Aragóniai Beatrix

Mátyás uralkodásának külpolitikai eseményeit végigkövethettük sorozatunkban, azonban már a kortársak számára is látványos volt a törökverő Hunyadi János fiának elfordulása az Oszmán Birodalom elleni küzdelmektől. Mátyás uralkodásának a végén azonban korántsem a török kérdés, hanem egyre inkább a trónöröklés kérdése foglalkoztatta, amelyet minden erejével megpróbált megoldani.

Hunyadi Mátyás ábrázolása

Mátyás uralkodása alatt Magyarországnak szinte nem akadt olyan szomszédja, amellyel ne keveredett volna valamilyen katonai konfliktusba. Előző posztunkat a III. Frigyessel megkötött békével zártuk, amely révén Mátyás végre hozzájuthatott a Magyar Szent Koronához, és koronázással törvényesíthette uralmát, előtte azonban egy török támadással kellett szembenéznie.

Hastings, Bizánc, és egyéb témák után most kicsit a sztyeppe vidékére fogunk kalandozni, és néhány sztyeppei nép történetéről fogok posztolni. Ez ígérem, tényleg csak néhány lesz, merthogy tervbe van véve a megasorozat folytatása bizánci-arab háborúk címen. :) Szóval, sorozatunkat kezdjük a besenyőkkel. Róluk ugye mindenki hallott, ugyanis eléggé sajátos szerepet töltöttek be a magyar Honfoglalás során, és e szerep kapcsán már egészen biztosan találkozott velük mindenki az általános iskolában. Ennél lényegesen több információ ugyanakkor nem nagyon hangzik el róluk. Ez bizonyos szempontból érthető, ugyanis történetük folyamán igazából semmi rendkívülit nem alkottak, végigjárták a sztyeppei népek szokásos életútját, 'oszt jónapot'.

Ez az a rész, amelynek a poénjait többen voltak szívesek lelőni az első poszt kommentjeiben. Örültem neki, de egyébként az illetők közül nem akar valaki posztokat írni? A normann hódítás első és legkézenfekvőbb következménye az volt, hogy az angolszászok nem nyugodtak bele a meghódításukba. A következő öt évben számtalan lázadás bontakozott ki, ugyanis a hódítók természetszerűleg saját használatba kívánták venni az országot, ami viszont ütközött az angolszász földbirtokosok érdekeivel. 1067-ben Kent lázadt fel Vilmos ellen, ugyanabban az évben Merciában is felkelés robbant ki, velszi támogatással. 1069-ben Northumbria lázadt fel, ez volt magyarországi Edgar első kísérlete, hogy megszerezze a trónt, besegítettek neki a skótok és a dánok is. A lázadásokkal végül 1071-re tudtak a normannok leszámolni. A hatalomátvételük tehát nem volt könnyű, és valószínűleg bármelyik gyengébb képességű király belebukott volna - Vilmos politikai és katonai képességeiről tehát inkább ez ad helyes képet, nem pedig a pajzsfal íjászokkal lövetése.

A Total War sorozat valódi népszerűségét az adja, hogy a sorozat játékait eleve úgy tervezték, hogy azok moddolhatóak legyenek. Ez azért nem annyira egyszerű feladat, mert valamilyen szinten érteni kell grafikai programok használatához, illetve ismerni kell a játék adatfájljainak szerkezetét, és nyelvezetének szintaktikáját is, de annyira magas szintű szakmai tudás azért nem szükségeltetik hozzá, inkább kitartást igényel, és jó sok időt. A sorozat legújabb tagjához (az Empire Total War nevű játékhoz) éppen ezért még viszonylag kevés mod jelent meg, de a többihez már elég sokat tölthetünk le. A modok legnagyobb előnye, hogy a legnépszerűbbekbe láthatóan sok időt fektettek a fejlesztők, hogy főleg a történelmi hűségen, kisebb részben pedig a játszhatóságon javítsanak. És természetesen a modok ingyen tölthetőek le.
A magyar modba is láthatóan nagyon sok energiát fektettek a fejlesztők (a mod létrehozása nagyrészt csatádi és döme nickek, illetve a mögöttük megbúvó valós személyek :) érdeme, nekik itt gratulálnánk). A mod célja elsősorban az volt, az alapjáték főleg magyar vonatkozású dolgain javítsanak, ugyanis azok ránézésre hagynak némi kívánnivalót maguk után. Ez természetesen a többi frakció nagy részére is igaz egyébként, elég, ha a Navarrát birtokló Portugáliát nézzük. Csatádiék meglehetősen sok téren változtattak az alapfelálláson, a végeredményt tekintve nagyon jó hatásfokkal. De nézzük meg, mi változott:

A csata, és az azt megelőző események térképen

A hosszúra nyúlt bevezető után most már következzék az az eseménysor, amely alapjaiban változtatta meg az angolok történelmét: 1066. januárjában a Witenagemot (magyarul valami olyasmit jelent, hogy bölcsek gyülekezete, lényegében az akkori angolszász nemesi országgyűlés ) Harold Godwinsont választotta királlyá, holott ő nem állt rokonságban a wessexi dinasztiával, pusztán az ország leghatalmasabb nemesi családjának feje volt. A dinasztia utolsó tagjának, Hitvalló Eduárdnak anyai ágon viszont rokona volt Normandiai Vilmos, aki magának követelte a trónt, Eduárd még életében tett is arra utalást, hogy Vilmost szeretné utódjának, de ezt az ígéretet a halálos ágyán állítólag visszavonta. Tulajdonképpen mindegy is, hogy hogyan történt, a megválasztott király mellett Vilmosnak is volt jogalapja a trónra. Persze, hogy történetünk még bonyolultabb legyen (nem mintha nem lenne már így is az), egy harmadik szereplő is megjelent a színen (vagyis inkább kettő), a norvég király, III. Harald, aki szintén a trónra pályázott. Neki túl sok jogalapja nem volt rá, de ereje igen - és a vikingeket a jog kevéssé szokta volt érdekelni. Harald magával vitte  Tostig nevű öccsét is, akit Harald az előző évben túrt ki a birtokából. Igazából bizonytalan, hogy kettejük közül ki is akart angol király lenni (igazából mindkettő, a kérdés inkább az, hogy Harald az akart-e lenni, mert ez esetben Tostigra túl nagy szüksége nem volt, vagy csak Tostignak akart-e segíteni), de a lényeg az, hogy 1066. szeptemberében a norvég sereg York környékén partraszállt vagy 15 ezer emberrel. A helyi erőket a fulfordi csatában annak rendje és módja szerint meg is verték, és már úgy tűnt, Anglia a norvégoké lesz.

A politikai berendezkedés

Japánban a XVII. század elejétől a XIX. század közepéig egy kellemes feudális (tudom, tudom, az nincs is, de szerintem elég jó szó egy legalább formailag személyi függőségen alapuló valamire) rendszer működött. Nem csak kellemes, de különlegesen békés időszak is volt, csak néha (mondjuk, néhány évente) zajlott egy-egy kisebb (néha kicsit nagyobb) lázadás itt-ott. Ezt az időszakot Edó- vagy más néven Tokugawa-korszaknak nevezik, a fővárosról (ekkor lett Edó az ország fővárosa – a város nevét pont a Meidzsi-restauráció idején nevezték át Tokióra), illetve az uralkodó sóguni dinasztiáról.

A Kingdoms a múlt héten kitárgyalt MTW2 hivatalos kiegészítője. Az ellenfél halomra ölésének, és az elfogottak lefejezésének ezúttal nem Európában, hanem négy külön régióban, és időszakban hódolhatunk. Bár némiképp ez a kiegészítő a "rókáról újabb bőr lehúzásának tűnik", de azért alapvetően érdemes ezt is kipróbálni (ha az arany kiadást megszerezzük, abban amúgy is egyben van az eredeti játékkal), mert van olyan hadjárat, amely érdekes kihívást nyújt.

Alekszandr Szergejevics Puskin (1799-1837) életének néhány szakasza, neveltetése, a dekabristákkal való szimpátiája, nőügyei, halála, gyilkosának személye (mert végső soron előre megtervezett módon gyilkolta meg őt Georges Charles d'Anthès) ismertek, nem csak az irodalomszerető közönség, hanem a pletykára éhes 'nagyérdemű' előtt is, mert úgy volt az régen is, ahogy most. Az is széles körben ismert, hogy egyik őse Nagy Péter cár szerencsenje volt (s itt hallani nagyapáról, dédapáról nem átszámolva az eltelt évtizedeket I. Pétertől I. Sándorig), egyáltalán mi az, hogy "szerecsenje". A mostani posztban mégis e témánál időzünk, kicsit körbejárva a dédapa származását, illetve azt, hogy a közte és a költő közötti további két generáció tagjai miképpen olvadtak fel az orosz arisztokrácia nemzedékeiben, s miképpen született meg a küllemre is enyhén negroid vonásokat mutató dédunoka, a költő, akit nőügyeiben jelentősen segített ez az 'egzotikus árnyalat'. S természetesen érintünk néhány történelmi eseményt Oroszországban, mert ez mégiscsak "Történelem mindenkinek".

Hastings ma,

és elhelyezkedése

Hastings vízválasztó. Na nem földrajzilag, hanem az angol történelem két korszaka között von igen éles határt. De csapjunk a lovak közé! Természetesen könyveket lehetne írni az angol történelem kora középkori szakaszáról, úgyhogy csak nagy vonalakban vázolnám fel az előzményeket. A Brit-szigeten az ötödik század elején jelentek meg az angolszász hódítók, akik a következő évszázadokban visszaszorították a kelta briteket a sziget nyugati sarkaiba (Walesbe, Cornwallba). Az angolszászok ugyanakkor nem "örülhettek" sokáig, mert a 9. század elején megjelentek arrafele a dán (viking) portyázók is. A következő időszak a dánok elleni küzdelem időszaka. Változó sikerű küzdelmek után a Kr. u. első ezredforduló idején ismét a dánok kezdtek felülkerekedni. Az angol király, II. (tanácstalan, v. gügye) Ethelred a viking sikerekre válaszul 1002 november 13-án, Szent Brice vértanúságának napján elrendelte minden dán megölését az országban. A korabeli technikai felszereltség mellett azért persze nem volt olyan egyszerű népirtani, de még így is meglehetősen sikeres volt a felhívás (leszámítva persze a dán többségű területeket, ahol nyilván nem próbálkoztak), és a vérfürdő során elhunyt Villásszakállú Sven norvég és dán király Gunhilde nevű nővére is. Ez az esemény megváltoztatta az angol-dán harcok jellegét. Hozzá kell ehhez tenni, hogy a viking királyok pont ebben az időszakban kezdtek áttérni a keresztény hitre, úgyhogy az angoloknak nem kellett volna már túl sokat kibírniuk. Bár nézőpont kérdése, így sem jártak végeredményben rosszul.

A Medieval II Total War a már több kritikában is tárgyalt sorozat utolsó előtti része - mint ilyen ez sem újdonság - de (azon túl, hogy ezt is megkaptuk tesztelésre), ő is kapható ún. "arany kiadásban". Ez az alap játékot, és a Kingdoms nevű kiegészítőt tartalmazza, amely négy különálló témakört, ill. hadjáratot ölel fel. Mivel a korábbi kritikák során a sorozat tulajdonképpeni bemutatása elmaradt, ezért itt most egy kicsit bővebben kitérnénk erre is.
A Total War sorozat egy tipikus történelmi stratégia. Az egyes részek különböző történelmi időszakokban játszódnak, esetünkben a Medieval értelemszerűen a középkorban, pontosabban a késő középkorban játszódik.

Előző posztunkban részletesen foglalkoztunk Mátyás király származásával, és gyermekkorával, most pedig az uralkodóként eltöltött éveit vesszük számba. Mátyás uralkodását leginkább összeesküvések jellemezték, a király uralkodása során kénytelen volt folyamatosan lavírozni a különböző bárói családok között. Mátyásnak már a megválasztása is a bárói családok alkujának eredményeképpen jött létre.

Petőfi Sándor, a lánglelkű költő, a március 15-ei események egyik főszereplője, országos ismertsége és a haladás (polgári változások) híveinek szimpátiája ellenére 1848 június 15-én, napra pontosan három hónappal a pesti forradalom után az 1848-as első népképviseleti választáson, saját maga és az utókor számára talán meglepően, de a jelöltetés körülményeit és a választás menetét ismerők számára nem váratlanul "technikai vereséget" szenvedett a Jászkun Kerület szabadszállási körzetében Nagy Károly, a szabadszállási lelkész fia, módos redemptus, Kiskunlacháza főjegyzője ellenében.

Ennek okait tekintjük most át.

Feltételezem sokan várták már mai kritikánk tárgyát, a Tropico 3.-mat. Annak idején ugyanis a sorozat első része a maga nemében egyedi játék volt, és nem meglepő módon sokak kedvence lett. A Tropico ugyanis egy diktátorszimulátor. A történet lényege az, hogy egy karibi sziget "elnöke" vagyunk, és menedzselnünk kell az országunkat. Hogy hogyan, az rajtunk múlik. A játék sikerét jelentős részben az adta,  hogy egyedülálló hangulata volt, a latin zenéktől kezdve a spanyol akcentussal beszélő segédünkön keresztül a grafikai elemekig - de ugyanakkor igen komplex lehetőségeink voltak országunk (saját szánk íze szerinti) felvirágoztatására, vagy svájci bankszámlánk hizlalására, vagy mindkettőre. A sorozat második része némiképp kilóg a sorból, ugyanis ott egy kalózszigetet kellett működtetnünk (bevallom őszíntén, ezzel a résszel nem is játszottam). A most megjelent (és magyar nyelven is kapható) harmadik rész az elsőhöz tér vissza, a feladat ugyanaz, a játék is nagyrészt, csak kapott egy kis grafikai upgrade-t.

Dobó István koponyacsontja

Térjünk vissza a poszt elejére, Dobó gyerekkorára. Tarczay, aki megölte apját, emlékszünk, és Perényi. Dobó tehát már Ferdinánd pártján volt (lényegében 1541-től, Török Bálint elhurcolásától), mikor Perényi még Izabellában ill. a fiatal János Zsigmondban látta az országnak s saját magának leginkább megfelelő uralkodót. Végül Perényi is átáll majd Ferdinánd pártjára, ill. a börtönben megtörik, nem tudja támogatni Izabella törekvéseit (előtte hol ide áll, hol oda, leginkább úgy, hátha 'beesik' neki, magának a korona), s lám hálátlan az utókor, mert sokkal jobban jött ki a Dobó családdal folytatott birtokviszályból (persze, mert nagyobb birtokokkal, nagyobb befolyással indult. Az ő apja ugyanis 'el-nem-múló' érdemeket szerzett annak a Habsburg-Jagelló házassági szerződésnek a létrehozásában, amely biztosította a Habsburgok számára a nem szabad királyválasztáson, hanem örökség révén való folyamatos uralkodást, ill. legitimitást a magyar korona birtokaira).