2008.07.31. 17:10
Waterloo és Rothschildék 2. rész
A waterloo-i győzelem kiaknázásáról írott 1. részben említettem volt, hogy Rothschildék felemelkedése igazából 1806-ban, a francia csapatok Hessen-Kasseli (azon belül konkrétan frankfurti) bevonulásától kezdődik. Ez olyan momentum, ami az akkor már tartományi szinten ismert, kereskedelemmel, hitelezéssel és egyéb pénzügyletekkel (mint pénzváltás) foglalatoskodó családot az európai események közepébe helyezte, lehetőséget nyitva olyan tranzakciókra, melyek az egyik háborús félnek (a későbbi győztesnek) nyújtott pénzügyi szolgálataival (mint forrásbevonás, pénzszállítás, pénzváltás) egyik elsőszámú, mindenesetre megkerülhetetlen partnerévé tette, módot biztosítva a győzelemmel a legerősebb kontinentális befolyás megszerzésére.
A Rothschild család felemelkedése a napóleoni háborúk idejére tehető, de nem a semmiből kezdték, s történetünk záróakkordja, a waterloo-i győzelem után is természetesen tovább folytatódott, már a Bécsi Kongresszus báltermeiben is. A napóleoni háborúk idején 4 kiemelt üzletágban (kereskedelem, hitelezés, pénzsszállítás, tőzsdei befektetések) a következő tranzakciókkal váltak ismertté:
1. csempészet.
2. dán államkölcsön
3. arany transzfer Portugáliába
4. tőzsdeügylet a waterloo-i győzelem kiaknázására ( tk.1. rész)
1. Csempészet
Nem nagyon kell ezen mit magyaráz(kod)ni. A kontinentális zárlat bevezetése direkt jót tett az 'ipar'nak (már ennek). Sajátos eszköze ez a kereskedelem élénkítésének. Nem szól bele a kereslet/kínálat viszonyába, forgalmat sem növel (inkább csökkent), de azzal, hogy nemes egyszerűséggel lecsökkenti az ügyletben részt vevők számát, kvázi monopolizálva azt, extraprofitot ígér, persze magasabb kockázat mellett. Az értékesítési csatornák beszűkültek hát a kontinens és Angia gyarmatbirodalma között. Napóleon tilalmat hírdet, gondolja rárohad az áru Angliára s megtöri ezzel a vén Oroszlánt. A végkifejletet látva eredménytelenül. Európának nem nagyon volt gyarmati érdekeltsége, akinek meg volt, mint a spanyolok, ott is az angolok bukkantak elő minden fa mögül. Csak képletesen persze, mert a fák mögött valójában nem volt már hely, ott hazafiak rejtőztek (nézzük csak meg a segédletben a spanyol háború szereplőit, meg a Trafalgarnál és a Finisterre-foknál elszenvedett vereségek időpontját - 2. koalíció elleni hadjáratban). Űzték ezt az oroszok is (Tilsit hiábavalóságának nagy problémája ez), mértéktelenül, mint minden jót, amibe belekóstólnak.
A pénz kölcsönzés önmagában kisebb hozamot ígért. Rothschildék frankfurti bankháza Meyer Amschel Rothschild idején nem is tartozott a német tartományban sem csak a közepes bankházak közé, míg a fiai fel nem nőttek, s nem terjesztették ki az 'ipart'. Rothschildék felemelkedésének egyik kulcsfigurája Carl Buderus (úgy is, mint Buderus von Carlhausen), Vilmos Hesseni nagyherceg - megismerkedésükkor még csak Hanau-i herceg, amúgy pár év múlva választó(fejedelem) - kincstárnoka, aki az 1806-tól tartó francia megszállás idején helyben maradt, s titkos megbízotttá avandzsál. Ő volt a Rothschildek contact man-je, maga is alvállalkozója a családnak.
 |
Vilmos herceg, Hanau hercege, majd Hessen-Kasseli választó(fejedelem) |
Vilmos, a Hesseni választó, 1803-tól lett választó(fejedelem). Kései időpont ez már, akkor, amikor a a német tartományok átrendeződése 1795-1814-ig tartó folyamatának egyik állomásaként, az ún. Reichsdeputationshauptschluss idején, az addigi 9 választó maga mellé emelt még 6-ot arra a kis időre, ami hátravolt még 1806-ig, a Német-Római Birodalom feloszlásáig. Ezt persze akkor még nem tudták.
A Luneville-i (1801) és az amiens-i béke (1802) után vagyunk, egész Európa készül az újabb háborúra ebben a pár 'békés' évben. Napóleonnak első dolgai egyike lesz megbüntetni a poroszok iránt elkötelezett Hessen-Kassel-i választót, illetve összegyűjteni, amit össze lehetett a háború finanszírozásához. Augereau-nak 4 millió franc-t sikerült rekvirálnia. Az 1803-ban bevezetett ún. germinal franc aranytartalma 9/31 g (290.32 ug) tiszta arany volt. Ez átszámítva (4000000x9/31)/ 1000 = 1161,29 kg tiszta arany lenne, ha nem papírpénzben lett volna jelentős része (meg a 4 millió is vagy annyi-vagy nem).
Hesseni katonák
Jelentős szerepe volt a Hessen-Kasseli herceg vagyonosodásában, hogy 1775-1883 között az angolok oldalán mintegy 16.992 hesseni katona vett részt zsoldosként az Amerikai Függetlenségi Háborúban, annak a 29.839 fős köteléknek a tagjaként, melyet azóta is Hesseniek-ként említenek.
hesseni zászló hesseni katonák Amúgy sorozottak voltak, zsoldost Vilmos apja, II. Lipót csinált belőlük, valamint a szomszéd területek, a származási helyek hercegei (Hanau, ez történetünk Vilmosa, a brunswick-lüneburgi herceg, Waldeck hercege és Ansbach-Bayreuth ura). Ne tévesszen meg senkit, hogy az elhíresült Trenton-i ütközetben 1776 karácsonyán ők voltak a vesztesek (amiről George Washingtont fényezi, s fut a tv-csatornákon annyi népszerű történelmi ismeretterjesztő film), jól felszerelt, kiképzett katonák voltak, s - ahogy segédletben is leellenőrizhető - már az 1. koalíció elleni hadjáratban is részt vettek az osztrákok és a poroszok mellett, míg a többiek, Anglia, Oroszország csak később csatlakoztak. A tisztek a korszak európai hadszínterén tapasztalt tiszt volt, nagy gondot fordítottak a kiképzésre, az amúgy szedett-vetett (sokszor erőszakkal befogott, adósként katonának kényszerített, vagy egyszerű börtöntöltelékekből feltöltött) állomány harcértékére. Az amerikai függetlenségi háborúban bevetett angol haderő 1/4-éd ők tették ki, végigharcolták a háborút, részt vettek a kezdetektől (Long Island-i ütközet 1776) a végéig (Yorktown-i ütközet 1781). Szinte valamennyi haderőnemet képviselték a kor színvonalán. A mintegy 30 ezerből (29.839) 1783-ban 17.313 tért vissza, a 12.526 vissza nem tértből 1200 harcmezőn esett el, 6354 sebesülésben vagy betegségben halt meg, s 4972 'maradt' a tengerentúlon, mert tisztjeik nem voltak hajlandók visszavinni őket, bűnözői előéletük, vagy mentális problémáik miatt. Leszármazottaik ma az amerikai nép tagjai.
1786-ban a Brit Korona 471.000 fontot fizetett a hesseni nagyhercegnek az elszenvedett veszteségekért (s ez csak a kárrendezés volt, maga az üzlet az egészséges katonák után fizetett 'fejpénzről' szólt)
S ha egy üzlet egyszer beindul: 1798-ban a brit Korona ismét igénybe vette a Hesseniek szolgálatait és most Írországban vetették be őket a felkelés leverésére (a Hessen-Kasseli tartomány református és protestáns lakosú).
Vilmosnak amúgy nem nyílott alkalma 'választani', Ferenc császár jó egészségnek örvendett. Történetünk szempontjából fontos motívum, hogy Vilmos anyai ágon II. György angol uralkodó unokája, így az épp trónon lévő III. György a nagybátyja (a Hannoveri rokonság) - 1811-ig még ő uralkodik ténylegesen, nem csak papíron.
Az akkor 63 éves választó egyes források szerint 22 éves kora óta ismerte a vele közel egyidős 'öreg Mayert', ki bizonyos pénzügyi tanácsokkal (néha-néha személyes kölcsönnel) látva el, fokozatosan bizalmi emberévé lett, s 1806-ban ugyan ki máshoz fordulhatott volna, amikor kénytelen volt sürgősen elhagyni Frankfurtot, megőrzésre átadta szinte teljes készpénz vagyonát. (Más forrás szerint csak 32 éves kora óta, s van aki szerint ez az ismeretség csak Buderus-on keresztül létezett, mindenesetre csak 1801-ben adott Vilmos az öreg Mayernak udvari címet)
Mayerra (vagy Buderusra, az pedig rá) bízott mintegy 600.000 font értéket. Csak összehasonlításképp, 1798-ban az apja 20 ezer fonttal küldte Londonba a 21 éves Nathant, hogy alapítson bankházat, s most utána küld 600 ezret. Ez így szépen hangzik a családi legendáriumban, de 20 ezer font - bár sok pénz - bankot alapítani kevés. Ahhoz viszont elegendő, hogy csempészkereskedelmet finanszírozzanak vele, csak most a túlsó partról. Nathan ismerte a Csatornán való tiltott kereskedés lehetőséget az oda-árut (francia hadifoglyok, katonaszökevények, arany guineas, angol újságok) és a vissza-árut (textil, cukor, dohány, brandy, gin), szemfülesen gyarapítva vagyonát, így az első millióról már ne kérdezzetek. Sőt a Császár maga is tartott fent 1810-1814 között két kikötőt (Dunkerque, Gravelines) angliai csempészek támogatására, s valószínűleg bizonyos Eugène François Vidocq nagy örömére.
Időleges pénzügyi 'támogatásra' azért volt szüksége Vilmosnak, mert apja, Frigyes főherceg (e néven második a tartományban) 1747-ben áttért, elhagyta protestáns hitét, s 1755-ben hivatalosan is véget vetett házasságának. Felesége a kisgyerekekkel a dániai rokonsághoz kényszerült, és ott éltek a főherceg 1785-ös haláláig. Vilmos ugyan később elfogadta a hesseni területen lévő Hanau hercegi címét annak utolsó birtokosától, kinek halálával, gyermektelen lévén Vilmos apjára, Frigyesre szállt volna minden vagyona, földjei, stb. E herceg azonban nem akarta hagyatékát 'egy katolikusra' bízni, ezért örökbe fogadta annak protestáns hiten megmaradt fiát, Vilmost. Ekként apja közelében élt, de az apjától várható örökség, vagy abból bármi kézzel fogható javadalmazás még váratott magára.
Mayer aztán a pénzt Londonba küldte Nathanhoz, aki akkor már a londoni pénzügyi körök elismert alakja volt (a tőzsde 1801-ben nyitott), s 1806-ban, történetünk kezdetén leginkább angol államkötvények másodlagos piacaként működött. Bánya-, csatornahajózási és vasúti társaságok papírjai csak az 1820-as években fognak megjelenni. Minden kereskedelmi bankár olyan kereskedőként kezdte, aki hitelt is nyújtott az áruja megvásárlásához. Az 1806-ban Rothschildéknak átadott, majd fokozatosan Angliába juttatott 600.000 fontot angol államkötvénybe fektette s ezt őrizte tovább Vilmos letéteményeseként. Kellően nagy összeg ez ahhoz, hogy az 1798-ban Angliába költözött, 1804-ig manchesteri textilüzletben futó, 1804-ben Londonba költöző Nathan pusztán pénzügyi tranzakcióival magára hívja a londoni pénzügyi körök figyelmét. Később, amikor ezzel a vagyonnal arany-műveletekbe fogott, s vagyonát szemlátomást megnövelte, a Brit Korona érdeklődését is felkeltette (a csempészet meg ettől függetlenül tovább folyt javarészt 1810-ig).
Igen, de hogy vigyék ki a pénzt Frankfurtból? Kalandos történet, amilyen lesz még néhány (mondottam: mesés vagyonok mesébe illő módon keletkeznek.) Illetve legalább olyan egyszerű. Állítólag amikor a herceg rejtett ékszereit felfedezték a franciák s ez Buderus tudomására jutott, máris a kormányzónál, Joseph Lagrange-nál termett, s holmi 1 millió franc-ért megvásárolta a 'szabad távozás' lehetőségét (Lagrange nemrég jött vissza az Antillákról, lemaradt erről-arról, érdekelte az ügylet). Az aranyérméket 1806-1810 októbere között borosflaskákban, kettősfenekű utazótáskákban, bálákban áru közé rejtve csempészték ki, a frankfurti ház padló alatti rejtekhelyéből Hamburg kikötőjén át Dániába illetőleg Angliába. A herceghez végül eljutottak kintlevőségei, kikölcsönzött ügylete kamat és tőkebevételei - melyek sorban Rothschildék hajtottak be európa hercegi udvaraiból - , még akkor is, ha idő közben a nehéz behajtást ellentételezve némelyik szállítmány elidőzött Angliában Nathan Rothschild számára forgótőkét biztosítva. A családi vállalkozás alapítása egybeesett a hercegi vagyon kimenekítésének végső időpontjával. 1810. szeptember 27-én az öreg Amschel Mayer Rothschild megosztja vállalkozása részvényeit fiaival. Egyedül a Londonban élő Nathan nem részesül belőle. Az üzletben pedig ő a kulcsfigura.
1806-ra Napóleon minden olyan országot, tartományt, hercegi udvart felügyelete alá vont, amelyekben az angol rokonsággal büszkélkedő hessen-kassel-i herceg korábban az ügyleteit is folytatta. 1806-ban tartományát is elfoglalta, hogy 1807-ben már Jérôme Bonaparte Westphaliai Királyságához csatolja, melynek fővárosa éppen Kassel lesz. Maradt Vilmosnak tartózkodási helyként Dánia és üzleti területként Anglia. 1809. februárja és 1810 decembere közt mintegy 550 ezer fontot kapott a herceg vagyonából Nathan Rothschild, hogy fektesse angol állampapírokba (a korábban említett 600 ezer részeként). Vilmos megbízása szerint átlagosan darabjáért 72 fontért kellett/lehetett kötvényeket vennie. Ennél drágábban nem. A kötött árfolyamon előre adott megbízások elszámolásának és lebonyolításának modern kori tőzsdei történeteiből könnyen elképzelhető, milyen szabadsága volt ez idő alatt Nathannak, pláne, ha saját nevén kötötte az ügyleteket. Az is, hogy miként lehet 'beleállni' az ügyletbe befektetési szolgáltatóként. Különösen 1810 körül London fejlődő tőkepiacán (Egységesen elfogadott Alapszabály 1812-ben lesz). A herceget az öreg Mayer hiába bíztatgatta és nyugtatgatta, mégis nagy pénz volt az, a herceg rendre bizonyosságot kívánt. Így aztán a sok bizonygatásba néha-néha kokrétumot is kellett 'csempészni', így volt, mikor 1811-ben az ifjú Calmann Rothschild (az egyik öccs) 189.500 font államkötvénybe fektetéséről hozott tanúsítványt, mely egy időre megnyugtatta a herceget.
Vilmos pénzének jelentős része angol állampapírba került hát, így finanszírozva Anglia háborús erőfeszítéseit Napóleon ellenében. Akkortájt leginkább a spanyol háborúban.
2. Dán hitelügylet
Mielőtt rátérnénk a Brit Koronának nyújtott legjelentősebb szolgáltatás, 42,5 millió font átjuttatására Wellington kezeihez a félszigeten dúló háborúban, térjünk ki egy, a többi tranzakció ismeretében ujjgyakorlatnak tekinthető hitelügyletre még 1802-ből. Ez a momentum még az öreg Mayer (1802-ig épp Meyer) Rothschild nevéhez köthető, és a család tartományi közepes méretű bankházból való kiemelkedését mutatja.
A csempészet jól működött, innen a kontinensről, a közép-német tartományok városi, polgári, esetenként néhány főnemesi családdal fenttálló gyümölcsöző hitelkapcsolat nyugodt ügymenetet biztosított Mayer Rothschild bankházának. 1802-ben szembe jött egy ügylet, épp Buderusnak köszönhetően.
 |
| VI. Frigyes Dánia és Norvégia régense 1784-től, királya 1808-tól, a 'szegény rokon' |
A dániai rokonok, Vilmos dániai rokonai pénzszűkébe kerültek, és Vilmos szívesen kölcsönzött is volna, de a családi kölcsönügyletek a végén valahogy mindig szívesség formát öltenek (a végén mindenkinek rossz a szája íze). Láttuk ezt Napoleon és Louis Bonaparte viszonyában is (segédlet 4. pont). Ezért találta ki Vilmos, hogy szívesen nyújt ő kölcsönt, de közvetlenül nem akar, s még a hercegségében ismert bankár családok bevonása is felébresztheti a gyanút, hogy akkor most kinek is a pénze (a hesseni herceg gazdasága közismert volt).
Így terelődött a figyelem egy közepes méretű, a tartományon kívül nem nagyon ismert családra, Amscheld Mayer Rothschild személyére, aki aztán hitelezőjévé lett a dán királyi családnak a hesseni nagyherceg vagyonából. Az ügylet nagysága nem is érdekes, a fontos az ügyletben az, hogy ez volt az első alkalom, hogy Meyer Amschel Rothschild először került kapcsolatba európai uralkodói családdal és lépett így közelebb az angol királyi családhoz is. (Már 1801-ben nyújtott Rothschild tanácsára személyi kölcsönt 200 ezer font értékben Vilmos az akkor wales-i hercegnek, ki 1811 után régens, majd 1820-tól IV. Györgyként angol uralkodó lesz. Kezesei a york-i és a clarence-i herceg voltak, kik maguk is vettek fel hitelt. Az Angliába történő pénzáthelyezés 1801-ben teljes értékében 640 ezer font nagyságrendű volt, ekkor még többnyire személyi kölcsönként, nem állampapírba történt befektetésként. De az sem várat sokat magára. Ahogy a dán család is vett fel később is hitelt, pl. 1805-ben két tételben 700 és 600 ezer tallért, 'persze' a Rothschild család hitelét.)
3. Arany átszállítása Franciaországon keresztül Wellingtonhoz, Portugáliába
Vilmos aranyainak angol államkötvénybe történt befektetése, annak fedezete mellett végrehajtott arany ügyletek, illetve a kettő alapján felhalmozott, londoni pénzügyi körökben is immár jelentős vagyon megfelelő hátteret nyújtott Nathan Rothschildnak, hogy elvállaljon (elnyerjen) egy meglehetősen kényes pénzügyi megbízást.
A Kelet-Indiai Társaság 1811-ben 800 ezer font értékű aranyat kívánt pénzzé tenni, ezt Nathan, ki a korábbi években arany iránti érdeklődését többször megmutatta (és továbbra is tartotta, hogy 'most' aranyba kell befektetni) aukción egy tételben megvásárolta.
 |
| Arthur Wellesley, Vitoriai győzelme (1813) után Wellington hercege |
E közben Wellingtonnak finanszírozási igénye jelentkezett a pireneusi-félszigeten folyó háború során (spanyol háború 1808-1814), ellátmány, hadianyag, élelmezés, hadtáp. A szükséges forrás épp e nagytömegű, 800 ezer font értékű arany (brit guinea, portugál arany uncia, Londonban vert francia napóleon aranyak) biztosíthatta, melyet Rothschildék, a Párizsban 1811. március 24-től letelepedett Jacob (1792-es születésű!) közreműködésével szállítottak át Franciaországon. Az ötlet az volt, hogy elterjesztette, hogy a család által a kontinensre áthozni tervezett aranyat az angol hatóságok nem akarják kiengedni, vélvén, annak távozása "meggyengíti az országot". Így a franciak épp segítséget nyújtottak az arany Csatornán való átszállításában, a már említett Dunkerque kikötőn keresztül. Nem volt fogalmuk, hogy mi a végcélja. Ennyit jelent, ha egy vállalkozás multinacionális. Az, hogy az egész ügylet ötlete kitől származott, arról a források nem írnak, tudott-e már előre Nathan Rothschild a brit hadsereg pénzigényéről, ekkora tételt, még ha árverésre is bocsátanak, eladója elterjeszti, hogy 'kint van a piacon', miért nem jelentkezett a Korona az árverésen ? Eleve ez volt az elképzelés? - új államkötvényt érthető, nem akartak kibocsátani, nagyon levitte volna a font árfolyamát, a kincstár aranytartaléka a 'covering fond' azokban az években nem változott, ezért is volt szükség a Társaság aranyára ?
A készpénzforgalom és az aranytartalék aránya (aranyfedezet) a napóleoni háborúk idején Angliában (Forrásban középtájt)
A háború végén 1815-ben 27 millió font készpénz volt forgalomban 2 millió aranyfedezet mellett. Ez elég kiélezett helyzet volt, egy folyamat végeredménye. 1799-ben még 7 millió font aranyfedezet mellett 13 millió font forgott kint, míg ez az arány 1802-ben az amiens-i béke évében 4 millió aranyban / 16 millió készpénzben. 1809-ben a pénzállomány újabb emisszió révén 19 millióra felduzzad, az aranytartalék ugyanannyi, 4 millió, míg 1810-12 között 23 millió volt a cash, az aranytartalék már csak 3 millió. 1 font aranytartalma 123 uncia ( Ľ), 1809-ben már csak 107, 1813-ban pedig már csak 87. Átszámítva 1 angol uncia (ounce) =31,1035 gram, ezek az értékek az alábbi táblázatban megjeleníthetők a fedezeti arány kiszámításával. fedezeti arány = aranytartalom / ((uncia súlya x aranytartalom) x készpénzállomány)
év készpénzállomány (millió font) aranytartalék (millió font) aranytartalom (uncia/font) fedezeti arány (%) 1799 13 7 123 14,07 1802 16 4 123 6,53 1809 19 4 107 6,32 1810-1812 23 3 107 3,92 1815 27 2 87 2,73
A megélhetési költségek ugyanezen időszakban (1790 = 100 %, 1800:170%, 1801:174 %, 1813: 187 % (ez volt a maximum), 1830: 108 %.
A háború költsége 1800-1815 között 638 millió font volt. (érdemes egybevetni az 1. részben megadott államkötvény állománnyal)
Mindez jól mutatja, hogy Anglia is komoly gondokkal küzdött és a háború őt is jelentősen megviselte pénzügyi szempontból is.
Állítólag az ügyleten Nathan Rothschild 4 féle módon keresett:
1. Wellington állampapírjai árfolyamán (megvette tőle, hogy fizetni tudjon)
2. az arany értékesítési árfolyamán
3. visszavásárlásán (miért volt erre szükség ?, helyi valutában ??)
4. átszállításán Portugáliába.
Saját bevallása szerint ez volt élete legnagyobb üzlete. (kicsit olyannak tűnnek az angolok e történet szerint, mint a háborús amerikai filmekben a német katonák.) Nézzük, mely sebekből vérzik: Az, hogy az államkincstár ugyanolyan piaci szereplő volt, mint bármely bankház, kereskedő, evidens. De az, hogy miközben az Államkincstár ügynökök sorát tartotta fent, nincs információja egy ekkora tétel eladási szándékáról, kevésbé hihető. Az is csak akkor hihető, hogy az aukción egy tételben bocsátják áruba az aranyat - a kevésbé tőkeerős vásárlókat kizárva az ügyletből -, ha félnek nem megy el az egész, nincs annyi kereslet, de tudják legalább 1 érdeklődő már van. Ekkor viszont az ára lesz az, ami ezt megszenvedi. Mivel az eladó a legjobb árat akarja - ráadásul tapasztalt kereskedő társaság, nem befolyásolható hivatalnokok - és az arany, mint kincs(képző), kurrens cikk, nehezen hihető, nem ment volna el az egész (lásd fenti jegyzet a pénz elértéktelenedéséről és a viszonylagos aranyhiányról).
Nem érthető az sem, miért kellett az aranyat átszállítani, ha azt utána visszavásárolja tőle (az, hogy áthozták a kontinensre, még érthető, de ez nem Anglia érdeke). Ha nem az aranyon veszi helyben a szolgáltatást, felszerelést, élelmet - mint ahogy valószínűleg így is volt -, akkor ezeregy módja lehetett volna az ügylet fedezetéül szolgáló arany mozgatása nélkül (vagy csak a kontinensre való áthozatalával, és a pénzügyi központokban való tárolásával), hogy pénzt juttasson Spanyolföldre.
Aki tehát ilyen tartalmú jegyzetbe, cikkbe botlik, óvatosan kezelje. A Rothschild családnál - túl a mesés bevezetőkön - amúgy is gyakran tapasztalható elfogultság. Abba már nem is mennék bele, hogy joga van-e Wellingtonnak kibocsátani állampapírt, amit egyes változatok szerint máltai és szicíliai bankárok jegyzetek le, s váltották be aztán Londonban (!). A konzolt nem lehet csak úgy beváltani. Van, hogy a kibocsátója visszavásárol, mikor csökkenteni akarja az állományt, de letenni elé, hogy most vedd vissza, nem lehet - épp ez a lényege (mint az 1. részben erről keretes írásunkban szó esett).
Összességében - és ez a legfontosabb történetünk szempontjából - 1811 és 1815 között Nathan Rothschild és John Herries a kincstár külföldi ügyletekért felelős tisztviselője 42,5 millió font értékű aranyat szállított át a kontinensre, míg a Napóleon Oroszországban, majd immár védekezően a kontinensen háborúzott. Wellingtonnak, azokhoz a csapatokhoz, melyek a spanyol háborút sikerrel megvívták.
Ez tehát a napóleoni háborúk finanszírozásának az angol felet érintő története (tényleg a franciákról még nem is beszéltünk -folyt köv)
10 komment
Címkék: anglia rothschild napoleon hessen
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
drani 2008.08.16. 12:45:11
lécci 2008.08.19. 10:26:42
Mindezzel nem gondolom, hogy okvetlen igazam van a kérdésben, nevezzük szerzői szabadságnak :)
Té, mint Tamás 2008.09.27. 22:16:09
mutatok pár példát!
Elsőre vegyünk egy egyszerű problémát:
"Ez olyan momentum, ami az akkor már tartományi szinten ismert, kereskedelemmel, hitelezéssel és egyéb pénzügyletekkel (mint pénzváltás) foglalatoskodó családot az európai események közepébe helyezte, lehetőséget nyitva olyan tranzakciókra, melyek az egyik háborús félnek (a későbbi győztesnek) nyújtott pénzügyi szolgálataival (mint forrásbevonás, pénzszállítás, pénzváltás) egyik elsőszámú, mindenesetre megkerülhetetlen partnerévé tette, módot biztosítva a győzelemmel a legerősebb kontinentális befolyás megszerzésére."
Ez a mondat a közbevetett zárójelekkel és a majd' teljes bekezdésen át ívelő hosszával kicsit sok. Simán szét lehetne bontani két, külön-külön könnyedén értelmezhető mondatra.
A következő már komplexebb, az értelmezést valóban hátráltató hiba:
"Rothschildék frankfurti bankháza Meyer Amschel Rothschild idején nem is tartozott a német tartományban sem csak a közepes bankházak közé, míg a fiai fel nem nőttek, s nem terjesztették ki az 'ipart'."
Most akkor hova nem tartozott? Vagy még inkább, hova tartozott? Melyik a helyes állítás az alábbiak közül?
"Rothschildék frankfurti bankháza Meyer Amschel Rothschild idején még a német tartományban sem tartozott a közepes bankházak közé, míg a fiai fel nem nőttek, s nem terjesztették ki az 'ipart'."
"Rothschildék frankfurti bankháza Meyer Amschel Rothschild idején csak a közepes bankházak közé tartozott a német tartományban, míg a fiai fel nem nőttek, s nem terjesztették ki az 'ipart'."
Ez csak két példa volt, de sajnos nagyon sok hasonló hibával van tele a bejegyzés. A téma érdekessége ellenére nem tudtam végigolvasni.
Lehet azzal védekezni, hogy "blog-stílus" meg "olvasmányokból rám ragadt archaikus stílus", de ez egyszerűen csak kifogás. Ha publikálni akarsz, ha információkat akarsz közölni, akkor némiképp rendbe kell szedni mind a gondolataidat, mind a stílusodat. Példáért ne menj messzire, nézd meg mondjuk Hami posztjait, ő elég jól szokott írni.
Hajrá, és sok sikert a blognak a jövőre nézve!
lécci 2008.09.28. 22:58:28
Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2008.12.03. 15:10:41
Axum 2008.12.05. 11:01:53
lécci 2008.12.05. 13:18:35
DanCzyI 2009.04.09. 23:47:26
lécci 2016.06.21. 14:19:07
index.hu/kulfold/2016/06/21/soros_gyorgy_jol_raijesztett_a_britekre/
és amit írt
www.theguardian.com/commentisfree/2016/jun/20/brexit-crash-pound-living-standards-george-soros
mintaszel 2016.09.05. 08:45:01
Hadd legyek a magam eszközeivel segítségére a szerzőnek a helyreállított igeidők elsajátításában.
harcikurt.wordpress.com/2016/06/12/utmutato-a-teljes-magyar-igeidokeszlethez/
harcikurt.wordpress.com/2016/07/18/a-helyreallitott-igeidok-egyszeru-es-ertheto-osszefoglalasa-es-ragozasa/
Készül már harmadik cikk is.
Ha van valami megjegyzés, észrevétel, kritika, a cikkek alá. Köszi.
kommentek