2008.07.09. 08:50
Davout
A következetes. Az járja róla, nem győzték le sosem, ill. nem vett részt vesztes csatában.(A végére meglátjuk)
Szigorú következetessége miatt előljárói, társai, majd beosztottai által is erősen respektált, fegyelmezett katona, később sikeres hadvezér. Képzettségel párosult rátermettsége, fegyelmezettsége, önálló cselekvőképessége kora legjelentősebb tábornokai sorába emeli. Háromszor kényszerült elhagyni a hadsereget rövidebb-hosszabb ideig (először felforgatás, majd törvényi tiltás, végül fogságbavetés helyett tiszti becsületszóra megfogadott visszavonulásként). Kétszer utasított vissza vezérőrnagyi előléptetést, nem érezvén magát kellően felkészültnek. Egyszer Napoleon ajánlatát nem fogadta el, hogy dolgozzon törzskarában. Viszonya a Császárhoz végig felemás volt, de mindig számíthatott rá, még a visszatérés idején is. Vitáik nem voltak (annál több társaival), mégsem lett a Bourbonok kegyeltje. Austerlitz, Auerstadt hőse.
Adatlap neve: Louis-Nicholas Davout (született Davoust) születés ideje: 1770. május 10. (Bika)
beosztása:
sebesülés: 1x, Borogyinónál 1812-ben. halál időpontja: 1823. június 1. |
Annoux szülötte, egy régi, XIII. sz-i köznemesi családból. Apja Jean-François d'Avout (1739-1779) Ravières és Annoux 'ura' (Seigneur), birtokosa. E térképen rajta van mindkettő. Négyen testvérek, ő az elsőszülött. Közigazgatásilag Yonne megyéhez tartozik, ez Burgundia északi kerülete (székhelye: Auxerre, magáé Bourgogne-é Dijon). 
9 éves korában vadászbalesetben elveszti apját, nemesi származása és elsőszülöttsége tradicionálisan a katonai pályára vezeti, így kerül 1780-ban az Auxerre-i, majd a Párizsi Katonai iskolába.
Mikor az ifjú Davout 1785 őszén Párizsba kerül, az École Militaire-ben az előző évfolyamot már elhagyta egy bizonyos Napoleon Bonaparte, aki szintén 1 évig, 1784. okt. 19 - 1785. szept 23. között látogatta az intézményt, ezért téves a Pallas Lexikon és a rá hivatkozó feljegyzések is, melyek a briénne-i hadiiskolát jelölik meg közös alma maternek. Akkoriban a képzési rendszer része volt, hogy a kiemelkedően tehetséges kadétok az utolsó évet a párizsi intézményben tölthették. Ki innen 'került fel', ki onnan. Napoleon Brienne-ből, Davout Auxerre-ból. A feljegyzések - mint később látni fogjuk - csak jóval későbbre, 1798. március 28-ra, az egyiptomi expedíció szervezésének idejére teszik az első személyes találkozásukat.
Az öccse (Louis Alexandre) is követi majd a pályán, ő is egész idő alatt 'jelen van' a napóleoni érában, ott van Egyiptomban, és kisebb beosztásokban Austerlitznél, Auerstadtnál, Wagramnál. 1811-ig dandártábornokságig (Général de brigade) jut. (sőt, másik, kisebbik öccse, Charles Isidor is, aki ezredesi rangig viszi.) Akkor még Davoust alakban írták a nevüket, így van a Diadalíven is felvésve, s így olvasható a tábori vezérkari levelezésekben is.
1788-ban apja volt alakulatához, egy királyi lovasezredhez kerül (Royal-Champagne-Cavalerie), ahol a forradalmi eszmék hatása alá kerül, amiért 6 hetet tölt zárkában Arras-ban, majd 1790-ben elbocsátják a szolgálatból a forradalmi eszmékkel azonosuló köznemest. (De milyen legyen egy 18 éves fiatalember, ha nem lázadó?) Ne feledjük, az államforma 1789 július 14-e után is alkotmányos monarchia, a hadsereg még nincs a forradalmárok befolyása alatt, a királyt is majd csak 1792 augusztus 10-én tartóztatják le. Az ezt követően kiírt választásokkal kerülnek a girondisták is és a jakobinusok is csak a törvényhozásba. (Nem forradalmi elkötelezettségből viszi át Dumouriez sem a frontot a németalföldi területekre, hanem stratégiai megfontolásokból, erről alább keretes írásunkban.)
 |
| az ifjú Davout zászlóaljparancsnokként |
Így önkéntesnek áll az 1792-es hadüzenet után, s lesz egy önkéntes zászlóalj, a 3. Yonne-i parancsnoka. Közkatonaként jelentkezik, de tapasztalata alapján hamar alezredesnek (lieutenant colonel) választják, hogy az 1792-ben kezdődő háborúban hamar zászlóaljparancsnokká avandzsáljon. Alakulata az Armée du Nord egysége, így végig harcolja az első koalíció elleni háborút a belgiumi, majd a rajnai fronton. Azt, hogy ott van-e Valmy-nál nem emelik ki a róla szóló írások, de Jemappes-nál már a 19 éves Lajos Fülöp, a későbbi 'polgárkirály', akkor még chartes-i herceg szárnysegédje (akiről viszont tudjuk, hogy ott van Valmy-nál), ki altábornagyként vezeti az Északi Hadsereg lovasságát. Szintúgy megemlítik, hogy a vereség ellenére kitűnt Neerwindennél (1793. március 18).
Dumouriez, aki a gyakori átszervezések idején épp február 2. és április 4. között vezette az Északi Hadsereget, ez a győztes ütközet pont belefért, ahogy Valmy (1792. szeptember 20.) is épp belefért az aug. 18-szept. 28 közti irányításába. Utóbbinál a dicsőség az Északi Hadseregtől függetlenül, de ama hadjáratban az alárendeltségében hadakozó Középső Hadsereg parancsnokáé, Kellermané. Az igazsághoz tartozik, hogy Dumouriez 1792. márciusától hadügyminiszter volt. A Girondista párttal kötött szövetsége egymásrautaltságukból eredt. Neki is szüksége volt a Konventben támogatókra, és a girondistáknak is szükségük volt olyan emberre a csapatoknál, akinek legimitációt adhattak. Jelentős szerepe volt az osztrákoknak tett 1792. áprilisi hadüzenetben, Hollandia megtámadásában, mert jó stratégaként megérezte, hogy a át kell vinni idegen területre a hadműveleteket, úgy ellátási, mint lélektani szempontból. Volt benne jócskán forradalmi lelkesedés is, annak kiterjesztése iránti vágy. Párizsba visszatérve az utca embere ovációval fogadta, míg a forradalmi kormány fenntartásokkal. Konzervatív csapatvezetési módszere a jakobinusok erős kritikáját kellett elszenvedje, amelyben szerepet játszott girondista elkötelezettsége is. Megértette, akár egy vereség is katonai pályafutásának végét jelenti (ahogy az is lesz Neerwindennél a következő év márciusában). A hadműveletek 1792-re véget is értek (1792. november 6-án Jemappesnél ismét megverte az osztrákokat), 1793 január 1-i párizsi visszatérése után küzdött a király-perben XVI. Lajos életérét. Emellett levelet írt a Konventnek, melyben markánsan kifogásolta, hogy a testület nem támogatja őt eléggé, s, hogy egy 1792. december 15-én kiadott dekrétum, mely megengedte a fosztogatást a frissen elfoglalt területeken, veszélyezteti a Belga-terv sikerét, azáltal, hogy ellenérzést kell a francia csapatokkal szemben a belga lakosság körében. (persze Belgium még nincs ekkor) Ezt a levelet aztán - ismerős módszerrel - megszellőztették, ellene fordítva a közvéleményt. A Konvent vezetőinek letartóztatása szintúgy gyengítette helyzetét. A Neerwindeni vereség után április 4-én Lajos Fülöppel és annak öccsével átmegy az osztrák táborba, csapást mérve ezzel a girondistákra ("Na úgy-e, megmondtuk!"). A letartóztatási parancs útban volt.
Regénybe illő közjáték: A Lajos Fülöp alatt szolgáló Davout feltartóztatta Dumouriez-ket, aki először megkisérelte csatlakozásra bírni Davout, ennek elutasítása után parancsba adta az ifjú tiszt és az őt kisérő katonák visszatérését a táborba. Erre Davout emberei utánalőttek az útjukat az osztrák táborba folytató főtiszteknek, a lövöldözés hatására Dumouriez lova megbokrosodott (egy katonaló?), nem akart ugrani, így a történelmi színről lelépő tábornok a chartes-i herceggel egy lovon folytatta szökését. A feltartóztatás kudarca ellenére, határozott fellépéséért Davout ezredesi kinevezést nyert.
Előmenetelében sokat jelentett, hogy 3 hónap múlva 1793 júniusában már mint dandártábornok (général de brigade) átvezénylik a Nyugati Hadsereghez (pontosabban az Armée des Côtes-de-Brest-hez, mely az Armée des côtes-ból jön létre 1793 április 1-vel, annak kettéválásával erre és a Armée des côtes de Cherbourg-ra, majd előbbinek 1793. augusztus 1-i egyesülésével az Armée des côtes de La Rochelle-el és az Armée de Mayence-al létrejön a tulajdonképpeni Nyugati Hadsereg, az Armée de l'Ouest). Elutasítja a július végén felajánlott vezérőrnagyi kinevezést, nem érezvén magát még kellően érettnek (23 éves). Nem sokkal ez után elmozdították a hadseregből (így járt minden nemesi származású tiszt -a jakobinus hatalomátvétel 1793 június 2-án volt - hogy 1794 július 27-i - thermidor 9. - bukásukig ne tölthessenek be a hadseregben vezetői pozíciót. Hiába Fleurus 1794. június 26-i sikere, Antwerpen és Liége elfoglalása, a társadalmi elégedettlenség, a félelem a terror elutasításához, a jakobinusok tömegbázisának beszűküléséhez, majd bukásukhoz vezetett) Ez idő alatt anyját letartóztatták, emigránsokkal való kapcsolattartásért (a terror idején a gyanúsakat is gyakran kivégezték).
Újabb jellemző közjáték: Elkísérte anyját a bíróság épületébe, a kikért és részére átadott vádirat áttanulmányozása után elhagyta a bíróság épületét, hazatért, megtalálta s elégette azt a levelezést, amely a vád alapjául szolgált (volna), majd visszatért anélkül, hogy észlelték volna távozását. Amikor az eljárás elkezdődött, a vádat hamar ejtették, az ügyésznek nem volt elég terhelő bizonyítéka. Határozott fellépés, gyors cselekvés.
A jakobinus diktatúra bukásával visszatérhetett a hadseregbe (1794 októberben), és a Moselle-i Hadsereghez került (mely a Központi Hadseregből formálódott). Itt találkozott Désaix-al és Oudinot-val, előbb barátsága - mint látni fogjuk - alapvetően meghatározta későbbi sorsát. Désaix beosztottjaként (a hadsereg vezetője Jourdan) részt vesz Luxembourg ostromában (7 hónapig tartó ostrom 1794-től egész 1795 július 7-ig), Mannheim elfoglalásában (1795. szeptember 20.), majd annak osztrákok általi visszafoglalását követően (az ostrom 1795. október 18 - november 23. között tartott) hadifogoly lett, ahonnan tiszti becsületszóra elengedték, azzal, hogy hazatér és nem szolgál tovább katonaként. Ez alól feloldást az azt fogadó tisztek személyében bekövetkezett változást követően nyer (a fogadalmat nem személyeknek, hanem az adott tiszti beosztásnak adta, s ebben változás következett be). A kényszerszünetet önképzéssel, hadi tanulmányokkal tölti. Közben a Moselle-i Hadsereg vezetését még 1795 júliusában Luxembourg ostroma befejeztével Jourdantól Pichegru veszi át, Désaix-t közben 1796 januárjában átvezénylik Moreau kötelékébe. Az egyes hadseregek vezetése gyakran változott, erre utaltam a bevezető posztban. 
Az egyesített Armée de Rhin-et-Moselle Moreau vezetése alatt 1796. áprilisától 1797. szeptemberéig (közben 2x 'helyettesíti Désaix) olyan sikereket ért, melynek tartós hatása lehetővé tette egy új front, az Itáliai megnyitását (1796. március 2-án nevezik ki az Itáliai Hadsereg élére Bonapartet), s a két front sikereinek együttes hatása az első koalíció elleni győzelem. A leobeni béke (1797. április 17.), majd a Campoformio-i béke (1797. október 17.) eredménye Ausztria szempontjából Belgium és Lombardia elvesztése (ekkor még ellentételezésként velencei, istriai és dalmáciai területeket kap).
1796 júniusában, épp időben Davout tehát visszatér és részt vesz számos Rajna melletti győztes harci eseményben, a Rajnai átkelésben, hogy kellő gyakorlati tapasztalatra szert tegyen. 1797 áprilisában a Diersheimnél való rajnai átkelés során elfogja Klinglin osztrák tábornok tábori kocsiját, benne a Pichegru-vel folytatott levelezésével (következményei Pichegru életrajzánál).
Nincs tehát ott az itáliai hadjáratban (ahol pedig ott vannak Augereau, Berthier, Bernadotte, Bessieres, Brune, Murat, Massena - sorban szinte 'mindenki'), így nincs 'helyzetközelben'. Egy év múlva, az Egyiptomi expedíciós hadsereg lesz majd az első beosztása Bonaparte alárendeltségében. Első találkozásukként 1798. március 29-ét jelölik meg a feljegyzések. Bonaparte az egyiptomi expedíciós hadjáratra készült, és megbízható, alkalmas tiszteket, parancsnokokat keresett. Az akkor 28 éves dandártábornok (général de brigade) bemutatkozásakor nem tett túlzottan jó benyomást a leendő császárra, viszont volt egy ütőkártyája. Bizonyos Louis Desaix de Veygoux-al érkezett a találkozóra, akihez erős baráti kapcsolat fűzte. Desaix-nak addigra már nagy volt a reputációja Napoleonnál is, így Davout is 'bekerült az utazó keretbe'. Ekkor a három hadsereg (az Itáliai, a Rajnai és a Mayence-i) összevonásával 1797. októberében felállított Angliai Hadseregben szolgál (Armée d'Angleterre), melyet ekkor szerveztek át Keleti hadsereggé - Armée d'Orient (campagne d'Égypte). Ez lett az expedíciós hadsereg.
Egyiptomban kezdetben a lovasságot vezető Dumas tábornok alatt szolgál (Desaix divíziójában), júliusban részt vesz a Piramisoknál folytatott ütközetben (1798. július 21.), decemberberig Kairóban marad, majd a Nílushoz vezénylik egy lovas csapattal, hogy támogassa a Felső-Egyiptomban harcoló Desaix-t. Ezek a hónapok a tapasztalatszerzésé. Souagui, Tahtah, Samanhout, Luxor, Bir el Bahr, Bendhadi apróbb győzelmek részese, majd Abukir-nál (1799. július 25.) egy jelentősebbé.
Nincs a Bonaparteval 1799 nyarán visszatérők között, Desaix sem, majd együtt térnek vissza a következő évben. Kléber parancsnoksága alatt Egyiptomban maradnak, ahol, mikor tanácskozást hív össze Kléber Egyiptom evakuálásáról, Davout az egyetlen, aki a kivonulás ellen szavaz, mert még hisz a győzelemben. Ezt követően viszont aláírja kivonulásról szóló határozatot, demonstrálva a vezérkar egységét. Visszautasítja Kléber vezérőrnagyi kinevezését, nem akarja, hogy úgy tűnjön, hogy aláírásáért kapta. 1800. április 3-án hajóznak be, május 6-án ki Toulonnál, mert 1 hónapot vesztegelnek az angolok miatt Livornóban (egyszerűen elfogták őket, aztán korábbi egyezség miatt ki kellett adniuk), viszont egyből Párizsba rendelik, azzal, hogy új beosztást kap. Eközben Desaix is hívja az Itáliai Hadseregbe. Vajon ha elkiséri, osztozik sorsában is? (Desaix másfél hónap múlva június 14-én Marengonál meghal. Ugyanaznap Kléber Egyiptomban, merénylettől).
Nem biztos benne, hogy elfogadja-e az Első Konzul ajánlatát (azt, hogy mellette vegyen-e részt az újabb itáliai hadjáratban), azé az emberét, aki nem fogadta őt tárt karokkal az egyiptomi hadjárat szervezésekor, vagy vállaljon inkább megbizatást Desaix mellett. Ebbéli kételyeiben osztozik akkori barátja Junot is, aki Toulon ostroma óta baráti kapcsolatot ápol Napoleonnal, s aki feleségéhez írt levelében beszámol a későbbi császár Davout iránti ellenérzéséről. Felesége memoárjában utal az ellenérzés mibenlétére. Szerinte e különös ok Davout ápolatlansága, slampossága. Tény, a szemüveges, már fiatalon kopaszodó, gyakran rossz ruhában járó 'tipikus' katona a maga rideg modorával, gyakran merev álláspontjával nem tűnt társasági körökben megnyerőnek. Ez a társaságbéli hiánya a harcmezőkön - mellébeszéléseket kerülő határozott utasítások rendszerében - előnyévé vált.
Napoleon tudta, a képesség és a lojalitás nem mindig lakozik ugyanabban az egyénben. Az, hogy a katonai és a szervezői képesség egyaránt megvan Davout-ban, s ez párosul iránta való nagyfokú elkötelezettséggel, ezt az Első Konzuli idején tapasztalhatta meg.
1800. július 3-tól vezérőrnagyként (général de division) a Konzuli Gárda vezetőjeként vesz részt a hadjárat hátralévő idejében. (1800-1801). Ez a harmadik lehetősége volt az előrelépésre e fokozatban. 1801-ben a Lovasság Főfelügyelőjeként (inspecteur général de la cavalerie =/= a Connétable tisztségével) kap további megbízást. Nincs tehát ott Marengonál. A győzelem után az Első Konzul visszatér Párizsba, Brune-t kinevezve az Itáliai csapatok főparancsnokának, azzal, hogy folytassa az utat Ausztria felé. (Közben Melas lényegében beszüntette a katonai ellenállást 1800-ban, majd az 1801 februári luneville-i béke zárta le azt). Vannak még csaták 1800/1801-ben az itáliai hadszintéren is, de a jelentősebbek (Hochstadt, Hohenlinden) porosz területen zajlanak. Így Davout az itáliai hadseregnél nyert kinevezéssel különösebb tapasztalatokat nem szerez.
1801. november 12-én feleségül veszi Louise-Aimée-Julie Leclerc-et (1772/1868), Leclerc tábornagy testvérét (aki a császár kedvenc hugának, Pauline Bonaparténak 1. férje volt 1802-es haláláig.). Ezt megelőzően első feleségétől, Adelaide Séguenot (1768-1795)-tól, kivel 1791-ben kötött házasságot még 1794-ben elvált. Louise-Aimée-Julie Leclerctől született 8 gyermekük közül 4-en érték meg a felnőttkort (Napoleon névvel 1809-ben is született gyermekük, ő a következő évben meghalt):
- Joséphine Louise Antoinette Davout d'Auerstaedt (1804 júl. 3. -1821 aug 19.), le comte Achille-Félix Vigier felesége
- Adèle (1807 júl. -1885. jan.21.), comte Etienne de Cambacérès felesége 1827-től (Jean-Jacques-Régis de Cambacérès, a Köztársaság Második Konzuljának unokaöccse)
- Napoléon-Louis (1811-1853), (milyen érdekes keresztnevek!) Franciaország Pair-je, d'Auerstaedt 2. duc-je és d'Eckmülh hercege, nem kötött házasságot, így fiúágon a Davout család (hercegi címekkel együtt) kihalt.
- Louise-Adélaïde (1815-1892), Pierre-Edmond de Coulibeuf, marquis de Blocqueville felesége 1835-től
A később beosztásában hadjáratok során mellette harcoló Friant tábornok a másik Leclerc nővért Charlotte Lecler-t veszi feleségül.
Az 1801-1804 közötti időszak békeidőben telik. Az építkezés évei és a hadseregszervezésé. Az 1800-ban Egyiptomból visszatérő szinte ismeretlen dandártábornok és az 1804 májusában kinevezett maréchal között 4 év van. Ez idő alatt lényegében nem történt semmi. Látszólag. 1803-ban ugyanis kinevezést nyert a Brugge-i tábor vezetőjeként. Ez a tábor volt hivatott kiképezni a későbbi III. hadtest 14 ezredét. A III. hadtesté, amely a Grand Armée mindenkori balszárnya volt.
Talán ez a legérdekesebb kérdés Davout életrajzában. A kinevezés alapja.
Egyes elemzők épp a császári rokonságnak, Napoleonnak sógora, Leclerc 1802-es dominikai halála (sárgaláz) miatt érzett felelősségérzete és sógornőjének nyújtott vigaszul 'tudják be' a kinevezést, mások a fent említett hadvezéri, hadi képességbeli felismerésnek. Megint mások úgy vélik, Desaix, a barát helyett lett azzá. Ők azok, akik kifogásolják, hogy különösebb katonai 'eredmény nélkül', még Austerlitz és Auerstadt előtt kinevezte. Látjuk, mások, MacDonald Wagramnál 1809-ben épp harctéri erényeik egyértelmű megmutatásával lettek azzá. Sőt hadtestparancsnoki beosztást kapott 1805-ben Marmont vezérőrnagyi (général de division) rangban. A két kinevezést külön kell választani, a maréchal-it, és a hadtestparancsnokit. A kinevezéskor ő a legfiatalabb, 34 éves, de még nem mutatott 'semmit'. Ő az igéret, aki aztán helyt is áll.
Valószínűleg azoknak van igazuk, akik épp Napoleon kivételes jellem- és emberismeretét, valamint képességfelismerő képességét látják igazolva a kinevezésben. Az elkövetkező hadjáratokban (a 3. koalíció és 4. és 5. koalíció elleni hadjáratokban) jelentős, sőt döntő szerepet játszik. Szerepe Austerlitz-nél (1805) kétségbevonhatatlan, majd Auerstadt-i győzelme (1806) felülmúlta Napoleon ugyanaznapi Jéna-i sikerét. Eckmühl sikerét (1809) jól jelzi, hogy a Császár e győzelem után emelte hercegi ragra (Eckmühl hercege). Wagram-nál (1809) a jobbszárnyon hadteste az ellenség első rohamát állította meg. A következő évben az 1. hadtest (I Corps) újjászervezésére kap megbízást az Elba mellett (azaz poroszokat sorozva. Annak addigi parancsnoka, Bernadotte ekkor már svéd trónörökös). Az 1812-es oroszországi hadjáratban az 1. hadtest 80 ezer emberét irányította Szmolenszk, majd Moszkva felé. Borogyinónál megsebesül, mikor a csata elején, 6 óra tájban indított, két dívíziójával (Desaix 4. és Compans 5. divíziójával) végrehajtott támadását erős tűzzel verték vissza az oroszok. E kritikus időszakban személyes vezette az 57. dandár irányítását. Kilőtték alóla a lovat. Azt hitték meghalt, a helyettesítésére érkezett is Rapp, de Davout fél 8-ra úrrá lett a helyzeten, a csata persze folytatódott az éjszakába nyúlóan.
1813-ban Hamburg kormányzója, ekkor nem kap katonai feladatot. E mögött Napoleon kialakulóban lévő, mindenkivel szembeni bizalmatlansága állott, aki elhitte (lehet volt is rá oka), hogy Davout a Varsói Nagyhercegség 1807-es kormányzói kinevezése után immár - Bernadotte-hoz hasonlóan a jövőre gondolva - a lengyel trónra pályázik. Lényegében ettől kezdve - mint látjuk adatlapján - műveleti feladatot nem kap. Persze ehhez hozzájárult az is, hogy újabb nagytömegű hadseregek szervezésére és vezetésére már csak korlátozottan volt lehetősége a Császárnak, s a nemzetközi politikai helyzet változásával Franciaországnak saját erőinek átszervezésére, védelmének megszervezésére kellett koncentrálnia. S ebben nagy segítségére volt Davout, mint erőskezű kormányzó, ha kell kíméletlen rendfenntartó. A Bourbonokat nem szívlelte, ezt eltakarni nem tudta (lásd korábban a társaságbeli erények hiányáról írtakat) és nem is akarta (ez jellemerősség), így a restauráció alatt feladatot nem kapott. Az ellenérzéseik kölcsönös voltak.
A 100 nap alatt Napoleon mellé állt. Hadügyminiszterként a csapatokat szervezte, Waterloo (1815. június 18.) után pedig Párizs védelmét. Az 1815. július 3-i issy-i veresége Párizs megvédhetőségének talmi reményét is szertefoszlatta a bonapartisták elképzeléseiben. Erre már nem is volt szükség, a Császár június 23-án lemondott és július 15-én hajóra is száll.
Idővel a Bourbonok ellenszenve alábbhagyott, 1817 után a korábban címeitől, jövedelmétől megfosztott még mindig nem idős, de már viszavonult tábornok visszakapta korábbi címeit, rangját. 1819-ben Franciaország Peer-je lett. 1822-ben a Párizs-közeli Savigny-sur-Orge polgármestere lett. Valószínűleg itt élt családjával, mert fia, Louis-Napoleon később (1843-1846 között) szintúgy polgármestere volt a városnak. 1823. június 1-én halt meg, 53 éves korában. Párizsban a Pere Lachaise temetőben van eltemetve.
***
Hadosztályparancsnokaival jó az összhangja, kipróbált, régi bajtársai. Friant ott volt már Egyiptomban, együtt szolgáltak Desaix alatt. Legjobb barátjának számított a Szmolenszk és Borogyino közötti Valutino-i ütközetben elesett Gudin tábornok, aki szintén hadtesténél a 3. divíziót vezette. A marsallok közül jó kapcsolatokat ápolt Ney-el, Oudinot-val és Gouvion-Saint-Cyr-rel, (s említettük már Desaix-hoz fűződő barátságát). Ugyanakkor megvolt benne az a 'képesség', hogy ellenségeket szerezzen magának a harcmezőn kívül is.
- Közismert ellentéte Bernadotte-al, akit annyira nem szívlelt (és tartott tehetség nélkülinek), hogy mikor Bernadotte átállt, az oroszország elleni hadjáratban Davout kifejezetten kérte, hogy csapatait állítsák a Bernadotte-éival szemben, hogy megmutathassa a köztük lévő különbséget (az ellentét épp Auerstadt-nál teljesedett ki, ahol Bernadotte megtagadna a helyzettől meg nem ijedő, kezdeményező tábornok támadásra felszólító parancsát - neki Davout ne parancsoljon. Ismeretes, Berlin felé menet alakultak úgy a menet-viszonyok, hogy csata bontakozott ki a Jénátől jó 20 km-re lévő Auertadtnál. A francia főerőktől a gyors menetben eltávolodott hadtestek szembetalálták magukat a porosz főerőkkel).
- Berthier-vel az 1809-es hadjárat idején különbözött össze (pedig Berthier volt az, akit a Császár először megkérdezett, ha kérdezett valakit egyáltalán bizonyos döntésre váró kérdésekben). Állítólag Berthier félreérthetően tolmácsolta a Császár utasításait. Ezt Davout mások jelenlétében erős kritikával illette, amit senki sem fogad jó néven.
- Az oroszországi hadjárat idején Jerome Bonaparte és Murat támadták őt. A két bejáratos személy aláásta a Császár Davout iránti bizalmát. A hadjárat idején mutatott lelkesedését a lengyel trón iránti igényével magyarázták. Ennek, vagy másnak tudható be, tény, az oroszországi hadjárat idejére megromlott a viszony Davout és Bonaparte között.
***
A bevezetőben megfogalmazódott egy kérdést. Davout az, akit soha nem győztek le. Igaz-e? Igen, azzal, hogy pályafutása során 1805 előtt - ellentétben sok későbbi marsallal, akik ekkor már önállóan csapatokat vezetve voltak az ellenfél ereje, vagy saját hibájuk miatt kénytelenek vereséget elszenvedni - nem volt alkalma ütközetetben megmérettetni, így veszíteni sem (az Egyiptomi hadjárat idején 2 ütközetet tulajdonítanak saját vezetésűnek, ezek értékét és nagyságát, tényleges létét megítélni nehéz.)
1805-ben (az 1804-es maréchal-i kinevezést nem tekintve) úgy nyer hadtestparancsnoki kinevezést, hogy nagyobb létszámú erőt még nem vezetett, nem mozgatott. Személyes adottságai, kvalitásai ugyanakkor képesek tették e feladat megoldására, s ezt Napoleon felismerte. Az 1805-1809 közötti időszak Davout pályafutásának csúcsa, fényes győzelmeket aratva, akár saját vezetéssel (még túlerővel szemben is), akár hadtestparancsnokként nagyobb egység részeként. 1812 után szintúgy nem látott el műveleti feladatokat, s nem vett részt a spanyol háborúban sem, ahol több lehetősége lett volna azt elszenvedni. (Az issy-i vereség a davout-i életrajzon végighúzódó alapkérdésünk szempontjából lényegében nem számít, ahogy nem az olyan kisebb harcászati kudarcok, mint a pozsonyi hídfő ellen téves felderítési értékelésén alapulóan elrendelt 1809. június 3-i roham visszaverése sem) Ennyi az igazsághoz, a teljes képhez hozzátartozik. Ügy néz ki tehát, hogy tényleg legyőzhetetlen volt (sohasem győzték le).
Linkek:
http://marechal.davout.free.fr/
Képek a cikkhez:
14 komment
Címkék: franciaország napóleon marsall davout
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.09. 09:30:42
Egy apróság: ami engem illet, az "inspecteur général" kvázi rangot nem főfelügyelőnek, hanem főszemlélőnek fordítanám, noha az inspecteur szó kétségkívül felügyelőt (is) jelent.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.09. 09:33:42
A francia és az angol források egy kicsit keverednek; a dandártábornok zárójelben pl. néha général de brigade, máshol general of brigade.
De ezt tényleg már csak azért mondom, mert kötözködő kedvemben vagyok :-))
lécci 2008.07.09. 14:54:31
(már) nem tudom milyen keveredésről beszélsz :) Az inspecteur-nél maradnék a felügyelőnél, de kivettem az Adatlapról, ugyanis nem 1802-től, hanem 1801 őszén, Marengo után volt az, egyidőben az Itáliai hadsereg lovassági parancsnoki tisztével. 1802-ben a frissen formálódó gránátosok en.wikipedia.org/wiki/Grenadier#Elite_status_of_grenadiers_in_18th_century szervezésvel és kiképzésével foglalatoskodott(meg hát a családi élet, az esküvő 1801 novemberében volt).
Az 'inspecteur général de cavalerie' egy beosztás, tisztség volt, területi szervezéssel, mindenképpen az adminisztráció, közigazgatás részeként 1789 január 24 óta létezően.
(a francia wikin van szócikk 'Liste des députés des États généraux de 1789, par ordre, bailliage et sénéchaussée' címmel, linket itt nem adok, mert ákom-bákomokat jelenít meg az URL-ben). Az taglalja, hogy mindennek, a királyi naszádok ágyúsainak, a lovasságnak, a tüzéreknek, de még a hadtáp vonalán a szerszámkészítőknek/kézműveseknek/iparosoknak volt inspecteur général-ja. A général miatt lehetne cím is, de helyhez kötött, ott konkrét cselekvést végezni kényszerülő beosztás volt.
ez utóbbi linkhez ajánlom még:
en.wikipedia.org/wiki/Seneschal
en.wikipedia.org/wiki/Bailiwick
Reaktor 2008.07.09. 15:02:27
nagyon jo a cikk, remelem, sok ilyen lesz meg.
nehany javito szandeku eszrevetel: az eleje inkabb felsorolasnak tunik, neha kicsit nehezen kovetheto. Talan jo lenne reszletesebben kifejteni.
Masreszt egy atolvasast meg megerne a cikk, a mondatokban egyeztetesek, stilisztikai hibak kiszuresere, itt van pl tobb is:
"a királyt is majd csak 1792 augusztus 10-én
letartóztatják, s az azt követő választásokkal kerülnek a girondisták is és a jakobinusok is csak a törvényhozásba."
helyett inkább: a királyt is majd csak 1792 augusztus 10-én tartóztatják le, s az azt követő választásokkal kerülnek majd a girondisták és a jokobinusok a törvényhozásba.
globocnick 2008.07.09. 18:43:13
pancer1 2008.07.09. 21:16:19
Egy kis igazítanivaló.
" Desaix-nak addigra már nagy volt a reputációja a Császárnál, így Davout is 'bekerült az utazó keretbe' "
Ez még az Egyiptomba készülő Bonaparte, ekkor még Első Konzul sem volt.
lécci 2008.07.10. 11:27:58
Kedves Reaktor!
Lesz még, persze, azért e sorozat. Az, hogy ilyen lesz-e, igyekszem, Davout, mint kiderült nehéz dió volt a számomra (erről lentebb). Lehet, nem lesz mindenkiről, a lengyelről biztos nem, meg néhányukról, akik nincsenek benne annyira a köztudatban, de például lesz Brune-ről, aki szintúgy 'mellőzött', de akinek a halála körülményei önmagában megér egy posztot.
Outcomingolnék:
Nem vagyok szakértője a témának, de nagyon érdekel. Különösen a személyiségük (ezt még a katonai kvalitásaik feltárása elé is helyezem. Ez utóbbiban -nem értvén hozzá- hagyatkozom a cikkekre, a közvélekedésre) Ez a sorozat lehetőség ad az elmélyülésre (munkaterápia?). Ugyanakkor úgy érzem, 'érzem' :) a kort annyira, hogy belefogjak. Tisztában vagyok, hogy bele fogok futni tévedésekbe (ez remélem nem következtetés lesz, hanem csak 'pontatlan forráskritika', ezeket igyekszem minimalizálni.
Maga Davout életútja száraz (kicsit a poszt is olyanra sikerült, amilyen ő maga lehetett). De vele kezdtem, mert tudtam, épp őt minden érdeklődő el fogja olvasni. Egyúttal első cikk lévén a sorozatban magában hordja azokat a 'gyermekbetegségeket', amik a 'sokat markol, keveset fog' mondással jellemezve felmerülhetnek. Amikor nekiálltam, éreztem annyi az adat, információ, hogy lehetetlen mindenhez hozzáfűzni, kitekinteni, megmagyarázni, ezért született a Segédlet, s fog alakulni, bővülni a többi életrajz megírása során (lehet Dumouriez-t is külön kellett volna venni?)
A stílusról: Az ún. 'színes' posztjaim ( a XII. Károlyról, a Rettegettről, vagy a kommunista szombatról szólóak) más stílusban születnek, ez nem tudatos, csak úgy érzem, a részletes, bemutató, inkább ismeretátadó, mint szórakoztató cikkeknél blog-stílus félreviheti a megértést, felhigíthatja a lényeget, emészthetetlenné nyújtva azt. Kaif, meg akik olvashatták vázlat állapotban a megmondhatói, hogy a végleges változatban hány kitekintést hagytam ki végül (Sarko-tól Horthy-ig), amiket pedig az elején úgy éreztem benne kell lenni, mert érdekes. Általában szeretem a névszói állítmányokat, munkám során viszonylag sokat (eleget) írok, ott más a mondatszerkezet, a fogalmazás tömörebb, ez itt a stílus rovására menne (meg amikor 'nekiül az ember' elragadja a közlési vágy, s az, hogy minél több minden legyen benne, így gyakran dagályossá válik.)
Lehetett volna rövisebb is, de akkor az átlagos bemutató cikkekhez írtam volna még egyet. A sorozat célja, hogy 'nevezett személyekről' több információ legyen meg magyarul is, rendezetten. (nem sikerült tökéletesen, de itt lesz az asztalon, mire megszületnek a testvérkék, remélem a végső formát is megtalálom) Általában célom, hogy - az összefoglaló és a bevezetőn kivül - nem akarok érzelmeket megjeleníteni, véleményt alkotni a 'célszemélyről'. (a Reaktor jelezte igekötős probléma - "letartóztatják" technikai (képszerkesztési) gondok miatt állt elő.
Kálmán 2008.07.14. 20:53:39
Kálmán 2008.07.14. 20:57:59
lécci 2008.07.15. 09:58:31
Bernadotte-t érintő kérdésedre ott választ kapsz, lesz Bernadotte-ról poszt. Most annyit: A svéd rendek - XIII. Károlynak gyermeke nem lévén - elébe mentek a császári akaratnak, s 'kértek' egy jelöltet, kit látna ő szívesen Károly halála utána trónon (Finnország 1809-es elvesztése sokkolta a svédeket - elvette a muszka)
Hogy miért pont ő, ezt meglátjuk a róla szóló részben (most csitt, erről szó több ne essék :)
Párizsi utadhoz szerencsét, jó időt, kellemes időtöltést.
www.pere-lachaise.com/
Lucius Flavius Arrianus 2008.07.17. 18:32:45
Az ismertebb marsallokon kívül szívesen olvasnék még azokról is, akik közel álltak Napóleonhoz, és akiknek az életútja, dicsőségük és tragédiájuk szintén megérne egy misét (az ökumenizmus kedvéért: istentiszteletet). Gondolok itt - többek között - Junot-ra, Duroc-ra (aki - állítólag - egyedüliként tegeződött Bonapartéval)), Sébastianira ("A Császárság Cupidója") és még folytathatnám.
A redaktor uraknak sok erőt, egészéget kívánok, várom a többi posztot :-)
kommentek