Shapur síremléke: Shapur és Valerianus, az előbbi a lovon.
Ebben a postunkban a nép követelésének teszünk eleget, és folytatjuk a sorozatunkat a második szériával (az első népszerűsége megütötte a megfelelő szintet, ezért a cég a folytatás mellett döntött). Sorozatunk első öt részében a Római Birodalom és a Párthus Birodalom harcairól olvashattak tisztelt olvasóink, a következő szériában viszont már új szereplővel találkozhatunk: a producerek döntése alapján a Párthus Birodalmat a Szasszanida Birodalom váltotta fel (a párthusok túl magas gázsit követeltek...), Rómával az utolsó pillanatban sikerült megegyezni, így ő maradt a sorozatban. A széria népszerűsége miatt még elég sok részt várhatnak a tisztelt olvasók, sőt, újabb szériát és egy spinoff sorozatot is, de egyelőre nem szeretnénk spoilereket a nagyközönség elé tárni, ezért nem áruljuk el, hogy lesz e újabb változás a szereplők körében.

Az utolsó római - párthus összezördülés után elég komoly változások álltak be a

Ardashir síremléke
az ókori 'fejlett világ' viszonyaiban. A párthus birodalmat egy Ardashir nevű perzsa helytartó lázadása megbuktatta, amelynek következményeképpen kicsit átalakult arrafele a helyzet. Ezeket a dolgokat nem részletezném most, mert erről már írtunk. A lényeg az, hogy a nem túl expanzív párthus állam helyét felváltotta egy sokkal központosítottabb, és ideológiailag Rómával kibékíthetetlen ellentétben levő (zororasztriánus és szellemi elődjének az Akhaimenidák országát tartó) birodalom. Római szempontból a változások tehát nem voltak túl kedvezőek. Közben Rómában sem alakultak a dolgok ideálisan. Bár a Severus dinasztia kontinuitása nem szűnt meg, de az elmúlt századokban folyamatosan megfigyelhető volt a hadsereg hatalmának növekedése, amely meglehetősen instabillá tette az állam vezetését, mivel a császárok könnyen válhattak puccs, vagy gyilkosságok áldozatává. Érdekes módon ezek az események a Birodalom egységét ekkor még nem fenyegették, tehát csak egyfajta eliten belüli válságról van szó, nem szeparatizmusról.

A Szasszanida birodalom fennállásának korai szakaszában, és a vitatott területek Róma és köztük

Ardashir 3 évvel hatalomra jutása után azonnal a lovak közé csapott, és hadat üzent Rómának. Hajtotta még a kezdeti lendület, amely során megszerezte az uralmat a teljes párthus állam felett, és úgy gondolta, hogy ha a párthusokat ilyen könnyen meg lehetett verni, akkor Rómát sem lesz nehezebb. A háborút a perzsák lovas taktikájuknak köszönhetően rajtaütésekkel kezdték, amire a rómaiak legiókkal vonultak fel ellenük, több fronton is. A háborúskodás végül komolyabb eredmények nélkül ért véget 232-ben, Alexander Severus, Róma császára rendezett egy jó nagy diadalmenetet, de valójában egyik fél sem ért el számottevő sikereket. A szasszanidák még valószínűleg túl gyengék voltak ahhoz, hogy komolyabb háborúba bonyolódjanak, Ardashirnak fontosabb volt, hogy az újonnan megszerzett és megszervezett országát konszolidálja. Az első összecsapások tehát döntetlennel értek véget, de egy fontos változást azért meg kell említenünk: a korábbiakkal ellentétben most a perzsák kezdték a háborút. Az már korábban is előfordult, hogy a párthusok provokáltak, de az nem, hogy meg is indultak katonailag római terület ellen. Jót tett tehát a szereplőváltás a sorozatban, a hihetetlenül izgalmas első széria után egy még izgalmasabb második fog következni.

Az igazán komoly harcok Ardashir késői uralma alatt, majd halála után I. Shapur hatalomra kerülésével indultak meg. Ardashir 238-ban újra támadott, és a rómaiak legnagyobb meglepetésére komoly ostromszerkezeteket alkalmazva több fontos mezopotámiai várost is elfoglalt, mint pl. Nisibis, Hatra és Carrhae. A dolog azért volt meglepő, mert a párthusokra egyáltalán nem volt jellemző, hogy felkészültek lettek volna városostromokból. Róma azonban Alexander Severus 235-ben történt elhalálozása után történetének egyik legnehezebb időszakába lépett, a katonacsászárok korába, és az éppen aktuális polgárháború (Maximinus Thrax és a Gordianusok között zajlott) miatt nem nagyon tudott erre érdemben reagálni. Ardashir halála után Shapur vette át a stafétabotot, és komolyan nekilátott, hogy a rómaiakat kiverje a perzsa óbirodalom területéről, a háborúskodás ezzel még intenzívebbé vált. Gordianus császár a korábban már több provinciában bizonyított Gaius Furius Sabinius Aquila Timesitheust nevezte ki a perzsák elleni hadjárat megszervezésére és vezetésére, és a rómaiak is komolyan nekiláttak, hogy elvegyék a perzsák kedvét a további próbálkozástól. Végül 243-ban a Szíriába ismét betörő Shapurral Resaena mellett ütköztek meg, és a a csata eredménye teljes római győzelem lett. A háború menete ezzel gyökeresen megváltozott, a perzsákat még abban az évben kiszorították az általuk elfoglalt területekről, és a kezdeményezés is a rómaiak kezébe került. A következő évben a rómaiak már perzsa területek ellen indítottak támadást, és Ktésziphón volt a cél, amely a párthusok után a szasszanida állam fővárosa is lett. A döntő csatát Misiche mellett vívták (a Wikipedia szerint 'valahol Mezopotámiában' volt a település), amelynek az eredménye a változatosság kedvéért perzsa győzelem lett. Vagy nem. Valójában elég kevés forrásunk van az eseményekről, csak a végeredményt ismerjük. Az biztos, hogy 1) Gordianus elhalálozott, és 2) Marcus Julius Philippus (magyarul Fülöp az arab) lett az új császár, aki nem erőltette a további háborút, és némi ajándék fejében békét kötött Shapurral. Nem tudni pontosan hogy Gordianus a csatában halálozott el, vagy meggyilkolták, sőt, azt sem, hogy maga a csata lezajlott e. (Sajnos a római belpolitikai válság miatt a korabeli MTI teljesítménye is nagyot esett.) Egyetlen perzsa forrásunk van ugyanis róla, amely arról szól, hogy hatalmas győzelmet arattak, ezt azonban némi kritikával kezelném, mivel a béke értelmében a korábban elfoglalt városok nem kerültek vissza perzsa kézre. Ez azért azt mutatja, hogy akkora nagy győzelmet a perzsák nem arathattak. Az sem kizárt, hogy csata sem volt, egyszerűen a császár halála miatt a hatalmát átvevő Philippus a saját uralmát igyekezett biztosítani, ezért vonult ki.

Arab Fülöp, a római császár és a szír nemzeti hős

Shapur azonban nem adta fel. Lássuk be, eddig nem haladt túl sokat előre a Nagyperzsa Birodalom visszaállítását célzó revíziós törekvéseiben, úgyhogy valamit tenni kellett. A 250-es évek elején Örményországban támadott, miután a királyt meggyilkoltatta, majd Barbalissosnál megverte a rómaiakat, betört Szíriába, kirabolta és elfoglalta Antiókhiát és több más várost. Róma ezt nem hagyhatta, és a 253-ban hatalomra került Publius Licinius Valerianus elkezdte megszervezni az ellencsapást. 257-re visszaszerezte Szíriát, és ő is leszámolásra készült, de, hogy történetünk még csavarosabb legyen, ezután következett az edesszai csata. A csatáról magáról keveset tudunk (ismét utalnék a korszakra jellemző római trehányságra a forrásokat illetően), de a végeredményéről annál többet: Edessza mellett Crassus carrhaei vereségét sikerült a rómaiaknak lemásolniuk, A teljes római haderő megsemmisült, vagy fogságba került, Valerianussal és több fontos római tisztviselővel egyetemben. A csata még Carrhaenál is megszégyenítőbb és megsemmisítőbb volt a rómaiakra nézve, ugyanis eddig nem fordult még elő, hogy egy császár az ellenség kezébe kerüljön. Valerianus további sorsáról két egymásnak ellentmondó verzió van (római MTI ismét...): az egyik szerint a nagykirály keletre küldte a serege maradékával, hogy az ottani határt védje, és itt boldogan élt tovább, amíg meg nem halt. A másik szerint viszont a római császár fogságba vetése olyan PR és marketinglehetőség volt, amit vétek volt nem kihasználni: a Shapur először nyilvánosan megalázta a császárt, lóra ülést segítő emberi lépcsőnek használta, majd megölette, megnyúzatta, a megnyúzott bőrt pedig kitömette, majd kiállíttatta egy templomban, hogy hírdesse a nagykirályok dicsőségét. Én személy szerint ez utóbbit tartom a valószínűnek, a politikai PR több ezer éves tudományát ismerve. De a kettő kombinációja sem elképzelhetetlen, vagyis hogy az igazi Valerianust keletre küldte, egy hozzá nagyon hasonló személyt pedig megnyúzatott.

Hans Holbein képe Valerianus megszégyenítéséről

Edessza után a közel - keleti római uralom összeomlott. Az óriási emberveszteséget nem tudták rövid időn belül pótolni, a császár fogságba esése viszont relatíve jó pillanatban történt, mert Valerianusnak volt egy Publius Licinius Egnatius Gallienus nevű társcsászára. A nép körében egyértelműen rossz óment okozó vereséget Gallienus minden eszközzel megpróbálta visszájára fordítani, és ehhez a római szövetséges palmyrai városállam uralkodójának, Septimius Odaenathusnak a segítségét is kérte. Palmyra gazdag kereskedőváros volt, Damaszkusztól északkeletre, egy sivatagi oázisban, a perzsa és római területek közötti közvetítő kereskedelemből élt, és nem igazán volt az ínyükre az, hogy a perzsák elfoglalják Szíriát, mert az 1) veszélyeztette a függetlenségüket, 2) a megélhetésüket is. A palmyraiak (akinek a haderejét jelentős részt a párthusokhoz nagyon hasonló lovas nomád taktikát alkalmazó arab beduinok adták) 264-re sikerrel vissza is állították a status quo-t, sőt, perzsa területeket támadtak, amellyel helyreállt a római uralom. Odaenathust azonban nem sokkal ez után meggyilkolták (valószínűleg Zenobia, a második felesége állt emögött), és innentől kezdve az események érdekes fordulatot vettek.

Zenóbia saját pénzérméje
Odaenathussal ellentétben Zenobiát már kevéssé érdekelte Róma megsegítése, inkább egy saját keleti birodalom megteremtésében gondolkodott. Mivel akkoriban Róma teljes keleti védelme Palmyrán múlt (Gallienus ellen többször is felkelések törtek ki, illetve a birodalom európai határai mentén is nagy volt a nyugtalanság), ezért viszonylag jó eséllyel próbálkozhatott. Antiókia elfoglalásának kísérlete azonban kiütötte a biztosítékot az aktuális császárnál, Lucius Domitius Aurelianusnál, aki 272-ben elfogatta, a városból (mármint Palmyrából) pedig római helyőrséget csinált. Shaipur ugyanebben az évben elhalálozott, és ezzel a Szasszanida állam elvesztette a 'luck' taget, a következőkben egy sereg rövid ideig uralkodó gyenge király került hatalomra egésze 309-ig, II. Shapur uralmáig. Ezzel a Közel-Keleten kicsit alábbhagytak a harcok.

Palmyrai panoráma reggel

I. Shapur háborúinak nagyjából ugyanaz lett az eredménye, mint minden korábbi római, vagy párthus próbálkozásnak: kellő mennyiségű áldozat elvesztése után nagyjából helyreállt a status quo. A frissen megalakult szasszanida állam még az éppen elég komoly válságba kerülő Rómával szemben sem tudott érdemben területet szerezni. Vagyis, lényegében a hatodik nagyobb háborús időszak után is ugyanott állt a két birodalom, ahol Carrhae előtt. Folytatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr23516822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karikásostor - Sírásók naplója · http://sirasok.blog.hu 2008.06.12. 23:07:36

Nagyon szépek a képek és izgalmas a cikk!

Két megjegyzés:

"Valerianusnak volt egy Publius Licinius Egnatius Gallienus nevű társcsászára." Ez a társuralkodó mellesleg a fia volt.

Zenobia meglehetősen sikeres volt és hatalmas veszélyt jelentett a Római Birodalomra. 269-ben már a keleti tartományok jelentős része, többek között Egyiptom is az ő kezében volt.

hami · http://toriblog.blog.hu 2008.06.12. 23:48:18

Szia Karikásostor,

Gondoltam, hogy te leszel az első aki kommentelni fog. :) Kicsit sietve írtam meg a cikket, úgyhogy remek, hogy kiegészítetted. Zenobiával kapcsolatban gondoltam is hogy beteszek még egy térképet, de úgy ítéltem meg, hogy már így is túl sok a kép. Holnap majd lehet hogy még kicsit kipofozom a cikket.

Bögöy (törölt) 2008.06.12. 23:53:14

Így is jó volt, várjuk a folytatást!

Bögöy (törölt) 2008.06.14. 01:40:05

Reméljük, a következő részekben is izgalmas kalandok várnak a fogságba esett római (vagy akár perzsa) császárokra, hadvezérekre, és hasonlókra. :)

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.06.16. 13:22:37

Jó poszt, jó képek. A szíriai bankjegy jóóóó! :)

Spidy 2008.06.20. 09:47:03

A cikkel egyetlenegy probléma van:
Még nem készült el a folytatás

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.06.20. 10:22:30

Készül a folytatás is, csak egy kis türelmet kérünk:)

Bögöy (törölt) 2008.06.20. 13:56:01

Egyebkent keszult egy Meidzsi-vazlat. Nem tudom, mennyire fog beleferni ket oldalba vegul, a vazlat mar majdnem fel oldal, de meg csak cimszavak vannak. :)

hami · http://toriblog.blog.hu 2008.06.21. 23:24:46

Bocsesz mindenkitől, szabin voltam, meg kiműtötték az egyik bölcsességfogam. Folytatás mindenképpen lesz hamarosan. :)

Reaktor 2008.06.25. 10:48:43

lassan naponta ketszer jarok ide, hatha van folytatas.
ne csigazzon, Safranek, ne csigazzon!

mert elolvasom wikipediaban :)

apropo, nem lenne kedvetek a magyar wikit gazdagitani az irasokkal? van mar egy egesz jo okor portal ott, ha jol latom

hami · http://toriblog.blog.hu 2008.06.25. 13:39:54

Magának Giovanni, Teufel. Hamarost sor kerül a folytatásra, bár most egy grünwaldi csatán gondolkodom erősen.

Reaktor 2008.06.25. 17:16:39

Pazarlás, Safranek. Követ a nyakukba és a folyóba velük.

na jo, johet grunwald is :)

Pretorianus 2008.07.18. 20:19:52

grat a bloghoz. igen élvezetes

Lamassu 2009.06.17. 21:05:34

Üdv!

Érdekelne hogy pontosan miért is nemzeti hős Szíriában Arab Fülöp. Így a posztból egyértelműen nem derül ki (bár nyilvánvalóan nem is ez volt a cikk feladata).

David Bowman 2012.07.26. 07:59:15

Én úgy tudom, Két Szifon mellett építtetek a fogjokkal 1 várost (római mintára) és ott letelepítették az egész elfogott hadsereget császárostul.
süti beállítások módosítása