2010.10.26. 18:00
Így írtak Anonymusról III.
Ligeti Lajos szobra a Városligetben |
Akkor, amikor az újabb eredmények inkább II. Béla kora felé mutattak, és már éppen elfogadta volna mindenki ezt a kort, ismét III. Béla korára utaló dolgokat tárt fel az Anonymus-kutatás. Az újabb kormeghatározási módszerek azonban elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy a tudományos álláspont ezt követően nem lendült már ki III. Béla korából, inkább azon belül próbált tájékozódni.
Szilágyi Lóránd alapvetése
III. Béla |
Szilágyi Lóránd a Századokban 1937-ben megjelent kétrészes tanulmányában vállalkozott arra, hogy ismét áttekinti az Anonymus-kérdés irodalmát, és a felmerült bizonyítékok alapján, ahogy ő fogalmazott, stabilizálni akarta a kutatás eredményeit. Szilágyi Lóránd ekkor még egy viszonylag fiatal levéltárosnak számított, később azonban a kolozsvári, majd a budapesti egyetemen tanított, 1941-49 között, valamint 1989-től (posztumusz) az MTA levelező tagja is volt.
Módszerének alapvető újdonságát az jelentette, hogy elsősorban nem különböző kifejezések filológiai elemzését követte a korhatározásban, hanem a Gesta Hungarorumban megtalálható társadalmi rétegek megnevezését kereste a magyar okleveles gyakorlatban. A főembereket korábban ’primates’, principes’, ’ministri’, ’maiores’, ’proceres’, ’magnates’, ’optimates’ jelzőkel látták el a különböző oklevelekben. Ezek a kifejezések azonban a XII. században fokozatosan eltűnnek az oklevelekből, (kivéve a ’primates’, és ’principes’ megjelöléseket). Az ’optimates’ 1146-ban, a ’maiores’ 1161-ben, a ’magnates’ 1164-ben fordul elő utoljára.
A Gestában azonban előfordul az előkelőkre a ’iobagio’ szó, valamint a nemzetséget jelölő ’de genere’ kifejezés is. Előbbi 1187-ben, utóbbi pedig 1183-ban tűnik fel először. Nemcsak a társadalmi rétegek megnevezése utal III. Bélára, hanem a márka, mint fizetőeszköz használata is, ami ugyan először 1146-ban fordul elő, de általánosan elterjedtté csak III. Béla idejében válik.
Érdekes módon azok a kifejezések és formulák, amelyekre Konrad Heilig azt monda, hogy II. Béla korára utalnak, (és amelyeket Domanovszky Sándor megcáfolt, lásd az előző posztunkat), Szilágyinál érvként szerepelnek III. Béla korával kapcsolatban. Az anathema-formula a következő volt: „si quis juramenti statuta ipsorum infringere voluerit, anathemati subiaceat in perpetuum” (Ha valaki az ő esküjük rendelkezéseit megtörné, örök átok alá kerüljön). Az ehhez leginkább hasonlító formulákat 1171 és 1198 közötti oklevelekben vélte felfedezni. A másik formulához, a „Sed istud notum sit omnibus scire volentibus” (De ismeretes legyen az mindenki előtt, aki tudni akarja) pedig 1162-1185 közötti oklevelekben fedezett fel hasonlóságokat.
További filológiai hasonlóságokat is felfedez: a ’gloriosissimus’ kifejezés III. Béla korában válik általánossá, és a király jelzőjeként szerepel az oklevelekben. Az ’in perpetuum’ (örökre) 1181 után, az okleveleknek a ’pagina, praesens pagina’ neve pedig 1193 után terjed el. Jakubovich nyelvészeti eredményei Szilágyi szerint nem teszik kizárólagossá II. Béla korát, sőt, azok éppenséggel III. Béla idejét is megengedik. Eredményei közül a ’praedictus’ olvasat helytelenségét viszont elismeri, ezért a szóba jöhető P. magisterek között ő is megtalálni vélte a maga jelöltjét. Az ő jelöltje Péter (Petrus) prépost, aki először 1183-ban bukkan fel Miklós esztergomi érsek levelében (a sokszor emlegetett N. monogram vélhető birtokosa). Ez a Péter valószínűleg Párizsban végezte iskoláit, majd 1198-ban mint esztergomi prépost szerepel, és követként kétszer is járt Rómában, valamikor 1218 körül halhatott meg. Ez a Péter esztergomi prépost Imre király hű embere volt, a vérszerződés különböző pontjai pedig Imre király és II. András viszályára utalnak, valamint az is, hogy a vezérek életében megválasztják utódnak a gyermekeiket. Utóbbi Imre és fia, III. László egymást követő uralkodására vonatkozik. Szilágyi korhatározása szerint a Gesta Hungarorum 1196-1203 között keletkezett.
Szilágyi Lóránd azonban emellett foglalkozott a geszta forrásértékével is. Mint azt korábban megírtuk, két szélsőséges álláspont uralkodott ezzel kapcsolatban: az egyik szerint Anonymus a honfoglalás kapcsán teljesen megbízhatatlan, ezért teljes mértékben elvetendő, a másik, elsősorban az Anonymust meseírónak tituláló külföldi vélemények hatására kontraproduktív módon létrejött magyar álláspont szerint Anonymus szó szerint értendő, és a honfoglalás pontosan úgy történt meg, ahogy azt Anonymus megírta. Szilágyi köztes álláspontot foglal el: a Gesta Hungarorum számos elemet megőrzött az ún. magyar ős-gesztából, és további fontos információkat hagyományozott az utókorra a különböző mondákból és nemzetségi tradíciókból. Mintegy 200 régi magyar helynevet őrzött meg, ami értékes nyelvtörténeti forrássá is teszi művét.
Melich János |
Szilágyi Lóránd módszerei ellenére a nyelvészek, így Melich János, Pais Dezső, vagy éppen Kniezsa István szerint továbbra is a II. Béla-kori datálás volt a helyes. Anonymus latin nyelvű kritikai szövegkiadása, amely a Scriptores rerum Hungaricarumban (szakmai becenevén az SRH-ban) látott napvilágot, Jakubovich Emil szöveggondozásával, és Pais Dezső jegyzeteivel jelent meg 1937-ben. Kniezsa István, aki pont a korai személy-, és földrajzi nevek kutatásában jeleskedett, kitartott amellett az álláspontja mellett, hogy az Anonymusnál olvasható személy-, és helynevek helyesírása a XII. század közepére utal. A kései jeleket, mint pl. az ipszilont, a másoló munkájának tulajdonította. A legsúlyosabb hiányt viszont ő abban látta, hogy nincs olyan oklevél, sem II. Béla, sem III. Béla korából, amelyen Anonymus helyesírásának határozott nyomait lehet észrevenni.
Gombos Ferenc Albin |
Más szempontból közelített a kérdéshez Gombos Ferenc Albin. Ő az Árpád-kori magyar források katalógusát kívánta összeállítani, és ehhez több évtizedes munkával felkutatta az általa elérhető összes, Magyarországgal vagy a magyarokkal említés szintjén foglalkozó történeti forrást. Gombos egy alkalommal, az Anonymus-kérdés historiográfiáját összefoglaló Csapodi Csabának mondta azt, hogy Anonymust egy korai humanistának tartja, és ennek megfelelően az által összeállított Catalogus fontium Hungaricae-ban 1350 körülre datálta. Ez a munka 1937 és 1943 között jelent meg, és sajnos Gombos 1938-ban meghalt, így a jegyzetapparátust már nem tudta összeállítani. Hogy miért gondolta ezt Anonymus munkájáról, ma már nem derül ki, a későbbi kodikológiai vizsgálatok pedig ellentmondtak ennek a datálásnak. (Ti. a kódex elkészültére egy ennél korábbi időpontot neveztek meg, és egy XIV. századi szerző műve nyilván nem kerülhet bele egy XIII. században készített kódexbe).
Szilágyi Lóránd az 1937-es Századokban írt tanulmánya után 1947-ben a Magyar Nyelv című folyóiratban is egy hosszabb cikket szentelt Anonymusnak. Ebben már nem Anonymus korát, hanem annak forrásait, és módszereit vizsgálta. Megállapította, hogy habár felhasználta Dares Phrygius Trója-történetét, valamint a Nagy Sándor történetet, azokból elsősorban stiláris és formai elemeket vett át. Anonymus igazi forrásai a mára elveszett magyar Ősgeszta, Regino apát munkája, valamint Iustinus munkája volt. Az oly sok ötletet kiváltó murai karantánokról szóló rész valójában hibás átvétel Regino munkájából, ahol a Maharenses jelző Regino eredeti művében valójában nem a Mura folyóra, hanem a morvákra vonatkozott. Iustinus egyik kivonata, az ún. Exordia Scythia szintén fontos felfedezés volt, mert Anonymus a saját Szkítia leírását szinte egy az egyben innen vette át. Anonymus forrásai ezen kívül még a nemzetségi hagyományok, és a szájhagyomány volt. Az így nyert ismereteit Anonymus rendszerezte, majd egységes művé formálta. Ugyan vannak benne téves anakronizmusok, (pl. Cuni szerepeltetése a honfoglalásnál, románok Erdélyben a honfoglalás előtt, vagy a márka, mint fizetőeszköz használata a honfoglalás idején), de ezek nem foghatók föl tendenciaként. Ugyanúgy, ahogy a névetimologizálás, vagy a benne elhangzó beszédek is a geszta irodalmi műfajának megfelelő részek, nem pedig tudatos ferdítések.
Tétény és Péter prépost
Győry János |
Szilágyi Lóránd módszereit a kutatás nagyjából elfogadta, és a kormeghatározását hitelesnek tekintette, így az Anonymus-keresők már egy szűkebb időtartományban keresgélhették az igazi P. mestert. Szilágyi Petrus esztergomi préspostját ugyanis nem fogadta el mindenki egyöntetűen.
I. Tóth Zoltán a Századok 1945-46. évi számában a Gesta Hungarorum 24-27. fejezetével foglalkozott főleg. Szerinte a mű nem egyszerre készült, hanem legalább két évtizedig íródott, és a szerző később fejezte be a fiatalon elkezdett munkáját, a mondott szakasz pedig a késői betoldások közé tartozik. Anonymus ebben a részben azt meséli el, hogy Tuhutum (Tétény) vezér hogyan foglalja el Erdélyt, megszakítva ezzel egyébként a Ménmarót elleni hadjárat történetét, amelyhez a 28. fejezetben visszatér Ez a rész I. Tóth Zoltán szerint mesterséges konstrukció, azaz nem a néphagyományból származott, (már Karácsonyi Jánosnak is volt erről a fejezetrészről egy hasonló véleménye). A beillesztés időpontja az volt, amikor a román (vlach) könnyűfegyverzetű segédcsapatok elterjedtek a magyar hadseregben, és egyúttal megalakul Magyarországtól délre az Aszenida kun-bolgár-vlach birodalom, amelynek ezen hármas etnikuma csak a XIII. században fordul így elő együtt, a későbbiekben kikopik a kun, és a vlach nemzetiség a bolgár mellől. I. Tóth Zoltán megállapítja azt is, hogy Erdély elfoglalásának nincs valós történeti magva, a fölrajzi helynevek többsége magyar, gyér szláv jelenlét mellett.
Győry János a Gesta regum, Gesta nobilum című 1948-ban megjelent munkájában Szilágyi Lóránd elképzeléseit elfogadva egy egész történetet kerített a Gesta Hungarorum köré. Nemcsak a geszta megírásának lehetséges idejét fogadta el, de Petrus esztergomi prépost személyét is. A történet pedig a pápai regisztratúra-köynvekben (iktatókönyvekben) elkövetett hamisítás ügye volt. 1198-ban III. Ince pápa két levelet is intézett a magyar királyhoz, Imréhez és a két magyar érsekhez abban az ügyben, hogy L. tarvisi magister egy lapot kivágott elődje regisztratúra-könyvből, és ezzel elég komoly károkat okozott, mert a különböző jogok ebben voltak lefektetve. Ugyan a kalocsai érsek visszaküldte a pápának a hiányzó lapot, de a pápa ki kívánta hallgatni a levélben felsorolt magyar papi személyeket, köztük Péter esztergomi prépostot, akik vagy szemtanúi voltak az említett esetnek, vagy bűntársai az elkövetőnek. Győry szerint az ügy előzménye lehetett az lehetett, hogy II. Géza megszerezte a pápától a magyar püspökök kinevezési jogát, amiért korábban komoly harc folyt a pápaság, és a magyar királyok között. Ezért a pápaság, hogy visszaszerezze a püspökök kinevezésének jogát, egy hamis konkordátumot gyártott, amit a regisztratúra-könyvből Petrus magisternek kellett megszereznie. Az egész ügyet bonyolítja, hogy Lukács esztergomi érsek és az esztergomi papság meglehetősen eretnek hajlamú volt, míg a kalocsai érsek pápapárti. Az Anonymusnál olvasható „pascua Romanorum” kifejezés pedig nem más, mint a pápai adókizsákmányolás jelképe.
Győry szerint a franciaországi iskolázottságú Petrus magister nem Párizsban tanult, ahogy azt korábban vélték, hanem a Loire-vidékén, Orleans-ban. Győry fedezte fel a kapcsolatokat az ibériai krónikák, valamint Anonymus között, noha erről Csapodi a historiográfiai munkájában hallgat, ami miatt később kritikát is gyakoroltak munkája felett. Győry ugyanis párhuzamokat vélt felfedezni a hispániai adásvételeknél szokásos lóadományozás, és a fehér ló mondája között, továbbá a vérszerződés, és egyes szintén hispániai szokások között. (Erről egyébként Veszprémy László írt részletesebben az Aetas folyóirat 1994-es számában). Visszatérve Győry elméletére, Anonymus művét ő sem egységes munkának tartja, hanem eleinte egy fiatalkori, a király pártján álló munkát írt, amit később a főnemesség javára módosított. Noha Győry János kétségkívül nagyon igyekezett megtalálni a szerzőt, a regisztratúra-könyv megcsonkítása és az Anonymus közötti kapcsolatok azonban lényegében a fantázia világába száműzhetőek.
Győry János után ifj. Horváth János foglalkozott Anonymus-szal, és az 1954-ben megjelent Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk stílusproblémái c. munkájában vette górcső alá a kérdést. Ő a latin nyelv felől megközelítve a kérdést felfigyelt a ritmikus próza és a rímes próza változásaira a magyar oklevelekben. III. Béla udvari kancelláriájában határozott törekvés érezhető a ritmikus prózára. A ritmus megvalósítására való törekvés miatt viszont hiányzik a rímes próza a királyi kancelláriáról. Ugyanakkor a káptalanok oklevelei között megfigyelhető egy olyan csoport, amely nem rímes, hanem ritmikus prózában fogalmazza meg az okleveleket, és ez pedig pont a Péter esztergomi préposthoz köthető esztergomi káptalan. Tehát Péter prépost nem lehetett azonos a névtelen jegyzővel, aki a királyi kancellárián dolgozott, hiszen a királyi kancellária teljesen más stílusban adta ki az okleveleit, mint az esztergomi káptalan. A Győry János által megkonstruált történet így P. mester oldaláról is elbukik, vagyis Péter esztergomi prépost nem lehetett az egykori III. Béla király jegyzője.
Pannonhalma P. mestere
II. Géza |
Csapodi Csaba különösen nagy teret szentel historiográfiai áttekintésében Csóka Lajos pannonhalmi bencés szerzetes, tanár, későbbi főlevéltáros elméletének, (ami miatt szintén sok kritikát kapott, hiszen Csóka Lajos elképzeléseit a történettudomány nem fogadta el). Csóka Lajos szerint P. mester nem a királyi udvarban működött, csak életének egy korai szakaszában, átmenetileg volt királyi jegyző, később azonban a pannonhalmi apátság iskolamestere lett. Szilágyi érveit végigsorolva úgy látja, hogy azok nem elegendőek a III. Béla korabeli keletkezéshez. A ’de genere’ kifejezés pl. hiába fordul elő az oklevelekben csak 1183-tól, előfordul a Bibliában, ami 1183 előtt is Anonymus rendelkezésére állhatott. Ugyanez a helyzet az ’in perpettum’ kifejezéssel is. Azt sem fogadja el Szilágyi érvei közül, hogy a névrövidítő sziglák (P. magister) csak a XII. század végétől jöttek divatba, azok ugyanis már megjelennek nem csak az 1153 körüli Adalbert-féle pannonhalmi oklevélben, de már a tihanyi apátság alapítólevelében is. A ’gloriosissimus’ kifejezést valóban használták III. Bélára, de II. Géza 11 oklevele közül 4-ben szintén ezt a jelzőt rakják a király mellé. Az anathema-formula, amit Anonymus alkalmaz, a XII. században is megtalálható Csóka szerint, így nincs okunk arra, hogy azt III. Bélához kössük. A ’pagina’, és a ’praesens pagina’ kifejezés pedig szintén nem III. Béla-kori, előbbi ugyanis oklevél jelentésben megtalálható az 1100 körül készült pannonhalmi alapítólevélben. Ráadásul Anonymus ’könyv’ értelemben használja, nem oklevél értelemben. („Si scriptis presentis paginae non vultis credere” „Ha nem akartok hinni a jelen könyvben írottaknak”). Dávid pannonhalmi apát számára (1131-1150) szintén könyvet adományoz egy Cerbanus nevű illető, amit „divinae paginae” névvel illet, vagyis teológiai könyvekről van szó.
A különböző társadalmi rétegek hiánya Anonymus művében Csóka szerint nem jelenti azt, hogy a szerző nem ismerte az adott társadalmi rétegeket jelölő szavakat, ellenben az probléma, hogy Szilágyi például az Anonymus által 24 esetben használt ’maiores’ kifejezést csak 1172-ig tudta kimutatni az okleveles gyakorlatban. Ha Anonymus 1200 körül írta a művét, akkor miért bukkan föl az oklevelekből kikopott kifejezés ilyen gyakran a névtelen jegyzőnél? II. Béla korára pedig a nyelvészeti érveket fogadja el, azaz a hely-, és személynevek a XII. századra utalnak, és korábbi nyelvállapotot tükröznek, mint a III. Béla korabeli Halotti Beszéd, vagy az ugyanide datálható oklevelek.
Csóka Lajos szerint Anonymus tényleg P. mester volt, és lehetett Péter (Petrus) nevű is, ám ez egy igen gyakori név a korban. Szerinte nemhogy prépost nem volt, de még csak kanonok sem, hiszen ez esetben kitette volna a neve mellé a tisztségét. Éppen ezért P. mesternek a legkomolyabb állása minden bizonnyal a rövid ideig tartó királyi jegyzőség volt, és ezt követően pannonhalmi iskolamesterként készítette el a Gesta Hungarorumot. Azért pannonhalmi, mert iskolázottsága valamely kolostori iskolára utal. Ráadásul Anonymus a nemzetségi monostorok környékét ismeri a legjobban, ott helyenként jelentéktelen pataknevek is felbukkannak az írásában, éppen ezért forrásai a kolostori alapítólevelek lehettek. Anonymus viszont be se számol olyan fontos helyekről, mint Győr, Vác, Kalocsa, Várad, Székesfehérvár, Pécs, Esztergom, ezért nem lehetett világi főpap, ezért lehetett egyszerű pap. Pannonhalmán viszont jelentős könyvtár állhatott Anonymus rendelkezésére, hogy megírja a Gesta Hungarorumot, amelyet Csóka Lajos szerint az 1150-es években, II. Béla uralkodása után írt meg.
Hogy még kik merültek fel Anonymusként, és milyen újabb történeteket rajzoltak P. mester mellé a különböző szerzők, arról a következő posztunkban fogunk írni.
10 komment
Címkék: magyarország pannonhalma magyarok középkor anonymus tóth zoltán ii béla iii:béla bencések szilágyi lóránd csóka lajos győry jános
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
NAR 2010.10.26. 20:18:58
bloggerman77 2010.10.26. 21:58:57
***
nemzetségi lesz az ;)
Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2010.10.26. 22:15:47
Ramos 2010.10.28. 23:39:08
:) A folyt. kövben majd erre is figyelek.
nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.10.31. 12:35:26
julios 2010.11.07. 00:26:20
Ha ennyi bizonyíték van a II Béla idei szóhasználat mellett is, meg a III Béla mellett is, akkor nem lehet, hogy tkp. egy II. Béla korabeli szöveg erőteljes átdolgozásával és III. Béla politikai céljaihoz való fazonírozásával állunk szemben? P dictus magister feloldása pedig épp ezért érdektelen (ami nem az átdolgozó személye, hanem az eredeti szerző, akinek a munkáját éppenhogy felülírni akarták). A datáló személymegjelölések szintén azért hiányoznak, hogy az időpont elmosásával sikerüljön a "felülírás".
Igazából nem is tudom, hogy miről beszélek ;) (ui. mi lett volna az a cél, ami miatt át kellett volna dolgozni a régebbi szöveget...), de, szóval, összességében, nem lehet-e, hogy valójában valamiért mégis nem egy szerzős a szöveg?
Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2010.11.08. 14:11:34
Voltak erre ötletek, kettőt említenék meg:
az egyiket pont ebben a posztban említettem, Inokai Tóth Zoltán szerint ugyanis a Gyaluval foglalkozó rész egy kései betoldás, ha belenézel pl. a legújabb Osiris által kiadott magyar nyelvű Anonymus-Kézai kritikai kiadásba, akkor ott is feltűnik, hogy a Ménmarót elleni hadjáratot szakítja meg a történet. Erre azonban később született egy kritika Kristó Gyula részéről, amiben filológiai alapon bizonyította azt, hogy nincs szó kései betoldásról Anonymus munkájában, az egy egységes munka. (Nincs előttem a vonatkozó Kristó-tanulmány, úgyhogy remélem nem mondtam hülyeséget).
Ezzel együtt a másik ötletet is elvetették, ami szintén a felvetésedhez kapcsolódik, hogy ti. a szerző személye azonos, de két évtizedig írta a munkáját.
Az átdolgozás teóriájával az a gond, hogy annak nyoma lenne a szövegben. Pl. ahogy a feltételezett Ákos mester munkájának Kézai krónikájában, vagy a különböző krónikák szerzőinek a Képes Krónika családjának különböző alkotásaiban.
kommentek