a bevezető mondatnak nincs semmi valóságtartalma: „A kereszténység a létezésének háromszázadik évére Európa és a Közel-Kelet legfontosabb vallásává vált”
Rómában, 251-ben – Cornelius pápa idején - 154 felszentelt pap volt, közülük 52 az ördögűző tisztségét töltötte be. Ugyanakkor a keresztény hívők száma jóindulattal 30-40 ezerre becsülhető, ami az egymilliós városnak csak 3-4 százaléka. Nincs tudomásunk arról, hogy a III. század közepén létezett-e Rómában keresztény templom, vagy bazilika, mint ahogy nyilvános, nyitott istentiszteletekről sem tudunk, csupán magánházakban berendezett imatermek, vagy magániskolákon belül kialakított imaszobák próbálták kielégíteni a tömegeknek nem nevezhető hívőközösség vallásgyakorlását.
De nézzünk meg egy másik példát, hogy máshol mi volt a helyzet. Észak-Afrika, három tartományában, ebben az időben 130 'püspök' serénykedett, ám ez a szám megtévesztő, mert sokszor minden második falunak volt egy 'püspöke' akik valójában csak presbiteri feladatokat láthattak el. Követőik számát a modern vallástörténész nehezen tudja meghatározni, mert csak az ortodoxok számíthatók igazán mai értelemben vett keresztényeknek, és akkor egész Észak-Afrikában, a III. század közepén jó ha néhány ezren voltak.
A III. sz. első harmada után, az erőszakos, brutális pogányüldözések megkezdése után kezdett csak számuk jelentősen emelkedni, de a gnosztikus-pogány misztériumok követői még a VI. században is megtalálhatók voltak (igaz jobbára vidéki, félreeső helyeken).
A legfontosabb szempont az lehetne: elválasztani az ortodox keresztények és a gnosztikus-misztikus keresztények számát, hiszen a kettő már akkor sem fedte egymást; rikító ellentétek, összeegyezhetetlen tanítások, egymással szemben álló mentalitás, – hogy csak néhánya példát említsek – megkövetelné a minden síkra kiterjedő szeparációt.

A mai értelemben vett judeo-keresztények csak az IV. sz. végétől, V. sz elejétől kerültek többségbe.

sajna kevés a megbízható, hiteles adat:
„A 240-es évek körül alkotó keresztény bölcs, az alexandriai Órigenész beismeri, hogy a keresztények csak egy kicsiny csoportot képeznek a világ lakói között.” (...) „A Római Birodalom több részén lehetetlenség kimutatni keresztény gyülekezetek létét a harmadik század közepe előtt, ilyen volt Libia, és az Alexandriához közel eső Marea-tavi (Mariut) régió, Salona városa és még számos város, helyiség.” (…) ez idő tájt – 250. körül – a keresztények csupán mintegy két százalékát tették ki a birodalom összlakosságnak.” (Robin Lane-Fox, 'Pagans and Christians')

„A római katakombák, az eddigi feltárások szerint kb. huszonötezer keresztény sírt rejtenek magukban. A sírok közel 300 év temetkezését képviselik, mely átlagosan, évente 80 temetkezést jelent. Ha az elhunytak életkorát 40 év körülire határozzuk meg, akkor a keresztények száma egy időben sem haladhatta meg az átlagos négyezer főt.” (Peter Roberts, 'In Search of Early Christians') Számbélileg tehát még a III. sz. közepén is jelentéktelennek mondhatók, ám néhány nagyon aktívan buzgólkodó propagandistának köszönhetően mégis egy erősen eltúlzott kép alakult ki.

@E.Katolnai: Nem felvéve a témát Katolnai Úr, kérdezném, ír-e valamit Sir Peter Roberts az In Search of Christian Unity című művében a kivégzett, s így nem keresztény sírban eltemetett keresztények számáról? Laikusként úgy gondolom nem elégséges a sírok számából visszakövetkeztetni a populáció méretére.
(látom más blogokban is következetesen hivatkozik az Ön által említett címen Peter Roberts munkájára, melyet én nem találok a szerzőtől, viszont Wayne A. Meekstől igen, le is tölthető pdf-ben)

@lécci: www.e-reading.link/bookreader.php/134824/In_search_of_the_early_christians.pdf

Tisztelt Uram!
Köszönöm válaszát és a linket, amit gyorsan át is olvastam.
Röviden válaszolva:
Igen Roberts említi a kereszténynek mondott katonákat, de ha egy IV-V. századi sírban keresztet találnak az sem jelent semmit, hiszen Dionüszosz és Attisz egyik szimbóluma a kereszt volt. (néhány hagyomány szerint mindkettőt keresztre feszítették). A legkorábbi 'bizonyság' a Megiddo mozaik a III. sz. elejéről származik, a többi szinte mind Konstantin vagy későbbi időből maradt ránk. Valójában nehéz feladat a katakombák temetkezéseiből következtetni a keresztények számára, hiszen ezek a 'keresztény' sírkamrák kizárólag Dionüszosz, Orfeusz és egyiptomi mitológiát, misztikát ábrázoló képekkel vannak díszítve, és valójában feltehetjük a kérdést milyen keresztény volt az, akinek sírját Orfeusz díszíti?
A szerző (Meek) nem több nem kevesebb, mint egy az egymást körbeidézgető több száz apologéta táborából, aki a témakörben újat próbál idézni: de aztán mégsem megy neki. Rengeteg felesleges részadat, elmefuttatás, feltételezés teszi nehezen olvashatóvá az amúgy sok munkát igénylő felvázolást. Az általa idézett vallásirodalom minden egyes „kritikusa” valójában csak apró jelentéktelen dolgokat boncolgatnak: egy sem mer rámutatni az Ozirisz-Dionüszosz és a zsidó Józsua között fennálló teljes egyezésre. Kritikusi lepelbe bújt apologéták.

Meek a 19 o. így fogalmazza meg könyve célját (central question): „mit jelent pontosan számunkra a vallásos nyelvezet és gyakorlat.”
Szerintem minden korai kereszténységgel foglalkozó tanulmány központi kérdésének annak kéne lennie, h történelmi volt-e Jézus vagy meghaló-feltámadó, pogány mintára megteremtett mitikus zsidó üdvözítő, aki a II. sz. második felében történesítve lett.

Érvei alátámasztására szinte kizárólag a bibliából idéz, különösen Páltól, anélkül, h figyelembe venné, h a 13 levélből mindössze négy tekintendő autentikusnak, az összes többi kései hamisítvány. Az Ap. Cselekedeteire hivatkozni meg olyan, mint Péter Gábor válogatott beszédeiből támasztanánk alá Rákosi Mátyás igazát. Pál munkásságáról lehozott elméletei számomra spekulációk és félrevezetések. Pál jelentőségéről én is megfogalmaztam – igaz nem ilyen bő lére engedve – véleményem, ami bizony nagyon eltér Mr. Meeks elképzeléseitől. (different exegézis)

Egyszer nem írja le a szót, h „hamisítvány”, pedig a kora-keresztény iratok hemzsegne a hamisításoktól, sőt pontosabban fogalmazva szinte majdnem minden kézirat teljesen kései hamisítvány vagy komoly interpolációkon átesett mű.

Irenaeusra legalább egy tucatszor hivatkozik, de azt sehol nem említi, h őt megelőzően nem létezett olyan kézirat, mely Józsuát Pilátushoz, Kajafáshoz, Jeruzsálemhez, Herodeshez kötötte volna …
Bizonyságként többek közt Ignatiusra hivatkozik, arra a kétes és homályos személyre, kinek számára tulajdonított összes írás kései hamisítvány.

Nagyon sok ilyen és ehhez hasonló könyvön rágtam már magam keresztül, anélkül, h konkrét bizonyságot kaptam volna Jézus létezését illetően.

Üdv katolnai