2010.04.08. 18:00
A magyar állam nemzetiségpolitikája 1867 után
A két bevezető rész után itt az idő, hogy a lényegre térjünk, és nézzük meg, hogy egészen pontosan hogyan is szabályozta az állam a nemzetiségi kérdést. Ezen a ponton már érdemes kategorizálni, ugyanis számtalan terület létezik, amely szabályozásának lehet nemzetiségi vetülete is. Természetesen a legfontosabb és legközvetlenebb szabályozás a nemzetiségek elismeréséről (avagy el nem ismeréséről) szól, de fontos még az oktatás, a nyelvhasználat szabályozása. Ámde egy elméleti nemzetiségpolitika nem egyetlen eszközét jelentik a törvények és rendeletek: ide tartozik még mindenképpen a propaganda, vagy olyan, látszólag nemzetiségekhez nem kötődő rendelkezések, amelyek a gyakorlatban viszont hatással vannak a nemzetiségi viszonyok bármilyen aspektusára, mint például a regionális politika. Szerteágazó területről van tehát szó, és mivel ez továbbra is egy blog, mi pedig műkedvelők, nem professzorok vagyunk, ezért ez a poszt is a teljesség igénye nélkül (de érthetően) fog a témáról szólni.
 |
A nemzetiségi törvény
 |
| Eötvös József |
Az 1868. évi XLIV. törvény (közkeletű néven a Nemzetiségi Törvény) egyértelműen a reformértelmiség egyik legfontosabb alakja, Eötvös József hatását tükrözi (az ő munkája nyomán született meg). Eötvös ahhoz a liberális szárnyhoz tartozott, amely komolyan kereste a megegyezés lehetőségét a nemzetiségekkel, de mivel a legtöbb képviselője emigrációban volt, a hazai erejük erősen megfogyatkozott már ekkorra. Az, hogy a törvény ebben a formában meg tudott születni, valószínűleg Eötvös tekintélyének köszönhető. A nemzetiségi törvényt szokás kimondottan liberálisnak, engedékenynek tartani - ennek megítélése nézőpont kérdése. A törvény igazából két fő dologgal foglalkozik: egyrészt politikailag nem ismer el más nemzetiséget, mint a magyart (ezzel azt mondta ki, hogy a nemzetiség = állampolgárság, pedig a hazai nemzetiségek nemzeti ébredése ennél már jóval előrébb tartott, és voltak ezzel más problémák is, de erről a korábbi posztokban már írtam). Egyéni jogként ugyanakkor leszögezte, hogy nemzetisége miatt senkit nem lehet megkülönböztetni. Másrészt eléggé liberálisan szabályozta a nyelvhasználatot, amennyiben ugyan a magyar maradt az egyetlen hivatalos nyelv, de engedélyezte a nemzetiségek nyelveinek a használatát ott, ahol igény volt rá - természetesen a magyar mellett. A törvény természetesen nem vonatkozott Horvát-Szlavónországra.
A törvénnyel alapvetően az volt a fő probléma, hogy a magyaroknak túl sok, a nemzetiségeknek túl kevés volt (magyarok alatt itt a politikai elitet értve). A nemzetiségek túlnyomó többsége ekkor már bőven túl volt a nemzeti ébredésen, és nem elégítette ki a képviselőiket, hogy az egyéni jogaikat elismerik - lásd az előző posztot. A magyar elit viszont nem akart a hatalmon osztozni, a jelentős lélekszámú kis- és középnemesi réteg számára pedig az államigazgatási pozíciókba menekülés jelentette a megélhetést a polgári átalakulás után, a nemzetiségi törvényben foglaltak éppen a határán voltak annak, amit ők el tudtak fogadni. Ettől függetlenül a törvény egy fontos kérdéskört szabályozott, és jó kiindulási alap - lehetett volna. A probléma elsősorban az volt, hogy a magyar kormányzat a továbbiakban nem volt hajlandó innen továbblépni, ami természetszerűleg vezetett oda, hogy az állam és a nemzetiségek viszonya inkább romlott, mint javult. Természetesen sok mindenről lehetne ezen a ponton még írni vagy vitatkozni, de erről a következő poszt fog szólni.
Oktatáspolitika
Az oktatáspolitika kulcskérdése a nemzetiségpolitikának általánosságban. A nemzetiségi nyelvű oktatás (illetve más, nemzeti identitást befolyásoló tantárgyak oktatása) ugyanis alapvető fontosságú a nemzeti identitás kialakítása szemszögéből - ezért a nemzetiségi nyelvű oktatás mindig alapvető követelése a kisebbségeknek. Szerteágazó területről van szó persze, nem csak a szabályozás az érdekes, hanem - mivel ezt a területet alapvetően az állam finanszírozza - a finanszírozás, az iskolafenntartás, tanárképzés, stb. kérdése is.
Oktatási törvények
A népokt.-ról szóló 1868. évi 38. tv szintén Eötvös nevéhez fűződik, és a liberálisok hatását viseli magán. A törvény általánosságban szabályozza a közoktatást, de külön szól az oktatás nyelvéről is:
58. § Minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást, a mennyiben ez a nyelv a községben divatozó nyelvek egyike. Vegyes ajku községben ez okból oly tanító alkalmazandó, a ki a községben divatozó nyelveken tanítani képes. Népesebb községekben, a hol többféle nyelvü lakosok tömegesen laknak, a mennyire a községereje engedi, különböző ajkú segédtanítók is választatnak
Az 1883. évi XXX. törvénycikk (lex Trefortnak is szokás hívni) viszont ehhez képest már restriktíven szabályozza a nyelvhasználatot:
7. § A hitfelekezetek maguk határozzák meg az általuk fentartott nyilvános középiskolák tannyelvét és a mennyiben ez nem a magyar, kötelesek a tannyelven és irodalmán kivül a magyar nyelv és irodalmának történelme, mint rendes tantárgy tanitásáról is gondoskodni és pedig oly óraszámban, mely annak kellő elsajátitását lehetővé tegye. Ennek ellenőrizhetése végett kötelesek a magyar nyelv és irodalmának történelmére vonatkozó tantervet és órabeosztást a vallás- és közoktatási ministernek előlegesen bemutatni. A nem magyar tannyelvü középiskolákban a 7-ik és 8-ik osztályban a magyar nyelv és irodalmának történelme magyar nyelven tanittatik s e tantárgyból az érettségi vizsgálat is ezen nyelven teendő.
Vagyis, amíg az eredeti, Eötvös-féle oktatási törvény nem várta el a magyar nyelvtudást, addig az 1883-as már igen, ez pedig egyértelmű visszalépés. Persze, lehet ezen vitatkozni, de erről megintcsak a következő posztban lesz szó.
Az 1907. évi XXVII. törvénycikk (népszerűbb nevén lex Apponyi) pedig még egyet lépett vissza. A törvény még több tárgy esetén, és még korábbi évfolyamoknál írja elő a magyar nyelvű oktatást, illetve a magyar nyelv elsajátítását, és ugyanakkor komoly szankciókat helyez kilátásba, ha az iskola mindezt nem teljesíti. Bár sok paragrafus foglalkozik az oktatási nyelvvel, de mégis a legjellemzőbb az alábbi:
17. §. Minden iskola és minden tanitó, tekintet nélkül az iskola jellegére és arra, hogy állami segélyt élvez-e vagy sem, a gyermekek lelkében a magyar hazához való ragaszkodás szellemét és a magyar nemzethez való tartozás tudatát, valamint a valláserkölcsös gondolkodást tartozik kifejleszteni és megerősiteni. Ennek a szempontnak az egész tanitásban érvényesülni kell; külső kifejezésül minden iskolában, jellegkülönbség nélkül, ugy a főbejárat fölött, mint megfelelő helyen a tantermekben Magyarország czimere helyezendő el, a tantermekben a magyar történetből vett falitáblák alkalmazandók, nemzeti ünnepeken pedig az épületen a magyar nemzeti czimeres zászló tüzendő ki. E jelvényeken kivül csak a törvényhatóság és a község czimere és az iskola községi, illetőleg felekezeti jellegét a törvényesen megállapitott kitételekkel megjelölő magyar nyelvü külső felirat és a tantermekben az illető hitfelekezet egyházi főpásztorainak arczképei, vallási jelvények, valláskegyeleti képek, és az oktatáshoz szükséges tanszerek alkalmazása van megengedve, melyek azonban idegen történeti vagy földrajzi vonatkozásokat nem tartalmazhatnak és csakis hazai készitmények lehetnek. A vallás- és közoktatásügyi minister a tárczája terhére gondoskodik arról, hogy az összes iskolák a magyar czimerrel és zászlóval, valamint az iskolafentartó hatóság meghallgatásával megállapitandó magyar történeti képekkel elláttassanak. E történeti képek a tantermekben kellő módon elhelyezendők és a tanitó tartozik jelentőségüket a nyelv- és értelemgyakorlatok, továbbá a földrajz és történelem tanitása során a gyermekeknek megmagyarázni. Ezen szakasz azon rendelkezéseinek végrehajtása, a melyek nem a tanitó müködési körébe esnek, az iskolaszéknek feladata és érette első sorban az iskolaszék elnöke felelős. Ezen rendelkezéseknek szándékos elmulasztása kihágást képez, mely felett azok a közigazgatási hatóságok illetékesek biráskodni, melyeket az 1891. évi XX. tc. kijelölt. Az ilykép megállapitott kihágás büntetése 500 koronáig terjedhető pénzbüntetés melylyel a mulasztás elkövetője sujtandó. A befolyó pénzbüntetés az országos tanitói nyugdij- és gyámalap czéljaira forditandó; egyéb tekintetben az 1879:XL. tc. általános határozatai irányadók.
Ez a paragrafus nemzetiségi szemszögből nézve eléggé érdekesen hangzik.
 |
| Trefort Ágoston |
 |
| Apponyi Albert |
Az oktatási törvények kapcsán tehát arról beszélhetünk, hogy egy elfogadható kiindulási ponttól (Eötvös-féle törvény) nemhogy előrelépés nem volt, hanem az állam folyamatosan egyre jobban korlátozta a nemzetiségi nyelvű oktatást - nem véletlenül váltva ki a kisebbségek haragját, és a környező országok történetírása ezért nevezi ezt a fajta politikát elmagyarosítónak. Más kérdés, hogy a gyakorlatban az iskolarendszer fejletlensége és a törvényekben foglalt irreális elvárások (magyar nyelvtudás megszerzése rövid idő alatt) miatt ez az egész csak arra volt jó, hogy a nem magyar lakosságot hergelje (mint itt a szocializmus alatt bevezetett orosz nyelvtanulás). Azokon a területeken, ahol nem élt számottevő magyar lakosság, nem volt haszna a magyar nyelvtudásnak, ahol meg élt, ott a nem magyar anyanyelvűek törvényektől függetlenül rá voltak kényszerítve a magyar nyelv elsajátítására, merthogy anélkül nem boldogultak volna. A magyar kormányzat nyilvánvalóan az oktatási törvényeken keresztül próbálta a nemzetiségek asszimilációját felgyorsítani, de ez ebben a formában nem volt hatékony eszköz, a nemzetiségek asszimilációja nem a kormányzati eszközöknek, hanem leginkább természetes folyamatoknak köszönhető.
Az oktatáspolitikának van azonban egy másik része, amely a törvényi szabályzás mellett hasonlóan fontos: a lex Apponyi utal rá, hogy a finanszírozás nagyrészt az államon múlott, az állam pedig egyáltalán nem preferálta a nemzetiségi nyelvű oktatást, amennyiben a saját iskoláiról volt szó. A nemzetiségi nyelvű oktatás ezért elsősorban az egyházi iskolák keretein belül zajlott - de itt is voltak különbségek. Az előző posztban már volt szó róla, hogy a szlovákok és a németek esetén - mivel a nagy részük a magyarokkal azonos vallású volt, a saját egyházuk sem feltétlenül támogatta az anyanyelvi oktatásukat, merthogy az egyház is magyar irányítás alatt volt. 1918-ban például alig volt szlovák tannyelvű iskola a szlováklakta megyékben, mi több, szlovák nyelven tanítani képes tanárból is óriási hiány volt, így Csehszlovákia megalakulása után cseh területről kellett tanárokat "importálni". Az ortodoxok és görögkatolikusok esetén jobb volt a helyzet (románok, szerbek), mert ott az egyház az adott nemzetiség irányítása alatt állt.
Nagyjából ugyanez mondható el a tanárképzésről is. Az ortodox és görögkatolikus egyházak meg tudták szervezni a saját tanárképzésüket, de a katolikus és protestáns nemzetiségek számára jobbára csak külföldön (cseh vagy német területen) volt lehetőség, hogy anyanyelvi tanárképzésben részt vegyenek. Részt vehettek persze a magyar nyelvű tanárképzésben is, de az nem képezte volna őket arra, hogy nemzetiségi nyelven oktassanak.
Magyarán a magyar kormányzat az oktatáspolitikán keresztül képzelte el azt, hogy a nemzetiségi lakosság jelentős részét elmagyarosítsa. Vannak persze a történetben ellentmondások: legfőképpen az a kérdés, hogy a kiegyezés idejében még viszonylag liberális szabályozásokat miért fogadta el az országgyűlés, ha később aztán rendre szigorított azon. Ennek a magyarázata leginkább a sorozat első posztjában már boncolgatott politikai okokkal magyarázható. A liberálisokat a nemesi elit vezető erejévé az tette, hogy ők léptek fel annak idején a legradikálisabban a bécsi udvar központosító elképzeléseivel szemben. A növekvő befolyásuk azonban nem jelentette azt, hogy a korabeli elit nagy része liberálissá is vált, hanem csak alkalmazkodott az éppen népszerű nézetekhez. A szabadságharc bukásával ugyanakkor a liberálisok főbb képviselői emigrációba kényszerültek. A kiegyezés előtti politikai viták során már látható volt, hogy az itthonmaradtak háttérbe fognak szorulni, ráadásul a prominens képviselőik sem lettek fiatalabbak. A kiegyezés pedig okafogyottá tette a további szövetséget a liberálisok és a nemesi elit többségét alkotó konzervatívabb (vagy éppen pragmatista, karrierista) része között. Eötvös és néhány másik liberális politikus még a tekintélye miatt fontos szerepet játszhatott kezdetben, de komolyabb szerep ez után nem jutott nekik - noha az örökségüket propaganda szinten, de tartalom nélkül egyes pártok még rendre felvállalták. Itt szeretnék most visszautalni arra, amit az első posztban írtam: bár szokás a kiegyezést a polgári átalakulás időpontjának tartani - és tény, hogy jogszabályok szintjén ez meg is történt, de nem következett be elitváltás. Az egyedüli változás annyi volt, hogy Bécs politikai fennhatósága megszűnt, de a helyi és regionális közigazgatás, ill. a politikai elit nem cserélődött ki, hanem átmentette a hatalmát (mint 1989-ben) - nem utolsósorban azért, mert nem volt kikre lecserélni őket, de azért is, mert velük tárgyalt Bécs. Az így a hatalmát átmentő nemesi elit nem elsősorban nacionalista alapon próbálta különböző eszközökkel elmagyarosítani a nemzetiségeket, hanem azért, mert a nemzetiségi politikai mozgalmak tényleges veszélyt jelentettek a hatalmára, miközben a magyarok képviseletét monopolizálni tudták (bár tény, hogy volt ellenzék, de annak a tagjai ugyanabból a körből kerültek ki, és ideológiailag nem álltak túl messze a kormányzattól).
Államigazgatás
A fentiekből következik, hogy az államigazgatási pozíciók is az elitéi lettek, és ehhez ragaszkodtak is - erről Mikszáthnál sokat lehet olvasni, de mások is megörökítették a dzsentrik világát. Természetszerűleg ez is egy olyan terület volt, ahol a kormányzathoz nem eléggé lojálisnak tartott elemek ki voltak rekesztve - nem feltétlenül nemzetiségi alapon, de a nemzetiségi értelmiség beletartozott ebbe a kategóriába. Ráadásul az államigazgatási, közigazgatási pozíciók számának növelése kisebb városok etnikai viszonyainak megváltoztatására is alkalmas volt, így növekedett a magyar nemzetiségűek aránya egy sereg olyan városban, amely nemzetiségi területen feküdt.
Politika
Noha a nemzetiségi pártok nem voltak betiltva (bizonyos mozgalmak azonban jutottak ilyen sorsra, mint pl. a Matica Slovenska), de a választási rendszer sajátosságai miatt nem tudtak labdába rúgni. Az általános és titkos választójogtól még messze vagyunk (lásd DSI_builder kollega posztjait), és a választókerületek határainak meghúzásánál is igyekeztek minimálisra redukálni azokat a kerületeket, ahol a nem magyar pártoknak esélye lehet. Ahol a magyar lakosság alacsony száma miatt a választók nagyobb része sem volt magyar, ott pedig a kormánypártok rendre ún. magyarón politikusokat indítottak, akiket kevésbé eufemisztikusan nyugodtan lehet kollaboránsoknak nevezni, merthogy általában nem voltak többek egyszerű mamelukoknál (ahogy akkoriban nevezték a mezei képviselőket, akik csak azért voltak a Parlamentben, hogy szavazzanak). Ezek az etnikailag valamelyik nemzetiséghez tartozó politikusok nyilvánvalóan nem képviselték az adott etnikumot. A nemzetiségi pártok viszont hol bojkottálták a választásokat, hol elindultak, de néhány helynél többet nem tudtak szerezni.
Népmozgások
Európa több országában az állam maga próbálta telepítésekkel megváltoztatni az etnikai viszonyokat: Németországban például a lengyelek lakta területeken folyt telepítés, vagy Romániában Erdélybe több hullámban 1920 után, de Dobrudzsa török lakossága is így lett román. Magyarországon állami telepítés - bár elképzelésként felmerült - de nem zajlott. Mivel ez az etnikai viszonyok megváltoztatásának a legkézenfekvőbb eszköze, e tekintetben a nemzetiségek történetírásának a magyarosításban nincs igaza. A kétségtelen restriktív nemzetiségpolitika inkább csak arra a kutyára hasonlított, amelyik ugat, de nem harap - a korabeli asszimilációs folyamatok alapvetően más tényezők következményei, bár főleg az oktatáspolitikai restrikcióknak voltak tényleges hatásai.
Propaganda
Gyakorlatilag ez az terület, amelyre a fenti kutyás párhuzam a legjobban illik. A - különösen a Millenium környékén hangos - magyar hazafias, ill. nacionalista propaganda a magyar felsőbbrendűség hangsúlyozásával természetszerűleg csökkentette a nemzetiségek lojalitását, merthogy ők nem érezték magukénak mindezt. Erről érdemes a fentebb idézett részt még egyszer elolvasni a Lex Apponyiból. Az, hogy Magyarország 1918 után nem számíthatott szinte senki szimpátiájára, ennek a következménye, mint ahogy az is, hogy a nemzetiségek magyar elnyomásra való hivatkozása megértő fülekre talált. És, mintha a Horthy-kormányzat nem tanult volna ebből, a békekonferenciára azt az Apponyi Albertet küldték delegációvezetőnek, aki mindenennek az emlematikus alakja volt.
A következő részben néhány népszerű lózung igazságtartalmát fogjuk megvizsgálni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kacsinecz K. 2010.04.08. 19:01:35
"Az így a hatalmát átmentő nemesi elit nem elsősorban nacionalista alapon próbálta különböző eszközökkel elmagyarosítani a nemzetiségeket, hanem azért, mert a nemzetiségi politikai mozgalmak tényleges veszélyt jelentettek a hatalmára, miközben a magyarok képviseletét monopolizálni tudták" - nagy igazság. Ragozhatjuk itt a nacionalizmust, meg a nemzetieskedést, de a háttérben legtöbbször csak puszta hatalmi játszmákról volt szó, akárcsak ma.
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.04.08. 20:05:16
Emlékeim szerint nemzetiségből elismer többet is, nemzetből nem ismer el csak egyet, valamint úgy emlékszem, hogy ezzel a törvénnyel (a 68-as) a legnagyobb baj nem az volt, hogy kevés volt, hanem, hogy nem nagyon tartatták be.
v2peti 2010.04.09. 01:26:44
Picurigor 2010.04.09. 07:11:09
Továbbra is megerősíti azon véleményemet, hogy kicsit magunknak is köszönhetjük, hogy a nemzetiségek szembefordultak velünk és az I. VH után ők már az elszakadást követelték (asszem, a magyar politika akkor jutott el az autonómia gondolatáig...)
M65od 2010.04.09. 08:21:37
v2peti viszont érdekes kérdést tett fel ("Vajon a XX. század elején más országoknak milyen volt a nemzetiségi politikája? Nem hinném, hogy máshol több joga lett volna a nemzetiségieknek. bretonok, walesiek, baszkok, észak-írek, szilézek stb..."), jó lenne erre is kitérni később...
Az én véleményem ezzel kapcsolatban az, hogy a Magyar Királyság területén élő nemzetiségek már a XIX. században (a részletezett szigorításokkal együtt is) előrébb tartottak kollektív jogaik meglétében és gyakorlásában, mint amit ma a XXI. században (a XX. századot inkább szóba se hozzuk...) ők a saját államaikban biztosítanak az elcsatolt részek jelentős számú magyarságának.
Sobrijóska 2010.04.09. 09:31:30
Magyarország pedig alig szabadult a német beolvasztási törekvések fogságából, máris be akarta volna minden kisebbségét olvasztani. Ehhez viszont gyenge volt.
Ami a németnek, oroszoknak, angoloknak sikerült, abba nekünk beletörött a bicskánk, és most szegény határon túli magyarok (akiknek egy része magyarosított kisebbségi leszármazott) isszák meg a levét.
Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.09. 09:40:47
Nem nagyon értem, hogy miért nevezik nemzetiségi törvénynek, hisz politikailag nem ismer el más nemzetiséget, mint a magyart.
Magyar maradt az egyetlen hivatalos nyelv, a nemzetiségi nyelvek használatát is csak a magyar mellett engedélyezte néhány helyen, átmenetileg, míg a felnövő generációt a magyar iskolákban el nem magyarosodnak.
A nemzeti közösségekről, nemzeti nyelvek, kultúrák fejlesztéséről hallani sem akartak.
A Matica Slovenská betiltásának is az volt a hivatalos indoka, hogy egy horvátországi horvát iskola alapítását a Matica Slovenská küldöttsége a szlovák nemzet nevében üdvözölte, ez már jogilag elég volt a szervezet elleni fellépésre.
Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.09. 09:42:53
Az sem mindegy, hogy a beolvadás/beolvasztás a modern nacionalizmus megjelenése előtt, vagy után történik.
Kacsinecz K. 2010.04.09. 09:59:34
A mai Szlovákiában, ha mondjuk csak az oktatást tekintjük, legalább egy tucat magyar tannyelvű gimnázium és egyéb középiskola létezik, a magyar egyetemről (KoMÁROM) és a magyar tanszékekről (Pozsony, Nyitra, Besztercebánya) nem is beszélve. Ehhez képest, mint azt már korábban említettem, a szlovákoknak a három szlovák tannyelvű gimnáziumukat is bezárták 1874/75-ben.
Egyes szélsőséges politikusok médiabeli megnyilvánulásai nem mérvadóak.
2010.04.09. 11:00:09
Az viszont tisztán érthető, hogy bármekkora jogot is kaptak a nemzetiségek, azt folyamatosan csökkentették, ami minden körülmény között feszültséghez vezetett volna. Buta politika volt, de részben azért állhattak olyan okok is mögötte, mint pld a folyamatos szlovák tanítóhiány. (Persze ezt meg lehetett volna oldani másként is, de indoknak elegendő volt.)
Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.09. 11:10:52
Tudtommal amikor Magyarországon szlovák iskolákat zártak be, addig a birodalom szerencsésebb felében Ausztriában szlovén iskolák létesültek.
Ez lett volna a megoldás:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/97/Greater_austria.png
A Habsburg Birodalom föderizálása, csak ezt a Szent István állam (Nagy-Magyarország) alapján álló magyar elit ellenezte, pedig az osztrák elit elfogadhatónak tartotta.
tolsztoj 2010.04.09. 11:32:12
Azért ha valaki egy kicsit is foglalkozik a korszak történelmével más konklúzióra jut, bár nem várható el (?), hogy az "anyaországiak" olyan mélységben ismerjék a mozgatórúgókat mint azok a nemzetrészek, akik fölött megkérdezésük nélkül áthúzták a határvonalat.
Hogy még most is példaképnek szolgálhatnak az akkori törvények és betartásuk – egy cikket idézek rövidítve a Nové Slovo 1984-ik évi 26-os számból – aki akarja elolvashatja a levéltárakban.
„1878-ban a túrócszentmártoni a hatóságok észrevették, hogy a városban nem a hivatalos nyelven vezetik a közjegyzői iratokat,az anyakönyvet stb. , ezért intézkedtek, hogy a szlovák nyelv helyett az ország hivatalos nyelvét használják a hivatalokban.. A városi tisztviselők ellenáltak, és beadványt intéztek a kompetens minisztériumhoz.Onnan meg is jött a felelet – a törvények szerint jogosan folytathatják a városban a hivatalos iratok szlovák nyelven való bejegyzését – így álltak ellen a derék mártoniak a magyarizációs törekvéseknek“.
Talán ennyi elég is lenne- próbálta volna valaki Szlovákiában 1920-tól egészen máig ugyanezt véghezvinni, mondjuk Füleken, vagy Losoncon – akár még a nyelvtörvény bevezetése előtt is!
Egyszerűen még eszébe sem jutna a helyi magyarságnak eme „impertinencia“ - ennyire meg vagyunk „idomítva“ a többségi elnyomás által.A büntetés biztos nem maradna el.És hogy az illetékes minisztérium a magyaroknak adna igazat – ez a mesék birodalmába tartozik....
Úgyhogy legyünk egy kicsit kevésbé kritikusak akkor , amikor megint saját magunkat korbácsoljuk a jól megszokott szokásunk szerint akkor is, amikor nincs miért...
Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.09. 11:47:00
Nem lehetne a tárgynál maradni:
Magyarország, 1867 - 1918?
Írhatsz posztot az általad preferált témákról is, lesz arra is érdeklődés.
FunkTazmagora 2010.04.09. 12:11:06
A szlovák politika is hibás abban,hogy ilyen megnyílvánulásokat megenged neki (és Fico meg hallgatólagosan egyet is ért vele).
Amit slota csinál,csak verbális agresszió,de ugyanolyan káros,mint a gyakorlati (a külvilág szempontjából).
A béketárgyalásoknál meg már sztem mindegy volt,hogy kit küldtek oda,már le voltak osztva a lapok (és sztem a Tanácsköztársaság is betett a dolognak).De erről bővebben majd később.
tolsztoj 2010.04.09. 12:16:18
Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.09. 12:36:53
"próbálta volna valaki Szlovákiában 1920-tól egészen máig ugyanezt véghezvinni, mondjuk Füleken, vagy Losoncon – akár még a nyelvtörvény bevezetése előtt is!
Egyszerűen még eszébe sem jutna a helyi magyarságnak eme „impertinencia“ - ennyire meg vagyunk „idomítva“ a többségi elnyomás által.A büntetés biztos nem maradna el.És hogy az illetékes minisztérium a magyaroknak adna igazat – ez a mesék birodalmába tartozik....
Úgyhogy legyünk egy kicsit kevésbé kritikusak akkor , amikor megint saját magunkat korbácsoljuk a jól megszokott szokásunk szerint akkor is, amikor nincs miért..."
Erre reagáltam.
Árpádka 2010.04.09. 12:52:48
Azt hogy a határon-túli magyarok nagyrésze asszimilálodott kisebbségi elég meredek dolog leirni . Legfőképpen az erdélyi magyarokkal szemben. ( mivel Erdélyben az ortodox illetve görög kat. románokat ellégé nehezen lehetett beolvasztani tod vallási külömbségek.)
Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.09. 13:04:06
A székelyek kivételek. A nagyobb városok lakói között azért jelentős a magyarrá asszimilált németek, zsidók, szlovákok stb. aránya. Pl. Grosschmid Géza és Ratkovszky Margit gyermeke a lassan 110 éve született Márai Sándor.
Kacsinecz K. 2010.04.09. 13:38:26
A kor, a nemzetközi kontextus stb. valóban nem ugyanaz, ezért nehéz is összevetni, de nem is ez volt a célom, csupán válaszoltam M65od téves megállapítására, miszerint "a Magyar Királyság területén élő nemzetiségek már a XIX. században (a részletezett szigorításokkal együtt is) előrébb tartottak kollektív jogaik meglétében és gyakorlásában, mint amit ma a XXI. században (a XX. századot inkább szóba se hozzuk...) ők a saját államaikban biztosítanak az elcsatolt részek jelentős számú magyarságának."
Kacsinecz K. 2010.04.09. 13:42:41
Kacsinecz K. 2010.04.09. 13:55:05
Kacsinecz K. 2010.04.09. 14:12:24
"Egyszerűen még eszébe sem jutna a helyi magyarságnak eme „impertinencia“ - ennyire meg vagyunk „idomítva“ a többségi elnyomás által."
Valahogy én nem érzem magamat sem idomítva, sem elnyomva. Az iskoláimat Szlovákiában magyarul végeztem (alapiskola, gimnázium), félig még az egyetemet is. Magyar tannyelvű iskolában tanítok. Magyarságom miatt eddig még közvetlen támadás sosem ért (sem verbális, sem egyéb), és a közvetlen környezetemnek sincsenek ilyen gondjai. A általad említett nyelvtörvény semmiben sem korlátoz, az államnyelvet használom továbbra is ott, ahol kell, ugyanúgy, mint azelőtt. Bizonyos politikusok elképzelései, kijelentései természetetsen sértik az önérzetemet, de nem tartom őket annyira, hogy a magyarság fölé emeljem őket mint "elnyomókat".
Egyébként a kisebbségi nyelvek hivatali nyelvként való használatának jogát már az 1920-as csehszlovák alkotmány kodifikálta azokban a járásokban, ahol a kisebbség számaránya elérte a 20%-ot.
Minorkavidor 2010.04.09. 19:02:21
1. Föderalizmus: a nemzetiségi törvény megalkotói a nyugat-európai- elsősorban brit és francia- példát követve kívánták megteremteni a modern polgári magyar
Államot. A nyugat-európai példa a nemzetállam volt. Sem, nemzetiségi törvény sem egyéb kisebbségi jogokat (egyéni és kollektív) biztosító jogszabály sehol. Itt 2 jelentős problémát emelnék ki. Egyik az akkor még jelentősebb létszámú szórvány magyarság ügye. Hogyan védjük őket a nemzetiségi kantonokban. Ne felejtsük a XIX. Században vagyunk, a nemzetállami eszme fénykorában, elképzelhetetlennek tartom, hogy ne próbálták volna meg őket asszimilálni. A másik meg az anyaországgal is rendelkező Szerbia és Románia kérdése. Ilija Garasanin szerb belügyminiszter már 1844 tavaszán írt egy memorandumot Karagyorgyevics Sándor szerb fejedelemnek. A munka „Szerbia 1844-es kül- és belpolitikai programja” címet viseli, de „Nacertanije” („Vázlat”) címen ismertebb, ugyanis 1906-ben a belgrádi „Delo” című folyóiratban e címen tette közzé Milenko Vukicevic történész. A dolgozatot Budapesten és Bécsben már az 1880-as években ismerték. A lényege egy mondatban: a nemzeti egység legfontosabb parancsa az összes szerb egyesítése egy államon belül. Azaz a délszláv egység nagyszerb irányítással történő megvalósítása. Román részről először Bálcescu veti fel terveiben Erdély és Románia egyesítését, még 1848-49-ben. No mármost a magyar elitet sokkmindenért jogosan lehet kritizálni nemzetiségi ügyben is, de a föderalizmus ügye szerintem, nem tartozik ide. Mégpedig azért nem, mert az elitnek kötelező megvédeni országa szuverenitását. Tekintve, hogy mind Szerbiának, mind Romániának voltak irredenta követelései, márpedig mi van, ha egyszer a területi autonómiát kapott nemzetiségi többség által lakott területek el akarnak szakadni? Hogy ez nem légből kapott állítás azt a mai romániai és szlovákiai példákkal lehet bizonyítani. miért nincs székely területi autonómia, ehhez kapcsolódva miért szüntették meg még anno a Maros menti Magyar Autonóm Tartományt? A román politikusok többször is nyilvánosan kimondták, hogy azért mert ez ellenkezik az egységes román nemzetállami koncepcióval. A szlovák politika szintén azért nem adott területi autonómiát, mert félnek az elszakadástól. Helyette inkább úgy mosósították Szlovákia közigazgatási beosztását, hogy mindenütt szlovák többség legyen. Mondjuk ennek a félelemnek, van reális alapja. Ez a spanyol példán látszik. Franco halála után Spanyolországot decentralizálták, az ország mára nem más, mintegy szövetségi királyság. Ahol csak a közjogi értelemben vett király illetve a labdarugó válogatott közös. Ennek ellenére, mind Baszkföld, mind Katalónia az elszakadást fontolgatja. A baszk ETA nevű terrorszervezet akciói közismertek, de az már kevésbé, hogy az általuk megölt emberek 90%-a a Franco-diktatúra bukása után, a demokratikus rendszerben veszítette el életét. Svájcot szokták emlegetni, mint azt a példát, amelyet követni kellett volna. Csakhogy Svájcban előbb alakultak ki a nemzetek és utána jött létre 1848 decemberében a föderáció, nálunk már megvolt az állam és utána jöttek létre a modern nemzetek. A föderalizmus elutasításánál nemcsak az elit türelmetlenségét, hanem félelmét is látni kell. Féltek és nem alaptalanul a nemzetiségek önállósodási törekvéseitől.
a. oktatás Abban, hogy egy állam megköveteli, hogy állampolgárai ismerjék az ún. . államnyelvet semmi kifogásolni való nem lehet. Ne felejtsük el márciusban Sólyom László is erről szerbiai látogatása során (itthon némi értetlenséget kiváltva). A probléma az volt, hogy még a románok elemi iskolával még rendelkeztek(több mint 2000 román nyelvű elemi volt). Addig középiskolával alig, a szlovákok még elemi iskolával is alig. A többi nemzetiség helyzete (a horvátot leszámítva) a szlovákokéhoz volt hasonló. Az hogy megbukott az asszimilációs kísérlet az 2 okra vezethető vissza: egy technikai és egy településszerkezeti. A technikai ok: Magyarország lakosságának 62 %-át még 1911-es népszámlálási adatok szerint is a mezőgazdaság, akkori szóhasználattal élve őstermelés adta. Az ipari népesség 17 %-ot tett ki, többit a tercier szektor. A mezőgazdaság akkori színvonala (kasza, kapa stb.) még különösebb írásbeliséget sem igényelt. A népességnek még akkor is csak 21 %-a volt városlakó, a többi falun élt. Nézzétek meg a budapesti telefonkönyvet, sok német, szlovák hangzású nevet találtok. Az akkori szlovák politikusok nem véletlenül féltek annyira Budapesttől. A technológia fontosságára egy személyes példa. Néhány éve Tardoskedden voltunk szakmai napon. A település polgármestere elmondta, hogy a település 5120 lakosából 3653 magyar és 1383 szlovák (a többi más nemzetiségű), de a két alapiskola közül a szlovák nyelvűbe 2-szer annyian járnak, mint a magyarba. Ez a továbbtanulás és a jövőbeni jobb elhelyezkedés miatt van..
Más: többen kérdeztétek, hogy mi a helyzet a többi állam nemzetiségi poltikájával. Nem volt rosszabb, sőt! Itt nem volt ki-és betelepítések, mint Németországban, ahol lengyelek lakta területekre ez időtájt németeket telepítettek. Nem voltak pogromok, mint Oroszországban a zsidók esetében. Nem voltak éheztetések, mint a liberálisnak mondott Angliában a burgonyavész idején, amikor 3 millió ír halt éhen. Egy szóval semmi olyan, amihez a XX. Században hozzászoktunk. Tény, hogy sok hibája és bűne volt, de 20. századi kilengések nem jellemezték. Romsics Ignác azt írja a Múltról a mának című könyvében, hogy a nyugati államok még a középkor folyamán váltak – erőszakos úton – nemzetállamokká, akkor, amikor a nemzeti ébredés kora még nem jött el és a nemzetállamokat sokkal kisebb ellenállással tudták megvalósítani. Mire Kózép-és Kelet- Európa államai a fejlődésnek arra a fokára léptek, hogy birodalmaikat nemzetállamokká alakítsák, már leküzdhetetlen ellenállással találták magukat szembe.
Kacsinecz Krisztiánnak:
Azt írtad, hogy több kollektív jogot adtak 1920 után a magyaroknak, mint amennyit 1918 előtt a magyarok adtak. Ezzel nem érthetek egyet. Sem szudétanémet, sem magyar, sem pedig rutén területi autonómia megadására nem került sor. Noha 1918 előtt ők ezt vehemensen követelték. Mikor végül is a szudétanémetek 1938-ban megkapták, már késő volt. Csehszlovákiában is csak egy politikai politikai nemzet volt a csehszlovák, még a szlovákokat sem ismerték el külön nemzetnek. Jellemző, hogy a csehszlovák hadseregben, a 20-as években a 136 tábornok közül egy volt szlovák. Hasonló volt az arány a külügyben is. Ezt azzal magyarázták, hogy a szlovákok szellemi színvonala ennyivel van a cseh mögött. Ha arra gondoltál, hogy az első csehszlovák köztársaságban működhettek nemzetiségi alapon szerveződő pártok, de a történelmi Magyarországon nem akkor tévedsz, mert nálunk is voltak nemzetiségi pártok. Pédául Szerb Nemzeti Liberális Párt (alapító Svetozar Miletics újvidéki polgármester), Román Nemzeti Párt (alapítva 1869 február Temesváron) ez magyarországi szerveződés volt , az erdélyi románok 1869 márciusában alapítják meg az erdélyi Román Nemzeti Pártot., a szlovákok létrehozták a Szlovák Nemzeti Pártot, e párt az 1870-es években valamennyi választás előtt kinyilvánította távol maradását. Még egy negatív példa: az igencsak szükséges földreformot úgy hajtották végre, hogy magyarlakta területekre pl. Csallóköz cseh légionáriusokat telepítettek.
Kacsinecz K. 2010.04.09. 21:00:42
"Néhány éve Tardoskedden voltunk szakmai napon. A település polgármestere elmondta, hogy a település 5120 lakosából 3653 magyar és 1383 szlovák (a többi más nemzetiségű), de a két alapiskola közül a szlovák nyelvűbe 2-szer annyian járnak, mint a magyarba. Ez a továbbtanulás és a jövőbeni jobb elhelyezkedés miatt van.."
A probléma ennél sokkal összetettebb, és nem is ez a legfontosabb tényezője. De megpróbálom 3 pontban összefoglalni, miért íratják a magyar szülők szlovák iskolába gyermekeiket:
1. Az egyszerű nép körében elterjedt tévhit, mely szerint "ha a fiam szlovák iskolába fog járni, miniszter lesz belőle, ha viszont magyar iskolába, nem fog tudni érvényesülni." Az esetek nagy részében ez nem igazolódik be.
2. A szlovák nyelv oktatásának alacsony színvonala a legtöbb magyar iskolán.
3. A magyar nyelv presztízsének csökkenése a szlovákhoz képest (egyre inkább a szlovák válik az ún. "emelkedett kóddá", a magyar meg az alsóbb rétegek "konyhanyelvévé" degradálódik - ezt a magukat nyelvművelőnek tartó magyartanárok is elősegítik azáltal, hogy a kétnyelvű beszélők által használt természetes kevert nyelvváltozatot romlottnak titulálják).
Az első Csehszlovák Köztársaság kisebbségi politikájáról:
"A két világháború között Csehszlovákiában is - az elôzôekben említett tartalommal - a népszövetségi kisebbségi terminológiát használták.22 Az 1920-ban elfogadott alkotmány 6. része "nemzeti, vallási és faji kisebbségek" védelmérôl rendelkezik.23 Itt lényegében a csehszlovák Alkotmány megismétli az 1919. szeptember 10-én aláírt kisebbségvédelmi egyezmény egyes pontjait. Az 1920-as csehszlovák Alkotmány 132. cikke például biztosította a nemzeti kisebbségek részére a nevelési, vallási és jótékonysági intézmények közpénzekbôl való finanszírozását." (Jobbágy István)
www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/index.php?action=cimek&cikk=m020215.html
Természetesen a "csehszlovák nemzet, csehszlovák nemzetállam - csehoszlovakizmus" számomra nem ismeretlen fogalmak, korábban már szóba is hoztam az 1920-as csehszlovák alkotmány kapcsán. Ismert előttem a nemzetiségi pártok létezésének ténye is a Monarchián belül (a Szlovák Nemzeti Párton kívül egyébként mások is voltak). Csakhogy a csehszlovákiai magyar pártoknak sokkal több lehetőségük volt képviselni választóik érdekeit, mint a Monarchia-beli szlovák pártoknak (lásd Hami posztját). Mindehhez jön még a középiskolák, kulturális intézmények alapításának/fenntartásának joga. Az autonómia egy teljesen más kérdés, és a szlovák nemzet (nem kisebbség, a TELJES szlovák nemzet) nemcsak az autonómia jogától volt megfosztva a Monarchiában. És igaz bár, hogy az első Csehszlovák Köztársaságra a Prága-központúság és a cseh fölény volt jellemző, de a szlovákok számára az 1918-1938 közötti évek a robbanásszerű kulturális, gazdasági és egyéb fejlődés időszakát jelentették.
A kisebbségbe került magyarokat természetesen a felsorolt jogok mellett rengeteg hátrány sújtotta (leginkább a földreform), véleményem szerint a két háború közti időszakban mégis jobb helyzetben voltak, mint a szlovákok a Monarchia (és a magyarizációs törekvések) virágzásának éveiben.
És még egy személyes vélemény: még mindig jobban jártunk volna egy román és szerb területek nélküli konföderációval, mint Trianonnal.
FunkTazmagora 2010.04.09. 22:47:15
Azért azokon a terülteken is jelentős magyar kisebbség élt/él.
Szlovák-magyar konföderációra gondoltál?
Sztem ma már az is "nyikorogna",előbb-utóbb a szlovák fél önállósodni akarna,lásd pl: kurdok,baszkok,katalánok, vagy ami történt Csehszlovákia esetében,pedig békében megvoltak egymással (én úgy tudom).Ráadásul nem is biztos,hogy a nyugati hatalmak nem választották volna-e szét a háború(k) után.Nem beszélve a cseh propagandáról.Ráadásul azt az államalakulatot már nem Magyarországnak,hanem mondjuk Magyar-Szlovák Unió (MASZU :) -nak hívnák.
Hosszabb távon pedig a "Duna-menti Köztársaság" se működött volna sztem.
Nem vagyok jós,csak eljátszottam a gondolattal,h. mi lett volna ha..(hamár felvetetted).
A legjobb megoldás sztem a Bécsi döntés visszaszerzett területei lettek volna.
Omár mollah 2010.04.09. 23:14:31
Gondoljunk csak bele: több szlovák iskola lett volna, több lett volna a tanult szlovák illetve a szlovák értelmiségi. Az értelmiség fellázította volna az alsóbb rétegeket és már ki is tört volna egy fasza kis polgárháború.
Lehet, hogy derék minisztereink szeme előtt is ez lebegett? :D
Kacsinecz K. 2010.04.09. 23:44:59
Hát a csehek meg a szlovákok sosem voltak meg igazából békésen egymással, mert a cseh fölény(eskedés) burkoltan a szociban is megmaradt (néha meg egészen nyíltan is megjelent). A szlovákok helyzete igazából 1989 után javulhatott volna - ezt a haladóbb szemléletű politikusok fel is ismerték,és ellenezték a szétválást, de sajnos aztán máshogy alakult.
pikkbubi 2010.04.10. 09:33:24
Azt meg kell említeni h a fiumei olaszoknak megvolt az autonómiájuk (sőt a magyarokkal közösen nyomták el a horvátokat), de ennek (vmint a gazdasági prosperálásnak) sem lett hatása arra h Olaszország mellé álljanak 1918ban. (+ a horvátok akik az autonómiájukkal élve a magyarokat/németeket is elnyomhatták Horvát-szlavónországban)
1szerűen a saját nemzetállammal rendelkező kisebbségeket a magyar állam semmivel nem tudta volna kielégíteni.
pikkbubi 2010.04.10. 09:38:15
-jellemző h 1868ban a Galíciai tartományi gyűlés követelte h csatolják vissza a magyar koronához
Rasz 2010.04.10. 13:48:05
Ma arányaiban fordított a helyzet, ezért hamis minden összehasonlítás. Ma a Magyarországon élő nemzetiségek részaránya, lélekszáma nem mérhető a környező országokban élő magyar ajkúak lélekszámához. A kiegyezés után fordított volt a helyzet.
Magyarország ma sokkal érzékenyebben reagál minden vélt vagy valós nemzeti sérelemre a környező országokban. Nem is tehet másként, mivel jelentős a határon túli magyarság lélekszáma. A jelenlegi magyar kisebbségi politika is megérne egy posztot. Egyenesen minősíthetetlen. Ha nem is erőszakos, de természetesnek elfogadott magyarosítás folyik hallgatólagosan és tevőlegesen. Kényelmesebb magyariskolákba járatni (alap és közép) a nemzetiségek gyermekeit, mint nemzetiségi iskolákat működtetni, fenntartani. Magyar parlament a mai napig nem tudta megoldani a nemzetiségiek képviseletét. De nagyon tudjuk, mit kellene tenni a környező országokban.
150 év alatt megváltozott Magyarország és a nemzetiségek helyzete és ezt nem tudjuk tisztességesen kezelni, gyorsan felejtünk.
jardel 2010.04.10. 19:08:44
Minorkavidor 2010.04.10. 20:37:16
Köszönöm a válaszodat. Lenne azonban néhány kérdésem, megjegyzésem.
Kérdéseim:
Említetted a csehszlovák alkotmányt, ténylegesen mennyit tartottak be? Azért kérdezem, mert a Népszövetség ülésen felvetődő kérdések zöme a kissebbségvédelemhez kapcsolodott? A Győztes utódállamok Csehszlovákia, Jugoszlávia Románia ahol tudták elszabotálták az egyezmények végrehajtását.
Következő kérdésem az lenne, hogy 1918-38 között robbanásszerű kultúrális gazdasági és egyéb fejlődés időszakát jelentették. A kultúrális még érthető: potólták az iskolahálózatbeli hiányosságokat (alap- és középfok), bár ahogy tudom felsőfokú szlovák nyelvű képzés ekkor még nem indulr, majd csak 45 után. De a gazdaságit nem értem. Ugyanis pédául olvastam Berend T. Ivánnak A VÁLSÁGOS ÉVTIZEDEK c. könyvét is. Abban is feketén-fehéren leírta a szerző, hogy a két világháború között térségünk nem tudta ledolgozni a hátrányát, így a szlovák területek sem.
Többek között ő is szól a kisállami rendszer nyomorúságáról. A szlovák önállósulási igények, már jóval Hitler és az 1939 március 15-i események előtt megjelentek. A SZLOVÁK politikusok már a 20-as évek végén keresték a nagyobb önállósulás útját. Természetesen akkor mégcsak autonómiában gondolkodtak, önálló államról akkor még komolyan nem volt szó.
Megjegyzéseim:
Említetted, hogy az alkotmány biztosította a középiskolák, kultúrális egyesületek alapításának, fenntartásának jogát. A középiskolák már a reformáció óta megvoltak, zömmel egyházi irányításúak lévén a 48-as kommunista hatalomátvételig autonómiát élveztek.Új állami alapítású középiskoláról nem tudok (Ha tévednék, javíts ki, köszönettel veszem). Ebben hasonlított Erdélyre ahol az iskolahálózat szintén a reformáció korától kiépült valamint szintén főleg egyházi irányítás alatt állt. Délvidéken más volt a helyzet ott nem volt jelentős középiskolai hálózat (nem tartozván a magyar művelődés élvonalába).
Másik megjegyzésem arra vonatkozik, hogy jeleztem miszerint a Szlovák Nemzeti Párt az 1870-es években minden választás előtt jelezte, hogy azon nem vesz részt. Ez saját döntése volt. A nemzetiségi pártok passzivítása (nemcsak a szlovákoké) egészen a századfordulóig megfigyelhető. A Nemzetiségu törvény elleni tiltakozásul választották a tiltakozásnak ezt a formáját. Szerintem ez hibás. kontraproduktív döntés volt. AZ információimat a Magyarország története sorozat Magyarország története 1848-1890 Között 2.kötetéből vettem.
A Magyar-Szlovák konfoderációra és a Monarchia föderalizására vonatkozó elképzeléseid (és nemcsak a tiéd) szerintem irreálisak, objektíve végrehajthatatok. Miért. Ha megnézed a Világtörténelmi Atlaszt, azt látod, hogy 1800-ban 3 birodalom uralta a térséget: a Habsburg, az Orosz és az Oszmán-Török.
Először az ottomán birodalom darabolódott fel. Már 1821-ben függetlenné vált Görögország, 1914-ig Szerbia és Montenegro, létrejött Románia, Bulgária, és legkésőbb, 1912-ben Albánia. 1918-ban az Orosz Birodalom esett szét, függetlenné vált Finnország, Észtország, Lettország és Litvánia, Lengyelország, Besszarábia Romániához került, a maradék területekből 1922-ben létrejött a Szovjetunió. A Habsburg Birodalom szétesésekor részesült területéből Lengyelország és Románia.Nagyszerb vezetéssel létrejött a Szerb-Horvát-Szlovén királyság (SHS, 1929-től Jugoszlávia), létrejött Csehszlovákia és Német-Ausztris valamint Trianoni-Magyaroszág. 1938-39-ben megszűnik Csehszlovákia és létrejön az "önálló" Szlovákia. 1940-ben a 3 balti állam megszűnik, Besszarábia visszakerül a Szovjetunióhoz. 1944-78-ben Csehszlovákiát és Jugoszláviát újra létrehozzák. 1991-ben a 3 balti állam újra elnyeri függetlenségét. Rajtuk kívül így tesz Belurusszíja, Ukrajna, Moldávia, Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán. 1991-től alkotóelemeire esik Jugoszlávia, létrejön az önálló Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Szerbia és Montenegro (utóbbi kettő egy ideig állasmszövetséget alkotott Kis-Jugoszlávia néven(), majd Szerbiából kiválik Koszovó. 1993.január 1-jén Csehszlovákiából létrejön az önálló Csehország és Szlovákia.
Egy mondatban összefoglalva: az elmúlt 200 év történelme térségünkben nem más, mint a bomlás történelme.
Miért nem jött létre sikeres föderáció? Például a Monarchiaban. Azért mert ehhez nemcsak az Osztrák-Magyar elitek kompromisszumkészsége nem volt meg, hanem a nemzetiségi eliteké sem. Ugyanis nekik is le kellett volna mondani valamiről, az állami önállóságról. Azaz nem tekintik a föderációt közbülső állomásnak a nemzeti függetlenség felé vezető úton. Erről nagyon kevés szó esik, csak Monarchia elitjeinek felelőségéről írnak.Európában csak egyetlen igazán sikeres föderáció alakult ki az elmúlt 160 évben, a svájci.A spanyol szövetségi királyság valamint Belgium ezer sebből vérzik.
bloggerman77 2010.04.11. 02:10:45
már másodszor olvasom ezt "a katolikus egyház magyar irányítás alatt állt" tételt.
Pont a 19. században az esztergomi érsekek közt magyar etnikumút találunk a legkevesebbet! És ugyanez az arány igaz a többi főpapi stallum esetében is.
A másik, hogy Mo-on nem volt telepítés. De, volt. Központilag végrehajtott telepítés volt pl. az al-dunai székely közösségek létrehozása (Krassó-Szörény vm.), vagy vasutasok és egyéb állami hivatalnokok szervezett telepítése családdal együtt nemzetiségi területekre.
Kacsinecz K. 2010.04.11. 02:11:08
Szerintem jobban, mint az 1868-as nemzetiségi törvényt. Nem tudok olyan incidensről, amely a be-nem-tartásból fakadt volna. De ha jól emlékszem, Te a jogi hátteret is megkérdőjelezted, erre válszoltam.
„Következő kérdésem az lenne, hogy 1918-38 között robbanásszerű kultúrális gazdasági és egyéb fejlődés időszakát jelentették. A kultúrális még érthető: potólták az iskolahálózatbeli hiányosságokat (alap- és középfok), bár ahogy tudom felsőfokú szlovák nyelvű képzés ekkor még nem indulr, majd csak 45 után. De a gazdaságit nem értem.“
A pozsonyi Comenius Egyetem, amelyet én magam is látogattam öt hosszú éven keresztül, tavaly ünnepelte alapításának 90. évfordulóját. De 1919-ben indult újra a Matica slovenská, ezekben az években alapították a Szlovák Nemzeti Színházat, Múzeumot stb. – mindazt, amire korábban nem volt lehetőség. Szóval nemcsak alap- és középiskolák alapításáról volt itt szó, a robbanásszerű kulturális fejlődés szó szerint értendő.
A gazdasági fejlődés elsősorban ipari jellegű volt, de természetesen messze elmaradt a cseh ipar mögött. Mindenesetre volt (gondoljunk csak arra, hogy Csehszlovákia a két háború közti időszak egyik legfejlettebb állama volt a gazdaság terén).
„A szlovák önállósulási igények, már jóval Hitler és az 1939 március 15-i események előtt megjelentek. A SZLOVÁK politikusok már a 20-as évek végén keresték a nagyobb önállósulás útját. Természetesen akkor mégcsak autonómiában gondolkodtak, önálló államról akkor még komolyan nem volt szó.“
Súlyos általánosítás. Az autonómia programját egyetlen számottevő párt, a Hlinka-féle Szlovák Néppárt tűzte zászlajára (érdekesség, hogy a magyar pártok is az autonómiát támogatták, mert azt remélték, az majd betesz a cseheknek:) De például a legerősebb párt, az Agrárpárt szlovákiai képviselői (köztük Csehszlovákia első szlovák miniszterelnöke, Milan Hodža is) centralisták voltak, tehát az abszolút egységes köztársaság feltétlen hívei. Az önálló állam gondolata sohasem jelent meg a néppárt programjában sem, azt csak Hitler kényszerítette ki. A Szlovák Köztársaságot 1939 márc. 14-én kiáltották ki, előtte Hitler emberei Berlinben elbeszélgettek Jozef Tisoval a lehetőségeket illetően (kikiáltják a „függetlenséget“, vagy Hitler Szlovákia maradékát is odadobja Horthynak). 1939 márc. 14-én a második (München utáni) Csehszlovák Köztársaság megszűnt létezni, ezáltal elvesztette azokat a garanciákat is, amelyeket a nyugati hatalmak ígértek Münchenben. 1939 márc. 15-én német csapatok szállták meg Cseh- és Morvaországot. Mindez már csak Hitler játéka volt, Tisoék megelégedtek volna az autonómiával is, amelyet már 1938 októberében kihirdettek.
„Említetted, hogy az alkotmány biztosította a középiskolák, kultúrális egyesületek alapításának, fenntartásának jogát. A középiskolák már a reformáció óta megvoltak…“ – itt valóban hibásan fogalmaztam, a fenntartás jogáról van szó, új iskolák alapításáról én sem tudok.
„Másik megjegyzésem arra vonatkozik, hogy jeleztem miszerint a Szlovák Nemzeti Párt az 1870-es években minden választás előtt jelezte, hogy azon nem vesz részt. Ez saját döntése volt. A nemzetiségi pártok passzivítása (nemcsak a szlovákoké) egészen a századfordulóig megfigyelhető. A Nemzetiségu törvény elleni tiltakozásul választották a tiltakozásnak ezt a formáját.“ Itt mergintcsak Hami posztját tudom ajánlani (Politika alcím), amely valószínűleg részletesebben kifejti a passzivitás okait, mint az általad említett forrás. És azt se feledjük el, hogy az első Csehszlovák Köztársaságban már biztosítva volt az általános választójog.
„A Magyar-Szlovák konfoderációra és a Monarchia föderalizására vonatkozó elképzeléseid (és nemcsak a tiéd) szerintem irreálisak“ – A Magyar-Szlovák konföderáció nem az én ötletem volt…:)
„Azért mert ehhez nemcsak az Osztrák-Magyar elitek kompromisszumkészsége nem volt meg, hanem a nemzetiségi eliteké sem. Ugyanis nekik is le kellett volna mondani valamiről, az állami önállóságról.“ – Mivel magyarázod akkor, hogy a szlovák politika államjogi programja a dualizmusban és előtte is a Magyarországon belüli autonómia elérése volt? Leszámítva a Bécsnek alárendelt „szlovák koronatartomány“ elképzelését 1849-ben, amely talán még az 50-es években is tartotta magát, de előtte és utána sem akartak elszakadni Magyarországtól (sőt, ha úgy vesszük, a Monarchiától meg semmikor sem akartak elszakadni). Véleményem szerint egy föderáció működhet megfelelően is, bár igaz, nagyon kevés példa van rá. De az ún. „nemzetállam“ (ami legalábbis Közép-Európában mindig csak idézőjeles lehet) semmiképpen sem az ideális megoldás.
Kacsinecz K. 2010.04.11. 02:15:08
Kacsinecz K. 2010.04.11. 02:21:04
bloggerman77 2010.04.11. 02:22:29
Nem tudom, de én egyet értek a "nyelvművelő" magyartanárokkal, mert szerintem a magyarban minden kifejezés megvan, ami szükséges a mindennapi élethez, és nincs szükség tükörfordításokra, vagy idegen szavakra. Pl. a "zakladna skola" legyen igenis a szlovákiai magyaroknál általános iskola vagy elemi iskola , de semmiképpen sem alapiskola, mert ez a szlovák elnevezés tükörfordítása.
Vagy az erdélyi magyarság ne nevezze a radiátort "kalorifer" néven. Az ilyen vegyes nyelvhasználat egyáltalán nem pártolandó, mert ez már egy jelentős lépés az asszimiláció felé. A magyar nemzetiségi sajtó igenis használja a magyar irodalmi nyelvet etalonként, ezt tanítsák a magyar iskolákban, mert ezzel akadályozható meg, hogy az idegen elemek beépüljenek.
bloggerman77 2010.04.11. 02:33:11
Érdekes, hogy pl. Szlovákiában megjelent magyar nyelvű történeti szakirodalom milyen rossz nyelvezetű volt. Egyik ékes példája ennek a Moravia Magna magyar változata a döcögős magyar nyelvezetével, és a magyar régészeti- és történettudományi terminus technicus-ok ismeretének hiányával.
Ezzel szemben a Romániában vagy a Vajdaságban megjelent történelmi tárgyú könyvek hibátlan magyarságúak, és a szaknyelvet is megfelelően használják.
Kacsinecz K. 2010.04.11. 02:36:29
Kacsinecz K. 2010.04.11. 02:41:13
Kacsinecz K. 2010.04.11. 02:50:01
Most már tényleg befejezem...:)
bloggerman77 2010.04.11. 17:08:22
Én sem akarom, h ebbe az irányba menjen a téma, de:
- ne torzíts. Az "alapiskola" kifejezést beirtam a Google-ba és kizárólag szlovákiai magyar iskolák weblapjait hozta ki. A kifejezés a magyar köznyelvben ismeretlen, az 1945-ös oktatási reform előtt szocializálódott öregek elemi iskola, az 1945 utáni generációk általános iskola néven ismerik Mo-on az ilyen iskolákat.
- ha egy anyanyelvi beszélő egyre több többségi nyelvi szót kever a beszédébe, az bizony már a nyelvfekladás kezdeti állapota, mert a beszélő már nincs kapcsolatban a köznyelvi formákkal, és pl. kárpátaljai magyaroknál látható, hogy a televízió helyett szemrebbenés nélkül mondanak tyelevizár-t, az orvosi rendelő helyett polikliniká-t, a polgármester helyett sztárosztá-t - és a sor folytatható. Ezután jutnak el a beszélők arra a szintre, hogy gyakorlatilag még a magyar nyelv szabályai szerint ragozzák a zömében már idegen szavakat, miközben a hangkészlet is idomul a többségi nyelvhez (pl. eltűnik olyan speciálisan magyar beszédhang, mint az 'a', és helyette 'á'-t használnak), majd a következő lépcsőfok a teljes nyelvfeladás, még értik a magyart, de már nem beszélik (jelenleg Mo-n ebben az állapotban vannak a kisebbségek - a középkorú generáció még érti, de már nem beszéli ősei nyelvét).
Kacsinecz K. 2010.04.11. 17:34:30
A nyelfeladás akkor is megtörténik, ha a kedves nyelvművelők véresre tépik a szájukat, sőt még gyorsabban. Természetesen fontos, hogy a kisebbségi magyar iskolákban megismerkedjenek a magyar standarddal és megismerjék a kölcsönszavak, egyéb idegen eredetű elemek standard magyar megfelelőjét (egyébként kölcsönszavak átvétele - poliklinika, tyepláki stb. - bizonyítottan nincs hatással a nyelvvesztésre). Két együtt élő nyelv egymásra hatása viszont természetes és megállíthatatlan. A mindennapi beszédben, mondjuk családi, vagy baráti környezetben meg mindenki úgy beszél, ahogy akar. Azt elvárni, hogy mondjuk sörözésnél is a standard nyelvváltozatot használja mindenki, olyan, mintha azt kérnéd, hogy valaki szmokingban menjen rock-koncertre:))
Kacsinecz K. 2010.04.11. 18:17:06
FunkTazmagora 2010.04.12. 12:05:27
A határontúli magyarokkal viszont más a helyzet:a felvidéki magyarok kisebbségben vannak a szlovákokhoz képest,így társadalmi (és ezzel összefüggésben gazdasági) előny a kétnyelvűség,sőt egyeseknél az identitás csere vagy feladás.
Kárpát-alján és a Délvidéken is hasonló a helyzet.
Romániában viszonylag jelentős a magyar kisebbség,így őket egyhamar nem fenyegeti ez a veszély.
Én azt mondom,(még)nem kell megijedni,sokaknak van kábeltv-jük,amin magyar adásokat és csatornákat tudnak nézni,magyar nyelvű újságot és könyveket,internetes oldalakat tudnak olvasni.Ha ezek a lehetőségek megszűnnek,akkor tényleg szóvá kell tenni ezt és fel kell lépni ellene.
Azt nem írtad,hogy a magyar is jelentős hatással volt a környező szerb,szlovák és román nyelvekre (sőt,a román nem csak szavakat,de képzőket is átvett).
Kacsinecz K. 2010.04.12. 14:08:26
Ez persze más nyelvekkel is így volt. A nyelvtörténet általánosságban nem más, mint annak a vizsgálata, hogy az egyes nyelvek hogyan alakultak át (akár radikálisan is) az idők folyamán azáltal, hogy a beszélőik használat közben alakították őket, és hogy más nyelvek hatással voltak rájuk.
Kétnyelvű környezetben a kétnyelvűség nem "társadalmi (és ezzel összefüggésben gazdasági) előny", hanem egy olyan állapot, amelybe az ember eleve beleszületik. Tetszik-e egyeseknek vagy sem, a felvidéki magyarok (és más kisebbségi sorsa jutott magyarok) a mindennapi beszédhelyzetekben nem ugyanazt a magyart beszélik, amit a magyarországi magyarok, hanem egy kétnyelvű nyelvváltozatot. Az elsődleges nyelvünk (anyanyelvünk) természetesen a magyar, de annak egy olyan változata, amelyre a másodlagos (többségi) nyelv állandó hatással van. Az iskolában természetesen ugyanazt az irodalmi nyelvet sajátítjuk el (már aki:), mint Magyaroroszágon. De aki az anyanyelvi kétnyelvű nyelvváltozatból ki akarja irtani mondjuk a kölcsönszavakat, az olyan, mintha egy erősen tájnyelvi beszélő anyanyelvi nyelvváltozatából akarná kiirtani a tájszavakat. A kölcsönszavak és egyéb idegen elemek egy része aztán vagy eltűnik a nyelvből és a beszélők az eredeti változatot használják továbbra is, vagy beépül a rendszerbe (a kölcsönszavak ezen a szinten válnak jövevényszavakká), és kiszorítja az eredeti változatot. Így működik a nyelv, de ez nem vezet sem tömeges, sem egyéni nyelvcseréhez. Annak egészen más, főleg társadalmi okai vannak. Akinek ugyanis az identitása eleve nem fontos, az előbb-utóbb úgyis nyelvet cserél (vagy legálábbis a másodlagos nyelve válik elsődlegessé), akkor is, ha netán magyar iskolákat látogatott (van rá példa).
Akinek pedig a magyar iskolában azt sujkolják a fejébe, hogy ahogy ő beszél magyarul, az rossz, velejéig romlott, az valószínű, hogy a gyermekének már nem fogja akarni megtanítani ezt a "csúnya" kétnyelvű nyelvváltozatot, és inkább szlovák iskolába íratja. Ezért írtam, hogy az át nem gondolt nyelvművelés többet árt, mint használ, és hogy sokkal racionálisabb megoldás, ha a kisebbségi magyar iskolákban az irodalmi nyelvet az anyanyelvi kétnyelvű nyelvváltozatra építve igyekezünk elsajátíttatni, nem annak kárára.
Kacsinecz K. 2010.04.12. 14:10:55
Rasz 2010.04.12. 14:11:26
Kacsinecz K. 2010.04.12. 15:37:40
Kacsinecz K. 2010.04.12. 15:50:18
Rasz 2010.04.12. 17:40:33
Tamáshida · http://www.youtube.com/watch?v=x_SBwVB83WU&feature=related 2010.04.19. 20:10:57
A dolgozat természetesen nem lehet átfogó, de egy a Duna TV-én, a Magyar Évszázadokban tartott beszélgetésben (Tőkéczkivel) azt hallottam, hogy a magyar volt az egyetelen kisebbségi törvény a korabeli Európában. Miközben Angliában, ugyanekkor, (a liberalizmus hazájában) szépen, nyugodtan folyt a kisebbségek beolvasztása. Minden törvényi szabályozás nélkül. Ez, ha igaz, nem csak jó fényt vet a magyarokra, hanem messze az első helyre emeli a korabeli Magyarországot. Szívesen venném, ha a szlovák, román, szerb emberek ezzel tisztában lennének.
Másfelől - túl azon, hogy az 1867 utáni kisebbségi politikáról ír a cikk - ha azt vesszük, a jelenlegi Kisantant államok magyarellenes politikájának a bírálata is. Mert, amit elítélünk a múltban, azt ítéljük el most is, ha akkor rossz volt, most is az...
Sőt ennél tovább megyek. A szlovák, román, szerb részről sérelmezett, 1867 utáni kisebbség politikát, 1920 óta napjainkig, szlovák, román, szerb részről nem csak gyakorolták a magyarok ellen, hanem még sokkal rosszabbul bántak a kisebbségekkel. Ezek után szlovák, román, szerb részről minden, az 1867 utáni korszak kisebségi politikájának a birálata: képmutatás. És csak azzal a feltétellel tudom elfogadni, hogy "Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!"
Tamáshida · http://www.youtube.com/watch?v=x_SBwVB83WU&feature=related 2010.04.20. 19:24:38
Ezért - anélkül, hogy "Hamit" megsérteném - azt butaság volt megfogalmazni, hogy "amíg az eredeti, Eötvös-féle oktatási törvény nem várta el a magyar nyelvtudást, addig az 1883-as már igen, ez pedig egyértelmű visszalépés". Egyáltalán nem. A világon minden országban meg kell tanulni az állam nyelvét. Például meg kell megtanulniuk szlovákul a felvidéki magyaroknak, meg kell tanulniuk románul az erdélyi magyaroknak, stb.
"Hami ugyanígy téved, amikor az 1907-es nyelvtörvénynél is azt, mondja, hogy: "A törvény még több tárgy esetén, és még korábbi évfolyamoknál írja elő a magyar nyelvű oktatást, illetve a magyar nyelv elsajátítását, és ugyanakkor komoly szankciókat helyez kilátásba, ha az iskola mindezt nem teljesíti". Ez ma Szlovákiában, mondjuk, nem így van? És Kacsinecz K. - például - biztos helyesli!
"A magyar kormányzat nyilvánvalóan az oktatási törvényeken keresztül próbálta a nemzetiségek asszimilációját felgyorsítani". Ugyan már? Akkor eszerint a szlovákok, románok, szerbek, amikor kényszerítik a magyarokat az államnyelv megtanulására, be akarják a nemzetiségeket olvasztani? És ez így van a világ összes országában!
Ezek után már nem is olyan biztos, hogy: Ez a legjobb rész eddig!
És még valami. "Hami" kifogásolja, hogy Apponyit nevezték ki a Párizs környéki tárgyalások küldöttségének élére. Miért? Ha mást neveznek ki, jobb lett volna? Ugyanis mire a magyar küldöttséget meghívták, már nem volt tétje a tárgyalásoknak! Apponyi kinevezése mégis jó választás volt, mert nagy hatású szonok lévén előkészítette a terepet a majdani revizióhoz. A hallgatoságra ugyanis nagy hatással volt Apponyi szónoklata. Nem az ő hibája, hogy addigra már mindent eldöntöttek.
Összefoglalva tehát az elmondottakat: nem találok semmi kivetnivalót az 1867 utáni kisebbségeket érintő magyar politikában. A legjobb volt a korabeli Európában. Ma sincs mit kifogásolni benne. Ha valaki mégis megtenné, akkor jusson eszébe, hogy Szlovákiát, Romániát, Szerbiát, Ausztriát és a világ minden országát bírálja, amiért meg kell tanulni az állam nyelvén.
Kacsinecz K. 2010.04.20. 22:24:50
1. Nincs így.
2. Ne adj a számba olyat, amire utalást sem tettem. Kissé túlzásba viszed, az illetlenség erre már enyhe kifejezés.
dzsihangir 2010.04.21. 10:37:59
1. A szlovák gimnáziumok esete, amit a mai napig a magyar elnyomás példájának tekintenek. 19874-ben Zólyom vármegye feliratban jelezte, hogy a 3 szlovák gimnázumban nemzeti izgatás történik és a pánszlávizmust propagálják. A miniszter, tiszteletben tartva az iskolák önálóságt, arra kérte a fenntartó egyház vezetőit vizsgálják ki a esetet. pl. 1868-ban az evanglikus egyház arra kérte a Nagyrőcei gináziumot, hogy állítson ki kétnyelvű (magyar-szlovák) bizonyítványt, mert a csak szlovák nyelvű bizonyítvány hátrányt jelent a továbbtanulás terén. A vizsgálat kimutatta, hogy a tanári kar szélsőséges magyarellenessége veszélyezteti a nemzetisgi békét, ezért az egyhz megvonta a gimnáziu működési engedélyét. A többi gimnázium esetében is hasonló volt a helyzet.
2. A MAtica Slovenská alapszabálya értelmében a szervezet politikai és vallási kérdésekkel nem foglalkozhat. Mivel a legtöbb kiadványa és "tudományos" cikkei hemzsegtek a magyarellenességtől és a túlzásoktól a kormány felfüggesztette a szervezet működését. A magyar kormány egyes tagjainak csak ok kellett és ezt meg is kapták.
3. A LEx Aponyi is egy érdekes dolog, mert aq yakorlatban betarthatatlan volt. Az erőszakos elagyarosításhoz pár adat: 1840 és 1910 között a szlovákság létszáma hozzávetőlegesen 262 000 (16 %) nőtt úgy, hogy a mai szlovákia területéről 650 000 szlovák távozott külföldre (így lett a legnagyobb szlovák város Pitsburg). 1770 és 1921 között a szlovák-magyar nyelvhatáron található 319 község közül 73-ban fordult meg a nemzatiségi arány, 49-ben a szlovákok javára.
1900-ban a szlovák lakosság kb. 7 %-a beszélt magyarul (ezek főleg azok a férfiak oltak, akik a magyar honvédségben szolgáltak, mert a k. und k. vezényleti nyelve a német volt. Érdekes adat, ogy míg Írországban a lakosság 11 %-a beszélte anyanyelvét (gael) addig a Magyar királyságban a kisebbségek 12 %-a beszélt magyarul.
3. Milan Hodža annak idjén a magyar Országházban rendszeresen szlovákul szólalt fel mert joga volt hozzá. Ezzel szemben a szlovák parlamentben csak szlovákul lehet felszólani (magyrul pedig tilos).
4. Igaz, hogy 1920-ban a Csehszlovák alkotmány eszélt a nemzetiségi jogokról d betartani ugyanannyira nem tartottk be. A külföld szemében tényleg úgy tünhetett a Csehszlovák állam , mint a demokrácia mintaállama. Ebben az időben folytak a telepítések, amelyeknek kimondott célja a magyar tömb megbontása volt. Ekkor létesültek a földreform által elvett földeken szlovák települések végi a magyar régióban (Pl. a Pozsony- Komárom vasútvonal mellett végig).
5. Gazdasági fejlődés? A Monrchia iparilag legfejletteb régiója Csehország volt. Csehszlovákia megalakulása után pl. rengeteg gyárat zártak be a mai szlovákia területén, nehogy konkuráljon a Cseh iparral. Az iparüzési adó is agasabb volt Szlovákiában mint Csehországba. A Csehek ugyanúgy piacot csináltak magukna mint most az EU.
6. A szlovák egészen 1917 elejéig nem akartak elszakadni Magyarországtól, megelégedtek volna egy széleskörű autonómiával.
7. Az általános iskola egy 1945 utáni kifejezés, amit a nemzetiségi elnyomás miatt nem vett át a felvidéi magyar nyelv. Ezért használjuk ma is a szlovák kifejezés tükörfordítását. A szlovák kifejezések főleg a hivatalos életben használatosak, mivel az államigazgatásban a mai napig nem nagyon vannak magyar nyelvű nyomtatványok.
8. A Monarchia idején gondolom nem úgytanították magyar nyelvet mint anyanyelvet. Mi a mai napig szlovákiában úgy tanuljuk a szlovákot mint anyanyelvet, ezért is van az, hogy sokan nem tanulnak meg rendesen szlovákul. Ez még annak a nacionalista elgondolásnak a maradvány miszerint a felvidéki magyarok csak elmagyarosodott szlovákok!
Ezeket nem azért írtam metr azt akarom sugalni, hogy a magyar olyan ártatlan, mind a ma született bárány! Ezzel inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ideje lenne már zajkítani azzal a marxista felfogásan, hogy mindenért a magyarok a felelősek. Minde meccset ketten játszanak!
Ajánlott irodalom: Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél- Szlovákiában a kt háború között, Fórum Kisebbségkutató Intézet 2008
Popély Gyula: Felvidk 1914-1920, Magyar Napló 2010,
Vadkerty Katalin: A kitelepítéstől a reszlovaizációig 1945-1948, Kalligram 2007
Nagy Magyarország I. évfolyam, 3. szám 200 október,
Kacsinecz K. 2010.04.21. 11:43:30
1-2. pont: Idézhetnél a Matica radikálisan magyarellenes kiadványaiból. Ismerve az akkori Magyarország nemzetiségi politikáját, nekem ezek sokkal inkább koholt vádaknak tűnnek. Egyébként ez ellentmond a 6. pontoddal is "A szlovák egészen 1917 elejéig nem akartak elszakadni Magyarországtól, megelégedtek volna egy széleskörű autonómiával.", amellyel egyetértünk, de adódik a kérdés, hogy akkor a szlovákok miért folytattak volna egyszersmind államellenes tevékenységet is, és miért hajlottak volna a pánszlavizmus felé?
3. pont: Már elnézést, hogy ilyen "másra mutogatós" példát hozok fel, de Magyarországon pl. hány nyelven lehet felszólalni a parlamentben a magyaron kívül?
4-5-7 pont: ezekről már korábban kifejtettem a véleményemet
8. pont: Ha a szlovákot tanuljuk mint anyanyelvet, akkor milyen címen tanuljuk a magyart? Ugye nem azt akarod mondani, hogy a valódi anyanyelvünket illetve a valódi anyanyelvünkön nem is tanulhatunk? A szlovák legjobb tudomásom szerint hivatalosan is a másodlagos nyelvünk.
„Ezeket nem azért írtam metr azt akarom sugalni, hogy a magyar olyan ártatlan, mind a ma született bárány!“ Ne haragudj, de nekem egy kicsit mégis úgy tűnik. De igazából ez nem is fontos. A valódi, nem érzelmi alapú történetírás ugyanis nem arról szól, hogy egymásra mutogatunk, bíráskodunk, hanem csupán arról, hogy elemezzük a történelmi folyamatokat, és megpróbáljuk azokat egészében látni. Ebben az esetben sztem azért is fontos hangsúlyozni a Monarchiabeli Magyarország kedvezőtlen nemzetiségi politikáját, hogy megértsük a háborúk utáni utódállamok sokszor radikális magyarellenességének az indítékát.
Egyesek pedig, akik arról papolnak, hogy az akkori nemzetiségi politikát nem lehet megítélni az utókor szemszögéből, ugyanezt teszik, csak fordítva: az 1. és főleg a 2. vh. utáni csehszlovák (és más) kisebbségi politikát a múlt szemszögéből ítélik meg. De való igaz, a legcélravezetőbb a szinkron vizsgálat. Nem is kell messzire menni, ugyanis a Monarchia osztrák részében már sokkal jobb volt a nemzetiségek helyzete, mint Magyarországon, ahogy erre már egyes kommentek is utaltak.
dzsihangir 2010.04.21. 13:03:58
2. Jelenleg az iskolában a szlovák nyelvet úgy tanuljuk mintha anyanyelv lenne - módszertanilag! Kérdezz meg bármilyen pedagófust. Ha tanultál angol vagy németet láthattad, hogy teljesen máshogy tanítják. Mi a szlovák nyelvet tanuljuk és nem szlovákul tanulunk! Hatalmas hangsúlyt kap az irodalom, holottnekünk alapvetően kommunikálnunk kellene. Mit ér az ha tudom mit írt kukučín de nem tudom elmondani.
3. Legjobb tudomásom szerint a házszabály engedélyezi az összes kisebségi nyelv használatát az Országházban.
4. Nem akarom mozsdatni de az egyik oldal álláspontját írta le hami és erre írtam a másik oldalét! Nem hinném, hogy mindkét oldalét megint le kellen írnom!
Tamáshida · http://www.youtube.com/watch?v=x_SBwVB83WU&feature=related 2010.04.21. 19:56:22
Kacsinecz K. 2010.04.21. 20:18:51
Amúgy elfogadom a bocsánatkérést.
kommentek