2010.04.15. 15:30
A Nagy Háború Afrikában: A méhek csatája 2.
Ajánlom ezen írást Némedi Lacinak, aki megismertetett a mondással, miszerint a kutatást befejezni nem lehet, csak annak aktuális állását lehet összefoglalni.
.gif) |
Erőgyűjtés
A háború első két hónapjában kisebb rajtaütések zajlottak Kenya és Német Kelet-Afrika határán. Lettow-Vorbeck készletek rablására és különösen az Uganda-vasút elleni szabotázsakciók végrehajtására vezényelte északi egységeit. Gazit szeptember végén és október elején német támadások érték (Mombasát akarták elfoglalni, csak nem sikerült), melyeket a helyben állomásozó King's African Rifles (KAR) egységei visszavertek. Mindkét félnek minimális hadereje volt a térségben. A brit KAR java része Brit Kelet-Afrika nyugati részében törzsi felkelések pacifikálásán fáradozott, a Schutztruppe pedig mindössze kb. 260 német katonából és 2500 bennszülött aszkariból állt a harc kitörését megelőzően.
A német fél a háború kitörését követően azonnal megkezdte a korábban már feltérképezett mennyiségű hadra fogható férfiak mozgósítását és a Schutztruppe kötelékébe való betagozását. Egyrészt a csak európaiakból álló Schützenkompanie-k felállítását megkezdték, másfelől pedig a túlnyomórészt színesbőrű katonákból álló Feldkompanie-k számát is emelni kezdte von Lettow-Vorbeck és a Schutztruppe zömét az országban szétszórt állomáshelyéről útnak indította az északi határ felé, ahol erői háromnegyedét tervezte koncentrálni.
Ezért a britek augusztus és szeptember folyamán indiai csapatokat hajóztak Mombasába (az Uganda-vasút kiindulópontjába) és más városokba védelmüket erősítendő. Ezt megelőzően azonban már augusztus elején mozgósítani kezdték a Kelet-Afrikában tartózkodó, hadköteles korú európai származású férfiakat (kb. 3000 fő). Kelet-Afrika megvédésére csakhamar elegendő erő állt rendelkezésre, sőt, az indiai erősítésekkel 12 000-res támadó erőt tudtak képezni.
A brit csapatok
Az Indiai Hadsereg Főhadiszállása augusztus 8-án és 9-én kapta meg az utasítást arra nézve, hogy Kelet-Afrikát kell megerősítenie (Force C) és Dar es-Salaam-ot elfoglalnia (Force B). Eddigre azonban már az indiai csapatok legerősebb egységeit India középázsiai határának védelmére különítették el, illetve több mint 40 000 katonájukat Flandriába küldték. Kelet-Afrika megsegítésére augusztus 19-től a főhadiszállás útnak indította, amije éppen készen lett, ez lett az IEF C, mely Mombasába megérkezve megszilárdította a britek helyzetét. Ezt a 29. Pandzsábi dandár alkotta J. M. Stewart dandártábornok vezénylete alatt, felépítésükre nem térek ki bővebben, jóllehet szintén Kelet-Afrikában működtek a történések idején. Ezt követően a brit hadvezetés figyelme a Török Birodalomra terelődött, mert az mozgósítani kezdett, ezért a Force B kiküldését elhalasztották, egységeinek egy részét a Force D kötelékébe vezényelték át és a Közép-keletre szállították el. Arthur Aitken dandártábornokot, a Force B kijelölt parancsnokát ideiglenesen vezérőrnaggyá léptettek elő. Aitken harminc évvel a történések ideje előtt látott utoljára éles harci cselekményt, még mint fiatal tiszt, Szudánban, 1885-ben. Ha bármire emlékezett belőle ennyi idő elteltével, annak sok taktikai haszna már nem volt a harcászat fejlődése következtében.
A brit főparancsnokság szeptember első hetében újította fel a tervezést, de mindjárt megváltoztatott formában. Dar es-Salaam helyett új célt ötlöttek ki és az elvezényelt erők helyett délindiai származású csapatokat rendeltek hozzá. Ezek az indiai egységek részben rosszul kiképzett, néha tartalékos katonákból álltak, akiket sebtében rángattak össze a Force B kötelékébe. Afrikában a Lord Kitchener-féle hadügy nem számított heveny ellenállásra, ezért elegendőnek vélte a másodrendű indiai csapatokat a feladat megoldásához.
A szervezeti felépítés nagyjából a következőképpen nézett ki.
A 27. Bangalore-i dandárból elvezényeltek mindenkit a Közép-keletre (lovasságot, tüzérséget is), kivéve a Loyal North Lancashire-i ezred 2. zászlóalját és a 101. gránátoszászlóaljat. Ezek mellé a 63. Palamcottah-i könnyűgyalogságot és a 98. gyalogzászlóaljat osztották be, akik az indiai reguláris hadseregtől érkeztek. A Bangalore-i dandár parancsnoka Wapshare dandártábornok lett.
Aitken saját dandárja, a 16. Poona-i most Tighe dandártábornok parancsnoksága alá került. Kötelékében a 13. Radzsputi lövészzászlóalj (reguláris hadsereg), a 2. Kasmíri lövészzászlóalj (birodalmi szolgálat), a 3. Kasmíri lövészzászlóalj (félzászlóaljnyi erővel, birodalmi szolgálat) és a 2. Gwaliori lövészzászlóalj (szintén félszázlóaljnyi erővel, birodalmi szolgálat). A dandárt az összetétele miatt átkeresztelték Imperial Service dandárnak. Az imperial service (birodalmi szolgálat) azt jelentette, hogy nem a reguláris hadsereg egységeiről van szó, hanem a helyi hercegségek által kiállított és felszerelt erőkről. Ezek kiképzése és felszerelése általában nem érte el a reguláris hadseregét és tisztjeik nem britek voltak, hanem indiaiak.
A harmadik komponens az LOC nevet viselte. Ez a Line-of-communication rövidítése, ez a nem harcoló állomány összefoglaló neve nagyjából. Itt voltak a raktárosok, postások, pénzügyesek, futárok, jelzőszolgálatosok, hadtáposok, szállítók, stb. Ennek élén Malleson dandártábornok állt.
A negyedik az IEF B törzse alá közvetlenül beosztott egységekből állt. Ezekből hármat érdemes említeni, a 61. királyi utászzászlóaljt, a 28. indiai hegyiüteget és a Faridkot műszaki alakulatot. Ide tartoztak még továbbá az egészségügyi csapatok, egy páncélvonat-harcászatra kiképzett vasutascsapat és még némi műszaki(vasútkarbantartó)-híradós-postás alakulat. A 61. királyi utászzászlóalj (61. King George's Own Pioneers, 61. KGOP) leginkább egy bizonyos részfeladatok megoldására hivatott lövészzászlóalj volt, mert kiképzése és felszerelése inkább csak útépítésre, útjavításra szorítkozott. Tehát az egyetlen teljes értékű műszaki alakulat a Faridkot Sappers&Miners volt.
Az Indian Expeditionary Force B-t mindösszesen 7900 katona és 2500 civil alkotta. A kellemesen kaotikus összeállításból látszik, hogy Aitkennek még a törzse sem maradt meg az augusztusi felállásból és csapatai szerteszét voltak szórva India teljes szélességében, egymást sosem látott alakulatokkal. A zászlóaljak káosza abból következett, hogy úgy lettek besorolva, ahogy érkeztek behajózáshoz, ki honnan indult éppen. Volt, akiket Bombaybe Mumbaiba, és volt, akiket Karacsiba irányítottak és egységes behajózási pont hiányában Aitken nem is látta együtt az alárendelt erőket, amíg meg nem érkezett Afrikába.
A Schutztruppe felépítése
A Schutztruppe a háború kezdetén a Feldkompanie nevű szervezeti egységekre volt tagolva. Egy Feldkompanie (FK) 6-7 német tisztet (köztük az orvost), 9-11 altisztet, 160-200 aszkarit és 200 hordárt tett ki. Egy FK általában két géppuskával volt ellátva. A háború folyamán Schützenkompanie-k (SchK) felállítására is sor került. Ezek hasonló felépítésűek volt, de bennük kizárólag európai származásúak szolgáltak és 700 hordár tartozott alájuk. Ilyet nyilvánvalóan csak a háború kitörése után lehetett felállítani, minthogy előtte egyetlen SchK feltöltésére sem volt elegendő európai katona.
A Schutztruppe teljes ereje 1914. november 1-jén húsz FK és SchK volt összesen. Ebből 14-et az északi határon, a Kilimandzsáró környékén összpontosítottak. Tom von Prince reaktivált százados 3 FK-val Tavetában állomásozott, Kraut őrnagy néggyel a Kilimandzsáró nyugati oldalát ellenőrizte, Kepler százados ugyanannyival a keletit, von Merensky hadnagy pedig Moschiban várakozott néggyel, hogy ott avatkozzon be, ahol szükséges. A partvonalat Baumstark százados vigyázta négy FK erővel. Egy FK Dodomában, a másik pedig Kigomában őrizte a középső vasútvonalat. A maradék négy FK fölött Wahle ny. vezérőrnagy és von Falkenstein gróf diszponáltak, akik a gyarmat többezer kilométeres, de kevésbé fenyegetett brit és belga határát védték.
Az IEF B nekiindul
Aitken kapott parancsai alapján két támadóegységet képezett. A Force C 1500 fővel északról, a Kilimandzsáró körüli települések ellen készült elterelő támadást indítani. Ennek célja a Taveta környékén és a határ más szektoraiban állomásozó német erők odaragasztása volt. A 8000 fős Force B hajón indult Tanga kikötőjének bevételére. Tangával egyszerre került volna kezükbe a vasútvonal végpontja és a kikötő. Aitken rákérdezett a vezérkarnál, van-e mozgástere azon belül, hogy az egész NKA elfoglalását óhajtják tőle, de a válasz nagyjából az volt, hogy nincs, kezdjen hozzá a Tangától a Kilimandzsáróig tartó műveletnek, aztán vegye be Dar es-Salaamot és az ország maradékát, ebben a sorrendben.
Aitken lehet, hogy nem látott sok harcot, de megpróbált tájékozódni, mire kell számítania a számára idegen Kelet-Afrikában. Mackey alezredest és Ishmael hadnagyot, akiket beosztottjai közül Afrika-szakértőnek talált, Kelet-Afrikába küldte információszerzési céllal. Az indiai főparancsnokság felvette a kapcsolatot Norman Kinggel, aki júliusig Dar es-Salaamban volt brit konzul és bemutatta Aitkennek. King őrnagy (az indiai hadseregben őrnagyi rangot kapott) pozitív összképet festett a kelet-afrikai helyzetről. Információi szerint a német uralom brutális elnyomáson alapult, a helyi törzsek boldogan szabadultak volna meg despota uraiktól és a német haderőt képező afrikai harcosok morálja ennek megfelelően alacsony. King jelentését Aitken elé tárta, majd elindult Kelet-Afrikába Mackey és Ishmael után, további hírszerzési feladatokat ellátni. Elfogott német levelek arra utaltak, hogy a Schutztruppe nem is tervezi a partvidék védelmét, mert akkor a brit flotta ágyútüzének tenné ki magát, hanem csak a belső területekre koncentrálja az ellenállást. Ezen információk mindegyikének volt valami valóságmagva, de összességében teljesen hamis képet adtak ki.
A Force B-hez augusztusban beosztott hírszerző tiszt, Richard Meinertzhagen százados
 |
| Richard Meinertzhagen, később ezredesi rangra emelkedett. Életműve gyaníthatóan egy nagy csalás. |
naplója szerint az Indiai Hadsereggel gyökeresen ellentétes véleményen volt a dolgok állását illetően. Eszerint a Schutztruppe igenis félelmetes ellenfél és nagyon is vehemensen fogja védeni területét. Meinertzhagen négy évet szolgált a KAR soraiban és volt alkalma megfigyelni a Schutztruppe tevékenységét békében, valamint akció közben egyaránt. Meinertzhagennel csak az a baj, hogy valószínűleg heroikus erőfeszítéseket tett azért, hogy saját magát a lehető legkedvezőbb színben tüntesse fel a közvélemény előtt és ennek érdekében meghamisította naplóját. Legalábbis az összevissza oldalszámozásból és az ellentmondásokból azt gyanítjuk, hogy rendszeresen update-elte a szöveget visszamenőleg és olyan sztorikat talált ki, melyek nem történtek meg (gúnyűzés a heil Hitler köszöntésből Hitlerrel való találkozása alkalmával és hasonlók). Amúgy ornitológiával foglalkozott, de madártani gyűjteményét is valószínűleg lopásokkal tette gazdagabbá, szóval nem volt teljesen komplett a pali, csak nagyon ügyesen csinálta és ezért ötven évig nem bukott le vele.
Figyelmeztetésére állítólag Aitken azzal válaszolt, hogy "Az Indiai Hadsereg rövid úton el fog intézni bármilyen niggerbandát" (will make short work of a lot of niggers). A napló megbízhatatlansága miatt Aitken vagy tényleg ezt mondta, vagy nem, mindenesetre nagy harcokra a felderítési adatok alapján nem számított. Ezt még az akció kezdetét 24 órával megelőzően kibocsátott első számú műveleti parancsában is leszögezte. Ha Aitken vette a fáradságot, hogy hírszerzőket küldözgessen Kelet-Afrikába, akkor nem tudom miért pont oly illetékes és markáns véleményű hírszerzőjének álláspontját bagatellizálta volna, ergo én valószínűbbnek tartom, hogy Meinertzhagen figyelmeztetése ebben a formában nem hangzott el. Jópár kutatóhoz, témában író szerzőhöz nem jutott el Meinertzhagen megkérdőjelezhető aktivitásának híre, ezért ők általában a bölcsesség netovábbjaként szoktak rá hivatkozni.
A katonák heteken át szállítóhajókon voltak összezsúfolva, attól kezdve, hogy Indiából kihajóztak. Keen őrnagy indítványozta, hogy a csapatok Mombasában pihenhessenek pár napot, de Aitken ezt a titoktartásra hivatkozva nem engedte meg. Érvelése szerint ez tönkretette volna a meglepetés erejét. Azt jól sejtette, hogy Mombasából a bennszülöttek útján akadálytalanul jutna el a megérkezett indiai csapatok híre von Lettow-Vorbeckhez és a célpont sem maradna sokáig titokban (legalábbis, ha közli a katonákkal). De hogy mindezt a németek enélkül is tudják, azt azért aligha gondolta. Október második felében ugyanis a rajdoló (portyázó) német egységek brit jelentéseket, leveleket és újságokat zsákmányoltak, melyben feketén-fehéren le volt írva: Lord Kitchener indiai csapatokat vitet hajóval Brit Kelet-Afrikába, hogy Tangában partra szálljanak. Von Lettow-Vorbeck komolyan vette a hírt és tervet készített, hogyan csoportosítson át Tangába szükség esetén minél több katonát, minél gyorsabban.
Az indiai bakák imigyen feleslegesen sínylődtek a fedélközben. Jó részük tengeren sosem járt, így még csendes időben is egyfolytában tengeribetegséggel küzdött. Az afrikai bennszülöttekhez mérten azonban Aitken vezérőrnagy fölényben levőnek érezte katonáit. Meintertzhagen másik tudósítása szerint „bundu ide vagy oda, Karácsonyig mindenképpen" végezni akart a németekkel.
Tanga – 1914. november 2.
November 2-án reggel a Force B csapatai Tanga elé érkeztek.
 |
A brit tisztek közül többen azt kívánták, hogy mielőtt műveletbe kezdenének, tájékoztassák a németeket a semlegességi egyezmény felmondásáról és kínálják fel a megadást. Ebben Aitken egyetértett. Caulfield kapitány szólhatott volna, hogy kötelékének egyik hajója már októberben behajózott Dar es-Salaamba, és ezt az üzenetet világosan a németek értésére adta. Mackey alezredes és King őrnagy, akik a HMS Chatham fedélzetén voltak, szintén megtehették volna. Egyikőjük sem szólt. Sheppard alezredes, a Force B törzsfőnöke és Meinertzhagen (?) kivételével nem volt olyan brit tiszt a kötelékben, aki a pár órás időveszteségnek jelentőséget tulajdonított volna, inkább a lovagias eljárásra akartak hangsúlyt fektetni és a megdást elfogadtatni. Mint kiderült, ez hiba volt, a meglepetés előnyét elvesztették, s hosszan tartó alkudozásba bonyolódtak.
A körzeti megbízott, dr. Auracher arra ébredt, hogy egy idegen flotta sejlik fel a partok előtt. A britek hamarosan csónakot küldtek érte, mely a HMS Fox-hoz szállította, s annak fedélzetén a két fél tárgyalásba kezdett. Caulfield kapitány a semlegességi egyezményt érvénytelennek nyilvánította és a város megadását követelte, melynek hiányában bombázást helyezett kilátásba. Auracher kijelentette, hogy nincs felhatalmazva megadásra, s ehhez Schnee kormányzó engedélyét kell kérnie. Caulfield egy óra gondolkodási időt adott és felszólította, hogy adjon róla számot, elaknásították-e a kikötőt. Auracher megtagadta a választ, ezért a kapitány megfenyegette, hogy ha hajóinak bármi baja esik, lelöveti. A körzeti megbízott visszahajózott Tangába.
 |
| Tanga kikötője manapság - photo by Harry "bushfighter" Fecitt |
A kikötőben egy szál akna nem volt, de Auracher remélte, hogy viselkedése megerősítette Caulfield félelmeit és táviratozni kezdett. Schnee, amint várható volt, a város lövetését mindenáron elkerülni utasította a megbízottat, akár megadás árán is. Lettow-Vorbeck ezzel szemben ellenállásra adott utasítást és felmentést helyezett kilátásba. Előzetes számításai szerint 30 órára volt szüksége, hogy a Kilimandzsáró környékéről vasúton át tudja dobni katonáit. Auracher felvette hadnagyi uniformisát és csatlakozott a Schutztruppe Tangát védő, Tafel százados vezette szakaszához a helyi rendőrséggel egyetemben. Lettow-Vorbeck utasítást adott, hogy a Schutztruppe kijelölt egységei azonnal induljanak Tangába, mihelyt megerősítik, hogy a britek partraszállnak. Ez a délután folyamán, a partraszállást megfigyelő poszt ágyúzását követően megtörtént. Az északi egységek kb. fele erőltetett menetben és teherautókon szállítva igyekezett Moschi felé, ahol az északi vasútvonalra felkapva levonatoztak Tangáig. Az aszkarik mellesleg nagyon élvezték a vonatozást, nem tudtak betelni az élménnyel. Von Lettow-Vorbeck nem volt biztos benne, hogy teljesen felfogták-e, milyen súlyos a helyzet, annyira emelkedett hangulatban voltak.
A britek a megadást hiába várva haditanácsot tartottak a vezető tisztek számára. Elég körülményesen jártak el, órák teltek el, míg a meghívottak összegyűltek a különböző hajók fedélzetéről. Három partraszállásra alkalmas partszakaszt különítettek el (Tanga túlontúl sekély kikötője miatt a móló használata nem jöhetett szóba).
 |
A C jelűt kizárták, mert az öböl aknamentesítése nélkül veszélyes lett volna. A B jelű Caulfield kapitány szerint Tangából bármilyen tüzérséggel belőhető, így szintén alkalmatlannak lett nyilvánítva. Az nem volt világos, hogy ha egyszer az az elképzelés, hogy a németek nem fognak ellenállást kifejteni, akkor milyen tüzérségtől kéne félni, de Aitken helybenhagyta. Így aztán a nem létező aknáktól és tüzérségi ütegektől való félelem miatt a partraszállás helye három kilométerre Tanga városától keletre, egy mangrovés
 |
| A C partszakasz manapság - photo by Harry "bushfighter" Fecitt |
mocsárban lett kijelölve, az A partszakaszon. Délután három óra lett, mire a tiszteket visszavitték hajóikra, négy óra, mire az A partszakaszhoz hajóztak. 17:40-kor fejezték be a partszakasz aknamentesítését. Napszálltára, hat órakor rakták az első katonákat a kompokba és este tíz lett, mire az összes Radzsputi kompokba került. Fél tizenegykor kiderült, hogy nem számoltak a korallzátonyokkal; a
 |
| Mangrovés mocsár az A partszakaszon - photo by Harry "bushfighter" Fecitt |
szállítóhajók csak fél kilométerre tudták megközelíteni a partot a kijelölt helyen. A katonák így vaksötétben kiszálltak és mellig érő vízben gázoltak a partra.
Az első számú műveleti utasítás értelmében a partraszállást a 13. Radzsputi zászlóalj kezdte meg, őket követték a 61-es utászok, a 2. és 3. Kasmíri lövészzászlóalj és a 3. Gwaliori lövészzászlóalj. Ezután jött volna a LOC és a Force B törzse, majd a teljes 27. Bangalore-i dandár, a tüzérség és az egyéb kisebb alakulatok. Sötétedéskor Aitken rádöbbent, hogy ez így túl lassan megy és kiadta a második számú műveleti utasítást. Eszerint a 13-as Radzsputiak és a 61-es utászok 300 hordárral és távírászokkal Tighe ddtb. vezénylete alatt még az éjjel folyamán elindulnak Tangát elfoglalni, míg a többi egységek partraszállása közben folytatódik.
Tanga, 1914. november 3.
November 3-ára virradó éjjel fél háromkor a teljes Radzsputi zászlóalj és a 61-es utászok hat százada már kikecmergett a vízből. Tighe ddtb. elkezdte felsorakoztatni erőiket a támadáshoz. A katonák semmit nem aludtak, legalább két hete a fedélközbe voltak zsúfolva és tengeribetegség gyötörte őket. Fél ötre azért a hullafáradt egység csatasorba állt. A Radzsputiak két százada vezette a támadást, míg a többiek és a 61-esek három százada délről kerülte volna meg Tangát.
 |
5:45-kor, tehát pirkadatkor Stewart alezredes két radzsputi százada a vizesárkon való átkelés után a vasúti töltés mentén két géppuskaállást vett észre és a kiépített védőállásokból tüzelő német katonákkal tűzharc tört ki. Fél hétre Tighe ddtb. a támadók fő erejével az előörs segítségére sietett. Hét órakor az egész Radzsputi zászlóalj lőállásban feküdt, délre kiterjesztve a vonalakat, de mivel a Radzsputiak zászlóaljparancsnoka, annak adjutánsa és egy századparancsnokuk az elsők között esett el a géppuskatűzben, a katonák morálja a nulla felé közeledett. A tartaléknak szánt három századnyi 61-es utászt is felsorakoztatta még délebbre (a 61-esek többi százada vagy kirakodott éppen, vagy a partot biztosította). A védők szakaszának létszáma 75 fő volt, de géppuskatűzük hatására a Tighe katonáit állásaikba szögezték. A folyamatos zárótűz azonban kezdte felemészteni a németek lőszertartalékát.
 |
| A HMS Fox 1918-ban |
 |
| Egy öreg villa a Ras Kasone északkeleti részén. A Vörös Ház valószínűleg ehhez hasonló lehetett anno. - photo by Harry "bushfighter" Fecitt |
Fél nyolckor, mielőtt a Tangát védő 17. Feldkompanie szakasza teljesen kifogyott volna a lőszerből, megérkezett Moschiból von Merensky hadnagy az alá rendelt egy FK és két SchK kíséretében. A 6. FK-t a 17. megsegítésére küldte, a másik kettővel pedig nyolc órakor délről kerülve oldalba kapta az indiai állásokat. A megrettent 61-es utászok a sűrű bozótosból kirontó ellenség elől menekülni kezdtek. A 61-esek négy tisztet és kb. hatvan emberüket hagyták holtan a csatatéren. A megingást látva Tighe a 13. Radzsputi zászlóaljat is visszavonta a part felé. A HMS Fox utasítást kapott, hogy fedezőtűzzel segítse a visszavonulást, de a sűrű növényzettől nem látta, hova kéne céloznia és sem
 |
| A B partszakasz keleti része - photo by Harry "bushfighter" Fecitt |
Tighe egységével, sem a dandárral nem volt összeköttetése. 11 lövést adott le, aztán beszüntette a tüzet. Az indiai erők támadása összeomlott. Meinertzhagen százados vitriolos kommentárja szerint "a brit tisztek hősies példát mutattak, de esélyük sem volt, mert a katonák nyulak módjára inaltak és megijesztett majomcsordaként rebbentek szét" (running like rabbits and jibbering like monkeys). 10 órakor az indiai katonák az A partszakasz főhadiszállásának megtett Vörös Ház környékére szorultak. Von Merensky támadását a partvédő erők és a közben kirakodott maradék 61-esek tüze állította meg.
Időközben Caulfield kapitány végzett a B partszakasz aknamentesítésével és a tüzérségtől való félelmeket talonba téve ide helyezték át a partraszállás színterét. A 2. LNL kirakodott és Tighe parancsára sietve állásba helyezkedtek, hogy a B partot védeni tudják. Mögöttük rendbe szedte a Radzsputiakat és az 61-eseket. Jelentést
 |
| A Fehér Ház, Aitken főhadiszállása - photo by "bushfighter" Harry |
küldött a HMS Karmala fedélzetén levő Aitkennek, hogy a támadás felújításához még négy zászlóaljra van szüksége és nem kísérletezett további felderítéssel Tanga irányába. Az igényelt erők kiszállítása folyamatban volt, de aznap már nem volt teljesíthető. Az Imperial Service dandár éjjel 11 órakor került partra teljes egészében, a 27. Bangalore-i dandár pedig még jóval azután is kiszállítás alatt állt, ezért Aitken november 4-re tolta a következő támadás kezdetét. Ő és stábja délután ötkor lépett a szárazföldre. és főhadiszállását az A Ras Kasone csücskében álló Fehér Házban rendezte be. Az egyre növekvő késedelem miatt tüzérségének azt az utasítást adta, hogy ne szálljon partra, hanem a hajók fedélzetén állást foglalva fedezze a másnapi támadást, valahogy így.
 |
Ha a britek nem hagyják abba a felderítést, könnyen megállapíthatták volna, hogy Tangát feladták a németek. Ugyanis von Merensky bravúros támadása után a 15. és 16. Feldkompanie egységeivel frissen érkezett Baumstark százados vette át a parancsnokságot, aki arra az álláspontra helyezkedett, hogy a rendelkezésére álló erőkkel Tanga nem védhető eredményesen egy következő támadással szemben. Theodor Tafel százados attól tartott, hogy a HMS Fox bombázni fogja a várost, így a felderítő járőrök kivételével az összes egységet négy kilométerre nyugatra vonták vissza, Kange falujába. Ebbe az állásba érkezett meg a nap folyamán később a 7. és 8. Schützenkompanie, majd november 4-én hajnali három tájban von Lettow-Vorbeck is. Baumstark nem tudta megmondani, hogy Tangát vajon elfoglalták-e a britek távozása után, ezért von Lettow-Vorbeck biciklire pattanva maga indult körülnézni. Mivel Tangát üresen találta, visszavezényelte katonáit a városba. Időközben Schnee kormányzó táviratot küldött neki, explicit megtiltva olyan helyzet előidézését, melyben Tangát esetleg brit hajótűz alá vehetik, de az alezredest ez nemigen hatotta meg. Válaszában közölte, hogy "ha mindent meg akarunk nyerni, kockára is kell tennünk mindent". A britek körülményeskedése és késlekedése megszerezte az átcsoportosításhoz szükséges 30 óra haladékot a németek számára.
folyt. köv.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vén betyár 2010.04.15. 16:25:10
Ezek az angolok!Nem sok előrelátás, bölcsesség, józan ész, de annál több tervezgetés, tökölgetés, rögtönzés...
Így csak veszíteni lehet!Nagyon várom a folytatást!
snipa 2010.04.16. 10:22:00
Nem irigylem az indiai katonákat. Azok akik első alkalommal utaztak hajón egy pokol lehetett a 2 hetes hajóút. Nem beszélve arról, hogy a tengeri utazást megszokva partraszállás után sok emberen az igazi kellemetlen tengeribetegség a parton jön elő.
Állsz a parton harcolni kéne a németekkel miközben úgy érzed hogy mindjárt kidobod a taccsot mert imbolyog minden, mintha egy hullámverésben vergődő hajón lennél!
sierrahun 2010.04.16. 21:57:51
Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2010.04.18. 13:59:39
Az olaszok a II VHban ugyanezt a hibát követték el, mint itt a britek, alacsony-képzettségű, és felszereltségű csapatokkal harcoltak.
A poszt formátumához lehet egy megjegyzésem? A nem teljes cikkszélességű fotók mellé nem kellene a szöveget bezsúfolni, mert eléggé nehezen olvasható.
sierrahun 2010.04.18. 22:47:42
Én sem vagyok elégedett a kinézettel, de egyelőre kezdő szerkesztő vagyok, még ki nem tapasztaltam ki, mit hogyan. Majd megpróbálok valamit kitalálni, de lehet, hogy csak a 3. rész után.
APImásik 2010.04.19. 14:43:33
Őrültteknos 2010.04.19. 14:55:42
csatolaszlo 2012.06.06. 22:05:32
Várható folytatás a jövőben? Nagy kár lenne, ha itt fejeződne be.
kommentek