2008.10.23. 16:00
Bizánci - perzsa háborúk 2. rész: Anastasius háborúja
 |
| Fehér hun érme |
Mint a korábbi postban már írtam, az ötödik században nem tört ki több háború a két birodalom között. Ennek az a nagyon egyszerű oka volt, hogy mindkettőnek akadt olyan ellenfele, hogy egy támadó háborúra gondolni se merjen. A bizánci eseményekről ebben a postban már volt szó. A perzsákat pedig a heftalita (fehér hun) veszély kötötte le. Az előző fejezetben már szereplő V. Varanész és fia, II. Jezdigerd még sikeres háborúkat vívott ellenük, de a nomád taktikát alkalmazó, és elsősorban közép - ázsiai területeikre támaszkodó, ott birodalmat szervező heftalitákat nem tudták megtörni. II. Jezdigerd fia I. Peroz azonban 484-ben katasztrofális vereséget szenvedett a heftalitáktól (csapdába csalták a haderejét), ahol ő is elhalálozott. Ennek az eseménynek természetesen katasztrofális következményei voltak. A heftaliták a győzelmüket igyekeztek anyagi javakra váltani, és elég komoly hadisarcot követeltek. A megválasztott új királynak, Balashnak nem csak a heftalita veszélyt kellett elhárítania, de a főnemesség által támogatott trónkövetelőkkel, Peroz fiaival is kezdenie kellett valamit. Zarehet sikerült levernie, de Kavadh végül pont a heftaliták segítségével megdöntötte az uralmát, és 488-ban lezárta Balash alig 4 éves uralkodását. A heftaliták persze nem önszántukból segítettek neki, hanem kiváló üzleti lehetőséget láttak a dologban, ugyanis egy lekötelezett király nyilvánvalóan szívesebben fizet adót.
 |
| A fehér hunok uralta térség |
Kavadh-dal kapcsolatban azt is érdemes megjegyezni, hogy felkarolta Mazdak szektáját. Mazdak, Lutherhez és Kálvinhoz hasonlítható zororasztriánus reformer volt, de nem csak a szertartások egyszerűsítését hirdette, hanem azt is, hogy a gazdagoknak le kell mondaniuk a gazdagságukról, és segíteniük kell a szegényeket. Bár kétségtelen, hogy bármilyen szocialista, vagy kommunista idealista mellett meglehetősen kockázatos a kiállás (pláne ha az ember nagykirály), Kavadh jó lehetőséget látott Mazdakban arra, hogy a gazdag mágnások, és a főpapság tökét kicsit megcsavargassa. A perzsa nagykirálynak ugyanis az esetlegesen felbukkanó külső ellenségeken kívül rendre komoly küzdelmeket kellett vívniuk a főnemességgel és a főpapsággal.
 |
| Zeno, |
 |
| Anastasius, |
 |
| és Kavadh az általuk veretett érméken |
Kavadh tehát stabilizálta az uralmát, de a postás minden évben hozta a számlát a fehér hunok nyújtotta védelmi szolgáltatás után fizetendő összegről, amit muszáj volt kifizetni. Erre elvben jól jöhetett volna az az összeg, amelyet Bizánc hasonló célből fizetett a Birodalomnak. Ennek egészen pontosan az volt a jogcíme, hogy hitehagyott Julianus rosszul elsült hadjárata után a derbenti kapu, és a kaukázusi átjárók észak felé perzsa ellenőrzés alá kerültek. Ezek fontos stratégiai pontok voltak, amelyeken keresztül meg lehetett akadályozni, hogy a steppeövezet felől a csúnya, gonosz, és rossz nomád népek betörjenek a civilizált világba. Róma, a veresége után hajlandó volt anyagilag is segíteni a perzsákat abban, hogy a védelmet itt megszervezzék (pontosabban ez jól hangzó jogcím volt), amit bele is foglaltak a Joviánusz által megkötött békébe. Ugyanakkor ebbe a békébe azt is belefoglalták, hogy Nisibist Perzsia visszaszolgáltatja 120 év múlva, ez 483-ban járt le. A perzsáknak persze eszükben sem volt így tenni, Nisibis szerepe ugyanis legalább olyan fontos volt, mint mondjuk a magyar királyság számára Nándorfehérvár a 15-16. században. Zénó császár akkor persze nem volt abban a helyzetben, hogy a szerződésszegést katonailag torolja meg, de annyit azért mondott, hogy ha nincs Nisbiis, nincs pénzügyi segítség se, a két fél pedig nagyjából ennyiben is maradt pár évig. Nisibis nem került vissza, de Perzsia sem kapott pénzt a "kaukázusi védelemre".
Kavadh viszont anyagilag túl szorult helyzetben volt ahhoz, hogy erről ilyen könnyen lemondjon, és 491-ben jelezte a konstantinápolyi srácoknak, hogy el vannak maradva a fizetéssel. A közben hatalomra került Anastasius császár viszont nem szándékozott fizetni, úgyhogy azt üzente vissza, hogy ameddig Nisibis a kollégának adózik, addig nem fog fizetni, ott van helyette a városból származó jövedelem. Kavadhnak ugye pénz kellett, úgyhogy ez a válasz a legkevésbé sem elégítette ki, Mazdak követőit meg azért csak nem szabadíthatta rá az országra, hogy pénzhez jusson. Úgyhogy végül az az ötlete támadt, hogy a saját adósságát ráterheli a bizánciakra, és a védelmi szolgáltatások mellett behajtással is foglalkozó fehér hunokat bízza meg az adósságkezeléssel. Ez már csak azért is kézenfekvő ötlet volt, mert az apósa volt a heftaliták királya.
A Jézus Krisztus születése utáni 502. év augusztusában végül a nagykirálynak elege lett, és a rómaiakat is meglepve, gyorsan betört nyugat - Örményországba (fehér hun segédcsapatokkal). Egy árulásnak köszönhetően elfoglalta Theodosiopolist (ma Erzurum), majd Martyropolist (ma Silvan), és ostrom alá vette Amida-t (ma Diyarbakir). Amida ostroma azonban hónapokig elhúzódott, októbertől egészen januárig, és januárban is csak azért tudták elfoglalni, mert az egyik toronyban éjszaka őrködő szerzetesek nem vették észre, hogy a perzsák valamire készülődnek - ugyanis túl részegek voltak - és elaludtak. Amida elfoglalását követte némi vérfürdő, rablás, majd az életben maradottakat elhurcolták. Bizánc ezen a ponton hajlandónak mutatkozott mégis fizetni valamennyit, de közben a perzsák vérszemet kaptak, így a császár is belátta, hogy az elszámolási vitát csak erő útján lehet rendezni. Egyből három vezért is kineveztek, ami már kezdésnek is rossz: Areobindus-t, aki Aspar gót származású bizánci politikus leszármazottja volt, illetve Patricius-t, és a császár unokaöccsét, Hypatius-t. Az erők megosztása, és a hadvezérek közötti féltékenykedés persze meg is hozta a gyümölcsét, Krisztus urunk 503. évében némi bepróbálkozás után a bizánci erőket annak rendje és módja szerint visszaszorították, és a perzsák tovább vonultak nyugatabbi célpontok felé. A cél Edessza volt. Az odavezető út mentén feküdt Constantia városa, amelyet ugyanúgy ostrom alá vettek, mint a többit. A perzsa előrenyomulásnak itt lett vége, de a városnál egy sor érdekes esemény is történt. Egyrészt, az egyértelműen a perzsákkal szimpatizáló helyi zsidók (ilyen is volt régen!) megpróbálták a várost átjátszani Kavadh kezére. Ez szerencsétlenségükre kitudódott, úgyhogy a város keresztény lakossága módszeresen lemészárolta a zsidókat (az árulás kockázattal jár). Közben Areobindus tárgyalásokat kezdeményezett Kavadh-dal, hogy némi pénzösszeg fejében menjen má' haza. Bár valószínűleg ennek időhúzás jellege volt, de ideiglenesen sikerült a nagykirályt távozásra bírni, de aztán a szerződés bizonyos részleteinek eltérő értelmezése (előre, vagy utólag van e a fizetés) miatt visszatért. Ekkora viszont már majdnem tél lett, úgyhogy az ostromot fel kellett adnia.
A következő évben megfordult a hadiszerencse. A császár unokaöccsét, Hypatius-t hazarendelték, és a helyére Celer-t nevezték ki. A három hadvezér három különböző irányban támadott. Aerobindus a perzsa kézen levő örmény területek felé, Celer Arzanene felé (ez ma Kurdisztánban van, tkp. egy Arménia és Mezopotámia közötti térség), Patricius pedig Amida visszafoglalásának látott neki. A várost végül sikerült hosszas ostrom után elfoglalni, és némi pénzért cserébe békét kötöttek Kavadh-dal, aki közben szembe került a heftalitákkal, és ellenük volt kénytelen háborúzni. A két hatalom hét évre békét kötött, és mint ahogy megszokhattuk, a határ most sem változott érdemben. Ez valószínűleg a perzsáknak ekkor nem is volt célja, ők csak pénzt akartak szerezni, Bizánc pedig nem volt ekkor ehhez elég erős (Nisibist ők megpróbálták megszerezni).
 |
| A római - perzsa határvidék a háború idejében |
A háborúnak azért voltak érdekes következményei. Mivel Bizáncnak esélye sem volt arra, hogy a kulcserődöt, Nisibist visszaszerezze, ezért a császár úgy döntött, mellette felépíttet egy másikat, hogy ellensúlyozza az erőd hatását. Dara (vagy ahogy akkor elnevezték, Anastasiopolis) ugyan a békeszerződés nyílt megsértése volt (az ugyanis továbbra is tartalmazta az erődépítési tilalmat), de a nagykirály katonailag nem tudott fellépni az építkezéssel szemben, mivel nem rendezte még le a heftalitákkal a vitáit. Amikorra ez befejeződött, Dara már készen állt, és nyilvánvaló háborús cselekedet lett volna nekiállni ostromolni. Szintén a jövőbeli támadások kivédése miatt erősítették meg Theodosiopolis falait. Róma tehát végre rájött arra, hogy ha a lehető legkevesebbet akar szenvedni a perzsákkal, akkor meg kell erősítenie a határvidéket.
Azt is fontos megemlíteni, hogy a római (bizánci) haderő nagy része ekkor már zsoldosokból állt. A birodalom területét nagyrészt megkímélték a barbárok, ezért az egyébként is gazdagabb keleti provinciák adóbvételeire támaszkodva lényegesen egyszerűbb volt Európából barbárokat felfogadni, mint fenntartani a korábbi, szabad parasztokra épülő legiók rendszerét, pláne hogy szabad parasztokból már alig volt a birodalomban. Ennek a szisztémának az tagadhatatlan előnye volt, hogy gyengítette adott esetben a szomszéd területeken felfogadott barbárokat, ugyanakkor nem volt nagy hatással a saját élőerőre. Az viszont egyértelmű hátrány volt, hogy a zsoldosokat nem nagyon érdekelte, hogy a lakosság éppen melyik birodalom mellett áll, nyugodt szívvel rabolták le a "saját" lakosságot is. Ez persze a határvidéken élők lojalitását nem erősítette. Hasonló jelenség figyelhető meg perzsa oldalon is, ők is a szomszéd barbárokat fogadták fel: a heftalitákat, és bizonyos arab csoportokat.
A békekötés elvben hét évre szólt, és nem újították meg hivatalosan a lejárta után, a béke mégis kitartott vagy 20 évig.
folytatjuk
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mentula 2008.10.25. 00:59:34
Barátilag szólok, hogy közeledsz ahhoz a korszakhoz, amikor számos kommentelő minden bokorban ősmagyarokat lát. Tessék vigyázni, itt van rögötn ez a Balash, kis fantáziával Balázs, és már helyben is vagyunk...
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.10.27. 13:52:35
Amúgy a poszt kiváló persze, gratula!
hami · http://toriblog.blog.hu 2008.10.27. 18:54:09
Egyébként szerintem nem veri ki. Ők legalábbis nem próbálkoznak tudomásom szerint azzal, hogy őstörököket keresenek arra Manzikert előtt évezredekkel. :)
kommentek