2010.03.22. 18:00
A Kínai Császárság összeomlása II.
Peking ekkoriban 2 városra oszlott (az átfogó térkép a poszt legvégén), melyeket monumentális fal választott el egymástól. A déli volt a hagyományos kínai városrész, az északi pedig a „Tatár”- , mely magába foglalta a császári „Tiltott Várost”, az üzleti és a Követségi Negyedet is (a képen). 
Az utóbbi a városrész déli szélén feküdt, így pont a rendkívül magas elválasztó falak védték a „Kínai”-város felől. Északról viszont a Tiltott Város határolta, ahonnan várhatóan nem kellett ostromtól tartani. Egyéb irányokból a kínai lakórészek könnyen lezárható zegzugos utcái, szűk sikátorai jelentettek némi védelmet. A külföldi negyeden belül és körül éltek ezrével azon (részben keresztény) kínaiak, akiket üzletük vagy egyéb munkájuk a külföldiekhez kötött, de voltak itt misszionáriusok által működtetett árvaházak és iskolák is. A boxerek első, június 14-ei betörése a Tatár-városba ezt a kínai városrészt (kb. 4.000 üzletet, hozzájuk tartozó otthont és embert) pusztította el, lakóinak maradéka a külföldiekhez menekült. A Követségi Negyed 2/3-át kitevő kínai szektort már az elején fel kellett adni a Monarchia, Hollandia, Belgium és Olaszország követségeivel együtt. Ezekből persze semmi sem maradt.
„Az idegenek olyanok, akár a halak a serpenyőben”
- jegyezte meg gúnyosan a császárnő, miután a boxerek június 20-án megkezdték az ostromot. A halak a brit nagykövet hallgatólagos irányításával megszervezték a védelmet, és ahogy romlott a helyzet, a 100-200 harcképes önkéntesen kívüli civilek is mind kaptak feladatot. Barikádokat építettek, a sebesülteket ápolták, tüzet oltottak stb. A kutakban bőven volt víz, és jelentős élelmiszert is sikerült összegyűjteni, ugyanakkor hiány volt lőszerből. Szerencsére a császári haderő itt egyelőre nem avatkozott közvetlenül be, mert a békepárt vezetője Ronglu (a hadügyminiszter, aki 2 éve leverte a császár reformkísérletét) különböző trükkökkel szabotálta azt. Ha nem teszi, természetesen egy viharos rohammal elsöpörhették volna a védelmet. Noha így a sokezres szedett-vedett boxer sereg nem jutott ágyúkhoz sem, de számos puskához viszont igen, következésképp a védők veszteségei gyorsan nőttek.
Az ostrom 3. napján a boxerek a negyed észak-nyugati sarkán levő brit követséget támadták, de visszaverték őket. Viszont közvetlenül az épület mellett állt a 8. sz. elején alapított Hanlin Yuan (Akadémia), mely egyben az akkori világ legrégebbi és leggazdagabb könyvtárát is magába foglalta. Másnap a boxerek rá akartak ijeszteni a védőkre, és felgyújtották az épületegyüttest, mely a rengeteg öreg fagerenda és papír miatt gyorsan égett, majd lőtték a lángokat megfékezni próbáló védőket. Különösen kitüntette magát az akcióban Tung Fu-shiangnak, a japán titkárt korábban megölő militáns muzulmán bandája, melyet az udvar hívott vissza Pekingbe. Külföldi és kínai térítőkből, nőkből és gyerekekből álló lánc próbálta kétségbeesetten oltani a tüzet, de sikertelenül, sőt annak átterjedését a brit követségre csak a szélirány megfordulása akadályozta meg. A kínai történelem és kultúra szó szerint pótolhatatlan értékei semmisültek meg. A legnagyobb jelentősége a Követségi Negyedet délről védő hatalmas, 4 m széles Tatár-falnak volt, ugyanis innen felülről az ostromlók szétlőhették volna az egész külföldi kolóniát. A falat a német és az amerikai kontingens tartotta végig súlyos veszteségek árán.
A lázadók és a háborús udvari párt elképzelése, hogy a boxerek 1-2 nap alatt megsemmisítik a külföldieket, nem jött be. A "barbárok" kiválóan együttműködtek, annak ellenére, hogy Sir Macdonald utasítási joggal csak a britek felé rendelkezett. A helyzetet jól szemlélteti annak a 2. ópiumháború idejéről származó francia ágyúcsőnek sorsa, melyet földmunkát végző kínai civilek találtak július 7-én. Amerikai tengerészek kiemelték és megtisztították, az olaszok „futóművet” szerkesztettek hozzá, az orosz ágyúgolyók pedig pont bele illeszkedtek. 
Az ostrom még nagyobb erővel folytatódott, azonban a rohamokat a védők sorra visszaverték, sőt július 3-án egy brit-orosz-amerikai egység sikeres ellentámadással visszafoglalta az elvesztett falszakaszt is. A katonai attasé, Shiba ezredes vezette 25 fős japán egység arról lett nevezetes, hogy jóval 100 % feletti veszteséget szenvedett, a súlyosabb sebesültek gyors ellátásuk után siettek vissza a falakra, ahol ismét veszteséglistára kerültek. A később több külföldi kitüntetést is kapott tiszt szerepét a Times külön kiemelte. Július 13-án a támadók felrobbantották a francia követség felét, és támadták a „Fu”-nak hívott palotát, ahol kb. 2.000 kínai civilt védett Shiba japán egysége(!). A legnagyobb gond a lőszer gyors fogyása volt, és az, hogy a sikeres ellenállás következtében fokozatosan bekapcsolódott a császári tüzérség. Az északi (Beijang-) haderők Kína messze legjobban felszerelt és kiképzett csapatai voltak, őket a külkereskedelem külföldiek által beszedett vámjaiból finanszírozták (Mandzsu-kor 5. rész). De a védők tisztában voltak vele, hogy ha a minden reguláris kontroll nélkül ostromló boxerek betörnek, élve még a gyerekek sem ússzák meg – noha a Kína más részein fekvő missziók sorsáról híreket persze nem kaptak.
Az ostrom még nagyobb erővel folytatódott, azonban a rohamokat a védők sorra visszaverték, sőt július 3-án egy brit-orosz-amerikai egység sikeres ellentámadással visszafoglalta az elvesztett falszakaszt is. A katonai attasé, Shiba ezredes vezette 25 fős japán egység arról lett nevezetes, hogy jóval 100 % feletti veszteséget szenvedett, a súlyosabb sebesültek gyors ellátásuk után siettek vissza a falakra, ahol ismét veszteséglistára kerültek. A később több külföldi kitüntetést is kapott tiszt szerepét a Times külön kiemelte. Július 13-án a támadók felrobbantották a francia követség felét, és támadták a „Fu”-nak hívott palotát, ahol kb. 2.000 kínai civilt védett Shiba japán egysége(!). A legnagyobb gond a lőszer gyors fogyása volt, és az, hogy a sikeres ellenállás következtében fokozatosan bekapcsolódott a császári tüzérség. Az északi (Beijang-) haderők Kína messze legjobban felszerelt és kiképzett csapatai voltak, őket a külkereskedelem külföldiek által beszedett vámjaiból finanszírozták (Mandzsu-kor 5. rész). De a védők tisztában voltak vele, hogy ha a minden reguláris kontroll nélkül ostromló boxerek betörnek, élve még a gyerekek sem ússzák meg – noha a Kína más részein fekvő missziók sorsáról híreket persze nem kaptak.Taiyuan városa Shanxi tartomány központja, kb. 400 km-re fekszik Pekingtől délnyugati irányban, és a századfordulón nagyszámú külföldi lelkész (családtagokkal 2-300) és kínai keresztény (20-25.000) élt ott. Egyike Észak-Kína legrégebbi keresztény közösségeinek, egyes források szerint már 1705-ben mintegy 2.000 katolikus lakója volt (az első ferences missziók még a 13. században jöttek létre). Lévén a belső tartományok legnagyobb keresztény közössége, a koncessziókon megjelenő Missionary Herald rendszeresen közölte az onnan érkező információkat, leveleket, telegrammokat stb. Ezt június elején mintha elvágták volna.
Shanxi messze esett Pekingtől, és még messzebb a tengertől, így kormányzatát nem gátolta semmi, amikor aktív támogatást nyújtott a boxerek szaporodó pogromjaihoz. Tartomány szerte elkezdődött a templomok és otthonok megsemmisítése, a családok lemészárlása. Taiyuan katedrálisának lerombolása után az életben maradt külföldiek megpróbáltak elbújni. A főkormányzó kihirdette, hogy védelmet nyújt nekik a tengerpart eléréséig. Az előkerült kb. félszáz külföldit (köztük nőket és gyerekeket) a mandarin palotájának udvarán lefejezték, holttestüket a kutyáknak vetették.
A Taiyuani Mészárlás során több, mint 200 külföldi és közel 20.000 kínai keresztényt végeztek ki brutális módon. A „barbárok” közül azok tudtak elmenekülni, akik a sivatagon keresztül elérték északi irányban Oroszországot, vagy nyugat felé az ujguriai orosz telepeket.
Tiencsin külföldi negyedét (kb. 600 lakos + a kínaiak) nem védte fal, de mivel a város kvázi kikötő is, így még június elején sikerült behajózni kb. 1700 oroszt az öböl északi partján fekvő Port Arthurból. Következésképpen mintegy 2.400 katona nézhetett szembe a 15-20 ezres császári-boxer sereggel. Falak híján barikádokat és más erődítéseket építettek. A munkák műszaki vezetője egy amerikai bányamérnök volt, Herbert Hoover, aki később (1928-1932) az USA elnöke lett. Az ostromlók már korábban, június 16-án megszállták a kínai városrészt, ahonnan tűz alá vették az enklávét.
Seymour admirálisnak innen június 10-én elindult felmentő serege is ezen a napon kényszerült megállásra: 50 km-re Pekingtől. Utóbbiakat akkor hagytuk ott az előző részben, mikor 18-án a Tiencsinbe való visszavonulásuk útját is elvágta egy kínai reguláris ármádia. Mivel eredetileg igen optimistán 1 naposra tervezték a pekingi utat, mindössze 3 napra elegendő felszerelést vittek magukkal a 17 ágyú és géppuska mellé. Az admirális is „bábeli” haderővel rendelkezett. 2.100 katonája között a legtöbben a britek és a németek voltak (915-512 fő), a legkevesebben, 26-an pedig a Monarchia tengerészei, hiszen nekik nem volt állandó támaszpontjuk Kelet-Ázsiában, de éppen erre járt a „Zenta” 2.350 tonnás cirkáló, melynek legénységéből (kb. 300 fő) jelölték ki a június 3-án Pekingbe érkezett egységet is. A hajón jó pár magyar tengerészgyalogos is szolgált, amin kéretik nem mosolyogni, ugyanis tengerészeinket a szárazföldi harcra is alaposan kiképezték, és egységeik külön a partraszálláshoz kialakított könnyűágyúkkal is fel voltak szerelve.
Végül Seymour úgy mászott ki a csapdából, hogy zsákmányolt néhány dzsunkát, melyekre felrakták a sok sebesültet és a maradék muníciót, majd elindultak vissza, a tenger felé. Hátulról védekeztek, előre utat törtek, így botlottak bele 22-én egy ismeretlen kínai erődbe, melyet egy meglepetésszerű rohammal be is vettek. Kiderült, hogy ez a Xigu császári hadiraktár, tele mindennel, ami szájnak s fegyvernek ingere. Itt kifújhatták magukat, és felkészültek az ostromra.
1900. június 23-át írunk. Ostrom alatt van Pekingben mindkét tábor (éppen a Hanlin Akadémiát zúzzák a boxerek), a tenger irányában a Xigu erőd, 1-2 kisebb helység a vasút mentén, még lentebb pedig Tiencsin negyede. Aki keresztény (még ha kínai is) ezeken kívül rekedt, az legfeljebb a gyors halálban bízhatott. Menjünk vissza időben a hónap elejéig.
A Dagu-erődrendszer (lásd: 2. ópiumháború) pont ott zárja el a főváros felé vezető vízi utat ahol Tiencsin folyója (a Pei-ho, mely Pekinget is összeköti vele) eléri a tengert -a monstrum ekkor Kína legerősebb katonai építménye. Innen nem messze, a tengeren gyülekezik június eleje óta a nemzetközi hadiflotta. A balhé kezdetén is jelenlevő hajók nélkülözhető tengerészeiből kerültek ki Peking és részben Tiencsin védői. A menet közben beérkező hajóknak, és Észak-Kína 3 nagy külföldi bázisának (a brit Weihai, az orosz Port Arthur és a német Tsingtao: Mandzsu-kor 5. rész) katonáiból jött össze Seymour „felmentő” serege és Tiencsin védőinek nagyobb része.
A sorra érkező vészjósló hírek okozta idegtépő várakozás során értesült a flotta június 14-én arról, hogy császári egységek tartanak erősítés céljából Dagu felé. Ha ez sikerül, akkor a német mérnökök által átépített, és Krupp-ágyúkkal ellátott vasbeton erődrendszer bevételéhez olyan erőkoncentrációra lesz szükség, melynek megérkezéséig eltelő idő alatt biztosan elesne az enklávék nagy része. Ezért a brit Bruce ellentengernagy vezetésével a rendkívül kockázatos támadás mellett döntöttek. 900 (!) fős rohamcsapat (321 brit, 244 japán, 159 orosz, 133 német, 25 olasz és 22 osztrák-magyar) szállt partra 16-án késő este, és másnap hajnalban megrohanták Dagut. A Pei-ho folyóról pedig a közben felhajózott flotta kezdte lőni az erődöket. Egymás után vették be őket, az Észak-nyugati Erőd kapujáért a britek és a japánok futottak versenyt, az utóbbiak parancsnoka (Hattori) elsőként ért a mellvédre, és esett ott el, miközben utat próbált nyitni a brit szakasz számára. A flotta elhallgatta a védelem ágyúit, felrobbantotta az egyik lőszerraktárt, közben pedig elsüllyesztette a Dagut a folyó felől fedező 4 német gyártmányú torpedónaszádot. A merész és precízen összehangolt támadás teljesen összezavarta a kínaiakat, délutánra Észak-Kína kapuja elesett. Ez lett a nemzetközi erők első sikere, de ezzel egy időben állítják meg Peking alatt Seymourt, és kezdődik el a tiencsini enklávé ostroma is.
Újabb erősítések kezdenek befutni a távolabb fekvő támaszpontokról is: június 18-án 1.200 orosz Mandzsúriából, 330 jenki Manilából, 21-én 400 brit Hong-Kongból, majd franciák Indokínából, japánok a tenger túlpartjáról stb. Az egységeket szinte menetből küldik tovább Tiencsin felé, ahol a város előtt 15 km-re fekvő vasúti csomópontnál gyülekeznek.
Ismét június 23-án vagyunk, de most a felmentő csapatok szemszögéből jutottunk el idáig. Hajnalban a külföldi erők (alig 3.000 fő) megindulnak Tiencsinnek, és elsöprik császári-boxer sereget. A kolónia felmentése szempontjából döntő csatát a negyedhez vezető utolsó hídnál vívják, ahol a modern amerikai ágyúk jutnak főszerephez.
Június 25-én Sirinszki ezredes vezetésével 1.000 orosz és 550 brit indul Seymour felmentésére, ahol a fergeteges kozák lovasrohamhoz a kitörő védők is csatlakoznak, a Xigut körülzáró kínaiak pedig felveszik a nyúlcipőt. Seymour indulása óta 17 nap alatt 292 halottat és sebesültet vesztett.
De a felmentő hadműveletek ezzel egyelőre végéhez is értek, mert a rendelkezésre álló külföldi csapatok ereje a további - Peking elleni - offenzívához messze elégtelen volt. Hiszen előttük 200 ezernyi reguláris és boxer ármádia állott, jelentős tüzérséggel. Különben is olyan hírek terjedtek el, hogy az ottani kolóniát lemészárolták.
Tiencsin kínai része (a falakkal megerősített óváros és rezidenciális környéke) azonban még az ellenség kezén maradt. Sőt a külföldi hadvezetés eddig még nem tapasztalt bénázása következtében bő tízezres császári haderő masírozhatott be erősítésül július 4-én, amivel a császári-boxer csapatok létszáma 35.000 fölé emelkedett. A város, mint a legfontosabb intervenciós bázis elfoglalása érdekében zajlott le jó héttel később a 2. tiencsini csata, melyben az akkor már kb. hatezres szövetséges sereg a legnagyobb veszteségét szenvedte el az egész háború során (750 halott és sebesült). A legsúlyosabbat a japánok és az óvárost északról átkaroló oroszok. Az óvárost csak úgy tudták bevenni, hogy egy japán mérnök július 14-én „kamikaze” akcióval felrobbantotta annak déli kapuját (és magát).
A diplomáciai és hadi gépezet időközben lendületbe jött Európában is. Július 3-án megerősítést nyert a német nagykövet 13 nappal korábbi meggyilkolása, és a nagyhatalmak szinte vita nélkül a német vezérkar korábbi főnökét, Waldersee tábornokot választották az egyesített expedíciós haderő élére. Ennek célja a megtorlás volt - hiszen Pekinget a rendelkezésre álló információk alapján már leírták -, így átütő erejű inváziós hadsereg felállítása volt napirenden. Ekkora erő jelenléte Kínában viszont új dimenziókba helyezte a kérdést, melyeket egyenesbe kellett tenni, azaz előre semlegesíteni a potenciális balhékat: orosz-japán vetélkedés, az USA „nyitott kapuk” álláspontja, a német területi aspirációk, stb.
A kínai brit csapatok parancsnoka, Gaselee tábornok a minél gyorsabb előrenyomulás híve volt, noha június 20-a óta semmilyen autentikus információ sem érkezett a pekingi védőkről. Az események mégis őt igazolták.
Július 11-én az amerikai kormány valamelyik tagja a homlokára csapott, és megkérték a washingtoni kínai követet, hogy próbáljon meg eljuttatni egy üzenetet a Pekingbe diszkreditált amerikai kollégájához, mely sikerrel járt (nyilván a pekingi békepárt közvetítésével). Sőt válasz is érkezett 20-án: kolónia még mindig tartja magát!
Viszonylag gyorsan odaszállítható jelentős katonaság ekkoriban Japánban, Indiában és Szibériában volt. Így természetesen az onnan érkezők alkották a folyamatosan szaporodó nemzetközi haderő gerincét, melynek nagy részét immár a gyakorlott, jól felszerelt szárazföldi egységek alkották. De jött néhány század francia és jóval több amerikai is. A Monarchia pedig további 3 korszerű cirkálót küldött Montecuccoli ellentengernagy vezetésével. Július végére 20 ezernél is több külföldi katona és komoly tüzérség gyűlt össze, ezzel pedig a helyzet alapjaiban megváltozott.
Idáig a létükért harcoló különböző nációk együttműködése példás volt, adott szituációban adott főparancsnokkal, a rivalizálás a harctéren nyilvánult meg. Ellenben most már nem voltak hajlandóak katonáikat idegen fővezér alá helyezni, az oroszok és a franciák ezt pl. a britek kapcsán jelentették ki. Az a legtöbb helyen olvasható állítás, hogy az utóbbiak parancsnoka, Gaselee tábornok egyben az egész felmentő hadsereg vezetője lett volna, tudtommal téves. A mindenki által elfogadott főparancsnok, a már említett német Waldersee tábornok lett, aki viszont ekkor németjeivel együtt még el sem indult hazulról. Na, de ezért is választották meg egyhangúlag.
A húszezres szövetséges haderő augusztus 4-én indult útnak. A közös haditanács döntése nem volt könnyű, tekintve, hogy Peking körül háborúra elképzelni sem lehet alkalmatlanabb időszakot, mint augusztus eleje. Tetőzik a monszun, 40 fok meleg, brutális esők, extrém páratartalom. De nemigen volt más választásuk.
8-9.000 japán katona lépett szorítóba Yamagutchi altábornagy (a legmagasabb rangú külföldi), 4-5.000 az orosz Linievics, 3.000 a brit Gaselee, és kb. 2.200 az amerikai Chaffee tábornok vezetésével. Rajtuk kívül mintegy 1.000 francia, német és olasz katona is rajthoz állt. Az osztrák-magyar egység létszámáról a források ellentmondóak. Az valószínűnek tűnik, hogy a 4 cirkáló legénységéből kb. 500 tengerészgyalogos vett részt a szárazföldi hadműveletekben, majd a biztosításban Dagu-tól Pekingig. Közülük 100-nál valamivel kevesebben követték egészen a fővárosig a Zenta ott elesett parancsnokát, Von Thomann fregattkapitányt.A tengertől (a Dagu-erődtől) két úton lehetett eljutni (persze Tiencsinen keresztül) Pekingbe ekkoriban. Vagy a Pei-ho folyó mentén vagy a vasúton, mely az út feléig közvetlenül a folyó jobb partján fut, aztán keresztezve azt eltávolodik tőle. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi hely az útvonal kulcspontja. Azaz Yangtsun város és hídja. A vasúti verziót választotta majd 2 hónappal azelőtt Seymour admirális, de hadjárata a sínek és a híd megrongálásával simán kudarcra ítéltetett. A 2. felmentési kísérlet a folyó mentén indult el, aminek az a nagy előnye is volt, hogy az utánpótlást hozó dzsunkákon visszaküldhették a sebesülteket a Tiencsinben berendezett kórházba.
Peitsang városánál botlottak először a kínai hadsereg egységeibe, melyet gyors éjjeli menet után 5-én hajnalban ért el a japán kontingens. A terv szerint a Pei-ho velük azonos partján nyomuló, de később érkező angolszász erők bekerítették volna a kínai állásokat, de Yamagutchi úgy látta, hogy egyrészt a város körüli terep túl kedvezőtlen nagyszabású átkaroló műveletekhez, másfelől viszont a masszív reggeli köd miatt a 3 idegen hadtest egymás is veszélyeztethetné. Ezért azonnal frontális támadást rendelt el, átütő sikerrel. Mire a többiek odaértek, a „sárga majmok” bevették az erődöt, a fegyver-raktárat, majd a várost, a kínaiak pedig fejveszetten menekültek.
Yangtsunt másnapra érték el. Itt összpontosult a császári sereg Pekingen kívüli fő ereje, és itt került sor a hadjárat egyetlen komolyabb csatájára. Ezt főleg az angolszászok vívták meg, de a nagyobb teher a jenkikre nehezedett, ezért az amerikai hadtörténetben jelentős helye van az ütközetnek. Sőt tökéletesen jellemzi az egész offenzívát végigkísérő központi tervezés és műveleti koordináció hiányát, hogy az amerikaiak az őket lövő orosz tüzérség miatt szenvedtek nagy veszteséget. De, - mint később Chaffee jelentéséből kiderült - nem a muszkák voltak a hunyók, hanem a britek, mert a célt ők határozták meg az oroszok számára, csak éppen az egyik yardban, a másik pedig méterben számolt.
Az ütközet persze győzelemmel zárult. Bár itt is az történt, mint másutt, azaz a külföldi csapatok egyszerűen nem tudták elég gyorsan bekeríteni a kínaiakat, mivel azok a támadók sikerének legkisebb jelére is elinaltak. És vajon hova lett a Peking és Tiencsin között korábban zúzó százezernyi boxer, ugyanis a felmentő sereg inkább csak reguláris csapatokkal szembesült? Nos, elpárologtak. A harci kedvük csak addig tartott, amíg civileket lehetett öldösni, még Seymour utánpótlás nélküli, mindössze 2 napi munícióval bíró 2.000 emberét sem tudták megállítani júniusban.
Ettől kezdve a császári haderő ellenállása is szórványossá kezdett válni, az előrenyomulás tempója mégis lelassult a hőség miatt. Mindenesetre menet közben megállapodtak, hogy Pekinget keleti irányból támadják meg, úgy hogy a város ezen oldalának 4 kapuját biztonsági okokból különböző nációk egységei támadják meg
Pekingben a helyzet egyre élesedett. Az udvar úgy döntött, hogy ha már a barbár sereget nem képes megállítani, akkor legalább a kolóniát megsemmisíti. Új kínai erők érkeztek a fővárosba, és bevetették a teljes rendelkezésre álló tüzérséget is. Augusztus 13-án este megindult az eddig messze legnagyobb szabású roham is, a boxer csürhe mellett a császári katonák bevetésével. A támadás súlypontja eddig példátlan módon a Császári Palota irányából nehezedett a Brit Követségre. Az enklávé amúgy is katasztrófális egészségi állapotban levő lakói közül minden járóképes a barikádok védelmére sorakozott fel, de a túlerő 50-100 szoros volt (noha a rommá lőtt városban ezt csak korlátozottan lehetett érvényesíteni).
Ekkor, 1900. augusztus 14-én kora hajnalban Peking környékén még soha nem észlelt robaj hallatszott. Az ostrom azonnal leállt, és mindkét oldalt fülelni kezdett: a szövetséges nehéztüzérség lőtte Peking falait. Majd csapataik gyorsan áttörtek a lerombolt kapukon, és beözönlöttek a városba. A Követségi Negyedet a britek szipoj egységei érték először el, noha a fővárosba az oroszok törtek be leghamarabb. A boxerek és a császári csapatok tízezrével menekültek fejvesztve, miként az egész udvar is. Cixi császárnő eunuchjaival együtt közruhába öltözve futott, ahogy bírt. A Tiltott Város a szó szoros értelmében kiürült, és a Követségi Negyed 55 napja tartó ostroma véget ért. 
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr831849824
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Minorkavidor 2010.03.22. 20:23:26
Nem is tudtam, hogy ilyen sok, Osztrák-magyar katona vett részt a lázadás leverésében. Én 55 főről tudtam, te 4 cirkálóról és a legénységükből kiállított 500 tengerészgyalogosról írsz. Ez új infó számomra.
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.03.22. 20:43:45
"A flotta elhallgatta a védelem ágyúit, felrobbantotta az egyik lőszerraktárt, közben pedig elsüllyesztette a Dagut a folyó felől fedező 4 német gyártmányú torpedónaszádot."
Ez nekem nem tiszta. Mit süllyesztettek el? Most akkor a német naszádok melyik oldalon is voltak?
"A flotta elhallgatta a védelem ágyúit"
Nem beszélt róla? :)
Szerintem ezt a mondatot újra kellene fogalmazni.
Jenki? Jó, hogy nem amcsi? Nincs ellenemre a lazaság, de szerintem itt stílusidegen volt.
Ez nekem nem tiszta. Mit süllyesztettek el? Most akkor a német naszádok melyik oldalon is voltak?
"A flotta elhallgatta a védelem ágyúit"
Nem beszélt róla? :)
Szerintem ezt a mondatot újra kellene fogalmazni.
Jenki? Jó, hogy nem amcsi? Nincs ellenemre a lazaság, de szerintem itt stílusidegen volt.
maotai 2010.03.22. 21:46:27
@Lord_Valdez:
elhallgatta = elhalgattatta, köszönöm, h jelezted az elírást.
elhallgatta = elhalgattatta, köszönöm, h jelezted az elírást.
McBright 2010.03.23. 15:53:02
4 német gyártmányú = tőlük vették a kínaiak, vmikor a múltban
szerintem jó a mondat
szerintem jó a mondat
Czelder Orbán 2010.03.23. 19:25:34
Az Osprey Military Men-at-Arms sorozatának 85-ik számát (Peking 1900) ennek az eseménysorozatnak szentelték. Van benne egy rakat jó kép és térkép.
Rapidshare-ről le is tölthető, de nem linkelem be, mert ezen a blogon a fene se tudja, miért jár moderálás.
Egyébként ezek a vörös fejléces képek honnan vannak?
Rapidshare-ről le is tölthető, de nem linkelem be, mert ezen a blogon a fene se tudja, miért jár moderálás.
Egyébként ezek a vörös fejléces képek honnan vannak?
maotai 2010.03.23. 20:14:48
Üdvözletem,azon képek innen vannak :
www.jhuapl.edu/ourwork/nsa/papers/China%20ReliefSm.pdf
"About the Author
LTC(R) Robert R. Leonhard, Ph.D., is on the Principal Professional Staff of The Johns Hopkins
University Applied Physics Laboratory and a member of the Strategic Assessments Office of
the National Security Analysis Department. He retired from a 24-year career in the Army after
serving as an infantry officer and war planner and is a veteran of Operation Desert Storm.
Dr. Leonhard is the author of The Art of Maneuver: Maneuver-Warfare Theory and AirLand Battle
(1991), Fighting by Minutes: Time and the Art of War (1994), The Principles of War for the Information
Age (1998), and The Evolution of Strategy in the Global War on Terrorism (2005), as well as
numerous articles and essays on national security issues."
Amúgy megköszönném a linkedet,ezen a blogon kimoderálás soha sem új infókért, inkább csak tahóságért (amely a szerzőkre is vonatkozik persze) jár.
www.jhuapl.edu/ourwork/nsa/papers/China%20ReliefSm.pdf
"About the Author
LTC(R) Robert R. Leonhard, Ph.D., is on the Principal Professional Staff of The Johns Hopkins
University Applied Physics Laboratory and a member of the Strategic Assessments Office of
the National Security Analysis Department. He retired from a 24-year career in the Army after
serving as an infantry officer and war planner and is a veteran of Operation Desert Storm.
Dr. Leonhard is the author of The Art of Maneuver: Maneuver-Warfare Theory and AirLand Battle
(1991), Fighting by Minutes: Time and the Art of War (1994), The Principles of War for the Information
Age (1998), and The Evolution of Strategy in the Global War on Terrorism (2005), as well as
numerous articles and essays on national security issues."
Amúgy megköszönném a linkedet,ezen a blogon kimoderálás soha sem új infókért, inkább csak tahóságért (amely a szerzőkre is vonatkozik persze) jár.
Czelder Orbán 2010.03.23. 21:34:35
Eh, most valamiért azt írja ki, hogy a link már nem létezik. Kár.
A google books-on részben fent van, de ha nagyon fontos a teljes könyv, el tudom küldeni e-mail-ben.
A linkedet köszönöm szépen.
A google books-on részben fent van, de ha nagyon fontos a teljes könyv, el tudom küldeni e-mail-ben.
A linkedet köszönöm szépen.
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.03.23. 21:45:35
@McBright:
Ja, hogy a kínaiaknak voltak német fegyvereik. Így már értem.
Ja, hogy a kínaiaknak voltak német fegyvereik. Így már értem.
maotai 2010.03.23. 23:03:29
@Czelder Orbán:
Köszi,
Mivel Kína újkori története magyar nyelven kb a Góbi mezőgazdasági termelékenységével korrelál, én is adnék egy linket, melyet forrásként használtam, pl. a Taiyuani Mészárlás kapcsán :
"The Boxers, China and the World"
Bickers and Tiedemann
books.google.hu/books?id=jxgZT6XJUIoC&pg=PA65&lpg=PA65&dq=taiyuan+massacre&source=bl&ots=rLCqokGamA&sig=lCLRj7S9ILiGX2-mqBCfka00v1A&hl=hu&ei=hECNS5CIEouImwOyjeS1BA&sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=10&ved=0CEEQ6AEwCQ#v=onepage&q=taiyuan%20massacre&f=false
Köszi,
Mivel Kína újkori története magyar nyelven kb a Góbi mezőgazdasági termelékenységével korrelál, én is adnék egy linket, melyet forrásként használtam, pl. a Taiyuani Mészárlás kapcsán :
"The Boxers, China and the World"
Bickers and Tiedemann
books.google.hu/books?id=jxgZT6XJUIoC&pg=PA65&lpg=PA65&dq=taiyuan+massacre&source=bl&ots=rLCqokGamA&sig=lCLRj7S9ILiGX2-mqBCfka00v1A&hl=hu&ei=hECNS5CIEouImwOyjeS1BA&sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=10&ved=0CEEQ6AEwCQ#v=onepage&q=taiyuan%20massacre&f=false
maotai 2010.03.23. 23:23:36
@Minorkavidor:
A "Kaiserin Und Königin Maria Theresia" páncélos és a "Kaiserin Elisabeth" és "Aspern" normál cirkálók alkották a Monarchiának kínai inváziós haderejét.
Forrás :
Dr. Csonkaréti Károly : "Császári és királyi hadihalyók"
A "Kaiserin Und Königin Maria Theresia" páncélos és a "Kaiserin Elisabeth" és "Aspern" normál cirkálók alkották a Monarchiának kínai inváziós haderejét.
Forrás :
Dr. Csonkaréti Károly : "Császári és királyi hadihalyók"
maotai 2010.03.23. 23:26:15
@maotai:
hadihalyók = hadihajók
hadihalyók = hadihajók
Kaif · http://toriblog.blog.hu 2010.03.24. 10:05:21
Ez pedig a "Peking. Deutsch Ostasiatisches Expeditions Korps. Feldtopograph" 1 map : color ; 74 x 61 centimeters | Scale 1:17,500
depositfiles.com/en/files/320wtwov9
Plusz még ajándék:
uploading.com/files/AWWGAKQ8/The.Boxer.Rebellion.rar.html
depositfiles.com/en/files/320wtwov9
Plusz még ajándék:
uploading.com/files/AWWGAKQ8/The.Boxer.Rebellion.rar.html
Czelder Orbán 2010.03.25. 17:07:11
@maotai: @Kaif:
Köszönöm a linkeket, a megaupload-os linket nem ismertem, de ugyanezt a példányt húztam le én is. Az Osprey 95-ös számát azért nem linkeltem, mert úgy tűnt, hogy maotai is felhasználta.
Ez a német térkép marhajó, csak nagy kár, hogy nem lehet tisztességesen belenagyítani.
Alig várom a folytatást, bármi is lesz benne. Najó, nagyon nem fogok meglepődni, de azért várom. ;)
Köszönöm a linkeket, a megaupload-os linket nem ismertem, de ugyanezt a példányt húztam le én is. Az Osprey 95-ös számát azért nem linkeltem, mert úgy tűnt, hogy maotai is felhasználta.
Ez a német térkép marhajó, csak nagy kár, hogy nem lehet tisztességesen belenagyítani.
Alig várom a folytatást, bármi is lesz benne. Najó, nagyon nem fogok meglepődni, de azért várom. ;)
pikkbubi 2010.03.25. 22:12:33
hát a tiencsini osztrák-magyar gyarmatról (na jó koncesszió- de a gyarmat szebben hangzik:-D) miért nem olvastunk, amit jutalmul kaptunk???
kb 10 utcányi terület volt a belvárosban ezen a térképen megvan a leosztás
www.discovertianjin.org/map/e1938map.htm
kb 10 utcányi terület volt a belvárosban ezen a térképen megvan a leosztás
www.discovertianjin.org/map/e1938map.htm
maotai 2010.03.30. 20:26:23
@pikkbubi:
Köszönet a belinkelt térképedért. Ez is újabb fehér folt történelmünkben.
A következő részben gondoltam megemlíteni, hisz erre a koncesszióra -az olaszokhoz és a belgákhoz hasonlóan- már a boxer-balhé után tettünk szert.
De, azért csak megemlíteni, mert az egész ügyben a Monarchia bölcs önmérsékletet tanusított -szemben pl. az említett taljánokkal, de relatíve még a németekkel is.
Köszönet a belinkelt térképedért. Ez is újabb fehér folt történelmünkben.
A következő részben gondoltam megemlíteni, hisz erre a koncesszióra -az olaszokhoz és a belgákhoz hasonlóan- már a boxer-balhé után tettünk szert.
De, azért csak megemlíteni, mert az egész ügyben a Monarchia bölcs önmérsékletet tanusított -szemben pl. az említett taljánokkal, de relatíve még a németekkel is.
kommentek