2009. szeptember 5-én "Királylányok messzi földről - Magyarország és Katalónia a középkorban” címmel nyílt időszaki kiállítás  nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kiállítás apropója a legnagyobb aragóniai uralkodó, I. (Hódító) Jakab születésének 2008-ban ünnepelt 800. évfordulója volt, ennek kapcsán kezdte el szervezni 2005-ben a Katalán Történeti Múzeum, mely kiállítási anyag mostantól látható Budapesten, s mely 8 ország 38 intézményének 303 műtárgyát mutatja be 2009. november 29-ig megtekinthetően. 

Posztunkban a kiállítás beharangozójában említett személyek révén a középkori aragóniai-magyar dinasztikus kapcsolatokat tekintjük át kifejezetten a genealógiai kapcsolatok, leszármazások és a történeti környezet, események viszonylatában. 

Aragónia 4 cölöpös zászlója a XIII. századból  (pár szó a 'cölöpökről' (heraldika) Aragónia címere és zászlaja ugyan 1499-tól hivatalos, de előzményei 1173-ig, II. Alfonzig nyúlnak vissza	Árpád-sávos lobogó

 

A Magyar Királyságról

Ahogy a kiállítás sajtóanyagából valamint előzeteséből megismerhető, a Magyar Királyság létrejötte és az Aragón Grófság függetlenedése a karoling monarchiától nagyjából egyidőben valósult meg. Az európai politikában és hatalmi törekvésekben mindketten jó két évszázaddal később, a XII. sz. második felében 'találtak' önmagukra, majd - épp a megerősödéseik miatt - egymásra. Hatalmi törekvéseik, területi terjeszkedési irányuk geopolitikai értelemben ez időre a Mediterráneumban összeért, de még nem konfrontálódott (nem is fog, mi magyarok 1420-ra végleg kiszorulunk a Földközi tenger térségéből), így épp alkalmas, sőt kívánatos volt a dinasztikus kapcsolatok létesítése. A XII. század 2. felében e dinasztikus kapcsolatok alakítása mindkét fél részéről a korábbi évtizedek szomszédos nagyhatalmi kapcsolatokat preferáló gyakorlatához képest megváltozott, távolabbra tekintett. Az időtől kezdve - III. Béla korától - uralkodóink a hasonló hatalmi súlyú államok, valamint a szomszéd (német és bizánci) nagyhatalmakkal szemben az azokkal szintúgy konfrontálódótt távolabbi hatalmak dinasztiáival való házasságkötések lehetőségét keresték. Mindez a nemzetközi kapcsolatok szélesítését, s az erőegyensúly kialakítását szorgalmazta. Jól megfigyelhető ez az Árpád-házi uralkodók, illetve trónörökösök feleségválasztásánál. (A 942. évi kalandozó hadjáratunk, meg Lérida ostroma ugyan találkozás volt, de ez nem tekinthető kapcsolatnak, legfeljebb rövid viszonynak, amolyan egyhadjáratos kalandnak.)

Tekintsük át tehát, hogy I. Andrástól milyen házasodási politikát követtek az Árpád-háziak, honnan származtak a feleségeik:
I. Andrásnak (1046 - 1060) kijevi
I. Bélának (1060 - 1063) lengyel
Salamonnak (1063 - 1074) száli (német)
I. Gézának (1074 - 1077) loozi (német), majd bizánci
I. Lászlónak (1077 - 1095) először valaki, aztán egy sváb
Könyves Kálmánnak (1095 - 1116) előbb egy sziciliai (Hauteville), majd egy kijevi
közben Álmosnak kijevi
II Istvánnak (1116 - 1131) régensburgi (német)
II. Bélának (1131 - 1141), a vaknak szerb
II. Gézának (1141 - 1162) kijevi
III. Istvánnak (1162 - 1172) halicsi, majd babenbergi (német), aki megözvegyülvén hozzáment a karinthiai őrgrófhoz
II. Lászlónak (1162 - 1163) lengyel
IV. Istvánnak (1163) bizánci
III. Bélának (1172 - 1196) na neki 4 asszonya volt bizánci, antiochiai (eredetleg normann, Hauteville, mint Könyves Kálmáné - hű ez később fontos lesz !), bizánci, capeting (frank) sorrendben
Imrének (1196 - 1204) aragóniai (róla lesz később szó)
fia, III. László (1204 - 1205), - kinek anyja Imre felesége, Aragóniai Constanza - hatévesen meghalt
II. Andrásnak (1205 - 1235) isztriai, capeting (frank), ferrarai (welf)
IV. Bélának (1235 - 1270) bizánci
öccseinek, Kálmán hercegnek krakkói (lengyel), András hercegnek, halicsi fejedelemnek novgorodi, Istvánnak, Szlavónia hercegének ravennai, majd velencei
V. Istvánnak (1270 - 1272) kun
öccsének Béla hercegnek brandenburgi (német)
IV. Lászlónak (1272 - 1290) sziciliai (ez ekkor már capeting)
III Andrásnak (1290 - 1301) IV. Béla fent szereplő István nevű fiának fia, előbb egy Piast (lengyel), majd egy Habsburg, az első Habsburg a családban.
 

Miért emeltem ki Antiochiát, s miért fontos állam a magyar külpolitikai törekvések terén ?
Bár II. András volt az első magyar uralkodó, aki részt vett keresztes háborúban (az ötödikben), ezt apja céljainak megfelelően tette (bár igaz, először az erre kapott pénzt a bátyjával, Imrével szembeni trónigényére fordította). III. Béla kifejezetten szorgalmazta a Szentföld visszafoglalására irányuló hadjáratokat, az abban való magyar részvételt, ezzel a Magyar Királyság hatalmi igényeit kifejezve, nem feltétlenül a Szentföld egy területének konkrét birtoklásával, hanem az európai 'vezető hatalmak' közé való tartozás ez általi kifejezésével. A keresztes hadjáratokban való addigi sikertelen (ill. felemás eredménnyel járó) erőfeszítésekkel szemben egy tartós szövetséget kívánt létrehozni. Épp dinasztikus házasság formájában. Házassága az Antióchiai Fejedelemség normann uralkodócsaládjának (szinte) utolsó sarjával 1172-1184 között tartott. A következő felesége (1185-1186) bizánci lesz, az egy évig tartó frigy után ismét a Capeting orientáció került előtérbe. Az 1185-ös bizánci házassági ajánlat az Antióchiai Fejedelemség felett gyakorolt hűbérjogok 1180-as megszűntével együtt értelmezendő (erről alább).

A térség államait a térképmelléklet mutatja.
Antióchia ókori városának erődítménye (ma Törökországban a szíriai határ közelében, a térképen narancs színnel) a keresztes hadjáratok idején is megmaradt. A Római Birodalomban már a császári korban a harmadik legjelentősebb város volt. Jelentőségét III. Béla korában tovább növelte, hogy 1144-ben elesett a szomszédos Edesszai Grófság (világoszöld a térképen), így a Jeruzsálemi Királyság és a Tripoliszi Őrgrófság mellett a térség egyik meghatározó állama volt. Bizánc folytatólagosan, az egyes államok létrejöttétől igyekezett kiterjeszteni rájuk fennhatóságát, ami a szeldzsuk törökök állandó támadásával versenyben történt. 1138-ban a császárnak sikerült hűbéresküre kényszerítenie az akkor III. Béla feleségének, Chatillon Annának anyjától, az utolsó normann (Hauteville) uralkodócsaládból származó királynőtől (1130-1163) a Sziciliai vecsernyéről szóló 1. posztunkban szereplő "francia nyelvű és kultúrájú, de vérükben viking őseik terjeszkedő génjeit hordozó norman" Roger Guiscard de Hauteville rokonától) ill. férjétől.

A befolyást 1180-ig I. Mánuel császár haláláig sikerült megtartani. Lényegében személyre szóló elkötelezettség volt. A normannok 1061-es megjelenése aranykort hozott Szicília és Dél-Itália földjére. Terjeszkedésük a Földközi-tenger medencéjének keleti irányába, abból a geopolitikai helyzetből teljesen természetes törekvés volt. Madách Ember tragédiája VII. színének időszaka ez, melyben Tankréd lovag kel életre. Chatillon Anna anyjának (A4-B1-C1-D1) unokanagybátyja Tankréd (A3-B1-C1-D1), Galilea hercege.
 

A hűbéreskü hatálya alatt (1158-ben megerősíttetett az elkötelezettség) a Magyar Királysággal való szövetség, annak dinasztikus házassággal való kifejezése az Antióchiai Fejedelemség pozíciójának stabilizálását szolgálta, egyben alapot teremtett a későbbi magyar uralkodók igényére a Szentföldön való hatalmi jelenlétre, igényre is. (Egy generációval később II. András deklaráltan egy Magyarországtól a Szentföldig kiterjesztett befolyási övezet ill. állam megteremtését tűzte ki célul. A XII. század végén azonban Antióchia fokozatosan vesztett jelentőségéből, az erősödő szeldzsuk törekvéseknek sem tudott ellenállni. A későbbi keresztes hadjáratok vagy eleve elkerülték, vagy esélyük sem volt felérni Antióchiáig.

A város keresztény világban betöltött erős hatását, kultúrális és kultikus jelentőségét (valamikor az egyik legfontosabb vallási központ volt) ma is mutatja, hogy a város az Antióchiai Patriarchátus székhelye, itt van a szír katolikus egyház központja, s az ortodox keleti egyház, valamint a maronita egyház egyik központja is.

Az Aragón Királyságról

Rögtön az elején felmerül a címbeli eltérésre oka. Aragóniai vagy katalán?

Az aragóniai-magyar dinasztikus kapcsolatok létesítésének előestéjén - a mellékelt térképen - jól elkülönülten látszik a mór hódítás határa (zölddel), s a később az Aragón Korona fennhatósága alá kerülő tartományok, területek akkori hovatartozása. A frank fennhatóság és védelem alatt álló 'önálló' Aragón Királyság (még előtte Aragón Grófság, Sobrarbe grófsága, Ribagorza grófsága)

és a katalán grófságok (Barcelona, Besalú, Berga, Vic, Gerona, Manresa, Tarragona) mint ütközőállamok. Zaragoza, Aragónia későbbi, 1118-tól való fővárosa 715-től 1118-ig mór felügyelet alatt állt, Tudela, Huesca, s a 942. évi kalandozó hadjáratban említett Lérida is még a határ mórok lakta oldalán volt 1080 körül (Huesca még Zaragoza előtt 1097-1118 között főváros lesz, azt megelőzően az első főváros pedig Jaca volt, mely már négyszer aspirált szegény a Téli Olimpiai Játékok megrendezésére, de még várnia kell (harcosságról, küzdőképességről, elszántságról viszont jó példa). A wikin elérhető egy elég jó animáció, mely lépéseiben  mutatja 711-től 1300-ig a Reconquista folyamatát, s melyet itt a szöveg mellett is megjelenítek (vagy akár az Andalúzia címszó alatti térkép, az egyes időpontoknál a területi megoszlást külön-külön).

A la Reconquista folyamatán belül Aragónia területi növekedése, szemléletesen megtekinthető az alábbi ábrán (kinagyítható, mellette kronológia, alapos tanulmányozását javaslom), ami most még az elején nem mond sokat, ugyanakkor az egyes személyek tárgyalásánál, személyüket és házastársukat az adott időpontban visszahelyezve annál többet.

Aragónia, valamint Kasztília története témánk szempontjából ugyan csak a X. századtól 'érdekes', de nem léphetünk azon át, hogy a Pireneusok déli oldalán létesült grófságok, királyságok mégis miből alakultak ki a vizigótok hamvain, az eredetileg egy vizigót trónviszály idején a trónbitorló elleni segítségként behívott, aztán 'elfajult' mór megszállás ellenében. Azt követően, hogy Martell Károly (a karolingok őse) 732-ben Poitiers-nél megállította a mórok invázióját, majd ezt követően visszaszorította őket a Pireneusi félszigetre, a Pireneusok tövében létező grófságok, mintegy ütközőállamok láncolata kezdtek el működni.

Külön nem térnék ki az egyes államok, grófságok - Asturias, Burgos, Santillana, Lantaron, Álava, Navarra, Kasztília, Aragón, stb - 'egyedfejlődésére', annyit fontosnak tartok itt elmondani, hogy valamennyien igyekeztek egymással kötött házasságok, és/vagy háborúk révén befolyásukat tovább növelni, egymással hol békében, hol viszályban állva, míg a pár évszázad alatt (VIII-XIII sz) Kasztília és Aragón uralkodói voltak azok, aki úgymond kinőtték magukat, s váltak meghatározó szereplőivé a félsziget hatalmi harcaiban. Ehhez természetesen megfelelő erőforrásokat kellett tudni biztosítani, melyet a visszafoglalt területek, így - Aragónia esetében különösen - az ellenőrzés alá vont kikötők forgalma és gazdasági ereje által érhettek el. E házasságok azután túlléptek a félsziget határain, s először Franciaország irányába (ez a törekvés végig, a feltörekvésük ideje alatt szerepelt az igényeik között), majd a Mediterráneumban ill. a kontinensen létező hasonló jelentőségű hatalmak irányába nyilvánult meg.

az Aragóniai-ház birtokainak kiterjedtsége a XIV. században, hatalmuk csúcspontján. A birtokok összterülete mintegy 250 ezer km2 volt.

 

Aragóniai Constanza (1:0)

Az első dinasztikus aragóniai-magyar kapcsolat tehát Imre herceg - III. Béla és Châtillon Anna fia - és Aragóniai Constanza házasságával köttetett meg (A kétrészes posztban az egyes keresztneveket az uralkodói ház nyelvén írom, hogy megkülönböztethető legyen pl. a sok Constanza/Constance).

A vőlegény anyja Antiochia hercegének, a II. keresztes hadjárat  (1147-1149) lovagjának, Renaud de Chatillon-sur-Loing lovagnak és Antiochiai Constance-nak lánya volt. Châtillon Anna egyúttal II. András anyja is volt, kinek későbbi közel-keleti törekvései részben terület iránti anyaági családi igényből is származtak. 

II. Géza és VII. Lajos találkozása a Képes Krónika ábrázolásában

A Constance név hallatán felkapjuk a fejünket, hiszen az mind a vőlegény, mind az ara családjában előfordul. Ennek nem csak annak elterjedettsége volt az oka, bár igazi 'reneszánsza a család katalán, ibériai ágában inkább a XIII-XIV. században volt -, hanem az, hogy nevét anyja nővéréről kapta, aki a Capeting VII. Lajos, az akkori francia király felesége volt. Azé a VII. Lajosé, aki a II. keresztes hadjáratban vonulván Esztergomban is járt s személyesen ismerhette meg a Magyar Királyság akkori tényleges állapotát.

Itt álljunk meg, mert ez fontos momentum. A "francia kapcsolat". A katalánok Magyar Királyság irányába történt nyitása, ill. kapcsolatfelvétele nem független a katalánok francia kapcsolatainak erősödésétől. A magát burgundi Rajmundtól, I. burgundi Vilmos negyedszülött fiától származtató, Kasztília és León trónján ülő, később mind Kasztíliai Izabellát és Aragóniai Ferdinándot adó, országegyesítő királyi dinasztia, de a carcassonei grófból Aragónia, Barcelona, Valencia, Mallorca, majd Szicília, Nápoly urává lett Aragón királyi ház is ezer szállal kötődött Franciaországhoz. Ami II. Géza és VII. Lajos találkozásakor még magyarok számára 'álom' volt, az a kasztíliaiak és aragóniaiak számára 'kézzelfogható valóság', a francia feleség. Míg a magyarok számára III. Béla negyedik felesége lesz az első ténylegesen francia feleség (a folyamatok épp akorra értek meg), addig szemléletes példa, hogy épp VII. Lajos A1-B1-C13-D1-E1-F3 második felesége Kasztíliai Constanza (francia földön már Constance). 

Imre király oroszlános címere aragóniai hatást mutat

Az, hogy Aragóniai Constanza végül Imre felesége lett, ugyan nem az apja, II. Alfonz Aragónia uralkodójának döntése volt, annak 1192-es halála után Constanza bátyjának (Alfonz elsőszülöttének), II. Katolikus Péternek (arrafelé Pedro II) a döntése (ill. a pápáé), de Péter ugyanazt a politikát követte, mint Alfonz. Egyértelműen kirajzolódik az a növekedési ív, amely Katalónia területi, ebből adódóan politikai s szükségszerűen gazdasági megerősödését is jelzi.
Péter hatása lesz majd az is, hogy ennek a koncepciónak a jegyében egy generációval később, elsőszülötte, I. (Hódító) Jakab második feleségeként a Constanzától, ill. gyermekétől III. Lászlótól a magyar Koronát elvitató, s azt megszerző II. András leányát Magyarországi Jolantát vette maga mellé.

Apjuk, III. Béla halála után 1196-ban a másodszülött II. András - aki az apja által juttatott halicsi trónról 1190-ben elűzöttként tért vissza, s élte a másodszülöttek életét - a törvényes uralkodó, az elsőszülött Imre ellenében hatalommegosztási igénnyel lépett fel. A bátyjától fegyverrel kicsikart horvátországi és dalmáciai területek feletti rendelkezés nem volt számára elég, neki az 'egész' kellett. Bár törekvéseit kezdetben nem kísérte hadiszerencse, Imrétől elszenvedett veresége megbékélésre kényszerítette, de ez csak pár évig tartott. Imre rossz egészségi állapota miatt megkoronázott gyermekének (III. László) utódlási lehetősége miatt András számára sürgetővé vált a még Imre életében való hatalomszerzés, s ennek során másodjára már sikerrel járt.

Constanza az alig nyolc évet (1196-1204) uralkodó, harmincéves korában meghalt Imre halálát követően András herceggel, a későbbi II. Andrással, és Gertrúddal, a meránival folytatott hatalmi küzdelemben Bécsbe menekült V. (Babenberg) Lipót osztrák herceghez. Ott a kis László 1205-ben, alig egy évvel apja halála után, ötévesen hirtelen elhalálozott,. A gyermeket András nagy hirtelen Székesfehérváron pompával eltemette.

Constanza visszautazott az aragóniai udvarba, s 5 év özvegység után bátyja akaratából alig harmincévesen 1209-ben ismét férjhez ment, most II. (Hohenstauf) Frigyeshez. Így ő lett az anyja VII. Henrik sváb hercegnek, akit az apja elleni lázadásban elszenvedett korai halála (1242) akadályozott meg, hogy apja nyomdokaiba lépjen (1250). Frigyesről és Henrikről, ill. azokról az időkről, a sziciliai történelem eme érdekes korszakával blogunk már foglalkozott, a szicíliai vercsenyéről szóló háromrészes blog 1. részében.

Történt az eset akként, hogy a hazatérő özvegy és gyermekét elvesztett Constanza anyjához társulva visszavonult a Huesca közeli Villanueva de Sigena-i monostorba. Közben azonban a báty, Péter, jó viszonyt kívánván ápolni III. Ince pápával - nem mellesleg reménykedve abban, hogy a pápa feloldja a Montpellier-i Máriával kötött házasságát - elfogadta a pápa kérését és annak tanítványának ígérte húga kezét. Ez a tanítvány volt II. (Hohenstauf) Frigyes. A mai szemmel nézve kifogásolható frigy, az alig 15 éves (vő)legény és a közel harminc éves özvegy házassága, a pápa közbenjárásával így szó szerint a mennyben köttetett. Geopolitikai jelentősége ugyanakkor elvitathatatlan. E geopolitikai vonatkozás nem csak az aragóniai udvar irányában állott fent - hiszen az 1279-es születésű Constanza mellett Péternek volt még három eladósorban lévő húga, Leonora (1282), Sancha (1286), Dulcia (1192) - hanem azt is kifejezte, hogy Contanza személyében egy nem akármilyen előéletű királyné ült Frigyes oldalára. 1222-es haláláig megélhette Frigyes német-római császári beiktatását, fiának Henriknek politikai sikereit.

Az Aragóniai Constanzával Magyarországra érkező kísérők közül többen integrálódtak a magyar rendi szervezetbe, kaptak jelentős birtokot, hivatalt, s nyertek így befolyást. Ilyen kimutatható katalán gyökerekkel rendelkezett a Fraknói (Kismartoni) család, melynek ha betekintünk a leszármazási táblájába, láthatjuk, hogy főispáni, s országbírói tisztséget nyertek, míg későbbi leszármazottai nádori és országbírói férjeket (köztük egy ismerős, Arany Toldijának Lackfija). A család tagja az a Bajóti Simon, akit 1220-1250 között említenek az oklevelek, s aki 1242 telén, a Tatárjárás idején sikerrel védte 30 ostromgép ellenében Esztergomban a fellegvárat. Ebben a számszeríjjal felszerelt aragóniai íjászok nagy segítségére voltak. 

Simon nevénél (A1) az "olasz" jelző ne tévesszen meg senkit, az olasz szó eredeti jelentése, - hasonlóan az oláhhoz, vagy a némethez (ez szláv közvetítéssel érkezett) - az, hogy "néma", azaz "olyan ember, akinek nem értjük a beszédét". Konkrétan az olasz és az oláh elnevezésben egy kelta törzs, a "blachus" neve élt tovább, mely idővel a pannóniai, kárpát-medencei frankokra szállt át. Magyar alakja a blak, szláv alakja a vlach. Anonymus korában már minden velünk/köztünk romanizált népet, így a románokat is jelölte. Ez a b/v kezdőhang a magyarban később vokalizálódott, így lett belőle o. [mint a viccben: Mi az? O-val kezdődik, s szereti sört: - Ó, de hisz ez én vagyok!]

 S hogy - látszólag - még bonyolódjon a kép, a középkori oklevelekben leggyakrabban a vallon telepeseket jelölte, melyek településneveiben a sok ilyen-olyan ~olaszi a vallon telepesek alapításkori jelenlétére utal. Az olasz kifejezés egyértelmű származtatása az olaszokra későbbi nyelvi fejlemény, XIX. századi (gondoljunk csak a talján kifejezés jelenlétére még a reformkor irodalmában is) Forrás

II. András horvátországi s elsősorban dalmáciai törekvései egy Antióchiáig tartó befolyási övezet megteremtését célozták, aki a nagyanyai örökség szellemében támasztott igényt az Antióchiai Fejedelemség trónjára.

A II. Andrással erősített szövetség a Mediterráneumban fokozódó hatalmi törekvéseket mutató Aragónia számára egy Velencével és Bizánccal szembeni erős partnert jelentett (előbbiről olvasható a Dalmáciáért folytatott magyar-velencei küzdelemről szóló posztunkban). Legalábbis 1420-ig, amikor a magyarok végleg kiszorultak, a dalmát kikötők birtoklása biztosította befolyást végleg elveszítve. Ekkorra már más dimenziót képviselt az aragón uralkodó család a térségben, s Hunyadi Mátyás sikeres közép-európai központosító törekvései új szövetség lehetőségét jelentették, akkor immár másik ellenfél, a német-római császár ellenében. 

A következő részben "még több macilány"  királylány érkezik, kérem ne kapcsoljanak el. Mindjárt folytatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.