Önálló kritika rovatunk első tárgya egy "régiség", a Rome Total War nevű játék. Két (három) fő oka van annak, hogy ő került sorra: Egyrészt, ez egy olyan játék, amit érdemes kipróbálni. Másrészt, az idén jelent meg az Anthology, amely az alap verziót, és a két kiegészítőt is tartalmazza. Harmadrészt, mert kaptunk a terjesztőtől egy gyári példányt. :)
A Total War sorozatot valószínűleg sokaknak nem kell bemutatni. A játék menete két fő részből áll, egyrészt egy körökre osztott stratégiai térképen zajló viszonylag egyszerű menedzsmentről, másrészt (és ez a fontosabb) pedig a csaták valós idejű lejátszásáról. A sorozat rajongói főleg az utóbbi miatt kedvelik a sorozat tagjait, de a hozzám hasonló, főleg menedzselést, és nem pedig a harcot kedvelő játékosok számára is nyújt kihívást. A játék kezelése viszonylag egyszerű, erre most nem is térnék ki, a játékot nem ismerők számára remélem, meggyőző lesz a néhány beillesztett screenshot.


Mivel mi elsősorban történelemmel foglalkozó blog vagyunk, elsősorban a játék történelmi vonatkozásaira térnék ki. A címből következően a játék a Római Birodalom felemelkedésének az idejében játszódik. Róma mellett lehetünk még kb. 10 másik frakcióval: megakadályozhatjuk Róma felemelkedését Karthágóval, birodalmat hozhatunk létre a gallokkal, újra létrehozhatjuk Nagy Sándor birodalmát valamelyik hellén államalakulattal, stb. A lehetőségek szinte korlátlanok. Van persze a 'basic' verzióban pár dolog, ami kissé lehúzza a játék élvezetét, de ezek nem kritikusak, csak maximum bosszantóak néha. Szokás szerint, (minthogy ez a probléma a legtöbb Total War játékkal megvan) a térkép kissé elnagyolt. A régiók lehatárolásánál nem sikerült eltalálni a helyes régióhatárokat, illetőleg hiányzik a térképről Perzsia keleti fele (ami viszonylag nagy baki). Vannak egyéb problémák is a történeti hűséggel (például, egységes Gallia soha nem létezett), de mindez belefér. Persze, ha a játék csak ennyi lenne, akkor viszonylag hamar ráunna az ember, de az Anthology nem csak ennyi.

 

Barbarian Invasion kiegészítő

Ez a kiegészítő olyan 500 évvel későbbre repít minket, abba az időszakba, amelyet úgy tanítanak (szerintem helytelenül), hogy a birodalom bukásának az időszaka. Tekintve, hogy majdnem minden Rómával foglalkozó játék a terjeszkedés időszakával foglalkozik, a kiegészítő egy komoly űrt tölt be. Itt viszont megmenthetjük a már kettészakadt birodalom valamelyik felét, vagy pedig választhatjuk valamelyik barbár frakciót, akikkel meghódíthatjuk a birodalom nekünk tetsző területeit. Illetve választhatjuk a Szasszanida birodalmat is, de sajnálatos módon Perzsia keleti fele Baktriástól, Szogdiániástól itt is lemaradt a térképről. A bakik persze itt is megjelennek (az általam folyamatosan szidott térképet leszámítva): a keleti birodalommal ortodox papot, a nyugatival katolikus papot (is) gyárthatunk, kár, hogy még olyan 700 évre vagyunk az egyházszakadástól. A vallások már megjelennek egyébként a kiegészítőben (hasonlatosan a Medieval Total War 2-höz), de csak összesen három darab: a kereszténység, a pogányság, és a zororasztrianizmus. Kár, hogy a kereszténységet nem cizellálták tovább, ugyanis ez az időszak az, amikor az első eretneknek számító irányzatok leváltak a katolicizmusról, és azoknak bizony komoly hatása volt az eseményekre. Jó lett volna, ha az arianizmus megjelent volna, mint a legtöbb germán frakció vallása (a pogányság mellett), Szíria, Örményország, és Egyiptom lehetett volna monofizita, (Örményország egyébként, mint perzsa terület, zororasztriánus... mármint a játékban) a perzsa területeken meg lehetne még némi nesztoriánus kereszténység (persze nem ártana, ha meglenne Perzsia keleti fele.. :) ).  Ettől függetlenül határozottan érdekes kihívás bármelyik frakció, és ismételten megjegyezném, hogy kár, hogy a népvándorlás korát nem dolgozta fel másik komolyan vehető játék. (A Great Invasions nem az).

Alexander

A második kiegészítő Megas Alexandros életművének megismétlésére íródott, Nagy Sándor hadjáratát játszhatjuk végig, csak a görögöket választhatjuk, ellenfél is kevés van, értelemszerűen a perzsák, meg még vagy 3-4 egyprovinciás kis frakció. A hadjárat még érdekes is lehetne, de sajnos nem annyira az, merthogy ezt egy jóval kisebb térképen játszhatjuk (igaz, itt már létezik a Perzsa Birodalom keleti fele, hurrá!). Ez a kiegészítő annyira nem hozott lázba, bár el tudom képzelni, hogy van, akit érdekel.

Europa Barbarorum

Az Europa Barbarorumot nem fogjuk megtalálni a DVD-n, merthogy ez egy mod (azaz az eredeti játék módosítása, önmagában nem fut, kell hozzá az eredeti).   (Hivatalos honlap: http://europabarbarorum.com/) Ráadásul nem akármilyen. Sok ember több éves munkájával jött létre, teljesen átdolgozták a térképet (van Kelet-Perzsia, és Indus-völgy is, hurrá), a katonai egységeket, azok gyárthatóságát, történelmi eseményeket scripteltek a játékmenetbe, grafikailag is átdolgozták, főleg az egységeket, de más grafikai elemeket is, és a frakciók egy részét lecserélték más frakciókra. A történelmi hűség abszolút kritérium volt a kidolgozáskor, úgyhogy ez a mod tényleg alkalmas arra, hogy a játékon keresztül megismerjük a korszak történelmét formáló személyeket, népeket, eseményeket.

Így néz ki az EB térkép, katt a képre a nagy verzióért.



A Rome Total War az a játék, amelyet ha még valaki nem játszott, akkor mindenképpen ki kell próbálni. Ne riasszon el senkit, hogy a játék 5 éves. (Most egyébként picit kevesebb, mint 5000 ezer forintért lehet megkapni a 'gyémánt kiadást', amely az alap játékot, és a két gyári kiegészítőt tartalmazza, a mod-ok pedig ingyen letölthetőek.) Annyit viszont még mindenképpen megjegyeznék, hogy a magyar verzió helyett, aki tud angolul, jobb, ha az angolt preferálja, mert a magyar fordítás finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után. Azon kívül, hogy eléggé google translate jellegű (bár az látszik, hogy nem gép csinálta, de túl sok energiát nem fektethetett bele a fordító...), vannak benne ordító nagy hibák, mint például Julianus Apostata Julianus apostol néven szerepel az egyik szövegben, nem pedig hitehagyott Julianusként. Az sem volt túl jó ötlet szerintem, hogy a településneveket magyarítani próbálták, vagy legalább magyarosan írni. De ez legyen a legnagyobb gond vele.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr241470157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gemby 2009.10.24. 20:28:37

épp mostanában szedtem elő újra. csak úgy röppennek vele az órák. :)

Amenhotep 2009.10.25. 08:40:26

ÓÓÓ de mennyit játszottam ezzel a játékkal is. Gyakran előveszem, értelemszerűen csak modokkal. Az Alexander egy gyengére sikerült kiegészítője. Egy próbát megér, de többet nem, szerintem.

Rettenet Tábornok11 2009.10.27. 00:12:22

Engem is elfogott a nosztalgia.
Jó kis játék volt, de főleg a BI tetszett. Nyugatrómával talpon maradni.. hát nem semmi kihívás volt.

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.10.28. 06:28:18

A BI nekem eddig nem volt meg, most kezdtem el játszani vele, a nyugati birodalom tényleg érdekes kihívás.

izlésrendőrség 2009.10.30. 15:49:42

.."bár az látszik, hogy nem gép csinálta, de túl sok energiát nem fektethetett bele a fordító"...

ennek a jäteknak a magyaritäsät sajät szabadidejükben keszitettek a jätekosok, eveken ät, neked fogalmad sincs mennyi melo volt vele, te meg jössz hogy nem is ugy hivtäk ezt meg azt...pitiäner vagy, te beszelsz, itt ez a nyulfarknyi cikk, a jätekrol magärol szinte semmit nem közölsz, felületes, lätszik hogy tul sok enegrgiät nem fektettel bele, gondolom egy orät sem jätszottad, holott elismerten az egyik legnehezebb, legöszettettebb jätek...

kär, pedig itt eddig csak kivällo cikkeket olvastam, ez most melle, legközelebb borito alapjän ne irj jätekajänlot, mert igy hiteletelen

üdv

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.10.30. 16:06:45

@izlésrendőrség:

Az egyik fordító már megkeresett ez ügyben, idemásolom azt amit válaszoltam neki (ill. annak a publikus részét).

Valóban tiszteletre méltó dolog, ha valaki sok munkát fektet a fordításba, azt nem tudtam, hogy egy hobbiból készült verzióból lett a magyar változat. Viszont ez a végeredményt érintő véleményemet maximum más megvilágításba helyezi, de nem változtatja meg. Amellett, hogy tisztelem azokat, akik a saját idejükből sok energiát fordítanak arra, hogy anyagi javadalmazás nélkül valami hasznosat hozzanak létre, a magyarítást továbbra is rossznak tartom, és felsorolom, hogy miért:

1) A szövegek jelentős része magyartalan. Látszik, hogy mondatonként lett lefordítva, a mondatok sok esetben nem kapcsolódnak egymáshoz, a szórend sok esetben rossz.

2) Ott vannak a komolyabb fordítási hibák, mint a Julianus apostol, ami szerintem igenis feltűnő hiba, merthogy ellenkezőjét jelenti annak, mint ami (hitehagyott Julianus). Ilyenből is akad egy pár.

3) Kimondottan nem tetszik, hogy a települések neve is magyarítva lett, a latin v. görög név magyarosan szerepel a térképen.

4) A mondások, amelyek a töltés közben jelennek meg, szintén fordítva lettek, holott ezeket magyarul egy verzióban szoktuk használni, csak ki kellett volna keresni a használt magyar fordítását, bár elismerem, ez adott esetben meglehetősen idegtépő, és sokáig tartó munka.

Persze, emellett jogos, hogy kritizálni könnyű, csinálni nehéz. Én azt gondolom, hogy ez nem is a fordítók hibája, hiszen önök csak egy hobbiverziót csináltak, más hibája az, hogy a fenti hibákat (amelyek természetesek, ha az embernek kevés ideje van, és hobbiból csinál valamit - lásd pl. a blogot is) nem javította.

-------

Egyébként elég sokat játszottam a játékkal, sőt, az Europa Barbarorummal is. Összetettnek azért nem nevezném, a Victoria az összetett, a Total War ahhoz képest nem.

A személyeskedést hagyjuk, én nem a fordítókat kritizáltam, hanem a fordítást. A kritika pedig egy olyan műfaj, ahol negatív dolgokat is szoktak emlegetni, ezt el kell viselni, mi is ezt tesszük, ha a blogot kritizálják.

A játékról pedig azért nem közöltem semmit, mert
a) ez egy kritika, nem pedig FAQ
b) ez egy történelemmel foglalkozó blog, nem pedig gamer
c) akit a részletek érdekelnek, az a google-n keresztül úgyis eljut a twcenter.net-hez vagy a totalwar.org-hoz.

Amenhotep 2009.10.30. 18:34:40

jé Hami, játszottál a Victoriával? Mikor írsz egy kritikát róla?;) Történelmi szempontból volna mit:)
Ami a fordításokat illeti, a legfélresikerültebb fordítása az EU I és III. részeinek van. Már azon gondolkodtam újrafordítom magamnak az egészet, de végül maradtam az angol verziónál.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2009.10.30. 19:17:14

A Victoriaban vannak érdekes dolgok, történelmi szempontból,de nem rossz játék.

Érdekes még a Medieval II is. Ott nagyon durva dolgok vannak magyar töri szempontból ;)

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.10.30. 19:32:23

@Amenhotep: Évekig játszottam vele. Én általában megelégszem az eredeti angol verzióval.

@Nobilis1526: Paradox játékokban sok "érdekes" dolog van. Ennek megvan a maga oka. Totalwar detto. Következő kritikában feszegetve lesz a téma, holnap "jelenik meg".

izlésrendőrség 2009.10.30. 22:24:02

@hami:

természetesen elnézést kérek a személyeskedésért, jogos, sajnos a munkahelyi hangulatot is beleszőttem:(..egyébként írtam egy postot már délután, úgy látom nem érkezett meg

victoria ide vagy oda, mégis a total war széria a műfaj királya, ha a victoria olyan jó lenne ő csücsülne a trónon - nem bántásból mondom - ezen belül pedig a rome az egyik legjobb rész, talán evvel foglalkoztak a rajongók a legtöbbet (mod-ok sokasága)...én középiskolában kötelezően okíttatnám, olyan emberek kaptak kedvet a történelemhez, miután ezt játszották, akik elébb a közelébe sem szagoltak a história tudományoknak, most meg skineket készítenek éppen templomos lovagokra, a könyvtárakat bújják forrásmunkáért:)

csupán annyit akartam mondani, hogy a teljes történelmi hűség nem elvárható (más kérdés hogy a játékosok egy részének viszont pont ez kellene, mint neked hami ), de a többségnek nem számít, ennél jóval kevesebb információhoz jutott általános és középiskolai tanulmánya során, épp elég lesz neki cohors és urbanus-t megtanulni, rengeteg információt, leírást tartalmaz a játék, mindazok elleére, hogy a rome total war széria rétegjáték, sikeres, de rétegjáték, a játékosok többségének nehéz, túl összetett...és van egy még kisebb réteg, akik a teljes történelmi hűséget szeretnének, nekik ott az ingyenes modok tömkelege..és bár írtad hogy nem játékbemutató, de ezen hiányosságok nem róhatók fel a játék hibájának, szerintem

mégegyszer elnézést, és üdvözlettel

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.10.31. 06:48:28

@izlésrendőrség: Én nem azt írtam, hogy teljes történelmi hűség kellene, azt írtam, hogy elnagyolt a kidolgozottsága ezen a téren, de pl. az Europa Barbarorum ezt orvosolja.
A victoria meg a komplexitás miatt jött elő, mint példa, egyébként nem egy kategória, mert az menedzselős "grand strategy game", a TW-nek meg a real time csatalejátszás a lényege, nem a menedzsment, ami elég primitív.

izlésrendőrség 2009.10.31. 14:03:15

@hami:

már csak annyi hogy a tw rome-t egyetlen real time csata nélkül is végig lehet játszani, csak stratégiával, managementel, és ha benézel a stratégék forumában pont az ellenkezőét fogod tapasztalni, nem a real time csata miatt játsza a többség

bye

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2009.10.31. 17:07:15

@izlésrendőrség: erről nem fogod tudni meggyőzni:) Én már évek óta mondom, hogy tw több a realtime csatától, de hát ezt vette a fejébe, semmi nem fogja tudni azt onnan kiverni:)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.11.03. 10:41:59

A Realism MOD-ok mennyire javítják a játékegyensúlyt?

Az fixálva van már, hogy ne lehessen városból kitámadni, mikor ostrom alatt állok és szétlőni ballisztával az ellent?

Iovianus 2009.11.18. 22:56:16

Sziasztok!

Én ezt a játékot játszottam rongyosra:D
Nagy kedvencem a római kor, és nagyon jó volt ez a játék. Az alap is, a BI is, utána még több moddal játszottam, egy Vlad nevű is van na az igazán nehéz(=jó), de az Imperium Barbarorum Flagellum Dei(ibdf) is nagyon jó.

Több nagy hibát tapasztaltam azonban, amit megosztanék veletek, kíváncsi vagyok a véleménykre.

1. Könnyűűű...Mindegyik az. Mi az alapfelállás? Első körökben nyugi van, gyorsan feltolod a gazdaságot elfoglalsz 1-2 várost és megvan a birodalom alapja. Pár ügyes csata az elején és megnyerted. Én rómaiakkal(Juliusok pl) játszottam sokat, de ha leugrottál délre és szereztél egy elefántot, akkor egész Galliát elfoglalhattad vele...

2. Mindenhol van retrain...Beveszel egy várost, köv. körben mész tovább full sereggel. Ne már..

3. A gép hülye. Nagyon. Very hardon a csaták nem állnak másból, minthogy a lovassággal hátbatámadod az ellenséget. Semmi taktika.

4.Falak. Üres falak, tornyok lőnek..Miért? Beállsz a főtérre ahol max a morál, mire beérnek már a fele támadó fekszik.

5.Főtéren miért max a morál?Irreális. A lényeg a falak védelme lenne hogy ne gyújtsák fel a várost.

6.Térkép. Kicsi. Először nagynak tűnik, de gyorsan lehet haladni egy jó gazdasággal. A modokban már jobb, de sokkal több város kellene, hisz ez a lényeg!

7.Íjászok nem sokat érnek. Sztem a valóságban egy csapat íjász agyon kéne lőjön egy csapat baltást mire odaérnek.

8.A városokban a szennyel nem lehet mit kezdeni egy idő után. Fellázadnak és ki kell írtsd őket...

9.A diplomácia nem működik. Nehéz fokozaton annyi, hogy mindenki támad. Ez nem diplomácia..

Alapvetően a Rome sokkal jobb az elődeinél, de MTW2 analógiára nagyon várok egy RTW2-őt, amiben idegesítő bugokat kiküszöbölnek. Bocs a hosszért de ez kikívánkozott:D
iov.

Iovianus 2009.11.18. 23:15:51

U.i.:

BI-ben a vallás nagyon jó az elején, ahogy a kereszténység terjedőben van. Mivel ez az egész valódi történelmet befolyásolta, kár, hogy 5kör alatt meg lehet téríteni a kontinenst. Nagyon jók a vándorló hordák de nem sok erejük van. Egyszer legyőzöd őket utána végük.
Nyugatrómai birodalommal játszottam (mivel mással:D) és úgy nyertem, hogy egy városom sem veszett el...(nem vicc) Ez nagyon nagy gáz, tekintve a valóságot...
Visszatérő problémának látom a játék könnyűségét. Elveszi az élményt. Talán emlékszik valaki a Civilization nevű játékra, annak volt vagy 9fokozata, és 5.en már nem lehetett nyerni, azóta is kísért:D
Na ennyit szerettem volna.

Septimus 2010.05.20. 15:25:56

Hogyan kell elindítani ez EUROPA BARBARORUM-ot?
süti beállítások módosítása