A Főpolgármestereket bemutató poszt után a város közigazgatását (a hivatalt) ténylegesen irányító polgármesterek pályafutásának főbb mozzanatait, jellemzőit tekintjük át, a tekintélyes irodalom miatt szigorúan csak az alaptémához, azaz Budapest város közigazgatásának 'kettős' vezetéséhez illeszkedve. Természetesen ahhoz, hogy ne csak egy újabb felsorolás kerüljön ki a kezeimből, az is kell, hogy a történelemmel kapcsolatban valami konkrétumot, egyedi, de mégis általános jelenséget is bemutassak, személyük kapcsán. Nos ilyen lesz Budapestnek az 1905. évi nemzeti ellenállásban tanúsított szerepe, valamint a Tanácsköztársaság után hatalomra került keresztény-nemzeti erők szerepére abban, hogy 1920-1925 között miért nem volt Budapestnek főpolgármestere.

Polgármesterek

A két Károly, (balról Ráth Károly, Budapest első főpolgármestere, jobbról Kamermayer Károly, Budapest első polgármestere)

Kamermayer Károly (1873-1896) (Pest, 1829-1897) Az egyesített főváros első polgármestere pesti polgári család sarjaként született. Apja a a Károlyiak parádi üveggyárának igazgatója volt, a fiatal Károly Egerben, majd Pesten jogi tanulmányokat kezdett, majd az 1848-as tavaszi eseményeken fellelkesülve Kazinczy Lajos honvédei közé állt. 1849 tavaszán Aulich parancsnoksága alatt részt vett a szolnoki (márc. 5.), a hatvani (ápr. 2.), az isaszegi (ápr. 6.) ütközetben, majd Buda bevételénél (máj. 21.) majdnem életét is vesztette. Végig fegyverben állt, s a Csallóközben, majd Komárom védelmét szolgáló hadmozdulatokban vett részt. A szabadságharc bukása személyes életét is hallgatásra késztette, Pestre visszatérve beíratkozott jogi tanulmányai folytatására - így megúszta az osztrák hadseregebe való besoroztatást - s az 1850-es években különböző ügyvédi irodákban szerzett szakmai tapasztalatot. Már felnőtt fejjel érte az 1860. október 20-án kiadott Októberi Diploma, ami életet lehet a közigazgatásba, megnyitotta előtte a városi adminisztrációban való ígéretes részvétel lehetőségét (előtte, mint rendőrségi megfigyeltként a pesti dologházban napidíjas tisztviselői állásra futotta, Conrad, az akkori pesti polgármester nem merte alkalmazni). 1861-ben viszont inkább Budát választotta, ahol közben az ügyvédi vizsgát letette, majd hamar, már az évben elnyerte a főjegyzői állást. 1867-ben ismét Pesten lett tanácsos (közegészségügy).

1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésekor a város polgármestere lett, ahol 4 ciklusban választották a városi közigatgatás élére (s ez 6-6 év!). Hosszú, meghatározó időszaka volt ez a majd' 25 év Budapest fejlődésének, a Három Károly korszaka, mert Kamermayeren és Ráthon kívül tagja volt a városvezetésnek Gerlóczy Károly alpolgármester is (1873-1897) (Pest, 1835-1900), aki, mikor Kamermayer halála után veszít a polgármesteri választáson az új nemzedékhez tartozó Márkussal szemben, az alpolgármesteri székről is lemondott, így zárva le egy korszakot.

Kamermayer polgármesteri hivatalának 24 évére esik mindaz a városfejlesztés, amely a milleniumi évfordulót megelőzően a fővárosban megindítottak, érdemei elévülhetetlenek, ma is látjuk azoknak az időknek a nyomát a városképen. Csak szalagcímekben: 1874: Ferdinánd-híd, 1875: adómentesség az épülő házakra, Városháza, Népszínház, 1876: Margit-híd, 1877: Nyugati pályaudvar, Műcsarnok, 1879: első köztisztasági szabályrendelet, megindul a lóvasút a Margit-hídon, a Várpalota építésének kezdete (1879-1903), 1880: lóverseny tér (a mai Kincsem-park), 1880-1883: közraktárak építése a Ferencvárosi rakparton, 1881: telefontársaság, önálló városi rendőrség, a városligeti artézi-kút és fürdő (Széchenyi fürdő) megnyitása, 1882-1884: Keleti pályaudvar, 1884: Operaház, 1885: Szent István Kórház, az Országház építésének kezdete, 1889: villamos-vasút zónatarifával, 1892: Fővárosi Fertőtlenítő Intézet, 1893: a kerületi előljáróságok működésének kezdete, Rudas fürdő, 1894: Szent László Kórház, Köztisztasági Hivatal, 1895: Nagykörút építésének befejezése, 1896: Mátyás-templom felszentelése, Vígszínház, Földalatti, Milleniumi kiállítás, ünnepségek, Szabadság-híd (Ferenc József híd).

1896 novemberében betegségére hivatkozva lemondott és rá fél évvel, 1897. június 5-én 68 évesen meghalt. Furcsa, szinte egyidőben haltak meg, Ráth július 30-án, Kamermayer pedig alig 2 hónappal korábban, mint az imént írtam, június 5-én. Nevét, szellemét a Fővárosi Városháza és a régi Vármegyeháza közötti tér őrzi.

Utóda, Márkus József (1896-1897) (Szombathely, 1852-1915) az akkori ciklus alpolgármestere volt, mikor megválasztották Kammermayer utódjának. Még mint alpolgármester szervezte a Deák Ferenc 1876-os temetése és II. Rákóczi Ferenc 1906-os hazahozatala közti időszak leggrandiózusabb gyászszertartását, Kossuth Lajos 1894-es temetését. Azt a temetést, melyen "magasabb politikai érdekekből" nem vett részt az akkori főpolgármester Ráth Károly sem, de nem vett részt az akkori miniszterelnök Wekerle Sándor sem, továbbá Bánffy Dezső, a képviselőház elnöke. Ahogy Ferenc József szarkasztikusan megjegyezte Wekerlének (mert javára legyen mondva, akart volna ő azért): "Ah, wohin denken Sie mein lieber Wekerle, da kann keine Rede davon sein, ich verstehe sie, aber was wird das Ausland dazu sagen", azaz "Ah, hova gondol kedves Wekerle, erről szó sem lehet, én megértem magát, de mit szól majd a külföld hozzá!".
Márkus polgármesterként alig fél évet dolgozott, mivel a Kamermayer után fél évvel elhalálozó Ráth Károlyt követően főpolgármesternek jelölték és választották. Jogot és bölcsészetet tanult. Érdekesség róla megemlíteni, hogy a korszak egyik legjelentősebb színésznőjének, Márkus Emíliának (1860-1949) volt egyben a bátyja. Politikai karrierjét nagyban segítette, hogy nagybátyjuk volt Horvát(h) Boldizsár (1822-1898), az Andrássy-kormány igazságügyminisztere (1867-1871). Hogy személyében mennyire nem merült fel az összeférhetetlenség kérdése, jelzi az, hogy 1898-tól főrendiházi tag, 1910-től pedig képviselő is volt.  

Halmos János (1897-1906) (1847-1907) jogász, róla azt fontos megemlíteni, hogy elődjével az akkor a főpolgármesteri székben ülő Márkus Józseffel együtt 1906-ban lemondott a Fejérváry darabont-kormánnyal kialakult politikai nézetkülönbsége miatt. A főváros szerepéről, részvételéről az 1905-1906-os nemzeti ellenállásban külön kell szóljunk.

Ez volt az az eset, amikor az ellenzéki osbstrukcióval szemben erélyesen fellépő Tisza Istvánnal szemben összefogott ellenzék megnyerte a választásokat (a szavazatok pártok közötti területi eloszlását itt mutatja egy térkép), kormányt azonban mégsem alakíthatott. A minimális különbséggel nyertes, de szövetkezett ellenzékként a mandátumok 56,17 %-át maga mögött tudó Függetlenségi és '48-as Párt (39,95%) legyőzte ugyan az addig taroló, most vesztes Szabadelvű Pártot (38,5%), mégsem tudott kormányt alakítani, mert nem kapott rá megbízást. Azt az uralkodó közel fél éves alkotmányos válság után - a parlamentarizmus szabályai szerint a szabadelvűeknek mégsem adhatta, "B" terve meg nem volt - június 18-án egy bizalmi emberének (akkor éppen testőrsége parancsnokának, de aki 1884-1903 között honvédelmi miniszter volt), Fejérváry Gézának adta. Feladata az uralkodói érdekeknek megfelelő kormányzati struktúra kialakítása és működtetése lett volna, de az (amúgy győztes) ellenzék az állandó politikai támadásaival (legeredményesebben az adó- és újoncállítás megtagadására való buzdítással) ezt lényegében ellehetetlenítette. De ahogy ez lenni szokott, az ellenzék maga sem ért célt, az egymást kifárasztó politikai küzdelem végére az ellenzék vezetői fokozatosan feladták politikai céljaikat, és megállapodotak az uralkodóval. Na, kik győztek megint? a németek (azaz 'a Habsburgja'). A politikai megegyezéssel együtt a Fejérváry-kormány lemondott, s az 1892-1895 között szabadelvűként miniszterelnök Wekerle Sándor 1906. április 8-tól (1910-ig) immár a Függetlenségi Párttal addig ellenzéki koalícióban lévő Alkotmánypárt tagjaként (és képviselőjeként) alakíthatott kormányt. De mi történt ezalatt a fővárosban, s hol jön itt egyáltalán képbe, aminek együttes lemondás a vége? 1905 februárja, a választási eredmények nyilvánosságra kerülése és júniusa között semmi, a kormány hivatalba lépésével, azaz 1905 júniusában kezdődtek a lényegi események.

Ahogy az országgyűlésben képviseltetik magukat az egyes politikai erők (már aki eljut odáig), úgy a székesfővárosban a törvényhatósági önkormányzatot gyakorló törvényhatósági bizottságban is hasonlóan jelen voltak ugyanezek a politikai érdekek. Így a "szövetkezett ellenzék" adófizetés és újoncállítás megtagadásáar vonatkozó felszólítása leginkább a népesebb városokban fejthetett ki nagyobb nyomatékot (s ez hatott vissza országos méretekben). Valamennyi törvényhatóság (ma: önkormányzat) közül Budapest területén folytak be a legnagyobb állami adójövedelmek, emellett a példa erejével jelentős hatással volt más törvényhatóságok döntéseire is. A kormányzat igyekezett személyesen is szövetségesnek megnyerni a városvezetést, nem csak a bizottsági tagok, hanem a főtisztviselők személyében is. Így a Fejérváry-kormány belügyminisztere, Kristóffy József hivatalba lépését követően személyesen kereste fel Márkus József főpolgármestert és Halmos János polgármestert, ami erős politikai visszhangot keltett (olvashatjuk majd alább a posztban, hogy még a polgármesteri eskü letételekor is majd csak 1944-ben érzi úgy az akkori belügyminiszter, hogy jelenlétével meg kell tisztelnie a fővárost.)

Az országos ellenálláshoz való csatlakozás érdekében a törvényhatósági bizottság ellenzéki pártjai már június 28-ra ülést kezdeményeztek, hogy az fogadjon el egy választ a miniszterelnöki leiratra (mármint, hogy megalakultak), s a válaszban fejtse ki az ellenzékiek indítványtervezetét (lényegében a parlamenti ellenzéki érdekek mentén). A bizottság azonban nem foglalt egyhangúlag állást a kormánnyal szemben. Az ellenzék akkori fővárosi vezetője, Polónyi Géza indítványa mellett elfogadtak ugyanis egy másik indítványt annak a Heltai Ferencnek az előterjesztésében, aki 1913-ban szabdelvűként főpolgármester lesz (róla volt szó az 1. részben). A két indítvány nyilvánvaló módon a döntő kérdésben, azaz az önkéntesen befizetett adók beszolgáltatásának, illetve az önként jelentkező újoncok kiállításának kérdésében különbözött egymástól. Polónyi szöveg-javaslata az volt, hogy főváros (törvényhatósági bizottsága) az országgyűlésiig meg nem szavazott adókat és újoncokat nem bocsátja a kormány rendelkezésére (s ott ugye kormány ide, kormány oda, a függetlenségiek azaz az ellenzékiek voltak többségben, így olyan döntés nem volt várható), a polgármestert és a tanácsot pedig az ezekkel kapcsolatos kormányrendeletek végrehajtásától eltiltotta volna. Heltai ugyan rámutatott, hogy az önként befizetett adók és az önként jelentkező újoncok megtagadását implicite a Polónyi-féle megfogalmazás is tartalmazta, így az törvénytelen, s a törvényhatósági bizottság, akinek egyik első dolga épp a törvények betartatása, ilyen döntést csak törvénybe ütközően hozhat, a bizottság tagjai feltakartak a parlamenti erőviszonyoknak, így elfogadták Polónyi elzárkózó ill. tiltó megfogalmazását, mint határozat. Így lényegében 40 millió korona adóbevételtől esett (volna) el a költségvetés, ami az 1906. évi költségvetés főbb számait nézegetve (a vége felé A) Rendes bevételek V. Pénzügyminisztérium fejezet 7. címe alatti alcímekben sorakoznak az egyes adófajták) a bevételek 3,1 %-át jelentették (összbevétel 1.290 M korona előirányzat szerepelt).

Az újoncállítás fontosságát pedig az 1906. évi V. és VI. tc-ben tanulmányozhatjuk  (mindkét évben ébenként a közös hadseregnek 44.076 fő, a honvédségnek pedig további 12500 fő).
S akkor itt volt vége a dalnak. Onnantól kezdve a kormány és a főváros egymással szemben evezett, ill. a főváros a kormányt alakítani lehetőséget nem kapó parlamenti többséggel kötötte össze gályáját. Amikor a politikai egyezkedések során a parlamenti függetlenségiek végül megállapodtak az uralkodóval, onnantól az uralkodó kormányával szembehelyezkedett városvezetés politikailag ellehetetlenült (különösen azáltal, hogy 1906-ban Wekerle személyében az lett az új miniszterelnök, akit az uralkodó sugallt). Ők nem voltak benne a parlamenti alkuban.

Halmosnak előtte sem lehetett könnyű dolga. (Hja, melyik budapesti polgármesternek volt az?) Tekintsünk bele, miként ekézte 4 flekken át Mikszáth lapja, az Országos Hírlap 1898-ban. "Halmos János baja" (egy másik érdekes tanulmány Halmos lemondása utáni közéleti szerepéről, további politikai küzdelmeiről). Működésének idejére esett a régi Belváros bontása (1897), a Teleki piac építése, valamint a villamosítás miatt a lóvasút megszűntetése (1898), a Vágóhíd nagy fejlesztése (1901), az Erzsébet-híd (1903), a Halászbástya, valamint a közelmúltig TV székházként ismert, hajdani Áru- és Értéktőzsde átadása, valamint a Szent István Bazilika felszentelése (1905). Halmos és Márkus lemondása után Ferenc József felfüggesztette a főváros önkormányzatának működését, királyi biztost nevezett ki Rudnay Béla főkapitány személyében, amíg le nem zajlottak az új választások (II.19-IV.8), majd az új testület új polgármestert és főpolgármestert választott.

Bárczy István

Bárczy István (1906-1918) (Pest 1866-1943) (Eredeti neve Sacher István volt, apja Sacher Gusztáv főreáliskolai tanár; anyja, bárcziházi Bárczy Berta volt.) 23 évesen, 1889-ben került a városházára, 1901-ben már tanácsnok volt. 1906-ra megkétszerezte a fővárosban az oktatási intézmények számát, ez nem csak akkoriban volt nagy szó, de innen nézve is az. Különösen, ha a XX. század első évtizedeire gyakorolt hatását tekintjük. Érdekes időponti egybeesés ez, 1906-ban jelent meg először - folytatásokban - A Pál utcai fiúk is, a Tanulók Lapja c. folyóiratban. 1906-ban a későbbi polgármester, majd főpolgármester Sipőcz Jenő apját, Lászlót előzte meg a polgármesteri választáson. A községesítés elvét vallotta, hivatali idején valósult meg a gázmű, az elektromosmű, a vásárpénztár, az élelmiszerüzem, a kötszerüzem, a városi villamosvasút, a hirdetővállallat, az Állatkert, valamint a fürdők fővárosi üzemeltetésbe vétele (vásárlás útján). Az ő hivatali idejében történt a Szépművészeti Múzeum megnyitása, a Zeneakadémia új épületének átadása (1906), az Állatkert újjáépítése (1908-1912). Bárczy idején a főváros 5 éves barakk-, népszálló-, népotthon-, kislakás-, és iskolaépítési programot indított (1909), Az Erkel Színház, a Tiszti Főorvosi Hivatal (1911), mind-mind a nevéhez 'fűződik'. Az I. világháború idején többnyire szociális ill. a városgazdálkodást érintő döntések születtek (jegyrendszer, mozgókonyhák, árszabályozás). Személye (mivel a főváros jelentősége olyan fokú volt a háború idején) felmerült a Wekerle-kormány lemondása utáni időszakra tervezett kormányalakítás idején. Végül Hadik János lett a kinevezett, de esküt nem tett, 17 órás kormány vezetője, amit október 31-én hajnalban elsöpört az őszirózsás forradalom. A Károlyi-kormány idején épp ezért lemondott, a restauráció idején a Friedrich- és a Huszár-kormányban vállalt szerepet, mint igazságügy-miniszter, majd 1920-1931 között az ellenzék tagjaként országgyűlési képviselőként tevékenykedett. Az 1922-es választások idején egyik kampányrendezvényén, egy díszvacsorán bomba-merényletet hajtott végre ellene az Ébredő Magyarok Egyesülete keretében szervezett egyik vérbíróság, melyet csak késedelmes érkezése miatt tudott elkerülni. Igen, ez a Héjjas-, Prónay-féle szervezet, de a konkrét ügyhöz nekik nem volt közük, azt egy másik, 'illetékes' osztályuk szervezte. A 9 halottal és sok sérülttel járó merényletet - az elkövetőket érintően - követte ugyan bűnvádi eljárás, de a szervezőket érintően nem, így Báthory Miklóst, mint a vérbíróság "kerületileg illetékes" osztályának vezetőjét érintően államigazgatási eljárás keretében zárták le az ügyet. Bárczy emlékét őrzi a Deák tértől a Martinelli térig vezető utca.  

Bódy Tivadar (1918-1920) (Budapest, 1868-1934) Született Baintner. Jogász, még az egyetem elvégzése előtt a főváros szolgálatába lépett. Végigjárta a hivatali szamárlétrát, olyannyira sikeresen, hogy még tanácsos 'korában', 1912-ben nemesi oklevelet kapott. 1913-1918 között alpolgármester. Bárczy utódjaként kevés idő jutott neki, az 1919. márciusi események elsodorták hivatalát is. Nagy fejlesztések nem valósulhattak meg háborús időkben, neki jut a Gellért Fürdő megnyitása, s megannyi esemény a háború végnapjaiban, az őszirózsás forradalom idején. A Károlyi-kormány 1918 novemberében felfüggesztette a főváros közgyűlését, és a Nemzeti Tanács tagjaival egészítette ki, azaz megszűnt az önrendelkezés. Akként, hogy a (régi) fővárosi tanács 20 tisztviselő tagot adott, a kormány (belügyminiszter) pedig 24 tagot delegált. Ez az új tanács azután újraválasztotta a tisztviselőket (5.§). Így, mivel szükség volt rá, hivatalában megérte az 1919. évi VII. Néptörvényt Budapest főváros közigazgatási szervezetének ideiglenes módosításáról  és a Fővárosi Néptanács alakuló ülését is. (Azaz, ez az 1919. január 29-i néptörvény vetett véget Bárczy főpolgármesteri idejének is 7. §.). Tehát, amíg Károlyiék ha korlátozva is, a helyén hagyták (3.§) a polgármestert, Kun Béla "mindent vitt". Személyével kapcsolatban még érdekesség megemlíteni, hogy belvárosi előljáró-helyettesként 1899-ben ő volt Jókai Mór (75 éves) esküvői tanúja a Grosz Bellával (20) kötött esküvőjén.

Sipőcz Jenő (1920-1934) (Budapest, 1878-1937) jogász. Már apja is pályázott a polgármesteri tisztségre, de 1906-ban Bárczy Istvánnal szemben alulmaradt. Kezdetben ügyvédi pályára lép, majd a közigazgatást választja. A Tanácsköztársaság bukása után neki jut a város újjászervezése s neki kellett még a világgazdasági válság idején is a város működtetéséről gondoskodnia. Hivatalba lépésekor szinte első intézkedése a virilista képviselők jogállásának megszüntetésére irányuló kezdeményezés volt, melyet az 1920. évi IX. tc. fogalmazott meg. Természetesen nem magányos Don Quijote-ként harcolva kívánta a legnagyobb adófizető polgárok választás nélküli képviselői jogát megszűntetni, törekvése a kormányzói akarat (egyben az akkori kormánypolitika) városházi megfogalmazása volt. A törvényhatósági bizottságnak így a korábbi 400 helyett 263 tagja lett. "2. §. A törvényhatósági bizottság az elnökön kívül 240 választott és 22 olyan tagból áll, akik a törvényhatósági bizottságnak állásuknál (tisztüknél) fogva tagjai." Egyúttal új összeférhetetlenséget fogalmazott meg a fővárosi képviselőkre vonatkozóan.

"3. §. A törvényhatósági bizottság tagja nem lehet, aki:
1. politikai jogainak gyakorlásától fel van függesztve;
2. bűntett vagy nyereségvágyból elkövetett vétség miatt bűnvádi eljárás alatt áll, vagy jogerősen el van ítélve, míg ezen ítélet hatálya alatt áll;
3. közsegélyből él;
4. gondnokság vagy csőd alatt áll, vagy akinek kiskorúsága meg van hosszabbítva;
5. üzleténél vagy foglalkozásánál fogva erkölcsrendészeti ellenőrzés alatt áll;
6. a székesfővárosnak vállalkozója vagy szállítója, a székesfőváros és mások közötti ügyletek közvetítője vagy bizományosa, a székesfőváros javainak, javadalmainak, jövedékeinek vagy hasznothajtó jogainak bérlője vagy haszonbérlője, ha az évi bérösszeg 12,000 koronát meghalad, végül aki a székesfővárossal oly szerződéses viszonyban áll, amelynél fogva a székesfőváros a szállító vagy bérbevevő;
7. a székesfővárossal a 6. pontban felsorolt viszonyban álló cég tulajdonosa vagy alkalmazottja, részvénytársaság, szövetkezet vagy egyéb társaság igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagja, jogtanácsosa (ügyésze, ügyvédje), más alkalmazottja vagy felszámolója, végül oly részvényese, illetőleg tagja, aki az összes részvények, illetőleg üzletrészek legalább 1/10 részét bírja;
8. a székesfővárosnak rendszeresített állásban lévő tisztviselője (alkalmazottja, üzemi alkalmazottja). 

A hatalomra jutott keresztény-nemzeti erők a törvény elfogadásával nem elsősorban a város módos polgárait akarták a politikai közéletből kiszorítani, hanem az általuk szabadkőműves kisebbségnek minősített városvezetés bázisát kívánták csökkenteni. 

A fenti IX. tc. egyenesen azt is kilátásba helyezte, hogy -

"23. §. A belügyminiszter a főpolgármester (kormánybiztos) előterjesztésére, vagy meghallgatásával a törvényhatósági bizottságot feloszlathatja, ha a törvényhatósági bizottság olyan eljárást tanusít, amely az állam érdekét, vagy a székesfőváros jólétét veszélyezteti, vagy a közigazgatás eredményes működését kizárja.
Az új választást két hónapon belül meg kell tartani.
Ha a törvényhatósági bizottságot ismételten fel kellett oszlatni, az új választást két hónapnál hosszabb időre is el lehet halasztani."

Azaz a belügyminiszter egy vele együtt nem működő bizottságot saját hatáskörban feloszlathatott volna, s aki nem lépett volna egyszerre, az nem csak estére nem kapott volna rétest, hanem ki tudja meddig. Már az is jelzésértékű, hogy a törvény szövegébe eleve bele van fogalmazva a 'főpolgármester' megnevezése után minden esetben, hogy 'kormánybiztos', s a feloszlatás esetére komplett forgatókönyv áll benne, hogy akkor a bizottság helyett a tanács hogy s mint viszi tovább az ügyeket, nehogy az urak azt képzeljék, hogy kis obstrukcióval feloszlattatják magukat, aztán ellehetetlenül a város működtetése, s akkor tessék. Nem, biztosítva volt a város folyamatos működése mindenféle esetre addig is, amíg el nem készült az 1924. évi XXVI. tc.  a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezéséről.

Ebben semmit nem bíztak a véletlenre. A törvényjavaslat előkészítő vitái során kiderült, elképzelhető, hogy egy új választás során sem kerülhet többségbe a fővárosban a kormányoldal, így - miközben 240-ről 250-re emelték a választott bizottsági tagok számát (1.§.) - 21 kinevezett tagot is delegálhatott az államfő (kormányzó). A kedvencem a 16. §. (2), ez kimondja, hogy "Az a választott bizottsági tag, aki tizenkét egymásután következő közgyűlésről igazolás nélkül elmarad, elveszti bizottsági tagságát. (15. §)" Ha nem is mindegyikre, de minden 12-re illett elmenni. Ezt a törvényt tovább finomították az 1930. évi XVIII. tc.-kel, s ez még mind Sipőcz idején. Ez a korábbihoz képest jelentősen lecsökkentette a törvényhatósági bizottság választott tagjainak számát (150 fő), s emellett bővítette azon tagok számát amelyek személyére ráhatása lehetett. Így tag lett még "...b) az érdekképviseleti csoportok köréből választott 18 tag és a vitézi törzsszék törzskapitányának egy kiküldöttje;
c) az örökös tagok, akiknek száma 32;
d) a hivatali állásuknál fogva tagok és a szakszerűség képviselői." Emellett a döntési szinteket is lejjebb vitte, ill. elvette a bizottság elől. Megszüntette a fővárosi tanácsot és hatáskörét a polgármesterre ruházta; a közgyűlés jogainak egy részét az újonnan felállított törvényhatósági tanácsnak adta, melynek tagjainak egy részét (6/26) a főpolgármester nevezte ki.

Sipőcz hivatali idejének első éveiben számos tűntetés, sztrájk, merénylet történt a fővárosban, nem múlt még el a 134 nap hatása. Működése alatt (lényegében Ripka 1925-ös főpolgármesteri hivatalbalépésével lendületet adva) kezdődött meg számos szociálpolitikai intézkedés. Tíz éves szünet után (azaz az I. világháború kezdete óta ez elmaradt) újabb lakásépítési program kezdődött, út és csatorna-hálózat bővítéssel, a fővárosi közlekedés egységes megszervezésével (BSZKRT alapítása, 1923) a műszaki urbanizációs szint ebbéli emelésével új munkahelyeket teremtett, ami részben csökkentette a szociális kiadásokat is. Az 1920-as évek romló gazdasági lehetőségei a főváros működését jelentősen megnehezítették, már a folyamatos működés fenntartása sikernek számított. Nem véletlen, hogy Sipőczhöz fognak hasonlítani minden főpolgármestert a jövőben is. Közben az 1934. évi XII. tc. tovább redukálta a választott bizottsági tagok számát, s ami fontosabb, a főpolgármestert immár nem három közül választották, hanem a kormányzó nevezte ki.

Szendy Károly (1934-1944) (Budapest, 1885-1953) Eredeti neve Hinterscheck volt, pesti kispolgári családból származott, 1905-től lépett közszolgálatba, s végig a főváros közigazgatásában dolgozott, közoktatási területen (1930- tanácsnok), így jutott el a polgármesteri beosztásig. Sipőczhöz hasonlóan neki is békeévek jutottak, a város üzemeltetése, amit viszont némileg eltérő módon valósított meg (tudjuk Sipőcz volt a polgármester a világgazdasági válság teljes ideje alatt, Szendynek már a fellendülés első évei jutottak. Ehhez képest - idézek egy tanulmányból -  "pénzügyi-gazdasági vonalvezetése némileg eltért a Sipőcz-éra gyakorlatától. A válság éveiben Sipőczék nem nyúltak a korábbi években kialakított gazdaságpolitika lényeges elemeihez, hanem csupán a fokozott takarékosság és a kiadások mechanikus csökkentése jelentette a gazdasági válság miatt életbe léptetett intézkedéssorozat egyetlen látható jelét. Folytatták a szociálpolitikai akciókat, csökkentett keretben a közmunkákat. Szendy, bár a takarékossági intézkedések hatályát fenntartotta, sőt némileg kiterjesztette és a szociálpolitikai akciókat is szélesebb körben folytatta, dinamikus módon elő is kívánta segíteni a gazdasági konjunktúra mielőbbi fordulatát. Ennek érdekében az 1930-ban felhagyott kölcsönfelvételi gyakorlat folytatását kezdeményezte. Szendy hangsúlyozta, hogy míg korábban a költségvetési feleslegekből és kölcsönökből együttesen végezték a beruházásokat, addig ez az út most nem járható. A költségvetés egyensúlyba hozatala után azonban feltétlenül folytatni kell az évek óta elhanyagolt beruházásokat, amelyek új munkaalkalmakat, a pénzforgalom növekedését és ezzel együtt a közgazdasági élet megújulását, fokozott vérkeringését fogják kiváltani. Kölcsönt adó, pénzzel rendelkező hitelezőt azonban alig lehetett találni; a külföldi hitelezők a korábbi kölcsönök leállított törlesztése miatt elzárkóztak a magyar gazdasági élet finanszírozásától, a belföldi pénzintézetek pedig maguk is a válságtól sújtva, nem gondolhattak jelentősebb kölcsönök nyújtására. Egyedül a közületi biztosító intézeteknél, az Országos Társadalombiztosító Intézetnél — OTI — és a Magánalkalmazottak Biztosító Intézeténél — MABI — halmozódtak fel az 1929 óta befizetett járulékokból bizonyos tőkék, amelyek gyümölcsöző befektetése indokolt volt, mivel a nyugdíjfolyósításra, amely ezen intézetek legnagyobb tehertételét jelentette, ekkor még nem került teljes egészében sor. E felismerést rövidesen gyakorlati lépések követték, és 1935. április 12-én a közgyűlés jóváhagyta az új 21 millió aranypengős, 20 éves lejáratú törlesztéses kölcsön felvételét a legsürgősebb beruházásokra."
A német megszállás idején, 1944. március 28-án a Kállay-kormány lemondásával, "az alkotmányos szokásnak megfelelően" Homonnay Tivadar főpolgármesterrel együtt lemondott. Pontosabban a nyugdíjazását kérte a bizottságtól, ezekkel szavakkal: ,,a mának nehéz körülményei között a székesfőváros lakosságának érdekeit nem tudom eredményesen képviselni". Felelősségteljes gondolkodás, különösen az utódját nézve.

Dorogi Farkas Ákos (1944-1945) (Tiszakürt, 1894-1955) 1919-től Sipőcz polgármester titkára volt 1934-ig, főnöke haláláig, majd az üzemgazdasági osztály vezetője (ha eddig nem írtam volna jól körül, akkor itt ki is mondom, mert látnunk kell, hogy minden polgármesteri hivatal legfontosabb területe a városgazdálkodás, abból származik befolyás, nézzünk a cikkben vissza, hány későbbi polgármester indult ebből a pozícióból). A lemondott Szendy után lett az Imrédy-párthoz közel álló tanácsnokból polgármester 1944. május 19-én 109 szavazattal úgy, hogy néhány hónappal korábban az alpolgármester-választáson mindössze 4 szavazatot kapott. Eskütételén a székesfőváros törvényhatóságának megalakulása óta (azaz 1873 óta) először volt jelen a belügyminiszter. Hivatalát a nyilas uralom idején is megtartotta, így az ő hivatali idejére esett a budapesti zsidők gettósítása, amit a népbíróság 10 év kényszermunkával rótt fel neki (Nyugatra menekült, de az amerikaiak kiadták). Egy éve volt hátra, 1955-ben a váci börtönben halt meg.

Csorba János (1945) (Makó, 1897-1986) Jogász, kisgazda politikus. A Magyar Életrajzi Lexikon szerint 1941-től parlamenti képviselő, de az Országgyűlési Almanachok egyikében sincs benne (van egy másik Csorba János, ő szocdem, és somogyi). Amit az ő főpolgármestersége szempontjából fontos megemlíteni, hogy még nem ért véget az ostrom, mikor 1945. január 21-én a Tildy Zoltán vezetésével megalakult Budapesti Nemzeti Bizottság első ülésén a főváros főpolgármesterévé választotta. Ebben közrejátszott az, hogy 1944. március 19-e, azaz a német megszállás után aktívan részt vett az ellenállási mozgalomban, 1944 novemberétől a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának alelnöke is volt. Főpolgármestersége 1945. május 16-ig tartott, ekkor "más fontos beosztásba helyezték" (Közigazgatási Bíróság elnöke 1948-ig, majd kiszorították, 1951-53 között ki is telepítették).

Vas Zoltán (1945) (Budapest, 1903-1983) Az első kommunista e téren. Legendás alakja, mint 'Budapest első felszabadulás utáni polgármestere' lengte be a negyven évet. Polgári zsidó családból származott (Weinberger). 1920-1945-ig Bécsben, majd Moszkvában élt emigrációban. Erre azért "volt szükség, mert a Tanácsköztársaság idején, 16 évesen belépett az KMP-be, s az ifjúsági mozgalom egyik szervezője volt. Prágából tért vissza 1921-ben, amikor hamar lebukott, 15 évet kapott, amit ifjú korára tekintettel 10 évre csökkentettek másodfokon, majd fogolycserével ..., de mit beszéljek én a mozgalmi éveiről, a főpolgármesteri feladat szempontjából annyi a lényeg, hogy Rákosival való kapcsolata régi eredetű volt, az 1925. novemberi ún. első Rákosi-perben 8 évet kapott, és ez a "fegyverbarátság" mindent megalapozott. A börtönben éhségsztrájkkal megfejelte, s kapott további éveket, végül 1940 októberében szabadult, s egyből Moszkvába mehetett. Aztán front, frontpropaganda, teljesen eltérő életút, mint bármelyik elődjéé, akár a jogi-közigazgatási előéletet felmutató polgármestereket, akár a városüzemeltetési, városgazdálkodási iskolát végigjáró elődeit nézzük. A moszkvai magyar emigrációból elsőként küldték tért haza, ebbéli minőségében a pártszervezetek infrastruktúrális ellátása, és gazdasági ügyeinek intézése volt a feladata. 1945. február 15-től, azaz a város felszabadulását követő 2. naptól közellátási kormánybiztossá nevezték ki, innen egyenes út vezett május 16-án a polgármesteri székbe, melyet novemberig mondhatott a magáénak. Ezután országos pártügyek szólították (Gazdasági Főtanács főtitkára), de ezek már nem illeszkednek témánkhoz.

Kővágó József (1945-1947) (Budapest, 1913-1996) kisgazda politikus. A háború zavaros időket jelent, a II. világháború éveiben több olyan polgármester volt hivatalban - Dorogi Farkas Ákost követő valamennyien - akik korábban nem a közigazgatásban dolgoztak, így polgármesterként politikai érdekeket előtérbe helyezve tevékenykedtek vezetőként, s próbálták összefogni a hivatal munkáját. Csorba, Vas, Kővágó, majd Bognár és Pongrácz is, mind. Kővágó József műszaki pályáról érkezett, a háború idején a hadiiparban dolgozott, innen egy lépés volt az ellenállási mozgalom. Kiss János altábornagy segédtisztjeként 1944 novemberében letartóztatták (abban a hónapban lépett be a kisgazdapártba is), nagy szerencséjére a hadbíróság áttette az ügyét a katonai bíróságra (mi történt?), szabadlábra helyezték, majd a fronton találta magát, ami már itt volt hazánkban, de ahonnan 1945 márciusában megszökött. Májusban a pártja alpolgármesternek delegálta, s az 1945-ös választások után Budapest polgármestere lett, amelyről 1947-ben lemondott. 1950-ben életfogytiglanra ítélték, 1956 szeptemberében szabadult. Csorbával hasonlóan 1956 novemberében reaktiválta magát, de végül november 30-án elhagyta az országot, ahonnan a rendszerváltás hírére hazatért. 1996-ban halt meg, utódjával, Bognár Józseffel egy évben, ők ketten érhették meg az akkori budapesti polgármesterek közül a Harmadik Köztársaság kikiáltását. Ő az egyetlen, akit (1992-ben) Budapest díszpolgárai közé választottak.

Bognár József (1947-1949) (1917-1996) Az ismert közgazdászt fiatal éveiben (30 évesen) érte az a megtiszteltetés, hogy Budapest polgármestere lehessen. A kisgazda gyökerű, de a párt balszárnyához tartozó, majd a Hazafias Népfrontban helyét megtaláló magyar-francia szakos fiatal tanár nem klasszikus közigzgatási karriert futott be. A "népi demokrácia" éveiben 'erre' is volt lehetőség. Polgármesterségével egy időben egyidőben különböző kormányok tagja is volt (1946-1956 között 5 alkalommal rövidebb-hosszabb ideig), emellett, s számos tudományos tevékenysége, publikációja, stb. mellett 1945-1990 között, azaz 45 évig országgyűlési képviselő is volt.

Utóda, Pongrácz Kálmán (1949-1950) (1898-1980) kipróbált szakszervezeti munkásként a 'mozgalomnak' köszönhette tisztségét. Ő is a Ganzból érkezett, mint Ripka Ferenc, de micsoda különbség a kettejük életpályája. (Pongráczot 1947-ig vasesztergályosként a szakszervezet 'pártfogolta', Ripka kitanult, amit lehetett.) Ő a tanácsi rendszer idején is hivatalban maradt, mint a Fővárosi tanács elnöke. 1958-ig tartó hivatali idejében számos jelentős infrastruktúrális fejlesztés valósult meg, ami elsősorban a háború utáni újjáépítések szükségessége, valamint az hívott életre életre, hogy 1950-ben Budapest mérete a külvárosok bekapcsolásaával olyan méretűvé növekedett, hogy nem csak infrastruktúra kiépítése, hanem az egyes szolgáltató közüzemek egyesítését is meg kellett oldani (ahol pedig nem volt, ott kiépíteni) (Lánchíd újjáépítése, Csepeli HÉV, Ferihegyi reptér, troli-közlekedés, Árpád-híd, Petőfi-híd, metróberuházás kezdete, Ferencvárosi pályaudvar). Emellett számos presztízs beruházás is született.
1950-ban jelentős közigazgatási változások következtek be a (ekkor csatolták az addig önálló városként működő Újpestet, Rákospalotát, Pestújhelyt, Rákosszentmihályt. Pestszentlőrincet, Pestszentimrét, Kispestet és Pesterzsébetet is, a jelenleg a pesti oldalon a külső kerületeket alkotó településeket), de ez már egy másik korszak története, a tanácsi vezetés szelleméé.

Ajánlás:

Levéltárak közös keresője

Országgyűlési Könyvtár e-könyvtár Parlamenti dokumentumok

Ignácz Károly: A hatalom eszközei a választói akarat „korrigálására” A törvényhatósági választási rendszer elvei és gyakorlata Budapesten a Horthy-korszakban

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.