A közelgő önkormányzati választás előtt ugyanúgy felmerült a közéletben a képviselők egyéb hivatal-viselése és üzleti kapcsolatai összeférhetetlenségének kérdése, annak jogi szabályozottsága, ill. etikai kérdései, mint korábbi időkben, minden egyes választás előtt. Lehet, nem lehet, jó-e az úgy, ahogy éppen van, hogyan kellene, hogy legyen. 1990 óta az éppen ellenzékben (vagy hatalmon lévő) pártok aktuálpolitikai elképzelései kapnak teret a sajtóban, s ítéli meg mindenki a saját politikai, erkölcsi nézetei alapján. A kérdés végigkísérte a magyar parlamentarizmus azon időszakait, amikor a választók valós értelemben választhattak, nem csak aközött, hogy elmennek-e vagy sem (Hegel óta tudjuk, ez is egy választás). Az alábbiakban az 1848-tól, azaz az első népképviseleti választástól kezdődően tekintjük át a választhatóság ill. az összeférhetetlenség szabályozását a magyar történelemben. Hosszú lesz (ezért kép sincs), de két részre osztani nem érdemes. Bemelegítésnek ajánlom figyelmébe az olvasónak Így választottak eleink- Az első választások című posztunkat (nem én írtam, ezért sokkal olvasmányosabb).

A törvényhozói összeférhetetlenséget 5 alkalommal szabályozták alapvetően magukra nézve a törvényhozók (1848, 1875, 1901, 1946/1949 és 1990), bár az 1848-as törvény "nem játszik", az nem tartalmazott semmilyen tilalmat (csak annyi állapított meg, ki lehet képviselő, azt, hogy ki nem, arról nem szólt), a későbbiek ahhoz képest változtattak. Valamennyit hosszabb-rövidebb előkészítő folyamat előzte meg, melyben nem csak a törvényhozói munka minőségének igénye, a törvényhozóval szembeni szakmai, emberi követelmények, hanem aktuálpolitikai érdekek is kodifikálódtak ezzel.

1848
Az országgyűlési követeknek népképviselet alapján választásáról szóló 1848. évi V. tc.  nem tartalmazott összeférhetetlenségi szabályt. A választhatóság megfogalmazása tömör volt. Országgyűlési követ lehetett jószerében bárki, aki választójoggal rendelkezett (nők nem), aki tudott magyarul, s betöltötte a 24. életévét.

"3. § Választható mindaz, ki választó, ha életének 24-ik évét betöltötte, s a törvény azon rendeletének, mindszerint törvényhozási nyelv egyedül a magyar, megfelelni képes." Sőt, egyenesen fogalmazott: "4. § Az országnak követküldés végett választó kerületekre felosztása, a megyék, kerületek és szabad kir. városok törvényhatósági területére és önállására nézve semmi változtatást nem okoz."  Megfért a kettő egymás mellett.

Még az országgyűlési követválasztás előtt sor került májusban a helyhatósági választásokra (mint azt említettük a Petőfi választási kudarcának okairól szóló posztban is). A megyei hatóság ideiglenes gyakorlatáról szóló 1848. évi XVI. tc. és a megyei tisztválasztásról szóló XVII. tc. lényegében változatlanul tartotta a vármegyei tisztikart (az új, várható törvényig újítás nem volt, csak pótlás), a szabad királyi városokban tisztújítás és a választás egyidőben megtörtént. Összeférhetetlenség ott sem merült fel. "20. § Azalatt, mig a törvény máskép intézkedend, képviselőül a város bármelly telepedett lakosa törvényesen bevett valláskülönbség nélkül, megválasztható." A nem szabad királyi város státusú városokban az előzőkhöz hasonlóan szintúgy tartottak választást, ugyanakkor községekben már nem. A "rendezett első birósági hatóságu községekben" meghosszabbították a már működö közigazgatás mandátumát, az "első birósági hatóságu rendezett tanácscsal el nem látott községekben" pedig a vármegye vette át a szerepét. (1848. évi XXIV. tc.).

A szabadságharc bukásával az összeférhetetlenség gondja nem terhelte sem a törvényalkotót, sem a jelölteket, lévén, hogy szünetelt az országgyűlés, a helyi közigazgatás pedig egyéb összeférhetetlenséget nem támasztott. Az Októberi diploma, majd a Februári pátens után újjáéledt a magyar közigazgatás, így a parlamenti élet is. Az 1867-es kiegyezést megelőző folyamatként 1861. április 6-án újra megnyílt az országgyűlés (az 1849-es berekesztést követően), s ettől kezdődőden kétkamarás parlament működött a dualizmus idején, Felsőház ill. Alsóház, majd 1885-től Főrendiházként és Képviselőházként. (A házszabályokat még 1848 júliusában, a megalakulásuk után fogadták el.)

Az 1872-es választásokig (az már 4. ciklus volt 1861, 1865, és 1869 után, bár az 1861-es ciklus 5 hónaposra sikeredett, érdemi munka csak 1867 után folyt) a választójogi törvény változatlan formában az 1848. évi V. tc. volt, a választás módja, az összeférhetetlenség (ill. annak hiánya) nem módosult az 1874. évi választójogi törvény reformig. Természetesen voltak "különös minősitvényi" feltételei a törvényhatósági (fő)ügyészi és (fő)orvosi és számvevői munkaköröknek.

Közben még 1872-ben megalkották a Buda-Pest fővárosi törvényhatóság megalakításáról és rendezéséről szóló 1872. évi XXXVI. tc-et, mely alapján "1. §. Buda és Pest sz. kir. fővárosok, valamint Ó-Buda mezőváros és a Margit-sziget, ez utóbbiak Pest vármegyéből kikebeleztetvén, Buda-Pest főváros név alatt egy törvényhatósággá egyesittetnek."

A tisztviselők választásáról a VI. fejezet rendelkezett. A választhatósági feltétel szerint "111. § A 106. és 107. §-ban érintett állomásokra [tisztviselők és polgármester] csak az választható, a ki életének 22-ik évét betöltötte, se csőd, se bűnvádi kereset, se büntetés alatt nincs, se becstelenitő bűntett miatt elitélve nem volt. Tisztviselő csak magyar állampolgár lehet."

1875
Ez az első szabályozás. Nem önmagában állt, hanem a választhatóság, s általában a képviselői jogállás reformjaként meghozott 1874. évi XXXIII. tc-el együtt, amely az addigi vagyoni cenzust adócenzusra változtatta (12 §). Ezzel jelentős számú választó veszítette el a jogát. Ugyanez volt vonatkoztatható a választhatóságra is (+ az 1848. évi feltételek, 24. életév, magyar nyelvűség). "13. § Választható mindaz, a ki választó, ha életének 24. évét betöltötte, valamely választói névjegyzékbe felvétetett s a törvény azon rendeletének, miszerint a törvényhozási nyelv a magyar, megfelelni képes."

Az összeférhetetlenség önálló törvényi szabályozásának igénye az 1872. évi választás után merült fel, a következő, az 1875. évi választások már az 1874. (XXVI. tc.) és a 1875. évi választójogi törvény-módosítás (VI. tc.) alapján zajlottak, no és persze az összeférhetetlenségről szóló 1875. évi I. tc.  is hatályba lépett, mely az alábbiakban fogalmazta meg a választhatóság feltételeit.

1. § Országgyülési képviselő nem viselhet olyan hivatalt, nem foglalhat el olyan állást, mely a korona kijelölésétől vagy a korona, a kormány, a kormányközegek kinevezésétől függ és fizetéssel vagy dijjal jár.
Kivétetnek ez általános szabály alól:
a) a ministerek;
b) minden szakministeriumnak egy államtitkára, s ha az államtitkári állomás betöltve nincs, helyettes államtitkára;
c) a budapesti országos intézetek igazgatói;
d) a fővárosi közmunkatanács elnöke vagy alelnöke, s kinevezett tagjai;
e) a közoktatási és egészségügyi tanács tagjai;
f) a budapesti királyi egyetem és műegyetem tanárai;
g) a biztosok, kiküldöttek, megbizottak, ha a megbizás ideiglenes jellegü, rendszeres fizetéssel összekötve nincs, s egy évnél hosszabb időre nem terjed és a ház a távozásra az engedélyt megadja.
2. § Az országgyülési képviselő nem lehet egyszersmind:
a) a hadseregnek (hadi tengerészetnek) és honvédségnek tettleges szolgálatban álló tagja;
az 1868:XL. tc. 36. §-a, az 1871:VI. tc. 2. §-a, az 1873:XXXII. tc. 1. §-a értelmében teljesitett fegyvergyakorlat tényleges szolgálatnak nem tekintetik.
b) a kormánynyal szerződési viszonyban álló vállalkozó, a mennyiben a vállalat esetleges nyereséggel vagy veszteséggel van összekötve.
Nem értetnek ide a közkereseti társaságok és intézetek részvényesei, ha a társaság vagy intézet a vállalattól függetlenül, vagy azt megelőzőleg alakult, és szabályszerüleg bejegyeztetett; továbbá a királyi értékkel (pretium regale) terhelt postaállomások birtokosai.
c) A kormánynyal szerződés alapján állandó vagy tartós üzleti viszonyban álló pénzintézet, vagy a kormánynyal a b) pontban körülirt vállalatra nézve szerződési viszonyban álló társulat elnöke, igazgatója, igazgató-tanácsosa, jogtanácsosa és hivatalnoka.
E szabály ki nem terjed a magyar földhitelintézet igazgatóságára.
d) Az állam által segélyezett vasut és csatorna engedélyese, elnöke, alelnöke, igazgató-tanácsosa, jogtanácsosa és hivatalnoka, mig a vasut vagy csatorna épitése be nem fejeztetett, a forgalomnak a maga teljességében át nem adatott, s egyfelől a felülvizsgálatból, másfelől a tulépitésből folyó követelések végleg el nem intéztettek.
E szabálynak az engedélyesekre vonatkozó intézkedése ki nem terjed azon engedélyesekre, a kik az állam által segélyezett vasutra vagy csatornára jelen törvény előtt eszközölték ki az engedélyt.
e) A korona kegydijasa.
3. § Az országgyülési képviselőséggel össze nem férő állást foglalnak el:
a) a törvényhatósági és községi tisztviselők és hivatalnokok, odaértve a polgári iskolák tanárait, s az elemi és felsőbb községi népiskolák tanitóit.
b) a szerzetes rendek tagjai, a premontreiek, cisterciták, benczék és a kegyesrendüek kivételével.
4. § Az országgyülési képviselőséggel össze nem férő helyzetbe jut azon képviselő:
a) a ki a választási törvény 13-ik §-ában foglalt bűntények miatt jogérvényesen elitéltetett;
b) a kinek napidijára vagy lakbérilletményére valamely jogérvényesen megitélt követelés erejéig kielégitési végrehajtás intéztetett, ha a birói zár a foganatositás napjától 3 hó alatt fel nem oldatott.

A parlamenti vitájába itt tekinthetünk bele. Persze, hogy erős vitája volt, éppen azért, mert az addigi megengedő szabályozás következtében a képviselők 30 %-a állami hivatalnokként is dolgozott.

Mai értelemben a parlament tagjai - mivel az nem "a korona kijelölésétől", sem "kormányközegek kinevezésétől függ" - nyugodtan lehettek törvényhatósági választott tisztségviselők. Azaz a polgármesterek, alpolgármesterek, helyhatósági tanácsnokok, stb.

Van egy érdekes, nem felsorolás jellegű, hanem törvényhely-hivatkozást tartalmazó szakasza, amely rámutat a szabályozás igényének korábbi években végbement előzményeire. A 11. §., miszerint "Az 1869:IV. 8-dik, az 1870:XVIII. 4-dik, az 1873:XXVI. tc. 13-dik §-nak rendeletei jelen törvény által nem érintetnek." Mik ezek a hivatkozások?

1869:IV tc: a birói hatalom gyakorlásáról
8. § A biró nem lehet egyszersmind:
a) országgyülési képviselő;
[...]
c) nem viselhet más, akár állami (polgári, katonai és fizetéses egyházi), akár törvényhatósági vagy községi valóságos vagy tiszteletbeli hivatalt vagy szolgálatot, kivéve a mennyiben 32 éves koráig a tartalékban vagy a honvédségnél való katonai szolgálatra a véderőről szóló törvény által kötelezve van;" Ezt értjük, ma is így van.

1870:XVIII tc. :az állami számvevőszék felállításáról s hatásköréről
"4. § Az állami számvevőszék elnöke, fő- és számtanácsosai és egyéb hivatalnokai az országgyülés egyik házának sem lehetnek tagjai." Ez ma is így van.

1873:XXVI. tc. : a magyar leszámitoló- és kereskedelmi bankról
"13. § [...] Az igazgató-tanács tagjai a magyar törvényhozásnak tagjai nem lehetnek; a mennyiben főrendiházi tag ilyen állást elfogadna, hivataloskodásának tartama alatt a főrendiházban őt megillető ülés- és szavazati jogát nem gyakorolhatja." Szintúgy ma sem.

Mint látjuk, a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. tc. az, amely először összeférhetetlenségi feltételt állapított meg, s ennek kapcsán, még az 1875. évi törvényi szabályozást megelőzően volt olyan eset, mikor a T. Házban interpellációra került sor (konkrétan az 1871. december 8-i képviselőházi ülésen, ahol Lázár Ádám képviselő fordult kérdéssel a házelnökhöz bíróvá kinevezett képviselők személyét érintően. Binder Lajos és Láng Gusztáv voltak az első, összeférhetetlenséggel érintett és lemondott képviselők, rajtuk kívül Pászt Vimos, Popovits Zsigmond és Theil István személyét érintette még hasonló kinevezés. 1875-öt követően a mentelmi és a számvizsgálóhoz hasonlóan állandó bizottságként összeférhetetlenségi bizottság is működött a törvényhozásban.

1901
Az összeférhetetlenség újraszabályozására legközelebb 1901-ben került sor. Eltelt közben két és fél évtized nem események nélkül. Mivel az 1861 óta tartó parlamentáris rendszerben kivétel nélkül a Deák-, majd Szabadelvű Párt aratta addig a győzelmet (az egész dualizmus idején csak egy esetben, 1905-ben győz az összefogott ellenzék, s azt sem az ő kormányuk hanem a Fejérváry-, ún. "darabont kormány" követi, hogy 1906-ban újra "helyreálljon a rend"), az ellenzék számára kevés politikai mozgástér nyílt. Az elterjedt obstrukció ellen az országgyűlés termeiben folytatott politikai küzdelem, az ellehetetlenítés, kiszorítósdi egyik eszköze volt a képviselői összeférhetetlenség szabályainak szűkítése. Ennek során előbb az 1895. évi X. tc. fogalmazta meg, hogy "....az országgyülési képviselőséggel össze nem férő helyzetbe jut az a képviselő, a ki ellen jogérvényesen csőd nyittatott." (azaz nem csak a jelölésnek lett gátja, hanem a megválasztott képviselőnek azonnal le kellett mondania, ha a ciklus ideje alatt bíróság állapította meg csődhelyzetét), majd a képviselő jelöltség szabályozása és az országgyűlési választások felett való bíráskodásról szóló 1899. évi XV. tc. (addig maga a képviselőház bírálta el az ilyen ügyeket) mind-mind a képviselők megrendszabályozásának irányába mutattak.

A hozzászólások addig lényegében korlátlan időtartamának ha nem is a jelenlegi szinten, de negyedórán belüli kurtításával, s a hozzászólók és hozzászólások számának korlátozásával igyekeztek a partalan vitáknak véget vetni (1904-es házszabály revízió).
Házszabályok a múltból ('nem gyenge' olvasmányok, kedvencem az 1908-asból - ez már az 1904-es reform után van : "219 § Beszédet olvasni tilos ")

Az 1901. évi XXIV. tc. megfogalmazásából csak a lényegi eltéréseket emelem ki (nagyon hosszú a törvényhely, de a linkkel szépen tanulmányozható). A lényeg épp a terjedelem. Míg az 1875. évi törvény 13 szakaszban határozza meg, addig az 1901-es 30 szakaszban részletezi, olyannyira aprólékosan, ami - ma nehéz beleéljük magunkat az akkori közéleti hangulatba - azt mutatja, hogy nagyon akarta szabályozni. Ennek okáról Pölöskei Ferenc összefoglalójában olvashatunk:

"A századfordulón felgyülemlő feszültségek megkérdőjelezték az 1875. évi törvényt. Elsősorban a felerősödő agrár-merkantil ellentéteket kell felidéznünk. Az agráriusok ugyanis a 19. század végi nagy, európai agrárválság nyomán a külföldi mezőgazdasági terményekkel és termékekkel szemben érdekeik hathatós állami védelmét kérték a vámok, az adók, a szállítási és egyéb kedvezmények révén. (Hasonlóan a nyugat-európai államok agrárius érdekeltségű politikusaihoz.) Követeléseiknek természetesen politikai eszközökkel kívántak érvényt szerezni. A Szabadelvű Pártban, a parlamentben és a parlamenten kívül ezért harcba indultak az ipari-kereskedelmi érdekeltségű vállalkozói körök, a merkantilisták gazdasági, politikai befolyásának visszaszorításáért. Erre jó lehetőséget kínált az agráriusokhoz közel álló Széll Kálmán miniszterelnöksége. Az 1901. évi XXIV. tv. ezt a vállalkozóellenességet tükrözi.

Az új összeférhetetlenségi törvény a gazdasági élet terén a korábbinál részletesebb és konkrétabb. Mindenekelőtt becsukta a korábbi törvény mérlegelésre lehetőséget adó kapuját, az értelmezési lehetőséget a gazdasági összeférhetetlenség megállapításánál. Kimondta: országgyűlési képviselő „nem lehet az, aki a kormánynak vállalkozója vagy szállítója, aki a kormány és mások közötti ügyletek közvetítője vagy bizományosa, aki az állam vagy a kormány kezelése alatt álló alapítványi javak, javadalmak, jövedékek és haszonhajtó jogok bérlője vagy haszonélvezője.” Kiterjesztette az összeférhetetlenséget a kormány által engedélyezett közhasználatú vasút, folyamút vagy más közlekedési vállalatra is. Különösképpen érzékenyen érintette ez a kormánnyal valamilyen üzleti viszonyban álló cégek, bankok tulajdonosait és alkalmazottait, továbbá a pénzintézetek igazgatósági, felügyelőbizottsági tagjait, jogtanácsosait és alkalmazottait. (Kivételt jelentettek az agráriusok érdekképviseleti intézményeinek, földhitelintézetek, hitelszövetkezetek tisztségviselői.) Figyelemre méltó az áttételes érdekérvényesítés kizárása is. A törvény ugyanis felsorolta azokat az ügyeket, amelyekben a képviselő nem járhat közben a kormánynál. Ide tartozott többek között a címek, kitüntetések adományozása, közlekedési vállalatok engedélyezése, középítkezések megszerzése, a kincstári vagy alapítványi birtokok eladása és bérlete, az állami megrendelések és szállítások.

A nagy merkantilellenes nekibuzdulás azonban Széll Kálmán miniszterelnökségével (1899–1903) együtt véget ért. A szóban forgó törvény vajmi kevés konkrét eredményre vezetett. Ezért inkább jogtörténeti, mint valóságos kormányzati, gyakorlati hatásai rögzíthetők. Mit sem változtatott a gazdasági szférának a képviselőházra is kiterjeszkedő befolyásán."
 

1946/49
Az ezt követő szabályozási igény Bárdossy miniszterelnöksége idején merült fel. Készült ugyan egy részletes törvénytervezet 1931-ben, de Gömbös miniszterelnöksége idején (1933-1836) levették a napirendről, azután pedig már felgyorsultak az események ("fokozódott a nemzetközi helyzet"). Bárdossy vette elő újra a témát, aki Teleki 1941. április 3-i halála után lépett helyére (karrierje azon a tavaszon felgyorsult, hiszen 1941 február elején még bukaresti nagykövet volt, február 4-től külügyminiszter a szintúgy meghalt Csáky Pál utódjaként, majd jött az az ominózus bevonulás). Az Országgyűlés Felsőháza 1941. július 19-i ülésén foglalkozott ismét a kéréssel (a Képviselőház korábban),  (balra kereső segít a szövegkörnyezetet beazonosítani) ekkor választott egy 20 tagú bizottságot (a Képviselőház egy másik, 27 tagú bizottságot). Nem csak Isten malmai őrölnek lassan, de a körültekintő kodifikációhoz is sok idő kell, így az 1941. július 19-én alakult bizottság egy év után, az 1942. június 9-i ülésén jutott arra a következtetésre, hogy "az ügy érdekében állónak tartja, hogy a képviselő-házi bizottság szövegező albizottsága és a felsőházi bizottságnak evégből 2 taggal kiegészített szövegező albizottsága kialakult elvi álláspontjukat közös értekezleten vitassák meg." A bizottság a további tárgyalásait ennek megtörténtéig felfüggesztette, s mindezt még egy bő 3/4 év után, az 1943. április 13-i ülésén terjesztette a Felsőház elé. Látható, mennyire nem akart alakulni a konkét megfogalmazás.

Végül a háború elsöpörte a "nem-akarást", s az újraalakuló törvényhozás, a Nemzetgyűlés vette ismét napirendre, s alkotott igen gyorsan törvényt.

1946. XXVI. tv. a nemzetgyűlési képviselők összeférhetetlenségéről. Az alapesetet az 1. szakaszban rögzítik (a 2 - 9. szakaszok egyéb speciális helyzeteket határoz meg)
"1. § (1) A közszolgálat a nemzetgyűlési tagsággal összeférhetetlen.
(2) A jelen törvény alkalmazása szempontjából közszolgálatnak minősül az államnál, a törvényhatóságnál vagy a községnél, avagy a kezelésükben álló alapítványnál vagy alapnál akár kinevezés, akár választás, akár pedig szerződtetés (felfogadás) alapján betöltött, fizetéssel vagy más rendszeres javadalmazással egybekötött minden alkalmazás, úgyszintén az említett közületek valamelyikének vállalatánál, üzeménél, intézeténél vagy egyéb intézményénél betöltött minden olyan vezető állásban való alkalmazás, amely az egész üzem (vállalat stb.) irányítására befolyást biztosít. Az összeférhetetlenség szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a képviselő az alkalmazással járó fizetésről vagy javadalmazásról vagy annak egy részéről lemondott vagy azt nem vette fel.

(3) Az összeférhetetlenség a nemzetgyűlési tagság igazolásával, illetőleg a közszolgálati alkalmazással áll elő.

(4) A felelős minisztereknek és az államtitkároknak, a Budapesten működő egyetemek tanárainak, Budapest székesfőváros polgármesterének és alpolgármestereinek, valamint a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnökének állása a nemzetgyűlési tagsággal nem összeférhetetlen. Nem összeférhetetlen továbbá a Nemzetgyűlés által az ország szellemi és közéleti vezető személyiségei közül választott nemzetgyűlési képviselő közszolgálati állása."

Érdekes helyzetről olvahat az, aki egy, a fenti tc. 9. § (3) szerinti összeférhetetlenségi indítvány tárgyában (egy képviselő NEP tag volt 1938-ig) lefolytatott összeférhetetlenségi bizottsági vizsgálat jegyzőkönyvébe olvas bele. (Az elutasító döntés ellen nevezett Orbán László kisebbségi ellenvéleményt jelentett be.)

1948-ban a II. tc-kel bővítették a kivételeket. "...az országgyűlési tagsággal a köztársasági elnöki hivatal vezetőjének, az Országos Tervhivatal elnökének, alelnökének és főtitkárának, valamint a vidéken működő egyetemek tanárainak állása sem összeférhetetlen."

De az alkotmányozás itt nem állt le. Amint azt Orbán László (1912-1978), akkor az MDP Központi vezetősége agit-prop osztályának vezetője 1949. január 26-i parlamenti felszólalásában előrevetítette (MDP-nek hívták 'a pártot' 1948-1956 között) 767. oldalon 

"Eljött az ideje annak is, t. Országgyűlési hogy egy új parlamenti összeférhetetlenségi törvény kidolgozásának munkálatait is megkezdjük, és ezen a téren üdvözöljük az igazságügyminisztérium ilyenirányú kezdeményező lépését. Mostani összeférhetetlenségi törvényünk teljesen elavult és haszinálhatatlanná vált. A népi demokrácia viszonyai mellett, amikor a kormányhatalom a dolgozók kezében van, amikor a dolgozók mind nagyobb tömegei dolgoznak állami vállalatokban, a képviselőket nem kormánytól való függéstől kell védeni és óvni, hiszen a kormány a nép kormánya, hiszen legjobb alkotó erőinket, a legértékesebb elemeket zárnók ki a parlamentből, ha a közalkalmazottakat, az állami vállalatokban dolgozókat továbbra is összeférhetetlennek minősítenénk. Nem a nép kormányától, hanem a kizsákmányoló osztályoktól, a reakciós politikai és gazdasági érdekektől való függetlenséget kell védenie az új összeférhetetlenségi törvénynek. Politikai és erkölcsi összeférhetetlenséget kell szabályozni nekünk úgy, hogy ne lehessen képviselő az, aki méltatlanná válik a nép bizalmára, aki tevékenységével nem a nép érdekét szolgálja, aki vét a közéleti erkölcs, a törvényhozói önzetlenség kötelező parancsa ellen, aki bármilyen formában is hűtlenné válik népi demokráciánkkal, nemzetünkkel szembem" [a "szemben" itt a végén és a "zárnók" a szövegben valahol középen így van gépelve az országgyűlési jegyzőkönyvben.]

Így került sor az 1949. évi XX. tv-ben azaz az Alkotmányban a képviselői összeférhetetlenségi szabályok újrafogalmazásásra, mely a népi demokrácia gyenge szerkezetéből a pártállami rendszerbe vezette át a képviselők szerepvállalását is a "hűség", a "törvényhozói önzetlenség" szellemében.

Mindezekkel a pártállami időkben csökkent a társadalmi presztízse (ki tud ha csak egy személyt mondani, aki "csak" képviselő volt?), aztán negyven év elteltével a Harmadik Magyar Köztársaság is újraszabályozta a képviseleti összeférhetetlenséget.

1990
Az 1990. évi LV tv.az országgyűlési képviselők jogállásáról: III. Fejezet.
"9. § A képviselő - az Alkotmány 20. §-ának (5) bekezdésében foglalt eseteken túlmenően - nem lehet
a) az Országgyűlés, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatali szervezetének az alkalmazottja;
b) a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnöke, ügyvezető igazgatója, igazgatóságának tagja;
c) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. alkalmazottja, illetve igazgatóságának vagy felügyelő bizottságának tagja;
d) a Közbeszerzések Tanácsa tagja;
e) (ezt 1999. január 1-től hatályon kívül helyezte az 1998. évi tv XCI tv. 39 §(3) bekezdése, persze eredetileg is csak a-b-c alpontjai voltak, aztán hozzátettek, elvettek, módosítgattak)
f) az Országos Munkaügyi Tanács munkavállalói, illetve munkaadói oldalának képviselője."

Most, hogy ez a poszt a témának a közelgő önkormányzati választások kapcsán történt felmerülése hatására született, el kell zárszóként mondani, hogy 2000-ben A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény kifejezetten az önkormányzati testületek tagjait érintően szabályozza a kérdést (ők is rendeletalkotók, korábban fenti törvényszövegekben helyhatóságként szerepeltek) A tv. így rendelkezik:
"5. § Az önkormányzati képviselő nem lehet:
a) központi államigazgatási szerv köztisztviselője,
b) a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetője, köztisztviselője, továbbá annak a területi, helyi államigazgatási szervnek a köztisztviselője, amelynek feladatkörébe az adott önkormányzatot érintő ügyek tartoznak és illetékessége az önkormányzatra kiterjed,
c) jegyző (főjegyző, körjegyző), aljegyző, továbbá ugyanannál az önkormányzatnál a képviselő-testület hivatalának köztisztviselője,
d) a területileg illetékes területfejlesztési tanács munkaszervezetének munkavállalója,
e)
f) kuratóriumi tagság kivételével a képviselő-testület által létrehozott közalapítvány kezelő szervének tisztségviselője,
g) a képviselő-testület által alapított önkormányzati vállalat vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese, igazgatója, igazgatóhelyettese, igazgatótanácsának, vezető testületének tagja,
h) az önkormányzat tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság vezető tisztségviselője, igazgatótanácsának, igazgatóságának vagy vezető testületének, valamint a társasággal munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban álló vezetője (vezérigazgatója),
i) az önkormányzat tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság által alapított gazdasági társaság vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese, igazgatója, igazgatóhelyettese, igazgatótanácsának, igazgatóságának vagy vezető testületének tagja,
j) helyi és körzeti műsorszolgáltató, lapkiadó, lapterjesztő vezetője, vezető testületének tagja, ügyvezetője, ezek vezető állású alkalmazottja.
6. § Az önkormányzati képviselő tiszteletdíjat, más járandóságot – a költségtérítés kivételével – nem vehet fel az önkormányzat által létrehozott közalapítványban, közhasznú társaságban végzett tevékenységéért."

Ajánlott irodalom

Országgyúlési Könyvtár web oldala
Így választottak eleink - Az első választások
Pölöskei Ferenc: A képviselõi összeférhetetlenség, 1875-1996 

Választójog és országgyűlések 1848-1945 között (szemléletes táblázati feldolgozottság)

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.