuális, különösen a következtetéseit tekintve, de azóta azért sokat fejlődött a történettudomány.
kommentek