2009.07.30. 18:00
Vendégoldal: S.A.G.A: Harcművészet a középkori Európában I.
Harcművészet a középkori Európában – vívókönyvek és vívómesterek
A blog nyájas olvasói fölös szabadidejükben bizonyára elgondolkodtak azon, hogy a címsor mellé illesztett képek honnan származnak. Amennyiben e szorgos kutatómunka zsákutcába jutott volna, akkor álljon itt az egyik megfejtés: a balról másodikként szereplő ábrázolás Hans Talhoffer vívómester Fechtbuch von 1467 néven szereplő, jelenleg a Bayerische Staatsbibliothek gyűjteményében található művéből származik, amely az effajta kódexekhez hasonlóan képeskönyvszerűen, az egyes ábrázolások mellé széljegyzetszerűn betoldott versikék segítségével mutatja be az egyes harci technikákat, fegyvernemek szerint csoportosítva.
A Talhoffer-féle kódexhez hasonló vívókönyvek viszonylag későn, a XIV.-XV. században jelentek meg nagy számban, amelynek egyenes következménye, hogy a megelőző időszakok (tehát a korai, vagy a klasszikus középkor) harcművészetéről gyakorlatilag nem maradt fenn írásos emlék, amely alapján rekonstruálhatnánk annak jellegzetességeit. Ennek oka viszonylag egyszerű: a harc mesterségének oktatása a korábbi időszakokban olyan tapasztalt fegyverforgatókra hárult, akik – lett légyenek az uralkodói, főnemesi kíséret, vagy egy lovagrend tagjai – a kor viszonylag merev feudális viszonyai közepette, biztos társadalmi státuszuk birtokában nem szorultak rá arra, hogy tudásukat mintegy közszemlére téve, írásos formába öntsék azt, így házalva azzal a különféle leendő patrónusoknál. Kivételek természetesen akadhattak, mint azt a legkorábbra, az 1290-es évekre datált vívókönyv, az ún I.33, vagy Tower Fechtbuch nevű kézirat is bizonyítja, amelynek szerzője valószínűleg egy kolostorba visszavonult lovag lehetett, aki a környékbeli nemesifjakat oktatta a vívás tudományára. Ez a kötet – amely az egykezes kard és az ökölpajzs használatán alapuló vívást mutatja be – egyébként azzal a kuriózummal is bír, hogy egyben az első vívókönyv, amelyben női kardforgatókat ábrázolnak (a kódex utolsó pár lapján).
A vívókönyvek megjelenése erőteljesen összefügg a katonai mesterség professzionalizálódásával, magyarul a zsoldoshadviselés elterjedésével. A XIV. század derekán a szétforgácsolódó Német-római Birodalom különféle entitásai, illetve az egymással és a külföldi hódítókkal folyton hadakozó, viszont krónikus emberierőforrás-hiánnyal küzdő itáliai városállamok támasztotta igény hozta létre azt a hivatásszerűen katonáskodással foglalkozó réteget, amely fegyverét és fegyverfogató tudományát áruba bocsátva kereste boldogulását. Ez, párosulva a kibontakozó reneszánsz művészeti, tudományos, az arisztotelészi elveken nyugvó, katalogizáló jellegű érdeklődésével, valamint a gazdag főnemesi réteg mecénási szerepvállalásával kellő lökést adott a vívástechnikai „szakirodalom” kibontakozásának. További inspirációt jelenthetett, hogy a csataterek harcmodora mellett egyre nagyobb szerepet kaptak a párviadalok is, elég csak a lovagi tornák ekkor tetőző népszerűségére gondolni.
Mint azt fentebb már írtuk, a középkori harcművészet fennmaradt dokumentációja számos fegyvernem (a pusztakezes küzdelem, a tőr- és kardvívás, lándzsaforgatás, a csatabárd használata, sőt, olyan különleges területek, mint az istenítéletek során használt speciális pajzsok) tekintetében, mégis a központi szerep a másfélkezes karddal való vívásnak jutott. A két kézzel forgatható, 80-100 cm pengehosszúságú kardok elterjedése (bár az előkerült leletek alapján már a XII. század végén gyártottak ilyen kardokat) egyrészt a páncélzat fejlődésének (jelesül a lemezpáncélok megjelenésének) köszönhető, amely egyre inkább feleslegessé tette a pajzsok használatát, másrészt a kovácsolási eljárások fejlesztésének, melynek révén nagy biztonsággal tudtak előállítani ilyen hosszúságú fegyereket is. Ennek megfelelően a vívókönyvek is kiemelt szerepet szánnak a kardforgatásnak, tulajdonképpen erre alapozva a nyugati harcművészet princípiumait.
Ha néven akarnánk nevezni a (késő) középkori harcművészet atyamesterét, akkor az mindenképpen Johannes (Hans) Lichtenauer lenne. A német vívóiskola első képviselőjéről meglehetősen keveset tudunk, mivel nem hagyott maga után egyértelműen neki tulajdonítható forrásművet. A feltehetően a XIV. század közepén tevékenykedő Lichtenauer azonban legalább száz évig meghatározó igazodási pont maradt későbbi követői számára, ezt jelzi az is, hogy a XV. század közepén egy Paulus Kal nevű szerző a megelőző száz évből tizenhét, a lichtenaueri hagyományt követő vívómestert sorol fel, összefoglalóan a Gesellschaft Lichtenauers névvel illetve őket.
 |
A Lichtenauer-féle, vagy más néven német iskola alapelveit legtisztábban az 1389-ben írt MS3227a jelzetű vívókönyv tartalmazza, amely, a kor szokásainak megfelelően igazi vegyesfelvágott: foglalkozik asztrológiával, mágiával, alkímiával és orvoslással is. A 340 oldalas kötet 125 oldalon keresztül taglalja a különféle fegyverekkel való vívás mesterfogásait. A bevezető oldalakból szűrhető le az a néhány alapelv, amelyre épülve fejti ki később a különféle technikákat és mestervágásokat. Záróakkordként álljon itt néhány ezek közül:
„Den her hawe ader stechen selde noch dem aller nehesten kortzsten vnd endlichsten”
„Mert mindig a legközelebbi, legrövidebb és leghatékonyabb úton kell vágnod vagy szúrnod, amin csak lehetséges.”
„Auch wisse wen eyn mit eyme ficht zo sol her syner schrete wol war neme vnd sicher in den sey wen her recht zam of eyner woge stehe sal hindersich ader vorsich czu trete”
Tudd meg azt is, hogy amikor valaki a másikkal harcol, bizton és figyelmesen kell lépjen, akár ha mérlegen állna, készen akár előre, akár hátrafelé lépni, ahogyan csak szeretné.
„Auch sal eyn allemal liber den öbn blößen reme dene den vndn vnde eyme ober deme gehilcze yn vare mt hewe ader mit stiche künlich vnd risch we eyn irreicht eyne vil bas vnd verrer öber dem gehilcze den dorvnder vnd eyn ist auch alzo vil sicher alles fechtens”
Az alsóbbak helyett inkább a felső réseket keresd a védelmén, vágásokkal vagy csapásokkal gyorsan, ügyesen kerülj a markolata fölé, mivel ott könnyebben eléred, mint alatta, és nagyobb biztonságban is vagyol.
„Auch wisse das eyner sal io eyme of dy rechte seiten kome yn seyme gefechte”
Tudd azt is, hogy jobb oldalról kell megközelítened, mint harc közben mindig.
„Czu allem fechten gehört dy hölfe gotes von rechte Gerader leip vnd gesvnder eyn gancz vertik swert pesudn Vor noch swach sterke yndes das wort mete czu merke”
Minden vívás Isten segedelmével történik. Jobbról ugorj előre bátran, jó kardot választván, Vor, Noch, Swach, Sterke, Yndes: e szavak lesznek segedelmedre.
Sorozatunk következő részében a német iskolával foglalkozunk bővebben.
Megjegyzés: a német szövegrészletek fordítása Erényi Gábor munkája.
8 komment
Címkék: középkor harcművészet
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2009.07.30. 20:16:00
ger1982 2009.07.30. 20:27:46
Én panaszkodnék (bár nem szoktam), nagyon rövid a poszt, napi háromszor nézem a blogot, örültem, hogy került fel új téma, de túl rövid :D reméljük hamarosan jön a folytatás
rics5 2009.07.31. 10:22:21
ger1982 2009.07.31. 17:48:18
lojzi1 2009.08.03. 15:32:07
Rasz 2009.08.04. 20:53:54
Egyébként tetszett, de én is rövidnek találom, bizonyára az uborkaszezon teszi. Várom a folytatást, esetleg kitekintve, összehasonlítva más kultúrák "harcművészetével" és hatásaival Európára, ha volt ilyen.
kommentek