IV. (Kun) László kettős pecsétje

A kunok, jászok sajátos, az úrbéresektől (colonusoktól, subditusoktól), de még korábban a többiektől, a betelepülő hospesektől is jelentősen különböző jogállásának emléke apáink emlékezetében annyira erős volt, hogy bár jogaik az 1848-as törvényekkel és általában a 'polgári átalakulásnak' nevezett folyamatban erodálódtak, mégis akként beszéltek róla, mintha az valamiféle sajátos nemesség lett volna, csoportos nemesség, de mégiscsak 'nemesség'. Természetesen nem volt nemesség, ugyanakkor való igaz, hogy egyedi, a szabad királyi városok polgáraiéhoz mérhető, hasonlítható jogállás volt ez, melynek részleteit járjuk most körbe, először azt, hogy mik voltak eme jogállás alapjai, kezdetei, a következő posztban pedig azt, miként alakult át az elmúlt évszázadok során azzá, ami a Redemptióban (1745) részt vevők számára az elkövetkező 100 évben kétségtelen jelentős gazdasági előnyökkel járt. Nagy leleplezés nem lesz, hiszen jelentős irodalma van, sok tanulmány a neten is elérhető, mégis a kun és jász leszármazottakban, elszármazottakban erősödő tájékozatlanságot érezni.

A kunok, jászok betelepülését tárgyaló posztunk végén ott tartottunk, hogy a második Morvamezei csatában (1278), s az azt megelőző évtizedekben a beköltözésük óta (1239/1246) olyan hadi érdemeket szereztek, amelyek valósan igazolták azt az elvárást, amely a mongolokkal szemben, az ő harcmodorukat ismerő, ellenük egy esedékes támadás esetén jól használható katonai segédnépként számolt velük. IV. Béla tehát felismerte a lehetőséget, s időben, helyesen döntött. Már a betelepülésükkor, az ún. kői egyezményben megkapták a vendégnépeket illető kedvezményeket, azaz részleges adókedvezményt kaptak, s ami ennél is fontosabb ekkor, hogy saját jogaik szerint élhettek. De mint írtuk az első részben "A betelepüléskor még nem illette meg őket önálló jogállás." 

Valószínűleg az (ismétlődő) mongol veszély közelsége és a korábbi betelepülők, a besenyők  és úzok betelepedésének tapasztalatai, s az uralkodó IV. (Kun) László vérségi kapcsolatai együttes hatása eredménye volt az az 1278-ban rögzített jogállás, ami a kunok erőszakos (így végső) letelepedésüket követően őket megilleték. Számosságuk, illetve az igény a jelenlétükre olyan erős volt, hogy 1254-ben (a 2. betelepülés után 8 évvel) Erzsébet, a kun fejedelem Szejhán/Zeyhan leánya feleségül ment IV. Béla elsőszülött fiához, V. Istvánhoz (?1239-1272), aki 1246-ban még csak 7 éves, s házassága évében is cc.15 éves lehetett (születésének pontos időpontja nem tisztázott), s aki 1270-től igaz csak 2 évre, de magyar király volt. Az ő házasságukból származott az 1262-es születésú IV. (Kun) László, aki a kunoknak később annyi kiváltságot adott. Zeyhant 1254-ben - épp az esküvő előfeltételeként - a budai várban keresztelték meg, s akit IV. Béla egy 1255-ben kelt oklevelében "cognatus noster"nek, azaz rokonnak nevezett. Zeyhan halálával a kunok fejedelme cím István 'ifjabb királyra' szállott, a 'kunok bírája' tisztséget pedig valamelyik udvari főméltóság, később végig a nádor viselte.

Az, hogy mennyire jelentős volt ez a házasság, jól mutatják azok a dinasztikus kapcsolatok , amelyek az Árpádok generációit fűzte Európa uralkodó családaihoz. Kun László A3-B2-C1-D2-E3-F2-G8-H7 nővére volt az a Mária, akitől a magyarországi Anjouk származtatták trónigényüket, s V. István testvérei voltak Szent Margit, Szent Kinga (Kunigunda) és Boldog Jolán.

A kiváltságok

1279 elején - alig fél évvel tehát a második morvamezei csata napja után - pápai legátus (Fülöp fermói püspök) érkezett Magyarországra, hogy "az Úr nevében gyomláljon és ültessen, rontson és építsen!" azaz "hogy a fejedelmek és hazafiak, egyháziak és világiak körében mindazt szóvá tegye és megvitassa, mindazt, amit az istentisztelet, az apostoli szentszék méltósága, az egyházi törvények megtartása, az egyházi szabadság helyreállítása, az ország ereje, a tisztesség, a béke, a szegények felsegítése és a lelkek üdve és megnyugvása megkiván”. 

A legátus - aki III. Miklós pápa 1278. szeptemberi felkérő levele alapján érkezett - felhánytorgatta, s nyomatékosan követelte, hogy a király hasson oda, hogy a kunok térjenek át a keresztény hitre és véglegesen telepedjenek le. Ugyanis a fent nevezett helyekre koronabirtokokon megtelepedett, s településeket (szállásokat) létrehozó kun törzsek az igen népes állatállományukkal szűknek érezték az újonnan kijelölt életterüket, s állandó konfliktusaik voltak a beékelődő egyházi és világi birtokokon élőkkel. Ha pedig tetlegességre került sor, azt el tudjuk képzelni, miként zajlott. Kétszeri beköltözésük is a szinte azonnal jelentkező konfliktusok miatt volt, Kötöny meggyilkolása után kivonultukban látványosan dúlták fel a Duna-Tisza közét, majd a Szerémséget. A megbékélést szorgalmazó, pápai legátussal folytatott tárgyalásokon két kun vezér Uzur/Uzák és Tolon is részt vett, majd a király (IV. László) június 23-án oltár előtt hitére megfogadta, hogy a katolikus vallást és az egyház jogait megtartja.

Ekkor kerültek kiadásra a szakirodalom által első kun törvényekként számon tartott oklevelek. A második oklevél, ezt követően nem sokkal, a betelepülésről szóló posztban létszámuk számba vételekor említett 1279. augusztus 10-i oklevél (mások szerint augusztus 9-i, aszerint, hogyan fejtik vissza az oklevélen szereplő "augusztus idusa előtti negyednapon" keltezést), melyet keresztségi kiváltságlevélként is említenek. Az első, a júniusi nem maradt fent eredetiben, egy 1339-es átirata ismert, az a Vatikáni Levéltárban található, a második sem, ezt XVIII. századi átiratokból ismerjük, mely eredetisége körül jelenleg is folyik a vita. Ez természetesen nem vonja kétségbe ezeknek a jogoknak a létezését, hiszen a történelemből több, későbbi oklevél utal vissza tartalmára, megnevezve a létét, csak a pontos szöveg (azaz az, hogy ilyen kiváltságlevél volt, nem kétséges, csak az, hogy ezek szerepeltek-e benne eredetileg). Azt, hogy mik ezek a jogok (5.-6.), s cserébe mit adtak, tekintsük át Bánkiné Molnár Erzsébet: A kunok Magyarországon c. könyve megfogalmazása alapján:

1. keresztény vallásra térnek, a bálványozást elhagyják,

2. elhagyják a sátorozási és szövethajlékban lakást, helységekben letelepedve állandó épületekben laknak,

3. szakálluk leborotválásától és hajuk megrövidítésétől, valamint ruhaviseletüktől eltekintve egyebekben a keresztény szokáshoz fognak alkalmazkodni,

4. az oklevélben felsorolták a kunok szálláshelyeit,

5. a királyi szerviensekhez tartozónak említi őket: „a kunok előbb említett urai és a kun nemesek az ország nemeseivel azonos jogokat élveznek",

6. végül alkotmányos életük legnagyobb hatású jogi szabályozását is rögzítette az oklevél, nevezetesen azt, hogy a kunok a nádor legfőbb bírósága alá tartozzanak, kivéve, ha két kun közti vérontás vagy panasz merül fel, ekkor az a nemzetség-fő ítél, akihez a vádlott tartozik.

    

Ugyanez az eredeti oklevél megfogalmazásában:

1. "Tudomásul kívánjuk adni mindenkinek, úgy a mostaniaknak, mint a jövendőbelieknek, hogy midőn az apostoli szék követének, Fülöp atyának, isten kegyelméből fermói püspöknek, ki ugyanazon szent széktől, tudniillik mint Krisztus képviselőjétől, kizárólag hozzánk és országunkba rendeltetett, az ő szent behatással egyesült üdvös javaslatára a kunok urai, ugyanis: Alpár és Uzur, és a többi kunurak, szóval a kunok minden nemesei és egyeteme, elhagyva a bálványok imádását és elvetve teljesen úgy némely mint valamennyi pogány szertartást, elahtározták áttérésüket a katholikus vagy igaz hitre[...]
2. letelepedni rendeltük az alább megírt módon és helyeken. Tudniillik azonnal szálljanak meg és mondjanak le sátraik és nemez házaikról és a keresztények szokása szerint lakjanak és éljenek a talajhoz rögzített épületekben és házakban,
3. szakálluk leberetválásán, hajuk levágásán és megszokott ruházatuk elhagyásán kívül, - mire a mi alázatos kérelmünk folytán és atyai jámborsága enyheségéből a tisztelendő atya; követ úr őket saját elhatározásuk nélkül, akaratuk ellenére nem kényszeríti, - egyebekben a keresztény szokásokhoz alkalmazkodjanak.
4. Elrendeljük, hogy azok kik nemzetségükkel együtt a Duna és Tisza közt, vagy a Körös folyó mellett, vagy a Maros és Körös folyók között, vagy e körül, vagy a Temes és Maros folyók között megszálltak és nem máshol, mint ama folyók mentén, azon helyeken vagy földeken, melyeken eredetileg mindegyik nemzetséget sátraikkal együtt a Mi nagyatyánk, Magyarország híres emlékezetű dicsőséges királya: Béla király Úr letelepített, ott telepedjenek le most is és az előre bocsátott módon ott székeljenek, épen úgy mint királyságunk nemesei, átengedvén és adományozván nekik királynéi udvarnokaink földjeit és magvok szakadt hűbéreseink és nemes embereink más olyföldjeit - minden tartozákaikkal és hasznaikkal, tudniillik erdeikkel, kaszálóikkal, halászataikkal, - melyeket szállásuk körülzár és melyek adományozhatásunkhoz jog szerint tartozóknak elismertetnek, a monostorok és egyházak jogainak és birtokainak mindég épségben tartásával.
5. Egyébként miután a kunok előbb említett urai és a kun nemesek az ország nemeseivel azonos előjogokat élveznek, elrendeljük, hogy [...]
6. a kunok ez urai, nemesei és a kunok egyeteme - mint nagyapánk Béla király idejében elvégeztetett - országunk az időszerint hivatalban lévő nádorának ítélkezése alá lesznek rendelve, ki mint már nagyapánk óta szemmel tartott intézkedés; az illető nemzetség bírája vagy elöljárója jelenlétében bíráskodni fog országunk lakosaival előforduló minden ügyeikben, csupán annak kivételével, hogy ha vérontás vagy más bűneset miatt két kun között támad per, ezekben egyedül annak a nemzetségnek bírája ítél, melyhez a vádlott tartozik, két kun nemesnek ilyen egymásközti ügyében a nádor semmit sem végezhet és ha az egyik az ilyen két egymásközt perlekedőnek, személyünkhöz fellebbezvén, nemzetsége bírójának ítéletét visszautasítaná, akkor e kettő felett, hasonlóképpen nemzetségük bírájának hozzájárulásával, Mi fogunk ítéletet hozni, azt különösen kijelentvén, hogy ha ily két kun nemes egyikéről vérontás sülne ki és őt a halál illetné meg, ha esetleg Hozzánk bír menekülni, akkor az ilyen vére ontását, azért mert hozzánk eljutott, elkerülje, de mindazonáltal tartozik száműzetésbe menni és az országon kívül maradni és úgy mint száműzött kérjen kegyelmet a visszatérhetésre - ha meg tudja kapni - azoktól kiket megsértett, de addig míg ezt elnyeri, nem az országban, hanem az országon kívül marad, ha pedig a bűntettes személye olyan volna, hogy a kunok urai és nemesei közül jönnének Hozzánk azonnal amint Hozzánk menekült, közbenjárók a bűnös száműzetésének elengedését kérni, akkor az ilyen bűnös az ilyen száműzetés alól felmentetik, de javaiból és vagyonából mint előrebocsátottuk, kit megsértett, kártalanítani köteles."
   

 

S a legfontosabb (kötelezettség):

"Tüzetesen kimondjuk, hogy úgy összesen, mint egyenkint a kunok valamennyi ura és nemese seregünkhöz, melynek személyesen élére állunk, csatlakozni tartozik, mint a királyt szolgáló többi nemes, és ha valaki közülök e tekintetben hanyagságot tanúsítana, ugyanazon megtorlásban, hasonló elítéltetésben részesüljön, mint amilyenben részesülnek azok a többi nemesek, kik meg nem jelenésük miatt hanyagoknak találtatnak."

 A teljes szöveg megtekinthető itt

Voltak emellett kisebb, mégis említésre méltó jogaik, ez a foglyok bizonyos feltételek melletti megtartásának joga, illetve az a sajátos értelmezése a (kun) vérontás büntetése alóli mentességnek, sőt egyfajta oltalomnak, amit a 6. pont tartalmaz.

Az oklevél a kun előkelők számára országos nemességet biztosított, s lehetőséget arra, hogy a nemzetségfők magánföldesúri jogokat szerezzenek, s így lehetőséget a közkunok jobbágyi sorba való kényszerítésére. Nem nemzetségfőkről beszélt, hanem a feudális terminológiával a kunok urairól és nemeseiről tett említést.

A katonai szolgálat fejében nemesként történő elismerés ugyan végül nem történt meg, ám az adományozott jogok mégis biztosították a kunok szabadparaszti jogállását - fogalmaz a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár által kiadott Millenniumi Emlékkönyv.

A szerzett jogokat érintően meg kell állnunk a középkori jogforrások egyik igen fontos példányánál, a királyi kiváltságlevélnél. Azokra leginkább az jellemző, hogy az azt adományozó uralkodó akaratát tükrözte, s érvényesülését csak és egyedül az uralkodó kezében lévő hatalom kényszeríthette ki. Azaz csak annyiban érvényesült, amennyiben érvényesülni tudott. A gyevi (tkp. algyői) bíró 'kivétele' is ezen alapszik.

Ezért volt, hogy a jogokkal élők a szerzett jogaikat az uralkodó személyének megváltozásakor ha tehették, ismét megerősíttették, biztos ami biztos alapon, nehogy később gond legyen. Formai értelemben oklevél alakot öltött (ugyanúgy, ahogy az általános szabályokat megfogalmazó dekrétumok), azzal, hogy a 'privilégiumok' leginkább kivettek egyes személyeket ezek alól a királyi dekrétumok általános szabályai alól, s különös kiváltságokkal ruházott fel egy-egy célszemélyt, vagy célcsoportot.

A jogállás sajátossága annyira erős volt, hogy őket a magyaroktól nem elsősorban a beszélt nyelvük, vagy népszokásaik, hanem épp a jogállásuk, kiváltságaik különböztették meg.
A kunok tehát (ekkor, 1279-ben jászok említése nélkül) szereztek kiváltságokat, melynek jogfolytonossága azonban a történeszek között nem egyértelmű. Aki vitatja (Hatházi Gábor), azzal érvel, hogy a XIV. századtól megszaporodtak a kun nemesi kérelmek, s ha a jog folytonos lett volna, erre nem lett volna szükség. Azzal érvel, hogy a trónra lépő III. András 1290-ben királyi dekrétumával semmisnek nyilvánította elődje, IV. Kun László összes törvényét, így az 1279-eseket is. Miért tette ezt?
A kunok ugyanis az 1279-es szerzett kiváltságok után, s egy vérükből (is) származó uralkodóval támogatottan sem igazán tudtak integrálódni a keresztény Európába. Az áttérés elmaradása hagyján, erre még jó századot várni kell, de maga László sem a pápai legátus döntése szerint jár el. Az események az itt tartózkodása alatt (s azt követően is) regénybe illő fordulatokat vettek (Forrás ):

• 1279. szeptember 14.

Fülöp pápai legátus kihirdeti a budai zsinatnak a magyar egyház belsõ életét szabályozó végzéseit.

• 1279. október eleje

Fülöp pápai legátus kiközösíti IV. (Kun) László királyt, s az országot interdiktum alá veti.

• 1280. január

IV. (Kun) László a kunok kezére adja Fülöp pápai legátust, mire Aba nembéli Finta erdélyi vajda elfogatja a királyt.

• 1280. március eleje

IV. (Kun) László és Fülöp legátus kibékülnek, a király esküt tesz a kun törvény végrehajtására.

• 1280. november 11. elõtt

IV. (Kun) László hadjáratot vezet a fellázadt és az országból távozni készülõ kunok ellen.

• 1281 nyara

IV. (Kun) László leveri a nádori méltóságát elvesztõ Aba nembéli Finta lázadását.

• 1281. október 21. elõtt

Fülöp pápai legátus távozik az országból.

• 1282. március–május

IV. (Kun) László a hód-tavi csatában (Csanád megye) legyőzi a fellázadt kunokat. (Más vélemény szerint a csatára 1280-ban került sor.)

• 1290. július 10.

IV. (Kun) László magyar királyt néhány kun meggyilkolja. 

Van élet IV. László halála után is

Amellett, hogy Kun László megkezdte küzdelmeit a Kőszegiekkel, nem élt keresztény életet, feleségét (Anjou!) bezáratta. Utódát, III. Andrást kun-ellenes főurak támogatták. (Abban tehát, hogy az Árpád-házi dinasztia kihalása után a trónért folytatott harcokban a kunok Anjou (Róbert) Károly mellé álltak, túl annak előző részben is említett kun leszármazotti voltán, ez is szerepet játszott.) Természetesen újra kellett szabályozni a kunok és a Korona viszonyát, de ebben nagy segítséggel volt, hogy addigra kihaltak a betelepüléskori nemzetségfők fiai is, a nomád hűbéri lánc bomlófélben volt. A kunoknak hasonulniuk kellett a szintúgy kiváltságokat nyert más népcsoportokhoz (pl.székelyekhez) is.

A (jászok) kunok az előző részben említett megtelepülési területeket ún. szállásokban lakták, amely a gazdasági alapjukat adó állattenyésztés módjára épült. A(z eredetileg csak téli) szállásokból aztán egész évben lakott falu lett, vagy ún. puszta (azaz lakható, de nem egész évben lakott hely. Hiszen a puszta szó sem azt jelenti, hogy nincs ott semmi, hanem azt, hogy 'elvadult' azaz volt, csak már nincs, visszavette a természet (van különbség).

A nevükben a szállás toponímát tartalmazó települések épp a Kiskunság területén a leggyakoribbak: Szabadszállás, Jakabszállás, Fülöpszállás, Petőfiszállás ('lánykori' nevén Ferencszállása), Kisszállás a Kiskunságban, Kisújszállás (1389: Wyzallas), Mesterszállás a Nagykunságban, Jászárokszállás (1366: Arukmellék szállás) a Jászságban ma is viseli a szállás elnevezést (hogy olyan, már nem létező szállásokat ne is hozzak példaként, mint az első részben a temetői leletanyag kapcsán említett Négyszállás, ill. Kozmadamján-szállása).

A XIV. században a nemzetségfők helyét a közvetlenül az uralkodó szolgálatában álló királyi serviensekhez hasonlóan királyi adományokból részesülő szálláskapitányok vették át, akik a közkunok felett ugyanúgy ítélkeztek, mint az említett birtokos serviensek a jobbágyaik felett. A XV. századra kialakultak az önkormányzati szervezetek. A nemzetségek szálláshelyeit tömörítő székek kapitányai és közkunjai maguk közül választották a bírói jogkörre a kapitányokat és az esküdteket. A főkapitányuk a nádor maradt. A közkunok az 1514-es Dózsa féle parasztháborúban Dózsa mellé álltak - hogy csak Dózsa kancellárját, a Ványai Ambrusként ismert, Krakkóban 1493-ban theológiából babérkoszorút szerzett Túrkewy Ambrust említsük - így az 1514. évi XXIII. tc. a közkunokra is jobbágyterheket rótt ("...ezentul az ország egyéb jobbágyai és parasztjai módjára kötelesek legyenek és tartozzanak mind bért fizetni, ajándékokat és kilenczedet adni, mind pedig szolgálatokat teljesiteni.")

Az, hogy az alapoknál ennyire 'leragadtam', nem cél nélküli. A későbbiekben oklevelekről fog szó esni, amelyek a jászok és kunok későbbi jogállását szabályozták, s ezek némelyikét vita övezi (ez lesz benne az igazán érdekes).
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.